2012. szeptember 21., péntek

Hajsza



A Corellian wind az egyik pillanatban még várt a Kashyykra küldött csapatra, a másikban pedig már harcolnia kellett. Draver odakiáltott a lövegeket kezelő twi’lek tisztnek aki két napja került a fregattra.
- Kettes turbólézerből tűz.
A lézersugár szétfröccsent a közeledő Victory osztályú csillagromboló pajzsán. A Nebulon B űrfregattól jobbra pedig két Venator lépett ki, és nyitott tüzet. A kormányos, Obyr Dorme, egy socorroról származó barna bőrű, fekete göndör hajat viselő férfi lejjebb vitte a windet, kivonva a birodalmiak tűzéből. A hajó megremegett, amikor egy robbanás rázta meg a hajtóműblokkot.
- Leszakadt a burkolatról egy darab – kiáltotta Jissin.
Draver felsóhajtott, majd a Kashyyk irányába nézett. Magukra kellett őket hagynia, de bízott Jonsonban és a többiekben, hogy megtalálják őket.
- Kiszámolta a hiperűr koordinátákat?
A hajó többször is megrázkódott, miközben balra dőlt.
- Nem tudtam! – válaszolta Obyr.
- Ugorjunk, mert ezek kihámoznak minket a burkolatunkból…
- És mi lesz a többiekkel… - fordult oda a kuati nő, de Draver egy dühös pillantással belé fojtotta a szót. A csillagok a következő pillanatban megnyú ltak, majd egy fényörvényé álltak össze. A hajó eltűnt a sötétben.

Pellaeon figyelte a kijelzőt, majd felsóhajtott. Ez benne volt a pakliban, hogy a lázadók meglógnak, de legalább nem zaklatják a Kashyyk rendszert, ez egy fontos birodalmi bázis volt. A kapitány végigsietett a legénységi árkok előtt, amikor Winson, a Chimaera kommunikációs tisztje beleszólt a komban.
- Uram, üzenet a Tarchonról.
Mit akarna a Tarchon kapitánya tőlünk? kérdezte magától Gilad, ekkor megjelent a holopadon egy piros ruhás tiszt képe… Pellaeon rosszat sejtett, kihúzta magát, majd belenézett a férfi szemébe.
- Uram.
- Pellaeon kapitány, induljon a Wormon rendszerbe, ahol találkozik a hajómmal. Onnantól együtt üldözzük a Windet.
Pellaeon megnézte a képernyőt, leolvasta a hírszerző tiszt nevét: Dywis Antilles. Pellaeon felvonta a szemöldökét.
- Járőrfeladattal láttak el…
- Ez fontosabb, a tervezési iroda tisztje vagyok, közvetlenül Ysanne Isardnak felelek, tehát utasítsa a kormányosát, és legyen a megbeszélt rendszerben… Világos?
Pellaeon bólintott, majd utasítást adott a kormányosnak, hogy tegye meg az előkészületeket az ugráshoz.
- Igenis, uram.
- Azt el is vártam. Az ilyen tisztek mint maga megmaradnak a saját hajójukon, soha nem lépnek előre. Kacagni tudok azon, hogy magáról elképzeljem, hogy egyszer főadmirális lesz… - A hologram egy villanással eltűnt. Gilad elhúzta a száját.
- Végezzük el a fegyverek ellenőrzését…


Gim, a trandoshi éppen kilesett az egyik jókora lapulevél mögül, amikor szervók nyüszítése ütötte meg érzékeny fülét. Ezek nem vukik, gondolta, majd ellenőrizte jókora puskája - ami még nála is magasabb volt - töltöttségi szintjét, és kitámasztotta az egyik faágra. Még szerencse, hogy a wroshyr ilyen vastag és hosszú volt, különben nem fért volna el ez az általa módosított mesterlövész puska. Gim mindig is fegyverbolond volt, mottója az “amilyen a fegyvered, olyan ember vagy te is” volt.
Gim a maga útján járt, és élvezte a mai vadászatot. Messziről észrevett pár vukit, bár azoknak sikerült kioldalognia képcsövéből. Egy faág eltakarta őket, és eltűntek.
Miután a hátára dobta a puskáját, Gim tovább kocogott - igen, kocogott, rühellte a siklókat. A futás edzi testet-lelket.
Mikor elért ehhez a lapulevelekkel borított fára, kiváló leshelyet talált. Ő a bújócskát szerette. Óvatosan, az árnyak közül cserkészte be áldozatát. Tény, Gim gyáva volt, gyakran sarokba szorították - de a gyáva akkor a legveszélyesebb. Óvakodj a sarokba szorított gyávától!
Gim élesítette a képet, a talajt egy lépegető szelte, nagy port kavarva. Az avar rátapadt járótalpaira.
Gim tovább nagyított, és becélozta a lépegetőt ott, ahol a pilótafülke ablaka volt. Egy birodalmi skalp... Ezzel mindenképpen bizonyíthat!
Azonban az ő puskája nem volt egy Xerrol Nightstinger, és nem is egy DXR-6-os disztruptor, ezért óvatosan kellett eljárnia. Megvárta, míg a lépegető átmegy a lapulevele alatt - azért elrejtőzött -, majd mikor a lépegető mögé került, megfordult, és becélozta a lépegető hátsó hajtóműveit - remélte, pajzs nem védi őket. Sejtése beigazolódott, a vastag energiasugár pillanatok alatt lángra lobbantotta a motort, a lépegetőt belső robbanások sorozata lapította szét.
Megvagy! ujjongott Gim, majd visszafordult a leshelyére. Ő itt fog még várni, van ideje. A füst majd idevonz mindenféle értékes trófeát...

A Corellian Wind kilépett a hiperűrből, a láthatáron asztreoidák lebegtek, amiket hátul megvilágított egy fehér törpe. Draver felsóhajtott, amikor meglátta a sűrű mezőt, majd odaszólt Obyrnak.
- Vigyen be minket.
- Uram, a pajzsunk megsérült. – Jissin olvasta tovább a kárjelentést. – Valamint a turbólézerek energiaellátása ingadozik…
A szenzorok ekkor sipoltak fel, ahogy a rendszer peremén egy Carrack osztályú cirkáló lépett ki a hiperűrből…
- Gond van – szólalt meg Jissin, de a hajó ahogy jött, úgy lépett vissza a hiperűrbe, mielőtt tüzelhettek volna rá…
- Azt én is látom. – Húzódjunk be annak a nagyobb asztreoida árnyékába, és végezzük el a javításokat. – Az energiaingadozás miatt, ha harcra kerül a sor a turbólézerek be is robbanhattak, vagy csak úgy maguktól. Mit nem adott volna egy jó koréliai brandyért… Csak kár, hogy ő nem az az ember, aki meginná…
Nem bírta az ízét…
- Bízzunk az Erőben, hogy a bircsik nem tudják megkülönböztetni a hajót a sziklától.

A Chimaera és a Tarchon egyszerre léptek ki a hiperűrből. Pellaeon utasítást adott, hogy menjenek be a mezőbe… Persze ezt Antilles adta. A koréliai szíve szerint köpött volna egyet. Ez a fickó egy igazi piperkőc volt, egy árnyékban megbúvó, beképzelt…
Az volt a szerencse, hogy a birodalmi haditengerészetben kevés ilyen egyén van. Az ilyen selejtek a hírszerzéshez valók… Vagy a peremvidékre…
A hatalmas űrhajó megremegett, amikor egy asztreoida neki ment a védőpajzsnak, majd darabokra robbant.
- Gond van a szenzorokkal…
- Fémre állítottuk be őket – válaszolta a kapitány a szenzoroknál ülő hadnagynak. – Az egész asztreoida egy nagy fémtenger…
Az egyik képernyőre pillantott, meglátta, hogy mint egy tengeri ragadozó a szikla alatt, úgy bujkál a lázadó hajó egy hatalmas asztreoida alatt….
- Megvannak, a hajtóműre lőjjenek.
Antillesnek élve kell a legénység.

Gim jelzett a felé tartó szállítónak. Az felvette őt, majd tovább mentek, egy vuki repülő után.
- Történt valami érdekes? – kérdezte a trandoshi, a szíve a torkában dobogott. Egy újabb balhé, már csak az hiányzik neki!
- Csak annyi, hogy gyönyörű skalpot fogunk szerezni.
Hamarosan kiértek a nyílt űrbe, majd egy gázóriást közelítettek meg. Vártak, és hamarosan eljött az idejük: egy álcázottnak tűnő hajó bukkant fel tőlük nem messze, úgy egy kilométernyire.
A trandoshiak infravörös látása nem rejthette el a lázadókat.
- Mégis, mit akarunk velük csinálni? – kérdezte óvatosan Gim.
- Üldözőbe vesszük őket… Visszafordultak…
Azonban az álcázott komp hiába fordult meg, így is lőtt, csak nem lézerágyúval, hanem feléjük repkedő, mindennapi tárgyakkal.
- Ha azt hiszik, hogy ezzel árthatnak, tévednek – sziszegte önelégülten a pilóta, de Gim iszonyodva nézte a fémdarabokat, amik nekiütköztek a burkolatnak.
- Talán mégse kéne félvállról vennünk ezeket az izéket – nyögte Gim.
De senki se hallgatott rá. Nem is hallottak már soha semmit, ugyanis az egyik ilyen „tárgy”-ra egy kiélesített távirányítós bomba volt erősítve.

Tanoshikka elégedetten nézte a mögöttük növekedő tűzgömböt.
- És most merre? – tudakolta a vuki.
- A Windre… - mormolta Jonson, csakhogy amikor odaértek, egy birodalmi csillagromboló alakja tünedezett fel, és megannyi lövedék színes kavalkádja.
- Sosincs szerencsénk…

A Wind bemanőverezett az egyik nagyobb asztreoida mögé, mire az ellenségének a lövegjei azt darabokra robbantották, de ekkor a fregatt már besiklott két nagyobb asztreoid közé. A hajó megrázkódott, ahogy egy nagyobb szikla nekicsapódott a burkolatának. Obyr lejjebb nyomta az orrát, majd elrepült a holdméretű szikla alatt. A romboló megállt a mező szélén. Draver erre számított, a nagyobb és ormótlanabb birodalmi hajó nem fogja őket követni, mert az állandóan a pajzsra záporozó bolygócsírák súlyos károkat okoznak.
Pellaeon kifújta a levegőt, ahogy a lázadó hajó benyomult a mezőbe. A koréliai rápillantott a kommunikációs tisztre. A kiképzése azt mondta, hogy szóljon Antillesnek, már a kommunikációs tiszt felé fordult volna, amikor más ötlete támadt.
Odalépett a komhoz, majd leadott egy hívást a legközelebbi bázisra.
- Három Carrackot a következő koordinátákra – mondta.
- Igen is – válaszolta a bázis parancsnoka…
- Elkapjuk őket – válaszolta Pellaeon. Ő csak szolgált, neki ez volt a dolga. A Birodalmat, a Birodalmi haditengerészetet, feletteseit.

- Csak nekem van olyan érzésem, hogy valami nincs rendben? – nézett körül Moron a társalgóban.
A kanapé – amin a férfi helyet foglalt - másik végének karfáján ülő Shadree szokásához híven a szemét forgatta.
- Nyilván, hiszen egy támadás kellős közepén a pilóták általában a társalgókban ülnek, kávét iszogatnak, és mesterfokú távolba nézési versenyt rendeznek.
A többiek – az egész bíbor osztag ott ült, biztonság kedvéért a sisak kivételével tetőtől talpig repüléshez öltözve - fáradt pillantásokat vetettek rájuk. Mindannyian idegesek voltak bizonyos mértékben, ez tény, de a többségük ezt nyugalmasabb elfoglaltságokkal vezeték le. Hennora például egész egyszerűen aludt. Fülét – elkerülendő az előbbihez hasonlatos megnyilvánulások tényezőjét – hangtompítóval felszerelt fejhallgató takarta.  Kewid, aki mint tartalékos pilóta, Chazzel együtt be lett szervezve a két hiányzó pilóta távollétének idejére, épp az előző napját próbálta elmesélni Ilisnek a lehető legrészletesebben, fordított időrendi sorrendben, ezzel próbálva fejleszteni az emlékezőtehetségét. A pilótanő segítségével már hetek óta azon volt, hogy minél többet előásson a memóriájából, ami az elmúlt hét évet illeti – több-kevesebb sikerrel. Connie Barak társaságában üldögélt az egyik holosakktábla mellett, de láthatóan mindkettőjüknek máshol járt az esze. Shadreenak az öccsét illetően lett volna egy tippje, hogy hol. Chazz egy adattáblán pötyögött szorgalmasan, néha pedig vigyorra húzódott a szája. Nay a karmait élesítette egy nagyjából tízkilósnak tűnő kőtömbön, ami valami tisztázatlan okból került a terem sarkába. Drach Dorffal folytatott eszmecserét a fogatversenyzéssel járó sérülések kezeléséről.
- Tudjátok, lehet, hogy ez nem normális, de néha hiányolom a kislányt, hogy oldja a feszültséget – jegyezte meg Ilis a Shadree-Moron páros felé fordulva, akik továbbra is szócsatát vívtak a társalgó másik felén. – Shadree, legalább ülj le a kanapéra! Tudod, sértő lehet, ha egyedül vagy valakivel egy szobában, és nem közelíted meg három méternél kisebb sugarú körben.
- Nem vagyunk egyedül, rajtunk kívül kilencen tartózkodtok itt.
- Jól tudod, mire gondoltam. Ülj le!
A lány, figyelmen kívül hagyva az utasítást, inkább felállt, és ketrecbe zárt állat módjára fel és alá kezdett járkálni a többiek között. A talpuk alatt megremegett a padló – a Windet újabb találat érte. Valószínűleg csak egy szétlőtt aszteroida darabjai csapódtak a pajzsnak, de…
- Minden egységnek: megtámadtak minket. Három Carrack osztályú birodalmi hajó közeledik a következő vektoron: - a Johnson helyét betöltő ügyeletes tiszt elsorolta a számokat. – Mindenki foglalja el a helyét! Ismétlem…
A Bíbor osztag szinte egyként pattant fel. Barak beverte a térdét a holotáblába, Dorf pedig óvatosan megkopogtatta Hennora vállát, hogy felébressze.
- Nos, itt az akció, amire vártál. – fordult Moron Shadreehoz, ahogy futólépésben megindultak a hangár felé.
- Hamar túl leszünk rajta… - felelte a lány, de aztán megrázta a fejét. – A francba is, Andrus, három Carrack jön, érted, három! Ha sikerül bekeríteniük minket, nekünk annyi.
- És a többiek? – aggodalmaskodott a férfi, miközben menet közben a fejére húzta a sisakját. – A hajójuk nem túl strapabíró, és még a környéken vannak.
Shadree elfordította a fejét.
- Aggódsz Syerra miatt, ugye? – kérdezte, de hangjában, ellentétben a legutóbbi alkalommal, amikor ez szóba került, nem bujkált semmiféle indulat. Tanoshikkáék üzenetet küldtek a Windnek, hogy a lány megsérült, de nem említették, hogy mennyire. Moronnak pedig, akármilyen frusztrációt is keltett benne a gondolat, joga volt aggódnia érte. Hiszen ő maga is ezt tette. Ezt már tisztáztátok, emlékszel? – figyelmeztette magát. – Nem kell rosszra gondolnod. Egyébként is, mi közöd hozzá?
- Úgy a többiekért összességében.
Látod?
Shadree belépett a hangárba vezető zsilipen, és elindult a gépe felé, de félúton megtorpant.
 - Hé, Moron! – kiáltott az ellenkező irányba tartó pilótának.
Az felkapta a fejét.
- Igen?
- Ha meg mersz halni, én kinyírlak.
A férfi halványan elmosolyodott, búcsúzóul intett a lánynak, aztán bemászott a gépébe.

A wookie hajó kitért a csillagromboló lövedékei elől. Tannoshika felbődült.
- Tannoshika gazdám szerint itt az ideje átlépni a hiperűrbe.
- Jó, de van a közelbe olyan rendszer, ami…
- A pajzsok már nem bírják – vágott közbe Jorka, majd nekilátott, hogy aktiválja a hátsó ágyúkat, és néhány lövést adott le azokra a vadászokra, amiket a hatalmas birodalmi leviatán utánuk küldött. – Egyáltalán tudjuk, hol vagyunk?
Jonson leolvasta az adatokat a képernyőről. Nem volt jó hír, a Messert rendszer, a Birodalom egyik legnagyobb ipari komplexuma volt itt… Elmondta a többieknek.
- Egy birodalmiakkal teli bolygón, egy sérülttel? – kérdezte Jorka.
Tamva felhorkant, odaugrott a pulthoz, majd lenyomott pár gombot, átvéve az ágyúk irányítását. Az őket üldöző birodalmi vadászgépek sorra robbantak darabokra.
- Majd küldünk egy üzenetet a Windnek, hogy jöjjenek értünk. Addig bevesszük magunkat a bolygóra.
- Jól van -  morogta Jorka. Tannoshika beállította a koordinátákat, és ugrottak…

- Oké, Bíbor Osztag, a feladat a következő: nem engedjük a Carrackokat a Wind közelébe, hogy Jon… Draverék – helyesbített Connie – át tudják magukat vágni az aszteroidaövön. Ha ugrottak, követjük őket. A szokásos párokba rendeződünk.  Lehetőleg senki ne hagyja itt a fogát, jó?
A többiek nyugtázták az utasításokat, és megkeresték a szárnyemberüket, hogy aztán szétszóródjanak a galaktikus szélrózsa minden irányába.
Moron felzárkózott Shadree mellé.
- Ugye tudod, hogy az esélyünk a túlélésre…
- Figyelj, Zöldfülű! – szűrte a fogai közt Shadree. – Többnyire nincs ellenemre, ha az agyamra mész – kitért egy lövés elől -, de lehetőleg ne egy csata közepén tedd, oké?
- Vigyázz, mögötted! – figyelmeztette a fiatalember.
A lány egy csavarral megfordította a gépét, és leadott két lövést az őt üldöző TIE-vadászra. Szerencsére a Carrackok a könnyebb manőverezhetőség érdekében nem hozták magukkal a rendelkezésre álló összes vadászgépet, különben a tizenegy X-szárnyúnak igen csak meggyűlt volna velük a baja. Most viszont, azon kívül, hogy kisebb kellemetlenséget okoztak nekik – Kewidnek (Ilis legnagyobb örömére) többször is meg kellett állnia, hogy újraindítsa a pajzsrendszerét -, csak annyit tettel, hogy akadályozták a három nagyobb hajót az előrejutásban.
A Windet már nem sok választotta el az aszteroidaöv túlsó végétől. Csak egy kicsit kellett kitartaniuk…
- A francba – szisszent fel Moron, amikor egy lézersugár majdnem becsúszott a pajzsán kialakult pillanatnyi résbe. – Ez közel volt.
- Ahelyett, hogy a szádat jártatnád, esetleg koncentrálhatnál arra, hogy ne történjen meg újra! – tanácsolta Shadree, miközben megsemmisített egy újabb vadászt.
A kezdődő vitát a sisakkommunikátoruk csipogása szakította félbe.
- Bíbor osztag: előreláthatóan három percen belül ugrunk. Elszakadni, ismétlem, elszakadni!
Egy pillanatnyi csend után az osztag csatornáján is érkezett egy hívás.
- Ez így nem lesz jó, a Carrackok minden további nélkül követni fognak minket – közölte Ilis. – De szerintem elég TIE van a környéken, hogy megakadályozza őket benne…
- Azt hiszem, értem, mire gondolsz – hümmögött Connie. – Bíbor Osztag, alakzatba felfejlődni! Elhúzzuk az orruk előtt a mézesmadzagot.
A tizenegy pilóta szabályos ék alakzatba rendeződve elhúzott a Wind pályájára merőleges vonalon. A csali bevált: az összes TIE a nyomukba szegődött, ezzel élő pajzsot vonva a birodalmiak és a lázadók közé.
- A Wind ugrik – közölte Jonson helyettese. – A találkozási pontnál várunk magukra.
Ahogy a Nebulon-B eltűnt a hipertérben, az osztag vezetője újra kapcsolatba lépett a többiekkel.
- Mikrougrást hajtunk végre a rendszer széléig. Onnantól pedig irány a talál…
- Hé! Ez eltalált! – kiáltott fel méltatlankodva Moron.
- Minden rendben, Kettes?
- Nem igazán. Egy TIE kilőtte a jobb szárnyam végét. Alig tudom tartani a gépet, de talán egy ugrást még kibír.
- Vettem, Kettes. A mikrougrás után elektromágnessel csatlakozz rá Ötös gépére! Egyébként meg szólj, ha segítenünk kell!
Azzal a tizenegy gép fénysebességre kapcsolt, maguk mögött hagyva a birodalmiakat.

- A szektorkormányzó visszahívott – szólalt meg Pellaeon hologramja. Antilles keze ökölbe szorult. A férfi csak ennyit morgott.
- Elbocsátom, ennyi elég volt a szolgálataiból, kapitány…
Pellaeon bólintott. Antilles felsóhajtott, majd a szemközti falat kezdte el bámulni. Annyira közel volt a lázadók fregattja. Nem fogja feladni... Olyan opció nem létezett a számára.
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

2012. augusztus 24., péntek

Árnyföld


A Kashyyyk
Bielh Donson a Birodalom tizedese végigszáguldott a rabszállító siklóval a wroshyrfák koronája felett, legszívesebben köpött volna egyet, ha a helyőrség parancsnoka nem figyelt volna a járművek tisztaságára. Bár ezen a temetővilágon, ahová csak az olyan katonákat küldték, akik máshová nem voltak jók minden csak berozsdásodott és bemocskolódott hála a levelekből felszálló párának és a hátul utazó vukik bundájának.
Ez a bolygó utálta az emberi életet, ahogy az univerzum utálta a tizedest.
Az egyik vuki felüvöltött, a másik is csatlakozott. Bielh felsóhajtott, majd odafordult a másodpilótájához.
- Menj hátra, és nyugtatózd be őket!
A fiatal tiszt nyelt egyet.
- De…
- Le vannak bilincselve, és megőrjít az üvöltésük. Na, nyomás!
Inhumán, ocsmány söpredék. A tizedes annak idején még a Caridán végzett, az osztályelsők között volt, beválogatták a rohamosztagosok közé, de a miatt a szemétláda Wolson miatt… Miért árulta be, hogy kipróbálta a halálpálcát?
Legszívesebben belerúgott volna a műszerpultba.
- De…
- Na, takarodj hátra!
A fiú benyúlt a műszerfal alá, majd előhúzott egy kábító puskát és hátrasietett. Donson jobbra kanyarodott a gépével. A francnak akar annyi vukit a Birodalom, mit építenek ezek már megint? A Halálcsillaggal már befürödtek…
Ekkor az egyik fa koronájában kiszúrt egy alakot, humanoidnak tűnt, első látásra embernek is gondolhatta volna, de ahogy jobban megnézte… Egy ormótlan, bundás vuki, de ennek fekete bundája zöldes árnyalatú volt, a nyakában pedig csontokból készült nyakék…
És a kezében egy nehézkes, nagy kézifegyver…  A vuki a vállához emelte, majd lőtt. Bielh jobbra fordította a siklót, de későn. A lézersugár telibe kapta a gép oldalát, az megpördült a saját tengelye körül, majd száguldani kezdett a bolygó felszíne felé…
Bielh kinyitotta a szemét, a bal karja sajgott, a zuhanásból csak az ágak recsegésére emlékezett, lenézett… A lába természetellenes szögbe balra hajolt.
- Hogy egyetek banthaszart. – Inhumán söpredék, szőrös majomfajzatok.  Ekkor a levelek között megjelent egy alak, lepillantott rá, aztán felmordult. A következő pillanatban egy szőrös kar ragadta meg a tizedes nyakát… Egy újabb reccsenés hallatszott, de ez már nem egy ágé volt…
***
A Corellian wind a Kuhurrik gázóriás déli sarka alatt pihent. A 25 hold és a hatalmas bolygó által keltett gravitációs görbület elrejtette őket a Birodalmi szenzorok elől. Draver az irodájában ült, és a Kashyyyki ellenállás vezetőjét, Tarfful. A vuki  a fajtájához képes is magas és tagbaszakadt volt, a fején a szőrt hagyta megnőni és ezeket varkocsokba fonta. Két díszes vállpajzs jelezte, hogy háborús hős…
Gram bel Iblis csak jókat mondott róla, és tényleg. A vuki és a társai elszöktek a Halálcsillag építéséről, elkötöttek egy birodalmi hajót, majd azon a héten még három rabszállítót, majd megszöktették a rajtuk lévő vukikat.
- Tamva egy rendkívül elismert wookie mérnők. Ő dolgozott a Halálcsillag célzó rendszerén, részt vett a szabotálásában. A kormányzó állítólag trandoshanokat bérelt fel, hogy megtalálják. – A holovetítőbe beépített tolmácsgép fordította a vuki szavait. – Abban a körzetben zuhant le az őt szállító sikló, ahol az Árnynép él. Ezek veszélyes és ádáz harcosok, de meg kell menteni Tamvát, szükség van az információkra, amik náluk vannak.
A vuki képe eltűnt. Draver kiemelte a holoprojektort a foglalatból, majd az irodában lévőkre nézett. Tannoshika és az üzenetet hozó Merumeru az ajtó mellett állt, az első tisztjével Jonsonnal együtt. Tannoshika rosszkedvűen dörmögött
- Tannoshika gazda azt mondja, hogy az Árnynép becstelen és száműzött harcosok leszármazottai. Dögevők és fejvadászok. - Merumeru és morgott valamit saját nyelvén.- Merumeru szerint állítólag összejátszanak a trandoshan rabszolgavadászokkal.
- És gondolom vuki, nem ölhet vukit?
Tannoshika felmordult, Draver rámosolygott.
- Az egyik legjobb pilótám sokat mesélt önről – válaszolta Merumerunak. – Diplomáciai megoldás kell, van egy olyan érzésem, hogy a vuki és trandoshan faj között szinte zsigeri az ellenszenv, és szerintem az Árnynép sem kooperál velük. A Felkelésnek szüksége van egy ilyen szövetségesre, diplomáciai megoldásra van szükségünk. Tannoshika, Jonson. Elmennek a Kashyykra, vigyék magukkal Syerra Inotast is.
Tannoshika felmordult, Draver pedig csak most vette észre a vuki új frizuráját. Caamasi fonatok voltak. A koréliai elfojtott egy mosolyt.
- Leléphetnek, sok sikert.
Ahogy a kis küldöttség kisétált, a fregatt kapitánya felkuncogott.
Egy jó hajón mindig zajlik az élet.
***

A trandoshan trófeagyűjtők űrhajója rövid utazás után elérte a szomszédos Khassyykot. A közepes űrjármű fedélzetén öt gyíkember tanácskozott egy különös teremben. A falakon a galaxis legkülönfélébb lényeinek megtisztított trófeái függtek. A Krayt sárkányhoz hasonló vadakon kívül nem egy értelmes faj koponyája is ott díszelgett, valamint a hozzájuk tartozó jellegzetes tárgyak. Akadt Jedi fénykard, még a Köztársaság idejéből, vuki bunda, de még mandalori sisak is. A trandoshanok éppen a bolygó felszínének holografikus térképét böngészték, s felosztották egymás közt a vadászterületet. Mindegyikük egy két mérföld sugarú kört "kapott", azt kellett bejárnia, s felkutatni a prédát. A célpontot ezúttal nem maguk választották ki, hanem megbízást kaptak egy vuki mérnök levadászására. Sokszor vállaltak ilyen küldetést, számukra ez amolyan "kellemest a hasznossal" időtöltés volt.
A vezérük terepszínű harci öltözéket, szürke mellvértet és csont és duracél vállvédőket viselt, valamint egy kifejezetten a hüllő alkatú fejre kialakított sisakot viselt. A többiek szerényebb felszereléssel rendelkeztek, akadt félmeztelen példány, vagy olyan, aki szabvány repülősruhát hordott, akár csak hírhedt, ám a Falka által megvetett Bossk.
A jármű a vuki fővárostól nem messze hatolt be a légkörbe, majd egészen a több száz méter magas fák lombkoronájáig ereszkedett, s kinyitotta a raktér ajtaját. A hajó gyomrából öt egyszemélyes lebegő platform ereszkedett le, s indult el különböző irányokba.

Ezzel egy időben egy asztreoida közeledett a Kashyyyk felé, elszáguldott a bolygó holdjai mellett, átsuhant a birodalom érzékelőinek hálóján, a műszerfalnál ülő egyik tiszt egy egyszerű meteornak minősítette a tárgyat. A lombkorona felett hirtelen darabjaira robbant, és egy vízcsepp alakú űrhajó tört elő, majd szabadesésben elindult a fák felé.
- A gazdám azt mondja, hogy az erdőnek hét szintje van, és ebből a vukik a negyedik szintig lakják. Onnan lejjebb már csak a legbátrabbak merészkednek. A katarnok, és a vörös szövők és persze az Árnyak népe lakja. – Fordította Csipogó Tannoshika magyarázatát.
Merumeru felhorkant.
- Merumeru egyszer ifjú korában végzett egy mankamacskával .
- Mi az a mankamacska? – kérdezte Syerra.
Tannoshika átvezetette a lombban lévő járaton egy faplatformig amely mellett egy vuki katamarán parkolt.
- Nagy bundás vadállatok, hatalmas agyarakkal és karmokkal. A Caridán az egyik oktatónk kettőt is tartott, mindig azzal fenyegetett minket, hogy ha nem csináljuk végig a Jabiim szimulációt 100%-osan, akkor megetetett velük minket. Nehéz ez a flottakadémia – vigyorodott el Jonson. – Ezért ilyen arrogánsak a birodalmi tisztek.
- Akkor már mindent értek – morogta Jorka. A wookie hajó hamarosan leszállt, a rámpa leereszkedett, és a kis csapat kilépett. Az ágak és a levelek megszűrték a napfényt, félhomályossá téve az egész helyett. A levegőben ázott avar és valami virág illatának a keveréke terjengett.  Mellette négy vuki katamarán volt. A kis csapat tagjai felszálltak, majd elindultak. A vuki tábor egy fa odvában volt, egy tucatnyi sátor volt, amik körülvettek egy nagyobb, központi kunyhót. A katamaránok szélen szálltak le.
Tarfful sietett eléjük, és elkezdett beszélni a saját nyelvén. Csipogó fordította az üdvözlést.
- A vukik hálásak a lázadóknak a segítségért, és az erőfeszítéseikért, amit a Köztársaságnak tettek. Komoly a baj, a kémjeink jelentették Kachirho városából, hogy a birodalmiak az egyik legveszélyesebb trandoshan zsoldos bandát bérelték fel.
- Komoly lehet az ügy– morogta Syerra.
- Igen – fordította Csipogó Tarfful mondandóját. – A Birodalomnak szüksége van a célzó rendszere, amit Tamva tervezett.
- Valamit építenek – gondolkodott el hangosan Jorka.
- Talán egy újabb Halálcsillagot? – kérdezte magától Syerra és megborzongott.
- Egyszer már befürödtek vele, szerintem húsz évbe is beletellene hogy egy újat létrehozzanak – válaszolta Jonson. – Akkor hol is van az Árnynép tábora?
Tarfful felbőgött, amikor egy karcsú, ezüstbundájú vuki lépett oda hozzájuk.
- Krigaaa egyszer megszökött az Árnynép fogságából, tudja, hol van a táboruk.
A nőstény vuki felbőgött, majd elindult a tábor széle felé. A csapat követte. Hamarosan átvágtak egy fába vájt járaton, ami egy másik széles részre vezetett, amiről egy rámpa vezetett le a mélybe.
- Árnyföldére vezet az utunk – fordította a nőstény vuki mondanivalóját Csipogó. Krigaa előkapott egy sípot, majd belefújt. Zümmögő hangot adott ki a hangszer, az ágak közül néhány hatalmas rovar ugrott elő.
- Can-cellek – mondta Csipogó, miután Tannoshika eldörmögött pár mondatot. – Tanoshikka gazda kiskorában leesett egy ilyenről.
Krigaa felmordult.
- Krigaa azt mondja, hogy akkor most ne játszza el a téliszonyos vukit.
Erre mindannyian elmosolyodtak.
***

A trófeagyűjtők vezére, Lyka, izgatottan ugrott le a siklóról, s karmos kezével megkapaszkodott az egyik fa törzsében. A hatalmas kérgen könnyen talált fogást, de amúgy sem jelentett neki gondot a stabil pozíció felvétele. Hüllő szemeinek keskeny pupillái egészen kitágultak, ahogy beleszimatolt a levegőbe. Érezte a fák kipárolgását, az állatok szagát, s a nedves vuki bunda félreismerhetetlen aromáját. Lejjebb mászott, egy darabig várt, majd ugrott. Szabadesésben zuhant, ám a talaj még mindig nagyon távolinak tűnt, mikor becsapódott egy szitakötőhöz hasonlatos vuki járműbe. Zuhanás közben úgy kormányozta magát, hogy kikerülje a lapátokat, így oldalról érkezett a repülőbe. A hátul ülő lövészt azonnal megölte a jobb karjára erősített félhold alakú éles pengével, ám a pilótát életben hagyta. Amaz a talaj felé kormányozta a gépet, s kényszerleszállást hajtott vége. Lyka dühösen konstatálta, hogy nem élte túl a becsapódást. Nem tudta kikérdezni, így ott hagyta a füstölgő roncsot, s elindult abba az irányba, amerről a kopter érkezett. A magányos jármű elég alacsonyan repült, még ahhoz is, hogy felderítő legyen. Alighanem a szökevényekhez tartozhatott. Ez azonban azt jelentette, hogy a lázadók a közelben járhatnak, s talán a birodalmiak is. Sebes léptekkel haladt, kétkezes puskáját tüzelésre készen. Jól ismerte a sötét talajszint vadállatait, s nem akart üres kézzel összefutni velük.
***
Trikk volt az öttagú falka alvezére. A zömök termetű gyíklény egyik ujjai hiányzott, bal karját pedig egy az egyben egy szigonyszerű protézis helyettesítette. Kaphatott volna robot kart is, ám lemondott róla. Méltóságán alulinak érezte, hogy a saját hibájából elvesztett végtagot teljes mértékben pótolják.
Ahogy ereszkedett, fülét motorzaj ütötte meg. A platformba nem építettek be semmilyen letapogató műszert, egyedül a gyors és feltűnésmentes közlekedést szolgálta, így csak az érzékszerveire hagyatkozhatott. Idelent már alig fújt szél, így a szaglására csak akkor hagyatkozhatott, ha a préda már a közvetlen közelében volt. Most azonban ezt érezte, s hamarosan meg is látta az ellenséget. Egy vuki helikopter közeledett felé, majd húzott el alatta. Olyan magasságban repült, hogy a radarok még akkor sem érzékelték volna, ha az óriási fák nem árnyékolják le a területet. Szerencsére elég gyorsan haladt, így nem vették észre a platformot.
Amint a sikló eltűnt a sötétben, a harcos pedig leereszkedett a talajig. Már tudta az irányt, s jó vadászként gyalog folytatta az útját. Időről időre körbe fordult, lövésre készen, de csak elsuhanó árnyakat látott. Egy közönséges katona alighanem vaktában közéjük lőtt volna, hogy elriassza őket, ám Trikk vadászott, s a préda is meghallhatta a lövéseket. Jó pár kilométert megtett már, mikor a vukik jellegzetes szagát sodorta felé a szél. Ám a jól ismert aromába belekeveredett valami vad, ismeretlen is. Ezek a szőrös teremtmények általában ügyeltek bundájuk tisztántartására, nem ritkán olajokat is magukra kentek, hogy fényes és illatos maradjon. Persze, ezzel még csak elfedni sem tudták szagukat, nemhogy megszüntetni, de mégis elviselhetőbbé tették a kevésbé kifinomult szaglással rendelkező egyedek számára. Ám azok, akik most közeledtek, semmilyen szert nem használtak, sőt kifejezetten ápolatlannak tűntek. Fegyverét átvetette a vállán, s mászni kezdett az egyik törzsön. Nem akart összefutni a mélyebb szintek kitaszított népével, legalábbis nyílt harcban nem. Hamarosan meg is látta őket. Magas, szürke –némelyik piszkosfehér- bundás vukik, fakó szemekkel, már amelyiknek kilátszott, bozontos arcszőrzete alól. Dísztelen szőrük csomókban lógott. Kezükben különös fegyvereket tartottak, a hagyományos fa alapú vuki technológia, és a fentről lehullott birodalmi eszközök keverékei. Ahogy közelebb értek, észrevette, hogy némelyik a rohamosztagosok sisakjából kialakított fejfedőt viselt, vagy éppen a páncélok darabjait aggatta magára, de akadt, aki a míves kidolgozású vuki vértet viselte, ami- abból ítélve, ahogy lógott rajta- zsákmány lehetett, akár csak a hosszú, keskeny fa pajzs. Egy egész horda közeledett, legalább harminc fő. A kopter útvonalára merőleges irányból érkeztek, alighanem a jármű zaja vonzotta ide őket.
A távolból újra motorzúgás hallatszott, ezúttal erősebb, s legalább kettő. Az árny vukik egy pillanat alatt szétszóródtak. Eltűntek az ágak között, vagy meglapultak az aljnövényzetben. Trikk megúszta, egyik sem pécézte ki az ő fáját, így „páholyból” nézhette végig az eseményeket. Két katamarán érkezett, az egyikben csupa lázadó ült, a másik, elöl haladó pedig fentről érkezett vukikkal volt tele. Az árnyak népe egy szempillantás alatt lecsapott. A fákról ugráltak át a siklókra, mialatt a bozótban lapulók tüzet nyitottak. A hátsó gép pilótáját eltalálták, s pörögve a földre zuhant, a másik azonban viszonozni tudta a tüzet, s a rácsimpaszkodó fehérbundások ellenére elmenekült. A lázadók túlélték a landolást, ám fogságba estek. A talajlakó vukik némelyike tudott repülni, így a még működőképes járművet is magukkal vitték a táborukba.

***

Rosh, a csapat harmadik tagjának platformja lassan ereszkedett le az óriásfák szintjei között. A talajhoz közeledve egyre sötétebb lett, ám a trandoshant ez nem zavarta, látását nem befolyásolta a napfény mennyisége. A felszíntől pár emeletnyi magasságban lefékezett, s vízszintesen haladt tovább. Azonban alig tett meg egy kilométert, mikor járműve elakadt. Megpróbált visszatolatni, majd magasságot váltani, de az eszköz nem mozdult. Előrántotta kardját –lőfegyvert nem tartott magánál, jobban szeretett szemtől szemben megküzdeni ellenfeleivel- s óvatosan áthajolt a korláton. Valami ragacsos szálban akadt el.  „Kashyyki óriás takács!” –gondolta. Ez a pókszerű lény a wroshyr fák között élt, s hálóval ejtette csapdába zsákmányát, ám szükség esetén kilométereken át követni tudta áldozatát. Roshnak volt annyi esze, hogy ne piszkálja a szövedéket, így inkább hagyta a siklót, s kiugrott belőle, hogy megkapaszkodhasson az egyik fa törzsén. Ám a ragacsos szálak mindent beborítottak, így beléjük gabalyodott.  Ekkor már nem érdekelte, hogy előcsalogatja-e a szörnyet, hevesen kaszabolt össze- vissza, miközben felfelé pillantott, az ereszkedő pókszörnyet várva. Sikerült átvágnia a szálakat, s zuhanni kezdett, azonban néhány méter után valami puhán ért földet. Óvatosan pillantott maga alá. Mintha egy vörös matracon feküdt volna. Üvölteni sem volt ideje, az óriás takács belemélyesztette mérges csápjait, kivégezve a hüllőt.

***


-Itt hagytak. Ezek tényleg nagyon itt hagytak! –panaszkodott Jorka.
-Csak tették a dolgukat. –vágott vissza Syerra. -Krigaaa is velük van, ő tudja hol a tábor, ahová minket visznek, és hoz segítséget. –a lány kisöpört egy izzadt tincset az arcából.
-De akkor is! –kötötte az ebet a karóhoz a bothan. –Mi van, ha őket is elfogják? Mondjuk a birodalmiak?
-Jobb lett volna, ha őket is elfogják? –kelt a caamasi védelmére Jonson. –Így legalább van esély rá, hogy kiszabadulhassunk.
-Syerra, talán, ha megpróbálnál szót ér... -az egyik árnyvuki nyílpuskája tusával egy jókorát vágott a kutyafejű tarkójára.
-WrrkRrrrhh! –mondta.
Jorka fájdalmasan Tarffulra és Tannoshikára pillantott, ám a két óriás csak megvonta a vállát. Az árnyak népe Shyriiwook és a másik gyakori dialektus keverékét használta, ám a nyelvtanuk egy holt nyelven alapult, így még a saját fajtabeliek is csak néhány szót értettek beszédükből.
Hamarosan elérték a tábort, mely néhány kisebb hegy lábánál terült el, egy katlanszerű medencében. A magaslatok miatt a wroshyr fák még óriásibbnak tűntek, s a felszínen szinte éjszakai sötétség uralkodott. A telep körül fáklyák égtek, közepén, egy keményre döngölt padlójú téren pedig óriási tábortűz lobogott, fényt és meleget adva, mivel idelent elég hűvös idő volt. Ettől a kellemes hőforrástól a legtávolabb vitték a foglyokat, egy kiszuperált űrkompba, még a klónháborúk idejéből. Az áramkörök mér rég nem működtek, így a hideg fémfalak között még a leheletük is látszott a  keskeny szellőző rácsokon át beszűrődő tűz fényében. A vukik és Jorka, bundájuknak hála tűrték a hideget, Jonson, aki jó példával akart járni, nem mutatta ki, mennyire fázik, ám Syerre fogai vacogtak, s nem bírta leplezni didergését. A szálfa termetű Tarfull kinyújtotta hosszú karját, s intett a lánynak, hogy jöjjön közelebb. Amaz nem habozott, s odabújt az öreg harcoshoz. A bothan a szemét forgatta, Tannoshika azonban meg sem lepődött a jeleneten, a vukik nem szégyellték megosztani barátaikkal, amilyük volt, még a testmelegüket sem.
-Javaslom pihenjünk egy kicsit.- szólt bölcsen a parancsnok. –Mást úgysem nagyon tehetünk.

***

Lyka alig gyalogolt fél órát, mikor egy másik vuki jármű húzott el a feje fölött. Ez már nagyobb volt, egy katamarán. A sebességéből ítélve nagyon sietett valahová, a trandoshan elrejtőzni sem tudott, mégsem vették észre. Még néhány kilométer után szagot fogott. Vukikat érzett, pontosabban a nyomukat, ők maguk már messze járhattak. Újabb néhány száz méterrel távolabb nyomokat látott. Az aljnövényzetet letarolta valami, s két ösvény vezetett valahová. Alaposabban felderítette a környéket és megpróbálta rekonstruálni az eseményeket. A feltúrt föld és kitépett bokrok alighanem egy zuhanás emlékét őrizték. Talán rajta ütés történt. „De hová tűnt a jármű?” –morfondírozott. A két párhuzamos vájat arra utalt, hogy a korábban látott katamarán párja foghatott talajt itt. „Tehát ezekhez tartozott a felderítő, amit elintéztem.” –tűnődött tovább. A cselvetés elméletét megerősítette, hogy a közelben talált két fehérbundás vuki tetemet, lőtt sebbel a testükön. Azt is megállapította, hogy északkeleti irányból érkeztek, majd arra merőlegesen, többé- kevésbé nyugati irányba haladtak tovább. A jellegzetes majomszerű talpnyomok között észrevett még valamit. Egy háromujjú lábnyomot. Lehajolt, s beleszimatolt. Megismerte, hogy egyik társáé. Néhány órával járhatott csak előtte, azonban úgy számította, hogy az árnyvukik tábora sem lehet messze, így alighanem beéri őt. „Csak nem olyan ostoba, hogy egyedül rontson rájuk.” Sietősebbre fogta lépteit. Nem sokkal később beigazolódtak számításai, erősödött az ápolatlan bundák szaga, s a távolból hangok szűrődtek ki. Itt már lelassított, a közelben bizonyára őrök figyeltek. Felmászott olyan magasra, hogy elérje az alsóbb ágakat, s ott haladt tovább. Rövidesen meg is látta a tábort. Egy kisebb medencében terült el, el sík, kopár terepen. Az árnyék népe sátrakban és egyszerű fa tákolmányokban élt, de akadt néhány roncs is, melyet otthonnak rendeztek be. Óvatosan tett egy kört a falu körül. Az egyik roncs mögött meglátta Trikket. Az azonban nem látta a háta mögött ólálkodó két fehérbundást. Nem volt ideje figyelmeztetni, azonnal cselekedett. Puskájával hátba lőtte az egyiket, amire Trikk is megfordult, s azzal a lendülettel belevágta protézisét a másikba. Mindkét vuki holtan esett össze, s a lenti Trandoshan megmentőjét kereste. Gyakorlott tekintete gyorsan kiszúrta a fán lapuló bajtársát, s intett neki, ám vicsorszerű mosolya az arcára fagyott. Képére bamba ábrázat ült ki, majd az aljnövényzetbe rogyott, hátán egy füstölgő lyukkal. Mögötte ott ált egy árnyvuki, egy sugárvetővel. Távolabbról még többen sereglettek az erdő széle felé. Lyka tüzet nyitott, ám a túlerő ellen hátrálnia kellett.


***
Néhány órát pihenhettek csak, majd az árnyvukik kinyitották a „cella” ajtaját, s a tábor közepe felé terelték a foglyokat. A tűz mellett egy oszlophoz láncolva meglátták Tamwát. Szerencsétlen mérnökkel jól elbántak, de még élt. Mellette négy másik kopja állt. Tarfful kivételével mindenki Tamwa sorsára jutott, az öreget azonban egy kőlaphoz terelték. Az egyik talajlakó ott élezte jókora alabárdját. Ám mielőtt lesújthatott volna, zűrzavar támadt. A roncsok felől lövések hallatszottak, s két őr kivételével mindenki abba az irányba szaladt. Tarfful, kihasználva a helyzetet könnyedén elintézte a két alultáplált egyedet, s társai kiszabadítására sietett. Már mindenkit eloldozott, amikor néhány fehérbundás észrevette a szökési kísérletet. Feléjük rohantak, ám hirtelen megtorpantak, s hátrálni kezdtek. A lázadók nem értették mi történt, amíg Jonson a háta mögé nem pillantott. Az ő arcából is kifutott a vér. A fák közül egy AT-AR figyelte őket. Az AT-ST továbbfejlesztett nagy testvére hét méterrel magasodott a talaj fölé. Személyzetét mindössze egy pilóta alkotta, aki a széles ablakból sokkal jobban belátta a terepet, mint elődjéből. A borzalmas masina mindössze egyetlen, nehéz sugárvető ágyúval rendelkezett, Ki tudja, mióta figyelhette őket némán, a rögtönzött csatatér fölé tornyosulva. Most azonban hirtelen megindult, hosszú léptekkel, s tüzelni kezdett. Első célpontjául a lázadók csoportját választotta. Alig bírtak félreugrani az nagy erejű lövés elől.
-Futás! –ordította Jonson. –A katamaránhoz, gyerünk!
A jármű a tábor szélén parkolt, ötven méterre tőlük. Ám ez a távolság kilométereknek tűnt az AT-AR árnyékában és az árnyvukikat kerülgetve. Szerencsére a lépegető új célpontot választott, s a szőrös lényeket kezdte el lőni. Amelyiket eltalálta a sugárnyaláb, apró darabokra robbant szét, vér, hús és szőrdarabokat permetezve. A káoszban végül eljutottak a siklóhoz, Tannoshika beindította, felszálltak, s irányba álltak… egyenesen szembe nézve egy másik lépegetővel. A pilótafülke tágas ablakán keresztül még a pilótát is látták. Tannoshika az utolsó pillanatban rántotta félre a kormányt, így a lövedék mellettük húzott el, ám a fa hajótest így is lángra kapott az oldalán. A vuki minden repülő tudományát bevetette, ám nem bírta lerázni a birodalmit. Ennek a lépegetőnek háromszázötven kilométer per óra volt a végsebessége, s hosszú lábainak hála a sűrű aljnövényzetben is tartotta a tempót.
-Emelkedj magasabbra! –kiáltotta vuki nyelven Tamwa.
-Nem megy, meghibásodott a repulzor. –felelte a pilóta.
A lövések egyre közelebbről érték őket, viszonozni viszont nem tudták a tüzet, beépített fegyverek híján. Amúgy is elég kényelmetlenül ültek, hatan, a négyszemélyes járműben.
-Működik a rádió? –kérdezte Jorka. –Hívhatnánk azt az erősítést. Már ha Krigaaa tényleg azért hagyott minket a csávában.
Tarfful bekapcsolta a kommunikátort, s hamarosan meg is érkezett a válasz. A hátuk mögül.
A másik katamarán az AT-AR mögött repült, két kopter pedig két oldalt mellette. Együttes tűzerővel sem tudták áttörni erős páncélzatát, ám elérték, hogy az irányítója elvétse a lépést, így a lépegető végül megbotlott, s elvágódott. Abban a pillanatban, hogy a gondola a földbe csapódott, az egész szerkezet lángra kapott, majd felrobbant.
-Mindenki jól van? –érdeklődött Jonson.
A csapat minden tagja beszámolt égési sérüléseiről és zúzódásairól, kivéve Syerrát. A lány hirtelen habos vért öklendezett fel.
-Egy repesz eltalálta. –állapította meg Jorka. –Sürgősen bacta tartályba kell tennünk.
-Akkor gázt neki, irány a találkozási pont! 

ATARtraining.jpg

***

Lyka menekülőre fogta, s a karjára erősített jeladóval hívta a platformját. Az ellenség túlerőben volt, ha túl akart élni, vissza kellett vonulnia. Márpedig ő most a túlélésre játszott.
Az árnyvukik jól ismerték a terepet, így hamar utolérték. Egy hődetonátort dobott közéjük, mely sokukkal végzett, azonban a horda egészét csak lelassítani tudta. Válaszul egy nyíl húzott el mellette, s egy közeli fába csapódott. „Csak ennyit tudtok?” –szinte nevetett magában, hiszen páncélja megvédte az ilyen primitív fegyverektől. Ám amint közelebb ért a lövedékhez, látta, hogy egy birodalmi gyártmányú gránátot erősítettek rá. Annyi ideje volt, hogy az arca elé kapja a kezét, majd a robbanás hátraröpítette.
Percekig, vagy talán órákig feküdt. Magánál volt, de nem látott, nem hallott semmit, csak várta, hogy elfogják, vagy megöljék. Azonban az árnyvukik nem jöttek. Végül látása kitisztult, s nagy nehezen feltápászkodott. Minden csontja sajgott, vértje darabokra tört, ruhája elszakadt, s több helyen vérzett, vagy megégett. Hallását még mindig a lökéshullám okozta fülzúgás tompította el. A fehérbundásoknak nyomuk veszett. Úgy tűnt visszavonulnak. Nem akarta követni őket. Alighanem megtámadták a tábort. A lázadók, vagy a birodalmiak, az nem érdekelte. Egyedül a bosszú számított neki. Meg kellett torolnia, ezt az arcátlanságot. Úgy döntött, összegyűjti az egész klánt, s megsemmisítik az elveszett törzset. Már ha még marad belőlük valami a csetepaté után. Sántikálva indult tovább, de szerencsére két megmaradt társa felvette őt.
-A többiek? –kérdezték.
-Trikk meghalt. –közölte nyersen. –Roshnak nyomaveszett.
-Megkeressük?
-Nem. Indulás!

***
A sikló átrepült a fák ágai között, majd megérkezett a vuki lázadók táborába. Szerencsére a pilóta már rádión értesítette őket, hogy van egy sebesültjük. Az egyik vuki orvos hozzálátott a lány műtétjének, miközben a többi lázadó a kórház sátor előtt álldogált.
- Tamwát magunkkal vinnünk – fordította Tannoshika dörmögését Csipogó.
Jonson zordan bólintott, majd a kórház felé nézett.
- A Kashyyykon nincs biztonságban.
A többi vuki elkezdte felpakolni a fegyvereiket és a felszerelésüket a katamaránokra. Tarfful odalépett hozzájuk, majd megszólalt.
- Tarfful köszöni a segítségünket, és előkészített nekünk egy hajót, hogy visszatérjünk a Windre. Tamwa információi fontosak a felkelésnek.
Az oldalán álló Tamwa bűnbánóan morgott.
- Tamwa tartozik a lázadásnak az életével, így törleszti az adósságot.
- Jó – mondta Jonson. A vuki orvos kilépett a sátorból, a nyomában két megtermett szőrös lény egy hordágyon hozta Syerrát. A lányt baktával és helyi gyógyfüvekkel átitatott kötések borították. Hamarosan beszálltak a nekik előkészített álcázott hajóhoz, aminek az oldalára olyan repulzorokat szereltek, amik utánozzák a helyi óriás rovarok szárnyainak mozgását. Hamarosan felpakoltak, majd elhagyták a Kashyyykot. Három óra múlva megérkeztek a gázóriás felé, ahol a Wind várta őket…
- Mi a franc történt? – kérdezte Tannoshika.
Előttük egy fémdarab lebegett az űrben. A hajóik szenzorai felsípoltak, egy trandoshan hajó közeledett feléjük…
- Másik kérdés, vannak e fegyverek ezen a teknőn? – kérdezte Jonson…

Folytatjuk…



Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)