Utórengés

Umgul city hegyekkel körülvett, sziklás területen, egy fennsíkon terült el. A város körül három szakadék húzódott, középen pedig egy folyó kanyargott. Ezeken hidak íveltek át, melyeket, a híres magasvasúttal együtt, most lezártak és ellenőrzésük alatt tartottak a Birodalmi rohamosztagosok. A szerencsejátékról ismert, máskor nyüzsgő település kihaltnak tűnt. Kijárási tilalom lépett életbe, a parancs értelmében senki sem mozdulhatott ki otthonról, s tűrniük kellett, hogy a katonák átkutatják otthonaikat. Az itteni játékok, bár szigorú törvények szabályozták, legálisan folytak, ennek ellenére rengeteg volt a csaló, akik most kétségbeesetten próbálták elrejteni tevékenységük nyomait, hamis fogadócédulákat és hasonlókat. Ám a razzia nem ezek felkutatására irányult, így csodával határos módón, a számtalan terhelő bizonyíték ellenére, az összes simlis megúszta.

Wah Rodhar ismét elhagyta szeretett Fekete Rózsáját, hogy személyesen felügyelje az Umgul bolygón zajló rajtaütést. Összesen három csillagrombolóval érkeztek, ám úgy tűnt bantha árnyékot hajkurásznak. A felkelőknek nyomuk sem volt, s ez nem azt jelentette, hogy már elmenekültek, hanem azt, hogy itt sem jártak. A kapitány arcáról nem lehetett semmilyen érzelmet leolvasni, egyedül a nyakán dagadó ütőér mutatta, micsoda indulatok dúlhattak a lelkében. A lázadók a bolondját járatták vele, másodszor ugrott árnyékra velük kapcsolatban. Először a Sebirisen léptek meg előle, most pedig egyszerűen félrevezették. Bár a mandalori fejvadász korábban már járt itt, és ő sem talált senkit, az admirális mégis azt a parancsot adta a Commodorenak, hogy hivatalos hadművelet keretében is derítse fel a terepet. Az egész kudarcért egy ember volt a felelős, egy Maas nevű besúgó. A fickó eddig látszólag a Birodalmat szolgálta, ám immáron fény derült árulására. Valójában végig a lázadóknak dolgozhatott, s ez a tény közellenségé tette, aki kiemelt helyen szerepelt a körözési listákon. Galaxis szerte több millió kettősügynököt állítottak elő, s rövid vallatás után többségüket ki is végezték. Csak a bizonyítottan leghűségesebbek maradhattak életben, ám őket is fokozott megfigyelés alatt tartották. A császár, és Darth Vader nem szerették, ha átverik őket, s zéró toleranciával kezeltek minden hasonló incidenst. Wah még emlékezett egy rémtörténetre, amiben egy egész századot végeztettek ki, amiért néhány emberükről kiderült, hogy a felkelőkkel üzletelt.

A kapitány körzetében is tisztogató akciók mentek végbe, s erre a planétára szállították az elfogott ügynököket, akik most a bolygó fő bevételét jelentő Csöpp verseny –stadionban várták sorsukat. Miközben oda tartott, kapcsolatba lépett Werdon Keeddel, aki az itteni küldetése után azonnal a Caridára utazott.

-Sikerült elfogni ezt a Maas nevű árulót? –kérdezte nyersen a fejvadásztól.

-Megszökött. A repülés irányító tisztek szerint néhány napja történt egy engedély nélküli felszállás.

-Na és lenyomozták?

-Nem. Eltávolította a jeladót a gépből.

-Lehetséges, hogy itt van az Umgulon?

-Biztos, hogy nem.

-Akkor tudod, mi a teendőd.

-Igen. Ez már amúgy is személyes ügy… Ha fejlemény van, értesítem.

A fejvadász kilépett a beszélgetésből. Időközben megérkeztek az arénába. A küzdőtéren legalább százan térdeltek, a legkülönfélébb fajok közül. Wah Rodhar végigfutatta rajtuk a tekintetét, de valóban nem találta köztük az árulót. Egy intéssel kiadta a tűzparancsot a jelzőtéren álló katonáknak, majd a fegyverropogásnak és halálsikolyoknak hátat fordítva visszatért a siklójához.

Werdon Keed legalább olyan dühös volt, mint Wah Rodhar. Nem kellett hosszú időt eltöltenie az Umgulon, hogy lássa, nagyobb lázadó erő még csak soha nem is járt még itt. Nem bízott Maas szavában, ezért vállalta, hogy felderíti a terepet, mielőtt megbízója idejön, de azt nem hitte, hogy a muzsikus kém ilyen rútul át merészeli verni. Ez már vérbosszút jelentett, s egyúttal a zongorista halálra ítéltetését. A fejvadász személyesen akarta végre hajtani a büntetést, ezért azonnal visszatért a Caridára, ahol utoljára látta a hitszegőt. Szinte természetes volt, hogy mire odaért, áldozatának már nyoma veszett. Meglépett a mocsok. A kapitánytól kapott felhatalmazással parancsba adta egy nyomozó bizottságnak, hogy számítsák ki a szökevény lehetséges röppályáit, bár tudta, ezzel nem sokra megy, hiszen ennyi idő alatt már bármerre járhatott. Személyes nyomozását kézenfekvő lett volna a Nar Shaddaan kezdeni, az alvilág paradicsomában, ám úgy vélte, ha már Maasnak ennyi ideig sikerült az orránál fogva vezetni a Birodalmiakat, akkor több esze lesz annál, semmint, hogy egy ilyen egyértelmű helyen próbáljon elrejtőzni. Werdon a biztonság kedvéért azért értesítette az ottani kapcsolatait, hogy figyeljenek, de ő maga nem indult el. Itt maradt, hogy kikérdezze azokat, akikkel a kettős, vagy inkább hármas ügynök kapcsolatba kerülhetett.

Először a kocsmába tért be, ahol a szolgálaton kívüli, vagy éppen újonc katonák iszogattak szabad idejükben. Ezúttal nem húzott álruhát, hivatalos ügyben, katonai megbízással járt itt. Ahogy belépett, egyből megütötte fülét a beszélgetések zaja, A téma szinte az összes társaságban ugyanaz volt. A kém botrány és az azt követő véres tisztogatások. Szinte meg sem lepődtek, mikor a fejvadász is erről kezdett kérdezősködni. A legtöbben csak annyit tudtak Maasról, hogy itt szokott zenélni, ám a csapos szerencsére jóval több információval rendelkezett.

-Az a Maas furcsa figura. Remek zenész, de valami mindig is bűzlött körülötte. –a pocakos fickó úgy beszélt, mint egy pletykás öregúr. –Néha szemtelenül sokat kérdezett a katonáktól, s sokszor tudja, olyan gyanúsan nézett rájuk. Alamuszi alak az, én mondom.

A fejvadász elmosolyodott a sisakja alatt. Ő is hasonlóképpen vélekedett az említett személyről. A kocsmáros folytatta:

-Aztán ott volt az a nő. Még a rohamosztagosok hozták ide. Vak lány volt, de én mondom neked, mégis látott. Boszorkány lehetett vagy a rosszseb tudja, de gyanúsan jó viszonyt ápolt Maasszal.

-Mennyire jó viszonyt?

-Há mittudjam én, érdekel is engem az. De néha olyanok voltak, mint a szerelmes pár, néha, meg mint apja- lánya. Vagy éppen utálták egymást.

-Hol van most ez a nő?

-Meghalt…

-Hogyan, mikor?

-Nem is olyan rég Maas magával vitte, de aztán egyedül tért vissza. Azt mondta a lány odaveszett.

-Nem mondta hova mennek?

-Nem, ilyen ügyekben mindig titokzatos volt.

-Mikor látta utoljára?

-A szökése előestéjén még itt zenélt. Aztán mikor elkezdtek egy árulóról súgdolózni, egy szempillantás alatt eltűnt. Éjszaka léphetett meg.

A fejvadász biccentett, majd szó nélkül hátat fordított az öregnek, s kisétált az ivóból. Ez a nő már használható információ volt. Biztosra vette, hogy valójában még él, s hogy igen közel állhat Maas szívéhez. „Ezt még egyszer felhasználhatom ellene.” -gondolta elégedetten. Azt azonban még mindig nem tudta, hogy merre indulhatna el.

A Fekete Rózsa hiperűrugráshoz készülődött. Mögötte az Umgul éppen az éjszakai oldalát mutatta, s felszíne több helyen is izzott. Ez azonban nem a városok fénye volt, vagyis pontosabban onnan eredt, de nem a közvilágítás okozta, hanem a felégetett felszín. Ha már itt jártak, csak a mihez tartás végett, lebombáztak néhány települést, emlékeztetőül, hogy a Birodalommal senki sem húzhat ujjat.

A hajó úticélja a külső perem volt, egyéb célpont híján vissza kellett térnie az őrjáratra.

Wah Rodhar csalódottan ált a hídon. A hipertér kavargó kék fénycsíkjai furcsa táncot lejtettek az arcán. Hírnevét csúnyán megtépázták, s jelen helyzetben tehetetlen volt.

Annál jobban megörült, mikor a Kathol szektorba érve hívást kapott a Morvogodineról. Ez volt az a hely, ahová a Nebulon-B fregatt legénységek kisebbik része utazott.

A bolygó helyőrsége kereste, s érdekes hírekkel szolgáltak. Az egyik hírhedt csempész vezért, aki ott ütötte fel a tanyáját, holtan találták. Előtte nem sokkal az őrjárat egy azonosítatlan űrhajót észlelt az erődítmény közelében, amire gyanús alakok szálltak fel. Szerencsére a szkennerek nyilvántartásba vették a járművet, s kiadták rá a körözést. Ez nem mást jelentett, mint hogy, ha bárhol észlelik, kötelességük feltartóztatni, vagy megsemmisíteni, valamit ha civilek találkoznak vele, akkor haladéktalanul jelenteniük kell a haditengerészetnek. A commodore ismét nyeregben érezte magát, hiszen a hajsza újra folytatódott. Azonnal értesítette a fejvadászt. Igencsak meglepődött, mikor megtudta, hogy még mindig a Caridán vesztegel.

-Te meg miért nem indultál még el? –kérdezte tőle dühösen.

-Kevés a nyom. Bárhol lehet. Egyelőre csak kérdezősködöm, elvégre itt tevékenykedett a legtöbbet.

-Nos, akkor jó hírem van. – a commodore enyhültebb hangon beszélt. –Nem rég a Morvogodineon láttak egy csoportot, akikre illik a személyleírás.  A te Maasod is köztük volt. Utazz e…

-Indulok is!

Ismét a mandalori lépett ki először a beszélgetésből. A kapitányt dühítette tiszteletlensége, ám egyelőre nem tett ellene semmit. Haragja gyorsan elszállt, hiszen a fejvadásztól függetlenül is jól állt a helyzet. A lázadók, de leginkább személyes ellensége, a fregatt körül egyre jobban szorult a hurok.

’Most megvagy, te féreg.” –ez volt Werdon első gondolata, mikor megkapta a hírt megbízójától. Pont egy ilyen elhintett morzsa kellett csak neki, hogy újra elindulhasson. Őt már csak egyedül Maas, és a személyes bosszúja érdekelte. „Kár volt életben hagynom.” –tűnődött. Nem sokkal később már fel is szállt, s útja egyenesen a Morvogodinera vezetett.

A kapitány közbenjárásának hála, a megerősített helyőrség simán beengedte a légkörbe, sőt leszálló helyett is biztosítottak neki a támaszpont közelében. A katonákkal együtt látogatta meg a csempész tanyáját, melyet időközben elleptek a rohamosztagosok, s a hivatalos nyomozó ügynökök. Az ott folyó tevékenységet felszámolták, s a bűnöző embereit kivétel nélkül letartóztatták. Ők most a kihallgatásukra vártak. Werdon ragaszkodott hozzá, hogy személyesen faggassa ki az összest, ám a birodalmiak ragaszkodták hozzá, hogy személyesen felügyeljék a beszélgetéseket. Akárcsak a kocsmában, a többség itt is haszontalannak bizonyult. Egyedül egy valakivel találkozott csak, akit informatívnak ítélt meg. Egy alacsony termetű, fakó bőrű fickót szemelt ki, aki úgy tűnt többet tud az esetről, mint mutatta. Saját küldetése érdekében úgy döntött, inkább négyszemközt beszél majd vele. Nem akarta, hogy a birodalmiak esetleg előtte kerítsék kézre azt a mocskot. Elhatározta, hogy az éj leple alatt keresi meg, és faggatja ki a fickót. Azért kellett cselhez folyamodnia, mert annak ellenére, hogy Rodhar kapitány támogatását élvezte, egyáltalán nem bíztak meg benne.  Készségesek voltak, ameddig parancsot teljesítettek, de azon túl kifejezetten ellenségesen viseltettek iránta.

Még volt pár órája estig, ezért a nyomozókkal beszélgetett a helyőrségen. Általuk teljes képet kapott a történtekről. Néhány lázadó, akik megpróbáltak a csempész vezér életére törni, fogságba esett, de néhány társuk Maas testőrének álcázva kiszabadította őket, megölték Rhufót, s sikerült elmenekülniük, néhány másik fogollyal együtt. Bár a kettősügynököt leütötték, s csak később távozott, egyenesen vissza a Caridára, valami mégis sántított a sztorival. Maas nem az a fajta ember volt, aki csak úgy testőrséget fogad. Egyértelműnek tűnt, hogy ő volt a csali, aki becsempészte a lázadókat. „Jellemző.” –mondta magában. „Pontosan ilyen kétszínű, alávaló mynok trágya az az alak…”

Végül leszállt az éj, s elindult az erdőn keresztül az erődítménybe. A foglyokat, nagy létszámuk miatt ott tartották bezárva. Szabadon mozoghattak odabent, egyedül a kijáratokat őrizték nagy gonddal, na meg az őrtornyokból figyeltek. Ezzel azonban felmerült egy probléma, hiszen, ami számukra kijáratként szolgált volna, az jelentette a mandalorinak a bejáratot. Maga az őserdő is számtalan veszélyt rejtett. A sisak különböző látásmódjainak köszönhetően tudta tartani az irányt a vaksötétben is, ám fegyverét végig szorosan markolta a vadállatok jelentette fenyegetés miatt. Kísérteties zajok hallatszottak, hol egy ág reccsent, hol valami állat üvöltött, vagy éppen árnyak mozogtak. A fejvadásznak minden alkalommal meg kellett állnia, hogy ellenőrizze környezetét.

Későre járt, mire elérte a bűnbarlangot. Minden kapu előtt ketten strázsáltak, s néha egy-egy AT-ST is felbukkant. Ezek a kétlábú, kétszemélyes lépegetők különösen hatékonynak bizonyultak az erdős terepen, így Werdon igyekezett a lehető legmesszebbre elkerülni őket. Lassan, óvatosan elindult a fal mentén, ügyelve, hogy végig a fák takarásában maradjon. Szinte az egész komplexumot körbejárta, mígnem talált egy kellően sötét és hosszú falszakaszt. Kivárta, hogy a reflektorokkal és élesített fegyverekkel pásztázó lépegető odébb álljon, majd kirohant a sűrűből, s a falhoz lapulva megállt. Jó magas lehetett, legalább tíz méter, s nem lehetett tudni, mi van a túloldalán, udvar, vagy esetleg csak tető. Kockáztatnia kellett, ezért bekapcsolta a rakétahátizsákot, s felrepült a tetejére. Fedet részen találta magát, a messzire nyúló, fémpadlós tetőszerkezeten. Tett egy bizonytalan lépést, nehogy meghallják csizmája csattogását, majd szinte lábujjhegyen osont tovább. Végül elért az arénához, ahol is talált egy balkont, melyre anélkül ereszkedhetett le, hogy a jetpacket használnia kellett volna. Bejutott, már csak meg kellett keresnie a kis fickót. Nagyon óvatosan haladt, nem akart találkozni egy rabbal sem, mivel számukra ő is csak egy volt fogva tartóik közül, s bizonyára nem látták szívesen idebent. Szerencsére a kivilágítatlan folyosókon könnyűszerrel meglapulhatott, mikor valaki közeledett, bár a legtöbben aludtak, így alig találkozott rabokkal. Hosszas bolyongás után végre megtalálta az apró fickót, s kezét a szájára tapasztva biztonságos helyre rángatta.

-Ki vele, mit tudsz a lázadókról! –a fejvadász hangja még így, suttogva is fenyegetően hatott.

-Miért mondanék bármit is. –vigyorodott el a másik.

A fejvadász ütésre emelte az öklét, de nem csapott le. Ez a férfi amúgy is halálra volt ítélve, így még félholtra verve sem beszélt volna.

-Mert ha beszélsz, segítek megszökni innen.

-Hm… fair ajánlat. Na mit akarsz tudni?

-Az igazat!

-Jól van… hol is kezdjem… Tudod én is sokáig kémkedtem, akárcsak a szökevény barátod. Persze, jóval profibb voltam nála, hiszen sosem buktam le. A lényeg, hogy megtanultam felismerni, ha svindliznek. Már pedig ez az alak, ez a Maas, trükközött. Már akkor gyanút fogtam, mikor beléptek. Rhufó idióta volt, hogy elhitte azok hárman a testőrei. Két csuklyás alak, és egy rohamosztagos. Ugyan mi a francért rendelne a birodalom egy elit katonát az ilyen piti kis spiclik mellé? Semmiért. Nem szoktak ilyet csinálni. Most pedig menjünk, a többit elmondom odakint.

Már indult volna, ám a fejvadász a falhoz nyomta.

-Beszélj!

-Felőlem itt helyben ki is nyírhatsz, öreg, úgyis halott vagyok, ha itt maradok. De ha azt akarod, hogy befejezzem az elbeszélést, akkor kiviszel.

Werdon dühösen eleresztette a grabancát. Sajnos most a törpe volt előnyösebb alkupozícióban. Más esetben erőszakkal szedte volna ki belőle az információt, megvoltak hozzá a módszerei, ám most sajnos nem csaphatott zajt.

-Jól van, kövess! –sziszegte, s már el is indult arra, amerről jött. Azonban alig tettek meg néhány lépést, a kis nyomorult máris felborított egy rakás szemetet. A hatalmas csörömpölésre felébredtek a közelben alvó foglyok is.

-Gyerünk! –parancsolta a mandalori, ezúttal normál hangerőn, ám nem kevés indulattal. Fürge léptekkel haladt, időként hátrapillantva, hogy a másik követi-e. Már az erkély közelében járhattak, mikor az egyik kanyaron túl egy nagydarab besalisk állta az útját. A négykarú behemót dühösen ropogtatta ökleit.

-Hová ilyen sietősen? –kérdezte reszelős hanggal.

A fejvadász fegyvert rántott, ám a termetes ojomi kiverte kezéből a pisztolyt. Majd bevert neki egyet. Még sisakon keresztül is érezte az ütés keménységét. A következőt gyomorra kapta, s bár a páncél ezt is tompította, egyáltalán nem esett jól neki. A harmadik ütés már nem érte felkészületlenül, elkapta az öklét, ám ekkor a bal alsó kartól kapott egy jókora maflást. Időközben a távolból lépések hallatszottak. Sajnos a nyomorék férfi sem segített, sőt bíztatta is a melákot.

-Gyerünk Polo, adj neki!

Amaz felső kezeivel könnyedén a magasba emelte Werdont, az alsókkal pedig ütötte, ahol érte. A fejvadász, hogy szorult helyzetéből kimásszon, egyik övtáskájából elővett egy szigadrótot, s a besalisk nyakába dobta. Az önmagát összehúzó fojtóhuroktól azonnal fuldokolni kezdett a Polo nevezetű, s el is engedte a férfit. Fájdalmas puffanással ért földet, de azonnal feltápászkodott, a törpét magával rángatva elsiklott a haldokló böszme mellett. Szerencsétlen hiába próbálta lefejteni nyakáról a vékony merénylő eszközt, ormótlan mancsaival még csak megfogni sem bírta a zsineget. Mire társai megtalálták, már élettelenül feküdt a padlón, kifordult szemekkel, lógó nyelvvel.

Werdon ezalatt elérte az arénára néző balkont, elővett egy gránátot. A nyomában loholó rabok már túl közel értek, fel kellett tartóztatnia valahogy. Elhajította a hődetonátort, majd útitársa karját megragadva felrepült a tetőre. Amint talajt fogott, futásnak eredt. Ahogy a bomba felrobbant, a tető beszakadt. Werdon egy ugrással megúszta a zuhanást, ám az alacsony fickó a lángok közé esett, pontosabban csak majdnem, mivel megkapaszkodott az egyik keresztgerendában. A mandalori megragadta a kezét, s felhúzta.

-Most aztán tünés! –kiáltotta. –Erre már a birodalmiak is felfigyeltek. Szinte ahogy kimondta, a fal mögül egy Multi- Altitude Assault Transport* emelkedett fel. Ez a jármű a klónháborúk idején hírnevet szerzett LAAT csapatszállító utódja volt. A legszembetűnőbb különbség, elődjéhez képest a plussz két szárny és a páncélozott pilótafülke volt. Gyengém fegyverzettel rendelkezett, mint a másik, cserébe viszont jóval fürgébben haladt a légkörben. Ennek ellenére, már majdnem elavult gépezetnek számított, s csak az ilyen félreeső helyeken használták a birodalmi erők. Jelen szituációban azonban komoly fenyegetést jelentett a párosra. Reflektorainak éles fénye még a T alakú sisaklencsén keresztül is vakítottak, így Werdon a karjával igyekezett takarni arcát. A legegyszerűbb tervnek az tűnt, hogy a jetpackre szerelt robbanófejes rakétával kilövi a siklót, ám ezzel túlságosan is magára haragította volna a rohamosztagosokat. „Na nem mintha nem lennék így is elég nagy bajban. Dögölj meg Maas, ez is a te hibád.” –szitkozódott. A célzó antennát a szeme elé hajtotta, majd kilőtte a rakétát. A töltet a gép szárnyába csapódott, mely pörögve  zuhanni kezdett, majd a kemény földet érés után totálkárosra tört, s kigyulladt. A legénység ki tudott menekülni, s Werdonnak csak ez számított. „Addig jó, amíg nem akarják megbosszulni egy bajtársuk halálát sem.” A tető szélére érve elrugaszkodott, a hóna alatt megragadva informátorát, s berepült az erdőbe, Sajnos hátizsákjából kifogyott az üzemanyag, így a landolást mindennek lehetett nevezni, csak puhának nem. Zuhanás közben több ágat is letörtek, ám végül ezek lassították őket le annyira, hogy csontjaik ne törjenek ripityára. A fejvadász ért először földet, majd egyenesen rá esett társa is. Lelökte magáról a törpét, s körbe nézett, Egyelőre nyugodtnak tűnt minden, a MAAT lelövésével nyertek egy kis időt, de csak percek kérdése volt, hogy az AT-ST-k  a nyomukba eredjenek.

A törpe hálásan pillantott megmentőjére.

-Dura vagyok. –mutatkozott be.

-Beszélj! –utasította. Nem volt kedve jópofizni.

-Hát jó. Tehát, hol is hagytam abba... Maas testőrei gyanúsak voltak. Észrevettem, hogy titkos jelbeszéddel, kulcsszavakkal és mozdulatokkal koordinálják az akciót. Egy pillanattal később a besúgó már a földön is hevert, jókora ütést kapott, a többiek pedig lefegyverezték az őröket. Az egyikük egy különös, vak lánynak tűnt. Láttam hogy nézett rá a spicli. Biztos, hogy fontos személy a számára. A cinkosai között egyébként volt még egy zabrak nő. Hátborzongató vörös- fekete tetoválást viselt, szemei pedig sárgán izzottak. A Mustafar kénköves bugyraiból mászhatott elő. Valami varázslattal bezárta az ajtót Rhufó előtt, majd azt mondta neki, hogy Darth Maul a példaképe. Fogalmam sincs, kiről beszélhetett, de olyan átéléssel szólt, hogy bizonyára veszélyes alak lehet ez a Darth. Aztán fogta magát és le… -hatalmas villanás szakította félbe, majd óriási dörrenés, s a lökéshullám messze repítette őket. A fák kidőltek és felgyulladtak, miközben a távolban feltűnt egy XR-85-ös tank droid**. A helyőrség felől érkezett. „Tehát két tűz közé kerültünk.”

Odalépett Durához, aki nagyon rosszul festett. Szájából fér csordogált, testét repeszek és faszilánkok lyuggatták ki. Őt magát csak a páncél védte meg, ha az nincs, hasonlóan végezte volna.

-Lőtte…-fejezte be a mondatot, s meghalt.

Werdon futásnak eredt, hátra hagyva a holttestet. Egyáltalán nem sajnálta, sőt, a tank droid csak megspórolta neki a lőszert. Rézsút haladt, remélve, hogy csak ezt az egy automatát küldték. Megkerülte a gépet, majd az általa vált csapást követte visszafelé. Így legalább nem kellett magát keresztül verekednie a sűrű aljnövényzeten, s a fauna sem fenyegette. Az összes vadállat valószínűleg messzire menekült a majd’ harminc méteres masina elől. Az XR-85-ös robaja egyre messzebbről hallatszott, ám hirtelen mély dübörgés ütötte meg a fülét, a repulzorok jellegzetes hangja. Egy újabb MAAT jelent meg, a fák fölött. Werdon azonnal bevette magát a sűrűbe, s ott várta, hogy a jármű tovább álljon. Ám az nem felderítésre érkezett. Lassan leereszkedett, majd oldalajtói kinyíltak, s harminc rohamosztagos ugrott ki belőle.

-Szétszóródni! –adta ki az ukázt egy parancsnoki váll lapot viselő tiszt.

A katonák azonnal felfejlődtek két tizenöt fős csoportba,  majd az ösvény két oldalán behatoltak az erdőbe. „Francba!” Werdonnak nem volt ideje elmenekülni, ezt inkább felmászott a legközelebbi fára. Nagy segítséget jelentett számára az alkari panelba szerelt mászókampó.  A lombok rejtekéből figyelte az alatta kutató harcosokat. Csak remélni tudta, hogy nem veszik észre a karcolásokat a fán, s alatta a forgácsot. Homloka verejtéktől gyöngyözött, de nem a trópusi hőmérséklet miatt. Végül a szerencse végre mellé szegődött, a katonák gyanútlanul sétáltak el a fa mellett, így néhány perc feszült várakozás után leugorhatott, s tovább mehetett. Szerencsére a támaszpont körül már kevesebb őrrel találkozott. A legtöbben az erdőt kutatták, s a rabok miatt főtt a fejük. Utólag belegondolva a robbanás könnyen tűnhetett szökési kísérletnek, amit ők eszeltek ki.

Végül elérte a hangárt. Az őrséget néhány szürke egyenruhás, fekete sisakos, védőszemüveges sorkatona alkotta. A  rohamosztagosok képezték az elit hadsereget, akiket a legkeményebb csatákban vetettek be,  ezek a katonák pedig rendfenntartóként szolgáltak a több ezer csillagrendszerben. Kevésbé képzett, s kevésbé harcedzett harcosként könnyű volt őket kicselezni, s így a mandalori simán eljutott az űrhajójához, s hamarosan fel is szállt vele. Bolygó körüli pályára érve mindössze egy Dreadnought osztályú nehézcirkálóval találkozott, Ezt a termetes hadihajó mintegy száz éves múltra tekintett vissza, ám még mindig tekintélyt és fenyegetést sugárzott, bár a maga hatszáz méteres hosszával még a Victory osztályú csillagromboló mellett is eltörpült.

Öngyilkosság lett volna harcba bocsátkozni e gigásszal, de szerencsére csatára nem került sor. A lehető legnagyobb távolságot tartva elrepült mellette, majd hiperűr sebességre ugrott.

Robotpilótára kapcsolt, s hátradőlt. Csak most volt ideje nyugodtan megemészteni az új információkat. „Maas tehát valóban részt vett az akcióban.” –ezt eddig is sejtette, „De az a vörös képű zabrak… Darth Vader elfogta... Megszökött volna? Vagy megszöktették? Mindenesetre igen különleges személy lehet a lázadók körében, ha a Nagyúr személyesen kérette magához. De ha meg tudott szökni, akkor bizonyára nem alaptalanul. Talán valami központi figura? Talán még Maasnál is veszélyesebb. De nem fontosabb! Megölöm azt a patkányt, a többi meg legyen a Birodalom baja. Most már legalább tudta, hogy a zongorista szerelme él. Ha őt elkapja, Maas is a markában lesz”

Wah Rodhar dühösen olvasta a Morvogodineról érkezett jelentést. A fejvadász eltűnt, a csempész bandájának fogságba esett maradéka fellázadt, egy csapatszállító totálkáros lett, mozgósították a teljes helyőrséget… És miért? Semmiért. A zendülés erőtlen volt, s az egész felbolydulás tulajdonképpen vaklármának bizonyult. Ám ami a leginkább bosszantotta, hogy nem jutottak előrébb a nyomozásban. Mintha a lázadókat egy különös, felsőbbrendű hatalom segítené. „Lehetséges volna, hogy a Birodalomnak lassan bealkonyult?” –tépődött magában. „Mostmár feltűnően megerősödtek a lázadók. Nem tudunk ellenük kellő hatékonysággal fellépni. Talán tényleg egy felsőbb erő oltalmazza őket.”

Hirtelen kigyulladt az asztali kommunikátor üzenetjelző lámpája. A fejvadász volt a vonalban.

-Mégis mi az ördögöt műveltél te? –dörrent rá a kapitány.

-Megszereztem néhány információt. –halálos, már-már szemtelen nyugalommal válaszolt.

-Mégpedig?

-A zabrak nő szabad. Megszökött Vadertől, vagy megszöktették, nem tudom, de él, és virul. Ő ölte meg a csempész vezért. Alighanem a kulcsfigura lehet a lázadók körében.

-Értem. Folytasd a nyomozást.

-Szimatot fogtam! –szokásához híven, a választ meg sem várva zárta az adást.

„Na már csak ez hiányzott… Egy példakép… A remény…” Felállt íróasztalától, s a panoráma ablakhoz lépett. Kabinja közvetlenül a híd mellett helyezkedett el, így a kilátás ugyanaz volt, a hajó hegyes orra, ahogy a végtelen űrt szeli. Az irdatlan távolságok miatt a Fekete Rózsa látszólag mozdulatlanul állt, valójában viszont iszonyatos sebességgel tört előre. A jövő oly rejtélyes volt, mint a világűr sötétje, nem lehetett tudni, mit tartogat.

Írta

Szűcs Attila

*

**