Árnyjáték (III. rész)

A rabszállító komp lassan, méltóságteljesen kiemelkedett a Keldabe-osztályú cirkáló gyomrából. Útja rövid volt, pár percen belül besiklott a birodalmi bázis hangárjába. A rámpa leereszkedett, kétoszlopnyi mandalori harcos sorjázott le rajta. Sorfalba rendeződtek a palló két oldalán, nyilván egy magasabb rendű személyt vártak. Nemsokára meg is jelent az illető: Nebel lassú, méltóságteljesnek szánt lépésekkel sétált el emberei között. Mögötte hat testőr fogta közre a foglyokat, akiknek homályos tekintete elárulta, hogy nincsenek teljesen tudatuknál. Megadóan lépkedtek őrzőik közt, fókuszálatlan pillantásukat valahova a szemközti fal közepe tájára szegezték.

Arcat Kai kilépett egy halom feltornyozott municiós láda mögül. Kifejezéstelen arccal végigtekintett újdonsült foglyain.

- Szóval ők lennének azok - biccentett. - Hihetetlen, hogy ekkora károkat voltak képesek okozni számunkra... és a Birodalomnak, természetesen.
- Mi nem vagyunk a birodalom szolgái - vágott vissza Nebel hidegen. - Mandalor harcosai nem rendelik alá magukat semmiféle hatalomnak.
A talortai szája mintha halvány, mindenféle jókedvet nélkülöző mosolyra húzódott volna, ahogy tett néhány lépést vendégei felé.
- Akkor azt hiszem, megnyugtathatom, hogy nem fogjuk átadni önt a Birodalomnak...
- Ezt el is vártam.
- ...és senki másnak sem, attól tartok.
A mandalori férfi ösztönösen hátrált néhány lépést, arca azonban továbbra sem mutatta a félelem legcsekélyebb jelét.
- Szabad megtudnom, hogy mit ért az alatt, hogy...?
A szeme kerekre tágult, amikor megkapta a választ. A hangárkapu szépen, lassan kezdett bezárulni, az Af’El egének felhőrétegén áthatoló halvány, szürkés fénysugár eltűnt a dúracél lemez mögött.

Nebel hitetlenkedve figyelte, ahogy a menekülés utolsó útját jelentő kapu lassan, de biztosan bezáródik. Valahonnan furcsa, alig észrevehető sziszegés jutott el a tudatáig.

 Tett volna egy lépést a talortai felé, de hirtelen megingott, és majdnem hasra esett a saját lábában. Megpróbálta megőrizni az egyensúlyát, de úgy érezte, hogy a feje lehetetlenül nehéz. A lábai nem engedelmeskedtek az agyának, egyszerűen összecsuklottak alatta. A tompa puffanásokból ítélve az emberei is hasonlóan jártak. Lassan, fokozatosan érezte, hogy a tagjai elnehezülnének, aztán mintha már nem is tartoztak volna a testéhez. Tehetetlenül meredt a plafonra.

Egyszer csak – másodpercek vagy órák elteltével, nem tudta eldönteni – egy arc úszott be a látóterébe. Arcat Kai.

A mandalori szóra nyitotta a száját. Lassan, nehézkesen formázta meg a szavakat, mintha ajkainak minden egyes apró mozdulatáért keményen meg kellett volna küzdenie.

 -  Mmm… mi… ez?

 - Altatógáz – felelte a talortai, bár hangja furcsán visszhangosnak és távolinak hatott. – Csak emberi lényekre hat.

Nebel még egy utolsó kíséretet tett a megszólalásra, de az arcizmai végleg felmondták a szolgálatot. Némán átkozta magát, a látóterének peremén gyülekező sötétség pedig egyre beljebb és beljebb kúszott, mígnem a tudatát elhomályosító feketeség teljesen magába szippantotta.

A borgdefelek előrontottak a tengeralatti dzsungelből, és megrohanták a quarrenek városát. Kézitusába keveredtek a vízben cikázó harcosokkal, kitértek a tengeralattjáróik és a határsávon felállított lézerfegyverek lövései elől.

Draver végigrohant a széles sétányon, a nyomában Dowmeia szenátor. A céljuk a város közepén lévő kommunikációs központ volt.

- Nem hiszem el, hogy a calamariktól kérünk segítséget – mondta.

- Néha le kell nyelni a keserű baktát – válaszolta Draver.

A sétány egy helyen kiszélesedett, egy kupolás épület volt a bal oldalán. Hirtelen hangos dörrenéssel kiszakadt, a három borgdefel szinte odateleportált, amint a tér közepére értek sugárlövedékekkel kezdték el megszórni a menekülőket. Draver az egyik sikátorba vetődött, majd tűzet nyitott az egyikre. A kibernetizált szörnyeteget a sugárlövedék a fején érte, felfedve a fémkoponyát. Draver visszaugrott a jobb oldali borgdefel lövései elől, majd viszonozta azokat.

A lézersugár telibe kapta a bestia szemét, az holtan terült el. A középső felugrott, majd az egyik quarren katona elé érkezett. Az az elektrolándzsájával előreszúrt, pont a defel nyaka felé. A lény nem volt rest, elkapta a polipfejűt, és kettétépte. Margae ekkor odavágott egy gránátot elé, a robbanás hátralökte a lényt. A férfi felugrott, majd egy kegyelemdöféssel elhallgatatta a bestiát. A másik balról ugrott felé, de holtan esett le a levegőből.

Egy ellenfelük sem volt. Berohantak a kommunikációs központba, ahol már egy quarren technikus ült.

- Uram, próbáltam hívni a közeli mon calamari bázisokat… A tengeralattjárókat, a bolygón lévő összes hajót szabotálták.

Draver elgondolkodott. Drizzaqh annak idején, amikor a Wind megkapta az A szárnyúakat, el akart rajtuk végezni bizonyos módosításokat.

- Hívja a Windet. Mondja azt, hogy szükségem van a geonosisiak közmondás ötleteire és elvetemültségére. Kapnak tengeralattjárókat…

A talortai megnézte a lefegyverzett, páncéljuktól megfosztott mandaloriakat, majd a lázadó pilótákat. Ebből jött rá, hogy Nebel el akarta árulni. Bármelyik birodalmi bázisra vihette volna őket, de pont ide kellett. Elindult a leszállópálya felé, mögötte két kiborgharcos lépdelt. A defelek bolygójának az örökké fekete egén egy karcsú, átalakított űrjacht közeledett, megállt a platform felett, majd kieresztette a leszállókarmait.

A platón egy századnyi, fekete páncélos zsoldos rohant le, akik szemmel láthatólag meghökkentek a borgdefelek láttán.

- Az új fegyverem.

A vezetőjük bólintott.

- A tanács beszélni óhajt önnel.

A talortai felsétált a hajón, belépett a pilótafülkébe, majd megnyitotta a kommunikációs vonalat. A következő pillanatban hat, fekete hologram jelent meg a levegőben.

- A kiborgharcos projekt jól halad, és a Mon Calamari is hamarosan káoszba fog fulladni.

- Az jó – mondta a főhelyen álló. Mély hangja volt, nem lehetett eldönteni sem a nemét sem a faját.

- Hallottunk a legújabb projektedről – válaszolta egy vaskos, nem emberi alak, akiről Kai úgy gondolta mindig, hogy egy hutt. – Feleslegesnek találom.

- Jól fog szolgálni – mondta Arcat.

- Ahogy te is – kérdezte egy alacsony alak.

Kai dühöt érzett, de a Sarlakk céljai elsőbbrendűek voltak, míg keresztbe nem tesznek neki. A talortainak megvolt a saját terve.

- Majd lásd meg működés közbe, és meglátod mire lesz majd képes…

A geonosisi technikus mindig is látott fantáziát a Wind kapitányában, de ez a parancs minden eddigi utasítást felülmúlt. Igen, már az A-szárnyúak beszerzése óta gondolkozott némi átalakításon, de a legmerészebb álmaiban sem jutott eszébe, hogy kétéltűekké tegye őket.

A szakmájában dolgozók többsége elvetemült, sőt, beteg ötletnek tartotta volna az ötletet, de Drizzaqh… ő látott benne fantáziát.

Egyedül természetesen nem tudta volna elvégezni azt összes módosítást, de mire valók a szerelődroidok, ha nem erre?

Maguk a tervek néhány óra alatt elkészültek, a megvalósítás azonban valamivel több időt vett igénybe, s habár tudták, hogy a lentiek számára minden perc késlekedés olyan volt, int egy lökés az élet és halál közti keskeny sávon egyensúlyozó akrobatának, egyetlen apró hiba hasonló helyzetbe hozta volna őket a már elkészült gépek használata során. Így hát dolgoztak, türelmesen, fáradhatatlanul.

Először is vízálló réteggel látták el a vadászok külső és belső borítását, és leszigeteltek minden esetleg nem hermetikusan záródó illesztéket, nehogy a pilóták véletlenül víz általi fulladásos halált szenvedjenek bevetés közben. A pajzsgenerátorokat ellátták egy pilótafülkén belüli panellel, amin váltani lehetett az űrcsatában és víz alatti küzdelemben használatos energiaadagolás között, hiszen az utóbbi során a vastag energiapajzs csak akadályozná a vadászgép mozgását. Felszerelték őket víz alatti hajtóművekkel, elvégeztek még néhány módosítást, amire feltétlenül szükség volt, mindezt pedig azzal a legnagyobb sebességgel, ami még nem jelentett kockázatot. Szerencsére a droidok számára nem létezett olyan, hogy fáradtság, úgyhogy nagyjából másfél standard nap alatt elkészültek.

Ezek után a vadászokat átadták az előzetesen kijelölt pilótáknak, akik azonnal elindultak a Mon Calamari felé, hogy felvegyék a harcot új ellenségeikkel.

Drizzaqhban hím létére olyan érzések munkálkodtak, mint az anyában, aki látja gyermekeit kirepülni a családi fészekből, nem tudván, visszatérnek-e egyáltalán.

A kommunikációs központ ajtaját valami tébolyultan elkezdte ütni, a fémlemezt hamarosan áttépte egy gépkar, majd az így támadt résen keresztül benyomakodott a borgdefel. Draver felemelte a lézerpisztolyát, aztán tűzet nyitott. A bestia égett pofával zuhant hátra, még rángatózott, de a helyére egy újabb szörnyeteg került.

A defel az irányítóba termett, kikapta a székéből a kommunikációs tisztet, majd teljes erőből a falhoz vágta. Hangos reccsenés hallatszott, ahogy a polipfejű  lény a nyakát törve csúszott a földre. Draver lőtt, de a szörnyeteg kitért, majd elindult a quarren szenátor felé.

Margaer a vadállat háta mögé került, becélozta annak a gerincoszlopát, és a legnagyobb tűzerőre állította a lézerfegyvert. A szörnyeteg gerince a lövés erejétől vörösen izzó masszává olvadt. A lény egy rángatózó hús és bundatömeggé omlott össze.

Draver megnézte az egyik monitort. A környező tengerfenéken kiborgdefelek és quarren harcosok vívtak élethalál harcot.

Ekkor a víz felszínét hat A szárnyú törte át, amik tűzet nyitottak rájuk.

A férfi kifújta a levegőt, megjött a felmentő sereg.

Draver meglátta, hogy kelet felől egy hatalmas, tengeri kígyóra emlékeztető tengeralattjáró közelít. Egyből felismerte…

Egy Selligor osztályú hajó. Valószínűleg a Venator hangárjában volt, és a tengerbe zuhant, majd így folytatta a támadást.

A következő pillanatban halformájú siklók váltak le róla, és támadták meg az A szárnyúakat. Draver felsóhajtott.

- A tengeralattjárómhoz kell mennem.

- Mozgósítsák a védelmi rendszereket – mondta az egykori szenátor.

A mon calamariért folytatott csata csak most kezdődőtt…

- Meg vagy őrülve?!- Jorka olyan arckifejezést vágott, aminek alapján Ardana arra gondolt, hogy a bothainál nincs minden rendben.

- Már megint mi nem tetszik?- érdeklődött, baljóslatú hangsúlyt csempészve a kérdésbe.

- Szerinted nekem komolyan egy hulla ruháit kellene felvennem?- fintorgott Jorka.

- Ha nem tetszik, kimehetsz így is. De amint meglátnak a helyiek a lázadó öltözetedben, gondolkodás nélkül szitává lőnek. Választhatsz- vázolta fel a lehetőségeket sötéten a zabrak.

A két vitázó fél a kémszervezet főhadiszállásán próbálta meggyőzni a másikat az igazáról, az egyik szűk folyosón, egy hulla fölött, gyilkos pillantásoktól kísérve.

- Ha viszont beöltözök kémnek, akkor a birodalmiak támadnak rám- ellenkezett a bothai. - És ugyanott vagyok.

- Akkor add ide az adathengereket, és csak tipródj magadban!- förmedt rá az ex-fejvadász.

- Mit akarsz velük?

- Vajon mit? „A” variáció: megenni. „B” variáció: elásni a Tatooine egyik sivatagában, hogy soha senki ne találhasson rájuk. „C” variáció: átadni személyesen az Uralkodónak, vagy pedig „D” variáció: villámgyorsan eltűnni vele a lázadókhoz. A helyes megfejtő…

- Jól van, ne tetézd!- horkant fel Jorka. - Különben meg, egyiket sem tehetjük.

- Aztán miért is nem?

- Láttad azt a csillagrombolót, nem? A Birodalom is az adatokért jött!

- Pont ezért kellene rekordidőn belül felszívódni, amíg még van esély.

- Nem. Segítenünk kell megvédeni az épületet.

- És miért?

- Mert a kémek a szövetségeseink.

- Ó, valóban? Akkor miért nem adták át kapásból az adatokat?

- Hát… ööö…- a bothai a beszélgetés során most tétovázott először. - Annyira azért mégsem a szövetségeseink. Csak akkor adnak át információkat, ha megfizetjük. De ha most a Birodalom végez velük, akkor…

- No és? Nincs tán nekünk is elég kémünk? Dehogynem!

- Áhh, ugyan!- Jorka megvetően horkantott. - Azok messze nincsenek olyan jók, mint a bothaiak. Ez olyan, mintha egy Jedit vetnél össze egy egyszerű rohamosztagossal. Ugyanaz a különbség. Ég és föld.

- És mondd csak, a többi bothai is ugyanilyen nagyképű és nyafogós?- szűrte a fogai közt gyilkosan Ardana.

- Nem rosszabbak a zabrakoknál- vetette oda válasz gyanánt Jorka fogcsikorgatva. Az ex-fejvadász haragosan felszisszent, de a választ belé fojtotta az épület megremegése, és az ezt kísérő robbanás zaja.

- Tűnjünk innen!- javasolta a bothai elvékonyodó hangon, és Ardana, önmaga legmélyebb megdöbbenésére, egyetértett vele.

***

Ardana és Jorka minimális kóválygás után sikeresen kiért a kémfőhadiszállás azon kijáratán, amelyen belopakodtak. Odakint már javában dúlt a harc, földön és légben egyaránt. A zabrak tekintete kiutat keresett, ámde mindenütt csak ellenségeket látott. Teljesen körbezártak minket. Csak a harc lehetősége maradt.

- Na jó. Segítek megvédeni a nyomorult kis kémeid bázisát- morogta Jorkának.

- Milyen könnyen befolyásolható vagy!- jegyezte meg a bothai egy önelégült vigyor kíséretében.

- Á, nem! Azért vagyok hajlandó harcolni, mert jó napom van. - És ki tudja. Lehet, hogy néhány birodalmi sokkal kellemesebb társaság lesz, még akkor is, ha netán meg akarnak ölni. Bár, ki tudja, hogy Jorka nem akar-e.

Ardana körülnézett. Jó. Az ilyen helyzetekben célszerű elsőként a vezért kilőni. Csakhogy, tapasztalatból tudta, hogy a fejesek többnyire meghúzódnak a háttérben. Tekintete hiába kutatott az irányító után, a próbálkozását nem koronázta siker. Ez azonban nem vette el a kedvét. Ha nincs a főnök, akkor célszerű kiszedni az ellenséges mesterlövészt. Abból van, támasztotta alá ezt az állítását néhány messziről érkező lövés. Az erdős terepen persze nem lesz egyszerű, de megoldható. Csak megfelelő eszköz kell hozzá.

- Add ide!- kiáltott rá egy bothaira, aki éppen egy mesterlövész puskát cipelt magával. A zabrak nem várt választ; három határozott lépéssel a megszólítottnál termett, és ellentmondást nem tűrően megragadta a fegyvert.

- Nem!- tiltakozott a lény, ahogyan a fejvadász arra számított.

- Veled vagyok!- morogta Ardana.

- Én pedig hozzáértő vagyok!- vágott vissza a lény. Az Erőért, én ezekkel miért csak vitatkozni tudok?! A zabrak kétkedően megcsóválta a fejét. Kizárt. Ezek kémek, nem lövészek.

- Igen, egy középkategóriás kém. Én tizenöt év fejvadászati gyakorlattal rendelkezem- azzal kitépte az értetlenkedő lény kezéből a fegyvert. Behúzódott vele egy aránylag védettebb helyre, ahonnan mégis kilátott, aztán kutatni kezdett. A keze eleinte remegett, de amikor végre felfedezett egy ellenséges mesterlövészt (az egyik fa lombjában bújt meg zöldes terepruhában), mintha elfújták volna az idegességét. Elvégre sok ilyenben részt vett már. Rövid ideig célozgatott, majd hezitálás és lelkiismeret-furdalás nélkül fejbe lőtte a birodalmit.

***

Ardana nem tudta volna megmondani, hogy az épület ostroma csak percek vagy órák óta zajlik-e már. A monoton, egyhangú lövöldözés teljesen elrabolta az időérzékét.

Jó leshelyet választott magának, ahonnan igen alapos pusztítást tudott végezni. De ez sem bizonyult elegendőek. A birodalmiak, mintha a bolygó felszíne alól másztak volna elő. A zabrak hiába lőtt le egyet, azon nyomban annak a helyére állt másik kettő.

A helyzetet mindösszesen az javította, hogy az időközben befutó, bothai helyőrség az ő oldalukra állt. Bizonyára még az ex-fejvadász garázdálkodása miatt hívták ki a helyiek, de amint megpillantották az igazi ellenséget, mindenki teljesen megfeledkezett Ardanáról.

A csata mégis kilátástalannak tűnt. A zabrak sorra látta, ahogyan a bothaiak elterülnek, és aztán soha többé nem kelnek fel. Igyekezett gyorsabban, sietősebben lőni, de ezzel mindösszesen annyit ért el, hogy elkezdett kapkodni, és a közel 95%-os lövésszázaléka hetvenre csúszott vissza. Aztán, a tára is kifogyott.

Ardana mérgesen elhajította az immáron használhatatlanná vált távcsövest, és a pisztolyáért nyúlt. Az egyszerű, inkább kis távolságokra fegyvert sokkal biztosabbnak érezte a kezében, mint a mesterlövész puskát. Kilépett a takarásból, és belevetette magát a küzdelembe.

Herwewi egykedvűen figyelte, ahogy a komp elszakad az anyahajótól és megindul a bolygó légköre felé. Az apja a távolodó egység fedélzetén utazott, ez pedig azt jelentette, hogy a távollétében ő a Keldabe osztályú csatahajó parancsnoka.

Úgy számította, tárgyalásokkal együtt maximum két-három standardórán belül visszatérnek, lehetőség szerint a következő akció tervével együtt. Addig pedig nincs más dolga, mint várni.

Hátradőlt a parancsnoki ülésben, tekintetét végigjártatta a műszerfal kijelzőin. A rabszállító éppen akkor ért ki a szenzorok hatótávolságából. Tulajdonképpen nem kellett volna aggódnia Nebelért. A férfi ennél sokkal bonyolultabb küldetéseket is sikerrel véghezvitt, számára egy komp és a rajta utazó, magatehetetlen foglyok elvileg nem jelenthettek volna problémát.

Herewinek mégis kellemetlen érzés gyülekezett valahol a gyomorszája táján, s úszott fel, hogy ellepje a mellkasát, kiszorítsa a tüdejéből a levegőt, és…

Megrázta a fejét, hátha eltűnik a nyomasztó érzés, azonban az a legkisebb enyhülést sem mutatta. Tudta, érezte, hogy valami történni fog. Valami váratlan, megelőzhetetlen és kétségkívül negatív esemény. Fogalma sem volt róla, hogy mindezt miből gondolja.

A szűnni nem akaró előérzett ott lappangott a tudata peremén, és azt suttogta: nem térnek vissza…

Egyetlen eltévedt lövés egy X-szárnyú ionágyújából elvileg nem okozhat kárt egy Nebulon-B fregatt elektromos rendszerében. Kivéve, ha ezt az eltévedt ionsugarat egy hasonlóképp eltévedt, irányíthatatlanul pörgő TIE-vadász előzi meg.

A gép szinte hívogatóan úszott be Syerra elé. Jóval védtelenebb, nehézkesebb és lassabb volt, mint a lány X-szárnyúja, tökéletes célpontot nyújtott hát. Ellenőrizte, hogy az energia az ionágyúkra van-e irányítva – Drizzaqh sokszor ugratta, hogy az ő gépét kedveli legjobban, mert annak kell legkevesebbszer javítani a lézerágyúit.

Célba vette az ellenséges gépet, Ch’hala éles sípolással jelezte, hogy az ionágyú készen áll a tüzelésre. A lány megnyomta a kioldógombot, mire az ágyúkból egy-egy kéken villódzó energianyaláb szökkent a TIE felé.

Az megpróbálta kikerülni a támadást, ám egy másik X-szárnyú váratlan, oldalról érkező lövése leszakította a bal szárnyát, a birodalmi vadászgép pedig irányíthatatlanul pörögve a Wind pajzsának csapódott, pár másodperc erejére tizenöt-húsz méter átmérőjű lyukat szakítva rajta. Ez pedig épp elég volt az iontöltetnek, hogy a Megsemmisült vadász helyén keletkezett törmelékfelhőn átsuhanva egyenesen a fregatt burkolatába csapódjon.

Nem okozott nagy kárt, csupán egyetlen rendszert iktatott ki: ami a börtönblokk energiaellátásáért felelt volna.

Rasson Stubborn – legalábbis az, aki mindeddig annak hitte magát – felült a priccsén. Meglepően éles érzékei – amit az orvos az állítólagos szenzorjainak tudott be – eljuttatták hozzá az információt az energiaszint hirtelen és drasztikus csökkenéséről.

A replikáns talpra kecmergett, és kilépett a cellájából, aminek ajtaját immár nem fedte elektromos mező. A Corellian Wind börtönében nem sok rab tartózkodott, ezek többsége pedig tisztában volt vele, hogy az űrcsata forgatagában a cellájuk nagyobb védelmet nyújt, mint az esetleges mentőkabinok, amit a birodalmiak valószínűleg pillanatok alatt megsemmisítenének.

Rassonnak azonban esze ágában se volt menekülni. Nem emlékezett semmire azokból a vétkekből, amikkel a Lázadók vádolták, ráadásul, ha valóban droid lenne, mint ahogy azt a szakértők állították, bizonyára ez a büntetőjogi felelősségre vonhatóságán is változtatna.

Így hát elindult, céltalanul, a felsőbb szintek felé. Közvetlenül a börtönbokk felett kötött ki, egy sor ajtó előtt. Mintha halványan emlékezett volna rá, hogy ezek a pilóták szállásai, akik most mind kint vannak a világűrben.

Mindezek ellenére azonban továbbment. Valami azt súgta neki, hogy talál majd valakit, aki segíthet neki.

Az áramkimaradások idáig is elérhettek, mert a plafonra erősített világítótestek fénye erősen remegett. Rassont ez nem igazán zavarta, hiszen felfokozott látásával szinte bármilyen körülmények között képes volt érzékelni a környezetét.

Az egyik ajtólemez csak félig volt bezárva, rajta félig kikandikált egy droid teste. Igen különös gépezet volt: a feje egy orvosdroidé, a törzse egy protokoll-roboté, a karja pedig három ízülettel rendelkezett, ezzel próbálta kitapogatni a külső nyitógombot. Vállából még kilógott egy-két csatlakozókábel, ami arra utalt, hogy a munkapadról szökött meg.

 - Segíthetek? – lépett közelebb Rasson, aztán lenyomta a gombot. A lemez félrecsúszott, a furcsa droid pedig kilépett a folyosóra.

 - Igazán köszönöm, uram – hálálkodott, aztán a fotoreceptorai érzékelték a replikáns homlokán tátongó nyílt sebet, ami felfedte a szintetikus bőr alatti fémkoponyát.

 - Ó – kommentálta a látottakat, majd megismételte: - ó. ADN83PT vagyok, és te?

Rasson ügyet se vetett a hirtelen magázódásból tegeződésre váltásra.

 - Legutóbb Rasson Stubbornnak hívtak, de őszintén szólva… fogalmam sincs.

Draver beugrott a tengeralattjárója belsejébe, majd lezárta az ajtaját, a következő pillanatban átsuhant a vízmentesítő membránon. Kint már tombolt a csata, a borgdefelekhez hamarosan csatlakoztak a folyamatosan sugarakat lövő AT-AT vízi transzporterekből előugráló rohamosztagosok, és a quarrenekre vetették magukat, felettük átalakított A szárnyúak és a város tengeralattjárói vívták a csatát a TIE rohamcsónakokkal, amelyek a birodalmi vadászgépek vízi használatra ellátott testvérei voltak. Közben a birodalmiak hajója közeledni kezdett a város felé, ahogy a többi egység is. Bár a legtöbbjük már égett roncs volt, vagy a tengerben sodródó holttest.

Draver látta, hogy az egyik birodalmi hajó rátapadt a lázadók elől haladó gépére, az kitért balra, majd lelassított, ezzel a birodalmi mellé ért, majd a hátába került, és lőtt. Az pillanatok alatt tűzgolyóvá változott.

- Samdynis, mint a Ryloth felett, mi?

- Draver, gondoltam, hogy felismersz te vén seggfej. – Draver kilőtte az egyik rohamtengeralattjárót, majd a Selligor tengeralattjáró nyomába eredt, balra kanyarodott az egy lézersugár elől, majd kilőtt az egyik gépre tapadó TIE-t.

- Ezt a dögöt a lézersugaraink meg se pörkölik.

- Segítség kell…

Egy hatalmas test simult a birodalmi gép mellé, elsőre egy hatalmas walwadonra hasonlított, de látszott rajta, hogy ez fémből készült. Alakra olyan volt, mint a Home One, de méreteiben jóval alulmúlta azt. A gép tűzet nyitott a turbólézereiből, míg a birodalmiak hajójának a törzsén tűzgolyók kezdtek el növekedni, de a másik gép viszonozta a sugarakat.

Draver tudta, hogy csak ki vállalkozhat egy ilyen őrült manővere, de ilyen precizitással. Magában szidta Ackbar admirálist, ugyanakkor csodálattal adózott a lény bátorságának.

- Gondoltam csinálok egy kis magánakciót – hallatszott az idegen reszelős hangja. – Üzenetet küldött Da’fo, hogy a Bothawuin történt egy kis probléma. Egy nagy, duracélból készült, űrben lebegő probléma…

 - Asszonyom, megkaptuk a komp vészjelzését, miszerint idegenek kísérelték meg a beindítását – jelentette a mandalori harcos.

Herewi bólintott. A szervezet minden járműve el volt látva egy biztonsági kóddal. Ha valaki e nélkül próbálkozott meg a beüzemeléssel, a szoftver üzenetet küldött az anyahajónak. Ez történt most is. Viszont ha a rabszállító üzenete megérkezett a cirkálóra az egyet jelentett azzal, hogy a lány előérzete beigazolódott.

Nebel nem az a típusú ember volt, aki csak úgy átadja a hajóját az első próbálkozónak. Tehát most halott, vagy minimum eszméletlen.

A mandalori lány nagy levegőt vett, és elűzte a fejéből a gyász minden formáját. Ilyen helyzetben, tiszta, hidegfejű gondolkozásra volt szüksége.

Mi történhetett? A Lázadók nyilván átvették az irányítást a hajó felett. Bár, ahogy elnézte őket, még a nyugtatók beadása ellen se védekeztek, utána pedig végképp nem lettek volna képesek egy olyan kaliberű embert ártalmatlanná tenni, mint az apja.

 - Pontosan mikor érkezett az üzenet? – kérdezte, mire a férfi az adattáblájára pillantott.

 - Nagyjából öt perce.

Akkora már le kellett szállniuk. A foglyok az érkezéskor tértek volna magukhoz, és a gyanútlan katonákat illetve vezetőjüket ártalmatlanná téve szökést kíséreltek meg?

Valószínűtlen. Nebelt nem tudták volna átverni.

De az is lehet… Herewi szája fokozatosan pengevékonyságúra szorult.

A népének vérében volt a bizalmatlanság; szükségük volt rá a túléléshez. Az apja kislány korától fogva őt is úgy nevelte, hogy semmiben és senkiben ne bízzon meg, kivéve saját magát. És mindeddig ehhez tartotta magát. Ennek köszönhette, hogy itt ült és nem egy hutt rabszolgavermében várta a hirtelen, ám annál fájdalmasabb halált.

És ennek ellenére mindeddig mégsem jutott eszébe, hogy munkaadójukat hibáztassa.

 Nebel felébredt a hatalmas, kör alaprajzú terem közepén. Körülötte négy harcosa, akik vele jöttek a bolygóra, mellettük pedig a fegyvereik és a páncéljuk. A klón felpattant, majd megrázta őket. Egymás után felébredtek, majd felkapták a páncéljukat. Pont ekkor nyílt ki az ajtó, és egy rémálomba illő alak lépett be. Tagbaszakadt testét, egy ragadozó madáréra emlékeztető lábak tartották, a hátán egy taréj futott végig, ami egy háromszög alakú fejbe végződött.

- ELÁRULTATÁL MINKET! PÉNZT KAPTATOK TŐLEM A HARCI SZOLGÁLATAITOKÉRT! ERRE EZT KAPOM! MEGHALTOK MIND!

A gép szemei kéken világítottak. A bal oldali mandalori aki egy kopasz, barna bőrű fiú volt a gépre emelte a fegyverét, majd tűzet nyitott. A sugárfegyver egy kormos foltot hagyott rajta. A gép felugrott, pont a férfin landolt, majd egy ökölcsapással bezúzta a fejét.

A lény felemelte a bal alkarját, amire egy lángszórót szereltek. A lángcsóva meggyújtotta a harcost. A bestia egy vadmacskához hasonló morranást hallatott, a férfi háta mögé került, majd beleöklözött a jetpackjébe. A katona felrobbant.

Nebel felröppent a jetpackkel, és kilőtt egy rakétát. A robbanás hátradobta a szörnyet. A mandalori használta a mászókarmait, ezzel megtámasztotta magát a falon, és belevágott a szellőzőt takaró fémrácsba, aztán végigmászott rajta. Hallotta a nyomában lévő kiborg csattogását.  Hamarosan kiért a börtönblokkba, ismerős alakokkal nézett szembe. A lázadókkal.

Már az elején szétválasztották őket: Connie került az egyik zárkába, a két fiú a másikba a börtön túloldalán. Olyan nyilvánosan utálták egymást, hogy fogvatartóik fejében meg se fordult a gondolat, hogy esetleg összeszövetkezhetnek a kijutás érdekében.

Egyelőre a számításaik látszólag beváltak. Azok ketten ültek a cella két egymással szemben lévő, kényelmetlen priccsén és konokul meredtek a szemközti fal dúracél szürkeségére.

Látszólag. Valójában ugyanis a falak érintkezéseit tanulmányozták, ugyanis több-kevesebb katonai múlttal tisztában voltak vele, hogy az ilyen helyek gyakorlatilag száz százalékban be vannak poloskázva. Barak első nekifutásra csak négy kamera lencséjét fedezte fel a plafon sarkaiban, Moron pedig óvatos mutogatással jelezte, hogy ő is felismert további hármat a padlóba építve.

Mindketten sejtették, hogy a falak mögött mikrofonok várják minden egyes elejtett szavukat.

Végül melankólikus beletörődéssel a fiatalabb srác elfeküdt a priccsén, és egykedvűen tanulmányozni kezdte a plafont, pontosabban annak szellőzőrácsát, ami mögött egy-két méterre egy jobb napokat látott ventilátor forgott hipnotikus lassúsággal.

Úgy negyedóra telhetett el, ha nem több, amikor a ventilátor hirtelen még jobban veszíteni kezdett a sebességéből, végül pedig megállt.

Barak felállt a fekhelyén, hogy közelebbről nézhesse meg a hirtelen üzemzavar okát, amikor egy arc tűnt fel a rácsok mögött. Sietős mozdulatokkal eltűntette az útból, és leugrott a cellába.

Mind Barak, mind ő csak akkor döbbent rá, hogy kivel áll szemben.

Az újonnan érkezett Nebel volt. És az arcikefejezése láttán az ifjabbik Stubbornnak erős gyanúja támadt, hogy valami üldözi.

 - Egy kiborg… – lihegte a férfi. – Mindjárt ideér!

A következő pillanatban egy géplény zuhant le a nyílásból, amit nyilván nem látott előre. Nebel a fémtest levegővel való súrlódásának sistergő zaját hallva felnézett… épp időben, hogy szembenézzen a pármázsás lénnyel, ami másodperceken belül maga alá temette.

A kiborg feltápászkodott, hogy körülnézzen, de az áldozata már nem. A lény súlya eltörte a férfi nyakcsigolyáit.

Barak hátrált pár lépést, mígnem a vádlija nekiütődött Moron priccsének. Az idősebbik vadászpilóta lerázta magáról a gyors egymásutánban érkező két hívatlan vendég által okozott megrökönyödést, és ő is felpattant.

A két fiú rettegve pillantott egymásra. Egyetlenegy másodperc erejéig megfeledkeztek a köztük feszülő ellentétről.

A robotlény végigmérte őket, beazonosítva kilétüket, aztán egy idegtépően hosszú pillanatot követően sarkon fordult, felkapta a hullát, és egy ugrással újra eltűnt a szellőzőnyílásban, de azért a rácsot még visszahegesztette maga után. Egy percen belül a ventillátor lapátjai ismét elkezdték idegtépően lassú és végtelen körtáncukat.

Moron törte meg a csendet.

 - Miért… miért nem ölt meg minket? – A hangja kissé remegett.

 - Mert nem talált minket elég kövérnek és ízletesnek – morogta Barak, aztán vállat vont. – Azért, mert ez volt beléprogramozva. Nem mi voltunk a kijelölt áldozatok.

Mindketten visszaültek a priccsükre, és újra belemerültek a ventillátor tanulmányozásába.

Elaludni nem mertek; tartottak tőle, hogy ha megteszik, talán soha nem ébrednek fel.

A mon calamari tengeralattjáró kitartóan ostromolta a birodalmiak hajójának védőpajzsát, de csak minimális sérüléseket ejtett. Közben a lázadók és a quarrenek gépei visszatartották az előrenyomuló csapatszállítókat, és vízirohamosztagosokat.
Draver tudta, hogy az egész hadrend kulcsa a tengeralattjáró, a hasán mintha gyengébb lett volna a pajzs. Draver elmosolyodott.
- Te is arra gondolsz, amire én?
- Úszunk be a halál torkába -  válaszolta Erdvinnek. Előretolta a gázkart, és megindult a birodalmi jármű hasa felé. Hamarosan kiszúrta a pajzsgenerátort, hát persze, hogy odarakták. A felülről jövő nyomás így nem tehetett benne kárt. A körülötte lévő turbólézer ütegek ekkor kezdtek el tüzelni rájuk, hogy megvédjék a hajó gyenge pontját.
Draver kikerülte a sugarakat, de a barátja, elindított egy protontorpedót, de az az egyik ágyút találta el, a következő pillanatban a generátor egy vörös tűzgolyóvá változott, hála annak, hogy a turbólézer egyik darabja beléfúrodott.
A mon calamari csatahajó azonnal fokozta a tűzet.
Draverre pedig rátapadt az egyik birodalmi hajó, de a következő pillanatban egy lézersugár telibe találta.
- Ennyivel jöttem a Myygetoért - mondta.

Jonson végigrohant a folyosón, a nyomában két biztonságival. Beértek a cellaszintre, de a látvány egyáltalán nem volt szép a szemének. Egy üres cella volt, amiben eddig Stubborn androidá változott testvére raboskodott.
A Wind elsőtisztje felsóhajtott, majd megszólalt.
- Riadó, ugrás a Bothawui rendszer...
- Kérem ne - hallatszott hátulról egy hang. A  tiszt sarkon fordult. Rasson Stubbornal került szembe, akivel egy különös keverékdroid is volt. - Engem a Sarlakk épített, és talán tudom is, hogy hol...
- Biztonságiakat a börtönszintre - szólt a kommlikbe a férfi. - Meglátjuk - morogta.

 - Hű, de utálom az ilyesmit… - fújtatott Jorka, miközben az X-szárnyúja kiemelkedett a Bothawui légköréből.

 - Tisztában vagy vele, hogy minket ez a legcsekélyebb mértékben sem érdekel? – morogta Caern, aki - vadászgép híján - a zabrak nővel együtt lent maradt a bolygón. – Csináljátok ki azt a csillagrombolót, különben az életben nem jutunk ki innen.

A pilóta elfojtott egy szitkot, és meghúzta a gyorsítókart. A gépe előrelendült.

Ahogy a szenzorjaira pillantott, meg kellett állapítania, hogy nincs egyedül. Az által hátrahagyott planétáról is szálltak fel vadászgépek és nagyobb hajók – természetesen külön-külön egyik se vehette fel a versenyt a hatalmas, ék alakú gépszörnyeteggel, ami egyre közelebb ért a bothaiak szülőbolygójához -, hogy beszálljanak a küzdelembe.

Jorka a maga részéről hagyta volna az egészet a francba. Elege volt a háborúskodásból, abból, hogy folyamatosan az életét kell kockáztatnia valamiért, ami nagy eséllyel be se következik, pedig tudta, hogy még csak az elején járnak valami hosszú, homályos, bizonytalan és véres, de a végén békét és nyugalmat hozó dolognak.

A hajók szépen csatarendbe álltak, a csillagromboló dokkjaiból pedig a TIE-széria különböző típusú gépei özönlöttek elő, a közönséges vadásztól az interceptoron keresztül a három vezérsíkkal rendelkező oppresszorig minden kategóriát felvonultatva.

A bothaiak is kitettek magukért: több száz vadászgép és minimum ötven középkategóriás könnyűcirkáló sorakozott fel az oldalukon.

Az első lövést a csillagromboló eresztette el, egyenesen a lázadó alakzat kellős közepébe. A lézersugár rögtön porrá és hamuvá változtatott három vadászt, illetve megpörkölte további négy pajzsát.

A bothai hadtest sebzett állatként lendült előre, hogy bosszút álljanak elvesztett társaikért.

Véres csata bontakozott ki pillanatok leforgása alatt. Emberek és bothaiak egyaránt haltak meg, életüket adták egy nemesebb célért.

A könnyűcirkálók leginkább a csillagrombolót próbálták meg félreállítani, de ha TIE került az útjukba, azt se kímélték.

A hatalmas hajó pajzsait áttörni nehezebb volt a vártnál. Egyrészt, mert vastag volt, akár a huttok bőre, másrészt pedig mert több száz birodalmi vadászpilóta tekintette legfőbb feladatának, hogy megvédelmezze az anyahajót.

Az sem volt utolsó szempont, hogy a lázadók jóval gyorsabban fogytak, minta birodalmiak. Aki racionálisan, hideg fejjel gondolkozott, láthatta, hogy ebből a helyzetből nem kerülhettek ki győztesen.

A pilóták tudata egyetlen parancs köré összpontosult: meggyengíteni, menekülni, vagy meghalni.

A csillagromboló pajzsa lassan, de biztosan elvékonyodott. A monstrum az energiáinak nagy részét lézerágyúi feltöltésére használta, amik ugyan hatalmas tűzerőt képviseltek, de képtelenek voltak eltalálni a cikázó vadászgépeket vagy a náluk valamivel nagyobb társaikat. Mégis, ha azon pár vonással messzebb merészkedtek a hatalmas dúracél testtől, nagy eséllyel lelték halálukat az egyik turbólézer lövése által.

A hajó törzse alatt egy csapat bothai vadászpilóta készült valamire. Valamire, amivel jelentős károkat okozhatnak a birodalmiaknak. Valamire, amit a parancsnoki hídon álló kapitány csak akkor fog észrevenni, amikor már túl késő lesz.

Valamire, ami az életükbe fog kerülni.

A tíz vadászgép gyűrűbe rendeződött, torpedóvetőiket egy pontra fókuszálták. A vezető pilóta elindította a protontorpedóit. Utána egy másodpercen belül a következő, amíg mind a tíz gép meg nem vált halálos csomagjától. Ezek a vadászgépek úgy voltak tervezve, hogy fejenként négy torpedót hordozhassanak, így most negyven száguldott a pajzs felé. Az első tíz, ami gyors egymásutánban érkezett a sugárpajzsra, áttörte az energiaréteget. A másik harminc egyenesen a hajó pajzsgenerátorába és annak környékére csapódott. Nyomukban lángrózsa nyílt, egyre nagyobbra és nagyobbra, mígnem elérte a gyűrű szélét. Az egyik pilóta pánikba esett, és kihátrált a körből, próbálván elmenekülni a közelgő halál elől, de ahogy társait, őt is elérte a végzet. A detonáció és az általa felszabaduló hő elhamvasztotta a vadászgépeket, s velük együtt pilótáikat is.

A csillagromboló, mivel testét immár semmi nem védte a lázadók haragjától, megkezdte versenyfutását az idővel. Ki kellett érnie a Bothawui vonzáskörzetéből, hogy fénysebességre ugorhasson, különben az apró gépek lézersugarai lassan, de biztosan darabokra szaggatják.

Maga az ugrás így is kockázatos volt. A pajzsuk kimúlt, így csak egy minimális sugárzás- és részecskevédelmi réteg óvta a mélyűr viszontagságaitól.

Egy élethossznak tűnő idő elteltével a bolygó gravitációs béklyója végre lehullott az ék alakú monstrumról, és az egy villanás kíséretében eltűnt a hipertérben.

Valahol, a Bothawui mellett Jorka Dan’fro beleöklözött a műszerfalába.

Draver lehagyott egy TIE tengeralattjárót, míg Samdynis az átalakított A szárnyúja t-zet nyitott az AT-AT tengeralattjárókra. Közben a birodalmiak csata-tengeralattjárójának a burkolatán egyre nagyobb és nagyobb lyukak kezdtek el tátongani.

A férfi elkezdte számolni a másodperceket, amikor a fémleviatán a bal oldalára fordult, majd megindult a tengerfenék felé. Amikor az orra beleütközött, egy hatalmas hullámot kavart az aljzatban. A robbanás pedig óriási darabokat szakított ki.

Samdynis felujjongott, a többi pilóta követte.

Draver felsóhajtott, látta, ahogy a rohamosztagosok visszavonulnak, míg a quarrenek legyőzik az utolsó, megmaradt borgdefelt.

Remélte, hogy a többi embere is visszatér, ahol épp akkor voltak.

Fáradt volt, a legszívesebben aludt volna.

De még volt egy feladata.

Moron odalépett a szellőzőrácshoz, és mozgatni kezdte. Amikor még a Coruscant alsóbb szintjein élt, gyakran használt ilyen menekülő útvonalakat. Akkor tanulta meg, hogy amilyen fémet hegesztettek…

- Mit csinálsz? – kérdezte Barakk.

Fémes hang hallatszott, amikor leszedte a fémrácsot.

- Meg is van – felhúzta magát, és mászni kezdett a járatba.

-  Én ugyan utána nem megyek.

- Szabad akarsz lenni? – hallatszott Connie hangja a szellőzőaknából. A nőnek nyilván már hamarabb eszébe jutott megkeresni a menekülés útját. – Akkor utána mész! Ez parancs!

Kelletlenül követte Moront és a Bíbor osztag vezetőjét, közben a járat balra fordult. Hamarosan egy kör alaprajzú terembe jutottak, aminek a padlóján két hulla volt. Az ajtó pedig nyitva. Moron előrelépett, majd meglátott egy erkélyszerűséget. Egy ismerős alak állt nekik háttal. Innen látta, hogy a lénynek egy ragadozószerű madárra emlékeztető feje van.

Felismerte…

Arcat Kai, a Kitharáról. Meglátta az egyik mandalori lézerpisztolyát, óvatosan felemelte, becélozta a bestia hátát és lőtt…

Kai összerándult, de más jelét nem mutatta a sérülésnek. A hátán keletkezett füstölgő seb a biológiai lehetetlenség határain túlmenő gyorsasággal forrt össze, helyén pedig azonnal visszanőttek a tollak. Az idegen megperdült a tengelye körül, hogy szembenézzen támadóival.

Moron elmotyogott egy káromkodást, amit valamikor még Shadreetól tanult. Shadree… Úgy váltak el, hogy haragban voltak. És talán már soha nem lesz alkalmuk tisztázni a dolgot…

Megrázta a fejét, hogy kiürítse belőle a jelenleg felesleges gondolatokat. Ha – ha – ezt túléli, lesz ideje ezen merengni.

 - Á, igen, a lázadók – biccentett feléjük a talortai. – Sejtettem, hogy előbb-utóbb sikerül kiszabadulniuk. Elvégre olyan visszamaradott ez a védelmi rendszer… - Tettetett sajnálkozással az arcán átlendült a balkon korlátján, hogy egy macska ügyességével a három ember előtt érjen földet. – Sebaj, ezen változtatni fogok… amint már nem lesznek foglyok, akik akadályoznák a technikusok munkáját.

Azzal előrelendült. Karmai alig egy milliméterrel siklottak el Moron arca előtt, aki épp idejében tért ki a támadás elől.

Connie felkapta a másik hulla sugárvetőjét, Barak pedig az aréna fegyvertárában kezdett kutakodni… kevés eredménnyel. Csupán egy ütött-kopott, régimódi lándzsát és egy klónháborúk előtti, kiszuperált vibrobaltát talált, amit maximum az ellenfél leütésére lehetett használni.

Többre nem is számított: Kai nyilván nem akarta túlságosan felszerelni az áldozatokat.

Visszasietett az arénába, ahol két társa éppen a talortait próbálta össztűz alá venni – kevés sikerrel. Az vagy kitért a találatok elől, vagy pedig egyszerűen csak nem volthajlandó halálos sebet szerezni.

Barak magasra emelte a lándzsáját, hogy lesújtson vele a madárszerű lény nyakára, de az utolsó pillanatban Arcat Kai lesújtott a helyes végű botra, és félresöpörte.

A fiú elvesztette az egyensúlyát, és kis híján hátraesett. Végül a törzsének oldalra csavarásával sikerült megelőznie a földre kerülést, a vibrobárdot viszont elejtette.

A fegyvert Connie kapta föl, aki éppen félregurult Kai egyik csapása elől. Egyik kezében a sugárvetővel, a másikban az ormótlan bárddal új rohamra indult. Megpróbált csapást mérni ellenfele nyakára, de az elhajolt előle, és az ütés a vállát találta el. Egy embernek ez a csapás minimum levágta volna a karját, de a talortai testén csupán egy mélyebb vágás keletkezett,az is természetellenes gyorsasággal beforrt.

Moron megpróbált úgy helyezkedni, hogy a többiektől nagyjából egyenlő távolságra álljon, így mintegy bekerítve Kait, együttes erővel talán legyőzhették. Talán.

A következő pillanatban az idegen különös módon reagált az egyik sugárvető lövésére: jó pár másodperccel a találat bekövetkezte után a levegőbe ugrott, és megpördült a tengelye körül.

A három ellenfele nem igazán értette ezt a lépés, mindaddig, amíg vissza nem érkezett a talajra.

Egyetlenegy mozdulat, egy karom villanása, egy sikoltás. A vibrobárd és a sugárvető a földre hullott, ahogy a talortai elkapta Connie nyakát és a magasba emelte a nőt.

 - Itt a vége – vigyorgott Kai, miközben Bíbor Vezér kapálózva próbálta lefejteni a torkára kulcsolódó ujjakat.

A két fiú dermedten meredt az idegenre. Tisztában voltak vele, hogy innen már nincs kiút. Ha nem történik valami csoda, a talortai elroppantja Underso csigolyáit, aztán egyenként velük is végez.

Mintegy jelként, halk suhogás, és furcsa búgás ütötte meg a fülüket…

Herewi a csapata élén kiszállt a szállítóhajóból, és rohanva indult a bázis belseje felé. Oldalán vibrokard függött, vállán egy sugárkarabély szíját vetette át. A többiek hasonlóan voltak felszerelkezve. Tisztában voltak vele, hogy a talortait nagyon nehezen lehet elintézni.

A lánynak nem volt szükségre térképre, hogy eltaláljon a lény tartózkodási helyére. Hajtotta a dühe, amit apja elvesztése miatt érzett, hajtotta a lázadók és Kai iránti gyűlölete.

Végül egy kétszárnyú, tejüveg ablakkal felszerelt ajtó elé ért. A nyílászáró, a mellette lévő falra szerelt panel tanulsága szerint nyitva volt.

Herewi rácsapott a nyitógombra, mire az acéllemezek hangtalanul félrecsúsztak, ő pedig kilépett egy erkélyre.

Alatta valami arénaszerű terem terült el, benne csak négy élőlény tartózkodott: Kai és a három lázadó. Az utóbbiak egyike a talortai halálos szorításából próbált éppen kiszabadulni.

A másik dolog, ami feltűnt neki, az a földön heverő két halott volt. Mindketten mandalori származásúnak tűntek, de az egyik különösen ismerős volt számára.

Kellett egy pillanat, mire felfogta, hogy az illető az apja, ekkor viszont minden tisztázódott benne.

Arcat Kai nyilván összeszövetkezett a lázadókkal Nebel megölésére, és miután betejesítette akaratát, a szövetségesei ellen fordult, ahogy azt a klónnal is tette.

Herewi felemelte a vibrokardot, mit már holttest megpillantáskor leakasztott az övéről.

Egyetlen, hajszálpontos mozdulattal elhajította a fegyvert. A másodpercek lelassultak, ahogy figyelte, hogy a hosszú, hegyes tárgy átszeli a levegőt…

… a következő pillanatban a talortai előrevágódott. A nyakát egy vibrokard szegezte a földhöz. Ujjai lecsúsztak Connie nyakáról, így a nő szédelegve bár, de fel tudott állni.

Barak tisztában volt vele, hogy Kai nem halt meg. Még nem. Felemelte az elejtett vibrobárdot, a magasba emelte, aztán lecsapott. A fegyver szikrákat vetett, ahogy a talortai nyakából kiálló karddal érintkezett, végül belevágott a földön fekvő lény nyakába. Áthatolt az ereken, inakon, csontokon és elválasztotta a felet a törzstől.

Arcat Kai még egy utolsót kiáltott, de ez egyszerű sziszegéssé tompult, amikor a hangszálak már nem álltak kapcsolatban a tüdővel.

Moron hunyorogva felnézett. Elvakította a terem mennyezetét porító világítótestek sokasága, így csak egy, a Kai által nemrég otthagyott balkonon álló nő sziluettjét tudta kivenni.

 - Akárki is maga – mondta a fiatal férfi -, köszönettel tartozunk azért, amit tett.

 - Ne köszönjétek – felelte a nő szenvtelen, szinte már megvető hangon. – Mostantól a foglyaim vagytok.

Drizzaqh lefejtette Rasson arcát, ezzel felfedve a szürke fémkoponyát, majd a homlokába dugott egy adatkábelt. Caern borzongva figyelte, Draver pedig próbálta legyőzni a rosszullétet.

A szerelőasztal előtt megjelent egy hologram. Egy fekete fénygömb, amin csillagok látszottak. Draver felismerte ezt a constellációt.

- A galaktikus periféria, a Ka’Deus rendszer.

- Itt építettek meg – válaszolta a DroidRasson nyugodt hangja.

Draver elindult a híd felé, a nyomában Jonsonnal.

- Utasítsa a navigációt, hogy ugrunk. A Ka’Deus rendszer.

A DroidRassont bevezették a hangárba. A közepén pedig az a csempészhajó amivel megszökött a defelek bolygójáról… Előtte pedig a húga, vagyis Rasson Stubborn húga. A nő intett a katonáknak.

- Menjetek.

Ahogy kisétált a két lázadó végigmérte, majd felsóhajtott. A következő pillanatban kioldotta a pisztolytáskáját, majd Rassonra fogta.

- A szememet célozd… Szétégeti az agyam és a fotoreceptorokat – válaszolta a droid. – Azonnal meghalok.

- Meghalsz – morogta Shadree. – Eszel, izzadsz.

Rasson érezte, hogy megremeg belülről. De hisz ő fél, biztos valami beléprogramozott dolog.

- Végezz velem. – Shadree leeresztette a lézerfegyvert.

- Félsz. Nem tudom mi vagy. Droid, emberi érzésekkel. – A fejével a csempészhajó felé intett. – Most menj. Takarodj! Tíz perced van, ha addig nem ugrasz fel. Felszállok az X-szárnyúmra, és elkaplak.

- Miért teszed ezt?

Shaddree dacosan intett a fejével.

- Takarodj – suttogta. Végignézte ahogy a csempészhajó felszáll, majd kisiklik a hangárból, aztán elugrik a Mon Calamari rendszerből…

Ha visszatérsz oda, ahol a szeretteidet utoljára látták, azt várod, hogy megrohanjanak az érzések. Hogy régi emlékek merüljenek fel, hogy úgy érezd, ott vannak melletted.

Ezzel szemben nem érzel mást, csak ürességet, végtelen ürességet a mellkasodban, és valami tompa fájdalmat a szíved tájékán.

Gyűlölöd ezt a helyzetet. Gyűlölöd, hogy pont neked kell vezetned a felderítő csapatot, és legszívesebben lemondanál a feladatról, de tudod, hogy nem lehet. Megkívánja a becsületed.

Mindenhol a barátaidat látod előbukkanni, legtöbbször vérbe fagyva, de minimum megcsonkítva, ahogy a padlón hevernek, de mire közelebb érsz, kiderül, hogy csak egy droidot vagy egy ládát láttál.

Shadree kénytelen volt belátni, hogy ha így folytatja, igen közel kerül az őrület határához.

Mögüle morgás hallatszott, amit Csipogó szinte rögtön fordított:

 - Gazdám érdeklődne afelől, hogy ön jól érzi-e magát.

 - Mert szerinted úgy néz ki? –forgatta a szemét Ilis, aki a vuki mellett haladt.

 - Kuss – morogta a bakurai pilóta. – Mindketten fogjátok be!

Átvágtak a bázis néptelen, acélszürke folyosóin, végül beléptek egy hatalmas, kerekded alapú terembe, aminek padlóját elhajigált fegyverek és vérfoltok tarkították.

Shadree gépies léptekkel besétált az aréna közepébe, és lenézett az elhagyott tárgyakra. Egy vibrobárd, egy lándzsa, egy vibroszablya és két sugárvető. Ezek alapján akárki lehetett az, aki itt lelte halálát.

Aztán meglátta azt, amitől a lábai felmondták a szolgálatot, és ott, az aréna közepén, egy vértócsában térdre rogyott.

Furcsa – gondolta -, hogy egy fémhenger, ami elfér az ember markában, ekkora hatást tud gyakorolni rám.

Felemelte a kommunikátort, hogy közelebbről is megszemlélhesse.

Baraké volt, ehhez kétség sem férhetett. A lány felismerte a speciálisan az öccse hosszú ujjaira tervezett, a szokásosnál valamivel hosszabb eszközt.

Automatikusan megnyomta a névjegyzékhez tartozó gombot, mire az eszköz elkezdte sorolni a neveket. Shadree a felét áttekerte, amikor a figyelmét hirtelen megragadta valami. A szíve nagyot dobbant, ahogy elolvasta az apró képernyőn sorakozó pár szót.

SYERRA INOTAS – HÍVÁS KEZDEMÉNYEZÉSÉHEZ NYOMJA MEG A PRIMÉR GOMBOT.

A lány lenyomta.

HÍVÁS ELINDÍTVA…

Végtelen hosszúságúnak tűnt az a pár másodperc, amíg a komlink nem folytatta:

A KERESETT EGYÉN NINCS A KOMMUNIKÁTOR HATÓSUGARÁBAN. KÍVÁN TRANSZGALAKTIKUS RELÉKEN KERESZTÜL KAPCSOLATOT TEREMTENI? AMENNYIBEN IGEN, NYOMJA MEG A…

Mint a fuldokló kap a mentőöv után, úgy csapott le a gombra.

HÍVÁS FOLYAMATBAN… KÉREM, VÁRJON TÜRELEMMEL, MÍG A MÁSIK FÉL REAGÁL.

Nem tudta, pontosan mire számít. Igen, Syerra komlinkje Moronnál maradt. De ettől függetlenül ugyanúgy elhagyhatta, akár el is kobozhatták tőle. Ha egyáltalán még él…

Hirtelen a kom pittyent egyet és egy éles hang hasított az aréna feszült csendjébe.

 - Ne lökdöss! Nem igaz, nem tudsz leszállni rólam?!

 - Nem. – Mogorva, lényegre törő. Shadree szája résnyire nyílt meglepetésében.

 - Fiúk, most azonnal fejezzétek be! – A harmadik egyértelműen Connie Underso hangja volt.

Azok hárman nyilván véletlenül fogadták a hívást, és nem tudtak róla, hogy a másik oldalon szintén három pilótatársuk dermedten hallgatja minden szavukat.

A lány megnyomta a hívás befejezéséhez szükséges gombot. Az ajkába harapott, de így is alig tudta megakadályozni, hogy előtörjenek a könnyei.

A háta mögött egy gépi hang éppen a hallottakat elemezte.

 - Véleményem szerint az imént hallott párbeszéd hangjai 99,99%-ban megegyeznek Underso parancsnok, Barak és Moron úr hangmintájával.

A szoba ajtaja zárva volt. Nem ok nélkül, a tulajdonos helyében Shadee is bezárta volna. Vannak olyan pillanatok, amikor az embernek az tesz a legjobbat, ha egy kicsit elzárkózik a világ elől.

Kinyújtotta a kezét, és kopogott párat a dúracél lemezen.

 - Nem vagyok itt! – hallatszott a kislányosan vékony, gyanúsan remegő hang a kabin mélyéről.

 - Syerra. Nyisd ki! Most.

A még hozzá képest is határozott megnyilvánulás valószínűleg meggyőzte a bent bújkáló lányt, hogy valami életbevágóan fontos dologról van szó, főleg, mert Shadree személyesen jött el, hogy közölje vele.

Az ajtólemez félrecsúszott, mögötte pedig föltűnt Syerra kócos hajjal keretezett, sápadt, könnyáztatta arca.

 - Mi van?

Shadree kérés nélkül félretolta a lányt. Tisztában volt vele, hogy amíg ilyen állapotban van, nem sok mindent tud vele kezdeni. Pár órája még ő is így nézett ki, most azonban valamiféle tettvágy töltötte be a mellkasában tátongó űrt. És ezért képes volt akár legnagyobb (és hozzá kell tenni, egyetlen) riválisának lelki segélyt nyújtani.

Becsukta maga mögött az ajtót, Syerrát pedig gyengéden eltaszigálta egy székig.

 - Jobb, ha leülsz.

 - Miért? – emelte rá az egyébként őzbarna, most viszont könnyektől csillogó, enyhén vöröslő szemét.

 - Higgy nekem, tapasztalat.

A lány engedelmesen lerogyott az ülőalkalmatosságra.

Shadree belenyúlt kezeslábasa rengetegzsebének egyikébe, és kihúzta belőle Barak kommunikátorát, hogy aztán a fiatalabb lány kezébe helyezze.

Syerra – ha lehet – még inkább elkerekedett szemmel bámult a markában tartott tárgyra… aztán, amikor felfogta, hogy ez mit jelenthet, váratlanul ismét kitört belőle a zokogás.

Az idősebbik lány megilletődötten toporgott síró társa mellett, nem igazán tudta, mi ilyenkor a teendő. Az akadémián nem tanították meg rá, mit kell csinálni egy síró gyerekkel.

 - Basszus… - Ez volt az eső reakciója. Aztán tétován a másik vállára rakta a kezét. – Hé, fejezd be a bőgést, igazán nincs miért…

 - Nincs miért… - szipogta Syerra. - Igazán megnyugtató tudsz lenni, tudod?

 - Nem, úgy értem, tényleg. Életben vannak.

 - Nem tudom, hogy hol voltál, amikor az együttérzést osztották, de… - ekkor esett le neki, hogy Shadree mit is akart közölni vele. – Mi van? Hogy érted azt, hogy életben vannak?

A lány részletesen elmagyarázta neki a történteket, aminek a vége az lett, hogy Syerra visítva ugrott a nyakába.

 - Hé, ezt fejezd be… - próbálta Shadree lefeszegetni a nyakára fonódó karokat. -… még nem biztos, hogy hosszú életűek lesznek.

A fiatalabbikat még ez se tudta lelombozni. Szinte körbetáncolta azt, akihez pár napja még hozzá se volt hajlandó szólni.

 - Na jó, most már tényleg fejezd be! – állította meg a lány. – Még be kell vinnem a jelentésemet Draveréknek.

 - Jöhetek? – nézett rá esengve Syerra.

Shadree vállat vont, aztán kivonultak a kabinból.

Két alak tartott a Corellian Wind hídja felé, egy magasabb, akinek a haja a sötétszőke és a világosbarna közt lavírozott és egy alacsonyabb, akinek göndör, világosszőke sörénye a vállát verdeste. Jobb kezében egy komlinket szorongatott, mintha csak az élete múlott volna rajta.

Vége az első évadnak

A mesterségesen növesztett agyszöveteken hirtelen energia száguldott el, működésbe hozva az idegsejteket. A kiborg kezei ökölbe szorultak, mikor a csőben lévő tápoldat leereszkedett, a vaskos fémtest hasi része összezárult. Az érzékszervei működésbe léptek. A cső ketté nyílt, amikor a félig gép, félig szerves harcos előrelépett. Körülforgatta ragadozó madárra emlékeztető fejét a terembe, majd rákapcsolódott a bázis biztonsági rendszerére, ahogy gondolta. Egy osztagnyi birodalmi rohamosztagos jött kivizsgálni az esetet.

Kettő pedig épp a saját terme felé tart. Az ajtó félresiklott, amikor a két fehér páncélos katona belépett.

- A császárra, mi a fene ez? – kérdezte az egyik.

A mellette álló katona a vállához emelte a lézerkarabélyát, és lőtt. Fedai szenzorai regisztrálták a mellkasi lemezébe esett kárt, a processzorai pedig szinte fénysebességgel felkínálták az elsődleges alternatívát.

Védekezz.

Fedai pedig nem ellenkezett.

Írta

Sanchia

Liliána

Kenneth Withaker

Árnyjáték ( II. rész)

A halformájú tengeralattjáró megközelítette a hatalmas, fehér, legjobban egy óriási walwadonra emlékeztető űrhajót. Egy mélytengeri árok mélyén pihent, a testét egy javítóhangár fémketrece vette körül, a felületén pedig mon calamari technikusok dolgoztak. A hajó besurrant a javítóhangár egyik dokkjába. Az utasai kiszálltak. Draver Margae és Ackbar admirális.

Elindultak a dokkból kivezető folyosón, aminek a falain ablakok voltak, ezeken kilehetett látni a javítóállomást körbenövő korallzátonyra.

- Meena Tills válságos állapotban van, de valószínűleg túléli – szólalt meg Ackbar.

- Mi újság a helyettesével? – kérdezte Draver.

- Ez a rossz hír. A helyettese Gali Dwill. Ő úgy gondolja, hogy a bothanok a felelősek a merényletért.

- Honnan tudd arról, hogy azt a droidot a bothanok építhették? – kérdezte Draver.

- A bothanokról is van pár információja – válaszolta a mon calamari. – Köztük az emberutánzó droid kísérletekről.

A folyosón felértek a Home One fedélzetére. A hajó egykor egy mélységi felderítő űrjármű volt, de miután a Dac belépett a szövetségbe a társaihoz hasonlóan átalakították cirkálóvá.

- Értem – válaszolta Draver. A folyosó tele volt emberekkel, mon calamariakkal és más fajok

egyedeivel. A Corellian wind kapitánya úgy érezte, hogy a lázadást a Halálcsillag sem fenyegethette volna. Egy belső konfliktushoz képest az semmi sem volt. – Ezt az egészet a csírájában kell elfojtani.

Beléptek a hídra, az egyik mon calamari tiszt odafordult Ackbarhoz.

- Uram, Gali Dwill parancsot adott, hogy vonjunk blokádot a bolygó köré.

Ackbar lehajtotta a fejét, majd odaszólt a tisztnek.

- Mondja azt, hogy üzemzavarral küszködünk, és nem tudunk felszállni.

- Igen, uram.

Ackbar közben lehívta a bolygó központi adatbankjából a legújabb híradásokat. Draver látta a

felvételeket, ahogy a Hawaka szigeteken fekvő Hullámtörés nevű várost megszállják a mon calamari katonák. Ez a települést bevándorlók alapították, és gyakori célpontja volt a csempészeknek. Az utcákon katonák járőröztek, miközben az űrkikötőkből egymás után szálltak fel a járőrhajók.

- A következő célpontjai a quarrenek lesznek – jegyezte meg keserűen Ackbar. – Általában ők állnak kapcsolatban a csempészszervezetekkel.

- Ha a quarrenek sértve érzik magukat, támadni fognak, és abból újabb polgárháború lesz – válaszolta Draver, aztán felsóhajtott. A polipfejűek nem kötelezték el magukat a lázadás eszméjének, bár ők is rabszolgák voltak annak idején. A felszabadulás után elszigetelődtek, vagy elhagyták a bolygót.

- Meg kell keresni Tundra Dowmeiát – válaszolta Ackbar. – Valamelyik víz alatti városban lehet.

- Adjon egy tengeralattjárót, és indulok – mondta Draver, majd sarkon fordult, miközben Ackbar intézkedett…

Az eligazítóban szokatlan csend honolt. Senki nem ordibált. Senki nem ütötte a másik fejét. Még Tanoshikka sem piszkálta Syerrát, Shadree pedig nem terrorizálta a többieket.

Talán azért, mert kint állt a szónoki emelvényen. Ott, ahol egyébként Connie-nak lett volna a helye.

A lány arca sápadt volt, még az előző napokra jellemző árnyalatához mérten is. Mindannyian aggódtak a társaikért. Jouro esete óta természetes bizalmatlansággal viseltettek a mandaloriak, a defelek, a bothaiak, és minden velük kapcsolatos dolog iránt.

Viszont Shadree arckifejezését látva a legrosszabb sejtéseiket érezték beigazolódni.

Még Syerra is feszült figyelemmel, székén kicsit előredőlve várta, hogy az ideiglenes vezetőjük belekezdjen a mondanivalójába. Arcáról hiányzott a rá annyira jellemző, optimista mosoly.

 - Emberek – szólalt meg Shadree. A hangja rekedtes volt. – És bimm, arkanai, vuki, illetve dug társaink, mielőtt reklamálni kezdtek.

 - Nem akartam! – tiltakozott Hennora.

 - Szóval van egy kis probléma – folytatta a bakurai pilóta.

 - Azért ne túlozzunk… - szúrta közbe Ilis enyhén cinikus hanghordozással. – Mert ahol Stubborn egy úgy néz ki, mint aki gyors egymásutánban összefutott az Uralkodóval, Vaderrel és a saját klónjával, ott tényleg csak egy kis probléma van. Te, ott nem egy hajkefe lóg a hajadból?

Shadree idegesen végigtapogatta kócos sörényét, aztán amikor rájött, hogy Acre nem gondolta komolyan, fáradt sóhajtást hallatott.

 - Megengeditek, hogy elmondjam? – Megrázta a fejét. – Tudjátok, mit? Nem érdekel. Tőlem folytathatjátok a felesleges beszólogatást. A ti bajotok, hogyha nem halljátok.

Az osztag minden tagja várakozással nézett rá.

A lány nagy levegőt vett.

 - Eltűntek – szakadt ki belőle végül. – Mindannyian.

 - Kik? – kérdezett vissza Drach.

 - A kalamári kiskereskedők – forgatta a szemét Ilis. – Mégis, szerinted kik nincsenek itt?

Dorf békítőleg felemelte a kezét.

 - Nyugalom, hallgassuk végig a hölgyet!

 - Köszönöm – bólintott erőtlenül Shadree. – Szóval Moronról, Barakról és Connie-ról van szó. A Bantha pilótája most tért vissza. A jelentésében az áll, hogy miután Moronék átszálltak a Keldabe-cirkálóra, nem reagáltak a hívásaira. A hajó valószínűleg le lett árnyékolva. Aztán úgy húsz perc múlva a cirkáló levált, és fénysebességre lépett.

 - Ugrási vektor? – tudakolta Syerra, aki mindeddig némán próbálta felfogni a szavak jelentését.

 - Nem megállapítható.

Tanoshikka morgott valamit, amit Csipogó nem volt hajlandó lefordítani, de nem is volt rá szükség. Mindenki tökéletesen értette a mondanivalóját.

 - Nem tudjuk, hogy élnek-e még – fejezte be Shadree.

A következő pillanatban felvisítottak a vészjelző szirénák.

 - Birodalmi hajó lépett be a rendszerbe. Minden egység a helyére! Ismétlem: Birodalmi hajó…

A bíbor osztag kiözönlött az eligazítóból. Shadree leugrott az emelvényről és követte őket.

Legyen már vége!, morogta magában Ardana. A zabrak jelenleg utált a bőrében lenni, és ezt mogorva arckifejezésével adta útitársai tudtára. Nem azzal volt baja, hogy küldetésre küldték, hanem a kísérőivel. Jorka és egy másik bothai. Ennél már semmi sem lehetne jobb. Ráadásul a kis cirkálóban folyamatosan egy légtérben kellett velük lennie.

Az eddig ismeretlen bothai az út elején bemutatkozott neki (Caernnek hívták) majd feltett neki néhány kérdést, de amikor minden válaszra valami csípős megjegyzést is tett, Ardana tüntetően elfordult tőle. A két bothai ezek után egymással kezdett el beszélgetni, méghozzá a saját nyelvükön, amit a nő nem értett. Nem számít. Nem is vagyok kíváncsi rá. A hangsúlyozásból viszont le tudta szűrni, hogy Caern pár mondat után valószínűleg Jorkát is megsértette. Vele mondjuk nem volt nehéz dolga. Egy kezem elég lenne megszámolni, hogy Jorka mitől nem kezd el nyafogni.

A nő így hát megpróbált aludni. A kísértet a maga módján elég elvont, de még mindig sokkal kellemesebb társaság, mint ez a kettő! Csakhogy, hiába is erőlködött, nem volt képes megnyitni magát az álomvilágnak. Teljesen ébernek érezte magát, és még az sem segített rajta, hogy halálra unta magát. Így hát, elkezdett a küldetésükön gondolkodni. Ha jól vettem ki, egy épületbe kell belopakodni valami adatokért. Amit, nyilván húszezren őriznek. Tisztára, mint Rhufónál. Csak az a különbség, hogy akkor egy fokkal ütőképesebb csapatom volt, meg egy figura, aki be tudott minket csempészni. Korábban maga sem sejtette, de most vágyakozva gondolt vissza a múltkori bevetésre. Ki gondolta volna, hogy mondjuk egy zizzent zeneszerző és egy sérült, kislányos twi’lek társaságának jobban örültem volna, mint kettő, elvileg képzett harcosnak?

Már megpillantották a bolygót, amikor Caern ismét szólt a nőhöz. Persze, a bothai nyelven.

- Én is beszélhetek így, de azt te sem fogod megérteni- vágott hát vissza ingerülten a saját, zabrak anyanyelvén.

- Kell egy terv- fordította Jorka villámló szemmel Caern mondatát. Zseniális észrevétel. Még csak most jutott eszetekbe?

- Ha megosztanátok velem néhány adatot a célobjektummal kapcsolatban, akkor talán ki tudnék valamit találni- jegyezte meg Ardana.

- Nem vagy a felettesünk, hogy parancsolgass!- sziszegte Jorka dühösen.

- Mégis attól tartok, rákényszerítesz, hogy helyettetek is gondolkodjak- a zabrak könnyedén vállat vont.

- Sértegetsz?- a bothai vérben forgó szemekkel meredt Ardana sárga íriszébe.

- Vedd, aminek akarod!- legyintett a zabrak. - Mindenesetre, jobbnak látom, ha én találok ki valamit, miután téged eddig csak nyafogni hallottalak, a kollégádat pedig megjegyzést tenni a múltamra. Ezek pedig nem győztek meg engem a zseniális intelligenciátokról.

Válasz gyanánt a két bothai villámló szemmel meredt rá, majd Caern megszólalt:

- Az épület nem messze fekszik egy várostól és nem egy őr őrzi. Ezen kívül pedig folyamatosan ki-be járnak az ügynökök. A kémhálózat sosem pihen.

Hasonló szituáció, de a pokolba is, miért nincs itt Maas? Kétlem, hogy ebből a kettőből bárkit is beeresztenének. Vagy engem, azok után, amit legutóbb errefelé tettem.

A zabrak ugyanis egyszer már járt itt - közel tíz éve, amikor még fejvadászként működött. Egy helyi fejest kellett eltennie láb alól, és hiába igyekezett legfeltűnésmentesebben intézni a dolgát, az akció jó néhány ártatlan életébe is belekerült. Szép kis vérfürdő volt. El akartam kerülni, de nem volt más választásom. Egy pillanatig eltűnődött, hogy tájékoztassa-e a ködös múlt e foszlányáról a két útitársát, de inkább úgy döntött, megtartja ezt a történetet magának. Az nem segítene, ha elkezdenének frászolni, főleg, ha az itteniek esetleg már elfelejtették az incidenst. Meg aztán, elég nagy ez a bolygó! Elég kicsi annak a valószínűsége, hogy pont oda megyünk, abba a városba, ahol az eset történt.

- Akkor marad az elterelés- jelentette ki Ardana, legnagyobb megdöbbenésére Jorkával kórusban. Egy pillanatig még egymást méregették, majd Caernre néztek. A kém megadóan sóhajtott.

- Sejtettem, hogy ez rám hárul.

- Mi meg beszivárgunk. A többit majd helyben!

A tengeralattjáró kisuhant Korallváros kikötőjéből, majd egy csobbanással a tenger alá merült. Draver érezte, ahogy a több kilométer vastag víztömeg ránehezedik, szerencsére a jármű pajzsai ellenálltak a nyomásnak.

Ennek ellenére a férfi inkább lett volna a Corellian wind parancsnoki hídján. Hamarosan feltűnt az úti célja. Egy hatalmas tengeralatti kanyon, ami levezettet a fennsíkról. Hangos füttyjelet hallott, balról egy walwadoncsorda közeledett. Draver egy ideig mellettük kormányozta a gépét.

A láthatáron hamarosan feltűnt egy víz alatti dzsungel, a határában különös formájú őrtornyok, amik körül hatalmas, kalapácsfejű halak úszkáltak, a sziklák tövében banthanagyságú csigák húzták meg magukat.

A távolban feltűnt a Quarrenek egyik víz alatti városa. Draver ekkor látta meg, hogy az erdő egy részét letarolta valami, ahogy tovább nézte, látta, hogy az egy hatalmas torpedó alakú tárgy volt.

Az oldala pedig felnyílt. Dravernek rossz előérzete volt, ahogy közelebb kormányozta a járművét. A roncs körül mindenféle búvárruha nélkül quarrenek dolgoztak.

Draver meg akarta kérdezni, hogy mit csinálnak. Már aktiválta volna a kommunikátorát, amikor az erdőből rémálomba illő félig szerves, félig gép alakok rontottak a tisztásra. A polipfejűek felvették velük a harcot.

Draver gépét két bestia közelítette meg. A férfi felismerte őket, ilyen lényekkel akadtak össze a pilóták a Flornon. Felhúzta a hajó orrát, a bal oldali követte. A férfi megpördítette a gépét, majd az öt üldöző kiborg felé rontott, aztán tűzet nyitott.

A lézersugár hangos robbanással kapta telibe az idegent, a mellkasán lévő panel leszakadt, de tovább úszott a férfi gépe felé.

Draver leadott volna egy újabb lövést, de felülről egy másik szörnyeteg csapott le a gépére, és karmolászni kezdte az üveget, megpróbálva bejutni.

A férfi becélozta újra az elől haladó szörnyet, aztán tűzet nyitott rá, mire az szétrobbant. A tengeralattjáró a tisztáson dúló csata irányába fordult, a kiborgdefel ekkor megfordult, majd elindult a gép fúvókái felé. A kapitány kakaót adott rájuk, a tűzáradat pedig telibe kapta a szörnyet.

Hamarosan csak egy izgő-mozgó fémváz kezdett el zuhanni az óceán feneke felé. Margae teljes energiával belevetette magát a tisztáson dúló harcba. A quarren harcosokat visszaszorították a defelek. Draver folyamatosan lőtt a lézerágyújával, mire a lényekből már csak megpörkölődött fém és húsdarabok maradtak.

- Draver Margae vagyok, a Corellian wind kapitánya – szólalt meg a férfi. – Lázadó csatahajó.

A kommból egy mély hang hallatszott.

- Jól jött a segítsége. Mi célból jár itt?

- Beszélnék a vezetőjükkel…

- Tartozunk önnek. Kövessen!

A mandaloriak hajója alig észrevehető remegés kíséretében kilépett a hiperűrből. A foglyok nem tudták megállapítani, hol vannak.

Az utazás egy részét eszméletlenül töltötték. Miután Nebel emberei kikísérték őket a zsilipig, amire a Bantha rá volt kapcsolódva, három, tökéletesen egyszerre leadott kábító lövéssel leterítették őket.

Ezt a lehetőséget – Connie utólag átkozta is magát miatta – nem vették számításba. Úgy gondolták, hogy miután megegyeztek a mandalori férfival, egyszerűen áthozzák Herewit, Nebel pedig a kezükbe adja a koordinátákat. Arra egy pillanatig sem gondoltak, hogy a harcosok nem vették komolyan az ajánlatot. Vagy egyszerűen csak túszul akarták őket ejteni.

Amit megint nem értett. Ők csupán egy középszerű vadászosztag, még csak nem is Luke Skywalker csapata. Semmi különös. Párszor persze okoztak kisebb-nagyobb (és még nagyobb) károkat a Birodalomnak, de ez a mandalori csapat elméletileg nem őket szolgálta.

Mit keresnek hát itt?

Mellette Barak idegesen kifújta a levegőt. Miután a fiú fejében eloszlott az eszméletvesztés okozta tompa köd, először idegesen járkálni kezdett a cella egyik végéből a másikba, mint valami ketrecbe zárt vadállat. Aztán megunta a dolgot, és leült a priccsére. Innentől kezdve némán meredt maga elé. Időnként felnézett, csak hogy egy gyilkos pillantást küldjön Moron felé. Az idősebb férfi ilyenkor nagyban tanulmányozta a lábujjai hegyét, közben a szájának egy részét eltakaró sebtapaszt kapargatta.

Connie gyakorlatilag nem értette az egészet. Annyival persze ő is tisztában volt, ahogy az osztag többi tagja is, hogy Shadree az utóbbi időben a szokottnál is erőszakosabb, továbbá feltűnően erős ellentét feszült közte és Syerra közt. Túlságosan is feltűnő. Gyakorlatilag, ha az egyikük azt mondta, hogy fehér, a másik rögtön rávágta, hogy fekete.

Ez így bizonyos mértékben természetes is volt. Az osztagok női tagjai között gyakran kialakult némi rivalizálás. Viszont itt volt még rajtuk kívül más azonos nemű pilóta is.

Ilis az a típusú nő volt, aki csendben figyel, elemzi az eseményeket, levonja a következtetéseket, de nyíltan nem folyik bele a dologba. Gyakorlatilag, ha Connie jobban belegondolt, Dorf mellett ő volt az osztag legérettebb tagja. Megfontolt, okos, szemfüles, és ezt akár egyszerre is tudta kamatoztatni.

Hennora túlságosan fejlettnek érezte magát ahhoz, hogy ilyen kicsinyes dolgokkal törődjön, így hát Syerra és Shadree ketten maradtak.

Önmagát magát nem is számította lehetséges ellenfélnek. Mint rangidős, ráadásul az osztag vezetője, olyan volt a csapatának, mint egy mentor, egy megbízható támasz. Shadreenál csupán pár évvel volt idősebb, és a többiek se maradtak le sokkal, mégis úgy tekintett a tizenegy, azaz most már csak tíz pilótára, mintha a tulajdon gyermekei lettek volna. Ennélfogva észrevett bizonyos dolgokat, példának okáért az ifjabbik Stubborn különös viselkedését. Mindeddig csendes, komoly fiúnak ismerte, aki legtöbbször csak Syerrával beszélget, és rendszerint beveri a fejét valahová. Aztán történt valami, amiről senki nem beszélt. Moron szája leragasztva, Shadree mogorva, Barak ideges, Syerra pedig hozza a szokásos formáját. Nyilvánvalóan volt egy kisebb összetűzés, és valaki a tettlegességig elment. Az osztag legfiatalabb tagját rögtön kizárta, ő tulajdonképpen még Shadreet se lett volna képes fizikailag bántalmazni, nemhogy Moront. Tehát maradtak a Stubborn testvérek. Barak csak az incidens után lett ilyen. Talán csak most engedte szabadjára a feszültséget, ami a hónapok során felgyülemlett benne. Viszont hogyha ezt hirtelen Andrusra zúdította volna rá, Underso biztos volt benne, hogy a férfi nem úszta volna meg egy sebtapasszal.

Shadree lett volna? A lány mindeddig csak barátságosan bökdöste, pofozta, néha pedig rugdosta a coruscanti férfit, de mindig csak az észszerűség határain belül. Soha nem okozott nagyobb sérülést. Nem akart. És most? Mit mondhatott vagy tehetett Andrus, hogy ekkorát kapott? Az ilyesmiért máskor minimum megrovás járt volna, ami bekerül az aktákba, és befolyással van a pilóta további karrierjére. Most viszont úgy döntött, hogy megvárja a játék kimenetelét, és csak akkor lép közbe, ha nagyon muszáj.

Barak még egyet fújtatott, és karját keresztbefonva a mellkasán nekidőlt a falnak.

Connie gondolatban megvolna a vállát. Hiába rágódik ezen, úgyse tud semmit csinálni, amíg ide vannak bezárva.

Párperc néma maga elé meredés után megérezte, hogy a füle pattan egyet. Aztán még egyet. Végül az ajtót elzáró elektromos mező zúgása már csak fojtottan jutott el hozzá.

Csettintett egyet a füle mellett, de ugyanaz a hatás.

Még gyerekkorában elkapott egy erősebb megfázást, ami nagyon durva középfülgyulladáshoz vezetett. Azóta, a legeslegapróbb nyomáskülönbségre bedugult a füle.

 - Beléptünk a légkörbe – jelentette ki társaira nézve.

Ardana meglepetésére az elterelés zökkenőmentesen zajlott. Mindössze a városban akadtak problémák, amelyen át kellett haladniuk.

A bothaiak átlagmagassága százötven centiméter körül tetőzött, és a zabrak igencsak szemet szúrt közöttük. Valóságos óriásnak számított a százhetven centis magasságával Jorka és Caern mellett, fekete köpenye pedig, amellyel az arcát akarta elrejteni, még rátett egy lapáttal. A helybéliek alaposan megnézték maguknak. Ez nem is lett volna baj, ha néhányan nem kezdtek volna el gyanakodni és egymás között sutyorogni. Lehet, hogy egy-kettő még emlékszik rám. A zabraknak ugyanis csalódnia kellett; a Sors fintora folytán pont itt, ebben a városban teljesítette akkor a feladatot. Abban a sikátorban kaptam el egy utcagyereket és faggattam ki, állapította meg, amikor a tekintetét körbejáratta. Azt a tornyot pedig felrobbantottam, de úgy látszik, már újjáépítették. Amott a híd - kis híján azt is leromboltam.

- Te jártál már itt?- kérdezte Jorka rosszat sejtve, miután szemet szúrt neki a helybéliek furcsa viselkedése. A bothai eleinte nem csodálkozott (egy idegen bárhol nagy feltűnést kelt!), de amikor elcsípett pár mondatot néhány lakos beszélgetéséből, amelyek a „fejvadász”, „meggyilkolta” „tonnaszám” és „kegyetlen” szavakat is tartalmazták, már nem bírta szó nélkül.

- Egyszer- Ardana nem kívánt részletesebb választ adni.

- És? Ha szabad érdeklődnöm, mi célból?- a bothait kezdte még rosszabb érzés a hatalmába keríteni.

- Ki mondta, hogy szabad érdeklődnöd?- vetette oda fellengzősen a zabrak, majd ugyanolyan ironikusan folytatta: - Különben meg, hármat találhatsz! Annyit elárulok, hogy nem nyaralni voltam.

- Ki öltél meg?- Caern azonnal rájött, honnan fúj a szél.

- Nem mindegy?- a nő mindenesetre nem tagadta a tettét.

- Hé, maga ott!- üvöltötte ekkor egy idegen a közös nyelven. Szóval hozzám beszél. A zabrak a beszélő felé fordult, és egy pisztoly csövével nézett farkasszemet. Ajjaj. Ezeknek jobb a memóriájuk, mind gondoltam volna. Ráadásul az idegen bothai mögé még négy másik is felsorakozott. Ardana ennek ellenére megpróbálta a gyanútlan járókelő szerepét alakítani:

- Ismerjük egymást?- kérdezte így hát csodálkozó hangon.

- Igen. Te ölted meg kilenc éve és három hónapja Koskit Prisk'hag-t!- ordította a bothai magából kikelve. A zabrak elmélázott. Tényleg, mintha valóban így hívták volna az áldozatomat… - Ezért most meglakolsz!- üvöltötte a bosszúálló, és elsütötte a fegyvert. A lövedék egyenesen a néhai fejvadász feje felé zúgott.

Ardana sem késlekedett - lekapta az övéről a nagyanyja kését (amit az álma után a valós létsíkon is megtalált a Morvogodine-on) és plazmagömb elé tartotta. Nem tudta, milyen anyagból kovácsolták a pengét, mindenesetre a terve bevált: a lövedék lepattant róla és visszasüvített a feladójához, homlokon találva a bothait. Az felüvöltött, összerogyott és nem mozdult többet.

Az utcán halotti csend támadt; mindannyian némán, csodálkozva meredtek a zabrakra, beleértve Jorkát és Caernt is. A nő körbenézett, aztán gúnyosan megkérdezte:

- Na, van még valaki?- és a tekintete a támadó kis csoportját fürkészte. A négy bothai tanácstalanul egymásra nézett, aztán teljesen egyszerre hátat fordítottak és elmenekültek.

- Helyes- a zabrak egy kimért biccentéssel nyugtázta a helyzetet.

- Ezt muszáj volt?- morogta Jorka.

- Elhiszem, hogy jobban örültél volna, ha ő tesz el engem láb alól- felelte Ardana. - De igen. Jogos önvédelemből tettem. És még a tömeg is feloszlott!- állapította meg elégedetten. A bámészkodók ugyanis valóban befejezték a bámulást és folytatták korábbi tevékenységeiket. Immáron senki sem foglalkozott a zabrakkal.

- Ez csak a látszat- jegyezte meg Caern. - Jobb a közbiztonság, mint gondolnád, és egy utcai gyilkosság nem marad büntetlenül.

- Helyes. Ez esetben tűnjünk el innen!

***

Hamar kiértek a városból, és kis kutyagolás után elérték a célobjektumot. Az épület egy erdős terepen, fák között rejtőzött.

- Ott van egy aránylag kevésbé védett bejárat- mutatott egyre Caern.

- Jó. Te elcsalod őket onnan, nem érdekel hogyan, a módszert rád bízom, és ha túlélted, a gépnél találkozunk- jelentette ki Ardana, és a bothai nem ellenkezett.

Hamarosan üvöltés hangzott fel, néhány lövés dördült, és a korábban szinte láthatatlan őrszemek most megindultak egy irányba. A két lázadó egy kicsit még kivárt, aztán minden terepakadály nyújtotta fedezéket kihasználva a bejárat felé lopakodtak.

Egy hosszú, félhomályos folyosóra jutottak, kétoldalt szinte méterenként ajtók sorakoztak.

- És itt merre?- morogta a zabrak.

- Kövess!- pontosan ez volt az a parancs, amit Ardana egyetlen porcikája sem akart teljesíteni. A néhai fejvadász gyűlölte, ha valaki más ragadta magához az irányítást - pláne, ha ez a valaki más szerinte alkalmatlan volt a feladatra. Mégis, a helyzet most rákényszerítette arra, hogy engedelmeskedjen a bothainak. Ő ki tud itt igazodni, én meg nem. És valószínűleg így hamarabb megtaláljuk azokat az adathengereket, mintha én állnék neki keresgélni.

Jorka gondolkodás nélkül megindult a folyosón. Nem hallotta maga mögött Ardana lépteit, de nem is érdekelte volna, ha a zabrak különválik tőle. Egyedül is el tudok lopni néhány adathengert, ehhez nincs szükségem egy beképzelt fejvadászra! Egyenesen végighaladt, az első elágazásnál pedig balra fordult, amikor…

- Ki maga?- üvöltötte egy hang. Jorka megtorpant, és kisvártatva észrevette a folyosó végén álló bothait. Éppen valami frappáns válaszon tűnődött, amikor a háta mögött lövés dördült, és az idegen összerogyott. Jorka hátranézett, és a tekintetet Ardanáéval találkozott, aki kis mérlegelés után leeresztette a kezében tartott lézerpisztolyt.

- Ne kezdj el arról papolni, hogy felesleges volt megölni, inkább vezess!- dörrent rá a zabrak.

***

Még három bothait kellett kiiktatniuk, mire elérték a termet. Ardana őrt állt az ajtóban, Jorka pedig kis keresgélés után megtalálta az adathengereket, és elkezdte őket a nála lévő hátizsákba bepakolni.

- Mehetünk!- jelentette be, amikor végzett, ámde amikor kipillantott az ablakon, mozdulatlanná dermedt.

- Mi van?- Ardana ingerülten mellé lépett. - A rohadt életbe!- kommentálta a látottakat. - Ez nem egy igazi csillagromboló, ugye?

Aztán megpillantotta a fák közül előbukkanó rohamosztagosokat és a bothai helyőrséget is. Hoppá. Ezt nevezik BAJnak. Jorkára nézett, aki gúnyosan elhúzta a száját:

- Nos, erre az esetre is van egy zseniális terved?

- Azt hittem, neked van- vetette oda a zabrak hasonlóan cinikusan.

- Ugyan, nekem hogyan lenne már? Hiszen csak nyafogni tudok!- ironizált a bothai. Legnagyobb megdöbbenésére a zabrak biccentett.

- Megjegyzem, most is azt teszed- jelentette ki higgadtan. - Te, mit gondolsz, meglehetnek még a folyosón az áldozatok? A zseniális tervem megvalósításához szükség lenne rájuk.

A Wind lassan a bolygó északi félgömbje felé kúszott. Jonson látta, ahogy előkúsznak a különféle formájú és típusú csempészhajók, a mon calamari fregattok szembefordultak velük.

-Uram, a jelentések szerint a fregattok feltöltötték a fegyvereiket.

Jissin odafordult Jonsonhoz. A férfi tudta, hogy azok a csempészek a szövetségeseik, fegyvert és információt adtak el nekik, kockázatot vállaltak.

- Kapcsolja a vezérhajót.

A jenet fajú kommunikációs tiszt átkapcsolt néhány műszert, mire megjelent a híd közepén egy mon calamari nősténynek a képe.

- Jasmine vagyok.

- Azok a csempészek a szövetségeseink.

- Az elnöktől kaptam parancsot.

Jonson feje megfájdult, már kezdte érteni miért tudták ilyen könnyen leigázni a szeparatisták, majd a birodalmiak őket többször is.

- Akkor beszélek az elnökkel.

A jenet szó nélkül kapcsolta. Hamarosan teljes életnagyságában megjelent Gali Dwill képe. A mon calamari bal szemét egy szemtapasz fedte.

- Azok a csempészek a szövetségnek dolgoztak.

- A bothaiak szövetségesei. Ők álltak a merénylet mögött.

Cane felsóhajtott, belerúgott volna valamibe, de a közelben semmi nem volt.

- Én se kedvelem a legtöbb bothait, de…

- A bothaiak kezdték. Kérem, ne avatkozzon bele…

A műszerek jelezték, hogy a csempészek feltöltötték a fegyvereiket. Jonson a korlátra támaszkodott, és felkészült a közelgő összecsapásra… Ekkor a hajók megfordultak, és elindultak a mon calamari felé.

Draver végigsétált a víz alatt város sétányán, megérkezett a térre, ahol már várta Dowmeia szenátor, látszott rajta, hogy az utóbbi évek megviselték. Szinte már csak a ruha tartotta össze, de a szemeiben még mindig erő bujkált.

- Üdvözlöm Draver. Tudta, hogy az őseinket annak idején befogták a mon calamarik, majd megpróbálták civilizált életre tanítani.

- Sikerült az – válaszolta a kapitány, és felnézett a tengert visszatartó kupolás mennyezetre.

- A mon calamarik azt hiszik, hogy elárultok őket a Birodalomnak. Soha nem árulnánk el őket, sem magunkat. Se a Lázadásnak, se a Birodalomnak. Se másnak.

Draver rápillantott, és eltátotta a száját.

- Két hete megkeresett minket egy különös figura. Talortai volt, elmondta, hogy álljunk át hozzájuk, de én nemet mondtam. Valószínűleg az a támadás, amit kint látott ez az ő műve, azt várja, hogy…

Felbőgtek a kinti szirénák. A várost megtámadták. A külső biztonsági kamerákon közeledő, félig gép, félig defel lények látszottak.

A hangárkapu kinyílt, a levegőt visszatartó energiapajzs szertefoszlott. Hét X-szárnyú suhant keresztül a résen. Őket követték a más hangárokban állomásozó egyéb vadászgépek.

Shadree az alakzat élére kormányozta a saját gépét. A képernyőkön feltűntek a szenzorok által bemért adatok, Tövis pontosításával megtoldva.

Az ellenséges cirkáló szintén kiküldött néhány osztagnyi vadászgépet. TIE-vadászok és –interceptorok özönlöttek feléjük, nyilván célul tűzték ki, hogy most végleg és visszavonhatatlanul megsemmisítik a lázadók jelenleg legaktívabb csoportját. Vezérsíkjaik csillogtak a rendszer csillagának, a Dacának fényében. Egy pillanatra mintha megállt volna az élet. A két fél felmérte a másik tűzerejét, taktikai helyzetét.

Aztán, mintha valaki megnyomta volna a lejátszást beindító gombot egy holovetítőn, a vadászgépek robbanásszerűen előrelendültek, valaki eleresztette az első lövést.

Hamarosan a csatatér lézervillanások, irányíthatatlanul pörgő hajók és kevésbé szerencsés, már felrobbant társaik kavalkádjává változott. A Wind is beszállt a támadásba, a birodalmiak Venator-osztályú csillagrombolója ellen.

Ez a hajótípus még a Köztársaság idején lett kifejlesztve, az évek során egyre kevésbé használták hadi célokra. Most azonban mégis itt volt. Mind méretben, mind gyorsaságban és tűzerőben felülmúlta a Nebulon-B-t.

A lázadók azonban már régen megtanulták, hogy egy kis hajó gyakran hasznosabbnak bizonyul, mint egy monstrum.

A Wind jóval fordulékonyabb volt ellenfelénél, ami jelentős előnyhöz juttatta. A navigátorok gyakorlottak voltak, és mivel magát a hajót nem egyszer majdnem teljes egészében újraépítették, eszközöltek benne olyan változtatásokat, amik a javára váltak.

S habár Draver jelenleg nem tartózkodott a fedélzeten, Jonson szinte ugyanolyan jól ellátta a kapitányi feladatokat.

Az X-szárnyúak és társaik elsődleges célja az ellenséges gépek vonalán való áttörés volt, hogy utána a Wind és a Calamari felszínétől eltávolodó néhány cirkáló segítségére lehessenek.

 - Rendben, Bíbor osztag, párokra oszlunk. – vezényelt Shadree, hangjában jeges elszántsággal. - Ilis, te menj Syerrával! Hennora, neked Dorf lesz a szárnyembered. Dracharozev, Tanoshikka, utánam!

Az osztag ezzel három csapatra bomlott, akik háromfelé szóródtak szét. Hennora és Dorf csatlakoztak az Y-szárnyúakhoz, akik azt voltak hivatottak megelőzni, hogy a TIE-gépek a nagyobb hajók közelébe jussanak. Ilis és Syerra a TIE-vadászok ellen indult, míg Shadree az elfogók felé vezette az osztag maradék két tagját.

A dupla ionhajtóműves vadászokkal szemben az X-szárnyúak jelentős előnyt élveztek a pajzsuk és protontorpedóik miatt, amit bár korlátozott számban hordhattak magukkal, mégis eldönthette egy-egy csata kimenetelét.

Shadree egy interceptor-páros nyomába szegődött, szaporán sorozva őket a gépe quadlézerével. Drach és Tanoshikka hátulról fedezték.

Az egyik TIE gép jobbra húzott, így próbálva kikerülni a bakurai pilótanő egyik lézernyalábját. Azonban ezzel rögtön belekerült a vuki lövéseinek hatósugarába, és egy pillanaton belül szilánkjaira robbant.

 - Kösz – kommentálta Shadree, aztán teljes figyelmét az előtte repülő vadászra összpontosította. Minden dühét, minden fájdalmát beleadta a támadásba, az interceptornak pedig esélye sem volt. Bal oldali szolárpaneljének hátsó fele egyszerűen levált, a következő lövés pedig elintézte a jobb hajtóművét. Az elfogó vadár előbb eszeveszett pörgésbe kezdett, aztán nekicsapódott egy TIE-vadásznak, ami az Y-szárnyú osztag egyik tagját próbálta megsemmisíteni. Az mintegy tisztelgésként megbillentette a gépe orrát, aztán folytatta a küzdelmet.

Egy visítás törte meg a lány koncentrációját. Épp hogy csak fel tudott pillantani, egy TIE lövése már bele is csapódott a pajzsába, közvetlenül a gép hajtóműve alatt. Az X-szárnyú megremegett. Shadree tudta, hogyha a pajzs nem fogta volna fel a lézersugarat, ő most ezer darabban sodródna az űr vákuumában.

Nem koncentrálhatja minden figyelmét egy pontra, mert még két szárnyembere sem képes minden ellenféllel elbánni. Nagy levegőt vett, aztán éles sziszegéssel kifújta. Itt emberek halnak meg. Az ő dolga nem a bosszú. Nem a személyes sérelmeinek megtorolása.

Igen, a barátait elfogták. Lehet, hogy már nem is élnek. De ez még nem ok arra, hogy ész nélkül támadjon. Így is az életét kockáztatja, ahogy a többi pilóta is, de mindezt úgy kellett tennie, hogy ne vállaljon a szükségesnél nagyobb veszélyt. Egyetlen apró hiba, egy rossz mozdulat, és egy TIE-pilóta akár ki is lőheti a pajzsgenerátorát, és akkor annyi.

Még egy sóhajt engedélyezett magának, aztán újra belevetette magát a küzdelembe.

Connie-ért. Jouróért és Barakét. Moronért.

A csata több órán keresztül zajlott. Mindkét félnek voltak veszteségei, az Y-szárnyúak nem egy embert veszítettek, Dorf pedig kis híján otthagyta a fogát, amikor egy irányíthatatlanul sodródó TIE-vadász majdnem levitte a szárnyát.

A Wind kettes hangárját és a fölötte lévő raktárakat el kellett szigetelni, mert a csillagrombló egyik turbólézer-találata beszakította a külső burkolatot. Szerviz-droidok és technikusok tucatjai egyaránt elvesztek a találat során, azonban a birodalmiak is jelentős károkat szenvedtek. A Venator-osztályú hajó mozgásképtelen volt. Hajtóművei leváltak a Nebulon-B és a kisebb calamari csatahajók lövései nyomán, a burkolatot lángok mardosták, amit a belső tűzvédelmi-rendszer kitartóan próbált elfojtani.

Jonson szájához emelte a parancsnoki ülés előtti műszerfal mikrofonját.

 - Venator-osztályú csillagromboló, itt Jonson, a Corellian Wind első tisztje beszél. Azonnal adják meg magukat, és cserébe nem semmisítjük meg a hajójukat.

A másik oldalon néma csend honolt. A férfi érezte hogy, valami nincs rendben.  Az ellenség tagjainak többsége ilyenkor megadta volna magát vagy…

A Venator fedélzetén, középtájon egy halvány villanás tűnt fel, nyomában kirobbantak az ablakok.

Jonson szeme kikerekedett, a szája pedig kinyílt, amikor rájött, hogy mi történik.

 - El innen! – ordította a közös csatornára váltva. – Ismétlem, minden egységnek: el innen!

A vadászgépek és nagyobb hajók maximális sebességre kapcsolva távolodtak a rombolótól, ahogy ki is derült, nem ok nélkül.

A Venator törzse egy hatalmas robbanás keretében kettétört, további kisebb detonációk pedig szétszaggatták a burkolatot, a lövegeket, aztán a hajó belsejét is. A lökéshullám egyre terjedt és porrá hamvasztotta az utolsó mon cal vadászgépet, mi még nem ért ki a hatóköréből.

A csillagromboló önmegsemmisítő ciklusa elpusztította a Venator-osztályú hajót.

Arcat Kai figyelte, ahogy a borgdefelek ötödik légiója is bemasírozik a felvonulási terembe. A mon calamari hadművelet jól haladtak, hamarosan letörik a kiborgjai a quarrenek ellenállását, aztán jönnek a mon calamarik.

Alig várta, hogy a Császár egy egész légiót rendeljen belőlük. Ez az ő terve volt, a Sarlakk Agytrösztjének, a három vezérnek semmi köze nem volt hozzá.  Amint felvonulnak Palpatine és Vader előtt ő aktiválja őket, majd azok neki támadnak a két Sithnek. Elvégre nem számít a túlerő. Amint a Birodalom káoszba fullad vezetők híján a Sarlakknak csak annyi dolga lesz, hogy átvegye a hatalmat…

Kinyílt az ajtó.

- Kai – lépett be Dormer. – Egy mandalori csatahajó lépett be a légkörbe.

- Tudok róla, tudja ez a tesztelé…

- Erről én miért nem tudok? Ez katonai program.

A férfi nyomában öt rohamosztagos lépett be. Kai szembefordult velük.

Sok bábuja volt még a birodalmiak soraiba is, de néha előfordult, hogy a Dejarik táblán valami a rossz programozás miatt hibás lesz…

- Ön a bázis parancsnoka, ugye?

- Milyen kérdés ez? – kérdezett vissza Dormer.

Kai telepatikus parancsot küldött a harcosainak. Négy futásnak eredt, majd neki rontott a rohamosztagosoknak, azok próbálták viszonozni a lövést. Egy valamit nem tudtak: hogy pont az ő helyettesítésükre tervezték őket.

A talortai Dormer előtt termett, majd elkapta a nyakát, aztán addig szorította, míg a gégéje hangos roppanással ketté nem tört. Neki vágta a falnak.

Odafordult az egyik defelhez.

- Gondoskodjatok róla, hogy egy birodalmi se maradjon a bázison. Én pedig fogadom a vendégeinket…

folytatása következik…

Sanchia

Liliána

Kenneth Withaker