Kinslayer (1.)

- Hogy mit csinálsz? – mordult fel Shadree fenyegetően, de Syerra csak dacosan kihúzta magát, ami, lássuk be, nem gyakorolt túl nagy hatást az ő százötven centiméteres magasságával.

A társalgóban, ahol az osztag összegyűlt, mindeddig döbbent csend uralkodott. Mind a tizenhárom fő jelen volt, beleértve Chazt, akit Tanoshikka helyére vettek fel, és Kewidet, aki pedig még hírszerzőként is a csapat tagjának számított. Connie védelmezően állt a legfiatalabb pilóta háta mögött, aki éppen bakurai társával nézett farkasszemet, a többiek pedig többé-kevésbé szabályos kört alkottak körülöttük, arcukon egytől egyig a sokk üres kifejezése ült.

- Kilépek – ismételte meg Inotas az imént említett hatást kiváltó mondatának lényegét. A szája megremegett, ám ezt leszámítva meglehetősen jól tartotta magát. – Én ezt nem tudom tovább csinálni.

- Mit? – vonta össze a szemöldökét Moron értetlenül.

- Ezt a háborút – felelte a lány, jobbjával az egyik hajtincsét huzigálva. – Én nagyon szeretlek benneteket... mindannyiótokat – pirult el -, de nem vagyok gyilkos. Én nem erre születtem.

- És mégis mit gondolsz, hová mész innen? – szúrta közbe Ilis.

- A galaxisban rengeteg lény szorul segítségre. Azt fogom tenni, amit a szüleim.

Hennora megcsóválta a fejét.

- Az emberi lények oly ostobák! – horkant fel. – Az első ellenőrzőpontnál le fognak meszelni, kislány. Egy gyerek, aki egyedül utazik...

- Nem vagyok fent a körözési listán, ellenőriztem. – Syerra hangja kezdett magabiztosabbá válni. – És nem leszek egyedül, viszem Pitit is. Drizzaqh-kal megbeszéltem, azt mondta, tudja nélkülözni.

- Akkor sem mehetsz el – szögezte le Shadree látszólag nyugodtan, ám az arcán látszottak az elfojtott indulatok.

- Legalábbis nem egyedül – finomított a nővére mondanivalóján Barak. Végigtekintett a társain, majd ismét megszólalt: - Veled megyek.

A bakurai pilótanő hátrahőkölt.

- Te meg pláne nem mehetsz el!

- Nagykorú vagyok, nővérem – emlékeztette a fiú. – Enyém a döntés, és én azt választom, hogy vele megyek.

- Barak – sóhajtott fel a megszólított türelmetlenül. – Hallgass ide! Ne hidd, hogy nem tudom, hogy ez számodra… hogy is mondjam, érzékeny téma, de pont ezért nem érdemes az érzelmeidre hallgatnod. Hidd el, hogy…

A fiatalabbik testvér vonásai megkeményedtek.

- Shadree, ne itt, ha lehet!

A társalgó ajtaja becsapódott, mire mindketten odakapták a fejüket. A vita hevében észre se vették, hogy Syerra kiment a helyiségből.

A fiú pár percen belül már a Syerra és Ilis által birtokolt hálókabin előtt állt. Néhány másodpercnyi hezitáció után úgy döntött, hogy sokat nem veszíthet, úgyhogy határozottan bekopogott.

Az ajtólemez szinte azonnal félresiklott, Barak pedig a caamasi lánnyal találta szembe magát, pontosabban – a méretkülönbségeknek köszönhetően – a feje felett lévő nagyjából ötven centi térrel. Az osztag legfiatalabb pilótája így sem maradt észrevétlen, ugyanis – mivel a nyakába ugrani értelemszerűen nem tudott -, testi adottságait meghazudtoló erővel átölelte a fiú derekát.

Az ifjabbik Stubborn esetlenül viszonozta a gesztust, közben döbbenten próbálta követni az eseményeket, amit jelentősen megnehezített a tény, hogy a teste fellázadt ellene, és egyszerre fenyegette szívritmuszavarral és gyomorgörccsel. A fiú nyelt egyet. A francba is, hogy tudja ezt Shadree figyelmen kívül hagyni? – gondolta, aztán rájött, hogy Andrusnak valószínűleg nem szokása meglepetésszerűen a nővére nyakába ugrani.

Gondolatmenetéből a sírás halk, de félreismerhetetlen hangja szakította ki, s amikor lenézett, arra lett figyelmes, hogy a szárnyembere szeme könnyektől csillog.

- Mi a baj? – kérdezte aggódva, miközben gyengéden maga felé fordította a lány arcát. Egy rémült gondolat cikázott át az agyán: Valamit rosszul csináltam… nem kellett volna megölelni? Választ azonban nem kapott; ez nem szerepelt a kiképzésében.

- Se… semmi – szipogta Syerra, és újra a bordái közé fúrta a fejét. – Csak te… te olyan aranyos vagy! – tört ki belőle.

Barak értetlenül pislogott. Élete röpke tizennyolc éve alatt rengeteg jelzőt kapott, de az „aranyos” nem volt köztük.

- Én? – kérdezett vissza roppant intelligensen. – De miért?

- Mert velem jössz – felelte a caamasi pilóta, mintha ez magától értetődő lenne.

- Ugyan… - paskolgatta a hátát a fiú. – Ezt bárki megtenné.

- Nem – rázta a fejét a lány. – Nem mindenki. Talán feltűnt neked, hogy nem nagyon tolongtak a jelentkezők. Connie-t megértem, ő az osztag vezetője, nem hagyhat itt csapot-papot… ide köti a kötelesség – az utolsó szónál halvány mosolyra húzódott a szája, amitől egy pillanatra megint annak a kislánynak tűnt, aki egyszer régen furcsa, beazonosíthatatlan fogást rendelt a kantinban. – És igazából a többieket is. Nem számítottam kísérőkre.

Egy darabig csend uralkodott a szobában – hogy órák voltak vagy percek, egyikük sem tudta eldönteni -, s végül Syerra volt az, aki megszólalt.

- Barak? – A hangja kissé rekedtesen és elhalóan szólt.

- Igen? – A fiú ösztönösen halkabban beszélt, holott rajtuk kívül senki nem tartózkodott a szobában.

- Köszönöm.

Három hónappal később…

Syerra bátorítóan megszorította a twi’lek férfi foltos kezét. Vett’antának hívták, és előreláthatóan nem volt sok hátra az életéből: neki a mája mondta fel a szolgálatot, és a többi szerve sem bírta már sokáig. Ha nem a méreganyagok végeznek vele, a légzőszervrendszere fog összeomlani – gondolta a lány szomorúan. – Bármelyik percben.

A vírus már akkor tombolt, amikor ideértek – igazából ez volt a fő tényező, ami miatt erre a bolygóra esett a választás. Amikor a caamasi pilóta megvizsgálta az első beteget, az volt a benyomása, hogy valamiféleképp félreinformálódtak; az idős nautoliai csupán egy erősebb megfázás tüneteit mutatta. Azért beadta neki a járvány miatt előírt vakcinát, mondván, ártani nem árthat. Mint órák múlva kiderült, nem is használt: az asszony köhögése rosszabbodott, reggelre felment a láza, délre véres váladékot köpött… amikor a kronója elcsipogta az este nyolcat, már halott volt.

A tünetek változatosak voltak, úgy tűnt a kór mindenkinek a leggyengébb szervét támadta meg, de egy közös vonást még egy Syerránál sokkal képzetlenebb személy is kapásból felfedezett volna: a halál.

Az áldozatok egytől egyig telepesek voltak – mások nem is nagyon laktak a bolygón -, azok közül is csak az idegenek. A lány már hallott olyan betegségekről, amikre az emberi szervezet immunis, azonban ez volt a legkomolyabb, amivel valaha találkozott.

- Semmi baj, Vetta – nyugtatgatta a jelenlegi páciensét. – Hamarosan vége.

- Tudom – suttogta a twi’lek két sípoló lélegzetvétel közt, ajkán halvány mosollyal. Ő már beletörődött a sorsába – nem úgy, mint Inotas. Ő mindig az utolsó pillanatig reménykedett. Fogta a kezét, egészen a legvégéig, aztán óvatosan lecsukta a halott szemhéját.

Nem sírt. A könnyei elfogytak az elmúlt hónapok alatt.

- Barak – szólt csendesen, ám a kórházsátor túlsó felében tevékenykedő fiú így is meghallotta.

- Igen?

- Lennél szíves átvinni Vettát a pihenőbe?

A pihenőnek nevezett helyiség valójában az ideiglenes hullaház volt, ahová addig helyezték a testeket, amíg a begyűjtők értük nem jöttek, de a lány jobban szerette a saját maga által használt kifejezést. Hinni akart benne, hogy ezek a lények pihenni térnek egy jobb helyre.

Barak mellé lépett, és a vállára tette a kezét.

- Sajnálom. Tudom, hogy kedvelted.

Syerra ha nem is tudatosan, de közelebb húzódott hozzá.

- Mindnyájukat kedveltem. Ilyen az élet.

- Most úgy beszélsz, mint Shadree – mosolyodott el a fiú szomorkásan.

- Még egy ok, hogy többet ne hagyjatok minket egyedül – mosolygott vissza a lány. – Két hónap hosszú idő, ilyenkor az emberek átvesznek egyet s mást egymás tulajdonságaiból.

- Rajta nem vettem észre – vont vállat a fiú, karjaiba véve a twi’lek holttestét.

- Én igen – somolygott Syerra, amitől Barak szája is ösztönösen felfelé kunkorodott. Ezeket a napokat csak úgy lehetett ép elmével túlélni, ha az ember minden lehetőséget megragadott a vidámságra – márpedig az ifjabbik Stubborn az utóbbi időben nem sűrűn látott őszinte mosolyt társa arcán.

Piti engedelmesen odaállt az osztag hajdani legfiatalabb pilótája mellé, a fiú pedig elindult a pihenőbe vezető ajtó felé, aztán félúton megállt, és visszanézett.

- Ja, és Syerra! – A lány, aki addigra már a droid karjába halmozta a halott ágyneműit, és egy másik ágynál végzett vizsgálatot, várakozásteljes tekintettel felé pillantott. – Fogytán a gyógyszerünk.

A fiatalabbik szemöldökei közt apró, gondterhelt ránc jelent meg.

- Mennyi időre elég?

- Nem tudom pontosan – rázta a fejét Barak.

Az eligazítóban csend uralkodott – ami azt illeti, túlságosan is nagy. Senki nem nevetett, beszélgetett, zajongott, még Shadree is némán, kifejezéstelen arccal ült Moron mellett. Három pilóta helye üresen állt.

Az ajtó halk szisszenéssel feltárult, és Connie lépett be rajta. A nő fekete kezeslábast viselt, ami még jobban kihangsúlyozta arca sápadtságát, haját pedig szoros lófarokba kötötte a tarkóján. Őt egy másik alak követte, aki viszont a legkisebb hasonlóságot sem mutatott az emberi fajjal, azt leszámítva, hogy két keze, két lába és egy feje volt.

Chazz biccentett egyet a pilótáknak, akikkel hajdan egy-két bevetés erejéig együtt szolgált, és követte a parancsnokot a szónoki emelvényhez.

- Bíbor osztag! – szólalt meg Underso. – Tisztában vagyok vele, hogy mindenki le van törve, de az élet megy tovább. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell feledkezni azokról, akik elhagyták a kötelékünket, de vár ránk a feladat, amihez kilenc pilóta édeskevés. Bár gyakorlatilag mind ismerjük, szeretném még egyszer bemutatni nektek Chazzt, és…

A beszédét az ajtó újbóli szisszenése szakította félbe. A terembe érkezőből először egy csapzott, vörös hajkoronát pillantottak meg, aztán, amikor két fújtatás közt felpillantott, Kewid Lorkleshart ismerték fel benne.

- Elnézést kérek – lihegte -, kissé… eltévedtem.

- Gyere be, Lorleshar! – utasította Connie. – Amint azt mondani akartam, kuati társunk lesz a másik jelentkezőnk. Ha lehet, könnyítsétek meg az itt-tartózkodásukat.

Shadree minden átmenet nélkül felállt.                        

- Valami mondanivalód van, hadnagy? – vonta fel a szemöldökét a nő.

- Tizenegy – közölte Stubborn. – Ez így csak tizenegy. Ki lesz az utolsó pilóta?

- Ennyien vagyunk, hadnagy – Connie hűvös pillantást vetett rá. – Mivel egy gépünk teljes mértékben megsemmisült, anyagilag pedig nem állunk úgy, hogy újat vegyünk, úgy vélem, nincs szükségünk több pilótára.

És ha az öcsémék esetleg visszatérnek, egy embert sokkal könnyebb kirúgni, mint kettőt – tette hozzá magában a bakurai lány, de hangosan nem mondott semmit, csak visszaült coruscanti társa mellé. – Mert még mindig ebben reménykedsz, igaz?

- Lorkleshar, Chazz, foglaljatok helyet, én pedig ismertetném a feladatot. A hírszerzők – biccentett Kewid felé – azt az információt juttatták el hozzánk, hogy a birodalmi Nemo teherszállító fegyvereket visz az egyik peremvidéki álláspontjuk felé. Három vadászosztag kíséri, TIE-vadászok és –interceptorok vegyesen, a mi dolgunk, hogy ezeket semlegesítve megállítsuk a szállítót. A többit a kommandósok elintézik.

Shadree hátán végigfutott a hideg. Nemo. Névtelen. Túlságosan is emlékeztette arra a semmi közepén fekvő bolygóra és a vallási fanatikusaira. Moronra pillantott; a tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott, aztán a lány visszafordult a parancsnok felé.

- A koordinátákat szokás szerint közvetlenül indulás előtt kapjuk meg. – Connie végigtekintett a csapaton. – Aludjátok ki magatokat, srácok! Szükségünk lesz az energiára.

Moron a szállása felé tartott. Azt tervezte, hogy a bevetés előtt még alszik egy nagyot, de ahogy elhaladt az egyik kabin ajtaja előtt, megállt. A lány valószínűleg már nem volt ébren, de mégis… egy próbát megér.

Az ujjait behajlította, hogy kopogjon, de a keze megállt a mozdulat közepén. Egy hónapokkal azelőtti társalgás jutott az eszébe.

Tegyük fel, hogy be akarsz jutni egy házba, aminek nagyon vastag, páncélozott falai vannak. Mit csinálsz?

A fiú halványan elmosolyodott.

- Kopogok – mondta halkan, és úgy tett. – Kösz, Syerra!

Bentről nem érkezett szóbeli felelet, azonban az ajtó halk szisszenéssel becsúszott a keretébe.

Shadree az asztalnál ült, összefont karjait a fémlapra támasztotta. Fejét lehajtotta, így haja eltakarta az arcát, bár a fiatalember egyébként se látta volna, mivel háttal ült neki.

- Gyere már be, Connie, huzat van! – mordult fel az idősebbik Stubborn.

- Nem ő vagyok – felelte Moron halkan, de attól még engedelmeskedett, s az ajtó bezárult mögötte. Most már nem menekülhetsz, pajtás – gondolta, és elmosolyodott a dolog iróniáján.

- Zöldfülű! – A lány felpattant a székéről, és dühösen meredt rá. – Ki engedte meg, hogy bejöjj?

- Te? – kockáztatta meg Andrus félszegen, miközben odasétált hozzá. – Csak tudni akartam, hogy minden rendben van-e.

Shadree megrázta a fejét, és visszarogyott az ülőalkalmatosságra.

- Nem, semmi nincs rendben. Hogyan is lehetne? Háborúban vagyunk minden nap embereket ölünk, talán olyan gyerekeket, mint Sy… tetted azt le?! – ripakodott rá a nő dühösen, amikor észrevette, hogy a fiú felemelte a holokeretet, ami mindeddig az asztalon állt. Egy csoportkép volt megnyitva rajta, méghozzá egy Moron számára igen ismerős darab. Öt ember állt egymás mellett, arcukon több-kevesebb örömmel; középen Shadree, mellette pedig…

Ki az a Kieran?

Egy seggfej.

Ő Kieran, a… egy barátom. Egyébként meg semmi közöd hozzá.

A fiú érezte, hogy görcsbe rándul a gyomra. A képkeretet visszahelyezte az asztalra; fém koppant a fémen.

- Bocsánat. Szereted ezt a képet, igaz?

A lány vállat vont.

- A családod – mondta a fiatalember halkan.

- Voltak. Mára egy sem maradt belőlük. Anyámék a Bakurán maradtak, csak remélni tudom, hogy nem rajtuk verték el a dezertőr gyerekeik bűneit. Rass meghalt, és valószínűleg Barak is meg fog.

Moron egy pillanatig habozott, de végül előhozakodott a kérdésével.

- És Kieran?

- Remélem, halott – morogta a lány, és úgy tűnt, komolyan gondolja.

A fiú a vállára tette a kezét, mire Shadree összerezzent, de nem tiltakozott.

- Mit csinált?

- Semmi közöd hozzá.

Andrus nyelt egyet, de nem firtatta tovább.

- Lassan mennem kéne – mondta határozatlanul rugdosva a padlót.

- Valóban.

- Shadree? – Az ötlet őrült volt, ráadásul biztos, hogy ha hangot ad neki, egy évig ázhat a gyengélkedő egyik baktatartályában…

- Igen?

- Aludhatok itt? – bökte ki végül nagy nehezen. A pilótanő egyik szemöldöke árnyalatnyival megemelkedett. – Mármint nem… nem úgy! – hebegte a fiú, és érezte, hogy elvörösödik.

Shadree elgondolkodva tanulmányozta az arcát. Teltek-múltak a másodpercek, és Moron végül már nem volt benne biztos, hogy a lány tényleg az ötletet mérlegeli-e, vagy csak élvezi, hogy ő egyre kínosabban érzi magát.

Végül a bakurai felállt, betolta a székét, és a saját fekhelye felé vette az irányt.

- Csak ágyazz be magad után! – tanácsolta halvány, féloldalas mosollyal, miközben betakarózott. – Connie nem szereti a rumlit. Jó éjt, Zöldfülű!

- Mi lesz, ha visszajön? – aggodalmaskodott Andrus.

- Nem fog.

- Honnan tudod?

- A hídra ment – forgatta a szemét a lány. – Onnan nem jön vissza egyhamar. Másrészt, mit aggódsz? Csak alszunk. Ráadásul egymástól több méterre. Hagyj már békén!

Moron motyogott valami olyasmit, hogy ő ezt tudja, és hogy nem így értette, de Shadree csak megcsóválta a fejét, és a fal felé fordult, próbálva figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy valamiféle oknál fogva képtelen volt azt az apró, idegesítő mosolyt letörölni az arcáról.

- Syerra úrnő – Piti géphangja meglehetősen sürgetőnek tűnt. – Van egy perce?

- Annyi éppenséggel van – biccentett a lány, és megpaskolta a vizsgálóasztalon ülő vuki alkarját. Fajának tagjai nem sűrűn voltak jelen a telepesek közt, így a lány minden egyes behozott egyed után azt gondolta, hogy az lesz az utolsó. Alapvetően bizalmatlan népség voltak, amit nem lehetett csodálni, tekintve, hogy a Birodalom mit művelt velük. A hajdani caamasi pilóta viszont valamennyire értette és beszélte – amennyire a hangszalagjai engedték – a Shyriiwookot, így jóval könnyebb dolga volt a többi medikushoz képest, akik nem rendelkeztek ezzel a képességgel, s a bundás óriások is jobban megbíztak benne. – Mondd, mi az?

- Barak gazda szeretne beszélni önnel, de nem látom be, hogy én miért ne közölhetném az üzenetét.

- Hol van most? – hagyta figyelmen kívül a droid megjegyzését.

- A raktárban, úrnőm. –felelte Piti. – Mindazonáltal…

- Köszönöm, Piti, egy percen belül ott vagyok. Lennél szíves gondoskodni a páciensekről?

- Hogyne, úrnőm – törődött bele a robot a sorsába, és máris hozzálátott, hogy, megvizsgálja az asztalon ülő vukit.

Amikor a lány félrehúzta az ajtóként funkcionáló ponyvalapot, Barak épp egy ládahalom tetején ült, egyetlen plasztikdobozzal a kezében. A társa érkezését kísérő súrlódó hang hallatára felpillantott.

- Elfogyott – közölte. – Ez az utolsó. Az új adagnak tíz órával ezelőtt meg kellett volna érkeznie.

Syerra két szemöldöke közt aggodalmas ránc jelent meg.

- Lehet, hogy valami probléma volt a navigációval… - vetette fel, ám ő maga sem tűnt meggyőzöttnek.

- Hogyne, és a napszél miatt ott ragadtak, mi? – emelte meg az ifjabbik Stubborn a fél szemöldökét cinikusan.

- Vigyázz, mit mondasz! – szisszent rá a lány. – Tudod, hol vagyunk.

A fiú felsóhajtott, és lecsusszant a halomról.

- Nézd, Sy… - tárta szét a karját. – Bármi megtörténhetett, mindenesetre tíz óra már sok. Van egy olyan érzésem, hogy ez nem véletlen.

- Akkor mit csináljunk? A vakcina nélkül meg fognak halni – intett Syerra kétségbeesetten a másik helyiség felé.

- Vele vagy nélküle, ezeknek így is, úgy is annyi –vont vállat Barak. – Te túlságosan el voltál foglalva a betegekkel, én viszont átnéztem az adatbázist és a statisztikákat.

- De azok privát adatok… mi nem férhetünk hozzájuk – vonta össze a szemöldökét Inotas.

- Túl sok idő Chazzel – vigyorodott el Shadree öccse.

- Te… te betörtél a… - kapkodott a lány levegő után, ám a fiú a szájára helyezte az egyik ujját.

- Mintha te felejtetted volna el, hol vagyunk – mutatott rá a tényre egy villanásnyi mosoly keretében a másik, miközben leeresztette a kezét. – Szóval hagyjuk, mit tettem és mit nem! A lényeg, hogy a fertőzöttek közt két közös vonás van: mindannyian idegenek, és egytől egyig meghaltak. Nincs túlélő. Tudod, mit jelent ez?

- Hogy a vírus gyorsan fejleszt ki rezisztenciát a gyógyszerekkel szemben?

- Syerra, te olyan jóhiszemű vagy, hogy egyszer mindkettőnknek ez lesz a veszte - csóválta a fejét Barak. – És van még itt más is: eleinte nem volt jelentős számú áldozat, de minden egyes oltás beadása után megsokszorozódik. Rokonok, barátok kapják el, és a lappangási idő alatt ők is megfertőznek másokat, akik a kórházba kerülés után a saját rokonaiknak is továbbadják a kórt. Szépen, lassan bővül a kör.

A lány az ajkába harapott, és mint az mostanában szokásává vált, ujjait ösztönösen egyik hajtincse köré fonta.

- És most mit teszünk?

- Semmit – felelte az ifjabbik Stubborn egyszerűen.

Társa másodpercekig hitetlenkedve meredt rá.

- Semmit? Feladjuk? Ezt te sem mondhatod komolyan! Egyszerűen…

- Syerra! – a fiú vonásai megkeményedtek. – Hanem tűnt volna föl, egy birodalmi tábor kellős közepén vagyunk. Figyelnek minket, már azzal is túl nagy kockázatot vállaltunk, hogy idejöttünk.

- És akkor mégis mit csináljunk? – fakadt ki Inotas. – Ezt a galaxist a Birodalom uralja, ha tetszik, ha nem! Én ugyan nem fogom ölbe tett kézzel nézni, ahogy értelmes lények halnak meg!

A lány sarkon fordult, és határozottan a másik helyiség felé indult.

- Sy… - kapta el Barak a vállát. Még sosem látta a szárnyemberét ennyire feldúltnak, már-már dühösnek – annyira más volt, mint az a kislány, akinek valamikor segített visszaszerezni a kommunikátorát…

Syerra megperdült a tengelye körül, hogy szembenézzen vele.

- Hagyj békén! – mordult rá, és egyetlen mozdulattal kikapta a kezében lévő vakcinás dobozt. Mielőtt a fiú bármit is tehetett volna, már nem volt a raktárban.

Immáron jó pár órája folyt a csata a Birodalom és a Szövetség hajói közt. Bár a Wind feladata nem állt másból, minthogy mozgásképtelenné tegye a Nemo névre hallgató szállítóhajót, ahhoz a vadászpilótáknak át kellett verekedniük magukat az azt védelmező TIE-k sokaságán. Szerencsére a Bíbor Osztagot más hajókról átvezényelt csapatok is kísérték, így sikerült megúszniuk kisebb-nagyobb sérülésekkel. Már nem volt sok hátra.

Szokás szerint párokra bomlottak – pontosabban, lévén a létszám tizenegy fő, Jorka beállt Connie és szárnyembere mellé harmadiknak. Az osztag az ütközet során szétszakadozott; így történhetett meg, hogy míg Shadree és Moron a célpont közelében irtotta az ellenséges gépeket, Hennora és Ilis pedig rögtön mögöttük haladtak, a többi pilóta a csatatér véletlenszerű pontjaira szétszóródva, páronként próbálták pozitív irányba befolyásolni a harc kimenetelét. A hangszórókból folyamatosan áradt a küzdelmet kísérő általános zaj, bizakodó és elszánt kiáltások a halál hangjaival keverve.

Andrus komoly küzdelmet folytatott, hogy célkeresztjébe fogja azt a TIE-t, ami talán utolsóként választotta el a Nemótól. Az illető vadász pilótája azonban érthető módon nem igazán tartotta vonzó lehetőségnek, hogy a létezésének további idejét szubatomi szinten töltse, ezt pedig minden erejével a fiatal férfi értésére adta, méghozzá úgy, hogy a jónál valamivel nagyobb sikerrel kerülgette a ráküldött temérdek lézersugarat. A helyzetet nehezítette, hogy hátulról rátapadtak mindazon birodalmiak, akik előtte nem pusztultak el, és ők jóval többen voltak, minthogy azt Shadree maradéktalanul kezelni tudta volna. Egy különösen elszánt egység elég közel jutott Bíbor Háromhoz, hogy találata veszélyes mértékben károsítsa a gépét, így nem maradt más választása, neki is kitérő manővereket kellett végrehajtania, minek következtében a célpontul kitűzött TIE kicsúszott a markából, és nagy ívben fölé kanyarodott. Rosszul tette, mert így belekerült a bakurai pilótanő tűzvonalába, és annak rövid, örömtelen kacajától kísérve azonmód darabjaira is robbant.

- Gyerünk, Zöldfülű, lődd már ki azt a kriffverte hajtóművet, mert nem tudom az összes rohadt vadászt leszedni a seggedről! – kiabálta a lány, egy újabb halott birodalmival nyomatékosítva a mondanivalóját.

- Most mondjam azt, hogy a káromkodás nem illik egy ilyen… - kiáltott vissza a fiú, és igyekezett elfogadhatóvá csökkenteni a távolságot.

- Még egy ilyen beszólás, és kettőnk közül te leszel az, akit jobban a „szép lány” kategóriába lehet sorolni! – vágott közbe Shadree, de a hangja valahogy mégsem lett olyan éles, mint amilyennek szánta.

 Hirtelen egy interceptor röppent elé, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy kamikaze-akciójával megakadályozza a végzetes csapás bevitelében. Közben Hennora és Ilis két oldalról megkerülte őket, mivel az ő feladatuk az amúgy is gyenge pajzsok ártalmatlanná tétele volt. Moron rátaposott az egyik kormánypedálra, mire a gépe élesen balra kanyarodott. A TIE a gyorsulás miatt nem tudta időben korrigálni magát, de végül is Stubborn ténykedésének köszönhetően az eredmény ugyanaz lett, mintha összeütközött volna a coruscanti pilótával: darabokra robbant.

- Bíbor Három, Kilenc és Tizenegy, akcióra felkészülni! – adta ki a parancsot a hadnagy. – Első fázis indul!

Ilis és Hennora gépe előrelendült, hogy aztán fejenként két protontorpedót eresszenek a szállítóhajó hajtóművét védő pajzsba, amin ennek következtében méretes rés nyílt.

- Hármas, te jössz – szólt újra a bakurai pilóta. – Fedezlek.

A következő művelet elvégzéséhez gyorsaságra volt szükség, mivel a pajzsgenerátorok folyamatosan azon dolgoztak, hogy a védelmet visszaállítsák a normális értékre. A két pilóta nem hibázhatott.

Minden simán ment. Andrus előretört, Shadree pedig szorosan a nyomában haladt, ártalmatlanná téve a fejéjük száguldó birodalmi gépeket. A pajzson keletkezett nyílás folyamatosan zárult, de úgy tűnt, egy kis célzó képesség bevetésével ez nem okozhat majd problémát. Moron megtette az utolsó pár tucat métert, aztán sebes orsóba döntötte a gépét, hogy mindkét szárnypár ágyúival elérhesse a célpontot. Lenyomta a tűzkioldó gombot, mire a lőállások ontani kezdték magukból a pusztító tüzet. Gépét felrántva lelki szemei előtt már látta, ahogy a hajtóművek egy hatalmas robbanással darabokra szakadnak… aztán az őket védő plazmamező hirtelen bezárult.

A fiatalember elkáromkodta magát.

- Ez meg mi a jó élet volt?! – fakadt ki, egy vízszintes tengelyű csavarral visszafordulva a célpontja felé.

- Bekapcsolták a tartalék generátorokat – felelte komoran Shadree. – Rendben, akkor B-terv.

Ám mielőtt bármit is végrehajthattak volna, egy új hang érkezett, ezúttal az anyahajó sávjáról.

- Minden szövetségi egységnek! – mennydörögte Jonson a Windről. – Birodalmi felségjelzésű cirkáló érkezett a rendszerbe, előreláthatóan harminc standardmásodperc múlva eléri a csatateret. Visszavonulás! Ismétlem, minden egységnek: birodalmi felségjelzésű…

A vadászok, már akik életben maradtak, felsorakoztak parancsnokaik mögé – kivéve kettőt.

- Bíbor Hármas és Ötös! – kiáltotta Connie. – Nem hallottátok? Felfejlődni!

Moron azonban figyelmen kívül hagyta feljebbvalója parancsát, és továbbra is a hajtóművek felé manőverezett a védő TIE-k között.

- Zöldfülű! – rivallt rá a szárnyembere is. – Fejezd be a hülyéskedést, és húzzuk el a belünket!

- De akkor az egész akció semmit sem ér – tiltakozott a fiú. – Csak egy perc…

- Nincs egy percünk! Felejtsd el a rohadt akciót, ha nem tűnünk el gyorsan, akkor nekünk annyi!

- Bocs, Shad, nem fog menni.

A lány összepréselte az ajkait. Idióta. Annak a két hónapnak az emléke még túlságosan is élénken élt az emlékezetében; nem akarta, hogy megismétlődjön.

- Hármas! – szólt Underso figyelmeztetően.

- Connie, menjetek csak vissza a Windre! Mi is jövünk, csak előbb még kinyírom ezt a barmot.

- Vigyázzatok magatokra! – sóhajtotta a nő. – Gyerünk, Bíbor Osztag, utánam!

- Rendben, Andrus, nem tudom, mit tervezel, de fogd rövidre, mert épp egy birodalmi cirkáló böködi a seggünket – váltott át személyes csatornára Shadree.

Szárnyemberének nem kellett kétszer szólni: éles szögben előredöntötte a gépét, és a maradék TIE-ket szorgalmasan kerülgetve a hajtómű felé száguldott. Már éppen túllépte volna a kritikus távolságot, amin belül már nem biztonságos egy ilyen manőver, amikor gyors egymásutánban eleresztette mind a két pár protontorpedóját, majd hirtelen felrántotta az X-szárnyút, hogy kikerüljön a robbanás hatósugarából. Alatta a célpont lángfelhővé fúvódott, majd semmivé lett, a szállítóhajó tatjának egy részével együtt.

Moron győzedelmes kiáltást hallatott, de sajnálatos módon társnője igen hamar visszarántotta a valóság talajára.

- Mindannyian örülünk, hogy sikerült, de befejezhetnénk a hősködést, és végre hazamehetnénk… tudod, fogalmam sincs, te hogy vagy vele, de én egyelőre szeretem az életemet.

A két pilóta eltávolodott a birodalmi csatahajótól, és érdekes módon egy ellenséges vadász sem szegődött a nyomukba.

- Gyerünk, Zöldfülű, indulás! – Shadree előretolta a gyorsítókart… de a hajó éppen hogy csak megremegett, nem lendült előre, mint ahogy az várható lett volna. A komból hallatszódó, statikus zörejjel kevert szitkozódás alapján a másik is pont ilyen problémával küzdött.

- Vonósugár! – kiabálta a fiú, mintha ezzel növelhette volna az esélyét, hogy társa meghallja szavait.

- Nem mondod! - ordította vissza Stubborn. – Sőt, ha nem vetted volna észre, az adásunkat is zavarják!

A lány egy pár percig küzdött a hajó navigációs rendszerével, aztán hirtelen egy kékesfehér töltet csapott át a hajón, kioltva annak energiaforrásait. Az elektromos rendszerekhez kapcsolódó képernyők és LED-ek elsötétültek. A bakurai pilótanő végül feladta, és tehetetlenül tűrte, ahogy az újonnan érkezett cirkáló, amire Johnson figyelmeztette őket, szürke hasa felé vontassa a két gépet.

A Bíbor osztag gépei sorban landoltak a hangárban, aminek erőtér-kapuja azonnal vissza is állt, hogy a rendszerek megkezdhessék a levegő visszaszivattyúzását.

- Bíbor Hármas és Ötös, itt Vezér! – szólt bele Connie a komjába. – Mit csináltok ennyi ideig?

A válasz csupán statikus zaj volt.

- A francba! – szitkozódott a parancsnok. – Hógolyó, hol van a Hármas és az Ötös?

A kis asztromech csipogása és a képernyőre kiírt fordítás alátámasztotta a nő legrosszabb sejtéseit. A vonósugár ellen semmit nem lehetett tenni. Tompa fantomfájdalom hasított a mellkasába. Bár elméletileg túl lehet élni, ha az embert fogságba ejtik a birodalmiak, ez még nem változtatott a tényeken. Újabb két embert veszített el.

- És most? – kérdezte Moron enyhén feszülten, miközben kikapcsolta a biztonsági hevedereit. – Kiszállunk?

- Van más választásunk? – érkezett a cinikus válasz társától. – Ezek a kedves, fehérpáncélos emberek nem sok lehetőséget hagynak.

Mintegy szavai igazolásául a komjaikból gépiesen torzított hang szólalt meg.

- Lázadó egységek, a Császár nevében felszólítom magukat az azonnali megadásra…

- Nézd, haver! – szólt vissza Shadree. – Úgy néznek ki ezek, mint amikkel záros határidőn belül lőni lehet? Végül is csak egy cirkáló ionágyúival mentetek át rajtuk…

-… és ennek kereteiben a vadászgépeik elhagyására – fejezte be mondanivalóját zavartalanul a rohamosztagos.

A két pilóta, más lehetőségük nem lévén, engedelmeskedett a parancsnak, és kezüket a tarkójukon tartva kikászálódtak a gépeikből. Egy teljes osztagnyi birodalmi katona állta körül őket, sugárkarabélyaikat egyenesen rájuk szegezve. A coruscanti férfi aggódó pillantást vetett szárnyemberére, az viszont nem reagált; figyelmét valami egészen már kötötte le. Az illető egy átlagos termetű, Moronnál valamivel magasabb férfi volt, aki nyilvánvalóan az emberi faj sorait gazdagította. Markáns vonásai, sápadt bőre és világoskék szemei miatt határozottan jóképűnek lehetett mondani. Barna haját valamiféle olajjal szorosan hátrasimította, hogy a szabvány parancsnoki sapka alól ne lógjon ki, zöldesszürke uniformisán egy porszem se látszott. Ráérősen végignézett foglyain, majd száját ijesztő mosolyra húzta.

- Á, Shad, rég találkoztunk! Üdvözöllek a Kinslayer fedélzetén.

Írta

Sanchia

A Búcsú

− Mielőtt találkoztam volna Tannoshikkával, már apró jelekkel mutatta meg, hogy létezik. – Syerra elmosolyodott, majd kitörölt egy könnycseppet a szeméből. – Felrakta a kommunikátoromat a szekrényem tetejére, én meg a kis termetemmel nem tudtam elérni. Hiányozni fog.

A Bíbor és Smaragd osztag tagjai a kantinban gyűltek össze, hogy meggyászolják a csatában elesett vukit. Szinte mindenkinek volt jó vagy kevésbé jó emléke róla. Két napja itt még Shadree hordta le Tannoshikkát, mert viszketőport rakott a nő villájára.

A pilótanő felsóhajtott, majd belekortyolt a kezében tartott pezsgőbe. A bal karján egy fekete szalagot viselt a gyász jeleként. Ezerszer megfogta volna azt a villát, sőt még az arcát is belemártotta volna egy edénynyi viszketőporba, hogy ha visszakaphatja a bajtársát.

Ezt azonban nem mutatta ki. Úgy érezte, hogy már az összes gyászt elhasználta a bátyjára, aki valamilyen furcsa és eltorzult módon végül mégis visszatért az életbe. A pilótatársára már nem jutott több, holott most nem bánta volna. Ilyenkor kicsit irigyelte Syerrát, aki nagyon is ki tudta mutatni az érzelmeit. A fiatal caamasi lányt is érte már akkora veszteség rövidke élete során, amit Shadree soha nem kívánt volna egy gyereknek.

− Tannoshikka, örökké emlékezni fogunk rád. – Syerra magasra emelte a pezsgős poharat, a teremben tartózkodó többi pilóta is így tett. Miután véget ért a búcsúünnepség, a bent lévők kis társaságokba tömörültek, csak Shadree maradt az asztalnál, a gondolataiba mélyedve. Moron és Barakk észrevette a nő magányát és odaléptek hozzá. A bakurai pilóta felpillantott.

− Jól vagy? – kérdezte Andrus, majd mikor meglátta Stubborn arckifejezését, azonnal kijavította magát. – Pontosabban minden rendben van?

− Figyelj, egy barátom és egy jó pilóta halt meg épp az imént, azért mert én nem értem időben oda. Szerinted minden rendben van?

− Csak kérdeztem.

A pilótalány kifújta a levegőt és újra a Zöldfülűre nézett.

− Shad, figyelj… - próbálta nyugtatni az öccse.

Biztos azt fogja mondani, hogy ha esetleg ő is odaér, akkor a TIE vadászok őt kapják el és most két pilótát gyászolnának. A nő azonban jó pilóta volt, meg tudta volna menteni a vukit.

− Egy osztag vagyunk! – vágta rá a lány. Mindenki a lány felé fordult.– A feladatunk, hogy védjük egymás seggét a csatában. Egy kötelékben repülünk, egymáshoz igazodunk. Én meg pont nem ezt csináltam! Különben most nem gyászolnánk itt, és Tannoshikka még mindig élne!

Teljes erejéből a padlóhoz vágta az üvegpoharat, mire az hangos csörömpöléssel eltört, a szétfolyó aranysárga folyadékon megcsillant a mennyezeti lámpák fénye. Moron odalépett a lányhoz, a vállára tette, pontosabban tette volna a kezét.

− Ne érj hozzám, ha jót akarsz az orrodnak!

Moron hátralépett, arcán szomorkás, kissé megbántott kifejezéssel. Shadree, megpróbálva elnyomni az előtörő bűntudatát, dühösen fújt egyet, majd megfordult. Draverrel és Connie-val találta szembe magát. A kapitány arcáról nem lehetett semmit se leolvasni, de a Bíbor osztag vezetője meglepettnek tűnt.

− Tannoshikka halála nagy veszteség. Egy kiváló harcost veszített el a Szövetség, önök pedig egy jó pilótát – mondta Draver. – Azonban háború van, negyed óra múlva mindenki legyen az eligazítóban. Dolgunk van.

− Uram, már csak tíz transzport van hátra – jelentette Palr elsőtiszt. A fiatal férfi alacsony volt, de izmos. Szalmaszőke haját katonásan rövidre nyírva hordta.

Rotch Suru felpillantott az asztalon pihenő jelentésből. A kapitány már a negyvenes évei közepét taposta, hollófekete, göndör hajába itt-ott ősz hajszállak vegyültek, az arca pedig mindig olyan volt, mintha citromba harapott volna.

Persze ez a keserűség most sokkal mélyebbnek és belülről jövőnek tűnt. Újra lepillantott a fia gyászjelentésére… Nem tudta elhinni. Ez már nem a lázadó banda megrendszabályozása, hanem háború volt.

A kapitány tudta, hogy egyre több birodalmi tiszt gondolja így titokban. Hisz ez csak az lehetett, ha az ellenfél visszalő, és sebet ejt az áldozata testén. Ez az új viszály máris sebet ejtett Suru lelkén.

Képek árasztották el a múltból. A fia, ahogy a mookájával játszik. Vezeti az első terepjáróját. Felvételt nyer a haditengerészeti akadémiára, és az egyik legjobbként lediplomázik. Majd vége… Egy lázadó vadászgép lézerágyúi egyszerűen darabokká robbantotta Jaro Suru vadászgépét, örökre kitörölve a fiút a galaxisból.

Rotch pislogott párat, majd Palrra pillantott.

− Amint berakodtak, indulunk – válaszolta. A klónháborúban még igazi csatákban vett részt, nem pedig konvojokat kísért. Hiába, egy nyugdíjazás felé közelítő kapitányt már csak ilyen feladatokra lehet használni. – Áthaladunk a Dozoisia rendszeren és már a Woldonán is leszünk az alkatrészekkel. Tudom, elég unalmas akció ez a konvojkíséret, de nem mindenki harcolhat a lázadók ellen.

− És mi lesz, hogy ha megtámadnak minket? – kérdezte a Palr.

− A lázadók sem olyan hülyék, hogy egy vesztes csata után újra próbálkozzanak. Simán végig fogunk menni. Ha pedig a lázadóknak mégis ennyire elment az eszük. – Eszébe idézte a fia arcát, kifújta a levegőt. Azonban a bensőjét nem töltötte el az izzó düh, helyette inkább ürességet érzett. – Akkor csak jöjjenek.

Az eligazító még mindig ugyanaz a tágas és steril helyiség volt, mint eddig. A körkörösen futó, lépcsőzetesen felépített „nézőteret” elfoglalták a Bíbor osztag tagjai. Jorka lepattant az egyik ülésre, majd a mellette lévő üres helyre nézett.

Eszébe jutott, hogy azt mindig Tannoshikkának foglalta le. A bothai tétován a bejárat felé pillantott, de nem tűnt fel a vuki jól ismert, bozontos alakja. A pilóta megrázta a fejét.

− Szabad ez a hely? – lépett oda hozzá Dorf.

A pilóta a bejárat felé pillantott, de csak Barakkot és Syerrát látta belépni rajta. Legyintett, a bimm pedig leült.

Nem sok kedvet érzett ahhoz, hogy felszálljon és harcba keveredjen a birodalmiakkal. Még mindig érezte a lelkét szorongató sokkot. Miután visszatért a titokzatos, fekete csillagromboló elleni harcból, csak akkor vette észre, hogy egyel kevesebb gép landolt a hangárban. Jorka kiugrott a gépből, és az osztag minden tagjához odarohant, hogy megnézze ki maradt ott…

Arra gondolt kezdetben, hogy rosszul számolta meg a tagokat, vagy saját magát nem számolta. A szíve összeszorult, amikor rájött, hogy pont Tannoshikka, a mindig vidám és játékos Tannoshikka nem tért vissza. Az a Tannoshikka, aki minden buliban benne volt, akinek a csínyei bosszúságot, de mégis annyi örömet okoztak a legénységnek.

Draver ekkor érkezett meg. A hajó kapitánya végigsétált a sorok között levezető lépcsőn, majd megállt a holovetítő mellett.

− Jó napot! – mondta, majd aktiválta a szerkezetet. A semmiből egy napsárga lánggolyó és az azt kerülgető bolygók képei jelentek meg. Elölről a harmadik égitest hirtelen megduzzadt, láthatóvá vált az egyetlen holdja. A légkört ellepő felhőörvények alól elősejlettek a kontinensek és óceánok körvonalai. – A Woldonia III. Néhány napja egy lázadó akciócsoport rajtaütött a felszínen lévő birodalmi bázison. A császári egységek visszaverték a támadást, azonban a mi erőink ennek ellenére képesek voltak kárt okozni a támaszpontban. A felderítők szerint elég súlyosan meggyengítették, hogy egy második támadást már ne tudjanak ilyen könnyen kivédeni. – Draver végigtekintett a pilótákon, a szemei fagyos hullámokat lövelltek a terem minden sarkába. – Azonban mire átcsoportosítjuk az erőinket egy második támadáshoz, a pótalkatrészeket szállító konvoj már odaér és a bázis személyzete befejezi a javításokat.

Megkerülte a hologramot, majd megint végigfutatta a tekintetét az összegyűlt pilóták arcán, majd bólintott.

− Szerencsére az Adala Iparművek egyik helyi képviselője adta az infót, hogy az alkatrészeket szállító konvoj útja a Dozoisia rendszeren halad át. A Bíbor osztag előremegy, és rajtaüt a szállítóhajókon. Repüljenek be a csapat közepére és a hajtóművekre célozzanak!

A rendszert ábrázoló hologram eltűnt, helyette egy hajócsoport képe tűnt fel. A nyolc vaskos testű birodalmi szállítóhajóból álló konvoj élén egy Dreadnaught cirkáló haladt. A sorban harmadik és hatodik hajót egy-egy Carrack oaztályú csatahajó képezte.

Jorkának volt egy olyan érzése, hogy nem lesz olyan könnyű oda berepülni.

− Amint végeztek ezzel, ugorjanak a hiperűrbe, előtte jelezzenek, hogy megtörtént. A Birodalomnak napokba is beletelhet, mire újra berakodják az alkatrészeket. Akkora a bázis valószínűleg már elpusztult a támadásban. Van kérdés?

− Mi a biztosíték, hogy a birodalmiaknak nincs valahol tartalék alkatrésze? – szólalt meg Shadree. – Ne adja az Egyensúly, mondjuk, jön egy másik konvoj, esetleg jobb őrizettel. Akkor mi lesz?

− Hogy mi a biztosíték? – kérdezte Draver. – Az hogy maguk az egyik legjobb vadászgép alakulat. Térjenek vissza épségben és hiánytalanul. Az Erő legyen önökkel.

Shadree berontott az öltözőbe, magára kapta a narancssárga repülőszkafanderét és levett a polcról egy sisakot. Több csatát is átélt, sok bajtársat elvesztett. Kifújta a levegőt, és visszajátszotta azokat az eseményeket amik Tannoshika halálához vezettek. A titokzatos csillagromboló tűzet nyitott a Justicara, a robbanások szinte betöltötték az űrt. A rádióból morgások és hörgések hallatszottak, Csipogó azonnal fordította a vuki mondanivalóját. Shadree nem mert visszaemlékezni arra mit mondott a droid… A szitkok felét inkább le se fordította, a pilótalány csak arra emlékezett, hogy Tanoshikka vadászgépére három TIE ragadt. A nő már látta a társa gépét: az X-szárnyú bal hajtóműve lángolt. Az egyik ellenséges vadász felkészült, hogy megadja a kegyelemdöfést. Shadree arra fordította a gépe orrát, felkészítette a fegyvereket…

Azonban nem volt elég gyors. A lángoló Justicar megindult a gigászi ellenfele irányába, és megtörtént az ütközés; a szövetségi hajó szinte egy új csillaggá változott. A gyorsan duzzadó tűzgolyó kettétépte a titokzatos birodalmi gépszörnyeteget.

A keletkező lökéshullám telibe kapta és megpördítette saját tengelye körül a pilótanő gépét, távolabb lökve a robbanás epicentrumától. A nőnek hatalmas fizikai és lelki erejébe került, hogy egyenesbe hozza az X-szárnyúját. Hiába próbálta meg kizárni a tudatából, hallotta, ahogy Tannoshikka felüvölt, majd a következő pillanatban a kommunikátor által közvetített robaj elnyomta a hangját. A vuki komjáról nem érkezett több adás. Shadree memóriájában csak az ragadt meg, hogy valahogy csatlakozott a társaihoz, majd visszatértek a Windre.

A bal keze ökölbe szorult, Stubborn az ajkába harapott, majd teljes erejéből belevágott egyet a szekrénybe, ami erre hangosan megzörrent. Connie ekkor lépett be, már felkontyolta a haját, hosszú arcán felháborodott arckifejezés ült.

Úgy nézett Shadree-ra, mintha a lánynak elment volna az esze.

− Neked meg mi bajod van?

− Semmi – morogta a bakurai pilóta sötét tekintettel. – Teljesen nyugodt vagyok.

Az osztagvezető csípőre tette a kezét, és összevonta a szemöldökét.

− Ha nekem semmi bajom nincs, akkor általában nem a szekrényeket molesztálom. Neked határozottan valami gondod van. A bevetés?

Bíbor Öt elindult az ajtó felé, próbálva kikerülni Connie-t, azonban az osztagvezető egy kecses mozdulattal Shadree elé lépett.

− Na, a bevetés? Hogy meghalt Tannoshika? Szomorú dolog, de figyelj…

− Ilyen a háború, tudom – válaszolta Shadree ingerülten. – Azonban ez egy olyan háború, aminek nem biztos, hogy látni fogjuk a végét. Ki lesz a következő? Moron? – A lány próbálta kontrollálni a hangját, kevés sikerrel. – Nay? Jorka vagy te? Bármikor belefuthattunk egy lézersugárba, hacsak le nem zuhanunk, vagy darabokra nem robbanunk.

Connie lesütötte a szemét. Shadree igazat mondott, felrobbantották a Halálcsillagot. De mit értek el vele? Vader és a kutyái ott voltak a Yavin IV-nél, és munkához is láttak.

− A munkának megvan a maga ideje, ahogy a gyásznak is. Emellett, amikor beléptél a katonasághoz, már jól tudtad, hogy ez benne van a pakliban.

− És csak a véletlenen múlik, mikor húzunk rossz lapot. – Shadree egy pillanatra felhúzta a vállát, és szűk mozdulattal széttárta a kezét, majd egyszerűen megkerülte a másik nőt, és kiment a helyiségből.

Syerra már előbb beöltözött a repülősruhájába, és elindult a hangárba. Az X-szárnyú vadászgépeik bevetésre készek voltak, hála Drizzaqh és Piti droid munkájának. A burkolatuk csillogott, a hajtóműveik és más berendezéseik rendben voltak.

A technikusok régen végeztek a vadászgépek újratöltésével, már csak Jorka és Dorf gépét vizsgálták át a szkennerekkel, miközben a geonosisi szaporán járt-kelt köztük, és parancsokat berregett saját anyanyelvén.

A lány a sajátjához lépett, és végigsimított a vadászgép hasán. Mindig, ha egyedül volt az ilyen alkalmak előtt, elgondolkodott azon, hogy miért is lépett be a Szövetségbe. Azért hogy azokon segítsen, akiket a császári diktatúra tönkretett?

A szülei halála még mindig bántotta, ők egy biztos pont voltak az életében… Ekkor döbbent, hogy elsősorban azért vette fel a harcot, hogy bosszút álljon értük. A lány arca eltorzult, ahogy megpróbálta elfojtani a torkát szorongató érzést. Kitörölt egy könnycseppet a szeméből, és erősen törekedett az egyenletes légzésre.

Ekkor hallotta meg Nay súlyos lépteit.

− [Gyászolsz] – szólalt meg a macskaszerű idegen.

Syerra letörölte az arcát keresztező nedves csíkot, majd nyelt egyet.

− Igen.

− [ Keresd a bosszút! Az öcsémmel mandaloriak végeztek, a bosszú célt ad nekünk.]

Syerra úgy érezte mintha leöntötték volna egy vödörnyi jéghideg vízzel. Ennyire megváltozott volna, mióta ő is kivette a részét ebből a polgárháborúból? Valóban egy gyilkossá vált volna?

− Nem fogom keresni – motyogta, ahogy a togori elsétált mellőle.

Ő mindig ionágyúval lőtt az ellenségre, tudta hogy a TIE vadászgépek pilótafülkéjében olyan emberek ülnek, mint ő. A fenébe…

Az osztag többi tagja is belépett a hangárba. Drach egy kowaki gyíkmajom ügyességével mászott fel a vadászgépe oldalához támasztott létrán, és beugrott az ülésébe. Mellette Jorka lépett oda a saját gépéhez.

Syerra ennyire még nem félt bevetéstől. Hamarosan Moron és Barakk is beléptek. Andrus észrevette Syerrát, és odabiccentett neki. A fiatal pilóta bólintott, a kezei ökölbe szorultak. Lehet, hogy a társait utoljára látja. Az ifjabbik Stubborn bátorító mosolyt küldött felé, ám akármennyire is akarta viszonozni, nem sikerült neki. Az ajkai nem engedelmeskedtek.

Ilis ruganyos léptekkel vágott át a hangáron, egy palack ásványvizet emelt a szájához, majd belekortyolt. Syerra nem mert arra gondolni, hogy talán egyedül fogja eltölteni az éjszakát. Ez az osztag volt a családja, és ő újra elveszített egy fontos családtagot… Becsukta a szemét, kifújta a levegőt… Megpróbálta megnyugtatni az idegeit. Most jutott eszébe hogy ő milyen kicsi és…

Ekkor Shadree lépett oda hozzá. A nő arca komor és céltudatos volt, látszott rajta hogy felkészült a harcra. Syerra vállára tette a kezét, majd megszólalt:

− Syerra. Ha le mered lövetni magad, akkor megöllek.

Inotas csak pislogott. A bakurai pilótanő ezzel a fenyegetésbe burkolt szeretetcsomaggal eddig csak Moront tisztelte meg.

− Én… én… én…

− Te… te… te… csak ne lövesd ki magad! – ismételte meg az idősebbik parancsolóan, és továbbment.

A lány meglepetten fordult utána.

A Bíbor osztag pilótái hamarosan beszálltak a gépeikbe, mindenki becsatolta magát. Connie kifújta a levegőt, majd lehunyta a szemét. Volt valami tapintható feszültség az osztag tagjaiban. Sokan gyászolták az elesett társukat, az így volt rendjén, de Shadree önmarcangolása elgondolkodtatta.

A mindig kedves és anyáskodó parancsnok maszkja mögött nagyon mélyen egy bosszúálló fúria rejtőzködött, az Alderaan katasztrófája hívta életre.

Volt-e bosszúvágy a lelkében?

Álmában vissza-visszatért, ahogy a Halálcsillag fekete gömbje megjelenik az Alderaan kék egén. Ő ekkor mindig kislány, a szülőházuk hátsó udvarán labdázik, ő csak arra figyel fel, hogy a föld úgy kezd rázkódni, mint egy megvadult harmathátú. Ő is csak akkor pillant fel és látja meg az Alderaan semmiből előtűnt holdját. Az utcáról jövő zsivaj elhallgat, a kis Connie kiejti a kezéből a labdát, az lassan odébb gurul. Ő azonban nem foglalkozik vele, csak figyeli a különös látványosságot. Még akkor is, amikor egy zöld lézersugár óriási villámként fúrja át magát a kék égen és csapódik az óceán vízébe hatalmas hullámot kavarva. A felcsapó víz a szuperlézer erejétől forró gőzként szökik az ég felé. A halálos köd pillanatok alatt ellepi a várost, a járdán vékony hajszálrepedések jelennek meg, melyek lassan kitágulnak a mélyükről mint valami ősvilági, föld alatti fenevad feje, láva emelkedik fel.

Connie ekkor kezdene futni, de a következő pillanatban érzi, hogy a talaj kiszökik a lábai alól és ő alázuhan a szülőbolygója háborgó, pusztulásra ítélt magja felé…

Majd a robbanás következik, és ő felül az ágyában, saját verejtékében fürödve.

A rémület ezek után eltakarodott, átadva helyét a dühnek és bosszúvágynak. A Szövetségbe belépő újoncokat mindig a gyász vezette. Connie úgy gondolta, hogy a bosszú a gyász egy tevékenyebb és gyorsabb formája. Tudta, hogy sokan ebbe pusztulnak bele. Shadree-nak igaza volt, nem biztos, hogy megéli azt a pillanatot, hogy láthatja, ahogy a Császári Palota homlokzatán a Birodalom vörös zászlói leomlanak, hogy átadják helyüket a Szövetség jelképének.

Talán ez a pillanat soha nem jön el. Connie lehunyta a szemét, és kifújta a levegőt.

A kötelék olyan volt, mint egy nagy család, megvoltak a fontosabb szerepek, mindenki rá volt utalva a másikra. És az osztagvezető megfogadta, hogy a legjobb tudása szerint fogja életben tartani az embereit.

Hisz ő volt a „Tyúkanyó”, az volt a feladata, hogy hazavezesse a kis fiókáit.

Erre elmosolyodott, majd a comon kapcsolatot teremtett az osztag többi tagjával.

− Na, remélem, mindenki felkészült az akcióra.

− Bíbor 2-es készen áll – hallatszott a rádióból Moron hangja.

− Bíbor 3-as is készen áll. Csak legyen már vége.

Hirtelen csönd ereszkedett rájuk. Vártak valamire vagy valakire. Azonban nem hallatszott Tannoshikka vidám dörmögése. A nő kifújta a levegőt, persze hogy nem tudott válaszolni… Hisz odaveszett.

− Bíbor 5 készen áll – törte meg a csendet Shadree kedvetlen hangja. Hamarosan minden pilóta bejelentkezett. Kevesebben voltak, megváltoztak a dolgok.

− Tudom, hogy mindannyian gyászoljátok Tannoshikkát. Egy bajtársat és barátot vesztettünk el az ő személyében. – Hatásszünetet tartott. – Azonban gondoljatok arra, hogy ő mindig óvott minket, olyan volt, mint egy jó nagybácsi. Ne nyírassátok ki magatokat, koncentráljatok az akcióra. Ő is azt akarná, hogy mindenki térjen vissza a csatából.

− Ha valaki meg mer halni, ajánlom, hogy jó messzire menjen. – a bakurai pilótanő hangja elszánt volt. – Hallod ezt, Zöldfülű?

− Megpróbálom magamat nem…

− Nem fogod magad lelövetni – vágta rá Shadree.

A technikusok elvégezték az utolsó vizsgálatokat is a hajókon. A műszerfalon felvillant egy apró lámpa, jelezve hogy megkapták az engedélyt a rajtra. Connie a botkormányra helyezte a kezét, majd aktiválta vadászgépének motorjait. A hajtóművek felbőgtek, az X-szárnyú vadászgépek felemelkedtek, és bosszúálló angyalokként suhantak ki a hangárból.

− Az Erő legyen velünk – bátorította Connie a társait, mikor kellő távolságba értek a Windről. A következő pillanatban aktiválták a hiperhajtóműveket, a csillagok megnyúltak és fehéren izzó fényörvényé álltak össze.

− Hamarosan ki kell lépnünk a hiperűrből – mondta Suru, végigsétált a műveleti árok közepén futó hídon, hogy vegyen egy szempillantást az örvénylő fényekre. A kilátóablak előtt Palr várta, a kezeit összefonta a háta mögött.

− A jedik szerették ezt a látványt – mondta az elsőtiszt.

− Elég sokat tud a jedikről – válaszolta a kapitány.

− Csak annyit, amennyit a többi ember.

A kapitány bólintott. A klónháborúk idején volt alkalma Jedikkel együtt harcolni. Lenyűgözte, ahogy páncél nélkül, tunikában és köpenyben, fegyverként csak egy fénykardot forgatva vonultak harcba a szeparatisták droidjai ellen.

− A fiamnak gyakran meséltem történeteket a jedikről – tűnődött Suru.

− Ezért halálbüntetést is kaphat.

− Ugyan, gondolom, hogy a Napárnyék legénysége nem árul el, ahogy maga sem.

Parl elvigyorodott, és visszafordult az ablak felé.

− Soha nem árulnám el önt. Mindent magától tanultam. – Az elsőtiszt felsóhajtott. – Uram, a legénység részvétét fejezi ki a fia miatt.

Suru felemelte a kezét, nem akarta, hogy sajnálják. Egy birodalmi hajó kapitánya volt, nem mutathatott gyengeséget.

− Kérem, ne. Meggyászolom a fiam, amint vége ennek az akciónak. Manőverezzünk át ezen az aszteroidamezőn és érjünk célba. Pillanatok múlva meg is érkezünk.

Az elsőtiszt odabiccentett a navigátornak. A fiatal férfi lenyomott pár gombot, mire a hipertér fényörvénye csillagok fénypontjaivá esett szét. A kilátóablakon túl, ameddig a szem ellátott, kisebb-nagyobb jég és szikladarabokból álló mező lebegett.

Suru a taktikai munkaállomás felé fordult.

− Turbólézereket aktiválni, előre.

A Napárnyék jobbra fordult, a konvoj többi tagja is abba az irányba kezdett tartani. A céljuk a mező egy olyan pontja volt, ahol a kozmikus szikladarabok olyan ritkásan helyezkedtek el, hogy a birodalmi hajók simán elmanőverezhettek köztük.

A Dreadnaught orrpajzsa kéken szikrázott fel, amikor egy nekiütköző kisebb aszteroida kozmikus porrá esett szét. Amelyik bolygócsírát nem tudták megkerülni, azt a cirkáló lézerei darabokra robbantották.

A kapitány rápillantott a csuklóján viselt kronométerre. Ez számára már rutin manőver volt, de a legnagyobb sajnálatára egy lázadó sem járt erre. Ennyire még sosem akart csatázni…

A Bíbor osztag vadászgépei az aszteroidaöv szélén tűntek elő a hiperűrből. Shadree megropogtatta a nyakát, majd szemügyre vette az előtte lebegő kődarabokat. A pilóták többsége nem szeretett ilyen környezetben manőverezni.

A lány már ezerszer megjárt hasonló terepet, mind szimulációban, mind élesben. Kiszámíthatatlan volt, veszélyes, egy rossz mozdulat vagy egy elkésett reakció is a pilóta gyors halálát okozhatta.

− Akkor, ahogy megbeszéltük – hallatszott Connie hangja a komból. – A szokásos párokra oszlunk és eltávolodunk egymástól és behatolunk a mezőbe. Tudjátok, menjetek minél közelebb a szállítóhajókhoz és ionágyukkal üssétek ki a hajtóműveiket. Nehéz lesz, kérlek benneteket, hogy legyetek óvatosak!

Az X-szárnyúak párosával kanyarodtak távolabb egymástól. Shadree balra nyomta a botkormányt, a vadászgépe lassan elfordult a többitől, majd lassan megindult a kisbolygók felé.

− És megint itt vagyunk, a változatosság kedvéért egy aszteroidamező közepén – hallatszott Moron hangja. A pilótanő egy kisebb kődarab mellett vezette el a gépét, majd átrepült egy másik alatt. A fiatalember vadászgépe tőle pár tucat méterre, kissé lemaradva haladt. A lány a szeme sarkából meglátta Connie és Jorka vadászgépének apró körvonalait, ahogy épp kimanővereztek egy nagyobb bolygócsírát. Ha felpillantott, pont látta a két vadászgép hajtóműveinek fényeit

− Mindenki megvan? – jött az osztagvezető hangja a komból.

− Én igen – felelte Shadree, miközben arra koncentrált, hogy kitérjen az útjába sodródó aszteroidák elől. Ez még könnyű volt, remélte, hogy a konvoj kíséretében lesz pár TIE vadász. Megjött a kedve egy kis fogócskával összekötött bújócskához… Mindenki bejelentkezett a rádióba, bizonyítva hogy még senki nem halt meg az osztagtól.

− Én is megvagyok – hallatszott Syerra szomorú hangja.

− Hé, törpe, jól vagy?

− Igen.

Shadree kifújta a levegőt. Az utóbbi időben valami megváltozott a kapcsolatukban. A dolog voltaképpen akkor kezdődött, amikor az öccsének, Andrusnak és Connie-nak nyoma veszett, és onnantól fogva lassan, de biztosan haladt. A viszonyukat a semlegesnél már egyértelműen jobbnak lehetett hívni.

A bakurai lány próbálta keresni a szavakat – ez sosem volt az erőssége, ha érzelmekről volt szó. Még magának se vallotta be, hogy már-már a kishúgaként tekintett az osztag legfiatalabb tagjára. Egy család voltak, és ő egyértelműen rosszul érezte volna magát, hogy ha a csata közben valami baja esne a kis caamasinak.

− Látom a konvojt – jelentette Dorf a komon keresztül.

− Megerősítem – tette hozzá Nay.

Az ő vadászgépeik tőlük jobbra repültek valahol.

− Engedélyt kérek a támadásra – mondta a bimm.

− Jó, vigyázzatok magatokra – hallatszott az alderaani pilótanő hangja. – Bíbor 3, Bíbor 5, kövessétek őket.

Shadree a jelzett irány felé fordította az vadászgép orrát, Moron pedig követte. A szárnyak hamarosan kétfelé nyíltak, felvéve a jellegzetes X formát. A lány ide-oda cikázott, hogy kikerülje a tehetetlenségi erő által sodort kődarabokat. Az egyik kisebb kavics nekikoccant Moron vadászgépe burkolatának.

− Ahogy téged ismerlek, a következő egy kisbolygó méretű szikladarab lesz… – jegyezte meg Shadree, átrepülve egy nagyobb üstökösmag felett. Egy krumpliszerű aszteroida mögött ekkor tűnt elő a másik két X-szárnyú alakja.

Shadree felfigyelt az egyik szögletes testű, fémszínű darabra. A különös képződmény tőlük jobbra haladt, és a turbólézereinek sugaraival szilánkokra robbantotta az útjába eső sziklákat.

Utána, mint ahogy a banthacsorda tagjai a vezérbikát a szállítóhajók fémmonstrumai haladtak, felettük pedig két Carrack cirkáló lebegett.

− Hátulról támadunk – mondta a bakurai a társainak. Megpördítette a vadászgépét, majd felgyorsította a gépét. Vadul szlalomozva száguldott végig a konvojjal egy vonalban. A többiek követték.

− Uram – szólalt meg a zászlósi rangjelzést viselő férfi miután leolvasta a képernyőről az adatokat. – Hajókat érzékelünk.

Suru lesietett a műveleti árokba, áthajolt a tiszt válla felett. A konvoj haladási irányával ellentétesen négy, mozgó tárgy haladt. A kapitány érezte, hogy a lelke lángolni kezd.

Lázadók… Méghozzá elég bolondak és vakmerőek, hogy egy ilyen mezőben repülve üssenek rajtuk.

− Továbbmegyünk – utasította a kormányost, és próbálta magában elhallgattatni a bosszúvágy korbácsoló uszítását. – A Vérkarvaly és a Sárkányszárny vegye tűz alá a vadászokat!

Nem, most nem állhat le csatázni. Parancsot kapott, el kellett jutatnia az alkatrészeket a bázisra. Egy tiszt pedig az utasításokat követi, ezt még az apjától tanulta, és tovább is adta a fiának.

A kezei ökölbe szorultak. Háború van…

− És küldjék ki a vadászokat!

Moron dugóhúzóba vitte a gépét, egy éles balkanyarral kitért a feléjük száguldó Carrack lézersugarai elől, majd az ionágyúval célba vette a szállítóhajó hátsó részét. A mozgásérzékelő szenzorjai felcsipogtak, mire a fiú fél szemmel a képernyőre pillantott. A vadászgépét jelképező stilizált X-szárnyú pillanatról pillanatra egy közepes méretű aszteroida felé közelített. A coruscanti pilóta megmarkolta a botkormányt, és korrigálta a pályáját. Épp, hogy elkerülte a kozmikus kődarabot, azonban már nem tudta újra célkeresztbe fogni a szállítóhajó hajtóműfúvókáit.

A Carrack osztályú cirkáló lézerei újra felé fordultak, a Dreadnought oldalán lévő hangáraiból pedig egy tucatnyi TIE vadász rajzott elő, és indult meg az X-szárnyúak felé. Moron felemelte a hajójának az orrát, lélekben felkészülve a harcra.

Két TIE vadász azonnal levált a kötelékről, átrepültek az űrön, majd nekitámadt. A pilóta gázt adott, ami rakétaként lőtte ki a gépét, aztán gyorsan megpördítette vízszintesen, és tüzet nyitott a bal oldali vadászra. A lézersugár leborotválta annak jobb napelemét, a megcsonkított űrhajó pedig irányíthatatlanul pörögni kezdett, míg egy közeli aszteroida véget nem vetett a pilóta karrierjének. A második vadászgép központi gömbje érett gyümölcsként robbant szét, amikor egy fentről lövő lézersugár telibe kapta.

Shadree X-szárnyúja elhúzott felette, balra kanyarodott, majd elszáguldott a Carrack cirkáló orra előtt. A hajó lézerágyúi tüzet okádtak, mire a vadászgép felemelkedett, majd a birodalmi hajó teteje felé kezdett zuhanni. Egy TIE oldalról támadott neki.

–  Tarts ki, segítek! – ajánlotta Moron.     

– Elboldogulok – felelte a lány enyhe éllel a hangjában. Már csak az hiányzik, hogy ez a szerencsétlen itt csapot-papot eldobva rohanjon a segítségemre… – Te csak használd az ionágyúd, és üsd ki a hajtóművet!

Andrus csak pislogni tudott, a következő pillanatban pedig már a nyakán is volt egy újabb birodalmi vadász. Nay és Dorf a szállítóhajók között cikázva próbálták lehagyni őket. A fiú ekkor dacosan a szállítóhajó felé kanyarodott a vadászgépével, a szeme elé emelte a célzókészüléket és nagyobb sebességre kapcsolt.

Próbált nem Tannoshikkára, Jouróra és az éppen most élet-halál harcot vívó Shadree-ra gondolni. Ki kell ütni a hajtóművet. A birodalmi hajó hátsó része a célkeresztbe ért, Moron pedig lőtt.

A birodalmi hajó hajtóműve kék szikrákat vetett, a fényük pedig kialudt, a vaskos és óriási fémmonstrum haldokló walwadonként lassan a bal oldalára dőlt. A lány azonban ezt csak mint érdekes  tényt regisztrálta.

A figyelme a felé közeledő TIE vadászra irányult. A gömbölyű testű fémgömb azonnal tüzet nyitott rá. Shadree elvigyorodott, amikor a másodperc tizedrésze alatt elkanyarodott a lézersugár útjából, majd elindult az ellenfele irányába. A TIE vadászgép megpróbált kitérni az útjából, mikor a bakurai megnyomta a lézerágyú tűzgombját, és lőni kezdett.

Az energiasugár egyszerűen leborotválta a TIE függőleges vezérsíkját. A birodalmi űrhajó fémmeteorként csapódott a Carrack felső részébe és vörös lángcsóvává esett szét. A cirkáló megrázkódott az ütközéstől, tompa orra izzó fémhulladékká torzult.

A bakurai pilótanő elhúzott a közelből, Moron besorolt mögé.

– Szép munka volt – mondta Shadree.

– Majdnem kinyírtad magad! – kiáltotta a fiatalember megkönnyebbüléssel vegyes felháborodással a hangjában.

- Már ne is haragudj, de mióta tiszted neked, hogy aggódj értem? – vágott vissza a lány a szokásos, éles hangnemében, de mélyen legbelül valahogy furcsa melegséggel töltötte el, hogy a srác törődik vele. Mindannyian törődnek veled, idióta! – mordult magára gondolatban.

A coruscanti vadászpilótának azonban igaza volt: egy kicsit valóban meghalt, majd újra feltámadt. A nő szíve hevesen vert, amikor kikerült egy kődarabot, és végigrepült az egyik szállítóhajó törzse mellett. Tudta, hogy bármelyik pillanat az utolsó lehetett a számára.

Csak a gyorsaságára számíthatott ebben a helyzetben. Ez tette lehetővé, hogy kiszúrja azt a TIE vadászt, amely épp Dorf vadászgépét üldözte, és hogy a hátába kerüljön, majd lőjön. Magában felkiáltott, amikor az űrhajó haragosan izzó apró darabokra robbant.

– [Újabb hajó elintézve] – jelentette Nay a komon keresztül. A togori vadászpilóta vadállatias örömmel üvöltött fel mikor szétlőtte a következő birodalmi gépet.

A bakurai pilótanő ekkor látta meg, ahogy az egyik Carrack osztályú cirkáló vonósugárral elpróbálja vontatni a szállítóhajót.  Mellette TIE vadászok haladtak, hogy fedezzék. Shadree-nak támadt egy ötlete.

– Benne vagytok egy kis versenyben? – kérdezte a pilótanő. – Aki elsőnek ér célba azé lesz a nyeremény.

Teljes sebességgel a két hajó felé vette az irányt.  A többiek felzárkóztak mögé, és követték… A lány úgy érezte, hogy a galaxis legjobb helyén van. Egy vadászgép pilótafülkéjében, beszíjazva, halálosztásra készen.

Na jó, valld be, kislány, ez kissé beteg gondolat volt… és már magaddal beszélgetsz. Egyre jobb.

Élt, minden másodpercet túlélt a csatában. A nő emlékezett arra, amikor Connie, Moron és Barak a mandaloriak fogságába kerültek. Az ő nyakába szakadt az osztag irányítása, minden apró-cseprő ügy megoldása és mellette még a barátai és az öccse hiányával is szembe kellett néznie. Még a tudat is őrjítő volt.

Mintha csak meghalt volna… Akkoriban néha elgondolkodott rajta, hogy talán ez még jobb is lett volna a számára. De azoknak az időknek vége. Örökre.

– Uram, a lázadók megindultak a Sárkányszárny és a hatos szállítóhajó felé – fordult Suruhoz egy másik tiszt. Három hajó már működésképtelenül keringett az űrben, hála a vadászok ténykedésének. A kapitány alábecsülte a rebellisek pilótáit.

Tényleg elég őrültek, hogy egy aszteroidamezőben repüljenek, vagy semmi veszíteni valójuk nincs. Talán az utóbbi. A legtöbb, a Lázadás soraiba csatlakozott katonának valamilyen konfliktusa volt a Birodalommal, vagy a hozzátartozóikat ölték meg, vagy a szülőbolygójukat pusztították el. Miután a Halálcsillag megsemmisítette az Alderaant, egyre többen csatlakoztak a felkelőkhöz. A legtöbb ember pont a yavini ütközetet hozta fel oknak. Szerintük azzal, hogy egy apró X-szárnyú vadászgép egy lövéssel elpusztította a Galaxis legerősebb fegyverét, bebizonyította, hogy a legnagyobb ellenség is legyőzhető.

Suru szerint nem ez volt az ok.

Sok ember szívébe a felrobbanó Alderaan bolygó látványa épp, hogy nem a Tarkin Doktrína által remélt hatást keltette. Felébresztette a bosszúvágyat a lelkükben, vihart generált, amely alapjaiban rengetheti meg a Birodalmat. Esetleg meg is buktathatja.

Suru azonnal elrejtette magában az eretnek gondolatot, de az újra és újra előjött. A fia a Birodalmi Haditengerészet kötelékében halt meg…

Nem, Jarót egy lézersugár találta el, amit egy lázadó, egy veszélyes terrorista lőtt ki. Nem a Császár volt a gyilkosa, nem is Vader, hanem a lázadók.

– Itt maradunk és visszaverjük a támadást. A hajókat majd elvontatjuk a bázisra. – mondta Suru. – A Napárnyék forduljon a vadászgépek felé!

Azonban ekkorra már késő volt.

A szállítóhajót védő TIE vadászgépek azonnal a Bíbor osztag négy tagjára rontottak, de az egymást fedező X-szárnyúak számára a rosszul manőverezhető, sorozatgyártott birodalmi hajók az iménti roham után már nem jelentettek túl nagy veszélyt. Az összecsapás első pillanatában Jorka és Dorf azonnal leszedett egy-egy vadászgépet.

Shadree levált az alakzatról, maga után csalta a másik gépet, míg Nay elpusztította a harmadikat. A bakurai pilótanő eközben a Carrack felé indult, majd lelassított. A nyomában járó birodalmi vadász keresztülhúzott rajta. Stubborn a hátába került, és egymás után négy protontorpedót lőtt ki. A vadászgép szinte félreszökkent a lövedékek elől. Azonban a lány nem is a gépet célozta. A vonósugár pillanatok alatt magához húzta a protontorpedókat. A projektor pillanatok alatt berobbant, a Carrack orrát felfalta egy tűzgolyó, a burkolatát robbanások tépték fel. A hajó megremegett, ahogy a belsejéből előömlő lángtenger felemésztette.

Azonban egy hajó még maradt. A Dreadnaught szögletes alakja feléjük fordult, és a megmaradt nyolc TIE vadász még mindig a nyomukban volt.

A Bíbor osztag többi tagja ekkor kelt át az aszteroidamezőn. Syerra számára nehéz, de megoldható feladat volt a lebegő sziklák kerülgetése, azonban gyakran előfordult hogy egy kisebb kavicsdarab súrolta a vadászgépének az orrát.

Bár nem hallotta a hangját, felállt a hátán a szőr. Lassan és megfontoltan repültek, minden mozdulatot és kanyart kiszámoltak elkerülve a ütközést. Elől Moron és Jorka párosa haladt, tőlük távolabb balra Chaz és Drach, jobbra Hennora és Ilis kerülgette a bolygócsírákat. Syerra középen repült alig pár méterre lemaradva Baraktól.

A szája kiszáradt, a szíve hevesen vert. Semmire nem akart gondolni, de a szülei arca ott lebegett a lelki szemei előtt. Azé a két emberé, akik ahol csak jártak, kérdezés nélkül segítettek. Nem érdekelte őket ez a polgárháború. Nem választottak térfelet.

Az apja sokat mesélt neki a jedikről, és hogy milyen értékek szerint éltek, hogy ők a civilizációt és az átlagembereket szolgálták. A lány elgondolkodott, hogy mit szólna ahhoz, hogy most egy X-szárnyú vadászgép pilótafülkéjében ül, és…

− Jó, szemből támadunk – adta ki a parancsot a komon keresztül Connie. – A szállítóhajókra koncentráljatok, elrepülünk a Dreadnaught mellett. Legyetek gyrsak és óvatosak!

A vadászgépek egyszerre gyorsultak fel és kezdték meg az előrenyomulást.  Syerra felkészült a csatára, aktiválta a hajójának az ionágyúit.

− Hé, Syerra... nyugi!– hallatszott Barak hangja. A legfiatalabb pilóta lecsillapította az elméjét, szemeivel az aszteroidákat figyelte, a botkormányt ide-oda mozgatta, közben folyamatosan gyorsított.

Szinte automaikusan csinálta; meglátni a kődarabot, kikerülni, majd újra pályára állni. Követte Shadree öccsét. Az aszteroidák tömege mögött meglátta a csatát. A konvoj három hajója már működésképtelenül lebegett, felettük ronccsá lőtt hajók. Közöttük X-szárnyúak kergetőztek a Tie vadászokkal, miközben egy Dreadnaught a csata felé fordult.

A lány kifújta a levegőt, majd előretolta a gyorsítókart. A hajó előrelendült, a Bíbor-osztag gépei kirontottak az aszteroidák közül. Ilis és Hennora gépe levált a kötelékről, Drach és Chaz párosa követte őket, majd a cirkáló felé kanyarodtak. Annak turbólézerei rájuk összpontosították a tüzet.

A megmaradt két páros a csata felé indult. Connie azonnal kilőtte egy szállítóhajó hajtóművét, míg Jorka végzett a Dorf gépére ragadt TIE vadásszal.

Hennora és Ilis az egyik szállítóhajó irányába fordult, azonban a következő pillanatban felvillantak a szenzorok. Fentről két birodalmi vadászgép rontott rájuk. Syerra azonnal aktiválta az ionágyút, és becélozta a bal gépet, majd lőtt. A kék sugár telibe találta az űrhajót. A lány összeszorította a fogait.

Nem fogok ölni…

Az elektromos kisülések türkizkék hálóval burkolták be a gömbölyű hajótestet. Syerra balra rántotta a kormányt, majd a másik vadászgép nyomába szegődött. A birodalmi balra-jobbra cikázott. A caamasi lány megpróbálta követni, de nem ment úgy, hogy közben aszteroidákat is kellett kerülgetnie.

A TIE jobbra tért, ő is is így tett. Befogta a vadászgépet, majd megnyomta a tűzkioldó gombot. Azonban az ionágyú nem lőtt. Beragadt.

Syerra szíve hevesebben kezdett el verni. Ch’hala rémülten csipogott. A Tie vadászgép pedig egyre távolabb került tőle. Utasíthatta a droidot az ionágyú megjavítására, azonban pótalkatrészek nélkül nem nagyon ment bármire is.

− Syerra valami gond van? – kérdezte Ilis.

A lány belül reszketett. Elképzelte, hogy a hajó kormánya mögött ülő pilótát talán a barátnője várja otthon, vagy a szülei. Esetleg családja van vagy szeretne… Ő is csak egy ember volt. Egyszer már ölt.

Akkor egy barátjának az életét mentette meg, de most miért kell meghalnia egy embernek?

­­­­­­­Hogy ne lógjon meg a fickó, mert a csata legfontosabb szabálya, hogy ne hagyd életben az ellenfeled… Vajon a Tannoshikkát lelövő Tie vadászt vezető pilóta is így gondolta? És a Halálcsillag tüzérállásában ülő birodalmi?

− Az ionágyú…

A birodalmi vadász balra mozdult, Syerra szorosan a nyomában maradt, majd tüzelt. Az ellenfele kikerülte, de az X-szárnyút vezető pilótalány nem tágított. Utána kanyarodott, majd újra lőtt. A TIE vadász pedig szétrobbant, a fülkéből kiszökő gázok narancssárga tűzfelhőbe borították a temérdek szétrepülő acélt.

A lány becsukta a szemét, hogy ne lássa – bár ehhez egy kissé már késő volt –, majd visszafordította a gépét a csata felé.

Az X-szárnyú vadászgépek otthagyták a működésképtelen szállítóhajókat és elindultak az aszteroidamező felé. Pillanatok alatt szétszóródtak, a Napárnyék nem tudta őket követni vadászgépek hiányában, mivel azokból csak roncsok maradtak, ahogy a Carrack osztályú cirkálókból is, bár túlélők még lehettek rajtuk… Suru elfordult a kilátóablaktól, s kifújta a levegőt. Vereséget szenvedtek… Ő csak annyit tehet, hogy takarít.

Megtörölte a szemét. Volt ötlete, hogy mi fog történni. A lázadók azért támadtak, hogy megakadályozzák az alkatrészek megérkeztét a bázisra, hogy aztán újra támadjanak. Ezért felelni fog…

Miatta veszett el a csata, valószínűleg elbocsátják a szolgálatból. Talán jobb is…

Felsóhajtott.

− Mit tegyünk, uram? – kérdezte Parl.

− Szereljen fel egy kompot és induljon el a bázisra. Figyelmeztesse őket valamint kérjen segítséget.

− És maga mit tesz?

Suru lehunyta a szemét. Az asztreoidmezőből történő kimanőverezés eltarthat egy darabig. Hogy mire lesz ideje, azt csak a sors tudja.

− Megszervezem a Carrackok legénységének kimentését és őrzöm a szállítmányt.

És gyászolom a fiam… - fejezte be magába a mondatot.

Connie leírta a jelentés utolsó szavait, majd elküldte Dravernek, utána pedig hátradőlt a székében és kinyújtózkodott. Elégedett volt magával, minden emberét hazavezette. A csibék újra a fészekben csipkedték és szidták egymást.

A Woldonia III. felszínén lévő birodalmi állomást is sikeresen lerombolták a Smaragd osztag közreműködésével; az új kötelékvezető, egy Ardana nevű zabrak jó munkát végzett. A nő elmosolyodott.

Az asztalán lévő fekete szalagra pillantott, és felsóhajtott. Igen,Tanoshikka nincs itt. Emlékezett arra az időre amikor a vuki az osztag tagja lett. Annyit tudott róla, hogy a Kashyykon mérnök volt… és hogy szerette a szabadságot.

Szabadon élt és legalább szabadon halt meg. Egy könnycsepp gördült le a nő arcán.

Ég veled.

Halk kopogtatás hallatszott.

− Szabad!

Syerra lépett be a szobába. A szőke lány bátortalanul körülnézett, a szeme piros volt, a haja rendezetlen és csapzott.

− Emlékszem amikor Shadree és én voltunk ebben az irodában – sóhajtott fel.

− Syerra, jól vagy?

A lány a padlót nézte, majd az ajkába harapott.

− Nem akarok többet ölni.

− Syerra, ilyen a háború…

A lány felnézett, a tekintete szomorú volt. Connie hirtelen úgy érezte, hogy át kell ölelnie a lányt. Hisz szinte még gyerek volt…

− Igen, a Birodalom ellen harcolunk, de életeket oltunk ki. Mi van ha azokat a gépeket amiket lelövünk, jó emberek vezetik? Akik családjuk van. Ezzel még több bánatot és szenvedést okozunk!

− Syerra…

− Amikor lelőttem azt a vadászt, arra gondoltam, hogy a szüleim mit szólnának hozzá… Ez nekem nem megy, sajnálom. Segíteni akarok az embereken, de nem így. – A lány kifújta a levegőt, majd hátrasimította a haját – hasztalanul, a rugószerű tincsek ugyanúgy visszahullottak a homlokába. Látszott rajta, hogy vívódik. – Sajnálom, Connie, én ezt nem tudom tovább csinálni. Kilépek az osztagból.

Írta

Kenneth Withaker