Véres tövisek

- Lynette! - kiáltotta egy hang. A miraluk lány nem felelt, tenyerét Ardana homlokára csúsztatta. A zabrak így, eszméletlenül, szörnyen sebezhetőnek tűnt és Lynette aggódott érte. Már eltelt némi idő a volt fejvadász leütése óta, de Ardana még mindig nem tért magához. Az orvosi műszerek szerint minden életműködése rendben volt és elméletileg bármelyik pillanatban felébredhetett. Csakhogy a zabrak nem tette, sőt, semmilyen mesterséges ébresztési módszerre nem reagált.

- Lynette! - ismétlődött meg a hívás és a következő pillanatban a fülke ajtaja kitárult. A miraluk felemelte a fejét és Erő-látása segítségével Febrit pillantotta meg.

- Samdynis idegbajt akar kapni, mert eltűntél - morogta a togruta. - Már háromszor bemondta a hangosba, hogy az egész Smaragd osztagot várja, a Smaragd kilencessel együtt. Nem hallottad?

- De, igen - biccentett Lynette kimérten. - Viszont nem szándékozok azzal a féreggel egy légtérben tartózkodni.

- Megértem, hogy haragszol rá - kezdte Febri - de a csökönyös viselkedéseddel semmit nem érsz el azon kívül, hogy a jelenlévőket szidja azért, mert te nem vagy ott. Ezzel pedig minket büntetsz, nem őt.

- Van fogalmad róla, min mentem keresztül?! - csattant fel Lynette. - Ezek után magányra lenne szükségem, nem arra, hogy itt ugráltasson!

A togruta sóhajtott.

- Megértem, de háború van, amiben te aktívan részt veszel, ha nem tévedek. Szóval, ha bevetés van, akkor jönnöd kell. Tudom, hogy mellette maradnál - pislogott Ardanára - de ez kivitelezhetetlen. Ha tiltakozol, erővel foglak elrángatni.

- Miért teljesíted egy ilyen undorító alak parancsait? - sziszegte a miraluk haragosan. - Samdynis egy nagy adag banthapotya…

- Tudom. De te pedig elfelejted, hogy nem érte harcolunk, hanem azokért, akiket a Birodalom elnyomott. Gyere!

***

Werdon, akárcsak egy pók a hálója sarkában, türelmesen várakozott Nar Shaddaa-i főhadiszállásán. A hutt anyabolygó holdján mindig zajlott az élet, forgalmas hely volt, ahol az alvilág színe-virága összegyűlt. A legszélesebb réteget lecsúszott fűszerfüggők és szerencsejátékosok, valamint piti bűnözők adták, az elitet pedig a huttok képviselték. A mandalori a bolygó „fényűző” részében lakott, a neonfényekkel megvilágított utcák itt voltak a legtisztábbak. A férfi éppen egy kritikus időszakot élt át, mivel nemesisével kapcsolatban rengeteg információhoz jutott, ugyanakkor semmit sem tehetett, csak várakozott. Galaxis-szerte akadtak cinkosai, besúgók, tolvajok, akik alkalomadtán, némi kredittel motiválva, készségesen informálták őt. Most is rájuk bízta Maas megtalálását, mivel egymaga nem járhatta be az egész világegyetemet. Azonban egyáltalán nem viselte jól a tétlenséget. A sabakk és egyéb szerencsejátékok távol álltak tőle, az éjszakai mulatóhelyek sem vonzották különösebben, így páncélját levéve egész nap az otthonában ült, és a holohíreket böngészte. Az intergalaktikus csatornákon persze semmit nem lehetett hallani a lázadókról, mivel a Birodalom gondosan manipulált minden adást, a helyi adókon pedig a huttok szónokoltak, vagy illegális fogatversenyeket közvetítettek.

Már éppen azon volt, hogy mégis útra kel, mivel időközben felszedett néhány kilót, amikor végre az egyik informátora hírt hozott neki.

-Megtaláltam. –jelentette be személyesen.

-Hol van? –dörrent rá a fejvadász.

-Sajna nem emlékszem, de a vérdíj talán javít a memóriámon.

- Azt kérdeztem, hol van? –kesztyűs kezei megragadták a rodiai mocskos mellényét, s könnyűszerrel a magasba emelték a kis zöld fickót. A csillagos égboltot idéző hatalmas szemekben félelem csillogott.

-A fickó itt van. A Nar Shaddaan. Ribba Kuka Bolba, a hutt alkalmazza, mint zenészt.

Werdon elengedte az ügynököt, aki hangos koppanással zuhant a földre. Szórakozottan hátat fordított neki, majd oda sem nézve lelőtte. A karbantartó droid máris megérkezett, hogy eltakarítsa a hullát. Az efféle incidensek errefelé természetesnek számítottak, így nem kérdezősködött senki.

„Hát persze.” –csapott a homlokára. „Hol máshol is bujdoshatnál, te szemét!” Dühösen a falba öklözött. A zongorista túl jól választott rejtekhelyet. Ez a terület a menekültek melegágya volt, mivel a Birodalom keze nem ért el idáig, a gazdag és befolyásos huttok értékesebbnek számítottak szövetségesként a császárnak, mint ellenségként. Ebből kifolyólag Werdon sem érhette el, hiszen Ribba védelmét élvezte. Azok a túlméretezett csigák kedvelték a muzsikát, így a zenészeiket is nagyra becsülték. Oly közel volt, s mégis oly távol. Ki kellett csalogatnia a kényelmes odúból. De hogyan? „Lynette!” –a felismerés villámként hasított agyába, s sisakkal takart arcán ördögi vigyor jelent meg. „De vajon hol lehet az a némber?” Rövid utánajárás után talált is egy ígéretes nyomot. Egy Rafa rendszerben rejtőzködő kém látogatókat várt. Szerencsétlent mindenki paranoiás bizalmatlanságáról ismerte, ám ezekben a körökben semmi sem maradhatott sokáig titokban. Alighanem a lázadókkal készült találkozni. Már pedig ahol a felkelők feltűnnek, ott lesz majd a miraluk nő is. Ha sikerül elfognia egyet a rebellis bandából, abból kiszedheti, merre jár a Corellian Wind. Összecsomagolt, s egy órán belül útra is kelt. Előttük kellett odaérnie.

***

A tizenkét X-szárnyú egyszerre lépett át a Rafa rendszerbe és a Rafa V felé vették az irányt.

- Tízes, mit kell tudni erről a planétáról? - kérdezte gúnyosan Samdynis. A főnök nem nagyon kedvelte a givint a tudományos megjegyzéseiért, és azt remélte, a számára ismeretlen rendszerről a lény nem fog tudni semmit sem.

- Galaxis külső része, T8-as koordináták, Rafa rendszer, ötödik bolygó - sorolta Ragmal engedelmesen, nem sok figyelmet szentelve az osztagvezető iróniájának. - A bolygó, az egész rendszerrel együtt híres az itt található piramisokról, amiket a Rafa V őslakos népe, a Sharu építette, mind a mai napig ismeretlen céllal. Ezenkívül ez a humanoid nép még híres a lélekhárfájukról. A legendák szerint ezt a hangszert többszázezer, ha nem egymillió évvel ez előtt hozta létre a Sharu. Akkoriban ugyanis idegen, primitív behatolók érkeztek, az őslakosok pedig a föld alá rejtőztek. A hangszert hagyták hátra, azzal a céllal, hogy akkor szólaltassák csak meg, ha a bolygó már biztonságos. Úgy tartották, a hangja áttör minden falat, és nincs olyan hely, ahová ne jutna el, így mindenki meg fogja tudni, ha a behatolók eltűntek. A bolygó avatatlan szem számára lakatlannak tűnik, mert hiába mentek el az idegenek, a hárfát senki sem szólaltatta meg.

- Köszönjük a mesedélutánt, tízes, de hallhatnánk valami érdemleges információt is? - morogta Erdvin. A Smaragd egyes titokban a fogát csikorgatta. Nem hiszem el, hogy ez az okostóni mindent tud!

- Mint már említettem, a bolygó felszínén értelmes létforma nem található meg, az őslakosok a föld alá menekültek, bár jómagam azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a piramisokba zárkóztak. A bolygó két holddal rendelkezik, klímája meglehetősen hideg és száraz. Atmoszférája egyes típusú, vagyis a legtöbb lény számára belélegezhető, oxigént, nitrogént és hidrogént tartalmaz. Gravitációja a standard 0,9-szerese, vagyis nagyjából a Geonosiséval megegyező.

- Miért ide jövünk, ha lakatlan? - kérdezte ekkor a Smaragd kettes, az Ardana helyére ideiglenesen beállított devlikk pilóta, Joran Burgan.

- Az Uralkodó nem foglalta el vagy támadta meg a bolygót, és az egyik kémünk itt meg tudott bújni - felelte Samdynis. - Őt keressük meg. Fontos információi vannak a számunkra.

- Nem lenne egyszerűbb neki megkeresnie minket? - értetlenkedett Jacen.

- Minek egy egész osztagot egyetlen nyomorult kém elé küldeni? - tett fel egy újabb kérdést Damien.

- Dakarus túlságosan is paranoiás. A haverom, de nem hisz nekem, hogy a lázadókkal vagyok, kivéve, ha megmutatom neki az osztagomat - felelte a vezető, haragos sóhajtást előhívva a csapat feléből.

- Tud valamit, ami miatt megéri díszkíséretet adnunk önnek, miközben máshol dúl a harc? - kérdezte dühösen Febri. Amióta Ardana eltűnt, ő vette át a zabrak helyét és ejtett el mindig egy-egy gúnyos beszólást.

- Dakarus még a bothai kémhálózatot is jóval túlszárnyalja! - jelentette ki büszkén Samdynis, és ezzel befejezettnek tekintette a vitát.

Az osztag egy nagyobb piramis-csoportnál szállt le.

- Jól van, akkor most kilences, előre is mehet körülnézni - parancsolta Erdvin.

- Én? Miért pont én? - értetlenkedett Lynette. Már most sem hagy békén?

- A múltkor maga akart annyira felderítőket kiküldeni, és magyarázott valami Erőről. Ha ennyire ért hozzá, menjen!

- Majd én elmegyek! - ajánlkozott Theron. - Biztosan alkalmasabb vagyok, mint…

- Menjen maga, Samdynis! - vetette fel a javaslatot Rizann. - Úgyis ön ismeri a szóban forgó kémet.

- Nem nyitok vitát! Kilences, induljon!

A miraluk lány morogva kikászálódott a gépéből, és nem sokára eltűnt a piramisok között.

***

Alighogy landolt a planétán, máris megérkeztek a lázadók, szokásukhoz híven csak egy osztagra való X-szárnyú vadászgéppel. A néhai őslakosok piramisai között nem vették észre a hajóját, így felállíthatta a csapdáját. Puskáját kábító lövésre állította, majd kiküldött pár kisebb kutaszdroidot, hogy derítsék fel a terepet. A szondák hamarosan mozgást jeleztek. Érdekes módon azonban csak egy személy közeledett, valószínűleg a felderítőjük. „Ezek az ostobák még meg is könnyítik a dolgomat.” A kutaszok szerint egyenesen felé tartott, így nem kellett mást tennie, csak várni. Igyekezett nyugodt maradni, szabályozta a légzését, hogy ha az ellenség feltűnik a célkeresztben, azonnal támadhasson. Így is történt, nem hibázta el a lövést. Odarohant, hogy biztonságos helyre vonszolja a testet, amikor meglátta, hogy a miraluk nőt lőtte le. „Ezt nem hiszem el!” -ujjongott magában. „Ilyen nincs! Az istenek a kegyeikbe fogadtak, Palpatine szeme rám kacsintott! Elfogtam Maas csaját! Háhá.” Szinte eufórikus állapotban nyalábolta fel, s valósággal szökellt a Burning Shadowhoz. Legszívesebben dalra fakadt volna, s a fedélzetre lépve nem is bírta magában tartani.

-Elfogtam Maas csaját, el fogtam Maas csaját! –kántálta. –Elfogtam Maas csaját, ellátom majd a baját!

„Megvagy, te féreg!”

Könnyűszerrel kijutott az űrbe, a lány barátainak nem volt idejük üldözőbe venni. Már csak azt kellett kitalálnia, hova vigye foglyát. Hol vívják meg a végső harcot? Hol teljesítse be a bosszúját? Végül megtalálta a tökéletes helyet. Ylesia, a reekek őhazája. Megdörzsölte a tenyerét, majd beállította a holofelvevőt, s az egyik raktárból előhozta a megbilincselt nőt. Droidja bekapcsolta a gépet.

-Üdv! –köszöntötte. –Nézd csak kivel találkoztam? –maga elé lökte Lynette-et. –Szegénynek nagyon hiányzol! –kivette szájából a pecket. –Mondj valamit a szerelmednek, kisanyám.

-Maas! –zokogta. –Ez csap… -a fejvadász visszarakta a rongydarabot. –Egyelőre életben van. –fordult a zenész felé. –De csak rajtad áll, meddig. Megmentheted őt, de csak ha feláldozod magad! Készen állsz a végső felvonásra? Gyere az Ylesiára, hogy eljátszhasd az utolsó dalodat. Duett lesz, csak te meg én, úgyhogy azt ajánlom egyedül gyere. Ha bármit trükközöl, felaprítom a barátnődet reek abraknak és a szemed láttára etetem meg velük!

Mellékelte a pontos koordinátákat, majd zárta az adást. Kódolt üzenetként küldte el Ribbának, azzal a megjegyzéssel, hogy személyesen Maasnak szól. A huttok, egy- két kivételtől eltekintve becsületesek voltak, így bízott benne, hogy a megfelelő személy kapja kézhez.

***

Maas arcának bal fele ugyanolyan halottfehérre színeződött, mint a sebhelyét takaró maszk. A zongorista szobormereven ült, és már legalább húszadszorra nézte végig az üzenetet. Vegyes érzelmek cikáztak benne. Egyfelől örült, hogy Lynette-et életben látja, és a lány csapdára akarja figyelmeztetni. Talán még mindig érek neki valamit, még ha nem is sokat… Másfelől viszont önmagát átkozta. Ha nem hoz vele kapcsolatba, most nem lenne ilyen helyzetben. Ennél fogva, tartozok neki annyival, hogy kiszabadítom. Kerüljön, amibe kerül! Harmadrészt pedig a rettegését igyekezte elfojtani. Álnéven jelentkeztem be a huttnak, de ezek mégis megtaláltak! Ezek után van olyan hely, ahová el tudok rejtőzni előlük? Nincs…

Amikor megemlítette Ribbának, hogy egy kis időre szabadságot kérne, a hutt szó nélkül elengedte, de megígértette vele, hogy hamar visszatér.

Könnyen teljesíteni fogom a kérést. Egy párbaj nem túl hosszú… időben vissza fogok érni. Ha pedig nem, akkor pedig már nem fog érdekelni, hogy a hutt haragszik-e vagy sem.

***

Ardana csodálkozva állapította meg, hogy az útban lévő sírkő megmentette az életét. Ha akkor és ott nem esett volna hanyatt, ellenfele simán keresztüldöfhette volna a meggondolatlanul, védtelenül hagyott mellkasát. Így viszont még némi időt is nyert, amíg a másik zabrak megkerülte a kőtáblát. Ez idő alatt sikerült talpra vergődnie és újból védekező állást felvennie.

Megpróbált maga is vissza-visszatámadni, de ellenfele sokkal tapasztaltabb volt nála. Energikusan vagdalkozott, látszólag céltalanul, így viszont igencsak próbára tette a volt fejvadász kitartását. Ardana folyamatosan lépegetett hátra, mígnem el nem érte a szellemfolyót. A halványkéken derengő csontvázaktól még most is kirázta a hideg, holott tudta, már nem árthatnak neki.

Hirtelen ötlettől vezérelve nekifutott, és bevetette magát a halott lelkek közé.

- Ide gyere utánam, ha mersz! - kiáltotta merészen a harcostársának, és összeszorított fogakkal egészen a folyó közepéig gyalogolt. Nem engedhetem meg magamnak, hogy a lelkek hidegétől felsikoltsak, mert akkor csak a gyengeségemet bizonyítanám be.

A másik zabrak megtorpant a folyóparton, és csakúgy, mint Ardana első alkalommal, megbabonázva meredt a holtakra. A nő nem tudta, milyen alakokat láthat, de valószínűsítette, hogy hasonlóképp rokonokat, barátokat, ismerősöket, ellenségeket, áldozatokat, mint ő maga.

Az ellenfele egy ideig mereven állt, majd, amikor az egyik lélek kinyúlt érte, felé csapott a fénykarddal.

- Nem viszel magaddal! - jelentette ki, de a szellemkarnak a fénypenge semmit sem ért. A csontkéz megragadta a köpenyénél fogva, és berántotta a folyóba. Ardana döbbenten figyelte, ahogyan ellenfele felüvöltött, majd hamarosan hasonló csontvázzá csupaszodott, mint a folyóbéli alakok.

- Remek ötlet volt becsalni a folyóba - szólalt meg ekkor egy hang, és Qui-Gon kísértete lebegett a folyó fölé.

- Mi volt ez?- kérdezte tőle a zabrak kimerülten. Úgy nézett ki, mint Darth Maul. De az lehetetlen… nem vagyok képes legyőzni egy Sith nagyurat! Még egy álomban, látomásban sem.

- Ugyanaz, mint én- felelte a jelenés, mire Ardana a homlokát ráncolta.      

- Egy Jedi szelleme?

- Nem. Az, aminek te gondolod. Ha azt szeretnéd gondolni, hogy kísértet vagyok, az leszek. Ha az Erő teremtményének tartasz, az leszek. Ha pedig azt gondolod, csak a saját elméd szüleménye vagyok, az leszek.

Ardana csalódottan csóválta a fejét. Megtanulhattam volna, hogy egyenes választ sose kapok tőle, de mindig meglep egy-egy újabb rébusszal.

- Van még dolgom itt? Visszatérnék az én létsíkomra. Nem tudom, a többiek bírnak-e Samdynisszel és lerendeztek-e mindent a kémbázison…

Qui-Gon elnéző mosollyal ingatta a fejét, mire a nő homloka ráncokba szaladt.

- Mennyi ideig harcoltam? - kérdezte aztán. - Tudom, amennyi időnek én magam érzem! De mennyi telt el a másik valóságban?

- Több mint tizennégyszer huszonnégy standardóra- felelte a jelenés, és Ardana a következő pillanatban a Winden, a saját fülkéjében találta magát.

***

A Fekete Rózsa a Belsavis közelében járőrözött. Kapitánya, Wah Rodhar, idegesen dobolt ujjaival az íróasztalán. A peremvidéki szolgálat unalmas kötelesség volt. Fenn kellett tartani a rendet, de minden kapitány szívesebben foglalkozott inkább a felkelők üldözésével. Itt, az ismert univerzum határán csak néhány csempész és kalóz akadt a hálójába. Sok parancsnok hanyagságból, vagy a kenőpénzek csábításának engedve nem is foglalkozott velük, Wah azonban lelkiismeretesen végezte a munkáját. Minden azonosítatlan járművet elfogott, vagy megsemmisített. Mindig más másik rohamosztagot küldött a vonónyalábbal csapdába ejtett szállítók felderítésére, hogy ezzel is edzésben tartsa embereit. Az egyik TIE osztag éppen visszatért a rutin felderítésből, mikor az első tiszt hírrel érkezett.

- Uram, fontos üzenete érkezett Coruscantról!

A commodore igen csak meglepődött.

-A fővárosból? –kérdezett vissza. –Ki keres?

- Vader Nagyúr.

A kapitány nyelt egyet, de nem tudta leküzdeni a torkában képződött gombócot. „Hát elérkezett. A császár bosszúja utolér. Most kell meglakolnom, amiért annyiszor elszalasztottam a lázadókat.” Megigazította zubbonyát, s úgy lépdelt a kommunikációs szobába, mint aki a kivégzésre igyekszik. Azon gondolkodott, vajon milyen büntetést eszeltek ki a számára. Húsevő rovarok falják majd fel? Esetleg simán főbe lövik? Talán egy munkatáborban kell majd halálra dolgoznia magát. Sok olyat hallott, hogy Vader saját maga végezte ki a kapitányokat, úgy, hogy fizikai valójában jelen sem volt az űrhajón. Beleborzongott a gondolatba. Óráknak tűnő percekkel később belépett a helyiségbe. Az óriási monitoron meg is jelent a Sötét Nagyúr maszkos képe. Légzése betöltötte a termet. Rodharnak csak egy gondolat jutott az eszébe. „Milyen jó, hogy nincs családom. Így legalább nem kell elbúcsúznom tőlük.”

- Rodhar kapitány! –mennydörögte a nagyúr. –Új feladatot kap. Most azonnal induljon el a Korribanra! Ott gyülekezik a flotta, a részleteket az érkezésekor megkapja!

Az adás megszakadt. Wah döbbenten állt a holokörben, s maga elé bámult. Élt. Alig bírta felfogni a Nagyúr parancsát. Nem büntették meg, sőt, feladatot is kapott. Nagy megtiszteltetésnek számított személyesen az Uralkodó jobb kezétől parancsot kapni. Ráadásul Vadernek alighanem kifejezetten őrá volt szüksége, máskülönben miért rendelte volna a galaxis túlsó felére?

Folyamatosan harckészültségben tartotta hajóját, így a szeméttároló ürítése után már el is indulhattak a nagy útra.

***

Vader nagyúr elégedetten sétált mesterével a császári palota folyosóin. Az átrium túloldalán Coruscant égig érő épületei látszottak a sötét felhők által megszűrt délelőtti napfényben.

-A lázadók bevették a csalit, mester. A nőbe ültetett jeladó szerint úton vannak. A hamis kémek beváltak.

- Nagyszerű munka, ifjú tanítványom. –csuklyája árnyéka alól csak ördögi vigyora látszott ki. –Most rajta üthetünk a lázadókon. A Korriban tökéletes helyszín lesz a csata megvívásához. Az a zabrak nő ott majd megtudja, mi az igazi szenvedés, s kínjai közt talán elárulja a lázadók új rejtekét.

- Vagy a fiút, aki megsemmisítette a Halálcsillagot.

Az Uralkodó válasz helyett csak tanítványára vigyorgott. Takarásban lévő szemei sárgán megvillantak.

Darth Vader maszkja alatt önelégült mosollyal tért vissza az Executorra. Ő eszelte ki az egész tervet, de a felkelők leleplezésénél fontosabbnak tartotta Ardanát. A Korribant átjárja az Erő sötét oldala, tökéletes hely, hogy kinyomozza a rejtélyes pilóta személyazonosságát. A zabrak csupán egy eszköz számára, míg fiúval az Erő volt azon a napon. A hajó a Korribanra tartott, hogy a bolygórendszerben elrejtőzve, a csatába nem beavatkozva megfigyelhesse a nőt.

***

Rodhar kapitány több napos út után végre megérkezett. A vöröses légkörű bolygó körül ott keringett a Birodalmi flotta. A vezérhajóul egy nyolc kilométeres szuper csillagromboló, a Twisted Soul szolgált, mögötte négy Birodalmi osztályú csillagromboló próbált alakzatba rendeződni. A Fekete Rózsa is csatlakozott hozzájuk, az óriás hadihajó mögötti V alakzat bal szárnyának első hajójaként. Az ötödik romboló mögöttük helyezkedett el, így a felállás lándzsahegyet formált. Tíz darab Victory osztályú csillagromboló egy hiperűr ugrásnyi távolságra várakozott.

Wah commodore hátrakulcsolt kézzel állt a hídon, miközben egy harci indulót dúdolt magában. Végre lehetősége nyílt egyszer, s mindenkorra leszámolni a Corelian Winddel.

Odalent a hangár látszólag felbolydult, valójában viszont minden szervezetten ment, s a kaotikusnak tűnő tömegben mindenki tudta a dolgát. A vadászokat feltankolták, a bombázókat feltöltötték rakétákkal és torpedókkal, de még az ágyúnaszádokat is készenlétbe helyezték. A parancs értelmében mindent be kellett vetni. Néhány TIE rajt már el is indítottak, így mintegy hatvan vadász és elfogó vadász lebegett az anyahajók oltalmazó árnyékában.

A rajtaütések mindig gyorsan zajlottak, a hadihajók előtörtek a hiperűrből, nehéz turbólézereikkel tűz alatt tartották az ellenséges fregattokat, mialatt a TIE-ok elbántak az ellenséges vadászgépekkel. Ideális esetben fél óra sem kellett, hogy leszámoljanak a lázadókkal. Ám a csapdaállítás egészen más műfaj volt. Idegőrlő várakozás előzte meg a hosszan elnyúló ütközetet. Általában frontálisan támadtak, s nem oldalba kapták a rebellis férgeket, mint a meglepetésszerű támadás esetén, ebből kifolyólag nagyobb veszteségeket is szenvedtek el.

A parancsnok szíve hevesen vert, izgatott türelmetlenségében. Az ütegek irányba álltak, s a felkelők bandája bármikor felbukkanhatott.

***

A Corelian Wind csatlakozott a lázadó flottához. Egy a Korriban mellett épülő  üzemet kellett megsemmisíteniük, mielőtt ontani kezdené az új típusú elfogó vadászokat. Rendkívüli küldetés volt, soron kívül, ugyanis roppant friss információk alapján indultak útnak. Igazából csak a szerencsén múlott, hogy egy felderítőnek sikerült elfognia egy kódolt szubtéri üzenetet, melyben a gyár építéséhez szükséges nyersanyagok szállításáról beszéltek. Tulajdonképpen le sem tudták rendesen ellenőrözni, éppen csak néhány teherhajót figyeltek meg. Életbevágóan fontos volt, hogy azonnal támadásba lendüljenek, hiszen az építés korai szakaszában még viszonylag kevés védelemmel bírt az állomás.

A rajtaütést egy három kilométeres Mon Calamari cirkáló, az Epic Marvel vezette, csatlakozott még hozzá két hasonló típusú, ám „mindössze csak” egy kilométer hosszú hajó, négy Nebulon B fregatt, plusz a Wind, valamint hat Koréliai Korvett és két tucat Y-szárnyú bombázó.

Az akció parancsnoka, a calamari származású Ushyl tábornok, hívást intézett az összes egységhez.

- Figyelem emberek! Mindenki tudja a dolgát. Csak jövünk és megyünk, gyorsan, céltudatosan. A bombázók elvégzik a dolgukat, amíg mi fedezzük őket. Mindennél előrébb való, hogy végre tudják hajtani a feladatukat! Az Erő legyen velünk!

A lázadás jelmondatává vált Jedi jókívánság után pár pillanattal mindenkit elnyelt a hipertér kék örvénye.

A hiperűrből kilépve olyan látvány fogadta a lázadókat, melytől végigfutott hátukon a borzongás. Egy egész csillagromboló flotta lebegett előttük, élükön egy hatalmas szuper csillagrombolóval.

Ushyl tábornok azonnal felismerte a helyzetet.

- Tőrbe csaltak! Kitérés balra, visszavonulunk! Mindenki készüljön az ugrásra!

Azonban a birodalmiak az addigi V alakzatot felbontva egyenes vonalban sorakoztak fel, megakadályozva, hogy a lendület erejével mellettük elhaladva meneküljenek meg. Minden üteggel tüzet nyitottak a szövetséges erőkre.

- Élesen jobbra! –adta ki az ukázt a parancsnok. –Mindenki maradjon a vezérhajó mögött!

Az Epic Marvel lassan elfordult, saját testével felfogva az ellenséges lövedékeket. A vaskos, aszimmetrikus törzs egyelőre ellenállt a rá zúduló plazma és lézer áradatnak.

Azonban mielőtt eltűnhettek volna, újabb hajók érkeztek. Tíz Victory osztályú csillagromboló bukkant fel, két tűz közé szorítva őket.

- Minden vadásznak! –ordította a tábornok. –Repüljenek rá azokra a csillagrombolókra. Utat kell törnünk a visszavonuláshoz!

***

- Visszamegyünk - jelentette be Samdynis hosszas keresgélés után.

- Nem hagyhatjuk itt Lynette-et! Egyedül, egy idegen bolygón! - tiltakozott Febri.

- Ez őrültség - kontrázott rá a maga higgadtságával Damien.

- Szó, mi szó, valóban elég alacsonyak a hölgy túlélési esélyei, hiszen a terep számára ismeretlen, valamint… - kezdett bele Ragmal, de az osztagvezető közbeszólt.

- Segélyhívást kaptam a Windről, nincs vesztegetni való időnk! Téma lezárva!

***

Connie és a bíbor osztag az elsők között indult az újonnan érkezettek ellen. Szorosan mögöttük ott a repültek az Y szárnyúak, valamint néhány B-szárnyú. A többi X- és A-wing hátra maradt, ugyanis időközben több száz TIE harcos és elfogó kerülte meg az anyahajót, rárontva a szövetséges flottára.

- Rosszul áll ez a csata! –aggodalmaskodott Jorka.

- Csata? Ez közönséges mészárlás! –helyesbített Shadree. A radarképernyőről egyre több és több lázadó vadászgép tűnt el. –Sietnünk kell! Nem bírják sokáig!

- Ahogy mi sem! –vágott közbe Connie. –Úgyhogy kapcsoljunk rá! Figyelem, mindenki! Protontorpedókat élesíteni, célozzanak a jobb szélső kettőre! Bíbor osztag, tartsuk távol tőlük a vadászokat!

Úgy tűnt beválik a terv. A Victory osztályú csillagrombolók csak kevés harcigépet szállítottak, amikkel könnyen elbántak, a bombázók pedig az elhárító ütegeket kikerülve ki is lőtték az egyik rombolót, s ráfordultak a másikra. Az egyik Y-winget azonban eltalálták, s pörgő zuhanását úgy irányította, hogy egyenesen az ellenséges hajó hídjába repüljön bele.

- Éljen a szöv… - ordította, ám a felülről érkező zöld nyalábok még a becsapódás előtt szétrobbantották a gépet.

Elfogók érkeztek, még hozzá több tucat. Az ellenség túlerőben volt, s hiába pusztították őket gyors ütemben, egyre többen és többen érkeztek az anyahajók feneketlen gyomrából, legyűrve az ellenállást.

- Erősítés kell, Connie! –Syerra hangja kétségbeesetten csengett. –Nem bírjuk már tovább!

A bíbor nyolcasra három TIE is rátapadt.

- Szedjétek le rólam! –kiáltotta az árva leány. Moron tűnt fel fölötte, szétlőtt két harcigépet, ám a harmadik megsorozta a nyolcast, kilőve az asztroszser droidot, majd lerobbantva a szárnyakat.

-SYERRA! –kiáltotta a férfi fájdalmasan. Szívét már elöntötte a gyász, de aztán látta, a tűzgolyóból felröppenő pilótafülkét. A lánynak sikerült katapultálnia! –Tarts ki, kislány! –bíztatta, miközben megkönnyebbülten felsóhajtott.

Az egyik korvett már el is indult, hogy felszedje a kabint.

***

Az Ylesia látszólag békés bolygó volt, zöld mezőkkel, erdősségekkel, s békés farmerekkel, akik a jámbor ámde heves természetű reekek tenyésztésével foglalkoztak. Valójában a bevételek legjelentősebb része nem éppen legális forrásból származott, ugyanis alvilági körökben a fűszercsempészet valódi fellegvárának számított. A Birodalom korrupt helytartói megtűrték a feketepiacot, s csak néha avatkoztak be, amikor egy-egy díler túl messzire ment. Werdon többször is járt itt, s mindkét oldalnak teljesített megbízást. Előfordult, hogy egy veszélyesnek ítélt csempésszel kellett leszámolnia, s segített rendezni két kartell vitáját, persze nem diplomáciai úton. Egy szóval, az ide tett kiruccanásai mindig busás haszonnal zárultak, így szívesen tért vissza.

A repulzorok zümmögése fokozatosan elhalkult, ahogy áthatolt a felhőrétegen, s a főváros fölött elrepülve lelassított. Néhány helybéli kapcsolata segített neki szerezni egy ranchot, oda tartott éppen. A raktérből érkező szüntelen dübörgés és nyöszörgés egy ideje már megszűnt, úgy tűnt a miraluk lány beletörődött sorsába, vagy egyszerűen csak elfáradt és elaludt.

A Burning Shadow durván száz méterrel az egyik jókora pajta mögött landolt. A robosztus épületben könnyűszerrel elfért volna akár két Birodalmi Lépegető is. Leállította a motorokat, majd hátrament, hogy összeszedje a nőt. Alighogy kinyitotta a raktár ajtaját, a zongorista nője tíz körömmel esett neki. A páncélnak hála nem tehetett kárt benne, így lassú léptekkel elindult a rámpa felé, maga előtt tolva a csapkodó nőszemélyt. Csak a szabad levegőre érve kapta el a csuklóját, s vasmarokkal szorította, nehogy meglógjon.

- Erre! –rángatta magával, miközben elindultak a legközelebbi karám felé.

- Fogalmam sincs, mit hiszel. Úgysem fog eljönni. - A miraluk lány közömbös szavakkal próbálta elkendőzni csalódottságát. - Nem számítok neki semmit.

- El fog jönni...- felelte nyersen. Egyáltalán nem érdekelte a nőstényördög hisztije.

- Aztán miért? Nem vagyok más, csak egy volt munkatársa! Egy énekesnő, akit most lecserélt egy másikra.

A mandalori a szemét forgatta sisakja alatt, de válaszolt.

- Nem úgy nézett rád. –nem ismerte túlságosan az emberi kapcsolatokat, ám a kettejük közti vonzalmat még egy vak noghri is észrevette volna.

A miraluk halkan felsóhajtott, majd kicsivel később újra megszólalt.

- Nem számít. Akkor sem kockáztatná a bőrét, annál több esze van. Inkább menti a Laláját…

Werdon hallgatásba burkolózott, de a fogoly folytatta.

- Miket is beszélek? Nem érdekes. Te ezt úgysem értheted. Lefogadom, hogy soha nem voltál még reménytelenül szerelmes - mormogta elhalóan.

Mandaloriként már igen fiatal korában kiölték belőle a legtöbb érzelmet, egyedül, néhány fajuk hírnevének fenntartásához szükséges érzést engedtek csak, mint a büszkeség, vagy éppen a többé-kevésbé tisztességesség.

- Az érzelmek elgyengítenek!

Lynette a fejét csóválta.

- De erőt is adhatnak. A szeretet, a szerelem... akiket szeretünk, azokért bármire képesek vagyunk.

A fejvadászmegtorpant, majd egész közel lépett a lányhoz, s hideg hangon beszélt.

-Nem fecsegni vagyunk itt. Különben is, már mindegy. Maas idejön, és meghal. Fogadd el!

- Miért olyan fontos neked a halála?

- Csak egy befejezetlen megbízás.

- Képes bárki is azért fizetni egy fejvadásznak, hogy egy zenészt eltegyen az útból?

- Az nem az én dolgom.

Időközben elérték a karámot, egy legalább harminc méter átmérőjű, bekerített területet. Odabent vagy húsz jól megtermett reek legelt. A fejvadász kinyitotta a kaput, beterelte a lányt, majd bezárta maga mögött. Bár az állatok békésen legeltek, ilyen közelről roppant veszélyesnek tűntek. Némelyik háta olyan magasan ívelt, hogy nem lehetett átlátni fölötte. Werdon jól tudta micsoda erő lakozik bennük, nem egy aréna kivégzést látott már, ahol ez a faj végezte el a piszkos munkát.

Középen egy kis domb magasodott, nyilván, hogy a lényeg gazdája átlásson fölöttük, s könnyebben terelhesse őket. A kis emelkedő kapóra is jött, hiszen így a fejvadász szembenézhetett Maasszal, aki az imént érkezett egy rozzant robogóval.

- Itt vagyok, ahogy kívántad. Most már elengedheted. –kiáltotta.

A mandalorinak tetszett ez a lényegre törő beszéd, s egy pillanatra nem érzett megvetést a besúgó zenész iránt. Ugyanakkor nem szólt egy szót sem, csak elégedetten vigyorgott sisakja alatt. Elengedte a nő karját, majd megnyomott egy gombot az alkari irányítópaneljén, s jetpackje segítségével felrepült. Halk zúgás hallatszott, ahogy a Shadow élesítette rakétáit, majd fülsértő sivítás, s az istálló földrengető robajjal eltűnt egy óriási tűzgömbben. Werdon még látta, ahogy a rémült reek csorda eszeveszettül dübörög a bekerített szűk területen, aztán forróság vette körül, s a lökéshullám olyan erővel taszította el, hogy a földbe csapódott, s egy pillanatra az eszméletét is elveszítette.

***

A Bíbor kötelék gépei, akár egy méhraj zsongták körül a korvettet és Syerra mentőkabinját, hogy fedezzék a kimenekítést. Egy örökké valóságnak tűnt, ahogy a Koréliai űrhajó lassan megközelítette a kapszulát. Az ellenséges vadászok egyre többen és többen jöttek, amint egyet kilőttek, kettő vette át a helyét.

- Nagyon sokan vannak! –kiáltott a rádióba Shadree. –A pajzsom már nem bírja sokáig. –az adás egy pillanatra megszakadt, ahogy a gép egy újabb találatot kapott.

- Kárjelentést!- Connie hangja enyhén megremegett, elárulva bizonytalanságát a reménytelennek tűnő helyzetet illetően.

- Tíz százalék… - újabb sorozatot kapott. –Kész, ennyi volt... Két hajtómű kilőve.

-V onulj vissza!

- De még bírom, csak…

- Ez parancs! Tanoshikka, Dorf, kísérjétek vissza Shadreet a Windre!

- Bíbor ötös kiszáll! –a nő hangja csalódottan zengett, ahogy nehézkesen megfordított a vadászt és a fregatt felé kormányozta.

- Végünk van. –hangzott fel Jorka keserű hangja. A bothai kilőtt két protontorpedót, ám a célzó rendszere súlyosan károsodott, így a lövedékek célt tévesztve suhantak a bolygó felé, majd hatalmas robbanással elégtek a légkörben.

- Örömömre szolgált, hogy veletek harcolhattam. –szólt Barak.

- Részemről a megtiszteltetés! –csatlakozott Chazz.

- Ugyan már, fiúk! –Connie ezúttal magabiztosnak tűnt. –Mi vagyunk a Bíbor kötelék! Nem adjuk fel, soha.

Lelkesítő beszéde nem igazán hatott. Mindnyájan elfáradtak már, gépeik az utolsókat rúgták, s maga az ütközet sem állt túl fényesen. A reménytelenség nyomasztó ólomsúllyal nehezedett vállukra, s a halál szele a hermetikusan lezárt pilótafülkében is a tarkójukat bizsergette.

Az ellenség érezte, közel a győzelem, így egy újabb raj TIE interceptor érkezett, hogy megadják a kegyelemdöfést. Ám ebben a pillanatban valami szokatlan történt. A birodalmi harcigépek alakzata megbomlott, s többen visszafordultak, alig néhány gépet hátrahagyva, melyeket szerencsére könnyen elintéztek.

- Szerencsére még nem késtünk el! –hallatszott a közös frekvenciáról Samdynis hangja. –Bár úgy látom, akadt itt munka bőven.

Annak ellenére, hogy a Smaragd osztag hosszú útról tért vissza, ráadásul hiányosan, a többiekhez képest kipihentek voltak, s hatásukra az egész flotta újult erővel vágott bele a harcba. Az átmeneti siker azonban nem tartott sokáig, az ellenség lassan magához tért, s a csillagrombolók alkotta harapófogó egyre szorosabbra zárult körülöttük.

***

- Nagyúr, a lázadók erősítést kaptak! –jelentett a Twisted Soul parancsnoka az Executornak.

- Folytassák a harcot! Senki sem menekülhet!

A sith jól ismerte a felkelők lelkesedését, s egymásba vetett bizalmát, így tudta, hogy még egy ilyen apró fordulat is megfordíthatja a látszólag egyesélyes csata kimenetelét. Sietve indult a hangár felé, ahol egy sor elit pilóta várta. Grädeth kapitány egy harmincas évei közepén járó nő volt, aki kitűnő eredményekkel végzett az akadémián, majd pedig az űrbéli gyakorlatok során is a legjobbnak bizonyult. Egy percig sem lehetett kétséges, hogy hol van az ő helye, így igen fiatalon a galaxis legádázabb különleges egységének a vezetőjévé vált. Az Árnyék osztag tizenegy TIE advanced vadászból állt, abból a sorozatból, melyek Vader személyre szabott egyedi harci gépének sorozatgyártott változatai voltak, s melyek fejlesztésében a Sötét Úr személyesen vett részt. Az erős pajzsokkal és hiperhajtóművekkel felszerelt gépek anyahajótól függetlenül működhettek, s annak ellenére, hogy egy- egy elleni küzdelemben is halálos fenyegetést jelentettek a lázadók csúcsvadászaira, az X- szárnyúakra, tömeges gyártásukra anyagi okokból nem került sor.

- Itt az idő, kapitány. –lépett oda a nőhöz, aki éppen csak mellkasi paneljáig ért. Termete ellenére, hosszú, hollófekete hajával, s éles vonású arcával, tiszteletet parancsoló jelenség volt az egész flottában. Félelemmel vegyes csodálat övezte a férfi pilóták –vagyis majdnem a flotta valamennyi tagja- között.

- Igen is. –hangjától a legtöbb embernek a hideg futkározott volna a hátán, Vader azonban közömbösen, s talán enyhe megvetéssel pillantott le rá, majd hátat fordított, s lobogó palásttal elindult a kabinjába, hogy az Erő segítségével megvizsgálja, a közelben van-e a zabrak nő.

Az Executor közben lassan előtűnt a Korriban mögül. Tizenkilenc kilométeres hosszával még az űrcsatától távol is óriásinak tűnt, s puszta jelenléte elég volt, hogy a legtöbb ellenséget megfutamítsa. Szerencsére a lázadóknak ezúttal nem volt hova futniuk…

Az óriási dokk, melyből az Árnyék osztag maximális sebességgel száguldott ki, apró résnek tűnt csupán a felfoghatatlanul hatalmas gépszörny hasán.

***

Az ablakon kinézve hatalmas káosz tárult a zabrak nő szeme elé. A Wind, jó néhány másik lázadó hajó társaságában egy gigantikus csatát vívott a Birodalom ellen. A hajó megremegett, amikor bekapott egy találatot, Ardana pedig kis híján a padlóra zuhant. Nem volt semmi kétség afelől, hogy ők állnak rosszabbul.

Véget kell ennek vetnem, vagy legalábbis meg kell próbálnom.

Kisietett a fülkéből, be a hangárba. A hatalmas csarnok most üresen tátongott, mindössze egyetlen X-szárnyú roncsát fedezte fel középen. Meg egy munkást…

- Te ott! - szólította meg,

- Hö? - kérdezett vissza a középkorú férfi.

- Igen, hozzád beszélek! Akad itt bármi, légi csatára alkalmas jármű?

- Hátő... A Bíbor ötös totálkáros, úgyhogy nem... - járatta végig a tekintetét a csarnokon. – Ha csak... Áh, azzal senki nem tud repülni...

- Mutasd! - parancsolta a zabrak, mire a férfi elindult az egyik sarokban heverő, vászonnal letakart, furcsa objektum felé.

- Legalább húsz éves már... - mormogta menet közben. - Ha magácskának sikerülne is beindítani, nem hiszem, hogy tudná irányítani. - Ennél a pontnál ért oda a tárgyhoz, és egy határozott mozdulattal lerántotta róla a leplet. - Egy Jedi elfogó vadász, még a Háborúból. Nincs benne sem mentőkabin, és nincs hozzá szkafander sem. Csak egy Jedi lehet olyan vakmerő, hogy beleüljön, és csakis ő tudja irányítani.

- Mi olyan bonyolult az irányításán? Csak nem az Erővel működik? - kérdezte a zabrak cinikusan. Kizárt, hogy egy gép okosabb lenne nálam!

- Pillantson csak bele! - intette őt közelebb a munkás. - Igen... ilyen puritán, semmit nem szereltek ki belőle, eredeti. Nincsenek benne nehéz repülőberendezések, érzékelők, sem pajzsok, ahogy a célzóberendezés is hiányzik. Igen, a Jedik varázsereje működteti, hiszen kifejezetten az ő számukra készült.

- Elviszem - határozott Ardana.

- Azt ugyan nem... Ebbe még egy magácskához hasonló kitűnő pilóta sem szállhat be. Amúgy is, ez már csak egy kiszuperált műemlék egy letűnt korból, egyáltalán nem biztos, hogy működik még...

- Meg kell próbálnom! Vesztésre állunk odakint, és ha szétlövik ezt a rohadt űrfregattot, már teljesen mindegy lesz, hogy műemlék vagy sem!

- Kegyed félreértett... Ez a gép egyedül egy Jedi irányításával ütőképes, különben maximum kamikaze akcióra jó.

- Akkor legrosszabb esetben kamikaze-akciót indítok! - Ardana nem kívánt beszámolni arról, hogy szabadidejében Jedinek tanul, hiszen így csak hamis reményt keltett volna a szerencsétlen fickóban.

- Nem engedem! Egy vadászt talán megsemmisíthet, de nincs hat méter az egész gép. Elporlad még egy kisebb csatahajó védőpajzsán is.

A húzódzkodás felbőszítette a zabrakot.

- Nem engeded? Tán felettesem vagy, hogy parancsolgass nekem?

- Dokkmester vagyok - húzta ki magát a munkás - és nem adok felszállási engedélyt ezzel a ronccsal!

- Akkor sem, ha be tudom indítani? - tett fel Ardana mindent egy lapra, és rezzenéstelenül meredt a férfi szemébe. Tudta, hogy a sárga, szinte világító írisze elbizonytalanít másokat, ahogyan egy kígyó tekintete is.

Próbálkozása sikerrel járt, mert a férfi engedékenyen, ugyanakkor csalódottan felsóhajtott.

- Ha kegyed kész eldobni az életét...

- Vissza fogok térni egészben - jelentette ki a zabrak magabiztosan.

- Viszont, vigyen magával asztroszer droidot! Az talán segít túlélni.

- Nem bízok a gépekben - fintorgott a nő.

- Droid nélkül a dokk kijáratáig sem jut el - kardoskodott a dokkmester. - A végén még a Windben tesz kárt...

- Szóval többre tartasz egy robotot nálam, egy érző-gondolkodó lénynél. Remek- dünnyögte Ardana gúnyosan.

- Ha erről a vadászról van szó, igen! - makacskodott a férfi, mire a zabrak elgyötörten felsóhajtott.

- Na, jó, szerezz egyet! De ha lehet, gyorsan, különben a végén még nem lesz mit megmentenem! - mondandóját egy lövés is nyomatékosabbá tette, és az űrfregatt újból megrázkódott.

A dokkmester füttyentett, mire a háttérből egy kopottas asztrodoid jelent meg. Valószínűleg egyidős lehetett a géppel.

-Ő itt R6-P2 - mutatta be a férfi. - Kicsit leharcolt állapotban van a vén szemetesvödör, de elég régi a szentem. Alighanem elboldogul a vadásszal.

- Üdv, Színesfém. Na, gyerünk! - lépett Ardana a járgányhoz. Nem kívánt hosszú monológot intézni R6-P2-hoz.

A dokkmester követte őket a vadászhoz, és mutogatni kezdett a fülkében:

- Botkormány, és pedálok. Bal oldalt a repülésirányító berendezések, igen, ilyen kevés, balra elöl pedig a monitorok. Ügyeljen a túlmelegedésre, és célozzon pontosan!

- Ezen felül van még valami, ami fontos?

- Nincs pajzsa. Egy komolyabb találat, és vége a dalnak.

 - Ja, és meg kell bíznia a droidban! Ő tudja, mit csinál!

Ardana egy szúrós pillantással ajándékozta meg a gépet.

- Hát jó. De, ha miattad meghalok, Színesfém, visszajárok majd kísérteni téged az Erő túlsó oldaláról.

***

Wah Rodhar dühösen járkált fel-alá a hídon, s a fogait csikorgatta. A Mon Calamari cirkáló jókora törzse kitakarta az ellenség nagy részét a tűzvonalból, köztük a Corelian Windet is. Máskor bámulatosnak tartotta volna, hogy milyen sokáig képes kitartani az aszimmetrikus hajótest a csillagrombolók össztüzében, most azonban nem érzett mást, csak tehetetlen haragot. Idegei pattanásig feszültek. Nem akarta végignézni, ahogy a Nebulon-B fregatt újra meglóg előle. Nem, ezt nem engedhette.

- Növeljék a sebességet! –utasította az irányítótiszteket.

- De uram…

- Növeljék a sebességet! –felelte már-már eszelős hangon, így senki nem mert tiltakozni.

- Fekete Rózsa, térjen vissza az alakzatba! –érkezett az azonnali reakció a parancsnoki hajóról, ám a commodore tudomást sem vett róla.

A csillagromboló megbontotta az ék alakzatot, s az ellenséges cirkálóhoz közeledett.

- Takarítsák el az útból! –parancsolta vérben forgó szemekkel. –Minden üteggel tűz!

Azonban a másik hadihajó is kihasználta a lehetőséget, s megmaradt turbólézereivel megsorozta a Fekete Rózsát. Meglepően sok ágyú maradt éppen, hiszen takarta s védte őket a hajótest megannyi, látszólag rendezetlen dudora. Ráadásul a csatára újabb modulokat szereltek fel rá, így tűzereje messze meghaladta a csillagrombolóét.

- Kapitány, az elhárító pajzsok nem bírják sokáig!

- Minden energiát a fegyverzetbe!

- De kapitány, akkor még inkább meggyengül a védelmünk. –a tisztek hiába győzködték, Rodhar kapitány elméje elborult, nem hatottak rá a józan érvek.

- Lőjenek! –ordított nyálat fröcskölve.

A vészszirénák hangosan felvijjogtak, ahogy az energiaátcsoportosítástól egyre súlyosabb károk érték a Rózsát, bár közelről már az ellenség is komoly sérüléseket szenvedett.

***

- Jól van, Színesfém! Kapaszkodj, rázós út lesz! - morogta Ardana a droidnak, majd felemelte a vadászgépet és kirepült az űrben tomboló őrületbe. Egy ideig csak körözgetett, hogy felmérje az erőviszonyokat, beazonosítsa, ki kivel van, aztán megpillantotta.

A Fekete Rózsa ott lebegett az ellenséges hajók közt, és látványától a zabrak azonnal vérszemet kapott. Hirtelen nem érdekelte semmi és senki, csak az a cél vezérelte, hogy atomjaira robbantsa a gépet. Ez minden probléma okozója! Ha, akkor és ott nem bukkan fel a Sebirisen, Jorka nem minősít árulónak, és akkor… eh, sok a szöveg!

- Oké, Színesfém! Vedd át az irányítást, én pedig megpróbálom kiiktatni azt az ocsmányságot! - Ardana becélozta a Rózsát, és lőtt, csakhogy véletlenül majdnem egy X-szárnyút talált el. Bíbor 3. Jorka. Megérdemelte volna. A zabrak így újból próbálkozott, de amikor ismét tüzelhetett volna, az ujjai nem engedelmeskedtek.

Higgadj le! - suttogta egy hang a fejében.

Qui-Gon… csak most ne bombázz életbölcsességekkel, kérlek!

Eressz el! - üvöltött vissza Ardana válasz gyanánt, de nem sikerült megtörnie a mozdulatlanságot.

Nem harcolhatsz így - jelentette ki a mestere ellentmondást nem tűrően. Nem vezet jóra, ha az indulataid vezérelnek.

De le kell szednem! Engedj már! - A zabrak megpróbált szabadulni, de a mestere nem adta vissza a kontrolt az ujjai felett.

Nem. Végy mély lélegzetet és nyugodj le! A haragod a Sötét Oldal felé húz, és ha oda átbucskázol, nem leszel jobb Palpatine-nál. Vezess egy keveset, hideg fejjel gondold át, mit szeretnél tenni, és csak aztán cselekedj!

Ardana pedig megfogadta a tanácsot. Visszavette az irányítást a droidtól, és a csatatéren cikázott. A rémisztő tény, hogy egyetlen találat, és neki vége, Damoklész kardjaként lebegett a tudata felett, így görcsösen próbált minden lövedék elől kitérni. Hiába mutatta a dokkmester előtt, hogy nem fél, nem tudta visszaszorítani a rettegését. Túlságosan egyenlőtlen ez az egész. Lehetetlenség nyerni.

Az Erővel semmi sem lehetetlen - mennydörögte a fejében egy hang, de nem Qui-Goné, majd a csatatér képe megváltozott. A lázadók járművei egy pillanat alatt TIE-rajokká vedlettek át, és a zabrak egyedül maradt.

Itt a vég - gondolta sötéten.

Add fel! - parancsolta neki az előző beszélő.

Nem mind ellenség - szólalt meg a mestere is.

Nem úgy nézem.

Láss is, ne csak nézz!

A terep megváltozott, és Ardana most gyalog találta magát egy köves, kopár bolygón. Az égboltot por festette barnára, és a sziklák is hasonló színnel büszkélkedhettek. A zabrak egy magas, félig ledőlt piramis mellett állt, néhány csonka obeliszk között. Az idő vasfoga alaposan megrágta, simára koptatta az oszlopokat, de a nő néhány jelet még ki tudott silabizálni rajtuk. Nem ismerte a jelentésüket, de látványuktól valamiért mégis kirázta a hideg.

- Üdvözöllek a Korribanon. - A semmiből Darth Vader alakja bontakozott ki. Ardana mélyet sóhajtott.

- Miért nem öltél meg a múltkor? Ennyire szeretsz játszani az áldozataiddal?

A Sith nem felelt. Egyre közelebb lépdelt a zabrakhoz, és fénykardot rántott.

- A múltkor alábecsültelek. Most nem követem el ugyanezt a hibát.

Ardana az övéhez nyúlt, és megtalálta a fénykardot, amivel a legutóbbi látomásában harcolt. Gondolkodás nélkül előhívta a pengét, és védekező állásba helyezkedett.

Néhány csapás után azonnal tudta, esélye sincs. Vader gyakorlatilag minden lépését látta előre, így időnként hárítania is alig sikerült. Többször a vakszerencsén múlt, hogy a Sith nagyúr nem szabadította meg valamelyik végtagjától vagy a fejétől, esetleg döfte a vörös pengét egyenesen a mellkasába.

Mégsem futamodott meg. A saját lelkiismeretének sem tudott volna elszámolni, ha önként beismeri, vesztett, és meg sem próbál küzdeni.

Ereje hamarosan apadni kezdett, és nem tudott kellően gyorsan mozogni. Látta, hogy Vader a nyaka felé vág, de későn próbált hárítani. A Sith kardja kikerülte az övét, és Ardana lehunyt szemmel felkészült a fájdalomra. A halálra. Ez hát a vég.

A csendbe pengék csattanása vágott bele, és a zabrak szeme kipattant. Egy férfi állt közéjük, zöld fénykardja néhány centire Ardana nyakától fékezte meg a halálos csapást.

- Menj el! - parancsolta Qui-Gon, és átvette a zabrak helyét a párbajban.

- Nem hagylak itt - lihegte Ardana.

- Mihamarabb ki kell lépned a látomásból, különben egyre kevesebb esélyed lesz megmentened a Windet - magyarázta a Jedi. Ardana ámulva figyelte, hogy a beszéd nem zökkentette ki a harcból.

- De Vader…

- Ebben a látomásban nem ölhet meg senki senkit. A célja mindössze annyi, hogy feltartson. Igyekezz!

A zabrak megfogadta a tanácsot. A piramis tövébe sétált, letérdelt az árnyékba, és kiürítette az elméjét. Meg kell szabadulnia annak a sötét hatalomnak a befolyásától, amely most itt tartja. Vissza kell lépnie a saját valóságába…

***

Az Árnyék osztag úgy manőverezett a kavalkádban, mint a ragadozók a halrajban. Nyomunkban halál és pusztulás járt, könnyűszerrel végeztek az útjukba akadó vadászokkal, s még egy meggyengült korvettet is kilőttek. A sűrűjébe érve csatlakoztak egy bombázó különítményhez, hogy a nehézfegyverekkel felszerelt, s emiatt lomha, dupla törzsű hajókat fedezzék, miközben azok egyenként számolnak le a csatahajókkal. Bár meg lett volna rá a lehetőségük, Grädeth nem szerette a céltalan öldöklést. Fegyelmezettségének köszönhette kitűnő eredményeit, s azt, hogy egy ilyen kiváló vadászban ülhetett.

Akár a vadászó darazsak, egyszerre fordultak, préda után kutatva, mígnem a kapitány észrevette, hogy az egyik romboló kivált az alakzatból, s most egymaga viaskodik egy óriási cirkálóval.

- Bombázók, utánam! –adta ki az utasítást, s máris irányba állt. Az osztaga, s a nehéz vadászok követték. Azonban nem csak ők szúrták ki a párharcot. A frissen érkezett lázadó osztag is arra felé tartott, néhány A- szárnyúval.

- Támadás!

A vadászok szétszóródtak, ahogy elvegyültek a harcban. Grädeth örömmel konstatálta, hogy a bombázók is kiveszik a részüket a csetepatéból. Az egyik négy célkövető rakétát is kilőtt, kettő eltalálta az egyik X-szárnyút. Szárnyának egyik darabja a kapitány pajzsáról pattant vissza, így a nő tisztán láthatta a rá festett hat zöld csíkot. A felkelők így jelölték meg a gépeiket, hogy felismerjék egymást a csaták forgatagában. A másik két töltet a vezérhajó felé tartott, melyet csak egyetlen csík díszített. Az azonban hirtelen felhúzta hajója orrát, majd dugóhúzóban a bombázó felé zuhant, s közvetlen felette suhant el. A lövedékek viszont a birodalmi gépet találták el.

- Okosnak hiszed magad, mi?

A kapitány élesen balra rántotta a botkormányt. Vasfegyelme mellett az tette igazán sikeresé, hogy pontosan ismerte a határait, s mindig tudta meddig mehet el. A tehetetlenségi kiegyenlítők állapotkijelzői vörösen villogtak, s az óriási erők az ülésbe préselték törékeny testét, ő azonban tartotta az éles forduló ívét, mígnem pontosan a vezérgépre merőlegesen haladt. Kivárt, majd tüzet nyitott. Az első sorozatot túl korán eresztette el, a második azonban telibe kapta a gazt, s apró darabokra szaggatta az űrrepülőt. A nő elégedett mosollyal nyugtázta könnyű győzelmét, majd halálos nyugodtsággal kilőtt egy óvatlan A-szárnyút is. Hiába számítottak a legfürgébb vadászgépnek, az Árnyék osztag könyörtelen vezérével nem vehették fel a versenyt.

A TIE advance-ek érték el először a Mon Calamari hajót. Végigrepültek a törzs mentén, s megsemmisítették az összes elhárító üteget, mely az útjukba került, így mikor a bombázók beérték őket, nyugodtan kiereszthették a teljes arzenált. Bombák és torpedók egész sora borította lángba a vízfejű anyahajót. Az utolsó gép egy extra ajándékot is tartogatott, egy hengert, mely a raktérből kirepülve, pörögve lebegett az ellenség felé. A birodalmiak eltávolodtak, hogy a szeizmikus töltet ne tegyen kárt bennük. A nehéz cirkáló, s több lázadó vadász azonban nem tudott kitérni a kék plazmagömb, s az abból kilövellő korong alakú lökéshullám elől. A robbanás széthasította a csatahajót, s szétmorzsolt néhány harcigépet is. A roncsok mögött felbukkant az igencsak megviselt csillagromboló is, s egyenesen egy Nebulon-B csillagfregatt felé tartott.

- Bízzuk csak rá! –utasította osztagát. –Valamit a rombolóknak is illene hagyni.

Visszavonulás közben azért nem bírta megállni, hogy ne lője ki a fregatt pajzsgenerátorát.

- Annyira gyöngék! –mondta magának nem kevés megvetéssel és undorral.

***

Óráknak tűnő meditálás után Ardana kitalált az illúzió világából, és újból a hajójában ült. Csodálkozva állapította meg, hogy a gép még egészben van.

- Ha élőlény lennél, most megdicsérnélek, Színesfém - motyogta csodálkozva a droidjának, aki egy füttysorozattal fejezte ki elégedettségét.

A zabrak gyorsan felmérte a helyzetet, majd belelendült a vadászatba. Igyekezte visszaszorítani a haragját és vérszomját a kötelességtudata mögé. Azért cselekszem, így, mert ez a helyes.

Néhány perc öldöklés után zavarni kezdte az űrben honoló néma csend, így utasította a droidját, hogy keresse meg a Smaragd osztag rádióját. Még Samdynis irritáló megnyilvánulásai is kevésbé húzzák az agyamat, mint ez a némaság.

R6-P2 hamarosan rátalált a megfelelő frekvenciára, és ahogyan azt Ardana előre felvázolta magának, nagy fejetlenség uralkodott az osztagban.

- Azt kell, hogy mondjam, erősen megcsappantak az esélyeink annak tudatában, hogy már kettő tagunk is elhalálozott, a többi hősi halált halt harcosról nem is beszé… - kezdte Ragmal, de Damien dühös hangja félbeszakította:

- Ugye arányszámot nem akarsz mondani nekünk?!

- Nagyjából egy a kétmillió-háro…

- Egy biztos, ha vége ennek a balhénak, inni kell rá! - jelentette ki Tighe.

- Ennyire bízol a győzelemben? - kérdezte Rizann. Ardana figyelmét nem kerülte el, hogy a nautoliai hangja megremegett.

- M’ér’, vigasztalódásként nem lehet inni? - morogta a cathar.

- És ha meghalsz?

- Az elegendő indok a vigasztalódásra, nem? - dünnyögte Tighe. Válasz gyanánt valaki elgyötörten felsóhajtott.

- Fiúk, koncentráljatok a feladatra! - szólalt meg aztán Febri nyúzott, erőtlen hangja.

Ardana csodálkozva a homlokát ráncolta. Hogyhogy Samdynis nem tette már őket helyre?

- Valaki szedje le rólam ezt a szemetet! - rimánkodott egy ismeretlen hang, majd a zabrak előbb felbukkant egy X-szárnyú, két zöld csíkkal. Ez az én gépem! Szóval valaki kipótolt addig, amíg gyengélkedtem?

- Azon vagyok, Joran! - jelentette be Theron, és a következő pillanatban meg is jelent az iktotchi. A pilóta minimális célzás után kilőtte az osztagtársát terrorizáló birodalmit. - Kiszedtem! - jelentette be diadalmasan.

- Köszönö… - eddig jutott a devlikk, majd a gépe atomjaira robbant egy felülről támadó TIE elfogónak köszönhetően.

- A pokolba is! - üvöltött fel Rizann. A többi tagot sem hagyta hidegen a helyettes pilóta halála. Naomi felsikoltott, mintha minimum őt ölték volna meg, Damien szitokszavakat mormolt zabrak anyanyelvén, Theron pedig a fogát csikorgatta.

- Baj van, kilőtték a Smaragd kettest! - közölte a rádión Febri a Winddel.

Ardana gyűlölte, amikor Samdynis a számán szólította őt, de időközben mégis elkezdte magáénak érezni a számot, így nem bírta tovább szó nélkül:

- Kikérem magamnak, élek!

A megjegyzést dermedt csend követte.

- Ardana? - kérdezte aztán Damien csodálkozva, már-már áhítatosan.

- Jelentem, én vagyok - nyomatékosított a zabrak.

- Hála az Erőnek! Én vettem át Samdynis helyét, de te talán jobban össze tudod fogni a csapatot - mondta Febri, némiképp megkönnyebbülten, új reménnyel telve.

- Samdynis halott? - tért rá a lényegre Ardana.

- Ahogy mondod. A vezetés így, a számok jogán a tied.

A zabrak sóhajtott. Szívesen megszabadult volna a korábbi vezértől, de nem így, és nem most.

Mindenesetre, nem adhatta át magát a negatív érzéseknek.

- Jól van. Ki hiányzik még?

- Az új kettes és hatos halott, Lynette pedig elveszett a Rafa V-ön.

- Skywalker-pótlék, itt vagy?

- Szolgálatodra! - jelentkezett Jacen. Ardana nem látta az arcát, de biztosra vette, az egykori fogatversenyző elmosolyodott a megnevezésen.

- Helyes. Kell egy csaliember. Célba vesszük a Fekete Rózsát!

***

Maas mintha lassított felvételen keresztül látta volna, ahogy Werdon lövedéke lángra robbantotta az istállót. A reek-ek szinte azonnal pánikba estek, és vadultan rohangálni kezdtek a karámban. A zongorista legszívesebben kimenekült volna - az egyik bejárat csak néhány méterre lehetett tőle - de Lynette visszatartotta. Ha megfutamodik, sohasem láthatja a lányt többé élve.

A hatalmas állatok közt utat keresgélve visszasasszézott a karám ajtajához, és szélesre tárta. Ha a megvadult lények kitalálnak, talán kisebb eséllyel tesznek kárt a miralukban.

Időközben Werdon is magához tért a robbanást követő sokkból. Szeme összeszűkült, amikor meglátta, hogy a zongorista a másik ajtó felé igyekszik. Azonnal a férfira lőtt, de egy reek pont akkor csörtetett be közéjük, így a töltet az állatot találta el. Az óriási test megingott, Maasnak pedig oldalra kellett vetődnie, hogy a súlyos lény ne zuhanjon rá.

A férfi a manőver után eszeveszett tempóban talpra vergődött. A reekek számára teljesen mindegy volt, ők akkor sem szenteltek neki több figyelmet, de így talán könnyebben kitérhet a vérszemet kapott lények elől.

A szeme sarkából látta, hogy Lynette moccanatlanul állt középen, és csodával egyező módon nem esett semmi baja. A lány látványa erővel töltötte el, így a lézerpisztolyáért nyúlt. Csekélyke haderőt jelentett a fegyver, pláne egy mandalori fejvadásszal szemben, de Maas hatékonyabb eszközzel nem rendelkezett.

Az ujjai azonban csak a levegőt markolták. A pisztoly valamikor a kavarodásban eltűnhetett, így a zongorista fegyvertelenül maradt. Nem engedhette meg azonban magának, hogy döbbenten leálljon, esetleg visszaforduljon és keresgélni kezdjen. Tovább szlalomozott hát a reekek között, a másik karámajtóhoz.

Már majdnem elérte a célját, amikor a bal vállába fájdalom hasított. Werdon újból próbálkozott, és ezúttal célba is talált. Maas felnyögött és térdre rogyott, majd a földön csúszva próbálta meg elérni a karám másik ajtaját. Ki kell nyitnia… meg kell tennie…

Egy megvadult reek rohant felé, a zongorista pedig megpróbálta minél kisebbre összehúzni magát, de csak minimális sikert ért el. A termetes lény ugyan nem zúzta halálra, de a lábára sikerült rátaposnia. A zongorista hallotta az undok hangot, ahogyan csont tört csonton, és kis híján elájult a hirtelen érkező pokoli kín hullámától. Az új sérülés minden idegsejtjét lefoglalta, így a lövés okozta seb fájdalma teljesen eltompult.

Maas immáron mozdulni is alig bírt, azon küzdött, nehogy az agyát túlterhelje a beérkező fájdalomüzenetek hatalmas mennyisége, és kikapcsoljon. Nem ájulhatok el! Most nem!

Lynette belsejében valami megmozdult, amikor látta a zongoristát elesni. Hiába mormogta magában, hogy már nem érdekli őt a férfi, mégis valami rossz érzés kerítette a hatalmába, amikor Maas eltűnt a reekek tömegében. Félelem? Bánat? Aggódás?

Werdon felettük lebegett, és a zongoristát kereste. Lynette szinti fizikai rosszullétet érzett a gondolattól, hogy a férfi azonnal végez Maasszal, amint az előbukkan az állatok tömegéből.

A lány Erőlátása segítségével végigpásztázta a terepet, aztán felfigyelt egy apró fémtárgyra. Fogalma sem volt, a pisztoly mikor és hogyan került oda, mindenesetre örült a jelenlétének. Csak néhány lépésnyire heverhetett tőle, így aránylag könnyedén elérte. Villámgyorsan felmarkolta, aztán rálőtt a fejvadászra. Werdon jatpackjét találta el, a szerkezet pedig a reekekhez hasonlóan megvadult, így a fejvadász hasonlóan olyasmi röppályára állt, mint egy felfújt lufi, aminek elengedték a száját. Átzúgott a karám felett, aztán széles kanyart leírva egyenesen az égő istálló lángjai közé repült. Lynette megborzongott, amikor a mandalori eltűnt a tűzben. Figyelme aztán a zongoristára terelődött.

Maas utolsó erejével időközben kinyitotta a másik ajtót is, majd lerogyott mellé. Félig behunyt szemmel figyelte, ahogyan a reekek végre rátalálnak a két kijárat valamelyikére. A lények még mindig riadtan rohangáltak, de egyre többen jutottak ki, és a zongorista a szerencséjét áldotta. Könnyen agyontaposhattak volna, mégsem tették.

Amikorra az utolsó lény is elhagyta a karámot, Lynette a zongoristához szaladt. Leguggolt mellé, és úgy fordította a fejét, mintha az arcát nézte volna. Hosszú ideig egyikük sem szólt semmit.

- El kellene menned. Ha elindulsz arrafelé, megtalálod a hajómat - mutatott aztán a zongorista nyugat felé. - Szépen elintézted Werdont, de szerintem élve megúszta az incidenst. Menekülj el!

- Nem hagylak itt! - tiltakozott a lány.

- Gyorsabb, ha egyedül mész. Nem tudok felállni - sandított Maas a fekete csizmájára, amely a reek lába nyomán természetellenesen kilapult. - Járni pedig még annyira sem.

- Nem érdekel! - Lynette elhallgatott, majd kis tűnődés után folytatta. - Idehozom a gépet, addig el ne mozdulj innen! - Azon nyomban felállt, és eltűnt a jelzett irányba.

Ha akarnék, se tudnék - gondolta Maas keserűen, és behunyt szemmel várta a lányt. Hirtelen nem érdekelte, mit fog szólni a hutt, ha ilyen állapotban visszatér hozzá - csak az számított, hogy életben maradt. A Lynette is, és ő is.

***

A Fekete Rózsa kilőtt egy lázadó bombázót, Wah Rodhar pedig diadalmasan elmosolyodott. Ha a kutyák ilyen tempóban fogynak, hamarosan hírmondó sem marad belőlük!

A következő pillanatban egy vakmerő X-szárnyú rebbent a hajó elé. A gép pontosan az egyik ionágyú célkeresztjébe szállt, és az ágyúk gondolkodás nélkül tüzeltek. A lázadó az utolsó pillanatig kivárt, aztán oldalra biccentette a gépet, pontosan csak annyira, hogy a lövedékek elsüvítsenek mellette, aztán megfordította a siklót, és válasz gyanánt beleeresztett egy sorozatot a Rózsába. A hajó pajzsa felfogta a lövedékeket, de a kapitányt bosszantotta az ellenség szemtelen húzása.

- Jobban odafigyelni! Ki tudjátok szedni, ez se jobb a többinél! Tűz!

A Rózsa újból lőtt, de a pilóta olyan könnyedén kerülte ki a lövedékeket, mintha azok csigatempóval vánszorogtak volna, aztán újból visszatámadott. Rodhar a fogát csikorgatta.

A kis csetepaté több pilóta figyelmét is felkeltette. Többen is leálltak, még a birodalmiak közül is, és ámulva figyelték, ahogyan a nyolc zöld csíkkal jelzett járgány tulajdonosa olyan nyakatekert manővereket mutatott be, amelyek még egy veterán katonának is becsületére váltak volna. Többen még a nézésbe is belefáradtak, de a pilóta a kitartóbbak fajtájából származott. Fáradhatatlanul cikázott és az összes lövedék elől kitért, még a pajzsára sem volt ráutalva. Egyetlen égésnyom, karcolás, vagy horpadás nem látszott a borításán.

- Segítsenek már! - dühöngött Wah, akit egyre inkább bosszantott az agilis X-szárnyú.

- Uram, engedelmével, az a bíborjelzésű könnyebb célpont lenne - szólította meg bizonytalanul az egyik beosztottja, de a kapitány egyetlen intéssel belé fojtotta a szavakat.

- Nem! Az a gép kell nekem! Nem fogom hagyni, hogy egy mocsok lázadó korcs bolondot csináljon belőlem!

Ardana elmosolyodott, látva Jacen alakítását. A férfin meglátszottak a fogatversenyzéssel töltött évek, úgy repült, mint senki más. Tökéletesen elvonta a figyelmet a hátulról támadó zabrakról. A nő így senkitől sem zavartatva közelítette meg a robosztus hajót, és egyre közelebb ért a TIE-hangárhoz. Ahogy sejtette, hamarosan meg is pillantotta a vadászok radioaktív üzemanyagát tartalmazó tartályokat. Tökéletes.

- Jól van. Most rántsd el! - üvöltötte Ardana, majd a tartályok közé lőtt. Az üzemanyag a másodperc töredéke alatt felrobbant, és lángok hamarosan átterjedtek az egész hajóra. A gép még hánykolódott egy keveset, majd szikrázó fénytünemény kíséretében megsemmisült. A közelében röpködő gépek mind eszeveszett tempóban igyekeztek kikerülni a gyilkos robbanás közeléből.

Ardana még időben elrántotta a fürge vadászgépet, de osztagtársában nem volt ilyen biztos.

- Skywalker-pótlék…? - kérdezte kissé bizonytalanul.

- Küldetés teljesítve! - kiáltotta Jacen vidáman.

- Jól van. Febri, szólj a vezetőségnek, hogy itt az idő a távozásra! A Rózsa végzete kellő kavarodást okozhatott.

- Így van! Must vagy soha! - helyeselt Tighe is.

A togruta továbbította az üzenetet, amely hamarosan végigjárta az összes lázadó egységet. Az összes egység felkészült az ugrásra, és Ardana megkönnyebbülten állapította meg, hogy a dokkmester a rendelkezésére bocsátott egy hiperűr gyűrűt. Szóval mégiscsak bízott benne, hogy életben maradok.

- Most! - érkezett a parancs, és a lázadó osztag hamarosan a Galaxis egy távoli pontján járt.

***

- Vader nagyúr, az utolsó hajó is hiperűrsebességre ugrott. Jelentést ke…

- Majd én jelentek az Uralkodónak. –vágott közbe a sötét páncélos sith. Géphangjából rezignált düh érződött.

A Nagyúr egészen addig tarkóján érezte a tisztek pillantását, míg a híd ajtaja be nem zárult mögötte. Gyűlölettel teli szívvel indult a kabinjába, hogy személyesen számoljon be a császárnak az ütközet kimeneteléről. Jellegzetes légzésének üteme egy pillanatra megváltozott, ahogy mélyet sóhajtott, s letérdelt kör alakú holorögzítőbe.

- Kudarcot vallottam, Mesterem. –kezdte hideg hangon, amint megjelent előtte a császár csuklyával takart, kétméteres arcmása.

- Valóban... Csalódást okoztál nekem, Vader nagyúr!

- Tudom, mester. De a csatát megnyertük…

- Csakugyan! Mindazonáltal bebizonyosodott, hogy a lázadók egyre erősebbé válnak. Még komolyabb fenyegetést jelentek ránk, mint valaha. Titokban kell tartanunk ezt az esetet a győzelem ellenére is, mert ha híre megy, még többen csatlakoznak a felkelőkhöz.

- Egyet értek!

- Most pedig menj, Vader nagyúr, s folytasd a keresést a Halálcsillag megsemmisítője után!

Az adás végett ért, s mialatt az Executor irányba fordult, és kiürítette a szeméttárolót, a Sötét Úr helyet foglalt meditációs kabinjában, hogy felkészüljön az előtte álló feladatokra.

***

Az eligazító teremre néma csend borult. A Bíbor és Smaragd osztag megmaradt tagjai mind felsorakoztak, majd pár perc hallgatással gyászolták meg elvesztett társaikat.

- Jól van… leléphetnek - eresztette el őket Draver. A vezetőn látszott, igen mélyen érintették a veszteségek, és egyedül akart maradni a bánatával. A harcosok természetesen tiszteletben tartották a kívánságát, így hamarosan mindannyian elhagyták a termet. Egyiküket kivéve.

- Attól tartok, Zoer, ez nem alkalmas időpont - sóhajtotta csüggedten a hajó kapitánya, amikor észrevette, hogy a zabrak még mindig itt áll.

- Szerintem pedig fontos, amiről beszélni akarok - morogta a zabrak. - Miután Samdynist kinyírták, úgy go…

- De kérem! Tudom, hogy maga nem kedvelte Erdvint, de ne beszéljen így róla! - feddte meg a nőt Draver erőtlenül. - Nekem barátom volt. Nagyon jó barátom. Kérem, tartsa ezt tiszteletben!

- Akkor úgy mondom, Samdynis az ütközet kimenetele folytán tragikus módon eltávozott közülünk, és mostanra már az Erő túlsó oldaláról figyel minket. Így jobban megfelel?

- Fényévekkel - sóhajtotta a kapitány csüggedten. - De a legjobb az volna, ha nem beszélne a haláláról.

- Ahogy óhajtja, mindazonáltal, ez nem teszi nem megtörténtté az esetet. Mert ha tetszik, ha nem, így a Smaragd osztagvezető nélkül maradt. Ez pedig problémát jelenthet arra az esetre, ha birodalmi osztagok támadnának ránk - szedte elő a zabrak a diplomatakorából rajta ragadt ékesszólását. - Ne mondjon semmit! Bizonyítottan tudjuk, hogy árulók bujdosnak a sorainkban, így nem árt, ha felkészülünk minden eshetőségre.

- Maga a barátom helyére ácsingózik - jelentette ki Draver örömtelenül.

- Szó sincs erről, csupán megjegyeztem, hogy az osztag nem maradhat Smaragd 1-es nélkül, különben darabokra hullik.

A kapitány elkezdett fel-alá járkálni a teremben, Ardana pedig a mellkasa előtt összefűzött karral, pókerarccal várta az ítéletet.

- Nem szeretem, ha egy rangban alattam álló megmondja nekem, mit tegyek, Zoer. - Draver némiképp összeszedte magát, és most kifürkészhetetlen tekintettel meredt a nőre. - Mindazonáltal, igaza van. Volt alkalmam belehallgatni a Smaragd osztag rádióbeszélgetéseibe, és valóban szükségük van egy felelősségteljes vezetőre. Maga pedig a mai tettével kiérdemelte a rangot.

- Megtisztel. - Ardana kimérten biccentett.

- Smaragd egyes, első feladatként válogasson be két újoncot a hatos és kettes gépbe. Most pedig kérem, hagyjon magamra! - Draver az utolsó mondatot alig hallhatóan suttogta, de a zabrak nem is akart mást. Minden szó nélkül elhagyta a termet, és elindult megkeresni az osztagot. A saját osztagomat.

***

Az Ylesiáról való menekülés után Lynette felvette a kapcsolatot a Winddel, és lekérte a koordinátákat. Az úton semmit sem beszéltek a zongoristával, csak a legszükségesebbeket, inkább mindketten alámerültek a gondolataik óceánjában.

Az űrfregatt fedélzetére érve hatalmas fejetlenség fogadta őket. Mindannyian a nemrég lejátszódott ütközettel, így a Wind szerelésével voltak elfoglalva, de ennek ellenére hajlandóak voltak az újonnan érkezőkkel is törődni. A zongoristát azonnal bacta-kezelésre vitték, Lynette-nek pedig mindent elmeséltek a csatáról. A lány elborzadva hallgatta a híreket, és némán hálálkodott egy fensőbb hatalomnak, amiért neki nem kellett itt lennie. A Korribant körbelengő sötét Erő teljesen megbénította volna a „látását”, és valószínűleg nem úszta volna meg élve a harcot.

A lány most a hangárban ült oldalt, a földön, magában, és a munkások tömegét figyelte. A legtöbben Shadree gépét igyekezték helyrepofozni, de akadtak szép számmal bámészkodók a Jedi-elfogó körül is. Ardana ugyan nemrégiben tette vissza a gépet, de máris több pletyka is szárnyra kapott azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudta a nő használni a vadászt. Maga a zabrak minden hozzá szegezett kérdésre csak a vállát vonogatta, majd a sokadik alkalom után nemes egyszerűséggel közölte, hagyják békén, így a valóság rejtve maradt a nyilvánosság elől.

- Mi nyomaszt ennyire? - szólította meg őt egy női hang, és a sokaságból Febri alakja bontakozott ki. - Érkezett néhány adat a lehetséges újoncokról, a többiek azokat elemzik. Csak te hiányzol az osztagból - guggolt le a togruta, egy magasságba kerültek.

- Nem vagyok jól. Úgy érzem, a harc még mindig dúl. Bennem.

- Mi történt a Rafa V-ön?

Lynette csak a fejét csóválta.

- Maas - mondta aztán halkan.

- Túlbonyolítod ezt az egészet. Mind a ketten túlbonyolítjátok - rázta a fejét a togruta.

- Én csak próbálok ésszerűen gondolkodni! - védekezett a miraluk. - Hiszen ott van neki az új énekese. Ott van az új munkája. Ezek tudatában úgy vélem, teljesen esélytelen, hogy legyen… legyen közös jövőnk - lehelte csüggedten, ugyanakkor valamiért mégis megkönnyebbült. Talán, mert végre bemerte ismerni magának, hogy ezt szeretné?

- Próbáld meg, különben sohasem tudhatod meg! - kacsintott rá bátorítóan Febri, aztán körülnézett. - Jól van, Lynette. Most, ha nem haragszol, kicsit magadra hagylak - jelentette ki, felpattant és sietve távozott.

A lány így magára maradt, és hamarosan elkezdett Febri szavain rágódni. Talán mégiscsak meg kellene tennem. Beszélnem kellene róla. Mit veszíthetek vele?

Megspórolhatok magamnak egy csalódást. Egy fájdalmas visszautasítást, amely összetörne.

De akkor legalább elmondhatnám, hogy megpróbáltam.

Gondolataiból egy hang riasztotta fel - a zongorista hangja. A férfi most érkezett a hangárba, és éppen az egyik munkástól érdeklődött a hajója felől. A reek által szétzúzott lába teljesen épnek tűnt, és a lázadók egy váltás ruhával is kisegítették. A sebhelyét takaró fehér maszkot a kezében szorongatta, és a miraluk megállapította, hogy a hegnek az arcán nyoma sem maradt.

- Vissza kell mennem. A munkaadóm már biztosan vár.

- Azonnal előkészítjük a gépet - buzgólkodott az egyik munkás.

- Ne kapkodjon annyira! Előbb még úgyis meg kell keresnem… valakit. - A tekintetét körbejáratta a helyiségen, és szinte azonnal rá is bukkant Lynette-re.

A lány mozdulatlanul figyelte, ahogy Maas felé sietett, majd a karját nyújtotta felé.

- Gyere, kelj fel onnan! Elég kemény a padló.

A lány engedte, hogy a zongorista felhúzza a földről.

- Elmész - jelentette ki aztán érzelemmentesnek szánt hangon, de hiába igyekezett, a szóból kicsengett a csalódottsága.

- El - hagyta helyben Maas. - Ribba úgy tudja, csak egy rövid kiruccanás erejéig távoztam. - A férfi mélyet sóhajtott.

- Miért jöttél el értem? Hiszen… ott van neked a másik énekesed. - Lynette-nek fájtak a szavak, így inkább gyorsan folytatta: - Nem akarom, hogy elmenj - és még mielőtt végiggondolta volna, mit is tesz, Maas nyakába borult, és könnyek nélkül zokogni kezdett.

A férfi először ledermedt a döbbenettől, de aztán ő is átölelte a miralukot.

- Gyere velem, Lynette! Gyere el, és hagyd itt ezt a káoszt! A huttnál nincs mitől félned - súgta a lánynak.

- Nem tehetem. Mostanra már itt a helyem - rázta a fejét a miraluk elkeseredetten, és még görcsösebben szorította a férfit. - Mi van, ha nem találkozunk soha többé? - kérdezte elborzadva. - Mi van, ha a következő ehhez hasonló csatában én fogok odaveszni Samdynis helyett?

Maas szinte gépiesen elkezdte a lány haját simogatni.

- Akkor életem végéig csak requiemeket fogok írni.

- Az új énekesednek?

- Miért foglalkoztat téged ennyire Lala? - kérdezett vissza a zongorista, és rezzenéstelenül meredt a lányra. Lynette zavarba jött a zongorista tekintetétől, és az arcát a férfi ingébe fúrta.

- Csak… mert… mert ő… én azt hittem, hogy… te… - motyogta összefüggéstelenül.

Maas a lány állához nyúlt, és szelíden, ugyanakkor arra kényszerítette a lányt, hogy felemelje a fejét.

- Én is szeretlek téged - mondta egyszerűen, és megcsókolta az elképedt miralukot.

***

Ardana homlokán izzadtságcseppek gyöngyöztek, és a zabrak úgy érezte, bármelyik pillanatban összeeshet. A belső órája szerint már legalább egy órája vívott a mesterével, és bosszantotta, hogy nem talált semmi fogást rajta. Az, hogy a párbaj ennyi ideig tartott, mindössze annak volt köszönhető, hogy Qui-Gon visszavett az iramból, nem teljes erőbedobással harcolt. Ardana tudta, a mestere nem lemosni akarja, hanem tesztelni és tanítani, ezért ő viszont igyekezett minden tudását bevetni. A tőle telhető legfürgébben hadakozott a vibrokésével, de semmit sem ért el, még megkarcolni sem tudta a férfit.

- Jól van, ifjú padawan. Rengeteget fejlődtél. - Qui-Gon ezen szavak kíséretében vetett véget a harcnak, amikor úgy gondolta, eleget küzdöttek, és szertartásosan meghajolt Ardana felé. A zabrak viszonozta a gesztust.

- Viszont még mindig a nyomodba sem érek, mester. - A nő hangja kissé csalódottnak tetszett.

- Ez természetes. Hónapok tudását nem vetheted össze évtizedek tapasztalatával.

- Mester… úgy érzem, szükségem lenne egy fénykardra - bökte ki aztán Ardana azt, ami már egy ideje foglalkoztatta. - Még a tanoncoknak is van gyakorló, ha jól tudom.

Qui-Gon elgondolkodva meredt a tanítványára.

- Minden padawan elkészítette a saját fénykardját, amikor eljött az ideje, ezzel érdemelték ki a lovagi címet - mondta lassan, minden szót megfontolva. - Úgy vélem, neked még van mit tanulnod ahhoz, hogy erre a szintre lépj.

- Tudom. De úgy érzem, szükségem van egy rendes fegyverre. Láttad, mi történt a minap. Ugyanilyen ütközet a földön is lejátszódhat, és akkor minden eszközt be kell vetnünk. A Birodalom legközelebb nem fog minket futni hagyni.

Az Erő túlsó oldalán anyagi testet öltött kísértet a távolba nézett, Ardana pedig letérdelt elé, és várt. Megszokta már a hosszú hallgatásokat, és tudta, a mestere válaszolni fog, ha kellő türelemmel van.

- Dantooine. Minden fénykard lelkét a fókuszáló kristály adja. Azon a bolygón rálelhetsz a sajátodra. Mindazonáltal figyelmeztetlek: nem fogsz sikerrel járni, ha az Erő nem úgy szeretné.

- Köszönöm, mester.

***

Draver hajója enyhe huppanással landolt a Home One osztályú Mon Calamari  cirkáló hangárjában. Azonnal az eligazítóba sietett, ahol a Lázadó vezérkar, és az ütközetett túlélt parancsnokok várták. Mon Mothma egyenként végighallgatott mindenkit. Arcára szomorúság ült ki, ahogy a kapitányok beszámoltak neki az óriási veszteségekről. A Mon Calamari cirkáló és néhány hadihajó, valamit a vadászok megsemmisülésén túl sokkal nagyobb fájdalmat okozott neki a rengeteg kárba veszett élet.

- Áldozatuk nem volt hiábavaló! –szólalt meg végül. Nyugodt hangjából érződött a bánat.

–Súlyos vereséget szenvedtünk, s bebizonyosodott, hogy a Birodalom még mindig könnyűszerrel képes csapdába csalni minket, ám hősies kitartásotok, s helytállásotok megerősítette a harci szellemet bennünk. Képesek vagyunk kitartani, az Uralkodóval szemben, sőt, vissza is vághatunk neki! Nagy szolgálatot tettetek ügyünk érdekében!

Garm Bel Iblis lépett előre.

- Ahogy Mothma mondta, bebizonyosodott, hogy flottánk nem elég ütőképes a csillagrombolók ellen nyílt harcban. A Birodalom folyamatosan utánunk kutat, s ha egyszer sikerül rajtunk ütniük, az a csata is hasonló kimenetellel záródhat. Annak érdekében, hogy egy esetleges támadás ne érjen védtelenül minket, elrendeltük egy állandó támaszpont felépítését. Az új bázist a Hoth rendszer hatodik bolygójára helyezzük, ám amíg az elkészül, a flottának szét kell szóródnia a peremvidéken. Minél inkább egy helyen tömörülünk, annál érzékenyebben érinthet minket egy rajtaütés. Most pedig térjenek vissza a hajóikra, s további utasításig folytassál rutin teendőiket!  

Írta

Liliána

Szűcs Attila