- Hogy mit
csinálsz? – mordult fel Shadree fenyegetően, de Syerra csak dacosan kihúzta
magát, ami, lássuk be, nem gyakorolt túl nagy hatást az ő százötven
centiméteres magasságával.
A társalgóban, ahol az osztag összegyűlt, mindeddig döbbent
csend uralkodott. Mind a tizenhárom fő jelen volt, beleértve Chazt, akit
Tanoshikka helyére vettek fel, és Kewidet, aki pedig még hírszerzőként is a
csapat tagjának számított. Connie védelmezően állt a legfiatalabb pilóta háta
mögött, aki éppen bakurai társával nézett farkasszemet, a többiek pedig
többé-kevésbé szabályos kört alkottak körülöttük, arcukon egytől egyig a sokk
üres kifejezése ült.
- Kilépek – ismételte meg Inotas az imént említett hatást
kiváltó mondatának lényegét. A szája megremegett, ám ezt leszámítva meglehetősen
jól tartotta magát. – Én ezt nem tudom tovább csinálni.
- Mit? – vonta össze a szemöldökét Moron értetlenül.
- Ezt a háborút – felelte a lány, jobbjával az egyik
hajtincsét huzigálva. – Én nagyon szeretlek benneteket... mindannyiótokat –
pirult el -, de nem vagyok gyilkos. Én nem erre születtem.
- És mégis mit gondolsz, hová mész innen? – szúrta közbe
Ilis.
- A galaxisban rengeteg lény szorul segítségre. Azt fogom
tenni, amit a szüleim.
Hennora megcsóválta a fejét.
- Az emberi lények oly ostobák! – horkant fel. – Az első
ellenőrzőpontnál le fognak meszelni, kislány. Egy gyerek, aki egyedül utazik...
- Nem vagyok fent a körözési listán, ellenőriztem. – Syerra
hangja kezdett magabiztosabbá válni. – És nem leszek egyedül, viszem Pitit is.
Drizzaqh-kal megbeszéltem, azt mondta, tudja nélkülözni.
- Akkor sem mehetsz el – szögezte le Shadree látszólag
nyugodtan, ám az arcán látszottak az elfojtott indulatok.
- Legalábbis nem egyedül – finomított a nővére
mondanivalóján Barak. Végigtekintett a társain, majd ismét megszólalt: - Veled
megyek.
A bakurai pilótanő hátrahőkölt.
- Te meg pláne nem mehetsz el!
- Nagykorú vagyok, nővérem – emlékeztette a fiú. – Enyém a
döntés, és én azt választom, hogy vele megyek.
- Barak – sóhajtott fel a megszólított türelmetlenül. –
Hallgass ide! Ne hidd, hogy nem tudom, hogy ez számodra… hogy is mondjam,
érzékeny téma, de pont ezért nem érdemes az érzelmeidre hallgatnod. Hidd el,
hogy…
A fiatalabbik testvér vonásai megkeményedtek.
- Shadree, ne itt, ha lehet!
A társalgó ajtaja becsapódott, mire mindketten odakapták a
fejüket. A vita hevében észre se vették, hogy Syerra kiment a helyiségből.
A fiú pár percen belül már a Syerra és Ilis által birtokolt
hálókabin előtt állt. Néhány másodpercnyi hezitáció után úgy döntött, hogy sokat
nem veszíthet, úgyhogy határozottan bekopogott.
Az ajtólemez szinte azonnal félresiklott, Barak pedig a
caamasi lánnyal találta szembe magát, pontosabban – a méretkülönbségeknek
köszönhetően – a feje felett lévő nagyjából ötven centi térrel. Az osztag legfiatalabb
pilótája így sem maradt észrevétlen, ugyanis – mivel a nyakába ugrani
értelemszerűen nem tudott -, testi adottságait meghazudtoló erővel átölelte a
fiú derekát.
Az ifjabbik Stubborn esetlenül viszonozta a gesztust, közben
döbbenten próbálta követni az eseményeket, amit jelentősen megnehezített a
tény, hogy a teste fellázadt ellene, és egyszerre fenyegette szívritmuszavarral
és gyomorgörccsel. A fiú nyelt egyet. A
francba is, hogy tudja ezt Shadree figyelmen kívül hagyni? – gondolta,
aztán rájött, hogy Andrusnak valószínűleg nem szokása meglepetésszerűen a
nővére nyakába ugrani.
Gondolatmenetéből a sírás halk, de félreismerhetetlen hangja
szakította ki, s amikor lenézett, arra lett figyelmes, hogy a szárnyembere
szeme könnyektől csillog.
- Mi a baj? – kérdezte aggódva, miközben gyengéden maga felé
fordította a lány arcát. Egy rémült gondolat cikázott át az agyán: Valamit rosszul csináltam… nem kellett volna
megölelni? Választ azonban nem kapott; ez nem szerepelt a kiképzésében.
- Se… semmi – szipogta Syerra, és újra a bordái közé fúrta a
fejét. – Csak te… te olyan aranyos vagy! – tört ki belőle.
Barak értetlenül pislogott. Élete röpke tizennyolc éve alatt
rengeteg jelzőt kapott, de az „aranyos” nem volt köztük.
- Én? – kérdezett vissza roppant intelligensen. – De miért?
- Mert velem jössz – felelte a caamasi pilóta, mintha ez
magától értetődő lenne.
- Ugyan… - paskolgatta a hátát a fiú. – Ezt bárki megtenné.
- Nem – rázta a fejét a lány. – Nem mindenki. Talán feltűnt
neked, hogy nem nagyon tolongtak a jelentkezők. Connie-t megértem, ő az osztag
vezetője, nem hagyhat itt csapot-papot… ide köti a kötelesség – az utolsó szónál halvány mosolyra húzódott a szája,
amitől egy pillanatra megint annak a kislánynak tűnt, aki egyszer régen furcsa,
beazonosíthatatlan fogást rendelt a kantinban. – És igazából a többieket is.
Nem számítottam kísérőkre.
Egy darabig csend uralkodott a szobában – hogy órák voltak
vagy percek, egyikük sem tudta eldönteni -, s végül Syerra volt az, aki
megszólalt.
- Barak? – A hangja kissé rekedtesen és elhalóan szólt.
- Igen? – A fiú ösztönösen halkabban beszélt, holott rajtuk
kívül senki nem tartózkodott a szobában.
- Köszönöm.
Három hónappal
később…
Syerra bátorítóan megszorította a twi’lek férfi foltos
kezét. Vett’antának hívták, és előreláthatóan nem volt sok hátra az életéből:
neki a mája mondta fel a szolgálatot, és a többi szerve sem bírta már sokáig. Ha nem a méreganyagok végeznek vele, a
légzőszervrendszere fog összeomlani – gondolta a lány szomorúan. – Bármelyik percben.
A vírus már akkor tombolt, amikor ideértek – igazából ez
volt a fő tényező, ami miatt erre a bolygóra esett a választás. Amikor a
caamasi pilóta megvizsgálta az első beteget, az volt a benyomása, hogy
valamiféleképp félreinformálódtak; az idős nautoliai csupán egy erősebb
megfázás tüneteit mutatta. Azért beadta neki a járvány miatt előírt vakcinát,
mondván, ártani nem árthat. Mint órák múlva kiderült, nem is használt: az
asszony köhögése rosszabbodott, reggelre felment a láza, délre véres váladékot
köpött… amikor a kronója elcsipogta az este nyolcat, már halott volt.
A tünetek változatosak voltak, úgy tűnt a kór mindenkinek a
leggyengébb szervét támadta meg, de egy közös vonást még egy Syerránál sokkal
képzetlenebb személy is kapásból felfedezett volna: a halál.
Az áldozatok egytől egyig telepesek voltak – mások nem is
nagyon laktak a bolygón -, azok közül is csak az idegenek. A lány már hallott
olyan betegségekről, amikre az emberi szervezet immunis, azonban ez volt a
legkomolyabb, amivel valaha találkozott.
- Semmi baj, Vetta – nyugtatgatta a jelenlegi páciensét. –
Hamarosan vége.
- Tudom – suttogta a twi’lek két sípoló lélegzetvétel közt,
ajkán halvány mosollyal. Ő már beletörődött a sorsába – nem úgy, mint Inotas. Ő
mindig az utolsó pillanatig reménykedett. Fogta a kezét, egészen a legvégéig,
aztán óvatosan lecsukta a halott szemhéját.
Nem sírt. A könnyei elfogytak az elmúlt hónapok alatt.
- Barak – szólt csendesen, ám a kórházsátor túlsó felében
tevékenykedő fiú így is meghallotta.
- Igen?
- Lennél szíves átvinni Vettát a pihenőbe?
A pihenőnek nevezett helyiség valójában az ideiglenes
hullaház volt, ahová addig helyezték a testeket, amíg a begyűjtők értük nem jöttek,
de a lány jobban szerette a saját maga által használt kifejezést. Hinni akart
benne, hogy ezek a lények pihenni térnek egy jobb helyre.
Barak mellé lépett, és a vállára tette a kezét.
- Sajnálom. Tudom, hogy kedvelted.
Syerra ha nem is tudatosan, de közelebb húzódott hozzá.
- Mindnyájukat kedveltem. Ilyen az élet.
- Most úgy beszélsz, mint Shadree – mosolyodott el a fiú
szomorkásan.
- Még egy ok, hogy többet ne hagyjatok minket egyedül –
mosolygott vissza a lány. – Két hónap hosszú idő, ilyenkor az emberek átvesznek
egyet s mást egymás tulajdonságaiból.
- Rajta nem vettem észre – vont vállat a fiú, karjaiba véve
a twi’lek holttestét.
- Én igen – somolygott Syerra, amitől Barak szája is
ösztönösen felfelé kunkorodott. Ezeket a napokat csak úgy lehetett ép elmével
túlélni, ha az ember minden lehetőséget megragadott a vidámságra – márpedig az
ifjabbik Stubborn az utóbbi időben nem sűrűn látott őszinte mosolyt társa
arcán.
Piti engedelmesen odaállt az osztag hajdani legfiatalabb
pilótája mellé, a fiú pedig elindult a pihenőbe vezető ajtó felé, aztán félúton
megállt, és visszanézett.
- Ja, és Syerra! – A lány, aki addigra már a droid karjába
halmozta a halott ágyneműit, és egy másik ágynál végzett vizsgálatot,
várakozásteljes tekintettel felé pillantott. – Fogytán a gyógyszerünk.
A fiatalabbik szemöldökei közt apró, gondterhelt ránc jelent
meg.
- Mennyi időre elég?
- Nem tudom pontosan – rázta a fejét Barak.
Az eligazítóban csend uralkodott – ami azt illeti,
túlságosan is nagy. Senki nem nevetett, beszélgetett, zajongott, még Shadree is
némán, kifejezéstelen arccal ült Moron mellett. Három pilóta helye üresen állt.
Az ajtó halk szisszenéssel feltárult, és Connie lépett be
rajta. A nő fekete kezeslábast viselt, ami még jobban kihangsúlyozta arca
sápadtságát, haját pedig szoros lófarokba kötötte a tarkóján. Őt egy másik alak
követte, aki viszont a legkisebb hasonlóságot sem mutatott az emberi fajjal,
azt leszámítva, hogy két keze, két lába és egy feje volt.
Chazz biccentett egyet a pilótáknak, akikkel hajdan egy-két
bevetés erejéig együtt szolgált, és követte a parancsnokot a szónoki
emelvényhez.
- Bíbor osztag! – szólalt meg Underso. – Tisztában vagyok
vele, hogy mindenki le van törve, de az élet megy tovább. Ez nem azt jelenti,
hogy meg kell feledkezni azokról, akik elhagyták a kötelékünket, de vár ránk a
feladat, amihez kilenc pilóta édeskevés. Bár gyakorlatilag mind ismerjük,
szeretném még egyszer bemutatni nektek Chazzt, és…
A beszédét az ajtó újbóli szisszenése szakította félbe. A
terembe érkezőből először egy csapzott, vörös hajkoronát pillantottak meg,
aztán, amikor két fújtatás közt felpillantott, Kewid Lorkleshart ismerték fel
benne.
- Elnézést kérek – lihegte -, kissé… eltévedtem.
- Gyere be, Lorleshar! – utasította Connie. – Amint azt
mondani akartam, kuati társunk lesz a másik jelentkezőnk. Ha lehet,
könnyítsétek meg az itt-tartózkodásukat.
Shadree minden átmenet nélkül
felállt.
- Valami mondanivalód van, hadnagy? – vonta fel a
szemöldökét a nő.
- Tizenegy – közölte Stubborn. – Ez így csak tizenegy. Ki
lesz az utolsó pilóta?
- Ennyien vagyunk, hadnagy – Connie hűvös pillantást vetett
rá. – Mivel egy gépünk teljes mértékben megsemmisült, anyagilag pedig nem
állunk úgy, hogy újat vegyünk, úgy vélem, nincs szükségünk több pilótára.
És ha az öcsémék
esetleg visszatérnek, egy embert sokkal könnyebb kirúgni, mint kettőt – tette
hozzá magában a bakurai lány, de hangosan nem mondott semmit, csak visszaült
coruscanti társa mellé. – Mert még mindig
ebben reménykedsz, igaz?
- Lorkleshar, Chazz, foglaljatok helyet, én pedig
ismertetném a feladatot. A hírszerzők – biccentett Kewid felé – azt az
információt juttatták el hozzánk, hogy a birodalmi Nemo teherszállító fegyvereket visz az egyik peremvidéki
álláspontjuk felé. Három vadászosztag kíséri, TIE-vadászok és –interceptorok
vegyesen, a mi dolgunk, hogy ezeket semlegesítve megállítsuk a szállítót. A
többit a kommandósok elintézik.
Shadree hátán végigfutott a hideg. Nemo. Névtelen. Túlságosan is emlékeztette arra a semmi közepén
fekvő bolygóra és a vallási fanatikusaira. Moronra pillantott; a tekintetük egy
pillanatra összekapcsolódott, aztán a lány visszafordult a parancsnok felé.
- A koordinátákat szokás szerint közvetlenül indulás előtt
kapjuk meg. – Connie végigtekintett a csapaton. – Aludjátok ki magatokat,
srácok! Szükségünk lesz az energiára.
Moron a szállása felé tartott. Azt tervezte, hogy a bevetés
előtt még alszik egy nagyot, de ahogy elhaladt az egyik kabin ajtaja előtt,
megállt. A lány valószínűleg már nem volt ébren, de mégis… egy próbát megér.
Az ujjait behajlította, hogy kopogjon, de a keze megállt a
mozdulat közepén. Egy hónapokkal azelőtti társalgás jutott az eszébe.
Tegyük fel, hogy be
akarsz jutni egy házba, aminek nagyon vastag, páncélozott falai vannak. Mit
csinálsz?
A fiú halványan elmosolyodott.
- Kopogok – mondta halkan, és úgy tett. – Kösz, Syerra!
Bentről nem érkezett szóbeli felelet, azonban az ajtó halk
szisszenéssel becsúszott a keretébe.
Shadree az asztalnál ült, összefont karjait a fémlapra
támasztotta. Fejét lehajtotta, így haja eltakarta az arcát, bár a fiatalember
egyébként se látta volna, mivel háttal ült neki.
- Gyere már be, Connie, huzat van! – mordult fel az
idősebbik Stubborn.
- Nem ő vagyok – felelte Moron halkan, de attól még
engedelmeskedett, s az ajtó bezárult mögötte. Most már nem menekülhetsz, pajtás – gondolta, és elmosolyodott a
dolog iróniáján.
- Zöldfülű! – A lány felpattant a székéről, és dühösen
meredt rá. – Ki engedte meg, hogy bejöjj?
- Te? – kockáztatta meg Andrus félszegen, miközben odasétált
hozzá. – Csak tudni akartam, hogy minden rendben van-e.
Shadree megrázta a fejét, és visszarogyott az
ülőalkalmatosságra.
- Nem, semmi nincs rendben. Hogyan is lehetne? Háborúban
vagyunk minden nap embereket ölünk, talán olyan gyerekeket, mint Sy… tetted azt
le?! – ripakodott rá a nő dühösen, amikor észrevette, hogy a fiú felemelte a
holokeretet, ami mindeddig az asztalon állt. Egy csoportkép volt megnyitva
rajta, méghozzá egy Moron számára igen ismerős darab. Öt ember állt egymás
mellett, arcukon több-kevesebb örömmel; középen Shadree, mellette pedig…
Ki az a Kieran?
Egy seggfej.
Ő Kieran, a… egy
barátom. Egyébként meg semmi közöd hozzá.
A fiú érezte, hogy görcsbe rándul a gyomra. A képkeretet
visszahelyezte az asztalra; fém koppant a fémen.
- Bocsánat. Szereted ezt a képet, igaz?
A lány vállat vont.
- A családod – mondta a fiatalember halkan.
- Voltak. Mára egy sem maradt belőlük. Anyámék a Bakurán
maradtak, csak remélni tudom, hogy nem rajtuk verték el a dezertőr gyerekeik bűneit.
Rass meghalt, és valószínűleg Barak is meg fog.
Moron egy pillanatig habozott, de végül előhozakodott a
kérdésével.
- És Kieran?
- Remélem, halott – morogta a lány, és úgy tűnt, komolyan
gondolja.
A fiú a vállára tette a kezét, mire Shadree összerezzent, de
nem tiltakozott.
- Mit csinált?
- Semmi közöd hozzá.
Andrus nyelt egyet, de nem firtatta tovább.
- Lassan mennem kéne – mondta határozatlanul rugdosva a
padlót.
- Valóban.
- Shadree? – Az ötlet őrült volt, ráadásul biztos, hogy ha
hangot ad neki, egy évig ázhat a gyengélkedő egyik baktatartályában…
- Igen?
- Aludhatok itt? – bökte ki végül nagy nehezen. A pilótanő
egyik szemöldöke árnyalatnyival megemelkedett. – Mármint nem… nem úgy! –
hebegte a fiú, és érezte, hogy elvörösödik.
Shadree elgondolkodva tanulmányozta az arcát. Teltek-múltak
a másodpercek, és Moron végül már nem volt benne biztos, hogy a lány tényleg az
ötletet mérlegeli-e, vagy csak élvezi, hogy ő egyre kínosabban érzi magát.
Végül a bakurai felállt, betolta a székét, és a saját
fekhelye felé vette az irányt.
- Csak ágyazz be magad után! – tanácsolta halvány,
féloldalas mosollyal, miközben betakarózott. – Connie nem szereti a rumlit. Jó
éjt, Zöldfülű!
- Mi lesz, ha visszajön? – aggodalmaskodott Andrus.
- Nem fog.
- Honnan tudod?
- A hídra ment – forgatta a szemét a lány. – Onnan nem jön vissza
egyhamar. Másrészt, mit aggódsz? Csak alszunk. Ráadásul egymástól több méterre.
Hagyj már békén!
Moron motyogott valami olyasmit, hogy ő ezt tudja, és hogy
nem így értette, de Shadree csak megcsóválta a fejét, és a fal felé fordult,
próbálva figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy valamiféle oknál fogva képtelen
volt azt az apró, idegesítő mosolyt letörölni az arcáról.
- Syerra úrnő – Piti géphangja meglehetősen sürgetőnek tűnt.
– Van egy perce?
- Annyi éppenséggel van – biccentett a lány, és megpaskolta
a vizsgálóasztalon ülő vuki alkarját. Fajának tagjai nem sűrűn voltak jelen a
telepesek közt, így a lány minden egyes behozott egyed után azt gondolta, hogy
az lesz az utolsó. Alapvetően bizalmatlan népség voltak, amit nem lehetett
csodálni, tekintve, hogy a Birodalom mit művelt velük. A hajdani caamasi pilóta
viszont valamennyire értette és beszélte – amennyire a hangszalagjai engedték –
a Shyriiwookot,
így jóval könnyebb dolga volt a többi medikushoz képest, akik nem rendelkeztek ezzel
a képességgel, s a bundás óriások is jobban megbíztak benne. – Mondd, mi az?
- Barak gazda szeretne beszélni önnel, de nem látom be, hogy
én miért ne közölhetném az üzenetét.
- Hol van most? – hagyta figyelmen kívül a droid
megjegyzését.
- A raktárban, úrnőm. –felelte Piti. – Mindazonáltal…
- Köszönöm, Piti, egy percen belül ott vagyok. Lennél szíves
gondoskodni a páciensekről?
- Hogyne, úrnőm – törődött bele a robot a sorsába, és máris
hozzálátott, hogy, megvizsgálja az asztalon ülő vukit.
Amikor a lány félrehúzta az ajtóként funkcionáló ponyvalapot,
Barak épp egy ládahalom tetején ült, egyetlen plasztikdobozzal a kezében. A
társa érkezését kísérő súrlódó hang hallatára felpillantott.
- Elfogyott – közölte. – Ez az utolsó. Az új adagnak tíz
órával ezelőtt meg kellett volna érkeznie.
Syerra két szemöldöke közt aggodalmas ránc jelent meg.
- Lehet, hogy valami probléma volt a navigációval… - vetette
fel, ám ő maga sem tűnt meggyőzöttnek.
- Hogyne, és a napszél miatt ott ragadtak, mi? – emelte meg
az ifjabbik Stubborn a fél szemöldökét cinikusan.
- Vigyázz, mit mondasz! – szisszent rá a lány. – Tudod, hol
vagyunk.
A fiú felsóhajtott, és lecsusszant a halomról.
- Nézd, Sy… - tárta szét a karját. – Bármi megtörténhetett,
mindenesetre tíz óra már sok. Van egy olyan érzésem, hogy ez nem véletlen.
- Akkor mit csináljunk? A vakcina nélkül meg fognak halni –
intett Syerra kétségbeesetten a másik helyiség felé.
- Vele vagy nélküle, ezeknek így is, úgy is annyi –vont
vállat Barak. – Te túlságosan el voltál foglalva a betegekkel, én viszont
átnéztem az adatbázist és a statisztikákat.
- De azok privát adatok… mi nem férhetünk hozzájuk – vonta
össze a szemöldökét Inotas.
- Túl sok idő Chazzel – vigyorodott el Shadree öccse.
- Te… te betörtél a… - kapkodott a lány levegő után, ám a
fiú a szájára helyezte az egyik ujját.
- Mintha te felejtetted volna el, hol vagyunk – mutatott rá
a tényre egy villanásnyi mosoly keretében a másik, miközben leeresztette a
kezét. – Szóval hagyjuk, mit tettem és mit nem! A lényeg, hogy a fertőzöttek
közt két közös vonás van: mindannyian idegenek, és egytől egyig meghaltak.
Nincs túlélő. Tudod, mit jelent ez?
- Hogy a vírus gyorsan fejleszt ki rezisztenciát a
gyógyszerekkel szemben?
- Syerra, te olyan jóhiszemű vagy, hogy egyszer
mindkettőnknek ez lesz a veszte - csóválta a fejét Barak. – És van még itt más
is: eleinte nem volt jelentős számú áldozat, de minden egyes oltás beadása után
megsokszorozódik. Rokonok, barátok kapják el, és a lappangási idő alatt ők is
megfertőznek másokat, akik a kórházba kerülés után a saját rokonaiknak is
továbbadják a kórt. Szépen, lassan bővül a kör.
A lány az ajkába harapott, és mint az mostanában szokásává
vált, ujjait ösztönösen egyik hajtincse köré fonta.
- És most mit teszünk?
- Semmit – felelte az ifjabbik Stubborn egyszerűen.
Társa másodpercekig hitetlenkedve meredt rá.
- Semmit? Feladjuk? Ezt te sem mondhatod komolyan!
Egyszerűen…
- Syerra! – a fiú vonásai megkeményedtek. – Hanem tűnt volna
föl, egy birodalmi tábor kellős közepén vagyunk. Figyelnek minket, már azzal is
túl nagy kockázatot vállaltunk, hogy idejöttünk.
- És akkor mégis mit csináljunk? – fakadt ki Inotas. – Ezt a
galaxist a Birodalom uralja, ha tetszik, ha nem! Én ugyan nem fogom ölbe tett
kézzel nézni, ahogy értelmes lények halnak meg!
A lány sarkon fordult, és határozottan a másik helyiség felé
indult.
- Sy… - kapta el Barak a vállát. Még sosem látta a
szárnyemberét ennyire feldúltnak, már-már dühösnek – annyira más volt, mint az
a kislány, akinek valamikor segített visszaszerezni a kommunikátorát…
Syerra megperdült a tengelye körül, hogy szembenézzen vele.
- Hagyj békén! – mordult rá, és egyetlen mozdulattal kikapta
a kezében lévő vakcinás dobozt. Mielőtt a fiú bármit is tehetett volna, már nem
volt a raktárban.
Immáron jó pár órája folyt a csata a Birodalom és a Szövetség
hajói közt. Bár a Wind feladata nem
állt másból, minthogy mozgásképtelenné tegye a Nemo névre hallgató szállítóhajót, ahhoz a vadászpilótáknak át
kellett verekedniük magukat az azt védelmező TIE-k sokaságán. Szerencsére a
Bíbor Osztagot más hajókról átvezényelt csapatok is kísérték, így sikerült
megúszniuk kisebb-nagyobb sérülésekkel. Már nem volt sok hátra.
Szokás szerint párokra bomlottak – pontosabban, lévén a
létszám tizenegy fő, Jorka beállt Connie és szárnyembere mellé harmadiknak. Az
osztag az ütközet során szétszakadozott; így történhetett meg, hogy míg Shadree
és Moron a célpont közelében irtotta az ellenséges gépeket, Hennora és Ilis
pedig rögtön mögöttük haladtak, a többi pilóta a csatatér véletlenszerű
pontjaira szétszóródva, páronként próbálták pozitív irányba befolyásolni a harc
kimenetelét. A hangszórókból folyamatosan áradt a küzdelmet kísérő általános
zaj, bizakodó és elszánt kiáltások a halál hangjaival keverve.
Andrus komoly küzdelmet folytatott, hogy célkeresztjébe
fogja azt a TIE-t, ami talán utolsóként választotta el a Nemótól. Az illető vadász pilótája azonban érthető módon nem igazán
tartotta vonzó lehetőségnek, hogy a létezésének további idejét szubatomi
szinten töltse, ezt pedig minden erejével a fiatal férfi értésére adta,
méghozzá úgy, hogy a jónál valamivel nagyobb sikerrel kerülgette a ráküldött
temérdek lézersugarat. A helyzetet nehezítette, hogy hátulról rátapadtak
mindazon birodalmiak, akik előtte nem pusztultak el, és ők jóval többen voltak,
minthogy azt Shadree maradéktalanul kezelni tudta volna. Egy különösen elszánt
egység elég közel jutott Bíbor Háromhoz, hogy találata veszélyes mértékben
károsítsa a gépét, így nem maradt más választása, neki is kitérő manővereket
kellett végrehajtania, minek következtében a célpontul kitűzött TIE kicsúszott
a markából, és nagy ívben fölé kanyarodott. Rosszul tette, mert így belekerült
a bakurai pilótanő tűzvonalába, és annak rövid, örömtelen kacajától kísérve
azonmód darabjaira is robbant.
- Gyerünk, Zöldfülű, lődd már ki azt a kriffverte
hajtóművet, mert nem tudom az összes rohadt vadászt leszedni a seggedről! –
kiabálta a lány, egy újabb halott birodalmival nyomatékosítva a mondanivalóját.
- Most mondjam azt, hogy a káromkodás nem illik egy ilyen… -
kiáltott vissza a fiú, és igyekezett elfogadhatóvá csökkenteni a távolságot.
- Még egy ilyen beszólás, és kettőnk közül te leszel az,
akit jobban a „szép lány” kategóriába lehet sorolni! – vágott közbe Shadree, de
a hangja valahogy mégsem lett olyan éles, mint amilyennek szánta.
Hirtelen egy
interceptor röppent elé, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy kamikaze-akciójával
megakadályozza a végzetes csapás bevitelében. Közben Hennora és Ilis két
oldalról megkerülte őket, mivel az ő feladatuk az amúgy is gyenge pajzsok
ártalmatlanná tétele volt. Moron rátaposott az egyik kormánypedálra, mire a
gépe élesen balra kanyarodott. A TIE a gyorsulás miatt nem tudta időben
korrigálni magát, de végül is Stubborn ténykedésének köszönhetően az eredmény
ugyanaz lett, mintha összeütközött volna a coruscanti pilótával: darabokra
robbant.
- Bíbor Három, Kilenc és Tizenegy, akcióra felkészülni! –
adta ki a parancsot a hadnagy. – Első fázis indul!
Ilis és Hennora gépe előrelendült, hogy aztán fejenként két
protontorpedót eresszenek a szállítóhajó hajtóművét védő pajzsba, amin ennek
következtében méretes rés nyílt.
- Hármas, te jössz – szólt újra a bakurai pilóta. –
Fedezlek.
A következő művelet elvégzéséhez gyorsaságra volt szükség,
mivel a pajzsgenerátorok folyamatosan azon dolgoztak, hogy a védelmet
visszaállítsák a normális értékre. A két pilóta nem hibázhatott.
Minden simán ment. Andrus előretört, Shadree pedig szorosan
a nyomában haladt, ártalmatlanná téve a fejéjük száguldó birodalmi gépeket. A
pajzson keletkezett nyílás folyamatosan zárult, de úgy tűnt, egy kis célzó
képesség bevetésével ez nem okozhat majd problémát. Moron megtette az utolsó
pár tucat métert, aztán sebes orsóba döntötte a gépét, hogy mindkét szárnypár
ágyúival elérhesse a célpontot. Lenyomta a tűzkioldó gombot, mire a lőállások
ontani kezdték magukból a pusztító tüzet. Gépét felrántva lelki szemei előtt
már látta, ahogy a hajtóművek egy hatalmas robbanással darabokra szakadnak…
aztán az őket védő plazmamező hirtelen bezárult.
A fiatalember elkáromkodta magát.
- Ez meg mi a jó élet volt?! – fakadt ki, egy vízszintes
tengelyű csavarral visszafordulva a célpontja felé.
- Bekapcsolták a tartalék generátorokat – felelte komoran
Shadree. – Rendben, akkor B-terv.
Ám mielőtt bármit is végrehajthattak volna, egy új hang
érkezett, ezúttal az anyahajó sávjáról.
- Minden szövetségi egységnek! – mennydörögte Jonson a Windről. – Birodalmi felségjelzésű
cirkáló érkezett a rendszerbe, előreláthatóan harminc standardmásodperc múlva
eléri a csatateret. Visszavonulás! Ismétlem, minden egységnek: birodalmi
felségjelzésű…
A vadászok, már akik életben maradtak, felsorakoztak
parancsnokaik mögé – kivéve kettőt.
- Bíbor Hármas és Ötös! – kiáltotta Connie. – Nem
hallottátok? Felfejlődni!
Moron azonban figyelmen kívül hagyta feljebbvalója
parancsát, és továbbra is a hajtóművek felé manőverezett a védő TIE-k között.
- Zöldfülű! – rivallt rá a szárnyembere is. – Fejezd be a
hülyéskedést, és húzzuk el a belünket!
- De akkor az egész akció semmit sem ér – tiltakozott a fiú.
– Csak egy perc…
- Nincs egy percünk! Felejtsd el a rohadt akciót, ha nem
tűnünk el gyorsan, akkor nekünk annyi!
- Bocs, Shad, nem fog menni.
A lány összepréselte az ajkait. Idióta. Annak a két hónapnak az emléke még túlságosan is élénken
élt az emlékezetében; nem akarta, hogy megismétlődjön.
- Hármas! – szólt Underso figyelmeztetően.
- Connie, menjetek csak vissza a Windre! Mi is jövünk, csak előbb még kinyírom ezt a barmot.
- Vigyázzatok magatokra! – sóhajtotta a nő. – Gyerünk, Bíbor
Osztag, utánam!
- Rendben, Andrus, nem tudom, mit tervezel, de fogd rövidre,
mert épp egy birodalmi cirkáló böködi a seggünket – váltott át személyes
csatornára Shadree.
Szárnyemberének nem kellett kétszer szólni: éles szögben
előredöntötte a gépét, és a maradék TIE-ket szorgalmasan kerülgetve a hajtómű
felé száguldott. Már éppen túllépte volna a kritikus távolságot, amin belül már
nem biztonságos egy ilyen manőver, amikor gyors egymásutánban eleresztette mind
a két pár protontorpedóját, majd hirtelen felrántotta az X-szárnyút, hogy
kikerüljön a robbanás hatósugarából. Alatta a célpont lángfelhővé fúvódott,
majd semmivé lett, a szállítóhajó tatjának egy részével együtt.
Moron győzedelmes kiáltást hallatott, de sajnálatos módon
társnője igen hamar visszarántotta a valóság talajára.
- Mindannyian örülünk, hogy sikerült, de befejezhetnénk a
hősködést, és végre hazamehetnénk… tudod, fogalmam sincs, te hogy vagy vele, de
én egyelőre szeretem az életemet.
A két pilóta eltávolodott a birodalmi csatahajótól, és
érdekes módon egy ellenséges vadász sem szegődött a nyomukba.
- Gyerünk, Zöldfülű, indulás! – Shadree előretolta a
gyorsítókart… de a hajó éppen hogy csak megremegett, nem lendült előre, mint
ahogy az várható lett volna. A komból hallatszódó, statikus zörejjel kevert
szitkozódás alapján a másik is pont ilyen problémával küzdött.
- Vonósugár! – kiabálta a fiú, mintha ezzel növelhette volna
az esélyét, hogy társa meghallja szavait.
- Nem mondod! - ordította vissza Stubborn. – Sőt, ha nem
vetted volna észre, az adásunkat is zavarják!
A lány egy pár percig küzdött a hajó navigációs
rendszerével, aztán hirtelen egy kékesfehér töltet csapott át a hajón, kioltva
annak energiaforrásait. Az elektromos rendszerekhez kapcsolódó képernyők és
LED-ek elsötétültek. A bakurai pilótanő végül feladta, és tehetetlenül tűrte,
ahogy az újonnan érkezett cirkáló, amire Johnson figyelmeztette őket, szürke
hasa felé vontassa a két gépet.
A Bíbor osztag gépei sorban landoltak a hangárban, aminek
erőtér-kapuja azonnal vissza is állt, hogy a rendszerek megkezdhessék a levegő
visszaszivattyúzását.
- Bíbor Hármas és Ötös, itt Vezér! – szólt bele Connie a
komjába. – Mit csináltok ennyi ideig?
A válasz csupán statikus zaj volt.
- A francba! – szitkozódott a parancsnok. – Hógolyó, hol van
a Hármas és az Ötös?
A kis asztromech csipogása és a képernyőre kiírt fordítás
alátámasztotta a nő legrosszabb sejtéseit. A vonósugár ellen semmit nem
lehetett tenni. Tompa fantomfájdalom hasított a mellkasába. Bár elméletileg túl
lehet élni, ha az embert fogságba ejtik a birodalmiak, ez még nem változtatott
a tényeken. Újabb két embert veszített el.
- És most? – kérdezte Moron enyhén feszülten, miközben
kikapcsolta a biztonsági hevedereit. – Kiszállunk?
- Van más választásunk? – érkezett a cinikus válasz
társától. – Ezek a kedves, fehérpáncélos emberek nem sok lehetőséget hagynak.
Mintegy szavai igazolásául a komjaikból gépiesen torzított
hang szólalt meg.
- Lázadó egységek, a Császár nevében felszólítom magukat az
azonnali megadásra…
- Nézd, haver! – szólt vissza Shadree. – Úgy néznek ki ezek,
mint amikkel záros határidőn belül lőni lehet? Végül is csak egy cirkáló
ionágyúival mentetek át rajtuk…
-… és ennek kereteiben a vadászgépeik elhagyására – fejezte
be mondanivalóját zavartalanul a rohamosztagos.
A két pilóta, más lehetőségük nem lévén, engedelmeskedett a
parancsnak, és kezüket a tarkójukon tartva kikászálódtak a gépeikből. Egy
teljes osztagnyi birodalmi katona állta körül őket, sugárkarabélyaikat
egyenesen rájuk szegezve. A coruscanti férfi aggódó pillantást vetett szárnyemberére,
az viszont nem reagált; figyelmét valami egészen már kötötte le. Az illető egy
átlagos termetű, Moronnál valamivel magasabb férfi volt, aki nyilvánvalóan az
emberi faj sorait gazdagította. Markáns vonásai, sápadt bőre és világoskék
szemei miatt határozottan jóképűnek lehetett mondani. Barna haját valamiféle
olajjal szorosan hátrasimította, hogy a szabvány parancsnoki sapka alól ne
lógjon ki, zöldesszürke uniformisán egy porszem se látszott. Ráérősen
végignézett foglyain, majd száját ijesztő mosolyra húzta.
- Á, Shad, rég találkoztunk! Üdvözöllek a Kinslayer fedélzetén.
Írta
Sanchia
