Árnyföld

A Kashyyyk

Bielh Donson a Birodalom tizedese végigszáguldott a rabszállító siklóval a wroshyrfák koronája felett, legszívesebben köpött volna egyet, ha a helyőrség parancsnoka nem figyelt volna a járművek tisztaságára. Bár ezen a temetővilágon, ahová csak az olyan katonákat küldték, akik máshová nem voltak jók minden csak berozsdásodott és bemocskolódott hála a levelekből felszálló párának és a hátul utazó vukik bundájának.

Ez a bolygó utálta az emberi életet, ahogy az univerzum utálta a tizedest.

Az egyik vuki felüvöltött, a másik is csatlakozott. Bielh felsóhajtott, majd odafordult a másodpilótájához.

- Menj hátra, és nyugtatózd be őket!

A fiatal tiszt nyelt egyet.

- De…

- Le vannak bilincselve, és megőrjít az üvöltésük. Na, nyomás!

Inhumán, ocsmány söpredék. A tizedes annak idején még a Caridán végzett, az osztályelsők között volt, beválogatták a rohamosztagosok közé, de a miatt a szemétláda Wolson miatt… Miért árulta be, hogy kipróbálta a halálpálcát?

Legszívesebben belerúgott volna a műszerpultba.

- De…

- Na, takarodj hátra!

A fiú benyúlt a műszerfal alá, majd előhúzott egy kábító puskát és hátrasietett. Donson jobbra kanyarodott a gépével. A francnak akar annyi vukit a Birodalom, mit építenek ezek már megint? A Halálcsillaggal már befürödtek…

Ekkor az egyik fa koronájában kiszúrt egy alakot, humanoidnak tűnt, első látásra embernek is gondolhatta volna, de ahogy jobban megnézte… Egy ormótlan, bundás vuki, de ennek fekete bundája zöldes árnyalatú volt, a nyakában pedig csontokból készült nyakék…

És a kezében egy nehézkes, nagy kézifegyver…  A vuki a vállához emelte, majd lőtt. Bielh jobbra fordította a siklót, de későn. A lézersugár telibe kapta a gép oldalát, az megpördült a saját tengelye körül, majd száguldani kezdett a bolygó felszíne felé…

Bielh kinyitotta a szemét, a bal karja sajgott, a zuhanásból csak az ágak recsegésére emlékezett, lenézett… A lába természetellenes szögbe balra hajolt.

- Hogy egyetek banthaszart. – Inhumán söpredék, szőrös majomfajzatok.  Ekkor a levelek között megjelent egy alak, lepillantott rá, aztán felmordult. A következő pillanatban egy szőrös kar ragadta meg a tizedes nyakát… Egy újabb reccsenés hallatszott, de ez már nem egy ágé volt…

***

A Corellian wind a Kuhurrik gázóriás déli sarka alatt pihent. A 25 hold és a hatalmas bolygó által keltett gravitációs görbület elrejtette őket a Birodalmi szenzorok elől. Draver az irodájában ült, és a Kashyyyki ellenállás vezetőjét, Tarfful. A vuki  a fajtájához képes is magas és tagbaszakadt volt, a fején a szőrt hagyta megnőni és ezeket varkocsokba fonta. Két díszes vállpajzs jelezte, hogy háborús hős…

Gram bel Iblis csak jókat mondott róla, és tényleg. A vuki és a társai elszöktek a Halálcsillag építéséről, elkötöttek egy birodalmi hajót, majd azon a héten még három rabszállítót, majd megszöktették a rajtuk lévő vukikat.

- Tamva egy rendkívül elismert wookie mérnők. Ő dolgozott a Halálcsillag célzó rendszerén, részt vett a szabotálásában. A kormányzó állítólag trandoshanokat bérelt fel, hogy megtalálják. – A holovetítőbe beépített tolmácsgép fordította a vuki szavait. – Abban a körzetben zuhant le az őt szállító sikló, ahol az Árnynép él. Ezek veszélyes és ádáz harcosok, de meg kell menteni Tamvát, szükség van az információkra, amik náluk vannak.

A vuki képe eltűnt. Draver kiemelte a holoprojektort a foglalatból, majd az irodában lévőkre nézett. Tannoshika és az üzenetet hozó Merumeru az ajtó mellett állt, az első tisztjével Jonsonnal együtt. Tannoshika rosszkedvűen dörmögött

- Tannoshika gazda azt mondja, hogy az Árnynép becstelen és száműzött harcosok leszármazottai. Dögevők és fejvadászok. - Merumeru és morgott valamit saját nyelvén.- Merumeru szerint állítólag összejátszanak a trandoshan rabszolgavadászokkal.

- És gondolom vuki, nem ölhet vukit?

Tannoshika felmordult, Draver rámosolygott.

- Az egyik legjobb pilótám sokat mesélt önről – válaszolta Merumerunak. – Diplomáciai megoldás kell, van egy olyan érzésem, hogy a vuki és trandoshan faj között szinte zsigeri az ellenszenv, és szerintem az Árnynép sem kooperál velük. A Felkelésnek szüksége van egy ilyen szövetségesre, diplomáciai megoldásra van szükségünk. Tannoshika, Jonson. Elmennek a Kashyykra, vigyék magukkal Syerra Inotast is.

Tannoshika felmordult, Draver pedig csak most vette észre a vuki új frizuráját. Caamasi fonatok voltak. A koréliai elfojtott egy mosolyt.

- Leléphetnek, sok sikert.

Ahogy a kis küldöttség kisétált, a fregatt kapitánya felkuncogott.

Egy jó hajón mindig zajlik az élet.

***

A trandoshan trófeagyűjtők űrhajója rövid utazás után elérte a szomszédos Khassyykot. A közepes űrjármű fedélzetén öt gyíkember tanácskozott egy különös teremben. A falakon a galaxis legkülönfélébb lényeinek megtisztított trófeái függtek. A Krayt sárkányhoz hasonló vadakon kívül nem egy értelmes faj koponyája is ott díszelgett, valamint a hozzájuk tartozó jellegzetes tárgyak. Akadt Jedi fénykard, még a Köztársaság idejéből, vuki bunda, de még mandalori sisak is. A trandoshanok éppen a bolygó felszínének holografikus térképét böngészték, s felosztották egymás közt a vadászterületet. Mindegyikük egy két mérföld sugarú kört "kapott", azt kellett bejárnia, s felkutatni a prédát. A célpontot ezúttal nem maguk választották ki, hanem megbízást kaptak egy vuki mérnök levadászására. Sokszor vállaltak ilyen küldetést, számukra ez amolyan "kellemest a hasznossal" időtöltés volt.
A vezérük terepszínű harci öltözéket, szürke mellvértet és csont és duracél vállvédőket viselt, valamint egy kifejezetten a hüllő alkatú fejre kialakított sisakot viselt. A többiek szerényebb felszereléssel rendelkeztek, akadt félmeztelen példány, vagy olyan, aki szabvány repülősruhát hordott, akár csak hírhedt, ám a Falka által megvetett Bossk.
A jármű a vuki fővárostól nem messze hatolt be a légkörbe, majd egészen a több száz méter magas fák lombkoronájáig ereszkedett, s kinyitotta a raktér ajtaját. A hajó gyomrából öt egyszemélyes lebegő platform ereszkedett le, s indult el különböző irányokba.

Ezzel egy időben egy asztreoida közeledett a Kashyyyk felé, elszáguldott a bolygó holdjai mellett, átsuhant a birodalom érzékelőinek hálóján, a műszerfalnál ülő egyik tiszt egy egyszerű meteornak minősítette a tárgyat. A lombkorona felett hirtelen darabjaira robbant, és egy vízcsepp alakú űrhajó tört elő, majd szabadesésben elindult a fák felé.

- A gazdám azt mondja, hogy az erdőnek hét szintje van, és ebből a vukik a negyedik szintig lakják. Onnan lejjebb már csak a legbátrabbak merészkednek. A katarnok, és a vörös szövők és persze az Árnyak népe lakja. – Fordította Csipogó Tannoshika magyarázatát.

Merumeru felhorkant.

- Merumeru egyszer ifjú korában végzett egy mankamacskával .

- Mi az a mankamacska? – kérdezte Syerra.

Tannoshika átvezetette a lombban lévő járaton egy faplatformig amely mellett egy vuki katamarán parkolt.

- Nagy bundás vadállatok, hatalmas agyarakkal és karmokkal. A Caridán az egyik oktatónk kettőt is tartott, mindig azzal fenyegetett minket, hogy ha nem csináljuk végig a Jabiim szimulációt 100%-osan, akkor megetetett velük minket. Nehéz ez a flottakadémia – vigyorodott el Jonson. – Ezért ilyen arrogánsak a birodalmi tisztek.

- Akkor már mindent értek – morogta Jorka. A wookie hajó hamarosan leszállt, a rámpa leereszkedett, és a kis csapat kilépett. Az ágak és a levelek megszűrték a napfényt, félhomályossá téve az egész helyett. A levegőben ázott avar és valami virág illatának a keveréke terjengett.  Mellette négy vuki katamarán volt. A kis csapat tagjai felszálltak, majd elindultak. A vuki tábor egy fa odvában volt, egy tucatnyi sátor volt, amik körülvettek egy nagyobb, központi kunyhót. A katamaránok szélen szálltak le.

Tarfful sietett eléjük, és elkezdett beszélni a saját nyelvén. Csipogó fordította az üdvözlést.

- A vukik hálásak a lázadóknak a segítségért, és az erőfeszítéseikért, amit a Köztársaságnak tettek. Komoly a baj, a kémjeink jelentették Kachirho városából, hogy a birodalmiak az egyik legveszélyesebb trandoshan zsoldos bandát bérelték fel.

- Komoly lehet az ügy– morogta Syerra.

- Igen – fordította Csipogó Tarfful mondandóját. – A Birodalomnak szüksége van a célzó rendszere, amit Tamva tervezett.

- Valamit építenek – gondolkodott el hangosan Jorka.

- Talán egy újabb Halálcsillagot? – kérdezte magától Syerra és megborzongott.

- Egyszer már befürödtek vele, szerintem húsz évbe is beletellene hogy egy újat létrehozzanak – válaszolta Jonson. – Akkor hol is van az Árnynép tábora?

Tarfful felbőgött, amikor egy karcsú, ezüstbundájú vuki lépett oda hozzájuk.

- Krigaaa egyszer megszökött az Árnynép fogságából, tudja, hol van a táboruk.

A nőstény vuki felbőgött, majd elindult a tábor széle felé. A csapat követte. Hamarosan átvágtak egy fába vájt járaton, ami egy másik széles részre vezetett, amiről egy rámpa vezetett le a mélybe.

- Árnyföldére vezet az utunk – fordította a nőstény vuki mondanivalóját Csipogó. Krigaa előkapott egy sípot, majd belefújt. Zümmögő hangot adott ki a hangszer, az ágak közül néhány hatalmas rovar ugrott elő.

- Can-cellek – mondta Csipogó, miután Tannoshika eldörmögött pár mondatot. – Tanoshikka gazda kiskorában leesett egy ilyenről.

Krigaa felmordult.

- Krigaa azt mondja, hogy akkor most ne játszza el a téliszonyos vukit.

Erre mindannyian elmosolyodtak.

***

A trófeagyűjtők vezére, Lyka, izgatottan ugrott le a siklóról, s karmos kezével megkapaszkodott az egyik fa törzsében. A hatalmas kérgen könnyen talált fogást, de amúgy sem jelentett neki gondot a stabil pozíció felvétele. Hüllő szemeinek keskeny pupillái egészen kitágultak, ahogy beleszimatolt a levegőbe. Érezte a fák kipárolgását, az állatok szagát, s a nedves vuki bunda félreismerhetetlen aromáját. Lejjebb mászott, egy darabig várt, majd ugrott. Szabadesésben zuhant, ám a talaj még mindig nagyon távolinak tűnt, mikor becsapódott egy szitakötőhöz hasonlatos vuki járműbe. Zuhanás közben úgy kormányozta magát, hogy kikerülje a lapátokat, így oldalról érkezett a repülőbe. A hátul ülő lövészt azonnal megölte a jobb karjára erősített félhold alakú éles pengével, ám a pilótát életben hagyta. Amaz a talaj felé kormányozta a gépet, s kényszerleszállást hajtott vége. Lyka dühösen konstatálta, hogy nem élte túl a becsapódást. Nem tudta kikérdezni, így ott hagyta a füstölgő roncsot, s elindult abba az irányba, amerről a kopter érkezett. A magányos jármű elég alacsonyan repült, még ahhoz is, hogy felderítő legyen. Alighanem a szökevényekhez tartozhatott. Ez azonban azt jelentette, hogy a lázadók a közelben járhatnak, s talán a birodalmiak is. Sebes léptekkel haladt, kétkezes puskáját tüzelésre készen. Jól ismerte a sötét talajszint vadállatait, s nem akart üres kézzel összefutni velük.

***

Trikk volt az öttagú falka alvezére. A zömök termetű gyíklény egyik ujjai hiányzott, bal karját pedig egy az egyben egy szigonyszerű protézis helyettesítette. Kaphatott volna robot kart is, ám lemondott róla. Méltóságán alulinak érezte, hogy a saját hibájából elvesztett végtagot teljes mértékben pótolják.

Ahogy ereszkedett, fülét motorzaj ütötte meg. A platformba nem építettek be semmilyen letapogató műszert, egyedül a gyors és feltűnésmentes közlekedést szolgálta, így csak az érzékszerveire hagyatkozhatott. Idelent már alig fújt szél, így a szaglására csak akkor hagyatkozhatott, ha a préda már a közvetlen közelében volt. Most azonban ezt érezte, s hamarosan meg is látta az ellenséget. Egy vuki helikopter közeledett felé, majd húzott el alatta. Olyan magasságban repült, hogy a radarok még akkor sem érzékelték volna, ha az óriási fák nem árnyékolják le a területet. Szerencsére elég gyorsan haladt, így nem vették észre a platformot.

Amint a sikló eltűnt a sötétben, a harcos pedig leereszkedett a talajig. Már tudta az irányt, s jó vadászként gyalog folytatta az útját. Időről időre körbe fordult, lövésre készen, de csak elsuhanó árnyakat látott. Egy közönséges katona alighanem vaktában közéjük lőtt volna, hogy elriassza őket, ám Trikk vadászott, s a préda is meghallhatta a lövéseket. Jó pár kilométert megtett már, mikor a vukik jellegzetes szagát sodorta felé a szél. Ám a jól ismert aromába belekeveredett valami vad, ismeretlen is. Ezek a szőrös teremtmények általában ügyeltek bundájuk tisztántartására, nem ritkán olajokat is magukra kentek, hogy fényes és illatos maradjon. Persze, ezzel még csak elfedni sem tudták szagukat, nemhogy megszüntetni, de mégis elviselhetőbbé tették a kevésbé kifinomult szaglással rendelkező egyedek számára. Ám azok, akik most közeledtek, semmilyen szert nem használtak, sőt kifejezetten ápolatlannak tűntek. Fegyverét átvetette a vállán, s mászni kezdett az egyik törzsön. Nem akart összefutni a mélyebb szintek kitaszított népével, legalábbis nyílt harcban nem. Hamarosan meg is látta őket. Magas, szürke –némelyik piszkosfehér- bundás vukik, fakó szemekkel, már amelyiknek kilátszott, bozontos arcszőrzete alól. Dísztelen szőrük csomókban lógott. Kezükben különös fegyvereket tartottak, a hagyományos fa alapú vuki technológia, és a fentről lehullott birodalmi eszközök keverékei. Ahogy közelebb értek, észrevette, hogy némelyik a rohamosztagosok sisakjából kialakított fejfedőt viselt, vagy éppen a páncélok darabjait aggatta magára, de akadt, aki a míves kidolgozású vuki vértet viselte, ami- abból ítélve, ahogy lógott rajta- zsákmány lehetett, akár csak a hosszú, keskeny fa pajzs. Egy egész horda közeledett, legalább harminc fő. A kopter útvonalára merőleges irányból érkeztek, alighanem a jármű zaja vonzotta ide őket.

A távolból újra motorzúgás hallatszott, ezúttal erősebb, s legalább kettő. Az árny vukik egy pillanat alatt szétszóródtak. Eltűntek az ágak között, vagy meglapultak az aljnövényzetben. Trikk megúszta, egyik sem pécézte ki az ő fáját, így „páholyból” nézhette végig az eseményeket. Két katamarán érkezett, az egyikben csupa lázadó ült, a másik, elöl haladó pedig fentről érkezett vukikkal volt tele. Az árnyak népe egy szempillantás alatt lecsapott. A fákról ugráltak át a siklókra, mialatt a bozótban lapulók tüzet nyitottak. A hátsó gép pilótáját eltalálták, s pörögve a földre zuhant, a másik azonban viszonozni tudta a tüzet, s a rácsimpaszkodó fehérbundások ellenére elmenekült. A lázadók túlélték a landolást, ám fogságba estek. A talajlakó vukik némelyike tudott repülni, így a még működőképes járművet is magukkal vitték a táborukba.

***

Rosh, a csapat harmadik tagjának platformja lassan ereszkedett le az óriásfák szintjei között. A talajhoz közeledve egyre sötétebb lett, ám a trandoshant ez nem zavarta, látását nem befolyásolta a napfény mennyisége. A felszíntől pár emeletnyi magasságban lefékezett, s vízszintesen haladt tovább. Azonban alig tett meg egy kilométert, mikor járműve elakadt. Megpróbált visszatolatni, majd magasságot váltani, de az eszköz nem mozdult. Előrántotta kardját –lőfegyvert nem tartott magánál, jobban szeretett szemtől szemben megküzdeni ellenfeleivel- s óvatosan áthajolt a korláton. Valami ragacsos szálban akadt el.  „Kashyyki óriás takács!” –gondolta. Ez a pókszerű lény a wroshyr fák között élt, s hálóval ejtette csapdába zsákmányát, ám szükség esetén kilométereken át követni tudta áldozatát. Roshnak volt annyi esze, hogy ne piszkálja a szövedéket, így inkább hagyta a siklót, s kiugrott belőle, hogy megkapaszkodhasson az egyik fa törzsén. Ám a ragacsos szálak mindent beborítottak, így beléjük gabalyodott.  Ekkor már nem érdekelte, hogy előcsalogatja-e a szörnyet, hevesen kaszabolt össze- vissza, miközben felfelé pillantott, az ereszkedő pókszörnyet várva. Sikerült átvágnia a szálakat, s zuhanni kezdett, azonban néhány méter után valami puhán ért földet. Óvatosan pillantott maga alá. Mintha egy vörös matracon feküdt volna. Üvölteni sem volt ideje, az óriás takács belemélyesztette mérges csápjait, kivégezve a hüllőt.

***

-Itt hagytak. Ezek tényleg nagyon itt hagytak! –panaszkodott Jorka.

-Csak tették a dolgukat. –vágott vissza Syerra. -Krigaaa is velük van, ő tudja hol a tábor, ahová minket visznek, és hoz segítséget. –a lány kisöpört egy izzadt tincset az arcából.

-De akkor is! –kötötte az ebet a karóhoz a bothan. –Mi van, ha őket is elfogják? Mondjuk a birodalmiak?

-Jobb lett volna, ha őket is elfogják? –kelt a caamasi védelmére Jonson. –Így legalább van esély rá, hogy kiszabadulhassunk.

-Syerra, talán, ha megpróbálnál szót ér... -az egyik árnyvuki nyílpuskája tusával egy jókorát vágott a kutyafejű tarkójára.

-WrrkRrrrhh! –mondta.

Jorka fájdalmasan Tarffulra és Tannoshikára pillantott, ám a két óriás csak megvonta a vállát. Az árnyak népe Shyriiwook és a másik gyakori dialektus keverékét használta, ám a nyelvtanuk egy holt nyelven alapult, így még a saját fajtabeliek is csak néhány szót értettek beszédükből.

Hamarosan elérték a tábort, mely néhány kisebb hegy lábánál terült el, egy katlanszerű medencében. A magaslatok miatt a wroshyr fák még óriásibbnak tűntek, s a felszínen szinte éjszakai sötétség uralkodott. A telep körül fáklyák égtek, közepén, egy keményre döngölt padlójú téren pedig óriási tábortűz lobogott, fényt és meleget adva, mivel idelent elég hűvös idő volt. Ettől a kellemes hőforrástól a legtávolabb vitték a foglyokat, egy kiszuperált űrkompba, még a klónháborúk idejéből. Az áramkörök mér rég nem működtek, így a hideg fémfalak között még a leheletük is látszott a  keskeny szellőző rácsokon át beszűrődő tűz fényében. A vukik és Jorka, bundájuknak hála tűrték a hideget, Jonson, aki jó példával akart járni, nem mutatta ki, mennyire fázik, ám Syerre fogai vacogtak, s nem bírta leplezni didergését. A szálfa termetű Tarfull kinyújtotta hosszú karját, s intett a lánynak, hogy jöjjön közelebb. Amaz nem habozott, s odabújt az öreg harcoshoz. A bothan a szemét forgatta, Tannoshika azonban meg sem lepődött a jeleneten, a vukik nem szégyellték megosztani barátaikkal, amilyük volt, még a testmelegüket sem.

-Javaslom pihenjünk egy kicsit.- szólt bölcsen a parancsnok. –Mást úgysem nagyon tehetünk.

***

Lyka alig gyalogolt fél órát, mikor egy másik vuki jármű húzott el a feje fölött. Ez már nagyobb volt, egy katamarán. A sebességéből ítélve nagyon sietett valahová, a trandoshan elrejtőzni sem tudott, mégsem vették észre. Még néhány kilométer után szagot fogott. Vukikat érzett, pontosabban a nyomukat, ők maguk már messze járhattak. Újabb néhány száz méterrel távolabb nyomokat látott. Az aljnövényzetet letarolta valami, s két ösvény vezetett valahová. Alaposabban felderítette a környéket és megpróbálta rekonstruálni az eseményeket. A feltúrt föld és kitépett bokrok alighanem egy zuhanás emlékét őrizték. Talán rajta ütés történt. „De hová tűnt a jármű?” –morfondírozott. A két párhuzamos vájat arra utalt, hogy a korábban látott katamarán párja foghatott talajt itt. „Tehát ezekhez tartozott a felderítő, amit elintéztem.” –tűnődött tovább. A cselvetés elméletét megerősítette, hogy a közelben talált két fehérbundás vuki tetemet, lőtt sebbel a testükön. Azt is megállapította, hogy északkeleti irányból érkeztek, majd arra merőlegesen, többé- kevésbé nyugati irányba haladtak tovább. A jellegzetes majomszerű talpnyomok között észrevett még valamit. Egy háromujjú lábnyomot. Lehajolt, s beleszimatolt. Megismerte, hogy egyik társáé. Néhány órával járhatott csak előtte, azonban úgy számította, hogy az árnyvukik tábora sem lehet messze, így alighanem beéri őt. „Csak nem olyan ostoba, hogy egyedül rontson rájuk.” Sietősebbre fogta lépteit. Nem sokkal később beigazolódtak számításai, erősödött az ápolatlan bundák szaga, s a távolból hangok szűrődtek ki. Itt már lelassított, a közelben bizonyára őrök figyeltek. Felmászott olyan magasra, hogy elérje az alsóbb ágakat, s ott haladt tovább. Rövidesen meg is látta a tábort. Egy kisebb medencében terült el, el sík, kopár terepen. Az árnyék népe sátrakban és egyszerű fa tákolmányokban élt, de akadt néhány roncs is, melyet otthonnak rendeztek be. Óvatosan tett egy kört a falu körül. Az egyik roncs mögött meglátta Trikket. Az azonban nem látta a háta mögött ólálkodó két fehérbundást. Nem volt ideje figyelmeztetni, azonnal cselekedett. Puskájával hátba lőtte az egyiket, amire Trikk is megfordult, s azzal a lendülettel belevágta protézisét a másikba. Mindkét vuki holtan esett össze, s a lenti Trandoshan megmentőjét kereste. Gyakorlott tekintete gyorsan kiszúrta a fán lapuló bajtársát, s intett neki, ám vicsorszerű mosolya az arcára fagyott. Képére bamba ábrázat ült ki, majd az aljnövényzetbe rogyott, hátán egy füstölgő lyukkal. Mögötte ott ált egy árnyvuki, egy sugárvetővel. Távolabbról még többen sereglettek az erdő széle felé. Lyka tüzet nyitott, ám a túlerő ellen hátrálnia kellett.

***

Néhány órát pihenhettek csak, majd az árnyvukik kinyitották a „cella” ajtaját, s a tábor közepe felé terelték a foglyokat. A tűz mellett egy oszlophoz láncolva meglátták Tamwát. Szerencsétlen mérnökkel jól elbántak, de még élt. Mellette négy másik kopja állt. Tarfful kivételével mindenki Tamwa sorsára jutott, az öreget azonban egy kőlaphoz terelték. Az egyik talajlakó ott élezte jókora alabárdját. Ám mielőtt lesújthatott volna, zűrzavar támadt. A roncsok felől lövések hallatszottak, s két őr kivételével mindenki abba az irányba szaladt. Tarfful, kihasználva a helyzetet könnyedén elintézte a két alultáplált egyedet, s társai kiszabadítására sietett. Már mindenkit eloldozott, amikor néhány fehérbundás észrevette a szökési kísérletet. Feléjük rohantak, ám hirtelen megtorpantak, s hátrálni kezdtek. A lázadók nem értették mi történt, amíg Jonson a háta mögé nem pillantott. Az ő arcából is kifutott a vér. A fák közül egy AT-AR figyelte őket. Az AT-ST továbbfejlesztett nagy testvére hét méterrel magasodott a talaj fölé. Személyzetét mindössze egy pilóta alkotta, aki a széles ablakból sokkal jobban belátta a terepet, mint elődjéből. A borzalmas masina mindössze egyetlen, nehéz sugárvető ágyúval rendelkezett, Ki tudja, mióta figyelhette őket némán, a rögtönzött csatatér fölé tornyosulva. Most azonban hirtelen megindult, hosszú léptekkel, s tüzelni kezdett. Első célpontjául a lázadók csoportját választotta. Alig bírtak félreugrani az nagy erejű lövés elől.

-Futás! –ordította Jonson. –A katamaránhoz, gyerünk!

A jármű a tábor szélén parkolt, ötven méterre tőlük. Ám ez a távolság kilométereknek tűnt az AT-AR árnyékában és az árnyvukikat kerülgetve. Szerencsére a lépegető új célpontot választott, s a szőrös lényeket kezdte el lőni. Amelyiket eltalálta a sugárnyaláb, apró darabokra robbant szét, vér, hús és szőrdarabokat permetezve. A káoszban végül eljutottak a siklóhoz, Tannoshika beindította, felszálltak, s irányba álltak… egyenesen szembe nézve egy másik lépegetővel. A pilótafülke tágas ablakán keresztül még a pilótát is látták. Tannoshika az utolsó pillanatban rántotta félre a kormányt, így a lövedék mellettük húzott el, ám a fa hajótest így is lángra kapott az oldalán. A vuki minden repülő tudományát bevetette, ám nem bírta lerázni a birodalmit. Ennek a lépegetőnek háromszázötven kilométer per óra volt a végsebessége, s hosszú lábainak hála a sűrű aljnövényzetben is tartotta a tempót.

-Emelkedj magasabbra! –kiáltotta vuki nyelven Tamwa.

-Nem megy, meghibásodott a repulzor. –felelte a pilóta.

A lövések egyre közelebbről érték őket, viszonozni viszont nem tudták a tüzet, beépített fegyverek híján. Amúgy is elég kényelmetlenül ültek, hatan, a négyszemélyes járműben.

-Működik a rádió? –kérdezte Jorka. –Hívhatnánk azt az erősítést. Már ha Krigaaa tényleg azért hagyott minket a csávában.

Tarfful bekapcsolta a kommunikátort, s hamarosan meg is érkezett a válasz. A hátuk mögül.

A másik katamarán az AT-AR mögött repült, két kopter pedig két oldalt mellette. Együttes tűzerővel sem tudták áttörni erős páncélzatát, ám elérték, hogy az irányítója elvétse a lépést, így a lépegető végül megbotlott, s elvágódott. Abban a pillanatban, hogy a gondola a földbe csapódott, az egész szerkezet lángra kapott, majd felrobbant.

-Mindenki jól van? –érdeklődött Jonson.

A csapat minden tagja beszámolt égési sérüléseiről és zúzódásairól, kivéve Syerrát. A lány hirtelen habos vért öklendezett fel.

-Egy repesz eltalálta. –állapította meg Jorka. –Sürgősen bacta tartályba kell tennünk.

-Akkor gázt neki, irány a találkozási pont! 

***

Lyka menekülőre fogta, s a karjára erősített jeladóval hívta a platformját. Az ellenség túlerőben volt, ha túl akart élni, vissza kellett vonulnia. Márpedig ő most a túlélésre játszott.

Az árnyvukik jól ismerték a terepet, így hamar utolérték. Egy hődetonátort dobott közéjük, mely sokukkal végzett, azonban a horda egészét csak lelassítani tudta. Válaszul egy nyíl húzott el mellette, s egy közeli fába csapódott. „Csak ennyit tudtok?” –szinte nevetett magában, hiszen páncélja megvédte az ilyen primitív fegyverektől. Ám amint közelebb ért a lövedékhez, látta, hogy egy birodalmi gyártmányú gránátot erősítettek rá. Annyi ideje volt, hogy az arca elé kapja a kezét, majd a robbanás hátraröpítette.

Percekig, vagy talán órákig feküdt. Magánál volt, de nem látott, nem hallott semmit, csak várta, hogy elfogják, vagy megöljék. Azonban az árnyvukik nem jöttek. Végül látása kitisztult, s nagy nehezen feltápászkodott. Minden csontja sajgott, vértje darabokra tört, ruhája elszakadt, s több helyen vérzett, vagy megégett. Hallását még mindig a lökéshullám okozta fülzúgás tompította el. A fehérbundásoknak nyomuk veszett. Úgy tűnt visszavonulnak. Nem akarta követni őket. Alighanem megtámadták a tábort. A lázadók, vagy a birodalmiak, az nem érdekelte. Egyedül a bosszú számított neki. Meg kellett torolnia, ezt az arcátlanságot. Úgy döntött, összegyűjti az egész klánt, s megsemmisítik az elveszett törzset. Már ha még marad belőlük valami a csetepaté után. Sántikálva indult tovább, de szerencsére két megmaradt társa felvette őt.

-A többiek? –kérdezték.

-Trikk meghalt. –közölte nyersen. –Roshnak nyomaveszett.

-Megkeressük?

-Nem. Indulás!

***

A sikló átrepült a fák ágai között, majd megérkezett a vuki lázadók táborába. Szerencsére a pilóta már rádión értesítette őket, hogy van egy sebesültjük. Az egyik vuki orvos hozzálátott a lány műtétjének, miközben a többi lázadó a kórház sátor előtt álldogált.

- Tamwát magunkkal vinnünk – fordította Tannoshika dörmögését Csipogó.

Jonson zordan bólintott, majd a kórház felé nézett.

- A Kashyyykon nincs biztonságban.

A többi vuki elkezdte felpakolni a fegyvereiket és a felszerelésüket a katamaránokra. Tarfful odalépett hozzájuk, majd megszólalt.

- Tarfful köszöni a segítségünket, és előkészített nekünk egy hajót, hogy visszatérjünk a Windre. Tamwa információi fontosak a felkelésnek.

Az oldalán álló Tamwa bűnbánóan morgott.

- Tamwa tartozik a lázadásnak az életével, így törleszti az adósságot.

- Jó – mondta Jonson. A vuki orvos kilépett a sátorból, a nyomában két megtermett szőrös lény egy hordágyon hozta Syerrát. A lányt baktával és helyi gyógyfüvekkel átitatott kötések borították. Hamarosan beszálltak a nekik előkészített álcázott hajóhoz, aminek az oldalára olyan repulzorokat szereltek, amik utánozzák a helyi óriás rovarok szárnyainak mozgását. Hamarosan felpakoltak, majd elhagyták a Kashyyykot. Három óra múlva megérkeztek a gázóriás felé, ahol a Wind várta őket…

- Mi a franc történt? – kérdezte Tannoshika.

Előttük egy fémdarab lebegett az űrben. A hajóik szenzorai felsípoltak, egy trandoshan hajó közeledett feléjük…

- Másik kérdés, vannak e fegyverek ezen a teknőn? – kérdezte Jonson…

Folytatjuk…

A majdnem is csak nem

- Te izzadsz –állapította meg Kewid, és egy törölközőt nyújtott a nő felé.

Ilis fintorogva vette át a fehér rongyot, aztán megdörgölte vele a fejét, amitől a haja körülbelül úgy nézett ki, mintha közelebbi ismeretséget kötött volna az elektromos hálózat egyik tápcsatlakozójával.

- Mert az emberek egy edzőteremben többnyire fázni szoktak, ugye? – Jobb mutatóujját az alsó ajkához támasztva erős töprengést mímelt. – De tudod, mit? Belőled kitelik. Úgy nézel ki, mint egy madárijesztő, azzal a különbséggel, hogy szerintem öt percnél még azok is tovább bírnak futni.

A kuati tehetetlenül vonogatta a vállát.

- Most már hírszerző vagyok. Az ilyesmihez nincs szükség izomzatra.

- Már ha a végtelenségig egy monitor előtt akarsz görnyedni és információkat szortírozni. Ha viszont terepre küldenek… - Felkapott egyet a fal mell állított asztalon lévő vizespalackok közül és lecsavarta a kupakját. (Shadree egyszer egy ilyennel vágott tarkón– jutott eszébe. Ő csak megjegyzést tett annak a birodalminak az elhalálozási körülményeire, erre bumm! Stubborn meglehetősen furcsán fejezi ki a törődést, ezt az elmúlt négy hónapban ezt egy kilométeres körzetben mindenki megtanulta. Megtanulták, igen. De vajon fel is fogták?), és körözni kezdett Kewid körül. – A hajad miatt gyakorlatilag alkalmatlan vagy bármilyen szaglászmunkára. Világít, mint Vader a rohamosztagosok közt.

- De hát te is vörös vagy! – méltatlankodott a férfi, miközben szemével próbálta követni a társát.

- Azért van egy árnyalatnyi különbség – csóválta a fejét Acre. – Először is, én továbbra is pilóta maradok. Másodszor, az én hajam, ellentétben a tieddel, nem olyan, mint egy róka szebbik fele, miután megfürdött egy adag cseppfolyós tibannában, aztán véletlenül összetalálkozott egy sugárvető közvetlen találatával. Mindemellett, ha kiraknának a Tatuinon, percek alatt pirosra sülnél. De nézd a jó oldalát! Legalább a bőröd menne a hajadhoz. Sőt, kis szerencsével talán még az a zabrak is örökbe fogadna a másik osztagból. – Pár húzással kiürítette a palackot, visszarakta a többi közé, és megindult az öltözők felé. – Szedd össze magad, telbun! Fent találkozunk.

Lorkleshar leesett állal nézett utána, ahogy a nő eltűnt az ajtó helyére sikló acéllemeze mögött. Kezdte megérteni, mire gondolt az osztagvezető, amikor kitartást kívánt az elkövetkező időszakra.

A társalgó a nap e szakaszában általában teljesen üres volt, most viszont tíz pilóta ülte körbe a középre állított kávézóasztalt.

- Biztos, hogy ez helyes? – aggodalmaskodott Syerra. – Mármint úgy értem, nem feltétlenül kellene kibeszélnünk a háta mögött.

- A kibeszélés és a gyanús személy megfigyelése két külön dolog – mondta Connie. – Jogunk van feltételezni, hogy Kewid nem betegség miatt nem emlékszik az elmúlt hat évre.

Shadree lecsapta a teáscsészéjét az asztalra; az ivóedény szerencsére üres volt, különben a lendület miatt az egész asztalt elborította volna a sötétzöld folyadék.

- Szerintem csak szimplán töketlen. Nézzetek rá, teljesen úgy viselkedik, mint a zöldfülű, amikor idekerült.

- Ne nevezz zöldfülűnek! – tiltakozott Andrus, és a biztonság kedvéért még pár centivel távolabb húzódott a mellette helyet foglaló bakurai társától, nehogy egy véletlenül – vagy szándékosan – lendülő könyök bordán találja. – Már kétturnusnyi újonc is érkezett a hajóra.

- Miért, tagadod, hogy zöld a füled? – tudakolta a lány, és halványam elmosolyodott.

Andrus értetlenül kapott az említett testtájához, amikor pedig visszahúzta a kezét, ujjai zöldek voltak.

- Tanoshikka, én kicsinállak – morogta. – Tudtam, hogy nem véletlenül jöttél be a kabinunkba!

A vuki nem tudott válaszolni, mert a többiekhez hasonlóan rázkódott az elfojtott nevetéstől. A kedélyeket végül a parancsnokuknak kellett lenyugtatni.

- Térjünk a tárgyra! Nem hiszem, hogy a fiú önmagában veszélyes lenne, de azért nem árt szemmel tartani. Ilis pedig pillanatokon belül itt lehet…

Mintha csak erre a kijelentésre várt volna, az ajtó kinyílt, és legmagasabb női pilótájuk sietett be rajta. Bárminemű üdvözlés nélkül lehuppant az egyik kanapé szabad karfájára, és pillantását végighordozta a társain.

- Levittem a srácot az edzőterembe. Hát, mit ne mondjak, ez se volt rohamosztagos vagy testőr. Az erőnléte egyenlő egy haldokló ewokéval. - Összevonta a szemöldökét. – Te, Andrus, tudsz róla, hogy zöld a füled?

Connie megköszörülte a torkát.

- Esetleg viselkedhetnénk úgy, mintha felnőtt emberek lennénk? Akinek nem inge, ne vegye magára – tette még hozzá, mielőtt Syerra megszólalhatott volna. – Szóval az a helyzet, hogy a hírszerzőnek állt tartalékos pilótánkat a parancsnokság terepre akarja küldeni.

Ilis a tenyerébe temette az arcát, és halkan felnyögött.

- Ezek meg akarják ölni? Három perc alatt lebukik.

- Épp ezért kap maga mellé egy kísérőt; téged. Mivel a szülőbolygódra mentek, azt hiszem, ez megfelelő választás volt.

A lány nem kifejezetten úgy nézett ki, mint aki ugrál örömében, a vezetőjüket azonban ez a legkevésbé sem érdekelte.

- Ha te nem érzed rá magad alkalmasnak, akár Moront is küldhetjük.

Ez esetben Shadree rázta a fejét tiltakozása jeléül.

- Na nem, a zöldfülű ugyan nem megy oda. Gyakorlatilag képtelen életben maradni egy olyan helyen, ahol nincsenek ötszáz emeletes épületek.

- Lehetőleg ne beszélj úgy rólam, mintha itt se lennék! – méltatlankodott az említett.

- Elég legyen! – vágott közbe Connie, mielőtt a vita elfajulhatott volna. – Ilis megy és kész.

Dywis Antilles elégedetten mosolygott, ahogy megállította a felvételt. A Bíbor osztag erős csapatnak tűnt, úgy együtt, mint egyenként, ezáltal pedig megfelelt a céljainak. Bár néhány pilóta annyira öntudatos volt, hogy az szinte már veszélyt jelentett a tervére, a férfi úgy hitte, a szokásos módszerrel ezt a problémát képes lesz orvosolni.

A kém jelentései, még ha az nem is tudott róla, folyamatosan érkeztek a hídra, és rögtön elraktározódtak egy memóriaegységre, amihez kizárólag az Ubiqtorate tiszt férhetett hozzá.

Így hát most is, mint az elmúlt pár hétben annyiszor, hátradőlt a székében és átgondolta az információkat, aztán döntött. Lenyomta a kommunikációs panel egyik gombját.

-  A kettes beszivárgó egység induljon az Abregado-rae-re. A parancsokat nemsokára megkapják.

Egy mozdulattal elhallgattatta a komot, és újra elmosolyodott. Most elkapja őket.

Öt perccel később a Bantha kisiklott a Wind dokkolókapuján és fénysebességre gyorsított. A másodpilóta helyét elfoglaló Kewid Lorkleshar a társához fordult.

- Na, elmagyaráznád, hogy mi folyik itt? Nekem csak annyit mondtak, hogy küldetést kaptam, az Abregadóra kell mennem, és hogy útközben mindent megtudok.

- Akkor kérlek, légy türelemmel, amíg beállítom, hogy a komputer riasszon, ha odasértünk. – Igazság szerint ezt a műveletet már indulás előtt elvégezte, de bosszantotta a férfi türelmetlensége. Szándékosan sokat babrált a műszerfalon, amikor viszont már kezdett elhúzódni a dolog, visszafordult Kewidhez. – Kaptunk egy fülest az ottani kapcsolatunktól, és szeretnénk egy kicsit helyben is tájékozódni.

- Aha… és ehhez kellek én. De az út legalább két napig tart, mit csinálunk addig?

A lány kutatott egy kicsit a zsebeiben, aztán előhúzta a keresett tárgyat: egy hordozható holovetítőt, a pilótaülés karfájára helyezte, aztán bekapcsolta. A kis korong fölött egy csoportkép jelent meg.

- Mivel lassan már két hete vagy nálunk, megtanulhatnád végre a többiek nevét, mert elárulom, hogy Syerra nem igazán preferálja a „kis szőke lány” megszólítást, ahogy Barak se kedveli, ha a „srác, aki mindig beveri a fejét”-nek nevezik. – A képre bökött. – Tehát, a feladat a következő: nevezd meg a pilótákat, aztán mondd meg, milyen viszonyt ápolnak egymással.

Kewid összevonta a szemöldökét, pár másodpercig tanulmányozta a holót, aztán rábökött a közepére, és sikerrel megnevezte Syerrát és a mellette álló Barakot – miután Ilis épp az imént mondta a nevüket. Ezek után a vörös hajú pilótanő képmása felé intett.

- Gratulálok, telbun! Úgy tűnik, megtanultad a nevemet. Gyerünk, mutasd meg, mit tudsz!

A fiatal férfi ismét a csoportképre irányozta a figyelmét.

- Az ijesztő lány a sötét hajú srác másik oldalán. Valami Shada. És mintha nem kedvelné a kis sz… Syerrát. – Connie-ra mutatott. - Ő itt a vezér, a neve… - egy pillanatra elgondolkozott - … Bonnie… vagy nem, nem, Connie-nak hívják. Ez a bimm… - értetlenül megrázta a fejét. – Ez meg ki? Az osztagba tartozik egyáltalán?

- Igen, ő Dorf. Nem keresi a feltűnést, csoda, hogy egyáltalán észrevetted. Folytasd!

- Ez itt Drachan… Drachozev… mindegy, valami hosszú neve van.

És ez így ment tovább. Bár Kewid memóriája – már amennyi megmaradt belőle – szinte tökéletes volt, a nevekkel nagyon nehezen boldogult. Miután Ilisnek sikerült megjegyeztetnie az osztag felét, belátta, hogy ennél többre nem megy, és elrakta a holovetítőt.

Tíz-tizenkét óra elteltével úgy döntöttek, hogy alszanak egyet, mert ha megérkeznek, teljes éberséget kell majd tanúsítaniuk. Ilis tehát negyvenöt foknyit hátradöntötte az ülését, a lábát pedig módszeresen felrakta a műszerfalra. Amikor észrevette, hogy a társa döbbenten mered rá, az utastér felé intett.

- Van hátul egy hálókamra normális priccsel, ha vízszintbe akarod helyezni magad.

- Jó nekem itt is – vont vállat Kewid. – Csak le kéne hajtani a háttámlámat… áú! – szisszent fel, amikor egy gomb megnyomása után az említett támla orrbavágta. Pár gombnyomással helyrehozta a hibát, aztán az orrát dörzsölgetve összekuporodott. Öt perc csend után, mikor a társa azt hitte, már alszik, megszólalt.

- Ilis…

- Mi van? – morogta a lány.

- Nem ismerjük mi egymást valahonnan?

Ilis kinyitotta a szemét, és pislogás nélkül meredt rá.

- Persze, hogy ismerjük egymást. Ugyanazon a hajón szolgálunk.

- Úgy értem, korábbról. Nem vagy te véletlenül Kuati?

- Ha arra gondolsz, hogy esetleg testvérek vagyunk, ki kell, hogy jelentsem, nem ilyen öcsikéről álmodoztam. – A másik irányba hajtotta a fejét. – Egyébként az Abregado-rae-n születtem.

- Biztos szép hely – jegyezte meg a férfi.

- Ízlés kérdése.

- És soha nem gondoltál rá, hogy visszatérsz oda? Én mindig arról álmodtam, hogy visszamegyek a Kuatra, és megkeresem az úrnőmet.

A lány elnyomott egy ásítást.

- Nem akarlak lelombozni, de ha az a nő kidobott, nem valószínű, hogy ok nélkül tette. Most pedig szép álmokat! – azzal a beszélgetést lezártnak minősítve ismét lehunyta a szemét.

A Főváros nagyobb utcáin nappali világosság uralkodott, a csatornák pedig csillogtak a lámpások fényében. Mindenki a közelgő ünnepség felé vette az irányt, tehát az utcák tele voltak színes ruhák minden típusába öltözött lényekkel. Ezek az alkalmak hétről hétre megismétlődtek. Eleinte csak pár ember húzott maskarát és ragadott lámpást, hogy körbejárja az utcákat, végül viszont már tömegeket vonzott a felvonulás. Voltak, akik gyalogosan, voltak, akik csónakokkal vágtak neki, a birodalmiak pedig nem tehettek semmit: az alkalmak soha nem fajultak el, és ha egy-egy résztvevőt ki is kérdeztek, mindig ugyanazt a választ kapták az ünnepség mibenlétére: „Lámpást gyújtunk Birodalmunk békéjéért.” Ebbe pedig hivatalosan nem köthettek bele, úgyhogy meg kellett elégedniük azzal, hogy időnként őrizetbe vettek egy-két személyt csendháborításért.

Ám amíg a főutcák fényárban úsztak, a kisebb sikátorokban sötétség honolt. Ezekben csak a koldusok, részeg kocsmatöltelékek és eltévedt turistákra vadászó tolvajok bujkáltak, na meg azok, akik észrevétlenül akarták megközelíteni a felvonulást.

Skygger Barlow és négyfős csapata az utóbbi csoportba volt sorolható, azzal a csekély eltéréssel, hogy ők nem eljutni akartak a karneválra, hanem megakadályozni, hogy egyesek eljussanak oda.

- Kettes beszivárgó egység, jelentést! – szólt bele a csuklókomjába.

- Itt Skip és Mills. A kikötőben minden csendes, még nem hagyták el a hajót.

- Etkins és Etkins, és itt sincs semmi mozgás.

A parancsnok elégedetten bólogatott.

- Rendben, ha elindulnak, körbezárjuk őket. Ne feledjétek, élve kellenek, úgyhogy kábító fokozatot használjatok!

Megszakította az adást és a falhoz lapult, amikor a sarok mögül kilépett valaki; de csak egy részeg rodiai volt, aki egyik kezében egy üveg - bizonyára hamisított, feketepiacról beszerzett vagy lopott - Whyren’s Reserve-et szorongatva botladozott. A whiskey minden egyes lépésnél kilöttyent a koszos járdára, de a gazdáját ez nem igazán zavarhatta, mert éppen azzal volt elfoglalva, hogy akadozó nyelvvel magyarázzon valamit a saját nyelvén az üres levegőnek.

Barlow keze ökölbe szorult. Mocskos idegenek. Legszívesebben bevitette volna valamelyik itteni rendészeti parancsnokságra, de nem tehette, hiszen feladata volt. Nem mozdulhatott innen, amíg meg nem jelentek a célpontjai.

A komor csendet hirtelen Mills hangja törte meg.

- Uram, leeresztik a rámpát. Skip a másik oldalon vár.

- Kövessétek őket! – utasította a parancsnok.

Pár perc múlva Mills fiatal társa jelentett:

- Kettéváltak. Most mit csináljunk, uram?

Barlow egy pillanatig gondolkodott, aztán döntött.

- Maradjatok a nő nyomában. A másikat majd később begyűjtjük.

- Vettem, uram.

Elindult a két Etkins felé; a testvérpár valahol közte és a kikötő közt állt két sikátor kereszteződésénél. Az ő dolguk volt megakadályozni, hogy a célpontok letérjenek a kijelölt útvonalról.

Pár perc múlva mag is pillantotta a két kopasz fejet, amint megcsillannak a holdfényben. A férfi némán átkozta magát, amiért nem erőltette jobban azt a símaszkot. Ám még náluk is feltűnőbb volt annak a vörös sörénynek falhoz lapulva közeledő gazdája, ami gyakorlatilag világított a sötétben. Módszere tökéletes lett volna, ha a haja és rikító szalagokból álló köpenye nem hívja fel rá a figyelmet.

Még egy kicsit, csak pár lépést, szuggerálta Barlow. Három… kettő…egy.

Mills elkapta, és hátracsavarta a nő karját. A parancsnok elmosolyodott, de ettől inkább tűnt ragadozónak, mint embernek. Most megvagy.

- Miért kaptuk meg a leszállási engedélyt? – tudakolta Kewid, miközben a társa leállította a Bantha rendszereit.

- Semleges jelzésünk van, és elvileg a rakterünkben háromszáz láda aleubogyó csücsül – felelte Ilis, és lekapta a férfi karját, amikor az fel akart állni az üléséből. – Várj egy percet.

Kewid visszaereszkedett a helyére, és figyelmesen a másik felé fordult.

- Tudnod kell, hogy ez egy űrkikötőre alapozott város. Hemzseg a szélhámosoktól, tolvajoktól és bűnözőktől, úgyhogy nagyon figyelj, hová lépsz. – Lehajolt, kinyitotta a műszerfal alatti tárolórekeszt, és kivett belőle két csomagot. Az egyiket odadobta a hajdani telbunnak, a másikból maga csomagolt ki egy köpenyszerű ruhadarabot, amit a szivárvány összes színében pompázó szalagokból varrtak össze. Magára terítette, ügyelve, hogy egyenletesen takarja fekete kezeslábasát, aztán kikászálódott a pilótaszékből, és ellenőrizte a sugárvetőjét meg a bakancsa szárába rejtett kést.

Miután mindketten felöltötték jelmezüket, gondosan lezárták a hajót, és kiléptek az Abregado-rae hűvös éjszakájába. A szél enyhén fújt, meglengetve a köpenyük szalagjait, de az ég tiszta volt, a hold pedig fényes gömbként ragyogott az égen.

- Nem olyan helynek tűnik, ahol érdemes éjjel az utcán kóborolni – jegyezte meg Kewid, ahogy átvágtak az űrkikötő épületei közt.

- Nem is érdemes – értett egyet a társa. – De aki itt nőtt fel, megtanulja, hogy vigyázzon magára. Gyerekkoromban a barátaimmal sportot űztünk a kódorgásból.

A férfi akaratlanul is felnevetett, ahogy elképzelte Ilist lányos ruhákban, lobogó hajjal szaladgálni a kanálisok partján.

- Most meg mi van? – vonta össze a szemöldökét a lány gyanakodva.

- Semmi, semmi – legyintett a másik. – Csak olyan furcsa a gondolat, hogy valamikor te is kislány voltál. Mármint – tette hozzá, amikor látta, hogy Ilis vissza akar vágni -, úgy értem, szoknyás, copfba font hajú kislány.

- Ha ennyire tudni akarod, tizenöt évesen levágattam a hajam – jelentette ki a lány, aztán a kikötőből nyíló sikátorok felé intett. – Szétválunk, te kapod a délebbi utcát. Lehetőleg próbálj meg épségben eljutni a főtérre, a holovetítőn van térkép, ha esetleg eltévednél – dobta oda neki a kerek szerkezetet.

- És ha megtámadnak, mit csináljak?

Ilis vállat vont.

- Bizonyítsd be, hogy férfi vagy.

Azzal hátat fordított neki, és besurrant az egyik sikátorba.

Sötét volt, jóval sötétebb, mint odakint. A szél kevésbé mozgatta a levegőt, így a fülledt meleg keveredett az elhajigált szemét bűzével. A lány a felhoz lapult, valahányszor akár egy apró neszt is hallott, ám minden alkalommal kiderült, hogy csak a szél gördített arrébb egy zacskót vagy egy Coruscantról behurcolt sólyomdenevér húzott el a feje fölött. Lassan kezdett megnyugodni. Otthon volt, igen, annyi év után ismét a szülőbolygója utcáit taposta, ez pedig friss önbizalommal és optimizmussal töltötte el. Még az is lehet, hogy ez a küldetés sikerrel zárul, beszélnek a kapcsolatukkal és elkapják azt az áruló hajótolvajt, akiről a küldetésük tulajdonképpen szólt. Sőt, akár még Kewidből is sikerülhet életképes katonát faragnia – be kellett vallania, a tebun napról napra emberibben viselkedett.

Valahol, messze egy lámpa világított egy csatorna partján, de az ő utcája olyan sötét volt, hogy alig látott messzebb az orránál. Hoznom kellett volna egy éjjellátót – gondolta, miközben próbálta elhessegetni az érzést, hogy valaki figyeli.

Ostobaság – korholta magát. – Nincs itt semmi, csak mocsok, patkányok és sólyomdenevérek.

A következő pillanatban valami megragadta az alkarját és durván a háta mögé csavarta. A lány ösztönösen hátracsapott a szabad könyökével, egyenesen a támadója gyomorszájába, mire az felhördült és elengedte. Pont jókor, hogy el kelljen hajolnia egy sugárvető kábító lövedéke elől. Arrébb gurult egy láb útjából, közben pedig felmérte a környezetét.

Öten voltak, talpig feketébe öltözött férfiak; hozzájuk képest a színes szalagjaival világított, mint Vader a rohamosztagosok közt – szárazan felnevetett. Ezt a viccet utoljára Kewidnek sütötte el, de nem hitte, hogy ilyen komoly helyzetben is eszébe juthat -, ráadásul a köpeny zavarta is a mozgásban, de most nem volt ideje levenni. Az elsőszámú célja az volt, hogy élve kijusson innen. Furcsa mód, mintha nem akarták volna megölni, csupán ártalmatlanná tenni próbálták egy időre.

Ilis belerúgott egy, a nyakához közeledő csuklóba, de egy másik kéz megragadta a haját – ez azért elég nagy teljesítménynek számított -, és a földre rántotta. A lány elveszítette az egyensúlyát, a tüdejéből pedig kiszorult a levegő, ahogy a kemény betonnak csapódott. Miközben megpróbálta kipislogni a szeme előtt táncoló szikrákat, a fegyverei után tapogatózott, és remélte, a társa nem került ilyen szerencsétlen helyzetbe, és képes lesz véghezvinni a küldetését.

Felnézett az előtte magasló nagydarab, középkorú férfire, pontosabban a kezében tartott sugárvetőre és várta a kábító lövéssel járó kellemetlen bizsergést.

A sikátor nem volt valami szép látvány, ezt el kellett ismernie. Emlékei szerint a Kuat sokkal szebb hely volt… és jóval kevésbé büdös, ami azt illeti. Legszívesebben ledobta volna a köpenyt, ami lassan kezdte átvenni az alacsony raktárépületek és a mellettük álló konténerek szagát.

De legalább csend volt. A csendben pedig az ember elég sok mindent meghallhatott, ha jól figyelt. Ilis az övével közvetlenül szomszédos utcában haladt, csak egy sor alig két méter magas, előre gyártott elemekből összeállított, négyoldalú, tárolóegységként funkcionáló épület választotta el őket.

Bár mindeddig nem látott kereszteződést vagy mellékutcát, azért a biztonság kedvéért elővette a holoprojektort és áttanulmányozta a Főváros térképét. Már nem sok választotta el az egyik főbb úttól, ott pedig világos lesz, és újra fújni fog a szél. Ugyanis kezdett már elege lenni a szagból, ami úgy tűnt, az itteni utcák sajátja volt.

A következő pillanatban belelépett egy meghatározatlan eredetű pocsolyába. Megborzongott, de kivételesen nem a bűz miatt. Ez a momentum emlékeztette valamire. Egyszer, valamikor az emlékezetében uralkodó nagy fehér folt közepén ugyanez történt vele. Lopakodás egy sötét utcán… egy tócsa, ami a vesztét okozta. A víz vezeti az áramot, erre gondolnia kellett volna. Tudta, hogyha elkapják, vége. Túl sokat tudott, és túl gyenge volt a teljesítménye, hogy megérje megtartani. Aztán belelépett a vízbe, a kecses női kéz pedig meghúzta a sokkolópisztoly ravaszát.

Megrázta a fejét, elraktározva az emléket az agya „később majd végiggondolom” szekciójába.

Hirtelen kiáltás hasította keresztül a levegőt, aztán elfojtott káromkodást, végül pedig sugárvetők visításával kevert tompa puffanásokat hallott.

Egy pillanatra ledermedt. Végig arra számított, hogy őt fogják megtámadni, erre most Ilis van veszélyben. Hasznavehetetlen vagy – suttogta a fülébe egy rég elfeledett, de mégis olyan ismerős hang. Megint megrázta a fejét. Nem, nem, nem szabad hinnie a hangnak. Igenis méltó volt az életre, sőt képes lett volna megvédeni mind magát, mint a társát… persze ahhoz el is kellett jutnia odáig.

Bizonyítsd be, hogy férfi vagy… A hang meglehetősen hasonlított az előzőhöz, a gazdája mégis sokkal szimpatikusabb volt, mint azé. Már ha a két személy nem egy és ugyanaz.

Felkapaszkodott a legközelebbi konténerre, onnan pedig a raktárépület tetejére. Végigrohant a sima plasztik burkolaton, de amikor a tető széléhez ért, megtorpant.

A másik oldalon ugyanis nem volt semmiféle konténer vagy hasonló, ami megkönnyítette volna a lejutását.

Lenézett az alant küzdőkre. Ilis egyedül harcolt öt férfival, bár el kell ismerni elég ügyesen. Az egyikük csuklóját telibe találta a bakancsa talpával; a lendülettől az illető orrba vágta magát. A következő pillanatban azonban fordult a kocka: Ilis a földre került, és egyenesen egy sugárvető csövébe bámult.

- Viszlát, lázadó – morogta a férfi, ujját pedig a ravaszra helyezte. A lány kétségbeesetten próbálta elérni a bokáját… A tekintete egy pillanatra a tető felé villant, ahol Kewid is rejtőzött, de a férfi nem tudta eldönteni, hogy észrevette-e vagy sem.

Bizonyítsd be, hogy férfi vagy.

Egy másodpercig tétovázott, aztán lendületet vett, és ugrott.

- Itt az utad vége – jelentette ki a férfi. Magasságban nem győzte le, súlyban azonban jóval több volt a lánynál. Ilis tudta, hogy ebből a helyzetből csak nagy szerencsével és a meglepetés erejével szabadulhat ki. Most viszont úgy tűnt, a csempészek híres szerencséje elpártolt tőle.

Már éppen elgondolkozott volna rajta, hogy csukott szemmel könnyebb lenne, amikor a szemközti alacsony raktárépület tetején észrevett egy vörös villanást, aztán egy futva közeledő férfialak vált ki a sötétből.

Telbun! Soha nem volt még ennyire hálás Lorkleshar megjelenéséért.

Kewid a tető szélén hirtelen megtorpant, mintha mérlegelte volna, hogy mi legyen a következő lépése. Vedd már elő a rohadt sugárvetődet, szuggerálta a lány. Vedd már elő és lődd le!

- Viszlát, lázadó – mondta a sugárvetős fickó, ajkán halvány mosollyal. Ez beteg.

Amikor Kewid hátralendítette a karját, Ilis egy pillanatra azt hitte, tényleg a fegyveréért nyúl. Azonban az nem a hajdani telbunra vallott volna, ha ésszerűen viselkedik. A következő pillanatban elrugaszkodott a párkányról. Ami azt illeti, egész szép ívet írt le; fél-egy métert emelkedett, aztán rézsútos pályán zuhanni kezdett... egyenesen a fegyveres felé.

A pilótanő épp idejében jött rá a terv lényegére, hogy félregurulhasson. Lorkleshar csizmájának talpa pont tarkón találta a célpontot, aki a lendülettől arccal a földre zuhant – a reccsenésből ítélve eltörte az orrát.

A többi támadója lassan kezdett felocsúdni a döbbenetből, amit az újonnan érkező okozott, de a lány addigra már talpon volt, bal kezében sugárvetővel, jobbjában a késével. A talán még meglévő meglepetés erejét kihasználva megeresztett egy lövést a földről felkászálódó, homlokát dörzsölgető feketeruhás felé. Mivel a férfi időközben talpra állt, az ő keze pedig még mindig remegett egy kissé a hirtelen stresszhelyzet utóhatásaként, csak a lábszárát találta el. Egyelőre azonban most ez is elég volt.

- Gyerünk, telbun! – sziszegte összeszorított fogai között. A hátát a pilótáénak vetve próbált apró lépésekkel úgy helyezkedni, hogy egy szerencsés pillanatban el tudjanak menekülni. – Próbálj meg lelőni legalább egyet, aztán, ha szólok, futás!

A másik fél tagjai behúzódtak egy-egy konténer takarásába, és onnan tüzeltek rájuk.

- Semmi esélyünk – állapította meg Kewid. – Addig, amíg nekik van fedezékük, nekünk meg nincs, addig semmi.

- Akkor hát elő kell csalogatnunk őket. – Mély levegőt vett, aztán kifújta. – Három lépés múlva vetődj oldalra! Akkor az a konténer téged ugyanúgy védelmezni fog, mint őket. – Első lépés. - Elő fognak jönni. Ja, és még valami… - Második lépés. – Ne feledd, hogy van egy hatalmas előnyöd: ők csak kábító fokozatot használnak, te viszont megölheted őket. – Harmadik lépés. – Most!

A férfi lendületet vett, aztán jobb lábával elrúgta magát a helyéről. Az alkarján csúszva ért földet – a köpeny alatt a kezeslábasa ujja elszakadt, a könyöke pedig felhorzsolódott, de legalább biztonságban volt. Egészen két másodpercig, mert a csapda bevált: a másik oldal egyik embere kigurult a fedezékből, és közelebb kúszott. Ilis már emelte volna a kését, de Kewid gyorsabb volt: a fickó egy lyukkal a homlokán végezte.

- Egész szép volt – biccentett a lány, miközben ő is a fedezék felé hátrált. Amikor a következő férfi előlépett a konténer mögül, egy határozott mozdulattal elhajította a kését, ami az illető gyomrában állt meg. – Na, most viszont futás! – mondta.

Nem kellett kétszer mondani. A társa felpattant, és teljes erejéből rohanni kezdett. Ez mondjuk annyira nagyon nem volt tőle jó ötlet, állapította meg Ilis. Félúton ki fog dőlni. Utánaeredt, cikcakkban futva, mivel így volt a legkevesebb esélye, hogy eltalálják.

Az utca hosszabbnak bizonyult, mint első látásra feltételezhették volna. Túl hosszúnak, és az esélyek az üldözőiknek kedveztek. Két harcedzett, nagydarab férfi egy nyakigláb pilótanő és a nyeszlett telbun ellen.

- Már csak kétszáz méter, addig bírd ki! – könyörgött a másiknak, ahogy a főút kis szelete egyre nagyobbra nőtt előttük. Egészen pontosan maga sem tudta, hogy mit fog tenni, ha elérték. A karneválozó jelmeze mindkettejüknek erősen rongálódott a közelharc közben, de talán még így is sikerülne belevegyülniük a lámpásos tömegbe.

Megragadta Kewid könyökét, hogy – ha nem is sikerülhetett gyorsabb futásra ösztökélni – minden erejét beleadva szinte maga után vonszolja az elkövetkező métereken. Pár végtelennek tűnő perc elteltével kibukkantak a fényárban úszó utcára, üldözőikkel a nyomukban. A jelmezes-lámpásos emberek úgy váltak szét előttük, mint a vaj a kés alatt, Ilis pedig azon vette észre magát, hogy semmi csak fél méter választja el az utca két járdacsíkja közt futó csatornától. Tökéletes.

Még szorosabban megmarkolta a kuati karját, és ugrott; Kewid tiltakozását elnyomta a jéghideg víz, ami pár másodperc múlva körülölelte őket.

Odalent természetellenes csend uralkodott – ez volt az első dolog, ami feltűnt a lánynak. Fél kezével – a másikkal még mindig a pilóta karját fogta – megpróbálta minél mélyebbre hajtani magukat. Két-három méter mélyen, ahol az utca fénye még éppen megvilágította őket, megállt, azzal a szándékkal, hogy vár pár másodpercet, mielőtt a felszínre rúgja magukat. A hajdani telbun arca sápadt volt és rémült kifejezés ült rajta, ahogy megpróbálta kitépni a karját a pilótanő szorításából. Mondani akart valamit, de a szájából csak buborékok törtek elő. Ilis megrázta a fejét, és feltartotta a mutatóujját, jelezve, hogy várjon egy kicsit, de lassan az ő tüdeje is feszíteni kezdett, úgyhogy jobbnak látta, ha felúszik a felszínre. A két üldözőjük valószínűleg már szem elől vesztette őket, a sodrás miatt pedig már több száz méterre, ha nem messzebb lehettek tőlük. A szorítása Kewid karján gyengült, annak pedig sikerült kiszabadulnia, és pánikszerűen elindult felfelé. A lány követte. Valahol félúton kénytelen volt kifújni a tüdejében rekedt levegő egy részét, hogy a mellkasát szorító nyomás valamelyest enyhüljön. Végül – neki öt-hat, Kewidnek nyolc-kilenc csapás után – sikerült a felszínre törniük.

A csatorna tényleg elég messzire elsodorta őket a kiindulási ponttól, mert a lámpásos tömeg már csak tenyérnyi nagyságban látszódott mögöttük, állapította meg Ilis, miközben kirázta a hajából a vizet, pár liternyi folyadékkal elborítva kuati társát, aki hálából – ha nem is szándékosan - az arcába köpte a félrenyelt vizet.

- Legközelebb legalább szólj, hogy vegyek nagy levegőt! – köhögte.

- Majd gondolok rá. Tudsz úszni?

A férfi bólintott.

- Nagyszerű, mert az űrkikötőig kénytelenek leszünk így közlekedni. Többnyire a víz alatt, úgyhogy előre szólok, hogy vegyél nagy levegőt!

Lorkleshar összevonta a szemöldökét.

- És mi lesz a küldetéssel? Az a csempész, vagy ki…

- Nem olyan fontos. Ahhoz képest, hogy ez az első küldetésed… - a lány megrázta a fejét. - Tudod, mit? Majd a hajón megbeszéljük. Azt hiszem, az életünk többet ér, mint egy csempész elfogása.

- De…

- Azt mondtam, a hajón. És örülnék, ha addig csendben maradnál, mert a vízen gyorsan terjednek a hangok.

Azzal pár erőteljes tempóval megindult a kikötő felé.

- Hogy értik azt, hogy elmenekültek?! – Dywis Antilles hangja halk volt, de annál fenyegetőbb, az előtte álló három férfi pedig önkéntelenül is összehúzta magát. – elvesztették Etkinst és Millst, mindemellett pedig hagyták őket elmenekülni? Szégyen.

Megforgatta a kezében tartott kést, amivel az egyik beszivárgót megölték, aztán hirtelen felindulásból az őt a három beosztottjától elválasztó asztalba vágta. A penge rezegve állt meg a szintetikus falapban. Értelmetlen cselekedet volt, de elérte a célját: az előtte álló Skip, Etkins és Barlow összerándult, neki pedig sikerült levezetnie egy kis feszültséget.

- Szóval elvesztették őket.

- Elvegyültek a tömegben – mondta Skip enyhén remegő hangon. – Átfésültük az egész utcát, de nem voltak sehol. Mintha csak a föld nyelte volna el őket. U-uram – tette hozzá.

- Nyilván a föld tette – bólintott gúnyosan az ubiqtorate tiszt. – Köddé nem válhattak, mert a köd ritkán öl meg két embert és sebesít meg egy harmadikat – mutatott a beszivárgók vezetőjének fáslival átkötött vádlijára. – A Császár vagy Vader nagyúr, sőt, még Ysanne Isard is gondolkodás nélkül kivégeztetné magukat. – Hatásszünet. – Én azonban nem ők vagyok, és ezért legyenek végtelenül hálásak. Most pedig, vissza a helyükre! Nem akarok több hibáról hallani.

A három beszivárgó tisztelgett, aztán kihátrált az ajtón, Antilles pedig hozzáláthatott ahhoz, amire már fél órája készült: megnézni a kéme által küldött jelentéseket.

Ilis soha az életben nem gondolta, hogy valaha ezt kell majd tennie: lelket önteni egy összetört telbunba. Kewid ugyanis valamiért nem volt hajlandó felfogni, hogy már az is szép teljesítmény volt tőle, hogy túlélte az első küldetését. Voltak olyanok a történelem során, akiknek ez úgy sem sikerült, hogy nem támadt rájuk öt birodalmi – mert a lány biztos volt benne, hogy azok voltak. Ki másnak állna érdekében elkapni őket?

- Eltoltam – ismételte meg az elmúlt két napban legalább háromszázadszor Lorleshar. Ilisnek kedve lett volna képen törölni, de végül meggondolta magát, amikor eszébe jutott Shadree esete. Persze, ha ő most szájba vágta volna a társát, az teljesen más tészta lett volna, de akkor sem helyes cselekedet megütni azt, aki szinte már a barátod. Úgyhogy maradt a kedves, bíztató szavak szajkózása és a meleg tea töltögetése, mert úgy tűnt, a pilóta összeszedett egy kellemes kis meghűlést. A Wind droidjai úgyis kikúrálják majd nagyjából fél nap alatt, de neki semmi kedve nem volt ennyi időt a baktatartályban tölteni, úgyhogy jobbnak látta megelőzni a bajt.

- Idd meg! – nyomta a következő bögrét Kewid kezébe. – És fejezd be a nyavalygást. Örülök, hogy nem vagy olyan töketlen, mint Andrus, de ha lehet, Jorkát se próbáld meg utánozni, jó? Az idegeimnek elég belőle egy is…

- De majdnem elkaptak…

- Na, ide figyelj! – mondta, miközben kicsomagolta az orvosi dobozban talált vitamin granulátumot és beledobta a férfi teájába. – Azt hiszed, mi soha nem kerültünk ilyen helyzetbe? Példának okáért, Moront, Barakot és Connie-t ténylegesen elkapták. Azért vagy te itt, és nem valami menekültszálló mocskában. Úgyhogy szerintem örülj, hogy a majdnem is csak nem! Vetted?

A hajdani telbun kipréselt magából egy halvány mosolyt.

- Vettem.

A Corellian Wind társalgója, mint általában két bevetés között, most is pilótáktól hemzsegett. A teljes Bíbor Osztag jelen volt, kivéve Kewidet, aki a gyengélkedőt látogatta meg, és Tansohikkát, aki még mindig aludt.

- Gyanús vagy te nekem, hadnagyka – ráncolta a homlokát Shadree. – Nem voltál ilyen vidám, mióta… szóval régen. És te, zöldfülű – bökte bordán a másik oldalán helyet foglaló férfit. – Mi ez a nagy vigyorgás? Valamiről tudnom kéne?

A gyanú már kezdett kicsírázni a gondolatai közt, de Syerra továbbra is szélesen mosolyogva megrázta a fejét.

- Ne gondolj semmi rosszra. Csupán… törlesztettem egy régi tartozásom. Egészen pontosan kettőt, ha azt vesszük alapon, hogy miattam ütötted meg Moront.

- Akarom én ezt tudni? – A lány meglehetősen rosszat sejtett.

- Akarod. Hidd el, akarod – kuncogott a Caamasi.

Már éppen rá akart kérdezni, hogy mit is ért ez alatt, amikor a pilóta-szállások felől félreismerhetetlen üvöltés harsant fel, a következő pillanatban pedig berontott a meglehetősen felzaklatott Tanoshikka… szalagokkal átkötött apró tincsekbe font bundával.

- Valaki adjon egy holokamerát – hallatszott Ilis hangja valahonnan a terem sarkából.

Syerra most már rázkódott a visszafojtott nevetéstől.

- Ezzel mennyit vacakoltál? – kérdezte Shadree félig döbbenten, félig elismerően.

- Csak öt órát, a vuki alvási ciklusának kellős közepén. Esélye sem volt felébredni.

- Büszke lehetsz magadra – lépett a nagydarab, szőrös pilótához Barak két nevetési roham között, és megveregette a hátát. – Nem mindenki kapja meg a Caamasi rituális törzsi fonatokat álmában.

- Gazdám, mégis mit képzel? Halálos fenyegetéssel élni egy kiskorú ellen illetlenség! – sivította Csipogó. – Igen, tudom, hogy nem gondolta komolyan, de akkor is!

- Édes a bosszú – vigyorgott az osztag legfiatalabb tagja.

Az elveszett bothai

Jorka még nem érezte magát ennyire bezártan. Az X-szárnyúja másik négy vadászgéppel egy rozoga bárka belsejében parkolt, amit csupán pár toydari szeretethimnusz és a csoda tarthatott egy darabban.

- Készen álltok egy jó kis csatára? – szólt bele a kommlikjébe Theron, az idegesítő ikhotchi pilóta. Válaszul Tannoshika morgott pár szót, Csipogó pedig kötelességtudóan fordította.

- A gazdám azon gondolkodik, hogy Zoer kisasszony még miért nem vágta ki a légzsilipen.

- Ahhoz is nagy önuralom kellett, hogy engem ne nyírjon ki – szólalt meg Jorka. – Hát veled mennyire meg kell szenvednie?

- Én nem tudom – hallatszott egy mély, kótyagos hang.

- Mert részeg vagy – válaszolta az ikhotchi.

- Mert mindjárt fel… - Tannoshika egy velőtrázó ordítással elhallgatta a Smaragd osztag két pilótáját.

- Már is jobb – válaszolta Jorka, majd kifújta a levegőt. Hirtelen megszólaltak a szirénák. A birodalmiak támadnak. – Na, jó van skacok, én vagyok a kötelék vezetője. Szájhőske, te utánam jössz.  Tannoshika, te Cirmost veszed párfogásba, akkor mindenki kész?

A padló lenyílt, a négy vadászgép pedig kisuhant az űrbe. Ez egy csapda volt, Jonson ötlete… Egy magányos teherhajót bevittek egy csillagködbe, ahol egy Dreadnouth cirkáló bujkált, felkelőkre vadászva. És lám, az ormótlan dög hajó átfúrta magát a köd csillagközi anyagból álló tömegén, és tűzet nyitott rá. A lézersugár szétfröccsent a nehézkes szállítóhajó védőpajzsán, megvédve a hajót a turbólézer pusztító erejétől.

A Dreadnought bal oldala felnyílt, a következő pillanatban hat rajnyi TIE süvített elő a belsejéből. Jorka beszólt a kommunikátorba.

- Na, jó, semmi hősködés. Elkapjuk a szemetet, aztán megyünk is vissza a Windre.

Connie bekattanhatott a mandalóriaknál, hogy ezt a feladatot pont rábízta, valamint Draver agyával is gondok lehetettek, hogy hallgatott a Bíbor vezérre. Jorka balra tért ki egy TIE vadász lövései elől, majd lehúzta a gépe orrát, és a birodalmi gép nyomába eredt. Megnyomta a kioldó gombot, az űrhajó darabokra hullott. A bothai egy másik felé lőtt, leborotválva a bal oldali napelemet. A TIE irányíthatatlanul csapódott neki a birodalmi hajó pajzsának.

- Elkaptam a másodikat – szólalt meg Grovenor. Jorka kifújta a levegőt.

- Nem fogatverseny ez Smaragd 12-es.

Tannoshika felrobbantott egy szemből támadó gépet, majd felbőgött. Jorka dugóhúzóba vitte a gépet, és közben folyamatosan tüzelt, több vadászgépből már csak fémhulladék maradt. Ekkor meglátta, hogy Tannoshika és Tigleh gépe külön vált tőle, és ami a legrosszabb, a hátánál sem volt senki.

- Hogy gázolna rajtad egy csorda bantha. Smaragd 12, hol a francban vagy?

A kérdésére hamarosan választ kapott. Az ikhotchi gépe tőle jobbra üldözött egy TIE vadászt hajmeresztő manőverek kíséretében. Jorkának a szava is elakadt, mielőtt leszidta volna a fickót a komlikjában, a szenzorai felsípoltak. Egy TIE vadász lépett a nyomába, vadul tűzelve. Jorka balra kormányozta a vadászát, majd lebukott a lövések elől, de a TIE egyre közelebb jött, ekkor mint a villám egy vadászgép jött vele szembe, elsuhant mellette, majd tűzet nyitott Jorka üldözőjére. A birodalmi gépből egy ócskavas felhő maradt. A bothan előretolta a gázkart, de későn. A pilótafülke megremegett, ahogy a bal felső hajtóművébe befúródott egy szilánk. A gépe irányíthatatlanul balra dőlt, egyenesen a Dreadnought lövésektől izzó orrpajzsa felé száguldott.

Rém felsikított, Jorka hátraszólt.

- Ne rinyálj! Inkább csinálj valamit!

A droid kikapcsolta a problémás hajtóművet, de az X szárnyú így is súrolta a cirkáló orrpajzsát. Az ütközéstől szinte felpattant, majd pörögni kezdett… Egyre távolabb a csatától… Jorka próbálta visszavenni a műszereke felett az irányítást, mikor meglátta, hogy egy fehér meteorit süvít a feje felé, az utolsó pillanatban látta, hogy egy fehér bögre, rajta egy név: Moron Andrus tula…. Egy fájdalmas csattanás…

Jorka az ájulásba zuhant, az utolsó gondolata ez volt.

Moron, amint felébredek, véged!

Tannoshika felüvöltött, mikor látta Jorka egyre jobban távolodó képét, parancsot akart adni Theronnak, hogy menjen érte vissza, de inkább magához rendelte. A TIE vadászok megakadályozták, hogy a barátja után menjen. Felüvöltött, majd nekitámadt a Birodalmiaknak. A hipertérből ekkor egy hatalmas, fehér test lépett ki, majd indult meg a birodalmi hajó felé, és lőni kezdett, mielőtt az használhatta volna az ionágyúját.

Az oldalán hirtelen egy tűzgolyó kezdett el növekedni, feltépve a burkolatát. A Dreadnought megfordult, és fénysebességre kapcsolt.

A három X szárnyú visszatért a dokkba. Tannoshika azonnal kiugrott, és odarohant a hangárba siető Drizzaqhoz.

- Jorka eltűnt a csatában, láttam kisodródni a gépét – kezdte el fordítani Csipogó.

- Szólunk Dravernek – mondta a geonosisi tolmácsdroidja. Drizzaqh odafordult AD-hez, majd geonosisul elmondott neki néhány szót. Draverrel és Connieval a hídon találkoztak, a kapitány már előbb tudta, hogy Jorka elveszett.

- Jó, kettes csapatokra oszlunk, egy smaragd, egy bíbor, és megtaláljuk a fekete banthánkat, Jorka az egyik legjobb pilóta, akit ismerek, és nem halhat meg.

Tannoshika felmordult.

- Túl sokat rinyál, hogy történjen vele valami – válaszolta Connie.

Jorka arra ébredt, hogy fájt a homloka… Az ágyában volt, az édesanyja hamarosan bejön, és felkelti, hogy indulhat a sorozásra, ahol a bothan hírszerzés tiszteket választ ki, persze őt nem fogják beválogatni, mivel túlságosan is önálló és együtt érző…

Ezért csempész lesz, majd…

A szeme felpattant. Az ágya helyett egy vadászgép ülésébe feküdt, a plafon helyett pedig egy vöröslő csillagködöt látott a feje felett, valamint hogy a hajója sodródik. Hamarosan mindenre emlékezett, a csatára, hogy megsérült a hajója…

- Rém? Megvagy?

A droidja igenlő csivitelése volt a válasz, az aprócska gép épp a bal felső hajtóműből próbálta kihúzni a fémszilánkot. Jorka leolvasta a képernyőre kiíródó választ…

„A csillagköd mélyebb régióiban járunk, a sugárzás zavarja a kommunikációt.”

- Sugárzás? – Kifog hullani a szőre és a fogai, nem így akart meghalni, mondjuk nem is akart meghalni. Ilyen dolgokat nem tervezett el…

„A sugárzásvédelmi pajzsot bekapcsoltam.” Jött a válasz a képernyőn.

- Rém, az életemet köszönhettem neked, bármit is…

Egy türelmetlen csipogás volt erre a válasz, jelezve, hogy hálás lenne, ha hagyná dolgozni.

- Bocsi.

15 percen keresztül némán ült, amikor a műszerfalon felvillant egy LED. A hajó szenzorai egy hatalmas testet érzékeltek, ami jobbról közeledett feléjük.  Jorka azt hitte, hogy egy megmentésére jövő lázadó hajó, de amikor látta feléje kúszni, már nem volt ennyire optimista.

A hajó birodalmi sem volt, de Jorka felismerte a típusát. Egy Recusant osztályú könnyű romboló. A következő pillanatban egy erő ellenállhatatlanul húzni kezdte a hajóját, egészen a nyitott hangárig. Jorka szíve hevesen vert, a gereznája remegett, miközben kereste a fegyverzetet, de a következő pillanatban a hajóját a mágneses kapcsok egy hangos csattanással a padlóra lökték.

A hangárban rajta kívül droidvadászgépek is voltak, amik között csontvázszerű alakok közeledtek, hangos léptekkel. B1-es harci droidok.

 

- Rém, gyere vissza – suttogta Jorka, de a kis droid nem volt ott a hajtóművön… - Az Erőre, visszamentem a klónháborúk idejébe, és a droidom sincs itt.

- Szedjenek ki minden használható alkatrészt a gépből – mondta egy gépies, parancsoló hang.

- Vettem, vettem! – válaszolta egy droid, aminek a feje búbját kékre festették, és már indult is volna a vadászgép felé.

Jorka ekkor pattant elő, előkapta a lézerpisztolyát, majd becélozta a közeledő droidot, ekkor a gépek becélozták a pilótát.

- Ez egy lázadó pilóta – sipította az egyik droid. Egy csapatnyi B2-es droid lépett be a hangárba és célozták őt be a lézerágyúikkal.

- Nem, a Bothawui elnöke vagyok, csak kedvem támadt repkedni!

- Akkor jöjjön velünk, elnökúr – szólalt meg a sárga színe alapján a parancsnoki egység. – A küldetésünknek vége.

- Hogy mi? – kérdezte Jorka.

Rém az egyik pillanatban még az X szárnyú hajtóművéből próbálta kihúzni a fémdarabot, a másikban pedig már az űrben sodródott, és nézte, ahogy egy hatalmas tengeri szörny csontvázára hasonlító űrhajó elvontatja az X-szárnyút. Persze azonnal kapcsolt.

Aktiválta a két oldalsó lábába szerelt hajtóműveket, majd elindult a hajó felé. Az szerencsére lassan haladt, így az asztrodroid biztonságban megközelítette a hangárt, átsuhant a védőpajzson, majd leszállt. A gazdája X szárnyúja még mindig ott volt, látszólag sérthetetlen volt, sőt néhány pókra emlékeztető droid fésülte át… Sőt, az egyik nekilátott kipiszkálni a szilánkot a hajtóműből.

Kullancsdroidok, egyszer találkozott R2-D2-vel, és a kék asztromech droid mesélt pár történetet ezekről, bár Rém nem hitte el, hogy a másik robot járt volna a Klónháborúkban. Biztos a sivatagi homok tette azt a processzoraival.

Megfordult, és elindult a hangár kijárata felé. Rákapcsolódott az ajtót kinyitó konzolra, és elkezdte feltörni a jelszót. Már a századik variációnál tartott, amikor kinyílt az ajtó, és egy B1-es droid lépett be.

- Hé, kicsi! Mit keresel…

Rém előtolta az ívhegesztőjét, majd egy erős elektromos kisülést küldött a harci droid fejére, mire az hátraesett. Rém begurult a folyosóra, majd balra fordította a fejét… Meg kell szereznie a hajó tervrajzát.

A két X szárnyú besüvített a vöröslő csillagködbe. Moron állított a szenzorokon, de a sugárzás még mindig torzított a képen, pedig meg akarta találni Jorkát. Őrület, hogy előbb a bögréje, majd a szobatársa is eltűnt. Remélte, hogy az utóbbit megtalálja…

- Mennyire bírod a fogatversenyeket?  - szólalt meg Smaragd 8.

- Egyszer láttam egyet a Malasteron – válaszolta Moron. – Sebulba a dug századik győzelme.

- Sebulba, aha – válaszolta elhaló hangon Jancen. – Akit megvert harminc éve egy rabszolgakölyök a Boonta esti futamon, és kb. húszszor akarták kizárni a ligából csalás miatt. Én is Fogatversenyző voltam, ahogy az apám is. Igaz, hogy a Coruscanti akadémiára jártál?

Moron rácsapott a műszerfalra.

- Őrület ez az interferencia. Igen, de egy kuati bunkó lecsatornapatkányozott, a következő pillanatban pedig már a vérző orrát markolta. Egyszer Soontir Felel is találkoztam, egy előadásán, ahol mesélt egy csatáról. Halod, olyan pilóta akarok lenni, mint ő.

- Én meg olyan akarok lenni, mint apám. Szerintem neked inkább önmagadnak kellene lenni.

- Ühüm – válaszolta Moron.  A mandalóri fogolytáborban szerencsére nem tompultak az érzékei, bár mintha a memóriája nem lenne a régi, de még mindig jól repült. A hajó szenzorjai ekkor érzékeltek egy előttük háromszáz kilométernyire haladó űrhajót.

- Roncsvadászok?

- Szerintem gázbányászok – válaszolta Andrus, ahogy megközelítette a szögletes, ütött kopott űrhajót, ami egy asztreoida felett parkolt. Az úrjármű élesítette a fegyvereit.

- Mit kerestek itt? – hallatszott egy érdes hang a kompból. – Birodalmiak vagytok? Nincs adó?

- Nem vagyunk birodalmiak, egy társunkat keressük, erre sodródhatott…

- A Kísértet karjaiba került, nem fogja túlélni.

- Hogy mi? – kérdezte Button.

- Egy csontvázhajó, ami itt szokott néha feltűnni, a múlt hónapban csak három hajót pusztított el.

- Köszönjük – mondta rosszat sejtve Moron, majd megfordította a gépét. – Remélem a többiek több sikerrel jártak.

- Ijesztő. Kísértet, Csontvázhajó… csontvázhajó… Ismerős. – Jacen is követte a társát. – Recusant osztályú könnyű romboló, de a Klónháborúk óta ritkán látni ilyet. – A srác hangján hallatszott, hogy gondolkodik.

- Kalózok? – kérdezte Moron.

- Ezeknek a hajóknak a legénységét droidok adták, de a klónháborúk után az összest lekapcsolták, gyanús…

- Szellemhajók, láttam én már ennél furább dolgokat is – mondta Moron. – Pl. a bögrém sincs meg, de részletkérdés.

Jorka a homlokán lévő zúzódást nyomogatta, közben arra gondolt, hogy amint visszakerül Moronhoz a hülye bögréje akkor a torkán akad a forró csokoládé, vagy mi. Egy cellában volt, a berendezését egy priccs, egy mosdó, és persze az ajtót lezáró erőtér, az ott strázsáló két B1-es harci droid. A földön pedig valami szürkés pép, amiről Jorka megállapította, hogy ehetetlen.

- Hé bádogdobozok? Nincs normális kaja?

- Kérem elnök úr, amint megérkezik Kisebb Poggle alkirály hajójára kap rendes táplálékot – válaszolta a jobb oldali droid.

- Te mi az a táplálék?

- A szerveseknél a töltés…

- Vettem! Vettem!

Jorka megrázta a fejét, majd leült a priccsre.

- Hogy a jawák mondják rátok, hogy jó kis áru lesz ez.

- Mi az a jawa?

- Mindegy – válaszolta Jorka.

Ekkor egy ismerős külsejű asztromech droid gördült be a folyósóra, majd szembefordult velük, majd egy sor csipogást adott le.

- A raktárban szivárgás. Nincs más droid a szinten?

Rém türelmetlenebbül csipogott.

- Vettem! Vettem!

Ahogy a harci droidok eltűntek a folyosón, Rém odagurult a cella nyítópaneljéhez, majd beledugta a csatlakozóját. Pillanatok alatt megszüntette az erőteret.

- Hol voltál ennyi ideig? – kérdezte Jorka, miközben a droid után ment. Az szüntelenül csipogott.

- Aha, most ebből, hogy értsek valamit?

Rém felbúgott, majd befordult egy folyosón, egyenesen belefutottak egy csapatnyi szuperrohamdroidba.

- Pompás.

Rém megfordult, majd egy elektromos kisülést küldött Jorka combjába. A bothai felnyögött.

- Hozd az elnököt, kicsi! – mondta a droidok vezetője. – A parancsnok látni akar.

 

A Corellian wind a csillagköd szélén parkolt. Connie elrepült a hajó hasa alatt, közben meghallgatta az osztag többi hajójától beérkező negatív jelzéseket. Jorka sehol, Connie azonban nem tudott gondolni a legrosszabbra, de úgy érezte, hogy szembe kell néznie vele. Ez a köd egy csillagbölcső volt, a közepén egy születőben lévő nappal. A por és a gázok pár millió év múlva összetömörülnek bolygókká és holdakká. Ha Jorka beljebb sodródik, akkor a sugárzás végez vele.

- Rossz érzésem van – szólalt meg a Naomi nevű twi’lek lány, akinek a gépe a Connie-é mellett repült.

- Smaragd 3-as, egy radioaktív csillagköd szélén repülünk, másnak is rossz érzése van. – A bothait már régről ismerte, de tudta, hogy a lány is elveszített valakit. Az Ardana nevű zabrak társát, aki most a gyengélkedőn fekszik élet és halál között.

- Jó – mondta a másik.

- Átvizsgáljuk megint a szektort.

- Vettem Bíbor vezér.

Jobbról ekkor érkezett be Smaragd 4-es – a nautolai Rizzan- és Bíbor 7 – Nay gépe-, megkerülték a Windet, és visszatértek a csillagködhöz. Ők se adják fel…

Connie elgondolkodva figyelte a narancssárga fénypászmát, ami felé közeledtek, amikor felcsipogott valami a műszerfalon. A nő a képernyőre nézett és elállt a lélegzete. A rendszerbe egy Broadside osztályú űrhajó lépett be, bár eltörpült a Wind mellett, a birodalmi hajó igen is veszélyt jelentett a vadászokra.

Felderítő lehetett.

Connie azonnal lehívta a rendszer térképét.

- Bíbor 8 és Bíbor 9. – Syerra és Ilis egy bolygócsíra környékét vizsgálták át.

- Látjuk, megyünk – válaszolta a csempész.

- Óvatosan…

A Broadside korvett tömzsi, ronda jószág volt. Az orra ketté volt vágva, a hasán két turbólézer üteg volt. A hajó feléjük fordult, és becélozta a két, szorosan egymás mellett haladó lázadó vadászgépet, majd kilőtt egy rakétát. Ilis egyből felismerte azt a különös formájáról… Gyémánt bórral töltötték meg.

- Kétfelé! – kiáltotta. Eszébe jutott egy régi csempésztrükk, egyszer egy bolygó rendőrsége ilyenekkel próbálta őt elintézni. Nagyot robbant, de pontatlan is volt.

- De…

- Syerra! – A nő balra rántotta a kormányt, Syerra gépe balra ugrott, pont akkor amikor a rakéta becsapódott a helyükre, a robbanás iszonyatos erejű volt, a lökéshullám megrengette a két vadászt, egymástól távol lökve őket.

A Wind ekkor fordult a birodalmi gép felé, és tűzelt. Az első protontorpedó a korvett orrának bal részébe csapódott. A korvett megfordult, és átlépett a hipertérbe.

- Beszüntetjük a kutatást, a bircsik még tudják, hogy itt vagyunk! – mondta Samdynis. A tárgyalóban voltak, a kerek asztalnál Connie, Draver és a Smaragd osztag vezetője ült. – A bothainak már úgy sincs semmi esélye az élet…

- Jorka a neve, és addig itt maradunk, míg meg nem találjuk. Túl sok energia kiképezni egy olyan pilótát, aki olyan jó, mint Jorka?

Connie ezt soha nem mondta volna ki a bothai előtt, de a lény sokszor megmentette az életét.

- Hagyjanak itt egy vadászgéppel, és én megkeresem.

- Draver, remélem, hogy nem tartod jó ötletnek ezt a baromságot? – fordult oda Samdynis.

- Neked kapitány, vagy uram! – förmedt rá a fregatt kapitánya. – Itt nincs barátság, és mi nem vagyunk a Birodalom, senkit nem hagyunk hátra.

A tárgyalóba ekkor Moron rontott be, a kezében egy adatlemezzel.

- Maga mit keres itt? – kérdezte Samdynis. Moron nem törődött vele.

- Uram, ez a Köd kísértet járta, utána néztem egy Klónháborúkról szóló archivumban, kiderült, hogy egy szeparatista hajó járőrözött itt, a feladatuk pedig az volt, hogy elfogják a békeküldetésben járó bothan elnököt.

- Ez valami vicc? – kérdezte Connie.

- Nem az, szerintem Jorka még él, csupán meg kell találni a hajó energianyomát.

- A Wind nem bírná a sugárzást – válaszolta Samdynis. – Veszett ügy.

- Igazad van. – Draver elgondolkodott, majd megszorította az asztal szélét. – Nem tehetjük fel az egészet egy szellemtörténetre, a Windnek ártana a sugárzás, nem hagyhatom, hogy a Lázadás elveszítsen egy fregattot. Elmegyünk innen.

A hajó suhogva csúszott félre, ahogy Jorka és a droidok a hídra léptek. A hely nem olyan volt mint amilyen a Corellian winden vagy egy birodalmi csillagrombolón, itt nem volt személyzeti árok, csak néhány panel, és persze az ablak, amin csodálatos kilátás nyílt a csillagködre, és persze a közepén lebegő születőben lévő csillagra.

A konzoloknál OOM sorozatú droidok sürgölődtek, előttük pedig egy különös formájú droid állt, amivel Jorka csak a történelmi feljegyzésekből hallott. A gépnek szögletes teste volt, a feje dobozalakú volt.

- Legközelebb, ha találkozok néhány őskövület droiddal, akkor vigyázok a számra – morogta Jorka, de Rém egy elektromos szikrát lökött a fenekébe. – Au! Áruló!

- Elnökúr, maga élve kell Kisebb Poggle hercegnek, de azért a szökés nem választható lehetőség maga számára – a droidnak búgó, monoton hangja volt, híján az érzelmeknek.

- Na, jó van bádogdoboz!  Én egy lázadó pilóta vagyok…

A droidok egyszerre fogták rá a fegyverüket, közben Rém észrevétlenül odagurult az egyik konzolhoz.

- A Bothawui elnöke vagyok, na! – morogta Jorka. – Ez csak egy álruha, hogy…

Hirtelen a kormánypultnál ülő droid felsikított, majd eldőlt. A hajó megremegett, ahogy megfordult, majd elindult kifele a csillagködből.

Jorka nem sokáig teketóriázott, kikapta az előtte lévő harci droid kezéből a lézerkarabélyt, majd fejbe lőtte a támadóját, majd megpördült, és belelőtt a hátánál lévő két droidba. A híd megremegett, amikor a hajó átlépett a hipertérbe. Jorka közbe leszedte a Rém felé tartó droidokat, majd rohanni kezdett a kijárat felé. Az asztromech droid követte. A folyosón hirtelen két droideka droid gurult elő, majd váltott át harciformába…

Pontosabban váltott volna, mert Jorka az egyik testének közepére lőtt, míg a másikra Rém repült rá, és intézte el az ívhegesztővel. A bothai hamar a lifthez ért, és mire a hangárokhoz ért a droidhajó már ki is lépett a hipertérből…

Szembe egy űrfregattal.

- Ez… ez… - Jonson szóhoz se tudott jutni, amikor az ősrégi űrhajó egyszerűen megjelent a Wind előtt. Draver a hídra sietett, és eltátotta a száját. A bothaiak ravaszsága közmondásos volt, Jorka bárhogy is vitte végbe ezt, jól csinálta.

– Lőjjenek!  Mindenki az X-Szárnyúakba!

A turbólézerek tűzet nyítottak a droidok rombolójára, a robbanásoktól fel-fel villant a védőpajzsuk. A Wind közelebb manőverezett, a hangárból pedig előrontottak a Bíbor és Smaragd osztag vadászai, hogy felvegyék a harcot a kiáramló Keselyűdroidokkal…

Barakk számára nehéz volt harcolni a vadászokkal, ugyan is azok szó szerint magukat vezették, tűzet nyitott az egyikre, mire az kitért, egyenesen bele Theron tűzvonalába. Az ikhotchi nem habozott, a gép lánggolyóvá változott. Syerra elsuhant egy másik droid mellett, majd leszedte a Moron gépére balról támadó vadászt. Arrébb Connie, Naomi és Tannoshika aprította a gépeket.

- Mintha csak egy történelmi filmbe lennék – morogta Shadree, leszedett egy droidot, majd kitért egy lövése elől. Bíbor 6 hirtelen a hátához ugrott, majd a torpedókkal tűzet nyitott a gépre.

- Jól csináltad Norf- hallatszott az interkomból Connie hangja.

- Dorf! – kiáltotta a bimm. Ilis dugóhúzóba vitte a vadászát, és felülről rontott az egyik denevérszerű gépre.

Közben a Wind egyre közelebb kúszott az ellenfeléhez, turbólézerei szinte tűzet okádtak.

Jorka kirontott a liftből, majd tűzet nyitott a vadászgépénél strázsáló szuperharcidroidokra. Az egyiket sikeresen leszedte, de a másik fedezékbe bújt, majd visszalőtt rá. Jorka egy panel mögé vetette magát, majd körülnézett. Rém sehol se volt. Ekkor észrevette, hogy az apró droid átrepül a hangáron a fúvókáival, majd leszáll a vadászgép szárnyára, majd végiggördül rajta. Jobban kihajolt, hogy lássa, mi történik az asztromechel.

A csatahajó újra megremegett. A harci droid pedig tüzelt, Jorka visszabújt. Ekkor az X szárnyúja felemelkedett, majd lőtt. A droid helyén már csak egy fekete folt maradt a padlón. A felvonó ajtaja félresiklott, egy osztagnyi robot rohant be rajta. Jorka előrevetődött, amikor Rém egy protontorpedót lőtt ki rájuk.

A robbanás végzett velük. A bothai felpattant, odarohant a géphez, majd beugrott.

- Na pattanjunk meg innen – morogta, majd kiviharzott a hangárból. Kint már tombolt a csata. X szárnyúak vívtak élethalálharcot a droidvadászgépekkel.

Jorka kapcsolt, szétlőtt egy Bíbor 12-esre akaszkodó keselyűdroidot, majd még kettőt, amik a Corellian wind felé száguldottak.

- Bíbor 3-as bejelentkezett – szólalt meg, majd megindult a Wind felé. Két vadászgép szegődött a nyomába mint egy kíséretként. Moron és Shadree.

- Te vonzod a szerencsét – mondta a lány.

- Aha – válaszolta Jorka, a hipertérből egy Venator osztályú cirkáló lépett ki, majd indult meg a Wind felé. A droidhajó inkább elindult a köd felé, ahogy a vadászok is. A lázadók pedig biztonságban megérkeztek a Wind hangárjába.

A fregatt belépett a hiperűrbe mielőtt a birodalmi hajó tűzet nyitott volna.

A bothai megigazította a homlokán lévő borogatást, majd ránézett a medikai droidra.

- Szerintem repülhettek, végigharcoltam egy űrcsatát.

- A végén ugrottál be – hallatszott Moron hangja. – Jó hogy élsz.

A bothai elvigyorodott, majd beszívta a gyengélkedő fertőtlenítőszagú levegőjét.

- Kösz a segítséget, a bögréd a pilótafülkébe.

- Ott hagytam volna?

Jorka a homlokára mutatott.

- Első kézből tudom – morogta.

Moron odalépett, majd megveregette Jorka vállát.

- Jó kis droidod van, majdnem letettünk rólad. Lesz egy kis buli a tiszteledre.

Az orvos droid odalépett.

- A betegnek pihenésre van szüksége.

- Jó van – mosolyodott el Andrus, majd kilépett a kórteremből.

- Droid, tudnál szólni Tannoshikának? Lenne egy kis megbeszélni valónk…

Jorka hamiskásan elvigyorodott.

 Írta

Kenneth Withaker