Várakozási idő

– Bárcsak erre járna pár körözött lázadó és elkaphatnánk őket – szólalt meg az egyik rohamosztagos. A hangját a sisakja hangszórói gépiesre torzították. – Mondjuk az a srác, aki kinyírta a Halálcsillagot vagy valaki más.

– Ne legyenek ilyen kívánságaid, mert a végén még maga Gram Bel Iblis pottyan elénk, elkapod, aztán mehettünk egy csillagromboló rohamegységébe szolgálni. Ott a kantinban nincsenek jó italok, nincsenek szép táncos lányok, bármikor lelőhetnek minket vagy felrobbanhat alattunk a tragacs. Az a bajod Dungar, hogy nem tudsz semminek se őrülni. Itt vagyunk az Empress Tetán, a Birodalom egyik ékkövén, a Galaxis biztonságos központjában, távol a háborútól…

– Aha, biztonságos – motyogta a másik rohamosztagos. – Amikor összeomlik az egész galaxis, elsők között ezt a bolygót fogja elnyelni. Nagyon biztonságos.

– Reménytelen vagy – mondta a katona. – Folytassuk az őrjáratozást.

A két rohamosztagos szemben a függőjárdán egy barna nadrágba, fekete pólóba és krémszínű bőrdzsekibe öltözött magas, sötéthajú fickó és az ugyanúgy fekete nadrágot és fehér inget viselő nő jött. A két birodalmi katona úgy ment el mellettük, mintha mi se történt volna.

Pontosabban történt.

Az egyik rohamosztagos a nő után fordult, végigmérte, majd elégedetten hümmögve újra a járőrözés kemény feladatára kezdett koncentrálni.

Férfiak, mindegyik ugyanolyan - gondolta Connie a Bíbor Osztag vezetője.

– Biztos, hogy ebben a bárban fogunk találkozni?

Jonson válaszát elnyomta a mellettük elsuhanó légi vasút dübörgése.

– Mondd még egyszer! – mondta Connie.

– A Rejtőzködő szerette a bárokat, a Caridán ez volt az egyik kiképzési feladat – suttogta a Wind első tisztje. – Nyugi, Drach, Nay és Jorka vigyáznak ránk.

– Az én embereim, hát persze, hogy jönnek, ha szólok – mosolyodott el a pilóta. A bár bejárata felett lévő holografikus cégér egy buzogányát magasra tartó buckalakót ábrázolt. A bár belseje üres volt, letekintve a sarokban üldögélő, cifra ruhás ithoritól. A pult mögött egy magas, emberi fajba tartozó férfi álldogált, aki egy poharat törölgetett szorgosan. Látszólag teljesen átlagos, kopasz fickó volt, ám bal csuklójának bőrszíne enyhén elütött az alkarjáétól. Apró eltérés volt csak, más valószínűleg észre sem vette volna, Connie-nak azonban szemet szúrt a dolog. Ahogy jobban megnézte, ezen a kezén a körmei természetellenesen pedáns módon lettek rendbe téve, míg a másikon letöredeztek, alattuk pedig felgyülemlett a kosz. Bionikus műkéz. A nő kíváncsi volt, vajon mi történhetett az eredeti kézfejjel.

– Maguk is Jeebal Wottockra várnak? – kérdezte a csapos.

Connie és Jonson egymásra néztek. Cane szólalt meg elsőnek.

– Igen – válaszolta.

A csapos felsóhajtott.

– Nem tudom ki az, de gyakrabban kellene erre járnia, ha már mindenki rá vár…

Katari szorosabbra húzta a köpenyét, ami tetőtől talpig eltakarta testét. Órákig bolyongott a városban, mire megtalálta a bárt, holott azt gondolta, hogy nem lesz nehéz elnavigálni egy szórakozóhelyig, pláne egy olyan városban, ahol nyüzsögnek a rohamosztagosok, akik köztudottan igen csak kedvelték az ilyen helyeket.

Belépett az ajtón, és pár pillanatig hunyorgott a félhomályban. Amikor a szeme hozzászokott a fényviszonyokhoz, felmérte a terepet. A sarokban egy élénk, egymástól totálisan elütő színekbe öltözött ithori ült, és elgondolkozva meredt az előtte, az asztallapon lévő membróziás korsóra. Pár asztallal közelebb a bejárathoz egy pár ült, a harmincas éveik körül járhattak. Az asztaluk felett áthajolva, suttogva beszélgettek egymással.

Katari hátrahajtotta a csuklyáját, hiszen itt bent már édes mindegy volt, hogy felismeri-e valaki vagy sem. A haját az elmúlt tíz évben barnáról vörösre festette, az első tincseibe pedig fekete csíkokat húzatott. Mindemellett az arca is sokat változott, mióta legutóbb találkozott azzal, akit keresett. Az illető biztosan nem fogja felismerni.

Nyugodt, egyenletes léptekkel bárpulthoz sétált, és könyökét a felületére támasztva felnézett a csaposra.

- Segíthetek? – kérdezte a férfi.

- Csak ha ismeri… - nem tudta befejezni a mondatát, mert a fickó közbeszólt.

- Jeebal Wottockot? – Az arckifejezése alapján legalább tucatszor ismételte el ezt a nevet az elmúlt időszakban. – Tudja, mit, kisasszony? Húzzon sorszámot – mondta, és az asztaloknál ülők elé intett.

– Ő is Jeebal Woottockot keresi – suttogta döbbenten Jonson.

Connie nem gondolta volna, hogy a kiugrott birodalmi kém fejére vadászó zsoldosok ilyen hamar kiderítik, hogy pont ebbe a bárba fog megérkezni a Rejtőzködő. Mi a fene lesz még itt?

– Amint bejön, lehet, hogy fegyvert kell fognunk – válaszolta Jonson, mikor a felfegyverzett, valószínűleg fejvadász foglalkozású lány leült az egyik boxba, pont a díszesen öltözött ithorival szembe.

– Lövöldözni? Ó, néhány fejvadászt leszerelni könnyű lesz…

A Jeebal Woottock név a Rejtőzködő egyik gyakori álneve volt. Jonson szerint a fickó a Birodalmi Titkosszolgálat egyik legjobb ügynöke, sőt előtte még a Klónháborúkban is részt vett néhány akcióban. És ő szabotálta a Windet, amikor a Hammerclawnál csatáztak...Pontosabban kinyitotta az ajtót egy ismeretlen nőszemélynek, akit még most is keresnek a Felkelők.

A bár bejáratán ekkor lépett be egy nagydarab lény.

Humanoid volt, hüllőszerű, hátul egy hosszú, izmos farok lengedezett. Connie egyből felismerte az idegen fajtáját. Egy barabel volt, a rajta lévő fekete testpáncél és a hátára csatolt nagy lángszóró alapján pedig zsoldosként dolgozott. Odasétált a pulthoz.

Connie nem lepődött meg, hogy ő is Jeebal Wootockot kerte. A lény lerakta magát az egyik boxba, majd végigmérte az ithorit, a lányt aztán Connie-ékat.

– Látom, vannak még pályázók Jeebalra – vihogott fel, majd az ithorira sandított.

– Lassan sorszámot kell húznunk – válaszolta a lány, csizmás lábát az asztalra rakta. Szemmel láthatóan ideges volt. – Miért keresi?

A barabel megvonta a vállát, majd odaszólt a csaposnak.

– Kesseli fűszersört. – A csapos valamit mondani akart, de inkább megtartotta magának. Hamarosan egy tálcával tért vissza, rajta egy üveg sörrel, mellette egy korsóval. A barabel lecsavarta a kupakot, majd, úgy ahogy volt meghúzta az üveget. – Nem a te dolgod.

A lány megvonta a vállát.

– Biztos a vérdíjra jöttél.

A barabel nem válaszolt.

– Szóval arra – mondta.

Connie tudta, hogy itt durva dolgok lesznek. A lány körülnézett a bárban, majd Connie-kon állapodott meg.

– Ti meg…
– Titok – mosolyodott el Connie.

– Mondjuk úgy, hogy Jeeballal van egy elintézni való ügyünk – vágta rá Jonson.

Újra csend ereszkedett rájuk.

– Minden űrkikötő ugyanolyan – motyogta Jorka. Egy bárban üldögélt, Drachhal és Nay-jal. A dug banthavesét majszolt. – Ez már a harmadik!

– Olyan jóízűen eszi, hogy bizony nekem is ennem kell valamit – tette hozzá Nay, majd megnyalta a szája szélét. – Jorka…

– Nem fizettek neked kaját – motyogta a bothai. A hely tele volt különféle fajú vendégekkel. A legtöbbjük fegyvert viselt vagy vértet hordott, a tekintetük semmi jót nem ígért. Hisz egy kiugrott birodalmit keresnek, akárcsak ők maguk.

– Kicsit ideges a mi kis bothaink – mondta Nay.

Jorka valóban ideges volt: Shadree egy kis időre átkerült a Smaragd osztagba, hogy segítse az új kötelékvezetőt. Ardanát.

Jorka el se hitte, hogy ilyen magas pozícióba került a zabrak. Elvette tőle a hajóját, meg párszor megmentette az életét.

A bárba egy kékbőrű, humanoid lény lépett be. Egy chiss, ismerte fel Jorka, és ahogy jobban megnézte…

– Őt ismerem – suttogta. – Ez Khrib.

– Hogy mi? – kérdezte a dug. A szája szélén zsír csöpögött.

– Tartsuk nyitva a szemünket, amint elindul, kövessük. Rosszat sejtek, ha meglátom…

Nay vállat vont.

– Egyszer el kellene mesélned az eddigi kalandjaitokat.

– Majd ha biztonságban leszünk a Winden.

Jorka arra gondolt, hogy még nincsenek túl a nehezén és ez a küldetés egyáltalán nem lesz sétagalopp…

Katari már azt hitte, el fog aludni. A másik két fél a szó szoros értelmében semmit nem csinált. A párocska épp farkasszemet nézett – legalábbis a lány erre következtetett abból, hogy a nő az asztalra fektetett karjaira hajtotta a fejét, és már vagy két perce pislogás nélkül meredt fel az állát a tenyerére támasztó férfira. Ami az ithorit illeti, az szótlanul nézett maga elé. Egy átlagember nem számított sokra a részéről, de Katari elég sok mindennel találkozott életében, hogy ne ítéljen első látásra, tehát úgy döntött, mindkét felet figyelemmel tartja. A csapos akire megérkezése óta szinte rá se nézett, most háttal a pultnak épp a poharakat törölgette. Kopasz fején megcsillant a lámpák fénye, testtartásában pedig volt valami, ami a lányt a gyerekkorára emlékeztette. Az apja is mindig így állt, amikor otthon a tányérjaikat mosogatta vacsora után.

De az apját tíz éve nem látta, és ha jobban belegondolt, nem is volt túl sok esélye, hogy a közelébe jusson… ha egyáltalán tudta volna, hol van. De nem rendelkezett pontos információkkal, így nem tehetett mást, csak ült ebben a kantinban, és a csizmája orrát fixírozta, várva, hátha befut végre Jeebal Wootock. Minél hamarabb vége ennek az ügynek, annál jobb.

Connie egy pillanatra lehunyta égő szemét, Johnson pedig abban a pillanatban lecsapott a lehetőségre és vigyorogva a karjára csapott. Nem volt erős ütés, szinte csak a nő alkarjára tette a kezét, de Connie azonnal kinyitotta a szemét.

- Győztem – mondta a férfi.

A Bíbor Osztag vezetője felsóhajtott.

- Legutóbb megfogadtam, hogy soha többen nem játszok veled farkasszemet.

- Látod, hasznos, ha az ember megtartja a fogadalmait – nevetett Johnson halkan. – Vagy van jobb ötleted, hogy mit csináljunk, míg várunk?

- Hagyj békén – húzódott hátra a nő, de most már ő is mosolygott.

- Stubborn rossz hatással van rád – csipkelődött a Wind elsőtisztje. – Mikor lettél ilyen tüskés?

- Te nem ismered eléggé Shadreet, hogy tudd, mi a tüskés valódi fogalma.

- Sebaj, neked jobban áll, mint neki.

Connie pislogva félrebiccentette a fejét, és felvonta a szemöldökét.

- Te ittál?

- Nem – halkította le a hangját Johnson -, de ezt nekik nem kell tudniuk. – Szemével a másik két személy felé intett.

A nő megcsóválta a fejét. Az osztaga mellett hamar hozzászokott a különös viselkedéshez, de Johnson mindig tudott neki újat mutatni.

A gondolatait nyikorgás szakította meg. Connie felpillantott; valaki kinyitotta az ajtót.

A nyíló ajtó hangjára Katari izmai megfeszültek. A bejáraton át beömlő fényben egy vézna alak állt, akinek láttán a lány majdhogynem elvetette a lehetőségét, hogy ő lehet az, akire vár, de végül mégis előhúzta a combtáskájában tárolt apró sugárvetőt. (Mi van, ha lefogyott? Tíz éve nem láttam.) A fegyver a méreteihez képest igen nagy energiát képviselt, és még kábító fokozatra állítva is jó pár órára kiütötte az áldozatot. Csak egy lövés, aztán kiviszem, mielőtt a többiek bármit is csinálhatnának. Nem véthette el.

Az alak belépett a helyiségbe. Katari az álla alá illesztette a tenyerét. Ebből a helyzetből bármikor képes volt úgy fordítani a csuklóját, hogy eltalálja a fickót, viszont az ujjai eltakarták a pisztolyt a többiek elől.

Már éppen célzott volna, amikor a jövevény elérte azt a pontot, ahol már tisztán lehetett látni a külsejét. A lány leeresztette a fegyvert.

- Ez ő lesz – suttogta Jonson, és sietve körülpillantott. A köpenyes lány feszülten figyelte az újonnan érkezettet, az ithori viszont csak ült a helyén, nem tűnt kifejezetten izgatottnak.

A két lázadó felállt a helyéről, és megindult a jövevény felé.

Alacsony fickó volt, szakadt bőrkabátot viselt bő, fakó nadrággal, hosszú, vörös tollal ékesített zöld kalapja alól néhol kikandikált egyenes szálú, vörös haja. Arcát szeplők borították, és bár szemét  nem látták tisztán a fejfedő által vetett árnyéktól, Connie biztosra vette, hogy rémülten pásztázza a környezetét, egérút után kutatva. Mindent összevetve, úgy nézett ki, mint Moron Andrus az első osztagbéli napján. És túl fiatalnak tűnt.

- Rejtőzködő? – kérdezte a nő.

- Tessék? – pislogott a jövevény.

- Sokkal idősebbnek képzeltem – jegyezte meg Jonson. – Úgy hallottam, a klónháborúkban is tevékenykedett, de nem valószínű, hogy annyi idősen…

- Uram… - hátrált a fickó - …én… azt hiszem… azt hiszem, itt félreértés történt! – A hangja alapján úgy tűnt, igen közel áll a pánikhoz. – Én csak… csak egy pohár gyömbérsörért akartam beugrani, mielőtt elkezdeném az új képemet.

- Cane… - ütögette meg Connie finoman a társa vállát. – Azt hiszem, nem őt keressük.

- Kérem, én nem vagyok semmiféle rejtőzködő. Én csak… egy festőművész vagyok… az Alderaanról…

A barabel hangosan felkacagott erre. Connie dühösen pillantott a hüllőszerű lényre, mire az megvonta a vállát.

- Tudtam, hogy ő nem a Rejtőzködő.

- A Rejtőzködő 45-50 standardéves – motyogta az ithori, majd megigazította a ruháját.

- És maga mit akar tőle? – kérdezte Connie. Ez az egész ügy kezdte már idegesíteni.

- És maguk mit akarnak vele? – kérdezte a barabel. – Hogy ha a fickó itt várakozik a közelben, vajon mit gondol róla. Egy valaki azonban a vérdíjra megy…

A fejvadász a lányra nézett, aki elfordította a tekintetét. Connie-t emlékeztette valakire… Mintha Shadree lett volna, egy kicsit fiatalon.

- És ha arra? – kérdezte a lány. – Mindenkinek ára van, még a Császárnak vagy Vadernek, de akkár az állítólagos kis ölebének is ára van, akármennyire csak legendaszámba megy annak a nőnek a létezése. Azonban ha beérkezik Jeebal, a Rejtőzködő, akkor én fogom elkapni, és aki megpróbál ebbe akadályozni, annak annyi lesz.

- Nyugalom, talán meg tudnánk beszélni – mondta Connie. – Figyelj, fontos, hogy beszéljünk a Rejtőzködővel.

- Egy profi fejvadász most habozás nélkül elküldene titeket a fenébe – mondta a barabel.

- Maga nem a vérdíjra utazik? – szólalt meg Jonson.

- Vérdíjra – mordult fel az idegen. – Arra, persze… Egy doshan sör lesz!

A festő megszólalt.

- Mehetek?

- Mi van, hogy ha ő a Rejtőzködő? – kérdezte az ithori. – Álcázta magát és bejött kikémlelni a terepet… Tartsuk csak itt.

Khrib lerágta az utolsó húscafatot a banthabordáról, lerakta a tányérra, majd megköszönte a pultosdroidnak az ételt. Utána elindult a helyiség kijárata felé. Amint eltűnt, Jorka ekkor pattant fel.

- Én követtem, addig ti menjetek vissza a Banthára.

- Hé, Jorka öreg haver! – kiáltott fel a dug. – Nehogy már egyedül menjél hupikék barátunk után.

Jorka nem válaszolt, hanem hagyta, hogy Drach kövesse. Nay pedig kötelességtudóan visszatért a hajóra, ha esetleg valami baj történne. A komplexum utcája szűk volt és tömve volt járókellőkkel, de szerencsére a chissek annyira ritkák voltak a Galaxis e részén, hogy a két lázadó pilóta hamar a nyomára akadt a fejvadásznak. Már három kilométert is megtettek, mire a fickó besétált egy ötvenemeletes bérház ajtaján.

Jorka és Drach pillanatok alatt odaértek.

- Biztos jó ötlet? – kérdezte a dug.

- Fegyverünk van.

- De ez egy fejvadász!

Jorka felsóhajtott.

- Figyelj, azt hittem, hogy ti dugok azért bátrabbak vagytok!

- A mi nyelvünkön a bátor és az őrült rokon értelmű szavak.

Végre benyitottak. A bérház előtere üres volt, az egyetlen fényforrás egy alig pislákoló világítótest volt. Felfelé egy lépcső vezetett.

- Felfelé mehetett – motyogta Jorka.

- Nem jó ötlet – válaszolta a dug.

- Mondtam, hogy ne gyere…

Azért elindultak. A lépcső sok helyen sötétségbe borult, ahol azonban volt valami világítás, ott is csak félhomály uralkodott.

- Jorka…

- Igen, Drach?

- Tudod régen volt itt egy csata. Lehet, hogy szellemek járnak itt.

Jorka rápillantott a dugra, majd meghökkent, a háta mögé meredt.

- Valami van a hátamnál?

Jorka csak hebegni tudott, majd felkiáltott.

- AZ ERŐRE DRACH! VIGYÁZZ!!!

A dug hátranézett, de nem volt ott semmi. Jorka gereznája megremegett a bothai nevetésétől.

- Hu, ha most látnád magad. Tényleg elhitted, hogy egy szellem van a hát…

Megérezte a tarkójához hozzáérő lézerpisztoly csövét, majd egy fagyos hang hallatszott.

- A hátad mögött egy fejvadász áll, aki tudni szeretné, hogy mi a francnak követted…

- Én nem ismerek semmilyen rejtőzködőt – nyavalyogta a festő – Nem vagyok birodalmi kém, nem tudom mi bajuk velem!

A vörös hajú férfi az egyik boxban ült, a bal oldalán a barabel foglalt helyet, a másikon meg Jonson. A Corellian wind első tisztje csak azért, hogy megvédje szerencsétlen ördögöt.

- Nem csak bircsi kém – mondta a barabel. – Hanem bizony más is maga, ha tényleg maga az, akire mi gondolunk.

- Ki volnék? – kérdezte.

Connie ekkor adott hálát az égnek, hogy nem volt itt Shadree, mert akkor az a bőrt is lenyúzza a férfiról.

- Egy nagy vagyon örököse – mondta a barabel. – Most sem maga a Rejtőzködő?

- Milyen nagy vagyon? – kérdezte elhűlve a nabooi.

A férfi vigyorogva figyelte a jelenetet. Hiába az ő személyazonosságáról volt szó, azért szórakoztatónak találta, ahogy a szerencsétlen nabooi fickó folyamatosan tiltakozva hátrált a lázadók elől. Jeebal Wootocknak mindig is volt humorérzéke.

A pillantása a lányra siklott; Katari továbbra is a helyén ült, alig mutatva érdeklődést a jövevény iránt. Remek, tehát azért még nem felejtette el teljesen. Amikor utoljára találkoztak, mindketten máshogy néztek ki: ő izmos, ereje teljében lévő középkorú férfi volt, hosszú, őszülő hajjal, amit többnyire a tarkóján, laza kontyba fogva hordott, Katari pedig csont és bőr kislány, gesztenyebarna, megzabolázhatatlan sörénnyel. Ha manapság összetalálkoztak volna az utcán, fel se ismerték volna egymást: a kicsi leányból felnőtt nő lett, Jeebal Wootockból pedig pocakos, idősödő ember.

A gondolataiból egy reszelős hang szakította ki: a barabel mondott valamit. Arrafelé fordult, és még sikerült elkapnia a mondat végét:

-… vagyon örököse. Most sem maga a rejtőzködő?

- Milyen nagy vagyon? – A szerencsétlen fickó arcáról sütött a totális döbbenet.

- Az apja halott, és most maga az utolsó élő rokon, akire a család pénze szállhat.

- Az apám él és virul! – tiltakozott a festő. – Hiszen ma reggel találkoztam vele!

Wootock a társalgás további részét, melynek során a gyíkszerű lény arról próbálta meggyőzni a jövevényt, hogy az apja igen is halott. Őt magát túlságosan nem sújtotta le a hír. Az öreg volt az, aki annak idején feldobta, amiért információkat szállított Bail Organának – igazság szerint azóta rossz szemmel nézett rá, mióta elvette Jennát. A nő már halott volt, de az apósa haragját nemhogy magával vitte volna a sírba, hanem még tovább is örökítette a gyermekére. Jeebal ezt még meg is bocsátotta volna neki, azt azonban, amit nem egészen egy héttel a menye halála után tett, közvetlenül azelőtt, hogy feljelentette volna a saját fiát, soha nem tudta elfelejteni neki.

- Mit keresel itt? – kérdezte Jorka.

Legutóbb a fejvadász az ő oldalukon harcolt, de most nem biztos, hogy jó fiú.

- A Rejtőzködőt biztos.

- Hallgass dug – mondta a chiss.

Egy sötét folyosón haladtak végig. Csak néhány pislákoló világítótest adott egy kevés kis fényt, pont annyit, hogy ne essenek el.

- Szóval őt? – mondta Jorka. – Ez jó. Fejvadászok, nem vagytok megbízhatóak.

A bothait ekkor taszajtották be az egyik használaton kívüli lakásba, majd nem sokára Drachot is.

- Igen – válaszolta a fejvadász, majd bezárta az ajtót.

- Ez jó – motyogta Drach. – Miért nem beszéltél le, hogy kövesselek.

- Próbáltalak. – Jorka kitapogatta a sarokban lévő oldalára fordult széket és felfordította, majd ráült. – Egy fejvadászt követni… mekkora hülye vagyok.

- Az. Nektek bothaiknak egyszerűen a véretekben van.

Jorka felsóhajtott.

- Jó van, kívánom, hogy kapjál születésnapodra egy kalitkányi élő solyómdenevért.

- De megennék most egy tállal abból.

Az elkövetkezendő negyed órában ültek, amikor hirtelen félresuhant az ajtó, mögötte pedig egy nagydarab árny állt. Jorka ereiben azonnal meghűlt a vér, de a lény hegyes füleiről azonnal tudta a fajtáját.

- Nem lehet igaz, hogy nem lehet titeket egy órára egyedül hagyni – morogta Nay. – Na, nyomás...  Az űrkikötőbe egy birodalmi század érkezett.

- Ez csodás – motyogta Jorka. Ő és Drach kiléptek a folyosóra, amikor egy hang szólalt meg a sötétségből. – Ez a Bíbor osztag stílusa, semmi kétség. Alig negyed órája vannak őrizetben, de már szökni próbálnak.

A félhomályból egy sovány, barátságos arcú férfi lépett elő, az oldalán Khribbel a fejvadásszal.

- Ezzel a kis mostani akciótokkal a küldetésemet veszélyeztetitek.

A három pilóta megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor meglátták, hogy a férfi Aaron Dwex volt, a híres szövetségi hírszerző.

- Gondolom a Rejtőzködőt keresik a haverjával – fortyant fel Jorka. – De mi is ezt kaptuk feladatba, de magától Mon Mothmától.

A kém cinikusan elvigyorodott. Jorka pedig kezdett rosszat sejteni.

- Mi nem beszervezni akarjuk az Ellenállásba, ha nem elfogni. Én ezt a feladatot magától Garm Bel Iblistől kaptam.

- Mi folyik itt? – kérdezte Nay.

Kezd fura lenni ez az egész ügy. Mi folyhat a felsőbb körökben?

Az ithori alig láthatóan összerezzent, ahogy a fülébe helyezett, szinte észrevehetetlen adóvevő felcsipogott. Futó pillantást vetett a többiek felé. A lázadók még mindig a szerencsétlen jövevényt nyüstölték, a másik kettő pedig láthatóan jól szórakozott rajtuk.

Az adóvevő másik felén egy unott hang közölte vele az azonosítóját, amit olyan szavak követtek, hogy a fickónak fel kellett állnia.

A Rejtőzködő hajója épp most készült landolni az űrkikötőben. Megrázta a fejét. Hogy ez miért is nem jutott eszébe? Végigcsörtetett az asztalok közt, végül pedig becsapta maga mögött a bejárati ajtót.

Abban a pillanatban, hogy a bejárat elsötétült, a bár vendégei – leszámítva a vörös hajú festőt, aki inkább behúzódott egy sarokba – felpattantak, és megrohamozták az ajtót, katarival az élen, akit a lázadó páros követett, a sereghajtónak pedig a barabel maradt.

Jeebal Wootock vidám mosollyal nézett utánuk. Kíváncsi volt, milyen arcot vágnak majd, ha odaérnek az űrkikötőbe.

Aaron Dwex szobája igen csak szegényes volt. A berendezését egy alacsony asztalka, egy priccs és egy láda alkotta, amiben több élelmiszercsomag is tároltak. Az asztalkán egy minikomputer volt.

- Bocs a rendetlenségért – mondta a hírszerző, leült a számítógép elé, majd bekapcsolta. – Biztos érdekel titeket, hogy miért érkezett két külön parancs a számotokra és számunkra. Tudom, hogy Mothma mit akar, ahogy Iblis is. De a tábornok azt tudja, hogy a Rejtőzködő egykor hány hadműveletet hiúsított meg, hány felkelő katona élete szárad a lelkén. Egy újabb elfogandó birodalmi. Elfogjuk és kikérdezzük.

- De ő mondta azt, hogy átáll – szólalt meg Nay.

- Ha az egyik mandalóri aki megölte a testvérét ide jönne és bocsánatot kérne, akkor elfogadná?

A togori kezei ökölbe szorultak. Jorka szinte érezte a belőle áradó dühöt, hirtelen a torka mélyéről morgás jött fel.

- Na, látja.

Khrib megállt a sarokban és nézni kezdte az eszmecserét. Aaron felállt, majd a ládából elővett egy rúd szárított élelmiszert és rágcsálni kezdte. Jorka nem tudta volna elképzelni, hogy Month Mothma és Iblis tábornok ennyire versengenének a hatalomért, eddig őket egy csapat tagjaként látta, ahogy megpróbálnak a birodalom ellen harcolni.

- De akkor mi folyik itt?

- A mi feladatunk, hogy harcoljunk a Birodalom ellen. Ti a vadászgépeitekkel, én pedig a felajánlott vérdíjjal. Nem csak a birnyók stílusa ez…

- Ilyen a galaxis. Három csoportra osztható: fejvadászok, prédák, és akire még nem tűztek ki vérdíjat – mondta egykedvűen Khrib. Dwex komlinkje felcsipogott, a férfi elővette, majd beleszólt.

- Az űrkikötőben van. Leszállt a hajója? Megyünk.

Intett Khribnek. Ekkor Jorka kommunikátora is megszólalt, a bothai kapcsolta a hívást. Connie hangja szólalt meg.

- Az űrkikötőben vagytok? – kérdezte a nő.

Jorka a társaira pillantott.

- Hamarosan ott leszünk.

Követték a fejvadászt és a hírszerzőt a lépcsőn. Az előtérben Dwex és Khrib állt. A hírszerző feléjük fordult, majd megszólalt.

- Keresnek minket.

- Honnan tudod? – kérdezte Drach.

A hírszerző átnyújtotta neki az adattáblát, a képernyőjén az utca képe volt, de már nem civilektől nyüzsgött. Az egyik sarkon három birodalmi rohamosztagos strázsált, míg a szemközti házból egy kisebb osztag jött ki. Az utca végében pedig három fémes, nehézkes alak tűnt fel. Olyanok voltak, mint egy hatalmas röpképtelen madár fémszobra. A törzsükön lézerágyuk csillogtak.

- Na ez gond – mondta Jorka.

- Melyik az övé? – nézett körül tanácstalanul Connie. Az űrkikötőben minimum ezer hajó állomásozott, teherszállítók, kompok és jachtok egyaránt. Egyikük se tudta, melyiket is kell keresni.

- Teherhajó lesz – vélte Johnson.

- Remek, máris csak hatszáz közül kell választanunk - húzta fel az orrát a köpenyes lány. Az ithori és a barabel némák maradtak.

A következő pillanatban mindannyian az égre kapták a tekintetüket; egy új hajó tűnt fel felettük, méltóságteljesen ereszkedve.

- Ott jön – pillantott Connie a Wind elsőtisztjére, a férfi pedig bólintással jelezte, hogy észrevette.

A hajó szemlátomást a velük szemben lévő platformot szemelte ki magának, a lázadók pedig észrevétlenül megindultak felé. Pontosabban észrevétlennek szánták a cselekedetet, de ez láthatóan nem sikerült: a barabel és az ithori a nyomukban volt, keresve a legjobb pozíciót, ahonnan bármikor elérhette a hajóból kiszálló tulajdonost.

A teherszállító megpihent a talajon, és kikapcsolta a rendszereit. Perceken belül a rámpa leereszkedett, a keletkezett nyílásban pedig megjelent egy alak. Magas volt, kissé pocakos, őszülő haját varkocsba fonta a tarkóján – egyszóval úgy nézett ki, mint a korabeli törvényen kívüliek nagy része.

Connie a sugárvetőjére csúsztatta a kezét, és oldalra pillantva látta, hogy a társa is így tesz. Sosem tudhatták, mikor kell kiiktatni a vetélytársaikat

A Rejtőzködő tett még egy lépést… és négyen indultak meg felé rohanva.

A Bíbor Osztag parancsnoka félúton vette észre, hogy sehol sem látja a köpenyes lányt.

A lány egy közeli épület tetejéről figyelte az eseményeket, kezében makrotávcsővel. A szíve ugrott egyet a mellkasában, amikor meglátta a copfját. Gyorsan a kezére közelített. Tudta, ha nem azt tapasztalja, amire számított, gyakorlatilag semmi esélye, hogy a többiek előtt érjen oda hozzá.

A távcső fókusza végül megállapodott az alak bal csuklóján – egy teljesen átlagos csuklón.

Katari megkönnyebbülten, de egyben bosszúsan felsóhajtott. Megkönnyebbülten, mert végül mégis igaza lett – túl egyszerű lett volna, ha a célszemély engedi magát ilyen amatőr módon elkapni -, és bosszús, mert lehet, hogy a Rejtőzködő már járt a kantinban, amíg ő tetőmászósat játszott.

Vetett még egy utolsó, szánakozó pillantást a lentiekre, aztán elindult visszafelé.

Jó szórakozást, barmok!

Van egy terve.

Jorka felrohant a lépcsőn Aaron és Khrib nyomában. A hátánál Nay és Drach haladtak. Legalulról pedig mintha vastalpú lábbelik csattogása hallatszott volna. A tömbház hetvenedik emeletén álltak meg, azonban nem kifújni magukat.

Egy függőfolyosó volt előttük, ami átvezetett a szomszédos felhőkarcolóhoz.

- Nyomás – mondta Dwex.

Van egy terve. Ha annyi kreditem lenne, amennyiszer hallottam már ezt...

A padló minden léptüknél megnyikordult, és mintha megremegett volna. Az évek során enyhén instabillá vált. Jorka remélte, hogy ő, a lázadók pilótája, a Bothawui felett vívott űrcsata hőse nem egy leszakadó függőfolyosón leli a halálát.

Tízpercnyi futás – a bothai számára a szívinfarktus közeli percek voltak ezek – után átértek a szomszédos épületbe. Még egy kis lépcsőzés, és hamarosan egy garázsban voltak. Egy tágas helyiség volt, a padlóján vastagon állt a por, a közepén pedig egy szögletes testű, zöldre festett sikló pihent.

- Elég lerobbant járgány – mondta Jorka.

- Ez fog minket elvinni az űrkikötőbe – válaszolta Khrib, bepattant a gépbe, majd elkezdte melegíteni a hajtóműveket. – Egyszer sokba fog kerülni nekem a sok meló, amit neked elvállaltam Aaron.

- Amint legyőzzük a Birodalmat, ígérem, kifizetlek.

A chiss felsóhajtott.

- Nyomás befele! – kiáltotta a többieknek.

A hármas a hátsó üléseken szorongott, mivel a gép belül kisebb volt, mint ahogy kívülről látszott. A jármű kiemelkedett a hangárból, és elindult az űrkikötő felé. Hirtelen megrázkódtak, ahogy az egyik, utcaszinten lévő lépegető tűzet nyitott rájuk, majd a többi is.

- Rossz előérzetem van.

- Pillanat.

A gép feljebb emelkedett, de tényleg csak pár pillanatra lehettek nyugodtak.

- Jó hír: Közeledünk az űrkikötőhöz. És erre kettő rossz jut…

- Valahogy nem vagyok meglepve – morogta Drach.

- Az űrkikötő tele van bircsikkel, és a nyomunkba van egy pár INT-4-es elfogó…

Jorka kipillantott az ablakon. Kettő, csapott orrú, tömzsi járgány volt a nyomukban, és balról csatlakozott még kettő. Azonnal tűzet nyitottak rájuk, de a chiss balra rántotta a kormányt, majd lehúzta a jármű orrát.

Nem kellett volna megenni azt a rántottát a Winden reggel…- gondolta a bothai, ahogy a ránehezedő nyomás a székébe préselte.

Az események kezdtek felgyorsulni. Az ithori előrántott egy sugárvetőt a kismillió ruharétegének egyike alól, és szembefordult a többiekkel.

- Rendben, most mindenki megáll. Csak semmi hirtelen mozdulat, értve vagyok?

Connie, Johnson és a barabel mozdulatlanná dermedtek.

- Mindenki lépjen hátra, szépen, lassan, egészen a kikötő bejáratáig, sőt, annak még jobban örülnék, ha ki is mennétek, ha már ott vagytok.

A Wind elsőtisztje a saját fegyvere fejé nyúlt, de a mellette álló nő elkapta a csuklóját.

- Ne csináld! – sziszegte.

- Ne? Akkor mit gondolsz, mit kéne tennünk? Ez egy fejvadász, Connie. Bármi lelkiismeret-furdalás nélkül végezne velünk.

A Bíbor Osztag vezetője arra számított, hogy a férfi meg fogja próbálni kirántani a kezét a szorításábó, így még erősebbre fonta az ujjait, ám Johnson meglepte. Bal kezével átvette a fegyvert, és megeresztett egy lövést, ami pontosan az ithori fejét találta el… volna, ha Connie abban a pillanatban nem csimpaszkodik rá a csuklójára. A férfi összegörnyedt a nyomás alatt.

- Mit művelsz? – förmedt rá Johnson, de még be sem fejezte a mondatot, amikor egy vörös lézersugár zúgott el, épp csak annyival a feje fölött, hogy érezze a hőjét és a megperzselődött hajszálak szagát.

Az egyik INT-4-es lebukott, majd alulról támadott Jorkáék siklójára. Khrib balra döntött a gépet, ezzel kitért a lövések elől, majd jobbra kanyarodott, hogy elkerülje a másik birodalmi jármű támadását. Már az űrkikötő felett suhantak.

Jorka kinézett, látta az acélba vájt, sima falú krátereket és a bele pihenő űrhajókat… És persze a köztük lévő utcákat, amiket ellepték az apró fehér hangyákként rohangáló rohamosztagosok.

- A francba – suttogta Jorka.

- Akkor miért lettél pilóta?! – förmedt rá Dwex.

A sikló belseje megremegett. A jármű hirtelen zuhanni kezdett pont az egyik űrkikötő felé. A fejvadász szinte hozzánőtt a kormányhoz. Ahogy közelebb értek, Jorka alakokat látott a fémkráterbe. Egy ithorit, aki egy ismerős nőre és férfira fegyvert fogott.

Connie és Jonson….

Micsoda véletlenek vannak. Az űrkikötőben lévők ekkor néztek feléjük, majd félreugrottak. A chissnek sikerült egyenesbe hozni a gépet, mire az hangos csattanással csapódott a betonnak, majd végül megállapodott.

Jorka azonnal kirúgta az ajtót és kilépett a külvilágba.

- Ti meg mit kerestek itt?

Connie és Jonson döbbenten bújtak elő egy doboz mögül, míg egy barabel egy kapualjból lépett elő.

- Ezt én is kérdezhetném… - mondta Jonson.

Connie felkiáltott.

- Jorka, vigyázz!

- Fel a kezekkel lázadó – mondta egy hang. Jorka hátrapillantott és meglátta a háta mögött álló ithorit, aki lézerfegyvert fogott rá.

- Lehet ennél is rosszabb ez a nap? – morogta a bothai.

A távolból fémcsizmák csattogása hallatszott…

Amikor Katari belépett az ajtón, a kantin ugyanolyan üres volt, ahogy hagyták, a pultos láthatóan teljesen a gondolataiba merülve gubbasztotta sarokban lévő, kényelmetlennek tűnő széken. A bejárat nyílásának hangjára felkapta a fejét.

- Üdv újra – biccentett oda neki a lány. – Wootock?

- Nem láttam.

Katari ezúttal közelebb ment a pulthoz. Próba-szerencse, hátha a csapos valamennyivel többet tud, mint mutatja.

- Pontosan mikor látta utoljára?

- Ma reggel – vont vállat a férfi -, a fürdőszobámban.

A lány pislogás nélkül meredt rá; ez a típusú pillantás többnyire bevált az ilyen helyzetekben.

- Na, ne szórakozzon ve… – mordult fel, aztán a mondat vége bennakadt, ahogy a szeme a fickó kezére siklott, és felfedezte az abnormálisan pedánsan vágott körmöket és a hibátlan bőrt. Bionikus műkéz. – Ó, hogy az a jó…!

Jeebal Wootock elmosolyodott.

- Jó újra látni, Katari. Rég találkoztunk.

A lány hátratántorodott, és meg kellett támaszkodnia az egyik asztalon.

Most, hogy jobban megnézte, a fickó arca meglehetősen ismerősnek tűnt. Eltűnt ugyan a hosszú haj, és felszedett néhány kilót, de még mindig ugyanaz az ember volt, akitől tíz éve elszakította a sors.

- A…apa?

- Még egy lépés és meghal – mondta az ithori, majd felkacagott. – Na most, szépen visszamegyünk a kocsmába és begyűjtjük a vérdíjat. Végre rájöttem!

- És még én azt hittem, hogy az ithoriak faimádók – mondta a barabel.

Connie felsóhajtott. A rohamosztagosok egyre közelebb voltak, és az egyik legjobb pilótáját és barátja élete fenyegette egy őrült ithori fejvadász. Cselekednie kellett.

- Hé! Te! – kiáltotta a nő, előkapta a lézerpisztolyát és lőtt. Az ithori ekkor becélozta a Bíbor osztag vezetőjét.

Jonson Connie felé vetődött, majd lesöpörte a lábáról… A férfi a következő pillanatban feljajdult, az ithori lézersugara a vállát találta el.

- Te sültbolond! – kiáltotta a pilótanő.

Jonson lassan, a sebét szorongatva felült.

- Hé, nehogy azt mondd, hogy te nem tetted volna meg értem.

A pilótanő azt érezte mintha valami régóta eltemettet dolog megmozdult volna a lelke mélyén, de félresöpörte. Erre most nincs idő. Az ithori felvihogott, újra becélozta a nőt… A következő pillanatban Jorka megfordult, majd bevitt egy jobbhorgot az idegennek. Az hátratántorodott, mire egy szőrös láb hátulról a fejébe csapódott, majd egy dühös fúriaként üvöltő dug leteremtette a földre. Az ájult ithori végiggurult a sikló testén. A chiss fejvadász és Aaron Dwex ekkor ugrottak elő…

Azonban már semmi dolguk nem volt.

A hangárkapu félresiklott, és fehér páncélos alakok özönlöttek be rajta.

- Fel a kezekkel, lázadók! – üvöltötték.

Wootock villámgyorsan felkapta az övére akasztott kommunikátort, amikor az csipogni kezdett. A vonal túlsó végén lévő személy pár mondata elég volt hozzá, hogy olyan cifra káromkodást csaljon elő a férfiből, aminek hallatán Katari elismerően füttyentett.

- Azt hiszem, indulnunk kell – vont vállat Wootock. – Úgy tűnik, ezek a fickók nem igazán tudnak vigyázni magukra.

- Miért, mit vártál? – vigyorgott a lánya. – Egyébként, tudsz egyetlen értelmes indokot felsorolni, amiért nem kéne hagynunk őket meghalni?

- És te tudsz olyat, ami miatt igen?

Katari a mennyezetre emelte a tekintetét.

- El is felejtettem, hogy milyen nehéz veled vitatkozni.

- Azt hiszem, ez el is döntötte a kérdést – mosolygott szelíden a kopasz. – Mondd csak, mennyire értesz a programozáshoz?

Mialatt odaértek az űrkikötőhöz – ami siklóval lényegesen rövidebb volt, mint gyalog -, a lánynak rá kellett döbbennie, hogy az apja terve, ahhoz képest, hogy kifejezetten komplikáltnak tűnt, igenis végrehajtható. Ráadásul olyan eleganciát tükrözött, amit megtapasztalva az ellenség valószínűleg a fejét fogja majd, hogy erre miért is nem gondolt.

- Már értem, miért nem akartak a birodalmiak szabadnak tudni… - csóválta a fejét Katari. A rohamosztagosok mögött pár méterre parkoltak le, és Wootock már felállította a kis hordozható komputerkészletét. – Tehát, ha sikerül, akkor a katonák gyakorlatilag vakok lesznek.

- Nem ha sikerül, hanem amikor – a férfi arcára ördögi vigyor ült ki. – Három, kettő… - ünnepélyesen lenyomta a gombot, ami elindította a programot -… egy.

Elszabadult a pokol.

Az első rohamosztagos Jonsonra fogta a fegyverét, majd felkiáltott.

- Fegyvert eldobni! Le vannak tartóztatva!

A következő pillanatba az egyik rohamosztagos a sisakjához kapott, majd felkiáltott.

- Nem láttok!

Az elől lévő a szeme elé emelte a kezét, majd a következő és a harmadik is felordított. A pánik hulláma végigsöpört a Birodalmi katonákon, a következő pillanatban pedig a sisakjuk arclemeze egy villanással felrobbant. A páncélosok egyenként estek a földre. A nyöszörgésük és a sisakjukat tapogató kezeik mozgása jelezte, hogy még bizony életben vannak.

És a lázadók foglyai.

Connie odalépett az egyikhez és elszedte a fegyverét, a többiek is segítettek a lefegyverzésükben. Egy ismerős alak sétált be ekkor a leszállóhelyre.

- Nyugalom, átírtam a rendőrségi nyilvántartást. A birodalom vérebei egy jó ideig máshol keresik önöket. – A csapat megrökönyödve meredt a bár csaposára. - Igen, én vagyok a Rejtőzködő – tette hozzá a férfi.

Elmosolyodott, és az ifjú fejvadászlány mellé lépett.

- Gondolom, van pár kérdésük. Előbb jöjjenek velem.

A többieknek nem kellett kétszer mondani, követték a csapost vissza a kocsmába.

- Nos, nem állok át önökhöz, de a Birodalmat se tervezem szolgálni – közölte Wootock a bárpultnak támaszkodva, aztán, amikor látta, hogy Johnson már épp meg akarna szólalni, még hozzátette: - Nem… nem vagyok áruló. Csak a saját utamat akarom járni. Információkat kellett felhajtanom a Hírszerzésnek a Sarlakk nevű bűnszervezetről… Az egyik tagjuk, egy veszélyes alkotásuk még szabadon van. Egy kiborg, a jelentések szerint itt-ott bukkant fel. Mint egy fantom. Fontos információi vannak, az a gyanúm, hogy a Sarlakk talán nem szűnt meg teljesen, míg ez a lény kint van, addig nem lehettünk biztonságban.

A két lázadó komoran bólintott, Johnson keze pedig ökölbe szorult. A szervezet az elmúlt időszakban jócskán megnehezítette a Wind legénységének életét – ezt mindketten többé-kevésbé testközelből tapasztalták meg.

- De mi segíthetünk – mondta a katona.

- Ez az én küldetésem és az én vadászatom – hárította el az ajánlatot a Rejtőzködő. - Nos, viszlát.

A Hider kilépett a bolygó légköréből, burkolati lemezei pedig – közvetítő közeg híján némán – engedtek a világűr hidegének.

A pilótafülkében két ember tartózkodott, egy férfi és egy valamivel fiatalabb nő.

- Szóval vadászunk – jegyezte meg az utóbbi.

- Nem kell velem jönnöd – mondta az apja. – Veszélyes feladat.

Katari felhúzta az orrát.

- Tíz évem volt rá, hogy beletanuljak a szakmába. Tisztában vagyok a képességeimmel.

Wootock vállat vont, és beletörődő sóhajt hallatott. A gyermeke rá ütött makacsság terén.

- Rendben. Akkor a tervek a következők…

Mindeközben a Corellian Wind folyosóján szintén két ember állt egymással szemben. Láthatóan egyikük sem tudta, mit mondjon, de végül a nő törte meg a csendet.

- Ezen is túl vagyunk.

Johnson megköszörülte a torkát.

- Nem lett volna muszáj jönnöd. Ez nem feltétlenül pilótáknak való munka volt.

Connie szája szegletében halvány mosoly jelent meg.

- Ugyan, nem árt a változatosság. Őszintén örülök, hogy egy kicsit kimozdulhattam… az osztag néha komolyan olyan, mintha egy csapat óvodásra kellene felügyelnem. És egyébként is, ha én nem vagyok ott, ki lök félre a sugárnyaláb útjából, amikor épp egy őrült ötletedet akarod véghezvinni?

A férfi elnevette magát.

- Igaz is. Akár a régi szép időkben, mi? – Egy pillanatig tétovázott, aztán végül folytatta. – Mit szólnál, ha a siker örömére beülnénk a kantinba? Meghívlak.

A nő hirtelen valami roppant érdekeset talált a csizmája orrán.

- Johnson, én…

Fogalma sem volt, mit mondjon, de szerencsére a sors – csizmák csattogásának formájában – közbeavatkozott. Ezen lábbelik pedig egy alacsony, szőke lányhoz tartoztak, aki futva közeledett feléjük.

- Connie, Connie, Connie – hadarta Syerra Inotas, ahogy lefékezett előttük. – Nem láttad Bara… - Ekkor vette észre a vele szemben álló két ember arckifejezését, ami ösztönös vigyorgásra késztette. – Megzavartam valamit?

- Dehogy, dehogy – válaszolta a pilótanő sietve. – Szóval Barakot keresed? Mintha láttam volna a kabinja környékén. Tudod, mit? – A hátánál fogva gyengéden tolni kezdte a lányt a megadott irányba. – Segítek megtalálni. Johnson, majd később még beszélünk – szólt hátra a válla fölött, miközben távolodtak a férfitól.

Az automatikusan bólintott. Ez az én formám… - gondolta rezignáltan.

Aeron Dwex belépett a kantinba. A helyet egy szürke bőrű rodiai vezette. Mos Espa egyik leglepukkantabb bárja volt, kevés vendég járt ide, a boxok üresen tátongtak, a pultnál csak egy részeg trandoshan üldögélt. Aeron odabiccentett a rodiai csaposnak, majd leült az egyik szélső állásba és várt.

Hamarosan egy csuklyás köpenyt viselő alak lépett be és vette az útját a hírszerző felé. Leült hozzá, majd odahajolt a férfihoz.

- Jelentést – suttogta.

- A Rejtőzködő kicsúszott a kezeim közül. A Bíbor osztag tagjai fedezték.

- Ez biztos? – kérdezte az idős férfi, a hangjába egy árnyalatnyi aggodalom vegyült. Dwex bólintott. – Ez rossz hír. Jó munkát végzett Dwex.

- Jobbat is tudtam volna. A Rejtőzködő kint van.

- És elvezet minket a Sarlakkhoz.

- Szóval még mindig létezik, tábornok?

Garm Bel Iblis tábornok bólintott.

- Igen…

Írta

Sachia

Kenneth Withaker