Utórengés

Umgul city hegyekkel körülvett, sziklás területen, egy fennsíkon terült el. A város körül három szakadék húzódott, középen pedig egy folyó kanyargott. Ezeken hidak íveltek át, melyeket, a híres magasvasúttal együtt, most lezártak és ellenőrzésük alatt tartottak a Birodalmi rohamosztagosok. A szerencsejátékról ismert, máskor nyüzsgő település kihaltnak tűnt. Kijárási tilalom lépett életbe, a parancs értelmében senki sem mozdulhatott ki otthonról, s tűrniük kellett, hogy a katonák átkutatják otthonaikat. Az itteni játékok, bár szigorú törvények szabályozták, legálisan folytak, ennek ellenére rengeteg volt a csaló, akik most kétségbeesetten próbálták elrejteni tevékenységük nyomait, hamis fogadócédulákat és hasonlókat. Ám a razzia nem ezek felkutatására irányult, így csodával határos módón, a számtalan terhelő bizonyíték ellenére, az összes simlis megúszta.

Wah Rodhar ismét elhagyta szeretett Fekete Rózsáját, hogy személyesen felügyelje az Umgul bolygón zajló rajtaütést. Összesen három csillagrombolóval érkeztek, ám úgy tűnt bantha árnyékot hajkurásznak. A felkelőknek nyomuk sem volt, s ez nem azt jelentette, hogy már elmenekültek, hanem azt, hogy itt sem jártak. A kapitány arcáról nem lehetett semmilyen érzelmet leolvasni, egyedül a nyakán dagadó ütőér mutatta, micsoda indulatok dúlhattak a lelkében. A lázadók a bolondját járatták vele, másodszor ugrott árnyékra velük kapcsolatban. Először a Sebirisen léptek meg előle, most pedig egyszerűen félrevezették. Bár a mandalori fejvadász korábban már járt itt, és ő sem talált senkit, az admirális mégis azt a parancsot adta a Commodorenak, hogy hivatalos hadművelet keretében is derítse fel a terepet. Az egész kudarcért egy ember volt a felelős, egy Maas nevű besúgó. A fickó eddig látszólag a Birodalmat szolgálta, ám immáron fény derült árulására. Valójában végig a lázadóknak dolgozhatott, s ez a tény közellenségé tette, aki kiemelt helyen szerepelt a körözési listákon. Galaxis szerte több millió kettősügynököt állítottak elő, s rövid vallatás után többségüket ki is végezték. Csak a bizonyítottan leghűségesebbek maradhattak életben, ám őket is fokozott megfigyelés alatt tartották. A császár, és Darth Vader nem szerették, ha átverik őket, s zéró toleranciával kezeltek minden hasonló incidenst. Wah még emlékezett egy rémtörténetre, amiben egy egész századot végeztettek ki, amiért néhány emberükről kiderült, hogy a felkelőkkel üzletelt.

A kapitány körzetében is tisztogató akciók mentek végbe, s erre a planétára szállították az elfogott ügynököket, akik most a bolygó fő bevételét jelentő Csöpp verseny –stadionban várták sorsukat. Miközben oda tartott, kapcsolatba lépett Werdon Keeddel, aki az itteni küldetése után azonnal a Caridára utazott.

-Sikerült elfogni ezt a Maas nevű árulót? –kérdezte nyersen a fejvadásztól.

-Megszökött. A repülés irányító tisztek szerint néhány napja történt egy engedély nélküli felszállás.

-Na és lenyomozták?

-Nem. Eltávolította a jeladót a gépből.

-Lehetséges, hogy itt van az Umgulon?

-Biztos, hogy nem.

-Akkor tudod, mi a teendőd.

-Igen. Ez már amúgy is személyes ügy… Ha fejlemény van, értesítem.

A fejvadász kilépett a beszélgetésből. Időközben megérkeztek az arénába. A küzdőtéren legalább százan térdeltek, a legkülönfélébb fajok közül. Wah Rodhar végigfutatta rajtuk a tekintetét, de valóban nem találta köztük az árulót. Egy intéssel kiadta a tűzparancsot a jelzőtéren álló katonáknak, majd a fegyverropogásnak és halálsikolyoknak hátat fordítva visszatért a siklójához.

Werdon Keed legalább olyan dühös volt, mint Wah Rodhar. Nem kellett hosszú időt eltöltenie az Umgulon, hogy lássa, nagyobb lázadó erő még csak soha nem is járt még itt. Nem bízott Maas szavában, ezért vállalta, hogy felderíti a terepet, mielőtt megbízója idejön, de azt nem hitte, hogy a muzsikus kém ilyen rútul át merészeli verni. Ez már vérbosszút jelentett, s egyúttal a zongorista halálra ítéltetését. A fejvadász személyesen akarta végre hajtani a büntetést, ezért azonnal visszatért a Caridára, ahol utoljára látta a hitszegőt. Szinte természetes volt, hogy mire odaért, áldozatának már nyoma veszett. Meglépett a mocsok. A kapitánytól kapott felhatalmazással parancsba adta egy nyomozó bizottságnak, hogy számítsák ki a szökevény lehetséges röppályáit, bár tudta, ezzel nem sokra megy, hiszen ennyi idő alatt már bármerre járhatott. Személyes nyomozását kézenfekvő lett volna a Nar Shaddaan kezdeni, az alvilág paradicsomában, ám úgy vélte, ha már Maasnak ennyi ideig sikerült az orránál fogva vezetni a Birodalmiakat, akkor több esze lesz annál, semmint, hogy egy ilyen egyértelmű helyen próbáljon elrejtőzni. Werdon a biztonság kedvéért azért értesítette az ottani kapcsolatait, hogy figyeljenek, de ő maga nem indult el. Itt maradt, hogy kikérdezze azokat, akikkel a kettős, vagy inkább hármas ügynök kapcsolatba kerülhetett.

Először a kocsmába tért be, ahol a szolgálaton kívüli, vagy éppen újonc katonák iszogattak szabad idejükben. Ezúttal nem húzott álruhát, hivatalos ügyben, katonai megbízással járt itt. Ahogy belépett, egyből megütötte fülét a beszélgetések zaja, A téma szinte az összes társaságban ugyanaz volt. A kém botrány és az azt követő véres tisztogatások. Szinte meg sem lepődtek, mikor a fejvadász is erről kezdett kérdezősködni. A legtöbben csak annyit tudtak Maasról, hogy itt szokott zenélni, ám a csapos szerencsére jóval több információval rendelkezett.

-Az a Maas furcsa figura. Remek zenész, de valami mindig is bűzlött körülötte. –a pocakos fickó úgy beszélt, mint egy pletykás öregúr. –Néha szemtelenül sokat kérdezett a katonáktól, s sokszor tudja, olyan gyanúsan nézett rájuk. Alamuszi alak az, én mondom.

A fejvadász elmosolyodott a sisakja alatt. Ő is hasonlóképpen vélekedett az említett személyről. A kocsmáros folytatta:

-Aztán ott volt az a nő. Még a rohamosztagosok hozták ide. Vak lány volt, de én mondom neked, mégis látott. Boszorkány lehetett vagy a rosszseb tudja, de gyanúsan jó viszonyt ápolt Maasszal.

-Mennyire jó viszonyt?

-Há mittudjam én, érdekel is engem az. De néha olyanok voltak, mint a szerelmes pár, néha, meg mint apja- lánya. Vagy éppen utálták egymást.

-Hol van most ez a nő?

-Meghalt…

-Hogyan, mikor?

-Nem is olyan rég Maas magával vitte, de aztán egyedül tért vissza. Azt mondta a lány odaveszett.

-Nem mondta hova mennek?

-Nem, ilyen ügyekben mindig titokzatos volt.

-Mikor látta utoljára?

-A szökése előestéjén még itt zenélt. Aztán mikor elkezdtek egy árulóról súgdolózni, egy szempillantás alatt eltűnt. Éjszaka léphetett meg.

A fejvadász biccentett, majd szó nélkül hátat fordított az öregnek, s kisétált az ivóból. Ez a nő már használható információ volt. Biztosra vette, hogy valójában még él, s hogy igen közel állhat Maas szívéhez. „Ezt még egyszer felhasználhatom ellene.” -gondolta elégedetten. Azt azonban még mindig nem tudta, hogy merre indulhatna el.

A Fekete Rózsa hiperűrugráshoz készülődött. Mögötte az Umgul éppen az éjszakai oldalát mutatta, s felszíne több helyen is izzott. Ez azonban nem a városok fénye volt, vagyis pontosabban onnan eredt, de nem a közvilágítás okozta, hanem a felégetett felszín. Ha már itt jártak, csak a mihez tartás végett, lebombáztak néhány települést, emlékeztetőül, hogy a Birodalommal senki sem húzhat ujjat.

A hajó úticélja a külső perem volt, egyéb célpont híján vissza kellett térnie az őrjáratra.

Wah Rodhar csalódottan ált a hídon. A hipertér kavargó kék fénycsíkjai furcsa táncot lejtettek az arcán. Hírnevét csúnyán megtépázták, s jelen helyzetben tehetetlen volt.

Annál jobban megörült, mikor a Kathol szektorba érve hívást kapott a Morvogodineról. Ez volt az a hely, ahová a Nebulon-B fregatt legénységek kisebbik része utazott.

A bolygó helyőrsége kereste, s érdekes hírekkel szolgáltak. Az egyik hírhedt csempész vezért, aki ott ütötte fel a tanyáját, holtan találták. Előtte nem sokkal az őrjárat egy azonosítatlan űrhajót észlelt az erődítmény közelében, amire gyanús alakok szálltak fel. Szerencsére a szkennerek nyilvántartásba vették a járművet, s kiadták rá a körözést. Ez nem mást jelentett, mint hogy, ha bárhol észlelik, kötelességük feltartóztatni, vagy megsemmisíteni, valamit ha civilek találkoznak vele, akkor haladéktalanul jelenteniük kell a haditengerészetnek. A commodore ismét nyeregben érezte magát, hiszen a hajsza újra folytatódott. Azonnal értesítette a fejvadászt. Igencsak meglepődött, mikor megtudta, hogy még mindig a Caridán vesztegel.

-Te meg miért nem indultál még el? –kérdezte tőle dühösen.

-Kevés a nyom. Bárhol lehet. Egyelőre csak kérdezősködöm, elvégre itt tevékenykedett a legtöbbet.

-Nos, akkor jó hírem van. – a commodore enyhültebb hangon beszélt. –Nem rég a Morvogodineon láttak egy csoportot, akikre illik a személyleírás.  A te Maasod is köztük volt. Utazz e…

-Indulok is!

Ismét a mandalori lépett ki először a beszélgetésből. A kapitányt dühítette tiszteletlensége, ám egyelőre nem tett ellene semmit. Haragja gyorsan elszállt, hiszen a fejvadásztól függetlenül is jól állt a helyzet. A lázadók, de leginkább személyes ellensége, a fregatt körül egyre jobban szorult a hurok.

’Most megvagy, te féreg.” –ez volt Werdon első gondolata, mikor megkapta a hírt megbízójától. Pont egy ilyen elhintett morzsa kellett csak neki, hogy újra elindulhasson. Őt már csak egyedül Maas, és a személyes bosszúja érdekelte. „Kár volt életben hagynom.” –tűnődött. Nem sokkal később már fel is szállt, s útja egyenesen a Morvogodinera vezetett.

A kapitány közbenjárásának hála, a megerősített helyőrség simán beengedte a légkörbe, sőt leszálló helyett is biztosítottak neki a támaszpont közelében. A katonákkal együtt látogatta meg a csempész tanyáját, melyet időközben elleptek a rohamosztagosok, s a hivatalos nyomozó ügynökök. Az ott folyó tevékenységet felszámolták, s a bűnöző embereit kivétel nélkül letartóztatták. Ők most a kihallgatásukra vártak. Werdon ragaszkodott hozzá, hogy személyesen faggassa ki az összest, ám a birodalmiak ragaszkodták hozzá, hogy személyesen felügyeljék a beszélgetéseket. Akárcsak a kocsmában, a többség itt is haszontalannak bizonyult. Egyedül egy valakivel találkozott csak, akit informatívnak ítélt meg. Egy alacsony termetű, fakó bőrű fickót szemelt ki, aki úgy tűnt többet tud az esetről, mint mutatta. Saját küldetése érdekében úgy döntött, inkább négyszemközt beszél majd vele. Nem akarta, hogy a birodalmiak esetleg előtte kerítsék kézre azt a mocskot. Elhatározta, hogy az éj leple alatt keresi meg, és faggatja ki a fickót. Azért kellett cselhez folyamodnia, mert annak ellenére, hogy Rodhar kapitány támogatását élvezte, egyáltalán nem bíztak meg benne.  Készségesek voltak, ameddig parancsot teljesítettek, de azon túl kifejezetten ellenségesen viseltettek iránta.

Még volt pár órája estig, ezért a nyomozókkal beszélgetett a helyőrségen. Általuk teljes képet kapott a történtekről. Néhány lázadó, akik megpróbáltak a csempész vezér életére törni, fogságba esett, de néhány társuk Maas testőrének álcázva kiszabadította őket, megölték Rhufót, s sikerült elmenekülniük, néhány másik fogollyal együtt. Bár a kettősügynököt leütötték, s csak később távozott, egyenesen vissza a Caridára, valami mégis sántított a sztorival. Maas nem az a fajta ember volt, aki csak úgy testőrséget fogad. Egyértelműnek tűnt, hogy ő volt a csali, aki becsempészte a lázadókat. „Jellemző.” –mondta magában. „Pontosan ilyen kétszínű, alávaló mynok trágya az az alak…”

Végül leszállt az éj, s elindult az erdőn keresztül az erődítménybe. A foglyokat, nagy létszámuk miatt ott tartották bezárva. Szabadon mozoghattak odabent, egyedül a kijáratokat őrizték nagy gonddal, na meg az őrtornyokból figyeltek. Ezzel azonban felmerült egy probléma, hiszen, ami számukra kijáratként szolgált volna, az jelentette a mandalorinak a bejáratot. Maga az őserdő is számtalan veszélyt rejtett. A sisak különböző látásmódjainak köszönhetően tudta tartani az irányt a vaksötétben is, ám fegyverét végig szorosan markolta a vadállatok jelentette fenyegetés miatt. Kísérteties zajok hallatszottak, hol egy ág reccsent, hol valami állat üvöltött, vagy éppen árnyak mozogtak. A fejvadásznak minden alkalommal meg kellett állnia, hogy ellenőrizze környezetét.

Későre járt, mire elérte a bűnbarlangot. Minden kapu előtt ketten strázsáltak, s néha egy-egy AT-ST is felbukkant. Ezek a kétlábú, kétszemélyes lépegetők különösen hatékonynak bizonyultak az erdős terepen, így Werdon igyekezett a lehető legmesszebbre elkerülni őket. Lassan, óvatosan elindult a fal mentén, ügyelve, hogy végig a fák takarásában maradjon. Szinte az egész komplexumot körbejárta, mígnem talált egy kellően sötét és hosszú falszakaszt. Kivárta, hogy a reflektorokkal és élesített fegyverekkel pásztázó lépegető odébb álljon, majd kirohant a sűrűből, s a falhoz lapulva megállt. Jó magas lehetett, legalább tíz méter, s nem lehetett tudni, mi van a túloldalán, udvar, vagy esetleg csak tető. Kockáztatnia kellett, ezért bekapcsolta a rakétahátizsákot, s felrepült a tetejére. Fedet részen találta magát, a messzire nyúló, fémpadlós tetőszerkezeten. Tett egy bizonytalan lépést, nehogy meghallják csizmája csattogását, majd szinte lábujjhegyen osont tovább. Végül elért az arénához, ahol is talált egy balkont, melyre anélkül ereszkedhetett le, hogy a jetpacket használnia kellett volna. Bejutott, már csak meg kellett keresnie a kis fickót. Nagyon óvatosan haladt, nem akart találkozni egy rabbal sem, mivel számukra ő is csak egy volt fogva tartóik közül, s bizonyára nem látták szívesen idebent. Szerencsére a kivilágítatlan folyosókon könnyűszerrel meglapulhatott, mikor valaki közeledett, bár a legtöbben aludtak, így alig találkozott rabokkal. Hosszas bolyongás után végre megtalálta az apró fickót, s kezét a szájára tapasztva biztonságos helyre rángatta.

-Ki vele, mit tudsz a lázadókról! –a fejvadász hangja még így, suttogva is fenyegetően hatott.

-Miért mondanék bármit is. –vigyorodott el a másik.

A fejvadász ütésre emelte az öklét, de nem csapott le. Ez a férfi amúgy is halálra volt ítélve, így még félholtra verve sem beszélt volna.

-Mert ha beszélsz, segítek megszökni innen.

-Hm… fair ajánlat. Na mit akarsz tudni?

-Az igazat!

-Jól van… hol is kezdjem… Tudod én is sokáig kémkedtem, akárcsak a szökevény barátod. Persze, jóval profibb voltam nála, hiszen sosem buktam le. A lényeg, hogy megtanultam felismerni, ha svindliznek. Már pedig ez az alak, ez a Maas, trükközött. Már akkor gyanút fogtam, mikor beléptek. Rhufó idióta volt, hogy elhitte azok hárman a testőrei. Két csuklyás alak, és egy rohamosztagos. Ugyan mi a francért rendelne a birodalom egy elit katonát az ilyen piti kis spiclik mellé? Semmiért. Nem szoktak ilyet csinálni. Most pedig menjünk, a többit elmondom odakint.

Már indult volna, ám a fejvadász a falhoz nyomta.

-Beszélj!

-Felőlem itt helyben ki is nyírhatsz, öreg, úgyis halott vagyok, ha itt maradok. De ha azt akarod, hogy befejezzem az elbeszélést, akkor kiviszel.

Werdon dühösen eleresztette a grabancát. Sajnos most a törpe volt előnyösebb alkupozícióban. Más esetben erőszakkal szedte volna ki belőle az információt, megvoltak hozzá a módszerei, ám most sajnos nem csaphatott zajt.

-Jól van, kövess! –sziszegte, s már el is indult arra, amerről jött. Azonban alig tettek meg néhány lépést, a kis nyomorult máris felborított egy rakás szemetet. A hatalmas csörömpölésre felébredtek a közelben alvó foglyok is.

-Gyerünk! –parancsolta a mandalori, ezúttal normál hangerőn, ám nem kevés indulattal. Fürge léptekkel haladt, időként hátrapillantva, hogy a másik követi-e. Már az erkély közelében járhattak, mikor az egyik kanyaron túl egy nagydarab besalisk állta az útját. A négykarú behemót dühösen ropogtatta ökleit.

-Hová ilyen sietősen? –kérdezte reszelős hanggal.

A fejvadász fegyvert rántott, ám a termetes ojomi kiverte kezéből a pisztolyt. Majd bevert neki egyet. Még sisakon keresztül is érezte az ütés keménységét. A következőt gyomorra kapta, s bár a páncél ezt is tompította, egyáltalán nem esett jól neki. A harmadik ütés már nem érte felkészületlenül, elkapta az öklét, ám ekkor a bal alsó kartól kapott egy jókora maflást. Időközben a távolból lépések hallatszottak. Sajnos a nyomorék férfi sem segített, sőt bíztatta is a melákot.

-Gyerünk Polo, adj neki!

Amaz felső kezeivel könnyedén a magasba emelte Werdont, az alsókkal pedig ütötte, ahol érte. A fejvadász, hogy szorult helyzetéből kimásszon, egyik övtáskájából elővett egy szigadrótot, s a besalisk nyakába dobta. Az önmagát összehúzó fojtóhuroktól azonnal fuldokolni kezdett a Polo nevezetű, s el is engedte a férfit. Fájdalmas puffanással ért földet, de azonnal feltápászkodott, a törpét magával rángatva elsiklott a haldokló böszme mellett. Szerencsétlen hiába próbálta lefejteni nyakáról a vékony merénylő eszközt, ormótlan mancsaival még csak megfogni sem bírta a zsineget. Mire társai megtalálták, már élettelenül feküdt a padlón, kifordult szemekkel, lógó nyelvvel.

Werdon ezalatt elérte az arénára néző balkont, elővett egy gránátot. A nyomában loholó rabok már túl közel értek, fel kellett tartóztatnia valahogy. Elhajította a hődetonátort, majd útitársa karját megragadva felrepült a tetőre. Amint talajt fogott, futásnak eredt. Ahogy a bomba felrobbant, a tető beszakadt. Werdon egy ugrással megúszta a zuhanást, ám az alacsony fickó a lángok közé esett, pontosabban csak majdnem, mivel megkapaszkodott az egyik keresztgerendában. A mandalori megragadta a kezét, s felhúzta.

-Most aztán tünés! –kiáltotta. –Erre már a birodalmiak is felfigyeltek. Szinte ahogy kimondta, a fal mögül egy Multi- Altitude Assault Transport* emelkedett fel. Ez a jármű a klónháborúk idején hírnevet szerzett LAAT csapatszállító utódja volt. A legszembetűnőbb különbség, elődjéhez képest a plussz két szárny és a páncélozott pilótafülke volt. Gyengém fegyverzettel rendelkezett, mint a másik, cserébe viszont jóval fürgébben haladt a légkörben. Ennek ellenére, már majdnem elavult gépezetnek számított, s csak az ilyen félreeső helyeken használták a birodalmi erők. Jelen szituációban azonban komoly fenyegetést jelentett a párosra. Reflektorainak éles fénye még a T alakú sisaklencsén keresztül is vakítottak, így Werdon a karjával igyekezett takarni arcát. A legegyszerűbb tervnek az tűnt, hogy a jetpackre szerelt robbanófejes rakétával kilövi a siklót, ám ezzel túlságosan is magára haragította volna a rohamosztagosokat. „Na nem mintha nem lennék így is elég nagy bajban. Dögölj meg Maas, ez is a te hibád.” –szitkozódott. A célzó antennát a szeme elé hajtotta, majd kilőtte a rakétát. A töltet a gép szárnyába csapódott, mely pörögve  zuhanni kezdett, majd a kemény földet érés után totálkárosra tört, s kigyulladt. A legénység ki tudott menekülni, s Werdonnak csak ez számított. „Addig jó, amíg nem akarják megbosszulni egy bajtársuk halálát sem.” A tető szélére érve elrugaszkodott, a hóna alatt megragadva informátorát, s berepült az erdőbe, Sajnos hátizsákjából kifogyott az üzemanyag, így a landolást mindennek lehetett nevezni, csak puhának nem. Zuhanás közben több ágat is letörtek, ám végül ezek lassították őket le annyira, hogy csontjaik ne törjenek ripityára. A fejvadász ért először földet, majd egyenesen rá esett társa is. Lelökte magáról a törpét, s körbe nézett, Egyelőre nyugodtnak tűnt minden, a MAAT lelövésével nyertek egy kis időt, de csak percek kérdése volt, hogy az AT-ST-k  a nyomukba eredjenek.

A törpe hálásan pillantott megmentőjére.

-Dura vagyok. –mutatkozott be.

-Beszélj! –utasította. Nem volt kedve jópofizni.

-Hát jó. Tehát, hol is hagytam abba... Maas testőrei gyanúsak voltak. Észrevettem, hogy titkos jelbeszéddel, kulcsszavakkal és mozdulatokkal koordinálják az akciót. Egy pillanattal később a besúgó már a földön is hevert, jókora ütést kapott, a többiek pedig lefegyverezték az őröket. Az egyikük egy különös, vak lánynak tűnt. Láttam hogy nézett rá a spicli. Biztos, hogy fontos személy a számára. A cinkosai között egyébként volt még egy zabrak nő. Hátborzongató vörös- fekete tetoválást viselt, szemei pedig sárgán izzottak. A Mustafar kénköves bugyraiból mászhatott elő. Valami varázslattal bezárta az ajtót Rhufó előtt, majd azt mondta neki, hogy Darth Maul a példaképe. Fogalmam sincs, kiről beszélhetett, de olyan átéléssel szólt, hogy bizonyára veszélyes alak lehet ez a Darth. Aztán fogta magát és le… -hatalmas villanás szakította félbe, majd óriási dörrenés, s a lökéshullám messze repítette őket. A fák kidőltek és felgyulladtak, miközben a távolban feltűnt egy XR-85-ös tank droid**. A helyőrség felől érkezett. „Tehát két tűz közé kerültünk.”

Odalépett Durához, aki nagyon rosszul festett. Szájából fér csordogált, testét repeszek és faszilánkok lyuggatták ki. Őt magát csak a páncél védte meg, ha az nincs, hasonlóan végezte volna.

-Lőtte…-fejezte be a mondatot, s meghalt.

Werdon futásnak eredt, hátra hagyva a holttestet. Egyáltalán nem sajnálta, sőt, a tank droid csak megspórolta neki a lőszert. Rézsút haladt, remélve, hogy csak ezt az egy automatát küldték. Megkerülte a gépet, majd az általa vált csapást követte visszafelé. Így legalább nem kellett magát keresztül verekednie a sűrű aljnövényzeten, s a fauna sem fenyegette. Az összes vadállat valószínűleg messzire menekült a majd’ harminc méteres masina elől. Az XR-85-ös robaja egyre messzebbről hallatszott, ám hirtelen mély dübörgés ütötte meg a fülét, a repulzorok jellegzetes hangja. Egy újabb MAAT jelent meg, a fák fölött. Werdon azonnal bevette magát a sűrűbe, s ott várta, hogy a jármű tovább álljon. Ám az nem felderítésre érkezett. Lassan leereszkedett, majd oldalajtói kinyíltak, s harminc rohamosztagos ugrott ki belőle.

-Szétszóródni! –adta ki az ukázt egy parancsnoki váll lapot viselő tiszt.

A katonák azonnal felfejlődtek két tizenöt fős csoportba,  majd az ösvény két oldalán behatoltak az erdőbe. „Francba!” Werdonnak nem volt ideje elmenekülni, ezt inkább felmászott a legközelebbi fára. Nagy segítséget jelentett számára az alkari panelba szerelt mászókampó.  A lombok rejtekéből figyelte az alatta kutató harcosokat. Csak remélni tudta, hogy nem veszik észre a karcolásokat a fán, s alatta a forgácsot. Homloka verejtéktől gyöngyözött, de nem a trópusi hőmérséklet miatt. Végül a szerencse végre mellé szegődött, a katonák gyanútlanul sétáltak el a fa mellett, így néhány perc feszült várakozás után leugorhatott, s tovább mehetett. Szerencsére a támaszpont körül már kevesebb őrrel találkozott. A legtöbben az erdőt kutatták, s a rabok miatt főtt a fejük. Utólag belegondolva a robbanás könnyen tűnhetett szökési kísérletnek, amit ők eszeltek ki.

Végül elérte a hangárt. Az őrséget néhány szürke egyenruhás, fekete sisakos, védőszemüveges sorkatona alkotta. A  rohamosztagosok képezték az elit hadsereget, akiket a legkeményebb csatákban vetettek be,  ezek a katonák pedig rendfenntartóként szolgáltak a több ezer csillagrendszerben. Kevésbé képzett, s kevésbé harcedzett harcosként könnyű volt őket kicselezni, s így a mandalori simán eljutott az űrhajójához, s hamarosan fel is szállt vele. Bolygó körüli pályára érve mindössze egy Dreadnought osztályú nehézcirkálóval találkozott, Ezt a termetes hadihajó mintegy száz éves múltra tekintett vissza, ám még mindig tekintélyt és fenyegetést sugárzott, bár a maga hatszáz méteres hosszával még a Victory osztályú csillagromboló mellett is eltörpült.

Öngyilkosság lett volna harcba bocsátkozni e gigásszal, de szerencsére csatára nem került sor. A lehető legnagyobb távolságot tartva elrepült mellette, majd hiperűr sebességre ugrott.

Robotpilótára kapcsolt, s hátradőlt. Csak most volt ideje nyugodtan megemészteni az új információkat. „Maas tehát valóban részt vett az akcióban.” –ezt eddig is sejtette, „De az a vörös képű zabrak… Darth Vader elfogta... Megszökött volna? Vagy megszöktették? Mindenesetre igen különleges személy lehet a lázadók körében, ha a Nagyúr személyesen kérette magához. De ha meg tudott szökni, akkor bizonyára nem alaptalanul. Talán valami központi figura? Talán még Maasnál is veszélyesebb. De nem fontosabb! Megölöm azt a patkányt, a többi meg legyen a Birodalom baja. Most már legalább tudta, hogy a zongorista szerelme él. Ha őt elkapja, Maas is a markában lesz”

Wah Rodhar dühösen olvasta a Morvogodineról érkezett jelentést. A fejvadász eltűnt, a csempész bandájának fogságba esett maradéka fellázadt, egy csapatszállító totálkáros lett, mozgósították a teljes helyőrséget… És miért? Semmiért. A zendülés erőtlen volt, s az egész felbolydulás tulajdonképpen vaklármának bizonyult. Ám ami a leginkább bosszantotta, hogy nem jutottak előrébb a nyomozásban. Mintha a lázadókat egy különös, felsőbbrendű hatalom segítené. „Lehetséges volna, hogy a Birodalomnak lassan bealkonyult?” –tépődött magában. „Mostmár feltűnően megerősödtek a lázadók. Nem tudunk ellenük kellő hatékonysággal fellépni. Talán tényleg egy felsőbb erő oltalmazza őket.”

Hirtelen kigyulladt az asztali kommunikátor üzenetjelző lámpája. A fejvadász volt a vonalban.

-Mégis mi az ördögöt műveltél te? –dörrent rá a kapitány.

-Megszereztem néhány információt. –halálos, már-már szemtelen nyugalommal válaszolt.

-Mégpedig?

-A zabrak nő szabad. Megszökött Vadertől, vagy megszöktették, nem tudom, de él, és virul. Ő ölte meg a csempész vezért. Alighanem a kulcsfigura lehet a lázadók körében.

-Értem. Folytasd a nyomozást.

-Szimatot fogtam! –szokásához híven, a választ meg sem várva zárta az adást.

„Na már csak ez hiányzott… Egy példakép… A remény…” Felállt íróasztalától, s a panoráma ablakhoz lépett. Kabinja közvetlenül a híd mellett helyezkedett el, így a kilátás ugyanaz volt, a hajó hegyes orra, ahogy a végtelen űrt szeli. Az irdatlan távolságok miatt a Fekete Rózsa látszólag mozdulatlanul állt, valójában viszont iszonyatos sebességgel tört előre. A jövő oly rejtélyes volt, mint a világűr sötétje, nem lehetett tudni, mit tartogat.

Írta

Szűcs Attila

*

**

Koréliai felállás

Két hónappal ezelőtt…

A park közepén egy szürke, birodalmi szabvány szerint épített épület magaslott, több száz, talán több ezer ablakával némán figyelve azt a pár járókelőt, aki a közelébe tévedt. Egyáltalán nem hasonlított azokra a modern, csúcstechnikával felvértezett építményekre, amik Lianna főbb városait alkották.

Persze a Rehabilitációs Központ nem is ezek egyikében rontotta a városképet. Egy jelentéktelen, közepes méretű, főleg munkások által lakott település szélén helyezkedett el, két és fél méteres vasbeton fallal körülvéve. A parknak csúfolt udvart génmanipulált fűvel vetették be, aminek magassága soha nem haladta meg a két centimétert. Az egyhangú, sápadt zöld pázsitból csak néhol emelkedett ki egy-egy rácsos szerkezetű fémpad.

Maga az épület nem nélkülözte a szükséges technikai fejlettséget, de soha nem is haladta meg azt.

A páciensek különböző mentális sérülésekkel kerültek be az intézménybe, de nem feltétlenül hagyták el azt. És ami még fontosabb: a dolgozók soha nem kérdeztek semmit.

A folyosók ugyanolyan szürkésfehérek és dísztelenek voltak, mint a külső burkolat, és egyáltalán nem emelték a bentlakók hangulatát, főképp nem most, hogy véget ért a napi sétának nevezett harmincperces időszak, amikor kimehettek a parkba, sétálhattak, friss levegőt szívhattak, vagy egyszerűen csak várhattak, hogy mikor lép ki a széles üvegajtón a steril ruhába öltözött, nem nélküli, génmanipulált ápoló, hogy bevezesse őket a sterilizált, többmilliárdszor körbekeringetett levegőre, aztán a fertőtlenítőszagú folyosók útvesztőjén keresztül elkalauzolják őket a számukra fenntartott szárnyba.

Kewid többek között ezt is utálta ebben a helyben. Minden olyan természetellenesen tiszta és génmanipulált volt. A szobák pedig szűkösek, fehérek, egyetlen ággyal és íróasztallal, rajta pedig holografikus rajztáblával.

Arra természetesen már régen rájött, hogy a rajztáblára felvitt dolgok automatikusan regisztrálódnak a Központ adatbázisába, ahol a pszichológusok sorban kielemezték őket, és az eredmények szerint változtattak az alkotó aktáiban szereplő utasításokon.

Rengeteg idő kellett, míg erre rájött. Több hónap, talán több év… Az elején ugyanis nem számolta a napokat, ahogy a többiek sem. Nem tartották fontosnak, hogy ezt tegyék. Ugyanis mindenki elégedett volt a körülményeivel.

Mindenki, kivéve őt.

Nem volt benne biztos, hogy mikor kezdődtek a változások, amikor a szobája falának vakító fehérségét már nem a lelki nyugalom megteremtőjének, az ablakát takaró duracél rácsokat nem a biztonság garantálóinak látta. Talán akkor, amikor az első emlékek kezdtek előszivárogni a tudata mélyéről.

Immár nem csak Kewid volt, a múlt és jövő nélküli ápolt. Időközben eszébe jutott, hogy a vezetékneve Lorkleshar, a Kuat bolygóról származik, és… telbun. Eleinte, amikor még elővigyázatlan volt és naiv, mesélt erről a terapeutájának. Az csak megcsóválta a fejét, és javasolta neki, hogy talán vigyáznia kellene, hogy minden este bevegye a gyógyszereit.

Ez még egy apró lyukat ütött az elméjét fedő burkon, és egy apró fénysugár megvilágította a logikai rendszerének egy kicsiny szeletét. Ez a szeletke pedig azt suttogta neki, hogy igenis fontosak a terapeuta szavai. De nem feltétlenül azért, mert meg kellene fogadnia.

Így hát, csak úgy próbaképpen, egyszer csak fogta az apró pirulákat, és belekeverte az aznapi vacsorájának maradékába, amit a soros ápoló a vacsoraidő lejártával kivitt a szobából, és belehajította az újrafeldolgozó egység nyílásába.

Az elkövetkező pár napban nem történt változás, de a fiatal férfi valami megfoghatatlan ösztön parancsára folytatta a tevékenységét.

Először úgy egy hét múlva vette észre, hogy zavarja a tisztítószerek szaga és a steril levegő. Akkor látta meg társai arcán az arckifejezések hiányát és a távolba meredő szemeket. És burkon lévő lyuk minden egyes gyógyszermentes nappal egyre tágult. Képes lett dolgokból következtetéseket levonni.

Lassan rájött, hogyha nem akarja, hogy észrevegyék rajta a változásokat, színlelnie kell. A továbbiakban ugyanolyan egykedvű maszkot erőltetett az arcára, mint a többiek, és egyre többet használta a rajztábláját. Ebben az egy tevékenységben nem igazán kellett megfékeznie magát, hiszen a rajztudása egy hatéves gyerekével volt egyenlő. Legtöbb műve egyszerű vonalakból épített házak, emberek, állatok voltak, azok mintájára, amiket az oktatóholókon látott.

Végül pedig már nagy vonalakban ismerte a múltját, és a jövőjével kapcsolatban is voltak tervei. A kivitelezést illetően bonyolult, de határozott tervei.

Most…

Az Assasin osztályú korvett nem tudta lerázni az üldözőit, a bothan fajtájú kapitánya úgy gondolta, hogy ha beszáguld az asztreoidaövbe, akkor lerázza az ismeretlen vadászokat, de azok túl jól és gyorsan manővereztek. Hamarosan a hajó mellé értek, és kilőtték a rakétáikat. A náluk nagyobb űrjármű burkolatáról hatalmas darabok váltak le.
Pillanatok múlva mozgásképtelenül lebegett az űrben, hamarosan mellé simult egy Keldabe osztályú csatahajó, a légzsilipen keresztül mandalori harcosok árasztották el, minden túlélővel végeztek, végül megtalálták a férfit, akit kerestek. Nodev Garuu épp a mentőkabinok felé tartott, amikor a két páncélos harcos sarokba szorította, majd egy kábítólövéssel leterítette.

Az alacsony, kopaszodó férfi egy sötét cellában ébredt, és csak ennyire tudott visszaemlékezni.
Felnézett a plafonra, majd felmordult.
- Ezért még megkapják.
Régen ő volt az Onderon szenátora, de miután Palpatine feloszlatta a Szenátust a Lázadók közé állt, és az Alderaan pusztulása után bosszút fogadott, barátjának és mentorának Bail Organának haláláért. A kezei ökölbe szorultak, ahogy a fémből készült falba vágott. Az ajtó alja félrehúzódott erre, betoltak egy fémtálcát, amin valami sárgás trutymó volt.
A férfi odalépett, majd enni kezdett, aztán álomba szenderült. Amikor legközelebb felébredt, egy csizma mélyedt az oldalába. Egy lány nézett le rá, sötét haja volt, de a kora alapján akár Garuu gyermeke is lehetett volna. Az oldalán pedig két, páncélos harcos álldogált.
- Megérkeztünk – mondta, majd végiglökdösték egy folyosón, amikor leért a platón hideg szél csapta képen. Egy bázis közepén voltak: egy tucatnyi barakk, a külvilágtól egy duracél fal védte, rajta kívül pedig fehér-fekete hegyek magasodtak.
- Mennyi rám most a vérdíj? – kérdezte a mellette lépkedő lánytól.
Az fagyosan válaszolt.
- A huttok 60 000 kreditet ajánlanak, mert többször is beleköpött a levesükbe, a Birodalmiak 100 000-et, az Onderoni királyi család pedig 110 000-et, de szerintem szó nélkül felviszik az árat. – Az épületek között voltak, mikor az egyik markosabb mandalori belökdöste a nyitott ajtón, végig egy folyosón, aminek a két oldalán cellák voltak. Bevitte az egyikbe, majd felkapcsolta az erőteret. A priccsen egy borostás, fiatal fiú feküdt. Amikor Garuu belépett, felült, majd végigmérte a férfit.
- Helló.
- Üdvözlöm. Nodev Garuu vagyok, szerintem hallotta, hogy rám mennyi a vérdíj.
- Rám nincs – mondta a másik fásultan. – Engem bosszúból zártak be ide, néhány hónapja.
- Összeakasztotta a bajszát a mandalóriakkal. Nem szép dolog. – Apáskodott Garuu. – Mi a neve fiatalember?
- Moron Andrus… X szárnyú pilóta…
- Jó magam is lázadó volnék, csak kitalálunk valamit – kacsintott a másik.
- Lenne itt még pár ember, akit érdekelne a dolog – mosolyodott el Andrus.

Syerra maga rendezte be a helyet az előzetesen kiválogatott újoncok fogadására. Saját véleménye szerint a dekoráció meglehetősen jól sikerült. Valahonnan a Wind raktárainak mélyéről előbányászott egy doboznyi színes papírszalagot, amiket módszeresen felaggatott a terem különböző pontjaira. Eleinte élő virágokat is akart szerezni, de a többiek lebeszélték róla. A középre állított asztal roskadozott a frissen elkészült élelmiszerek és italok minden fajtájától, a falakon pedig holokeretek mutogatták meghatározott időközönként az osztagról készült felvételeket. Teljesen előnyös képeket töltött rájuk, amik legfőbbképpen hivatalos alkalmakkor készültek.

Az egész idillinek ígérkezett… mindaddig, amíg be nem léptek.

Négyen voltak, három viszonylag magas és egy alacsonyabb. Párszor már látta őket, de mindeddig nem lépett velük közvetlen kapcsolatba.

Nagy levegőt vett, hogy köszöntse a jövevényeket...

 [Ez meg mi a franc?] – kommentálta a látottakat éles hangon a bal szélen álló togori nőstény, miután körbenézett.

 - Nyilván eltévedtünk… - vonogatta a vállát az Antillesnek nevezett kölyökképű pilóta, aki a togori mellett állt, és az aktái szerint részt vett a Halálcsillag elleni csatában.

Syerra itt döntött úgy, hogy közbelép, mielőtt az újoncok távoznak.

 - Jó helyen jártok – ajándékozta meg őket a lehető legmegnyerőbb mosolyával. – Gyertek beljebb, a többiek is mindjárt itt lesznek.

Azok enyhén bizalmatlan arckifejezéssel léptek be a terembe. A jobb szélső, vörös hajú férfi szeme enyhén felcsillant az étel láttán, de aztán inkább a holokeretek egyike felé fordult, és belekezdett a lassan váltakozó képek figyelésébe.

 - Mindannyian megjöttek? – kocogtatta meg Syerra vállát Shadree, aki épp az imént lépett be a terembe a Bíbor Osztag többi tagjával a nyomában.

 - Igen – felelte a lány, miután megint vetett egy pillantást a négy új tagra. A vörös hajú még mindig a képeket tanulmányozta, Antilles félszegen nézegette a papírszalagokat, míg a togori és lepi társa gyanakodva mustrálták az osztag többi tagját.

 - Ööö… elnézést – nézett fel a képnézegetők előtt álló férfi. – Nem lehet valahogy gyorsítani a képeken?

Ilis szinte már gyanúsan segítőkészen lépett oda hozzá, és magyarázta el, hogy a keret két oldalának megérintésével lehet lépegetni a képek között. A férfi egyik kezének mutatóujjával óvatosan rábökött a plasztik lap baloldali peremére…

Aztán a következő pillanatban rémült ordítással hőkölt hátra.

 - Az Erőre, mi ez?!

A holóról Shadree dühtől eltorzult arca nézett vissza rá. A felvételt valamelyik másik pilóta készíthette, még hónapokkal ezelőtt.

 - Erre én is kíváncsi lennék… - jelentette ki az újdonsült parancsnok vészjósló hangon.

Tanoshikka ártatlan arckifejezéssel morgott valamit.

 - Ugyan, csak egy egyszerű mellékág az algoritmusban – fordította Csipogó. – A keret megérintésével automatikusan egy másik mappa felvételei lesznek megnyitva. Mellesleg – tette hozzá -, nem értek egyet azzal, hogy olyan képeket hozzanak nyilvánosságra, amihez az azon szereplő személy nem járult ho…

Tanoshikka egy gyakorlott mozdulattal hatástalanította a droidot.

 - Oké, emberek… - fújta ki a levegőt Stubborn. - … és idegenek - tette hozzá -, üdv az osztagban. Nem mondom, hogy jól fogtok szórakozni, de gondolom nem is ezért jelentkeztetek. A szobatársak… Lorkleshar , a saját érdekedben Antilles kapja Tanoshikkát, te pedig  Jorkát. Nay, választhatsz köztem és Hennora között. Chazz, te Dorfhoz kerülsz. Kérdés?

 - Szabad megijedni? – tudakolta Kewid, félig komolyan gondolva a dolgot.
Draver kapitány belépett az irodába. Az utóbbi pár hónap kéjutazás volt, csupán a rémálmai maradtak. Két hónapja telt el, hogy Connie Underso és társai eltűntek, de a Sarlakkal leszámoltak. Könnyebb volt mint hitte, viszont a szervezetről nem hallottak.

Jonson odabiccentett a kapitánynak, majd a fotelben üldögélő férfi felé fordult.

- Garm – mondta Draver meglepetten.

- Üdvözlöm – mondta mosolyogva. – Látom hajót kapott. Egy fregattot, a legjobb kapitányra bízták. – Kezet ráztak. – Nem érünk rá a fecsegésre, gondok vannak. Nodev Garuu-t elfogták a Kilokahn asztreoidövben.

- Birodalmiak? - tette fel a kérdést Jonson.

- Noha Garuu aláírta a 2000-ek peticióját annak idején, de meghagyták a hivatalába. A roncsokban megtaláltuk a fekete dobozt, kielemeztük a támadók stratégiáját, mandalóriak voltak…

Csönd ereszkedett rájuk. A biztonsági kamerák felvételei szerint mandalóriak végeztek Arcat Kai-al, valamint ők voltak a Sarlakk első számú szövetségesei

- Élhet még?

- A mandalóriak a váltságdíjra utaznak, senkinek nem állt volna érdekében, hogy végezzenek vele. Csak a birodalmiaknak, de ők ezt nem zsoldosokkal végezték volna.

- Mit csinálunk? – kérdezte Jonson.

- A szövetségi hírszerzés kiderítette, hogy a Kalkovakon van egy hutt, aki szintén ebben az üzletágban mozog, és gyakran találkozik a mandalóriakkal.

- Meg kell próbálni – mondta Jonson.

- Jó, kiszabadítjuk a szenátort. – Draver tudta, hogy az első tisztjét régen gyengéd szállak fűzték Undersohoz, valamint most is érez iránta valamit. Miután megtudta, hogy elrabolták őket, Draver rátalált a részeg katonára és ő vert belé lelket.

- Akkor válassza ki a csapatot aki megy – helyeselt Iblis. – Én nekem pedig találkozóm lesz Mon Mothmával, megkell szerveznünk a vezérkart, már két hónapja azt csináljuk. – Felállt és kezet nyújtott Dravernek. – Sok sikert.

- Elkísérem a kompjához…

- Az jó, legutóbb, amikor jártam egy űrfregatton, eltévedtem…

A pilóták többsége szimulátornak nevezte volna. Kewidnek viszont először meg kellett volna találnia a hangját, hogy bármit is mondhasson róla.

- Nem harap – vigyorgott Drach. – Nekünk is be kellett ülnünk, amikor csatlakoztunk.

- És… hermetikusan zár? – nézett fel a hajdani telbun, miközben sápadt ujjaival végigtapogatta az ajtó szigetelését.

Ilis egy sóhajtás kíséretében megforgatta a szemét, aztán pár gombnyomással kinyitotta a fülkét.

- Nem, úgyhogy nem ebben fogunk kidobni a zsilipen.

A fiatalember tágra nyílt szemmel hátrált egy lépést.

- Acre pilóta hangja alapján meg kell állapítanom, hogy nem gondolja komolyan a mondandóját – jelentette ki a nagyjából emberszabású, mindazonáltal meglehetősen szokatlan felépítésű droid, aki az imént csatlakozott az osztaghoz. Két hónappal ezelőtt találták szerencsétlen, megboldogult Jouro szobájában, nyilván saját kezűleg készítette. Eleinte fogalmuk se volt róla, mire lehetne használni, de aztán idővel kiderült, hogy a gép sokoldalúbb, mint gondolták volna. Közelharc-trénerként ugyanolyan jól működött, mint szakácsként, orvosként, adatbankként, tolmácsként vagy pszichológusként. Ez utóbbi képességét az elmúlt hónapok során – ha nem is közvetlenül – jócskán volt alkalma kamatoztatni.

- Tehát tényleg ki akarnak dobni ebben az izében? – rémüldözött Kewid, aki ha találkozott is szimulátorral az élete eddigi szakaszában, nem emlékezett rá. Arra meg, hogy hogyan szokás működtetni, pláne nem, így hát joggal gondolhatta, hogy a gépet a vadászokhoz hasonlóan az űrben használják.

- Kinézném belőle – morogta Jorka.

[Gyerünk, Kewid, ha nem szállsz be, akkor teszek róla, hogy ne egy szimulátorban leld halálod] kiáltotta a szomszédos szerkezetből Nay.

A férfi vonakodva bemászott a fülkébe, és gyanakvó tekintettel méregetni kezdte a műszereket. Ismerősek voltak, valaha rengeteg időt tölthetett hasonló gombok és kallantyúk közt.

Túlságosan is sokat.

Kewid félretolta a gondolatot; majd később kitalálja, mit jelent. Most a feladatára kellett koncentrálnia.

Fejére illesztette a sisakját, aminek szemellenzőjébe épített réteg most zárt hangárkaput vetített a szeme elé.

- Kirepülés! - utasította egy szigorú női hang. Valahonnan ismerős volt neki, de így hirtelen nem tudta archoz kapcsolni. Már épp a nyelvén lett volna az illető neve, kinyúlt érte…

[Lorkleshar!] figyelmeztette Nay. [Ne álmodozz!]

A férfi előre tolta a gyorsítókart, mire a gép kiröppent a hangárból.

Négyen voltak, szemből közeledtek. TIE-vadászokként azonosította őket. Hamar felbontották az alakzatot, mindegyikük üldözőbevett egyet az újoncok közül.

Wedge, a koréliai pilóta, kitért a támadója elől, aki nem zavartatta magát, rögtön tűz alá vette togori társukat.

Mint kiderült, rossz ellenfelet választott. Nay egy hurokkal kikerülte a lézersugarakat, és egy protontorpedót küldött a TIE egyik hajtóművébe, ami látványos tűzeső kíséretében, a hajóval együtt darabokra hullott.

- Hé, tapsifüles! – kiáltott oda a lepi pilótának, aki egyelőre még a csatázók körül keringett, megfelelő prédát keresve magának. – Védem a hátad.

Kewid nem sokáig foglalkozhatott társai csevejével; az egyik TIE pilótája úgy döntött, hogy őt szemeli ki célpontnak. Kewid kitért balra, aztán dugóhúzóba döntötte a gépét, úgyhogy a lövések épp hogy csak nem súrolták a pajzsát. Irányt váltott, és megsorozta a birodalmi gépet, ami viszont kecsesen eltáncolt a lövései elől, és másik szögből folytatta a harcot.

A fiatal férfi minden figyelmét a küzdelemre összpontosította. Nemsokára meg is találta azt a pontot, ahová célozva az ellenfele nem tudná kivédeni a támadását. Óvatosan lejjebb süllyedt, aztán előkészítette a protontorpedóit. Kattant a célzár, hüvelykujját rátapasztotta a kilövőbillentyűre, aztán lenyomta…

Egy durranást hallott, a szeme előtti csillagmező helyét átvette a „SZIMULÁCIÓ VÉGE. SZERZETT TALÁLAT: 1 KAPOTT TALÁLAT:1 PONTSZÁM:12” felirat.

A fülke ajtaja kitárult, szinte vakító fény ömlött be rajta. A nyílásban az alacsony, szőke lány állt, aki a fogadótermet is berendezte nekik.

- Tehát most meghaltam? – tudakolta Kewid, miközben kikászálódott a szimulátorból.

- Kilőttelek – biccentett a lány, ahogy becsukta mögötte az ajtót. – Túlságosan Shadreera koncentráltad a figyelmedet, és nem vetted észre, hogy a nyomodban vagyok. Eltaláltad, de én is téged.

- De… ha téged nem lőttek le, akkor miért szálltál ki?

- Kilőttek. – javította ki Syerra. – Chazz eltalált.

Kewid nagy levegőt vett, aztán kifújta. Tisztában volt vele, hogy elég rég óta ez az első repülése, ami ráadásul csak szimuláció volt, de mégis lelombozta az a gondolat, hogy egy tizenhat éves pilóta ilyen egyszerűen végzett vele.

- Azért ennyire nem kell letörni – vigyorgott rá az osztag vezetője, aki épp az asztromech-jét szabadította ki az aljzatából. – Valós helyzetben nem haltál volna meg.

- Hogyhogy? – nézett rá csodálkozva a kuati.

- Az egésznek annyi a titka – kezdett bele Shadree, miközben a kis droid leereszkedett a földre -, hogy… - tartott egy kis hatásszünetet - … Syerra szinte soha nem használ mást ionágyún kívül.

A Tarchon csillagromboló végigsuhant az űr sötétjén. Az irányító árokban világosszürke ruhás tisztek kezelték a műszereket, célpont után pásztázva a végtelen univerzumot, vagy kontrolálva a hatalmas csatahajó körül sürgő-forgó TIE vadászok mozgását. Kamir kapitány ezt a sötétséget figyelte, próbált a mélyére hatolni, gondolatai titokzatos küldetésük körül forogtak.

A szeme sarkából látta a magas, fekete bajszot és ősz sávokkal ékesített hajat viselő, vörös egyenruhás férfit belépni. Az Ubiqtorate tisztje, Dywis Antilles.

- Elgondolkodom, hogy mit keres itt az Ubiqtorate tisztje egy csillagromboló fedélzetén.

- Mert csak jót hallottam a kapitányáról és a személyzetéről, ezért épp alkalmas a céljaimra. A harcos mindig megdicséri a kardját.

- És mik ezek a célok? Annyit tudok, hogy az Af’Fel-i bázisunk pusztulásához van köze.

- Kapitány, mind a ketten a Civilizációt védjük. Hallott már a Sarlakk nevű bűnszervezetről?

- Valami kalózbanda?

Dywis a csillagok felé fordult, majd megvakarta gondosan borotvált állát.

- Sokkal kiterjedtebb, persze sok szerencsés közjátéknak hála megsemmisült. A vezetőjük Arcat Kai beszivárgott a Császár egyik titkos csoportjába, persze egy jó ideje megfigyeltem, de amint kiderült a Sarlakkhoz fűződő kapcsolata… Akkor már késő volt. A jelentések szerint készített egy fegyvert, egy újfajta, veszélyes fegyvert, ami még most is ott van a csillagok között. Titkos forrásokból tudom, hogy az információk egy űrfregatton vannak… A Corellian winden…

- És mit csináljunk?

- Maga lázadókat öl kapitány… - A férfi sarkon fordult. – Kell egy csalétek, ami oda csábítja őket… Természetesen ugyan ez a kapcsolatom elmondta ennek a kapcsolatnak a helyét, amint megadom a jelet és a koordinátákat maga ugrik. Világos kapitány?

- Igen, uram – morogta Kamir. A galaxisban háború tombol, ő meg horgászosdit játszik, de helyette ő a horgászbot…

- Mennyire ért a műszaki dolgokhoz? – tudakolta Moron enyhén lehalkított hangon.

- Egy kicsit – felelte Garuu. – Miért?

A fiatalabb férfi körbemutatott az apró, szürke cellában.

- Amint látja a többiek nincsenek itt.

- Igen, azt észrevettem. Mi történt?

- Nevezzük egy kisebb összetűzésnek – tért ki a válasz elől Andrus. Maga se szívesen emlékezett a dologra, és sejtette, hogy Connie milyen dühös lehetett rá. A saját álláspontja szerint Barak tehetett a dologról, de mégis őt kellett elszeparálni a többiektől. A mandaloriak ugyan élvezték, ha a foglyaik egymásnak estek, de azt mégsem akarták, hogy ez által komoly sérüléseket szerezzenek. Így hát Moron kapott egy csinos kis magáncellát, ezzel pedig a trió megfosztatott a közös tervezés lehetőségétől.

- Értem – biccentett Garuu, aki úgy döntött, hogy inkább nem akar többet tudni a dologról. Ő is visszavett a hangerőből, hiszen ki látott már olyan börtönt, ami nincs bepoloskázva? – Tehát miért lenne szükségünk műszaki jártasságokra?

A fiú lecipzárazta a dzsekijét, és óvatosan megmutatta az idősebbiknek azt a tárgyat, ami miatt az érkezése óta csak igen ritkán vált meg a ruhadarabtól.

Garuu elismerőn füttyentett.

- Ezt meg hogy sikerült megtartanod, fiam?

- A belső zsebemben volt, ráadásul száz százalékban természetes anyagokból készült. Semmi fém, műanyag vagy ilyesmi. Most az egyszer hálás vagyok, hogy Syerra ennyire környezetbarát… A szenzorok nem tudják kiszúrni. A kérdés már csak az, hogy ön képes-e levédeni egy csatornát, hogy elérhessük a többieket.

Az idősebbik férfi hümmögött egy sort.

- De pontosan hogyan akarunk velük kapcsolatba lépni? Netán ők is hordoznak magukkal egy ilyet?

- Nem hiszem – vigyorodott el Andrus. – De láttam már egy pilótatársamat, ahogy vibrotőrt húz elő a bakancsa talpából. Connie-ból is kinézek valami hasonlót.

Mindeközben az említettek is nagy munkában voltak.

- Segítenél? – nézett fül Underso, miközben a hajából próbálta kihúzni a csatját.

- Persze, de miért lesz ettől nekünk jobb? – morogta Barak, ahogy segített kibogozni a hajtincsek közé akadt eszközt.

Társa kezébe vette a fél tenyérnyi, ovális kiegészítőt, és kipattintotta a tűjét.

- Ettől nem lettem okosabb - pislogott értetlenül a fiú. – Mágneszár van az ajtón, ezzel nem tudod kinyitni.

- Ezzel nem is – mondta Connie, aztán félrerakta a csatot, hogy… levegye a cipőjét. Eltartott egy ideig, amíg miden hurkot kioldott és minden csatot kikapcsolt, de végül kezében tartotta a bal csizmáját. – Kapd el! – hajította a társa felé.

A lábbeli a falhoz szegezte volna Barakot, ha nem sikerül időben elkapnia.

- Mégis mit tárolsz ebben? – szörnyülködött a ruhadarab súlyát méregetve.

- Ólombetét – felelte a nő, miközben leküzdte magáról a csizma párját. – Leárnyékolja azt, ami benne van – tette hozzá suttogva. – Ilistől vettem egy ötletet.

- Ha ezzel valakit fejbe rúgsz…

- El fog tartani egy darabig, míg összerakjuk – folytatta halkan Connie, aztán meglóbálta a csatot. – De mindennek ez a kulcsa.

A Bantha Szakadékváros egyik dokkjában pihent, csupán néhány, helyi származású kikötőőr strázsált mellette. A város peremén lévő díszes épületben pedig a tulajdonosai álltak. Gremmith, a hutt a tágas terem közepén üldögélt. Mellette négy gammorrai strázsált. Jorka még utoljára megnézte a falakat fedő sokszínű, mitológiai jeleneteket ábrázoló mozaikokat, majd egy pillantást vetett a vörösmárvány padlóra, aztán a boltozatos plafont tartó oszlopok mellett álldogáló zsoldosokra. Mellette Ilis állt, Nay, a togori hátul volt és bizalmatlanul nézte a hatalmas csigaszerű lényt. A hutt felkacagott, majd átadta a mellette álldogáló rodiai talpnyalónak a fűszert.

- Ez a fűszer közepes, de jó. Mit kértek cserébe? – kérdezte mély, dörgő hangon.

- Hallottuk, hogy kapcsolatban állsz a mandalóriakkal. És van náluk egy fontos fogoly, akinek a fejére sok, nagyon sok vérdíjat tűztek ki.

- A mandalóriakkal osztozkodunk – kacagott fel Gremmith. Jorka a társaira sandított, aztán felsóhajtott. Nem megy neki ez a tárgyalósdi.

- De mi 50-50%-ban tudnánk osztozkodni. Na, mit szólsz?

A semmiből előlépett egy devaroni hím, majd a hutt füléhez hajolt, és belesúgott valamit. Gremmith sokáig hallgatott, majd a lázadókra nézett…

- Azt hogy ti szerintem úgy vagytok csempészek, mint én twi’lek táncos lány.

Ilis hirtelen a hutt felé emelte a lézerpisztolyát, de a hátánál álló trandoshi a nő tarkójához szorította a saját fegyvere csövét. Nay célba vette a harcost, de a togorit ekkor egy tetovált twi’lek célozta be. Hennora és Jorka egyszerre emelték a fegyverüket a harcosra, de a bothai látta a szeme sarkából, hogy két weequay spécézte ki őket…

Koréliai felállás, ebből úgy lehet kijutni, ha valakinek… annyi esze van, mint 1000 mynocnak együttvéve.

Jorka az arkanaira nézett, aki kacsintott. Egyszerre fordultak meg, majd lőttek. A lézersugár mellkason találta a két fejvadászt. A lázadók lebuktak a következő lövések elől. Nay leszedte a trandoshit, aztán megeresztett két lövést a terem távolabbi sarkába. Ilis pedig a huttra lőtt, de a lézersugár nem tudta átégetni a vastag zsírréteget, ami a lény bőrét fedte.

A következő pillanatban már a folyosón rohantak, leszedték az eléjük álló harcosokat. Jorka felkiáltott.

- Lezárják a kaput!

Az épület kétszárnyú kapuja valóban kezdett összezárulni. Ilis és Hennora azonnal átugrottak az egyre szűkülő nyíláson. Nay egy íves szökkenéssel jutott ki. Jorka minden erejét összeszedte, majd egyszerűen átpréselte magát a résen… Kis híján levágta a lábát, de a bothainak nem volt elég ideje rinyálni.

Észak felől egy páncélozott sikló tartott feléjük, de hirtelen balról egy lángcsóva oldalba kapta, majd tűzgolyóvá változott. A közeli sikátor rejtekéből, öt fekete testpáncélos alak sétált elő, a kezükben rakétavetőkkel.

A vezetőjük hátratolta a csuklyáját, felfedve, hogy valójában egy nikto.

- A birodalmi kémhálózat rossz munkát végez, mi könnyen rátok találtunk, lázadók…

Jorka nyelt egyet.

- Fejvadászok vagytok? – A keze a lézerpisztolya felé mozdult.

- Az Adala Iparművek emberei vagyunk, és innentől a lázadás barátai. Fontos információink vannak a vezetőiteknek. A ti hajótokkal megyünk a fregattra…

Átadta a lézerkarabélyát Jorkának. A bothai a társaira nézett, majd elfogadta.

- De gyorsan, pillanatok múlva itt lesz a birodalmi rendőrség…

- Nyugi, ismerünk pár sikátort – kacsintott egy izmos, kopasz zsoldos.

Shadree az asztala mögött ült, egyik kezében adattábla, a másikban kávé, amit Syerra épp az imént nyújtott át neki.

- Kösz – biccentett, aztán újra belemerült az olvasmányába.

- Szabad megtudnom, mi olyan fontos, hogy az éjszaka közepén, amikor a normális emberek az igazak álmát alusszák, itt ülj az irodádban és… olvass? Én tényleg támogatom a regények szeretetét, de nem lehetne ezt inkább nappal? Úgy nézel ki, mint egy zombi.

Az osztag újdonsült vezetője elnyomott egy ásítást, és belekortyolt a kávéba.

- Jól vagyok, komolyan. Csak… az újoncok aktáit tanulmányozom. Nem gondolod, hogy egy kicsit furcsák?

A fiatalabbik lány lehuppant a fal mellett sorakozó székek egyikére, felhúzott lábait átfonta a karjával, állát pedig a térdére támasztotta.

- Az attól függ, mit tartasz furcsának. Én például azt, hogy – a kronójára pillantott – még hajnali egykor is fent vagy.

Shadree megajándékozta egy rá igen jellemző, megrovó pillantással.

- Oké, oké. Ha tényleg kíváncsi vagy rá, a togori és az a sötét hajú… azt hiszem, Antilles, na ők egész normálisnak néznek ki, bár az előbbivel nem szívesen futnék össze egy sikátorban. A lepi, na, ő kicsit szokatlan, de nem szeretnék külső alapján ítélni… az a magas, vörös hajú viszont tényleg furcsa. Mint aki… nem is tudom, mindenen elgondolkozik. És… megijedt a szimulátortól.

A nő letette az adattáblát és a csészét is, mielőtt az utóbbi tartalmát véletlenül még az apró gépezetre borította volna.

- A neve Kewid Lorkleshar, és annyira nem magas. Bár hozzád képest…

- Jól van, na!

- Szóval, mint az előzetes elbeszélgetésen kiderült, valamiféle részleges emlékezetkieséssel küzd, ezért tűnhet úgy, hogy gyakran elgondolkozik.

Syerra elgondolkodott.

- Amnézia?

- Akkor semmire nem emlékezne, viszont a saját állítása szerint a gyerekkorától kezdve öt évvel ezelőttiig mindent tud…

- Demencia?

-… és tökéletesen emlékszik az elmúlt nagyjából egy évre is. Egyébként mióta vagy te pszichiáter?

A lány elnevette magát, aztán ő is ásított egyet.

- Nem kéne megmutatni ADN83PT-nek?

Shadree felállt az asztal mögül, megkerülte azt – közben, mivel az egyetlen vényforrást az asztalon álló komputermonitort adta, belerúgott egy arra ténfergő takarítódroidba, ami elveszett az asztal árnyékában, így nem vehette észre -, és odasétált a fiatalabbikhoz.

- Te komolyan megjegyezted a nevét? Én csak Pitinek hívom. Találó, nem?

- Ööh… nem – nézett fel Syerra.

- És szólni fogok neki. De most már tényleg menj szépen vissza Ilishez, mert itt fogsz összeesni. Ha holnap nem lesz különösebb dolgunk, alhatsz délig. Viszont most irány az ágy, hadnagyka.

- Nagyon vicces – húzta el a száját a lány, de végül mégis hagyta, hogy Shadree kivezesse a helyiségből.

A Bantha besiklott a fregatt hangárjába, a rámpája leereszkedett. A céges zsoldosok és a lázadók csoportja sétált le rajta. A dokkba érkező katonák azonnal fegyvert fogtak rájuk, de Jorka eléjük állt.

- Velünk vannak, én vállalok értük felelősséget. Draverhez kell mennünk.

Draver, Jonson és a Bíbor osztag tagjai az eligazítóba voltak. A koréliai kapitány végignézett rajtuk, majd magában elgondolkodott… Három ember hiányzik, három jó pilóta… Majd a másik helyre vándorolt a tekintete.

Ott a jövőbeli Smarangd osztag foglal majd helyet. Samdynis szervezte őket össze, tagja lesz az a zabrak nő is, aki segített megszerezni a Bothawuiról az adatokat. Bármelyik nap visszatérhetnek a kiképzésről…

A zsoldosok felé fordult. Az őket vezető nikto Erlecként mutatkozott be. Mint kiderült az Adala iparművek a klónháború hirtelen lezárása után rátette a kezét a Baktoid művek peremvidéki gyárára, és azóta fegyvereket gyárt a feketepiacra, de álcaként háztartási épekkel látja el a Birodalmat. Nodev velük való tárgyalásról tért vissza, amikor a mandalóriak rajta ütöttek.

De az Adala emberei kicsit előrébb jártak, mint ők… Követték a támadók nyomait, és egy jégbolygó felett lyukadtak ki. A hologramon az égitest kékesszürke gömbje felett egy szárnyatlan rovarra emlékeztető védelmi űrállomás lebegett, az egyenlítőjénél pedig négy Keldabe osztályú csatahajó…

- A Corellian windnek ki kell lépnie a hipertérből, és tűz alá kell vennie a csatahajókat – kezdett bele Draver a taktika ismertetésébe. – Amint mind a kettő velünk kezd el foglalkozni a Rebel Ingle és a Dac light kilépnek a hipertérből és tűz alá veszik őket. – Ereb és Ynese bólintottak. - Közben a vadászosztag támadás alá veszi az űrállomást, és próbálnak annyi kárt okozni, amennyit lehet. Mi leküldünk egy kommandót…

- Szeretnénk mi is részt venni az akcióba – szólt közbe Erlec. – Ez nekünk becsületbeli ügy.

Draver bólintott.

- Több katona, jobb akció – mosolyodott el a kapitány.

Syerra felsóhajtott, majd Shadree-ra nézett.

- Újabb csata, pedig az utóbbi két hónap nyugodt volt.

A bakurai nő a plafont nézte, mire Tannoshika felbőgött. Csipogó hűen fordította, amit mondott.

- Ezt is túléljük, mint ahogy a Yavint.

- Akkor még Connie is velünk volt – tette hozzá Jorka. – Meg Andrus…

Shadree érezte, hogy Moron említése felkorbácsol benne valamit, nem akarta, hogy Barak neve is oda csatlakozzon.

- Megtaláljuk őket, újra teljes lesz az osztag. Most pedig mindenki készüljön, csatázni megyünk.

- Kész! – csapta le maga mellé a csatot diadalmasan Connie. – Te hogy állsz a kamerákkal?

Barak leugrott a priccséről, és az órákon keresztül történő bütyköléstől elgémberedett vállát dörzsölgetve a parancsnokához sietett.

- Minden rendben. Fél órája odamentünk a priccseinkhez, te csak fekszel, és nézed a plafont, én pedig ülök, és a falat bámulom. A poloskák a légzésünket továbbítják. Ha nem vizsgálják meg jobban, fel se tűnik, hogy az egész ismétlődik.

Connie az ölébe húzta a kis dobozt, amiből egy fordított U alakban hajlított drót állt ki, összeérintett benne két vezetéket, mire a szerkezet halkan felzümmögött. Ezután lecsukta a műanyag tetőt és felpillantott.

- Akkor most már csak órák vagy napok kérdése… esetleg hetek vagy hónapok… vagy évek. Egyszer úgyis megtalálnak minket.

Barak elhúzta a száját, aztán kis habozás után megszólalt:

- Én a helyedben nem várnék addig.

- Ezt hogy érted? – kérdezte csodálkozva a nő.

- Emlékszel még, miért vágta Shadree szájba Andrust?

Connie bólintott, a fiú pedig felvázolta neki a kommunikátor történetének második felét.

- Mi ezzel az izével nem tudunk közvetlen hívást kezdeményezni, de van egy rejtett csatornánk, amit ők fel tudnak hívni.

- Ügyes – biccentett a parancsnok. – És az ajtó zárja úgy működik, mint egy apró kom?

Barak arcán széles mosoly terült el.

- Pontosan.

Shadree nagy levegőt vett, aztán hangos sistergéssel kifújta.

- Ugye tudod, hogy nem bosszút állni megyünk oda? – aggodalmaskodott Syerra. – Egyszerű túszmentési akció. Semmi személyeskedés…

- Mondd csak, te soha nem vagy ideges? – vágott vissza a lány egy kicsit élesebben, mint szerette volna. – Bocs, tényleg nem ártana lehiggadnom.

- Általában nem. Hé, Shadree… sikerülni fog. – Azzal bontotta a kapcsolatot.

Hát persze – gondolta a bakurai pilóta.

Tövis figyelmeztető csipogása zökkentette ki a gondolataiból. Még egyszer mélyen beszívta a levegőt. Kezét rátette a kallantyúra, és amikor a műszerfal megfelelő panelje felsípolt, meghúzta.

A hiperűr örvényei először csíkokká, aztán pöttyökké változtak, ők pedig ott voltak.

A bolygóról összesen annyit lehetett elmondani, hogy kivételesen randa volt. A napjától lehető legtávolabb forgott a lehető leglassabban. Tehát hideg volt. Nagyon-nagyon hideg. Shadree pedig inkább nem akarta tudni, milyen körülmények közt tartják a társait.

A jégbolygó körül pedig valami randa, dúracél dolog keringett.

- A francba! – sziszegte a lány.

- Ez nem jó… - értett vele egyet Jorka. – Hogy fogjuk kijátszani?

A válasz egy csillagromboló képében érkezett meg, ami ragadozóként kezdett keringeni a bázis körül. A bolygóról és a gépszörnyeteg gyomrából TIE- és kom’rk gépek röppentek fel, és megindultak a lázadók felé.

A harc megkezdődött.

- Biztos, hogy ennél is működni fog? – aggodalmaskodott Barak. – Mi lesz, ha észreveszik?

Garuu elhúzta a száját, és állított egy kicsit a komlink frekvenciáján.

- Odakint csata van. Nem fog nekik feltűnni…

Pár pillanat múlva a zár felzümmögött, az ajtónyílást takaró acéllemez pedig félrehúzódott.

Odabent Connie és Barak szeme csak lassan szokta meg a hirtelen érkezett erős fényt. Miután ismét tisztán láttak, gyanakodva méregették Nodevet.

- Ez meg ki? – kérdezte Bíbor Vezér hunyorogva.

- Nodev Garuu – hadarta Barak. – Barát. Most viszont siessünk.

A hangár szinte üres volt, a vadászpilóták első hulláma már kirepült, a második pedig még nem állt starthoz.

A két férfi és a nő átvágtak a szürke termen, kiválasztva az egyik kom’rk kompot. Nodev Syerra komlinkjével kinyitotta a hajó zárját, aztán mindhárman beszálltak.

- Rendben, indulás – vezényelt Connie. – Én vezetek, Barak, te leszel a másodpilóta. Moron, te viheted a tűzvezérlést. Garuu, magára bízhatom a kommunikációt?

- Természetesen – biccentett a férfi, és leszíjazta magát az egyik ülésre.

A hajó felemelkedett, és kirepült a hangár még nyitott kapuján, maximális sebességgel közeledve a légkör határa felé. Azonban nem repülhettek sokáig gondatlanul…

- 257-es egység! – reccsent meg a kom. – Hová mennek?

- Mi vagyunk az utánpótlás, uram – rögtönzött Nodev. – A kintieknek szükségük van ránk.

- Nyugtázva.

Moron kifújta a benntartott levegőt. Ez szoros volt.

Shadree jobbra döntötte a gépét, és eleresztett egy lézersorozatot. A sugarak egy része mellé ment, de Syerra kipótolta a találatot egy jó irányzott iontöltettel, a kom’rk vadász pedig irányíthatatlanul sodródott tovább, csak hogy a helyét átvegye egy TIE.

Mellettük Kewid és Ilis párosa manőverezett, több-kevesebb sikerrel. Bár az újoncnak elég jó reflexei voltak, ez még nem pótolta a harctéri tapasztalatot; és jó adag bosszúságot okozott Acrének.

A többi újoncnak is jutott egy-egy kísérő az eredeti csapatból. Antilles Jorkával, Nay Tanoshikkával, Chazz pedig Dorffal társult. Hennorának már csak Dracharozev maradt. Nem volt vele egészen elégedett, de igazság szerint senkivel nem lett volna az. Az újonnan társultak hátulról fedezték őket a hajójukkal.

- Rendben emberek, ezek rohadt sokan vannak, úgyhogy mindenki lője azt, aki a szeme elé kerül. A lényeg a következő: Valahogy bejutunk, és kihozzuk őket. Ezek után riasztjuk a Windet, Draverék pedig átugranak a szomszédrendszerből, és összeszednek minket. – Shadree csodálkozott rajta, hogy egyáltalán képes nyugalmat erőltetni a hangjára. – Érthető?

A többiek nyugtázták a parancsot.

Az ellenség pedig csak jött, és jött… A birodalmiak legalább a harmadik hullámukat engedték ki, és már ők is szereztek kisebb sérüléseket (Hennorának márcsak pótgenerátorról működtek a pajzsai – természetesen Drach hibájából -, de nem volt hajlandó félreállni), amikor egy magányos komp szállt fel a jégbolygóról.

Shadree félrerántotta a gépét két TIE lézersugarai elől, és leírt egy dugóhúzót, aminek következtében kilőtte a Syerrát támadó harmadikat. De még mindig két dupla ionhajtóműves üldözte, láthatóan elég jó pilótáik voltak. A hátsó pajzsa már kezdett leválni, amikor szárnyemberének sikerült ártalmatlanná tennie az egyiket.

- Kösz, hadnagyka.

Fél másodperccel később igen furcsa dolog történt: a légkörből imént kiszabadult komp bevágott mögé, és eleresztett egy sorozatot. A lány ösztönösen oldalára fordította a vadászát, de mint kiderült feleslegesen: a kom’rk lövése a TIE-t vette célba, és találta el. A birodalmi gép darabokra robbant.

- Ez meg mi a franc volt? – kiáltott fel Shadree.

A sisakkomja felcsipogott, ő pedig fogadta a hívást.

- Rég találkoztunk - üdvözölte enyhén torzítva egy fájóan ismerős hang.

Shadree köpni-nyelni nem tudott, a levegő pedig a meglepetés hatására kiszorult a tüdejéből.

- Idióta… - préselte ki végül magából, hangja pedig jóval magasabban csengett, mint szerette volna.

- És is örülök – nevetett fel Moron Andrus.

Azonban nem sok idejük maradt beszélgetni, a sors újabb meglepetéssel ajándékozta meg őket. A birodalmiak, akik nyilván azt hitték, a mandaloriak ellenük fordultak, „ellentámadást” indítottak.

- Na jó, emberek, itt Bíbor Vezér. Bocs, Connie, ha hazaértünk, átadom a szerepet. Itt végeztünk, szerintem hagyjuk, hogy ezek elintézzék egymást. Zöldfülű, átküldöm nektek a koordinátákat. Megvan? Háromra ugrunk. Egy… kettő… Most!

A fényévek pedig elnyelték az osztagot. Mire ellenfeleik feleszméltek, már nem voltak sehol.

A hangár nyüzsgött a gépeikből kiszálló pilótáktól, Shadree viszont mintha mindezt észre se vette volna. Idegesen járkált Moron körül, a fiatal férfi állapotát vizsgálva. A haja megnőtt az utóbbi két hónapban és borotválkozni se nagyon volt lehetősége, a száján lévő seb behegedt, de szerzett helyette újabb sérüléseket, egy két lila foltot és horzsolást, viszont az volt a fő, hogy élt, és itt állt előtte.

- Meg tudnál állni? – kérdezte Moron. – Lassan elszédülök.

- Ja, persze – mondta a lány, és lefékezett. – Hát… üdv újra itthon. Hogy van a szád?

A férfi halványan elmosolyodott.

- Nagyjából meggyógyult. Talán marad egy kis heg, de fel se fog tűnni…

A lány nagy levegőt vett, lelkiekben pedig felkészült a mondanivalójára. Már két hónapja tervezte ezt a beszélgetést, de most mégis olyan nehéznek tűnt…

- Sajnálom – nyögte ki végül. – Nem kellett volna megütnöm téged.

- Ugyan – vonogatta a vállát Andrus. – Lepszichopatáztalak. Kvittek vagyunk. Nem láttad Syerrát?

A bakurai pilóta arcán árnyék suhant át. Vetett egy pillantást az osztag legfiatalabb tagjára, aki Barakkal folytatott eszmecserét a mandalori komp mellett, amit jelenleg technikusok fésültek át nyomkövetők után kutatva.

- Épp az öcsémmel beszélget. Miért?

- Szeretném visszaadni neki a kommunikátorát. Hasznos kis szerkezet, megmentette az életünket. – Óvatosan hátrált egy lépést, hogy kikerüljön Shadree ölkének hatósugarából. – De… te is odaadhatod neki. Ha akarod.

Ilis, nyomában Kewiddel – aki mellé a Winden idegenvezetőként is kijelölték – odasétált hozzájuk.

- Ha látnátok kívülről, milyen szerencsétlenek vagytok… - Megengedett magának egy sokatmondó vigyort. – Egyébként Connie üzeni, hogy rendkívüli gyűlés a kettes eligazítóban, szóval, ha befejeztétek a nyáladzást, gyertek.

Shadree már vissza akart volna vágni, de végül csak egy megsemmisítő pillantással ajándékozta meg pilótatársát – ami az említettet nem igazán hatotta meg – és elindult az eligazító felé. Kezdte úgy érezni, hogy meglehetősen jó napja van.

A Tarchon kilépett a Milvayen bolygó felett, majd dokkolt a hangárba. A burkolatán csak kisebb koromfoltok voltak. Dywis az irodájában ült, és megsemmisítően nézett a mandalori páncélba öltözött fiatal lányra…

- Nos, a támadást ezek szerint a lázadók csinálták az egyik kompjukkal.

- A Corellian wind nevű fregatton szolgáló pilóták, de maga kilőtte tizenhét vadászomat…

- És mivel maga nem jól őrizte a foglyait, ezért a nekünk húsz pilótát kellett elveszíteni. Kvittek vagyunk, nos, remélem nem lesz köztünk harag. – Bontotta a kapcsolatot, majd elgondolkodott. Nem tudta elfogni a hajót, de lesz még rá alkalma reményei szerint. A legjobb kiképzést kapta, valamint annak idején maga a Császár tüntette ki…

És persze az ő kapcsolata is a fregatton van még…

A férfi elmosolyodott, a szeme előtt egy Új Birodalom lebegett, legyőzhetetlen katonákból álló hadsereggel.

Írta:

Sachia

Kenneth Withaker