Febri kilépett
egészen a sziklaszirt szélére, aztán a szeméhez emelte a Rizanntól
kölcsönkapott mesterlövész puskát. Nem állt szándékában senkit sem kivégeznie
(ezzel csak lebuktatta volna önmagát), viszont az arra szerelt távcső
tökéletesen alkalmasnak bizonyult a felderítésre. Egy kicsit csavargatott
rajta, majd amikor a kép kristálytisztává vált, végigpásztázta a lába alatt
elterülő völgyet.
Odalent
egy barna, hatalmas erődítmény terült el. A hegységet alkotó kőzetből emelték,
így avatatlan szem meg sem tudta különböztetni egy sziklakupactól, a togruta
lány viszont szinte azonnal behatárolta az épület körvonalait. Talán, mert
tudta, mit kell keresnie.
Az
üldözött vad, vagyis a Rhufo névre hallgató csempész rezidenciája
bevehetetlennek tűnt a masszív falaival. Valószínűleg
még egy atomrobbanás sem lenne elég az elpusztításához, mérlegelt magában
Febri. Marad hát a beszivárgás.
Tekintete őröket keresett, de elsőre egyetlen élőt sem sikerült felfedeznie.
Pedig, biztosra vette, hogy az építmény komoly védelmi rendszer alatt áll.
A lány
egy pillanatig még a barnaságot fürkészte, majd leeresztette a fegyvert és
visszalépett a szikláról. Sietősen lesietett a szirtre vezető meredek ösvényen
(arra persze szigorúan ügyelt, hogy ne csússzon meg és essen el), majd eltűnt a
fák között. Kikerült pár sziklát, átugrott egy kidőlt fatönköt, és nem sokára
meg is érkezett a táborhelyükre. Naomi kivételével mindenkit ott talált. Damien
éppen a tűznél ücsörgött, Rizann hátrébb bütykölt valamit a Maastól kölcsönzött
gépükön, Jacen pedig egy szőrös állatot nyúzott.
Mióta
megérkeztek a Morvogodine-ra, szinte folyamatosan ez volt a felállás. A két
lányt előre küldték felderíteni, és amikor úgy érezték, biztonságos a terep,
tovább álltak. Az élelmiszer-ellátás Damienre és Jacenre hárult; a két férfi az
erdőben élő vadakra vadászott, majd tüzet raktak, megnyúzták és megsütötték a
zsákmányt. Rizann ezzel ellenben a kölcsönbe kapott gépet tartotta karban.
- Nagyon
fontos, hogy egészben maradjon- mondogatta mindig- máskülönben itt ragadtunk.
- Mi a
helyzet?- nézett fel a togruta lányra a zabrak férfi, amikor beazonosította az
érkezőt.
- Már
közel járunk. Ott van a völgyben az erődítménye. Őröket nem láttam, de ez nem
jelenti azt, hogy nincsenek is- felelte Febri. - Naomi?
- Még nem
jött vissza- Damien újból a tűzbe bámult, a togruta pedig leült mellé.
- Valami
baj van?
- Miért
lenne baj?- kérdezett vissza a zabrak ingerülten.
- Ezért.
Mogorva vagy és komor- mutatott rá Febri.
- Az
ellenség bolygóján vagyunk és bármikor megölhetnek. Szerinted ilyen körülmények
között komolyan örömtáncot kellene járnom?!
-
Hiányzik Ardana- jelentette ki Febri ellentmondást nem tűrően.
- Még
szép!- csattant fel Damien. - Olyan helyzetben vagyunk, amilyenben bármilyen
segítő kéz jól jönne. Főleg, egy fejvadászé.
Febri
fejet csóvált. Ardana eltűnése mindenkit aggasztott, de cseppet sem annyira,
mint a másik zabrakot. A togruta lány felsóhajtott. Ardana volt az összetartó
erő a csapatban, és nélküle a tagok kezdtek egyre jobban eltávolodni egymástól.
Csak a legszükségesebbekről beszéltek és Febri hiába próbált meg valami
társalgásfélét kezdeményezni, a próbálkozásai minduntalan kudarcba fulladtak. Ardana, térj vissza, különben a brigád
atomjaira hullik!
***
A kocsma
közönsége tapsorkánban tört ki. Maas diadalmasan elvigyorodott, és mosolyogva
figyelte, ahogyan Lynette meghajolt a katonák felé. A zongorista is biccentett,
majd felállt, de a miraluk lány intett neki. Maradj még!
A férfi
csodálkozva visszaült, és hamarosan a nézők is elcsendesedtek. Akkor aztán
Lynette elüvöltötte magát:
- Vissza
a könnyeimmel!
Maas
mozdulatlanná merevedett, de amikor a miraluk felé fordult, felengedett a
dermedtségből és játszani kezdett. Ez a dal eddig egyetlenegyszer sem csendült
fel a zongorán közönség előtt, és a férfi tudta, hogy többször nem is fog. Ez
volt Lynette búcsúja.
A miraluk
lányt még az egyik rohamosztagos (Bodalla - az egyetlen, akinek Maas tudta a
nevét) hozta ide a kocsmába, mert máshoz nem értett, csak az énekléshez. A
családját a birodalmiak ölték meg, mert tudomásuk szerint a lázadókat
támogatták, és az árván maradt lányt a katonák nevelték. Maasnak tizenhét éves
korában mutatták be, és a zongorista hamar a bizalmasává vált. Lynette ugyanis
nem sokkal az ismeretségük kezdete után elmesélte neki, mennyire gyűlöli ezt az
életet, amikor látta, hogy a férfi is rokonlélek.
- Itt
nőttem fel, de úgy érzem, csak az időmet vesztegettem! Nem arra születtem, hogy
a családom gyilkosainak jópofizzak!- tört ki a lány, amikor egyszer kettesben
voltak. Hajnali hat körül lehetett, és rajtuk kívül senki más nem tartózkodott
az ivóban. Lynette az egyik asztalon terpeszkedett, Mass pedig a zongorát
nyektette. Most, a lány szavaira új dallam íródott meg a fejében, amit azonnal
ki is próbált. Nem is rossz… de milyen
szöveg illene hozzá? A kérdésre szinte azonnal meg is kapta a választ:
- Elegem
van!- folytatta ugyanis a miraluk lány magából teljesen kikelve. - Egyszer majd
elmegyek innen, és megbosszulom ezt a sok szenvedést, amit eddig át kellett
élnem!
- Szóval
vissza akarod kapni a könnyeidet- dünnyögte Maas, és lenyomott pár billentyűt. Nem. Ez itt nem jó. De, ha egy kicsit
finomítanék rajta…
- Mit?-
Lynette összeráncolta a homlokát.
- Vissza.
A könnyeidet. Az elvesztegetett idő miatt hullajtott könnyeidet- a zongorista
növelte a hangközt, és így már sokkal jobban tetszett neki a műve.
- Már te
is kezded?!- csattant fel a lány. - Pedig komolyan hittem abban, hogy te más
vagy, mint a többiek, de úgy látom, tévedtem!
- És erre
a dallamra jöhetne az, hogy vissza a könnyeimmel… nem is rossz…- mormogta maga
elé Maas.
-
Figyelsz te rám egyáltalán?- kiáltott fel a miraluk lány hisztérikusan.
-
Figyelsz te rám… nem, ez nem lenne jó szövegnek, kevés a szótagszám és nem
jönne ki…
Lynette
elgyötörten sóhajtott. Maas megint dalt
ír, és ilyenkor se hall, se lát… így hát türelmesen megvárta, amíg a
zongorista végzett az alkotással, és még végig is hallgatta a most született
dalt.
-
Szöveget is írtam neked rá- fűzte hozzá Maas a végén. - És a címe: Vissza a
könnyeimmel!
A lány
fejet csóvált.
- Nem
fogom elénekelni- jelentette ki határozottan.
- De
miért nem?- csodálkozott a férfi. - Nem tetszik? Igen, beismerem, hogy a
refrénje szokatlan, de…
- Megáll
az eszem, és még játszod is az értetlent! Ugyanolyan tapló vagy, mint a
többiek!- a miraluk sértetten elfordult, Maas pedig értetlenül pislogott.
- Mivel
bántottalak meg? Megjegyzem, nem állt szándékomban…
- Vissza
a könnyeimmel?! Szerinted hogyan énekelhetek ilyet, amikor nincs szemem és
könnyem sem?- üvöltötte a lány. - Ti, emberek mindig elfelejtitek ezt, és ezen
gúnyolódtok folyton!
- Imádom,
amikor mérges vagy. Gyönyörű, erőteljes a hangod- jegyezte meg a zongorista,
majd komolyabbra váltott: - Különben pedig nem sértésnek szántam. Egyéb
probléma?
- Maas,
úgy gondolom, hogy ez kellően nagy probléma!
- Az
Erőért, próbálj meg egy kicsit képletesebben gondolkodni!- a férfi a zongorára
csapott. - A könnyek itt az elveszett időt jelentik.
- Nem-
kötötte Lynette az ebet a karóhoz. - És különben is, azzal tudnál leginkább
segíteni, ha elvinnél valami lázadó csoporthoz. Csatában tudnék törleszteni, és
nem azzal, hogy erről énekelek. Csak ismersz valakit, ha kém vagy, nem igaz?
Maas egy
pillanatig még mérlegelt, és csak aztán szólalt meg:
- Alkut
ajánlok. Elénekled a dalt. Egyetlenegyszer, te választod ki, mikor, és az után
segítek neked belépni a harcba.
- Ez nem
alku, hanem ultimátum- sziszegte a miraluk dühösen. A zongorista vállat vont.
-
Túlságosan tetszik ez a dal ahhoz, hogy ne adjuk elő soha. Holnap leírom neked
a szöveget.
Ez a
beszélgetés hónapokkal ez előtt zajlott le, és Maas szinte teljesen meg is
feledkezett róla. Legalábbis váratlanul érte, amikor Lynette hirtelen a dalt
követelte, és még jobban meglepődött azon, hogy hiba nélkül adta elő.
A koncert
után még egy kicsit maradtak bájcsevegni a lelkes közönséggel, de a férfi
látta, hogy a miraluk lány csak az alkalmas pillanatot várja a „menekülésre”.
- Azt
hittem, soha nem akarnak leszállni rólunk!- morogta, amikor végre sikerült
elszabadulniuk.
- Nem
beszélgettünk tovább, mint ahogyan szoktunk- ellenkezett Maas.
- Nekem
mégis napoknak tűnt. De, ami azt illeti, az alku rám eső része teljesült, most
te jössz!
- Tudom.
Erre!- a férfi megindult a hangár felé. - Kerítünk egy járgányt, és lelépünk.
- Hova
lesz a menet?
- Van pár
ismerősöm, akik küldetést teljesítenek. Becsatlakozunk hozzájuk. Ez lesz a
vizsgád, hogy alkalmas vagy-e rá. Ha túléled, bekönyöröglek egy osztagba. De ha
nem…
- Akkor
írsz nekem egy requiemet- fejezte be a miraluk
lány baljóslatúan a mondatot.
***
Ardana
irtózott önmagától, amikor benyomta a robotpilóta vezérlő gombját, de nem
tehetett mást. Már legalább harminchat órája egyhuzamban vezetett, és hiába
küzdött a fáradtsága ellen, nem tudta már nyitva tartani a szemét. Így, habár
viszolygott a gépi irányítástól, mégis aktiválta. Hátradőlt, és a következő
pillanatban pedig el is nyomta az álom…
Egy
hegység kiugró sziklaszirtjén találta magát, ahonnan hatalmas távolságokra
ellátott. Alatta, a völgyben egy erődítményt fedezett fel, a háta mögött pedig
néhány fa állt. Valamint még valaki, akinek a tekintetét a hátában érezte. Már
az előtt felismerte, hogy az alak megszólalt vagy felé fordult volna.
- Nem
Anakin a valós neved, igaz?- kérdezte a zabrak, de a tekintete a völgyet
fürkészte.
- Nem-
Ardana nem látta a rég halott férfi arcát, de biztosra vette, hogy
elmosolyodott.
- Akkor
nem ártottam, hogy elmondtam Vadernek.
- Még
segítettél is vele.
- Azzal
segíthettem volna, ha meg tudom ölni Vadert. De, egy ex-fejvadász esélytelen
egy Sith ellen!- a zabrak dühösen felsóhajtott.
- Ne
gondolkodj végletekben!- figyelmeztette őt türelmesen „Anakin”. - Már azzal is
sokat tettél, hogy elgondolkodtattad.
- Hogyan
tudsz ennyire hinni abban, hogy vissza fog állni a világos oldalra?
- Az
emberek eredendően jók, és ez alól Vader sem kivétel. Csak ő a helyes út
keresése közben eltévedt az élet útvesztőjében.
Ardana
legyintett.
- Akkor
is kudarcot vallottam. Nem tért meg.
- Nem is
fog egyik napról a másikra. De te irányt mutattál neki, vissza a világos
oldalra, és ezért köszönettel tartozom neked.
Dermedt
csönd következett, majd Ardana tétován megszólalt:
- Nem. Én
tartozom köszönettel neked. Ha nem vagy ott, már halott volnék- emlékezett
vissza a tűztó esetére, vagy a mentális párbajra. Ha nem mondja, hogy az akaratommal fegyvert tudok kreálni magamnak,
Vader gond nélkül legyűrt volna.
- Örömmel
tettem. Nekem okoz fájdalmat, ha valakit szenvedni látok.
Egy ideig
még némán álltak, aztán a zabrak törte meg a csendet:
- És
most? Ez a hely micsoda?- de a nő szinte azonnal meg is válaszolta a saját
kérdését: - Rhufonál vagyok, a Morvogodine-on- aztán a tekintete a kísértetre
villant. - Te miért vagy még mindig velem?
A zabrak
a férfit most látta ismeretségük során először hezitálni.
- Tudod,
figyellek már régóta- kezdte aztán a kísértet lassan, minden szót alaposan
végiggondolva. - És arra gondoltam, hogy remek Jedi lovag lehetne belőled.
Megvannak hozzá a képességeid.
A külső
szemlélő úgy láthatta, hogy Ardana hirtelen valami iszonyatosan érdekes dolgot
fedezett fel a szakadt csizmája orrán, mert azt kezdte el figyelmesen
tanulmányozni. Igazából azért hajtotta le a fejét, nehogy meglássa a kísértet
az elképedt arckifejezését. Végül aztán nem bírta, felnézett és megszólalt.
- Jedi?
Belőlem?- a hangjából tömény kételkedés sugárzott. A férfi bólintott.
- Átjár
az Erő. Persze, Jedinek lenni nem jelenti azt, amire te elsőképp gondolsz. Nem
leszel tőle legyőzhetetlen a csatatéren, és ha úgy döntesz, egy lemondással és
kemény munkával kövezett útra fogsz rálépni.
- Ha úgy döntök?- hangsúlyozta ki Ardana
azt a három szót, ami leginkább meglepte.
-
Meghagyom neked a választás lehetőségét. Megérdemelsz ennyit.
- Legyen-
határozott a zabrak rövid tűnődés után. - Az eddigi éveim során sose találtam a
helyemet… Jedi még úgysem voltam, és ki tudja, hátha annak kell lennem. Készen
állok- jelentette ki, és magabiztosan felemelte a fejét.
- Tudnod
kell, hogy a kiképzésed hosszát években, pontosabban évtizedekben lehet mérni.
Senkiből nem lesz mester egyik napról a másikra.
Ardana
bólintott.
- Tudom. Pontosan
ezért vágjunk bele azonnal!
***
Naomit a
térdébe nyilalló, pokoli fájdalom kínja rántotta vissza az öntudatlanság
világából. A twi’lek lánynak eltartott egy pár percig, mire felfogta, hol is
van.
A
Morvogodine egyik erdejében hevert, nem messze Rhufo erődítményétől, egy
barlangban és teljesen gyengének, valamint kiszolgáltatottnak érezte magát. Nem
emlékezett rá, hogyan került ide. Az utolsó emlékképe szerint megbotlott egy
gyökérben, nekicsapódott egy fának és aztán… aztán minden valószínűség szerint
elvesztette az eszméletét. Most pedig egy sötét lyukban ébredt.
Lassan
kinyitotta a szemét, ülő helyzetbe tornázta magát, és felsikoltott. A bal
térdénél ácsorgó, nagydarab, szőrös lény, amely eddig a lány bőrét próbálta meg
lefejteni a testéről (innen a fájdalom!) hasonlóképp meglepődött, és riadtan
felkapta a fejét. Aztán, amikor belátta, hogy ő az erősebb, felbődült, majd a
lány torka felé harapott. Naomi az utolsó pillanatban tudta csak lekapni a
lézerpisztolyát az övéről, így alig maradt ideje célozgatni. A vakszerencse
azonban mellé állt: a lövedék a ragadozó torkába fúródott. A nagydarab állat
megingott, aztán a gravitációnak engedelmeskedve elterült; egyenesen rázuhant a
twi’lek lány sérült lábára. Naomi felkiáltott, de összeszedte magát,
nagy-nehezen lelökte a baljáról a tehetetlen testet és arra tekergett, amerre a
barlang bejáratát sejtette. Hamarosan megpillantotta a kivezető nyílást és a
máskor vidám arca elkomorult. A fényviszonyok szerint ugyanis már esteledett. Sokkal többet voltam távol, mint amennyit
egy átlagos felderítő út igényelne. A többiek biztosan aggódnak. Megpróbált
feltápászkodni, de nem sikerült neki, és valahol még a kis távközlésre alkalmas
kütyüjét is elvesztette, amit Rizann nyomott a kezébe. El fog tartani egy ideig, amíg képes leszek lábra állni és járni. Szóval,
semmiképp nem tudom értesíteni őket rövid időn belül. Csak nehogy elinduljanak
megkeresni engem, és Rhufo őrei csapdába csalják őket!
***
- Már egy
napja késik- dünnyögte maga elé Damien. Febri nem tévedett; a zabraknak valóban
ritka pocsék hangulata volt Ardana eltűnése miatt. Erre most pedig még a
twi’lek lány hiánya is rátett egy lapáttal. El
fogunk fogyni, aztán az ellenség egyenként elintéz minket.
Amikor
felvetette javaslatnak, hogy meg kellene keresni az eltűnt lányt, senki sem
tiltakozott, így a zabrak hamarosan Febri és Rizann társaságában vágott neki az
útnak. Ezúttal Jacent hagyták a gépnél, aki önként magára vállalta a felvigyázó
szerepét.
***
Lynette,
ha más lény lett volna, valószínűleg csillogó szemmel figyelte volna az űrt. A
lelkesedés viszont így is látszott rajta. Élete során eddig egyszer volt
átutazóban két bolygó között, akkor is elkábítva, félholtra váltan, így nem sok
mindenre emlékezett. A „látvány” így, gyakorlatilag elsőre teljesen elbűvölte.
Maas
egész úton hallgatott, de a miraluk lány nem nyaggatta. Biztosan megint dalt ír, ilyenkor pedig jobb nyugtot hagyni neki.
Csakhogy
a zongorista kivételesen a művészet helyett a félelmeivel volt elfoglalva. A fejvadász mostanra már biztosan tudja,
átvertem. Mennyi idő neki, amíg rám talál? A Caridán kellett volna maradnom…
ott nem merne megölni a nyilvánosság előtt. Ismerem a fajtájukat, és tudom,
hogy egyik sem olyan. Viszont megígértem Lynette-nek, és nem küldhettem el
egyedül.
Morvogodine. A Birodalom nemrégiben szállta
meg. Még szerencse, hogy Rhufo a hegyekben él, elrejtve. Talán nem fog a
birodalmi helyőrség ránk találni. De mi van, ha a fejvadász felkészítette őket?
Mélyet
sóhajtott. Mindegy! Az nem segít, ha ezen
rágódok. Csak magamat fogom vele felhúzni.
***
Jacen
mozdulatlanul ült szorosan a gép mellett, világos ruhájával teljesen beleolvadt
a szürke járgányba. Az ifjú már órák óta nem mozdult, külső szemlélő úgy
hihette volna, alszik, de félig behunyt szemhéja alól éberen figyelt. A többiek
már nagyon rég elmentek, és a férfi kezdett egyre nyugtalanabbá válni. Megígérték, hogy üzennek, bármi is
történjen. Vegyem úgy, hogy eddig nem történt semmi? Se jó, se rossz?...
Ekkor,
mintegy parancsszóra, megszólalt a mellette, a földön heverő, mobiltelefonra
emlékeztető távközlési eszköz. Jacen felkapta és beleszólt:
- Erre
minden csendes. Veletek mi van?
- Fegyvert
le!- üvöltötte egy mérges hang, és az ex-fogatversenyző kis fáziskéséssel fogta
csak fel, hogy az ismeretlen a „telefonból” szól.
-
Elkaptak!- zihálta aztán a készülékből Febri hangja. - Menj el és üzend meg a
Windnek! Ne gyere el értünk, ahhoz túl sokan…- tompa, elfojtott nyögés, majd az
ismeretlen folytatta: - Attól tartok, kölyök, egyet kell értenem a togrutával.
Lásd, jókedvemben vagyok, így hagyok neked egy esélyt a menekülésre, és nem
említem meg Rhufónak, hogy te is itt vagy. Mentsd a bőrödet, és imádkozz, hogy
ne keresztezzék többé egymást az útjaink!- majd egyetlen lövéssel
működésképtelenné varázsolta a Febrinél lévő szerkezetet. Jacen reflexből
felpattant; a lövés valószínűleg odaát, a völgyben dördült, mégis idáig elhallatszott.
Riadt tekintetét körbejáratta, és legnagyobb csodálatára fel is fedezett három
ide nem illő alakot. Kezébe vette a lézerpisztolyát, tett egy lépést, majd
hallgatózni kezdett.
***
Ardana
követte a koordinátákat, és hamarosan a Morvogodine-on landolt, az álombeli
terepen. Leparkolta a lopott hajót, kiszállt belőle, aztán magára hagyta. Ha megtalálom a többieket, úgysem lesz már
rá szükségem, gondolta, majd megindult Rhufo erődítménye felé. Csak pár lépést tett meg, aztán lelapult a fűbe, mert
valahol, mögötte valami megmozdult. Nem sokára beszélgetés hangjai törtek utat
a fülébe.
- Mi a
valószínűsége, annak, hogy időben érkeztünk?- érdeklődött az alacsonyabb, egy
köpenybe burkolózott női alak. Minden egyes lépésért komolyan meg kellett
küzdenie, mert a növényzet igyekezett megállítani a hosszú ruhájánál fogva. Ismeretlen… de a másik…
- Ötven
százalék- felelte rá a másik hang. - Vagy igen, vagy nem.
Maas. Febri megbízhatatlan külsejű ismerőse. A leskelődő zabrak nemsokára
meg is pillantotta őket; a férfit és a köpenyes miraluk nőt. Pechjére azonban a
két utazó is észrevette őt.
- Hé, te
ott! Melyik légióhoz tartozol?- szólította meg legnagyobb ámulatára a
zongorista. Mi a baja ennek? Aztán
megvilágosodott. Hát persze! Még mindig a
rohamosztagostól csórt páncélomban rohangálok. De Maas honnan van ilyen jó
viszonyban egy birodalmi katonával?
- Ide
osztottak be, a helyőrséghez- felelte elmélyített hangon, majd kilépett a
bokrok takarásából. Tudta, hogy a Morvogodine nem is olyan régen a Birodalom
fennhatósága alá került, ezért a hazugsága hihető. Ezen kívül pedig ki akarta
deríteni, honnan a baráti - vagy legalábbis nem ellenséges - viszony.
- Ilyen
messze a várostól?- a férfi kérdőn összeráncolta a homlokát.
- Rhufo
miatt vagyok itt- felelte Ardana.
Szóval a fejvadász máris intézkedett, morogta magában Maas. Nem is tudom, mi javíthatna még a
helyzetünkön.
- És te?-
kérdezett vissza a zabrak.
- Pont
őhozzá igyekszem. Ismerősöm, bírja a zenémet. Játszok neki valamit, a csajszi
meg énekel hozzá- mutatott Maas a miralukra és játszotta a magabiztost. Még egy
megnyerőnek induló mosolyt is kipréselt magából.
Játszik? Zene? Miket fecseg ez össze? Én meg
azt hittem, közönséges tolvaj! De a lényeget megtudtam: az ellenséggel van. És
ez nekem elég.
Ardana tett egy lépést, aztán villámgyors mozdulattal bemosott egyet a
zongoristának. Az ütés a férfi állát érte, aki megtántorodott és értetlenül
pislogott mellé.
- Ezt
miért kaptam?- kérdezte, aztán villámgyorsan elhajolt a következő csapás elől.
- Nem tetszett a múltkori számom? - Fel
nem bírom fogni. A legtöbbel találkozok a kocsmába, és még sohasem panaszkodtak
sem rám, sem a zenémre. Akkor ennek mi a baja?
A
zabraknak nem volt kedve szavakkal megindokolni a tettét. Nézzenek oda, áruló, és még csodálkozik is?
A
következő pillanatban lövés dördült, és a töltet Ardana hátába csapódott. A nő
csillagokat látott, de erőt vett magán és megfordult. A páncélzata sokat
tompított, és különben is csak egy kábító lövést kapott.
Először
egy nagy, fém valamit tudott kivenni, majd beazonosította az előtte álló alakot
is.
- Jacen?-
nem tudta türtőztetni magát, és a támadója neve döbbent hangsúly kíséretében
kicsusszant a száján.
- Honnan
ismersz te engem?- a valamikori fogatversenyző hasonlóképp meghökkent. A
pisztolyát mindenesetre nem eresztette le.
- Innen-
Ardana egyetlen mozdulattal megszabadult a sisakjától, és keserűen
elmosolyodott, ellenben Jacen csak megkönnyebbülten felsóhajtott.
- És
túlélted! Mit művelt veled Vader?
-
Megkínzott és kifaggatott. Persze, nem mondtam neki semmit. - Ha akartam, se tudtam volna. - Aztán,
miután nem vette hasznomat, elengedett.
- Milyen
szerencse, hogy nem öltelek meg! Igazán kár lett volna ezek után. De miért
támadtál rá Maas-ra?
A zabrak
megpördült, és szembe nézett a zongoristával.
-
Felettébb gyanús nekem, ha valaki a rohamosztagosokkal jópofizik- közölte
ridegen. A férfi nyugodtan állta a tekintetét.
- A
legtöbbel jóban vagyok- válaszolta. - A Caridán játszom egy kocsmában. Zenét az
információkért.
- Nem
bízok meg benned- jelentette ki Ardana pókerarccal. - És az énekesnődben sem.
- Nem is
számítottam másra- közölte ugyanilyen érzelemmentesen Maas.
-
Csakhogy, kénytelenek lesztek megbízni egymásban- vágott közbe Jacen. - A
többieket Rhufóék elkapták, és nem hagyhatjuk ott őket!
- Micsoda
hősies hozzáállás!- dünnyögte gunyorosan a zabrak. - De ha ennyire segíteni
akarsz nekik, miért nem mentél velük?
- A gép
miatt- bökött az ifjú a járgány felé. - Itt kellett hagyni valakit, nehogy úgy
járjunk, mint ti a Baroonda-n.
- A
lényegen nem változtat- legyintett Maas. - Febriék bajban vannak- komoran
Ardana szemébe nézett. - Nem tudom, mit gondolsz rólam, és nem is érdekel. De
egyet el kell hinned: Febrinek sohasem akarnék rosszat.
- A hajó
is tőle van- támasztotta alá az állítást Jacen.
***
Ardana
hosszan mérlegelt. Álmában hiába is győzködte a kísértetet, semmi olyat nem
tanított neki a mai alkalom során, aminek a nő saját véleménye szerint hasznát
vehetné.
- Nagyon
fontos, hogy rá tudj hangolódni az Erőre, hogy meg tudd érteni az üzeneteit-
magyarázta a férfi, mire a zabrak kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Miért
üzenne az Erő pont nekem?
-
Mindenkinek üzen- érkezett egy válasz, amely sajnos nem volt képes
felvilágosítani a zabrakot. - Csak, a legtöbben nem értik meg.
- Ilyen
sokrétű lenne az Erő?- kérdezte Ardana. - Eddig csak azt tudtam, hogy a Jedik
és Sithek harc közben használják- emlékezett vissza a gyerekkorára, amikor a
nagymamája elsősorban ilyen jellegű történeteket mesélt neki.
- Sohasem
szabad lebecsülnöd, mert nem tudhatod, mire képes, vagy mire képesek általa
mások. Mindig oda kell figyelned a rezgéseire, mert alkalmas arra, hogy olyat látassanak
vagy éreztessenek veled, ami nincs ott- a jelenés háta mögött a zabrak öreganyja
bukkant elő a semmiből. Ardana tétova lépést tett felé, mire az idős nő alakja
ugyanilyen hirtelen el is tűnt. De nem nyomtalanul - a földön ott maradt utána
egy kés. Minden étkezéskor ezt használta.
A nő lenyúlt érte és felvette. Eddig egyszer tarthatta a markában, akkor is
puszta figyelmetlenségből elvágta vele az ujját. Most viszont a markolata úgy
simult a tenyerébe, mintha egyenesen az ő kezébe szánták volna.
- De,
lehetséges az is, hogy meglévő dolgot láttatnak másnak- folytatta a halott
férfi, mire a kés egy szál virággá alakult. Ardana egy darabig nézegette, de
miután úgy határozott, nem veszi hasznát, ledobta, aztán visszafojtott egy
döbbent kiáltást. A növény ugyanis, amint földet ért, azon nyomban
visszaváltozott.
- Az
Erővel nem csak az efféle csalásokra jöhetsz rá. Ha kellően ráhangolódsz, azt
is megérezheted, mikor hazudnak neked. Legyen elég mára ennyi- zárta le a témát
a férfi, majd az álom véget ért.
A zabrak
Maas arcába nézett. Rájönnék, ha át akarna verni? Hiszen, gőzöm sincs,
hogyan tudnám érezni az Erőt, pedig, az a mester szerint segíthetne... Másfelől,
Jacennek igaza van. Nincs más választásom. A többieket ki kell hozni, és Rhufót meg kell ölni. Ez a feladat. Ő pedig valaki, aki ajánlkozik,
hogy segítsen. És a segítség sose jön rosszul.
- Hát jó.
Hadd nézzem meg, milyen dolgok vannak a hajón, aztán találjunk ki valamit!
- Miért,
mi történt?- szólította meg őket akkor egy kislányos hang. A hátuk mögül Naomi
közelített erősen bicegve. Vörös bőréből minden szín kiveszett, és ezt
elsősorban a térdén tátongó seb miatti vérhiánynak köszönhette.
- Ardana!
Élsz!- kiáltott fel örömteljesen, és megpróbált a zabrakhoz szaladni, csakhogy
sérült lába nem bírta a kiképzést, és a lány összecsuklott. Ardana szánakozva
nézett rá. Csak a csoda segíthetett rajta
- máskülönben hogyan vonszolhatta
volna el magát idáig?, futott végig az agyán, miután alaposan szemügyre
vette a twi’lek sérüléseit.
- Jacen
majd elmondja, mi a helyzet- jelentette ki, és belépett a hajóba. Egy terv
máris elkezdett körvonalazódni az agyában - a kérdés csak az volt, talál-e a
megvalósításhoz szükséges eszközöket.
***
Febri a
fogát csikorgatta. Nem elég, hogy egy buta figyelmetlenség miatt (konkrétan,
mert Rizann rátaposott egy faágra és az hangos reccsenéssel adta meg magát)
lebuktatták magukat, még Naomit sem találták meg.
- Nincs
itt semmiféle twi’lek lányka- közölte kaján mosollyal az az őr, aki Jacennek
felkínálta a menekülés lehetőségét. - Pedig de örülnék neki! Úgyhogy addig
kénytelen leszek beérni veled- a nő felé nyúlt, de Febri a közeledését egy
csattanós pofonnal jutalmazta.
- Hozzám
ne érj!- sziszegte. Válasz gyanánt a többi őr fegyvert rántott, de a vezetőjük
leintette őket.
- Ne
pazaroljátok a lőszert! Te pedig, kis hölgy, ezért még megkapod a magadét…
szóluk Rhufónak az érdekedben.
Ezek után
a kis hármast a csempészvezérhez vitték. A togruta lány Rhufót
elkényelmesedett, meghízott, idős ember férfinak képzelte el, de mindösszesen
csak a lény faját találta el. A valóság merőben mást mutatott. Rhufo magasságra
nem érhette el a százötven centit, vékony, cingár alakjával pedig bármilyen
kicsi résen át tudta volna préselni magát. Fekete köpenyt viselt, ami alatt ki
tudja, milyen eszközöket rejtegetett. Ez
hát a rettegett Rhufo. Nem is tudom… valahogyan nagyobbnak képzeltem. A kis ember sötét szemeiben
csillogó ravasz értelem azonban meggyőzte Febrit, hogy a foglyul ejtőjüket nem
éri meg hülyére vennie.
A férfi
gonoszul méregette őket.
-
Lázadók, mi? Akik az életemre törnének?- morfondírozott félhangosan. - Ez mind?
- Egy még
maradt, de mostanra már valószínűleg széttépték a vadállatok, vagy elmenekült.
Jelentsem őket a Birodalmi helyőrségnek?- ajánlkozott az egyik őr.
Rhufo
alaposan megnézte magának a foglyokat.
- Ne-
határozott aztán. Febri megkönnyebbülten felsóhajtott, de elkomorodott, amikor
Rhufo folytatta: - Túl jó a fizikai állapotuk ahhoz, hogy kihagyják a mai
arénaharcot. Vezesd el őket és „szereld fel”!- az utolsó két szó hangot különös
hangsúllyal ejtette, mintha inkább meg akarta volna fosztani őket az egyszerű
fegyvereiktől is.
-
Arénaharcot?- kérdezett vissza Rizann, mint aki abban reménykedik, rosszul
hall.
-
Pontosan- a csempész gúnyosan rájuk vigyorgott. - Így jár, aki megpróbál engem
eltenni láb alól. El velük!
***
-
Bonyolult terv- dünnyögte Maas, amikor Ardana beavatta őket az elképzelésébe. A
zabrak előzőleg alaposan kifaggatta a zongoristát Rhufo szokásairól. Mindent
tudni akart, nem elégedett meg az erődítmény katonai védelmének leírásával,
kitért a csempész cipőméretére,a kedvenc
gyermekkori történeteire valamint a kedvenc időtöltéseire is.
- De ha
van valami, ami működik, akkor csak ez- mondta Jacen komoran. - Én legalábbis
nem tudnék egyszerűbben járható tervet javasolni.
-
Kockázatos- csatlakozott a zongoristához Naomi.
- Az
Erőre, akkor javasoljatok jobbat!- fakadt ki Ardana.
-
Lopakodjunk be!- vetette fel a twi’lek lány. - A hátsó bejáratot kevesebben
őrzik.
- Nem-
Maas azonnal leintette. - Ott is ugyanolyan sokan vannak, csak elrejtőzve. Csak
a másik alternatíva működőképes - ha az működőképes.
***
Febrinek
eltartott egy pár percig, mire a szeme hozzászokott a fényhez. Az őrök sötét
folyosókon kísérték végig őket, majd egy tágas, de ugyancsak erősen félhomályos
terembe terelték a kis hármast. Ott a lézerpisztolyaikat kezdetleges fabotokra,
lándzsákra és dárdákra cserélték, majd hasonló sorstársak közé lökték be őket.
Elsőként
Febrire került sor. A lány a sötét üregből napsütötte térre jutott, és
eltartott neki egy ideig, mire sikerült beazonosítania, hol is van. A
felismerés lehangolta. Egy szabadtéri aréna szélén ácsorgott, egy szál
lándzsával a kezében. A nézőteret több ezer fő befogadására tervezték, de a
lány ezúttal csak Rhufót látta itt, természetesen az elmaradhatatlan testőrei
kíséretében (szám szerint jelenleg hat alak vigyázott a csempészre). Aztán
megpillantotta a szörnyeteget is maga előtt.
A nexu a
csatatér túlsó felén ácsorgott, a togruta lány azonban tudta, a lény a köztük
lévő távolságot néhány ugrással könnyedén áthidalhatja. A ragadozó pontszemei
gyilkosan csillogtak, és ez meggyőzte a togrutát, hogy ez hamarosan be is fog
következni.
Más talán
megpróbálta volna kicsire összehúzni magát, hogy elkerülje a nexu figyelmét,
Febri viszont csak kivicsorította a fogait. Én
is ragadozó vagyok, és nem fogok meghátrálni! Megfeszítette az izmait, és
felkészült a védekezésre.
A
szörnyeteg egy darabig még mérlegelt, majd, ahogyan azt a lány önmagának
lefestette, támadásba lendült. Iszonyatos fogsora csak pár centivel kerülte el
a togruta fejcsápjait, Febrinek ez azonban nem vette el az önbizalmát. Egyetlen
fürge mozdulattal eltáncolt oldalra, és a lándzsával a szörnyeteg felé döfött.
A nexu válasz gyanánt fájdalmasan felüvöltött. Szóval talált. A lány azonban csak minimálisan sebezhette meg a
lényt, így a bömbölés okának a fájdalom helyett a harag bizonyult. Aztán a
szörnyeteg is csapott.
Febri
látta a támadást, de ezúttal nem bizonyult elég gyorsnak. A póktigris karmai az
oldalát érték, feltépték a ruháját és a felszántották bronzszínű bőrét. A lány
érezte, ahogyan a sebeken kibuggyan a vére. Hasonló
sérülés. 1-1.
Léptek
zaja ütötte meg a fülét: az aréna sok bejáratának egyikén új nézők léptek be. Biztosan a többi őr, gondolta Febri és
több figyelmet nem is szentelt nekik. Inkább hátrébb lépdelt, és maga elé
emelte a lándzsát. Még hallotta, ahogyan Rhufo kedélyesen üdvözli a
jövevényeket, aztán a külvilág megszűnt létezni számára. Immáron csak a
csatateret és a nexut hallotta, látta, érezte.
***
Maas,
amint Rhufo műmosolyát meglátta, mérhetetlenül megkönnyebbült. Nem igazi öröm, ez igaz. De gyanútlan.
Ez segített a zongoristának lenyugodni, és hasonló vigyort bűvölni a vonásaira.
Még vállon is veregette a csempészt.
- Rhufo,
öreg barátom, hát hogy vagy? - Utálom az
ehhez hasonló üres udvariaskodást, de attól tartok, most erre van szükség.
- Azt
leszámítva, hogy néhány lázadó csőcselék az imént az életemre akart törni,
remekül- az alacsony férfi kutató pillantást vetett Maas-ra. Azt várod, hogy arra utaló magatartást
tegyek, miszerint velük érkeztem? Csalódnod kell. A zongorista könnyedén
legyintett:
- Úgy
csinálsz, mintha a pitiáner lázadók bármit is tehetnének akár a birodalmi
helyőrség, akár a testőreid ellen!
- Attól
még igenis bosszantó- dünnyögte Rhufo, még mindig gyanakodva. - Ők meg kik?- a
pillantása a Maas-zal érkezett három alakra esett. Egy közülük a rohamosztagosok
fehér páncéljában virított, a másik kettő pedig suhogós, fekete köpenybe
burkolózott. Az arca mindegyiknek rejtve maradt.
- Az én
testőreim- a zongorista csak egyszer pillantott hátra, mindössze hogy
leellenőrizze, Rhufo is rájuk gondolt-e. - A múltkor volt egy kis zűr a
Baroonda-n, és a birodalmiak kis híján engem is hidegre tettek. Azóta nem merek
egyedül kimozdulni sehová sem. Ez a kettő fejvadász- mutatott a köpenyesekre -
a rohamosztagos meg a Caridáról jött velem.
- Nocsak,
beijedtél?- gúnyolódott az alacsony férfi, mire Maas közönyösen megrándította a
vállát. Rhufo egy pillanatig még a látogatója arcát fürkészte, majd hirtelen
goromba stílusra váltott: - És, mi kéne?
- Ezt
hogy érted?- Maasnak most nem kellett megjátszania önmagát; valóban váratlanul
érte a kérdés.
- Máskor
mindig csak abban az esetben kerestél fel, ha szükséged volt valamire- morogta
a csempész. - Többnyire fegyverre.
A
zongorista zavart mímelt.
- Nos,
igen, volna itt valami, ami azt illeti…
A
mondandóját azonban egy éles sikoly szakította félbe, amely az aréna közepéből
származott. Mindannyian szinte akaratlanul is odakapták a tekintetüket.
Az
artikulátlan üvöltés Febri száját hagyta el. A togruta lányt ugyanis elhagyta
minden ereje, és a nexu sokadik próbálkozása elől nem tudott kitérni. A
póktigris fogai a lány bokájába martak, és az ex-fogatversenyző a földre
rogyott.
Maas
elkeseredett csatát vívott az arcizmaival, nehogy meglátsszon rajta a fájdalom.
Febri volt a kevés, ámde nagyon közeli barátai egyike, és most szótlanul kellett
néznie, ahogyan egy szörnyeteg végez vele. Külön iszonyt jelentett számára a
Rhufo ábrázatán megjelenő szadista vigyor.
- Jól van… most megtanulja a kislány, mire vállalkozott- kommentálta a csempész elégedetten.
- Jól van… most megtanulja a kislány, mire vállalkozott- kommentálta a csempész elégedetten.
A
zongorista háta mögött valami megmozdult. A magasabb köpenyes alak a csempész
egyik testőréhez hajolt, egyetlen villámgyors mozdulattal leakasztotta annak
övéről a lézerpisztolyát, és rövid célozgatás után elsütötte. A lövedék a nexu
koponyájába fúródott bele, és a fenevad rövid úton kilehelte a lelkét. A
korábban előle menekülni próbáló togruta most tétován felnézett, hálásan a
megmentője felé biccentett, majd erejét vesztve összerogyott. Ha az az alak nem avatkozik közbe, halott
lennék. A párbaj utóbbi részében ugyanis többnyire a póktigris dominált,
Febri mércéje szerint 6-1-re vezetett, és nem állt messze a mindent eldöntő
találattól.
A
köpenyes húzása azonban nem tett mindenkit ilyen boldoggá. Rhufo arcán dühös
vicsorgás adta át a helyét a korábbi önelégült vigyornak, Maas pedig azon
igyekezett, nehogy az aggodalma kiüljön az arcára. Igen, Febrit meg kell menteni, de ezzel nem lepleztük le magunkat
kicsit korán?
- Mi volt
ez, szolga?!- dörrent rá az elkövetőre a csempész vérben forgó szemekkel.
- Nem
vagyok szolga- jelentette ki a merénylő teljesen higgadtan. - Te pedig több
tiszteletet mutathatnál az ellenségeiddel szemben.
- Ez egy
lázadó korcs!- sziszegte Rhufo, majd Maas felé fordult, de a köpenyes
folytatta:
- Nem.
Ugyanolyan lény, mint te. És, mondd csak, miért kínzod? Miért nem választasz
egy gyors és fájdalommentes módszert? Ennyi mindenkinek járna.
***
Ardana
dühösen fejet csóvált a köpenye alatt. Miért
kellett Jacenből pont most előtörnie a filozófusnak?! Csak lebuktat minket idő
előtt! A zabrak azt várta, hogy Rhufo felképeli a fekete klepetusba
burkolózott ifjút, de helyette csak elvette a pisztolyát és az értetlenkedő
Maas kezébe nyomta.
- A
testőrödnek meg kell halnia- jelentette ki ridegen. - A kérdés csak az, hogy te
is vele akarsz-e halni. Lődd le, és megkímélem az életedet!
A
zongorista felnézett.
-
Sajnálom- szólt az „áruló” testőrhöz, de a tekintetét Ardanára és a
rohamosztagos páncélt viselő kísérőjére emelte.
- Én nem-
felelte Jacen magabiztosan. Szóval készen
áll a terv megvalósítására.
- Tedd,
amire a csempész utasított!- javasolta a birodalminak beöltöztetett Lynette. Neki is rendben. Végül a zabrak is
biccentett.
- Hát jó.
Ég veled- a pisztoly egy pillanatig még Jacen felé nézett, aztán Ardana előre
lendült. A nő fejbe kólintotta Maast, mire a zongorista felkiáltott és
eszméletét vesztve a földre zuhant. A zabrak kitépte a kezéből a pisztolyt, és
villámgyorsan Rhufo felé lőtt. A töltet csak centiméterekkel, de elhibázta a
csempészt.
Ez idő
alatt a rohamosztagos és a másik köpenyes a Rhufo két őrét igyekezett
lefegyverezni, elsősorban a meglepetés erejével. A bejáratnál ugyanis minden
fegyvert elvettek tőlük, hiába is bizonygatta Maas teljesen hihetően, hogy
békés szándékkal jöttek. Még a vibrokést is kiszúrták, amit Jacen a csizmája
szárába rejtett el. A váratlan támadás, na meg Lynette kemény páncélkesztyűje
azonban a lázadókat segítette, így mindketten harcképtelenné tették a maguknak
kinézett fegyvereseket. A miraluk lány így egy pisztolyhoz jutott hozzá, míg
Jacen mindkét kezében egy-egy vibrokés pengéje csillant meg.
A
megmaradt három őr sem késlekedett. Ketten azon nyomban Rhufo elé léptek, hogy
ha kell, akár a testükkel védelmezhessék a vezérüket és egérutat biztosítsanak
a számára, a maradék kettő pedig azon nyomban a három lázadóra támadt. Nem! Nem szökhet el!, futott végig
Ardana agyán. A zabrak jó reflexekkel és persze egy jó nagy adag szerencsével
kitért a felé záporozó lövések elől (egy elől nem tudott csak elugrani, ez a
térdébe fúródott, de nem okozott több fájdalmat egy tűszúrásnál), majd a
csempész után iramodott. Jacen és Lynette megpróbálta fedezni őt hátulról és
magukra vonni az őrök figyelmét, de ez nem bizonyult elégnek. Rhufo túl gyorsan
haladt. Mindjárt kiér az arénából, és az
épületben ő van előnyben! Az idő lelassult a zabrak számára. Mintha valaki
háromszor olyan hosszúra nyújtotta volna a másodperceket. Hiába - reménytelen. Csak az segítene, ha az a kijárat zárva volna. Hirtelen
jeges nyugalom - az esélytelenek nyugalma - szállta meg és egy furcsa érzés
kerítette a hatalmába. Olyasmi, mint a Vader elleni párbajában - amikor
felfedezte azt a rejtélyes energiát, aminek a segítségével a Sithet
kitaszította a tudatából. Most ugyanazt a titokzatos erőt érezte maga körül. Engedelmeskedj!, szuggerálta magában. Ezen múlik minden!
Válasz
gyanánt kattanást hallott; pont az előtt, hogy Rhufo megragadta a kifelé
vezető, ódivatú módon zárral működő, ámde masszív ajtó kilincsét. Az alacsony
ember nagyot rántott a nyílászárón, de az konokul ellenállt a kísérletnek.
Ardana ezt kihasználva leszedte a csempész két testőrét, majd ráérősen felé
lépdelt. Rhufo homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek, a férfi idegesen cibálta
az ajtót, miközben a tekintete felváltva Ardanára és a kijáratra rebbent. Mint a sarokba szorított préda.
- Milyen
érzés, hogy fordult a kocka?- szólította meg őt a zabrak, de a mondatának a
vége beleveszett egy artikulátlan üvöltésbe.
Időközben
ugyanis Jacen és Lynette sikeresen eltette láb alól a maradék két testőrt. A
csempész immáron egyedül maradt, ami még inkább bizonytalanná tette a férfit.
Ardana hirtelen ötlettől vezérelve hátratolta a csuklyáját, láthatóvá téve
cseppet sem bizalomgerjesztő arcát.
- Darth
Maul a példaképem- jelentette be, és megeresztett egy gúnyos mosolyt. Hadd higgye, hogy Sith vagyok! Vagy még
annál is rosszabb.
Rhufo
ekkor adta fel; eleresztette az ajtót, és hátrálni kezdett, de megbotlott és
elesett.
- Ne ölj
meg!- hangjából minden lélekjelenlét kiveszett, a könyörgése szinte egy
sikolynak tűnt. - Bármit megadok érte!
Bármit!
Ardana
sóhajtott. Mint a huttnál. Egy
fegyvertelen férfi, aki az életéért könyörög. A történelem ismétli önmagát.
- Nekem
nem kell semmid- jelentette ki aztán a nő határozottan, és elsütötte a ravaszt.
***
Naomi remekül
időzített, ugyanis nem sokkal Rhufo meggyilkolása, vagyis a feladat teljesítése
után érkezett meg a géppel és szállt le a fedetlen aréna közepébe. Szerencsére
sérült lába csak minimális mértékben hátráltatta a vezetésben.
Ez idő
alatt Ardanáék minden ajtót bezártak, nehogy valaki rájuk ronthasson, és a
szerencsétlen, párbajra szánt lényeket is kiszabadították. Febri, Damien és
Rizann kivételével még egy miriali és egy iktotchi raboskodott odalent, akik
örömmel csatlakoztak hozzájuk.
Hamarosan
már az űrben siklottak, Damien a kis harc során lesérült Lynette-et és Febrit
látta el, Jacen vezetett, Rizann pedig a rádióadót bütykölte.
- A
kiképzőbolygó túl messze van, nem tudom elérni a tisztet- morogta a harmadik
sikertelen próbálkozása után. - Most mi legyen?
- Próbáld
meg a Windet!- javasolta Damien. - Minden rendben van?- fordult aztán
Ardanához. A másik zabrak ugyanis kicsivel arrébb a fal mellett állt és maga
elé, a padlóra bámult. Az agya viszont sebesen járt. Sikerült. Nem gondoltam volna, hogy Rhufo ilyen könnyű falat lesz. A bolond!
Maga adta ide a pisztolyt, amivel végeztem vele. Igen, most is megöltem egy
fegyvertelen személyt - de ezúttal jogosan. És, szerencsére a testőrei sem
voltak annyira sokan, bírtunk velük.
-
Persze!- vakkantotta a nő. - De miért nem hagysz békén?
- Szomorúnak
tűntél.
- Csak
elgondolkodtam. Törődj a magad dolgával!
- Elvileg
van adás. Sikerült elérnem a Windet- jelentette be ekkor büszkén Rizann.
- Engedj
oda!- Ardana félretolta a nautoliait, és beleszólt a mikrofonba: - Hallatok?
- Nálatok
nem divat bemutatkozni?- felelte egy zsémbes hang. Jorka. Persze, ő sem mondta el a nevét…
- Nem
veled akarok beszélni. Dravert keresem- közölte a zabrak szárazon. Már csak ő hiányzott ide!
- Az nem
úgy megy!- morogta a bothai. - A kapitánynak jelenleg fontosabb dolga van,
minthogy egy kiképzendő újonc nyavalyáival foglalkozzon!
Ardana
mérgesen felszisszent. Egyszer akkora
pofont adok neki, hogy átrepüli tőle az egész Galaxist!
-
Fontosabb annál, hogy Rhufo halott?- játszotta ki az adu ászát, majd a dermedt
csendet hallva elvigyorodott. Ahogy
sejtettem. A csempész kiiktatása túl nagy dolog ahhoz, hogy figyelmen kívül
hagyja - még akkor is, ha én voltam
az elkövető. - Na, mi történt? Kiderült, hogy a puszta hangommal képes
vagyok egy cicát megidézni, ami elvitte a nyelvedet?- jegyezte meg tíz
másodpercnyi szünet után.
- Adom a
kapitányt- Jorka hangja tompán hallatszott, majd felváltotta őt egy férfié: -
Üdvözlöm, Zoer.
- Ardana,
ha kérhetem. Semmi nem köt már a szüleimhez, és azt szeretném, ha a nevem se
emlékeztetne rájuk- helyesbített a zabrak.
- Ahogy
óhajtja. Milyen úton került kapcsolatba Rhufóval?
- A tiszt
megbízott a meggyilkolásával. Teljesítettem a feladatot, de nem tudom a
kiképzőbolygót elérni.
- Megadom
a Wind jelenlegi koordinátáit, jöjjön ide! Egyedül van?
- Nem.
Négyen indultunk útnak, de kilencen lettünk- vetett a zabrak egy pillantást a
menet közben felszedett „utasokra”. - Az újak a „vágóhídról” vannak, mindnek a
Birodalom vagy Rhufo keserítette meg az életét. Ennél fogva megbízhatónak
tűnnek, hárman pedig be is segítettek a harcban.
- Jól
van. Hozza ide őket! Majd megnézem, mit tehetek az érdekükben.
***
Külső
szemlélő semmi különöset nem vett észre Maason, a fejét borító vastag kötést
leszámítva. A zabrak hatalmasat sózott rá, pedig nem lett volna szükséges. Csak egy kis ütésre lett volna szükség.
A
zongorista ötlete volt, hogy Ardana elsőnek őt csapja le. Így fenntartották azt
a látszatot, hogy Maas útban volt neki, és igazából csak a testőrök akartak a
csempésznek ártani, a férfi, aki behozta őket, nem. Erre pedig szükség volt. Ki tudja, titokban ki figyelt minket, aki
utána elmondhatta volna bárkinek, ha magam is Rhufora támadok. Akkor pedig a Birodalom azon nyomban
értesült volna a valós helyzetről.
A
zongorista ezen kívül szemre ugyanolyan volt hát, mint máskor, a bensőjében
viszont mindent elsöprő vihar dúlt. Ez a játékában bukkant a felszínre: még a
megszokottnál és hevesebben csapkodta a régi zongorát, mintha az képezné a
haragjának az okát. Igazából Maast Lynette elvesztése bántotta ennyire. A kocsmában
(ahová, miután magához tért, az Ardana által elkötött gép segítségével tért
vissza) azt hazudta, a lány meghalt, és nem is nagyon kellett színészkednie -
ugyanolyan fájdalmat érzett a közéjük ékelődő hatalmas távolság miatt, mintha a
miraluk már dimenziót is váltott volna.
Gyűlölt itt lenni, de itt legalább biztonságban
volt. Most viszont elment - és mibe, hogy pár napon belül a fronton lesz. Ott
viszont bármikor lelőhetik. Még rendesen el sem búcsúzhattam tőle. Kinek írjak ezen
túl dalokat? Egy
pillanatra hatalmába kerítette a reménytelenség érzete. Ujjai leálltak, és pár
perces szünet következett. Aztán újra felcsendült egy dallam, amelyet ezúttal a
remény ihletett. Csak az veszít, aki
feladja. Csak akkor veszítem el őt végleg, ha feladom. Márpedig, azt nem
teszem! Küzdeni fogok, hogy újra lássam!
Írta
Liliána
Liliána
