A halformájú tengeralattjáró megközelítette a hatalmas,
fehér, legjobban egy óriási walwadonra emlékeztető űrhajót. Egy mélytengeri
árok mélyén pihent, a testét egy javítóhangár fémketrece vette körül, a
felületén pedig mon calamari technikusok dolgoztak. A hajó besurrant a
javítóhangár egyik dokkjába. Az utasai kiszálltak. Draver Margae és Ackbar
admirális.
Elindultak a dokkból kivezető folyosón, aminek a falain
ablakok voltak, ezeken kilehetett látni a javítóállomást körbenövő
korallzátonyra.
- Meena Tills válságos állapotban van, de valószínűleg
túléli – szólalt meg Ackbar.
- Mi újság a helyettesével? – kérdezte Draver.
- Ez a rossz hír. A helyettese Gali Dwill. Ő úgy gondolja,
hogy a bothanok a felelősek a merényletért.
- Honnan tudd arról, hogy azt a droidot a bothanok
építhették? – kérdezte Draver.
- A bothanokról is van pár információja – válaszolta a mon
calamari. – Köztük az emberutánzó droid kísérletekről.
A folyosón felértek a Home One fedélzetére. A hajó egykor
egy mélységi felderítő űrjármű volt, de miután a Dac belépett a szövetségbe a
társaihoz hasonlóan átalakították cirkálóvá.
- Értem – válaszolta Draver. A folyosó tele volt emberekkel,
mon calamariakkal és más fajok
egyedeivel. A Corellian wind kapitánya úgy érezte, hogy a
lázadást a Halálcsillag sem fenyegethette volna. Egy belső konfliktushoz képest
az semmi sem volt. – Ezt az egészet a csírájában kell elfojtani.
Beléptek a hídra, az egyik mon calamari tiszt odafordult
Ackbarhoz.
- Uram, Gali Dwill parancsot adott, hogy vonjunk blokádot a
bolygó köré.
Ackbar lehajtotta a fejét, majd odaszólt a tisztnek.
- Mondja azt, hogy üzemzavarral küszködünk, és nem tudunk
felszállni.
- Igen, uram.
Ackbar közben lehívta a bolygó központi adatbankjából a
legújabb híradásokat. Draver látta a
felvételeket, ahogy a Hawaka szigeteken fekvő Hullámtörés
nevű várost megszállják a mon calamari katonák. Ez a települést bevándorlók
alapították, és gyakori célpontja volt a csempészeknek. Az utcákon katonák
járőröztek, miközben az űrkikötőkből egymás után szálltak fel a járőrhajók.
- A következő célpontjai a quarrenek lesznek – jegyezte meg
keserűen Ackbar. – Általában ők állnak kapcsolatban a csempészszervezetekkel.
- Ha a quarrenek sértve érzik magukat, támadni fognak, és
abból újabb polgárháború lesz – válaszolta Draver, aztán felsóhajtott. A
polipfejűek nem kötelezték el magukat a lázadás eszméjének, bár ők is rabszolgák
voltak annak idején. A felszabadulás után elszigetelődtek, vagy elhagyták a
bolygót.
- Meg kell keresni Tundra Dowmeiát – válaszolta Ackbar. –
Valamelyik víz alatti városban lehet.
- Adjon egy tengeralattjárót, és indulok – mondta Draver,
majd sarkon fordult, miközben Ackbar intézkedett…
Az eligazítóban szokatlan csend honolt. Senki nem ordibált.
Senki nem ütötte a másik fejét. Még Tanoshikka sem piszkálta Syerrát, Shadree
pedig nem terrorizálta a többieket.
Talán azért, mert kint állt a szónoki emelvényen. Ott, ahol
egyébként Connie-nak lett volna a helye.
A lány arca sápadt volt, még az előző napokra jellemző
árnyalatához mérten is. Mindannyian aggódtak a társaikért. Jouro esete óta
természetes bizalmatlansággal viseltettek a mandaloriak, a defelek, a bothaiak,
és minden velük kapcsolatos dolog iránt.
Viszont Shadree arckifejezését látva a legrosszabb
sejtéseiket érezték beigazolódni.
Még Syerra is feszült figyelemmel, székén kicsit előredőlve
várta, hogy az ideiglenes vezetőjük belekezdjen a mondanivalójába. Arcáról hiányzott
a rá annyira jellemző, optimista mosoly.
- Emberek – szólalt
meg Shadree. A hangja rekedtes volt. – És bimm, arkanai, vuki, illetve dug
társaink, mielőtt reklamálni kezdtek.
- Nem akartam! –
tiltakozott Hennora.
- Szóval van egy kis
probléma – folytatta a bakurai pilóta.
- Azért ne túlozzunk…
- szúrta közbe Ilis enyhén cinikus hanghordozással. – Mert ahol Stubborn egy
úgy néz ki, mint aki gyors egymásutánban összefutott az Uralkodóval, Vaderrel
és a saját klónjával, ott tényleg csak egy kis
probléma van. Te, ott nem egy hajkefe lóg a hajadból?
Shadree idegesen végigtapogatta kócos sörényét, aztán amikor
rájött, hogy Acre nem gondolta komolyan, fáradt sóhajtást hallatott.
- Megengeditek, hogy
elmondjam? – Megrázta a fejét. – Tudjátok, mit? Nem érdekel. Tőlem
folytathatjátok a felesleges beszólogatást. A ti bajotok, hogyha nem halljátok.
Az osztag minden tagja várakozással nézett rá.
A lány nagy levegőt vett.
- Eltűntek – szakadt
ki belőle végül. – Mindannyian.
- Kik? – kérdezett
vissza Drach.
- A kalamári
kiskereskedők – forgatta a szemét Ilis. – Mégis, szerinted kik nincsenek itt?
Dorf békítőleg felemelte a kezét.
- Nyugalom,
hallgassuk végig a hölgyet!
- Köszönöm –
bólintott erőtlenül Shadree. – Szóval Moronról, Barakról és Connie-ról van szó.
A Bantha pilótája most tért vissza. A
jelentésében az áll, hogy miután Moronék átszálltak a Keldabe-cirkálóra, nem
reagáltak a hívásaira. A hajó valószínűleg le lett árnyékolva. Aztán úgy húsz
perc múlva a cirkáló levált, és fénysebességre lépett.
- Ugrási vektor? –
tudakolta Syerra, aki mindeddig némán próbálta felfogni a szavak jelentését.
- Nem megállapítható.
Tanoshikka morgott valamit, amit Csipogó nem volt hajlandó
lefordítani, de nem is volt rá szükség. Mindenki tökéletesen értette a
mondanivalóját.
- Nem tudjuk, hogy
élnek-e még – fejezte be Shadree.
A következő pillanatban felvisítottak a vészjelző szirénák.
- Birodalmi hajó lépett be a rendszerbe.
Minden egység a helyére! Ismétlem: Birodalmi hajó…
A bíbor osztag kiözönlött az eligazítóból. Shadree leugrott
az emelvényről és követte őket.
Legyen már vége!, morogta magában Ardana. A zabrak
jelenleg utált a bőrében lenni, és ezt mogorva arckifejezésével adta útitársai
tudtára. Nem azzal volt baja, hogy küldetésre küldték, hanem a kísérőivel. Jorka és egy másik bothai. Ennél már semmi
sem lehetne jobb. Ráadásul a kis cirkálóban folyamatosan egy légtérben
kellett velük lennie.
Az eddig
ismeretlen bothai az út elején bemutatkozott neki (Caernnek hívták) majd
feltett neki néhány kérdést, de amikor minden válaszra valami csípős
megjegyzést is tett, Ardana tüntetően elfordult tőle. A két bothai ezek után
egymással kezdett el beszélgetni, méghozzá a saját nyelvükön, amit a nő nem
értett. Nem számít. Nem is vagyok
kíváncsi rá. A hangsúlyozásból viszont le tudta szűrni, hogy Caern pár
mondat után valószínűleg Jorkát is megsértette. Vele mondjuk nem volt nehéz dolga. Egy kezem elég lenne megszámolni,
hogy Jorka mitől nem kezd el
nyafogni.
A nő így hát
megpróbált aludni. A kísértet a maga
módján elég elvont, de még mindig sokkal kellemesebb társaság, mint ez a kettő!
Csakhogy, hiába is erőlködött, nem volt képes megnyitni magát az álomvilágnak.
Teljesen ébernek érezte magát, és még az sem segített rajta, hogy halálra unta
magát. Így hát, elkezdett a küldetésükön gondolkodni. Ha jól vettem ki, egy épületbe kell belopakodni valami adatokért. Amit,
nyilván húszezren őriznek. Tisztára, mint Rhufónál. Csak az a különbség, hogy
akkor egy fokkal ütőképesebb csapatom volt, meg egy figura, aki be tudott
minket csempészni. Korábban maga sem sejtette, de most vágyakozva gondolt vissza
a múltkori bevetésre. Ki gondolta volna,
hogy mondjuk egy zizzent zeneszerző és egy sérült, kislányos twi’lek
társaságának jobban örültem volna, mint kettő, elvileg képzett harcosnak?
Már
megpillantották a bolygót, amikor Caern ismét szólt a nőhöz. Persze, a bothai nyelven.
- Én is
beszélhetek így, de azt te sem fogod megérteni- vágott hát vissza ingerülten a
saját, zabrak anyanyelvén.
- Kell egy
terv- fordította Jorka villámló szemmel Caern mondatát. Zseniális észrevétel. Még csak most jutott eszetekbe?
- Ha
megosztanátok velem néhány adatot a célobjektummal kapcsolatban, akkor talán ki
tudnék valamit találni- jegyezte meg Ardana.
- Nem vagy a
felettesünk, hogy parancsolgass!- sziszegte Jorka dühösen.
- Mégis attól
tartok, rákényszerítesz, hogy helyettetek is gondolkodjak- a zabrak könnyedén
vállat vont.
- Sértegetsz?-
a bothai vérben forgó szemekkel meredt Ardana sárga íriszébe.
- Vedd, aminek
akarod!- legyintett a zabrak. - Mindenesetre, jobbnak látom, ha én találok ki valamit, miután téged
eddig csak nyafogni hallottalak, a kollégádat pedig megjegyzést tenni a
múltamra. Ezek pedig nem győztek meg engem a zseniális intelligenciátokról.
Válasz gyanánt
a két bothai villámló szemmel meredt rá, majd Caern megszólalt:
- Az épület nem
messze fekszik egy várostól és nem egy őr őrzi. Ezen kívül pedig folyamatosan
ki-be járnak az ügynökök. A kémhálózat sosem pihen.
Hasonló szituáció, de a pokolba is,
miért nincs itt Maas? Kétlem, hogy ebből a kettőből bárkit is beeresztenének.
Vagy engem, azok után, amit legutóbb errefelé tettem.
A zabrak
ugyanis egyszer már járt itt - közel tíz éve, amikor még fejvadászként
működött. Egy helyi fejest kellett eltennie láb alól, és hiába igyekezett
legfeltűnésmentesebben intézni a dolgát, az akció jó néhány ártatlan életébe is
belekerült. Szép kis vérfürdő volt. El
akartam kerülni, de nem volt más választásom. Egy pillanatig eltűnődött,
hogy tájékoztassa-e a ködös múlt e foszlányáról a két útitársát, de inkább úgy
döntött, megtartja ezt a történetet magának. Az nem segítene, ha elkezdenének frászolni, főleg, ha az itteniek
esetleg már elfelejtették az incidenst. Meg aztán, elég nagy ez a bolygó! Elég
kicsi annak a valószínűsége, hogy pont oda megyünk, abba a városba, ahol az
eset történt.
- Akkor marad
az elterelés- jelentette ki Ardana, legnagyobb megdöbbenésére Jorkával
kórusban. Egy pillanatig még egymást méregették, majd Caernre néztek. A kém
megadóan sóhajtott.
- Sejtettem,
hogy ez rám hárul.
- Mi meg
beszivárgunk. A többit majd helyben!
A tengeralattjáró kisuhant Korallváros kikötőjéből, majd egy
csobbanással a tenger alá merült. Draver érezte, ahogy a több kilométer vastag
víztömeg ránehezedik, szerencsére a jármű pajzsai ellenálltak a nyomásnak.
Ennek ellenére a férfi inkább lett volna a Corellian wind
parancsnoki hídján. Hamarosan feltűnt az úti célja. Egy hatalmas tengeralatti
kanyon, ami levezettet a fennsíkról. Hangos füttyjelet hallott, balról egy
walwadoncsorda közeledett. Draver egy ideig mellettük kormányozta a gépét.
A láthatáron hamarosan feltűnt egy víz alatti dzsungel, a
határában különös formájú őrtornyok, amik körül hatalmas, kalapácsfejű halak
úszkáltak, a sziklák tövében banthanagyságú csigák húzták meg magukat.
A távolban feltűnt a Quarrenek egyik víz alatti városa.
Draver ekkor látta meg, hogy az erdő egy részét letarolta valami, ahogy tovább
nézte, látta, hogy az egy hatalmas torpedó alakú tárgy volt.
Az oldala pedig felnyílt. Dravernek rossz előérzete volt,
ahogy közelebb kormányozta a járművét. A roncs körül mindenféle búvárruha
nélkül quarrenek dolgoztak.
Draver meg akarta kérdezni, hogy mit csinálnak. Már
aktiválta volna a kommunikátorát, amikor az erdőből rémálomba illő félig
szerves, félig gép alakok rontottak a tisztásra. A polipfejűek felvették velük
a harcot.
Draver gépét két bestia közelítette meg. A férfi felismerte
őket, ilyen lényekkel akadtak össze a pilóták a Flornon. Felhúzta a hajó orrát,
a bal oldali követte. A férfi megpördítette a gépét, majd az öt üldöző kiborg
felé rontott, aztán tűzet nyitott.
A lézersugár hangos robbanással kapta telibe az idegent, a
mellkasán lévő panel leszakadt, de tovább úszott a férfi gépe felé.
Draver leadott volna egy újabb lövést, de felülről egy másik
szörnyeteg csapott le a gépére, és karmolászni kezdte az üveget, megpróbálva
bejutni.
A férfi becélozta újra az elől haladó szörnyet, aztán tűzet
nyitott rá, mire az szétrobbant. A tengeralattjáró a tisztáson dúló csata
irányába fordult, a kiborgdefel ekkor megfordult, majd elindult a gép fúvókái
felé. A kapitány kakaót adott rájuk, a tűzáradat pedig telibe kapta a szörnyet.
Hamarosan csak egy izgő-mozgó fémváz kezdett el zuhanni az
óceán feneke felé. Margae teljes energiával belevetette magát a tisztáson dúló
harcba. A quarren harcosokat visszaszorították a defelek. Draver folyamatosan
lőtt a lézerágyújával, mire a lényekből már csak megpörkölődött fém és
húsdarabok maradtak.
- Draver Margae vagyok, a Corellian wind kapitánya – szólalt
meg a férfi. – Lázadó csatahajó.
A kommból egy mély hang hallatszott.
- Jól jött a segítsége. Mi célból jár itt?
- Beszélnék a vezetőjükkel…
- Tartozunk önnek. Kövessen!
A mandaloriak hajója alig észrevehető remegés kíséretében
kilépett a hiperűrből. A foglyok nem tudták megállapítani, hol vannak.
Az utazás egy részét eszméletlenül töltötték. Miután Nebel
emberei kikísérték őket a zsilipig, amire a Bantha
rá volt kapcsolódva, három, tökéletesen egyszerre leadott kábító lövéssel
leterítették őket.
Ezt a lehetőséget – Connie utólag átkozta is magát miatta –
nem vették számításba. Úgy gondolták, hogy miután megegyeztek a mandalori
férfival, egyszerűen áthozzák Herewit, Nebel pedig a kezükbe adja a
koordinátákat. Arra egy pillanatig sem gondoltak, hogy a harcosok nem vették
komolyan az ajánlatot. Vagy egyszerűen csak túszul akarták őket ejteni.
Amit megint nem értett. Ők csupán egy középszerű
vadászosztag, még csak nem is Luke Skywalker csapata. Semmi különös. Párszor
persze okoztak kisebb-nagyobb (és még nagyobb) károkat a Birodalomnak, de ez a
mandalori csapat elméletileg nem őket szolgálta.
Mit keresnek hát itt?
Mellette Barak idegesen kifújta a levegőt. Miután a fiú
fejében eloszlott az eszméletvesztés okozta tompa köd, először idegesen
járkálni kezdett a cella egyik végéből a másikba, mint valami ketrecbe zárt
vadállat. Aztán megunta a dolgot, és leült a priccsére. Innentől kezdve némán meredt
maga elé. Időnként felnézett, csak hogy egy gyilkos pillantást küldjön Moron
felé. Az idősebb férfi ilyenkor nagyban tanulmányozta a lábujjai hegyét, közben
a szájának egy részét eltakaró sebtapaszt kapargatta.
Connie gyakorlatilag nem értette az egészet. Annyival persze
ő is tisztában volt, ahogy az osztag többi tagja is, hogy Shadree az utóbbi
időben a szokottnál is erőszakosabb, továbbá feltűnően erős ellentét feszült
közte és Syerra közt. Túlságosan is feltűnő. Gyakorlatilag, ha az egyikük azt mondta,
hogy fehér, a másik rögtön rávágta, hogy fekete.
Ez így bizonyos mértékben természetes is volt. Az osztagok
női tagjai között gyakran kialakult némi rivalizálás. Viszont itt volt még
rajtuk kívül más azonos nemű pilóta is.
Ilis az a típusú nő volt, aki csendben figyel, elemzi az
eseményeket, levonja a következtetéseket, de nyíltan nem folyik bele a dologba.
Gyakorlatilag, ha Connie jobban belegondolt, Dorf mellett ő volt az osztag
legérettebb tagja. Megfontolt, okos, szemfüles, és ezt akár egyszerre is tudta
kamatoztatni.
Hennora túlságosan fejlettnek érezte magát ahhoz, hogy ilyen
kicsinyes dolgokkal törődjön, így hát Syerra és Shadree ketten maradtak.
Önmagát magát nem is számította lehetséges ellenfélnek. Mint
rangidős, ráadásul az osztag vezetője, olyan volt a csapatának, mint egy
mentor, egy megbízható támasz. Shadreenál csupán pár évvel volt idősebb, és a
többiek se maradtak le sokkal, mégis úgy tekintett a tizenegy, azaz most már
csak tíz pilótára, mintha a tulajdon gyermekei lettek volna. Ennélfogva
észrevett bizonyos dolgokat, példának okáért az ifjabbik Stubborn különös
viselkedését. Mindeddig csendes, komoly fiúnak ismerte, aki legtöbbször csak
Syerrával beszélget, és rendszerint beveri a fejét valahová. Aztán történt
valami, amiről senki nem beszélt. Moron szája leragasztva, Shadree mogorva,
Barak ideges, Syerra pedig hozza a szokásos formáját. Nyilvánvalóan volt egy
kisebb összetűzés, és valaki a tettlegességig elment. Az osztag legfiatalabb
tagját rögtön kizárta, ő tulajdonképpen még Shadreet se lett volna képes
fizikailag bántalmazni, nemhogy Moront. Tehát maradtak a Stubborn testvérek.
Barak csak az incidens után lett ilyen. Talán csak most engedte szabadjára a
feszültséget, ami a hónapok során felgyülemlett benne. Viszont hogyha ezt
hirtelen Andrusra zúdította volna rá, Underso biztos volt benne, hogy a férfi
nem úszta volna meg egy sebtapasszal.
Shadree lett volna? A lány mindeddig csak barátságosan
bökdöste, pofozta, néha pedig rugdosta a coruscanti férfit, de mindig csak az
észszerűség határain belül. Soha nem okozott nagyobb sérülést. Nem akart. És
most? Mit mondhatott vagy tehetett Andrus, hogy ekkorát kapott? Az ilyesmiért
máskor minimum megrovás járt volna, ami bekerül az aktákba, és befolyással van
a pilóta további karrierjére. Most viszont úgy döntött, hogy megvárja a játék
kimenetelét, és csak akkor lép közbe, ha nagyon muszáj.
Barak még egyet fújtatott, és karját keresztbefonva a
mellkasán nekidőlt a falnak.
Connie gondolatban megvolna a vállát. Hiába rágódik ezen,
úgyse tud semmit csinálni, amíg ide vannak bezárva.
Párperc néma maga elé meredés után megérezte, hogy a füle
pattan egyet. Aztán még egyet. Végül az ajtót elzáró elektromos mező zúgása már
csak fojtottan jutott el hozzá.
Csettintett egyet a füle mellett, de ugyanaz a hatás.
Még gyerekkorában elkapott egy erősebb megfázást, ami nagyon
durva középfülgyulladáshoz vezetett. Azóta, a legeslegapróbb nyomáskülönbségre
bedugult a füle.
- Beléptünk a
légkörbe – jelentette ki társaira nézve.
Ardana
meglepetésére az elterelés zökkenőmentesen zajlott. Mindössze a városban
akadtak problémák, amelyen át kellett haladniuk.
A bothaiak
átlagmagassága százötven centiméter körül tetőzött, és a zabrak igencsak szemet
szúrt közöttük. Valóságos óriásnak számított a százhetven centis magasságával
Jorka és Caern mellett, fekete köpenye pedig, amellyel az arcát akarta
elrejteni, még rátett egy lapáttal. A helybéliek alaposan megnézték maguknak.
Ez nem is lett volna baj, ha néhányan nem kezdtek volna el gyanakodni és egymás
között sutyorogni. Lehet, hogy egy-kettő
még emlékszik rám. A zabraknak ugyanis csalódnia kellett; a Sors fintora folytán
pont itt, ebben a városban teljesítette akkor a feladatot. Abban a sikátorban kaptam el egy utcagyereket és faggattam ki, állapította
meg, amikor a tekintetét körbejáratta. Azt
a tornyot pedig felrobbantottam, de úgy látszik, már újjáépítették. Amott a híd
- kis híján azt is leromboltam.
- Te jártál már
itt?- kérdezte Jorka rosszat sejtve, miután szemet szúrt neki a helybéliek
furcsa viselkedése. A bothai eleinte nem csodálkozott (egy idegen bárhol nagy
feltűnést kelt!), de amikor elcsípett pár mondatot néhány lakos
beszélgetéséből, amelyek a „fejvadász”, „meggyilkolta” „tonnaszám” és
„kegyetlen” szavakat is tartalmazták, már nem bírta szó nélkül.
- Egyszer-
Ardana nem kívánt részletesebb választ adni.
- És? Ha szabad
érdeklődnöm, mi célból?- a bothait kezdte még rosszabb érzés a hatalmába
keríteni.
- Ki mondta,
hogy szabad érdeklődnöd?- vetette oda fellengzősen a zabrak, majd ugyanolyan
ironikusan folytatta: - Különben meg, hármat találhatsz! Annyit elárulok, hogy
nem nyaralni voltam.
- Ki öltél meg?-
Caern azonnal rájött, honnan fúj a szél.
- Nem mindegy?-
a nő mindenesetre nem tagadta a tettét.
- Hé, maga
ott!- üvöltötte ekkor egy idegen a közös nyelven. Szóval hozzám beszél. A zabrak a beszélő felé fordult, és egy
pisztoly csövével nézett farkasszemet. Ajjaj.
Ezeknek jobb a memóriájuk, mind gondoltam volna. Ráadásul az idegen bothai
mögé még négy másik is felsorakozott. Ardana ennek ellenére megpróbálta a
gyanútlan járókelő szerepét alakítani:
- Ismerjük
egymást?- kérdezte így hát csodálkozó hangon.
- Igen. Te
ölted meg kilenc éve és három hónapja Koskit Prisk'hag-t!- ordította a bothai
magából kikelve. A zabrak elmélázott. Tényleg,
mintha valóban így hívták volna az áldozatomat… - Ezért most meglakolsz!-
üvöltötte a bosszúálló, és elsütötte a fegyvert. A lövedék egyenesen a néhai
fejvadász feje felé zúgott.
Ardana sem
késlekedett - lekapta az övéről a nagyanyja kését (amit az álma után a valós
létsíkon is megtalált a Morvogodine-on) és plazmagömb elé tartotta. Nem tudta,
milyen anyagból kovácsolták a pengét, mindenesetre a terve bevált: a lövedék
lepattant róla és visszasüvített a feladójához, homlokon találva a bothait. Az
felüvöltött, összerogyott és nem mozdult többet.
Az utcán
halotti csend támadt; mindannyian némán, csodálkozva meredtek a zabrakra,
beleértve Jorkát és Caernt is. A nő körbenézett, aztán gúnyosan megkérdezte:
- Na, van még
valaki?- és a tekintete a támadó kis csoportját fürkészte. A négy bothai
tanácstalanul egymásra nézett, aztán teljesen egyszerre hátat fordítottak és
elmenekültek.
- Helyes- a
zabrak egy kimért biccentéssel nyugtázta a helyzetet.
- Ezt muszáj
volt?- morogta Jorka.
- Elhiszem,
hogy jobban örültél volna, ha ő tesz el engem láb alól- felelte Ardana. - De
igen. Jogos önvédelemből tettem. És még a tömeg is feloszlott!- állapította meg
elégedetten. A bámészkodók ugyanis valóban befejezték a bámulást és folytatták
korábbi tevékenységeiket. Immáron senki sem foglalkozott a zabrakkal.
- Ez csak a
látszat- jegyezte meg Caern. - Jobb a közbiztonság, mint gondolnád, és egy utcai
gyilkosság nem marad büntetlenül.
- Helyes. Ez
esetben tűnjünk el innen!
***
Hamar kiértek a
városból, és kis kutyagolás után elérték a célobjektumot. Az épület egy erdős
terepen, fák között rejtőzött.
- Ott van egy
aránylag kevésbé védett bejárat- mutatott egyre Caern.
- Jó. Te
elcsalod őket onnan, nem érdekel hogyan, a módszert rád bízom, és ha túlélted,
a gépnél találkozunk- jelentette ki Ardana, és a bothai nem ellenkezett.
Hamarosan
üvöltés hangzott fel, néhány lövés dördült, és a korábban szinte láthatatlan
őrszemek most megindultak egy irányba. A két lázadó egy kicsit még kivárt,
aztán minden terepakadály nyújtotta fedezéket kihasználva a bejárat felé
lopakodtak.
Egy hosszú,
félhomályos folyosóra jutottak, kétoldalt szinte méterenként ajtók sorakoztak.
- És itt
merre?- morogta a zabrak.
- Kövess!-
pontosan ez volt az a parancs, amit Ardana egyetlen porcikája sem akart
teljesíteni. A néhai fejvadász gyűlölte, ha valaki más ragadta magához az
irányítást - pláne, ha ez a valaki más szerinte alkalmatlan volt a feladatra.
Mégis, a helyzet most rákényszerítette arra, hogy engedelmeskedjen a bothainak.
Ő ki tud itt igazodni, én meg nem. És
valószínűleg így hamarabb megtaláljuk azokat az adathengereket, mintha én
állnék neki keresgélni.
Jorka
gondolkodás nélkül megindult a folyosón. Nem hallotta maga mögött Ardana
lépteit, de nem is érdekelte volna, ha a zabrak különválik tőle. Egyedül is el tudok lopni néhány
adathengert, ehhez nincs szükségem egy beképzelt fejvadászra! Egyenesen
végighaladt, az első elágazásnál pedig balra fordult, amikor…
- Ki maga?-
üvöltötte egy hang. Jorka megtorpant, és kisvártatva észrevette a folyosó végén
álló bothait. Éppen valami frappáns válaszon tűnődött, amikor a háta mögött
lövés dördült, és az idegen összerogyott. Jorka hátranézett, és a tekintetet
Ardanáéval találkozott, aki kis mérlegelés után leeresztette a kezében tartott
lézerpisztolyt.
- Ne kezdj el
arról papolni, hogy felesleges volt megölni, inkább vezess!- dörrent rá a
zabrak.
***
Még három
bothait kellett kiiktatniuk, mire elérték a termet. Ardana őrt állt az ajtóban,
Jorka pedig kis keresgélés után megtalálta az adathengereket, és elkezdte őket
a nála lévő hátizsákba bepakolni.
- Mehetünk!-
jelentette be, amikor végzett, ámde amikor kipillantott az ablakon, mozdulatlanná
dermedt.
- Mi van?-
Ardana ingerülten mellé lépett. - A rohadt életbe!- kommentálta a látottakat. -
Ez nem egy igazi csillagromboló, ugye?
Aztán
megpillantotta a fák közül előbukkanó rohamosztagosokat és a bothai helyőrséget
is. Hoppá. Ezt nevezik BAJnak. Jorkára
nézett, aki gúnyosan elhúzta a száját:
- Nos, erre az
esetre is van egy zseniális terved?
- Azt hittem, neked van- vetette oda a zabrak
hasonlóan cinikusan.
- Ugyan, nekem
hogyan lenne már? Hiszen csak nyafogni tudok!- ironizált a bothai. Legnagyobb
megdöbbenésére a zabrak biccentett.
- Megjegyzem,
most is azt teszed- jelentette ki higgadtan. - Te, mit gondolsz, meglehetnek
még a folyosón az áldozatok? A zseniális
tervem megvalósításához szükség lenne rájuk.
A Wind lassan a bolygó északi félgömbje felé kúszott. Jonson
látta, ahogy előkúsznak a különféle formájú és típusú csempészhajók, a mon
calamari fregattok szembefordultak velük.
-Uram, a jelentések szerint a fregattok feltöltötték a
fegyvereiket.
Jissin odafordult Jonsonhoz. A férfi tudta, hogy azok a
csempészek a szövetségeseik, fegyvert és információt adtak el nekik, kockázatot
vállaltak.
- Kapcsolja a vezérhajót.
A jenet fajú kommunikációs tiszt átkapcsolt néhány műszert,
mire megjelent a híd közepén egy mon calamari nősténynek a képe.
- Jasmine vagyok.
- Azok a csempészek a szövetségeseink.
- Az elnöktől kaptam parancsot.
Jonson feje megfájdult, már kezdte érteni miért tudták ilyen
könnyen leigázni a szeparatisták, majd a birodalmiak őket többször is.
- Akkor beszélek az elnökkel.
A jenet szó nélkül kapcsolta. Hamarosan teljes
életnagyságában megjelent Gali Dwill képe. A mon calamari bal szemét egy
szemtapasz fedte.
- Azok a csempészek a szövetségnek dolgoztak.
- A bothaiak szövetségesei. Ők álltak a merénylet mögött.
Cane felsóhajtott, belerúgott volna valamibe, de a közelben
semmi nem volt.
- Én se kedvelem a legtöbb bothait, de…
- A bothaiak kezdték. Kérem, ne avatkozzon bele…
A műszerek jelezték, hogy a csempészek feltöltötték a
fegyvereiket. Jonson a korlátra támaszkodott, és felkészült a közelgő
összecsapásra… Ekkor a hajók megfordultak, és elindultak a mon calamari felé.
Draver végigsétált a víz alatt város sétányán, megérkezett a
térre, ahol már várta Dowmeia szenátor, látszott rajta, hogy az utóbbi évek
megviselték. Szinte már csak a ruha tartotta össze, de a szemeiben még mindig
erő bujkált.
- Üdvözlöm Draver. Tudta, hogy az őseinket annak idején
befogták a mon calamarik, majd megpróbálták civilizált életre tanítani.
- Sikerült az – válaszolta a kapitány, és felnézett a
tengert visszatartó kupolás mennyezetre.
- A mon calamarik azt hiszik, hogy elárultok őket a
Birodalomnak. Soha nem árulnánk el őket, sem magunkat. Se a Lázadásnak, se a Birodalomnak.
Se másnak.
Draver rápillantott, és eltátotta a száját.
- Két hete megkeresett minket egy különös figura. Talortai
volt, elmondta, hogy álljunk át hozzájuk, de én nemet mondtam. Valószínűleg az
a támadás, amit kint látott ez az ő műve, azt várja, hogy…
Felbőgtek a kinti szirénák. A várost megtámadták. A külső
biztonsági kamerákon közeledő, félig gép, félig defel lények látszottak.
A hangárkapu kinyílt, a levegőt visszatartó energiapajzs
szertefoszlott. Hét X-szárnyú suhant keresztül a résen. Őket követték a más
hangárokban állomásozó egyéb vadászgépek.
Shadree az alakzat élére kormányozta a saját gépét. A
képernyőkön feltűntek a szenzorok által bemért adatok, Tövis pontosításával
megtoldva.
Az ellenséges cirkáló szintén kiküldött néhány osztagnyi
vadászgépet. TIE-vadászok és –interceptorok özönlöttek feléjük, nyilván célul
tűzték ki, hogy most végleg és visszavonhatatlanul megsemmisítik a lázadók
jelenleg legaktívabb csoportját. Vezérsíkjaik csillogtak a rendszer
csillagának, a Dacának fényében. Egy pillanatra mintha megállt volna az élet. A
két fél felmérte a másik tűzerejét, taktikai helyzetét.
Aztán, mintha valaki megnyomta volna a lejátszást beindító
gombot egy holovetítőn, a vadászgépek robbanásszerűen előrelendültek, valaki
eleresztette az első lövést.
Hamarosan a csatatér lézervillanások, irányíthatatlanul
pörgő hajók és kevésbé szerencsés, már felrobbant társaik kavalkádjává
változott. A Wind is beszállt a
támadásba, a birodalmiak Venator-osztályú csillagrombolója ellen.
Ez a hajótípus még a Köztársaság idején lett kifejlesztve,
az évek során egyre kevésbé használták hadi célokra. Most azonban mégis itt
volt. Mind méretben, mind gyorsaságban és tűzerőben felülmúlta a Nebulon-B-t.
A lázadók azonban már régen megtanulták, hogy egy kis hajó
gyakran hasznosabbnak bizonyul, mint egy monstrum.
A Wind jóval
fordulékonyabb volt ellenfelénél, ami jelentős előnyhöz juttatta. A navigátorok
gyakorlottak voltak, és mivel magát a hajót nem egyszer majdnem teljes
egészében újraépítették, eszközöltek benne olyan változtatásokat, amik a javára
váltak.
S habár Draver jelenleg nem tartózkodott a fedélzeten,
Jonson szinte ugyanolyan jól ellátta a kapitányi feladatokat.
Az X-szárnyúak és társaik elsődleges célja az ellenséges
gépek vonalán való áttörés volt, hogy utána a Wind és a Calamari felszínétől eltávolodó néhány cirkáló segítségére
lehessenek.
- Rendben, Bíbor
osztag, párokra oszlunk. – vezényelt Shadree, hangjában jeges elszántsággal. -
Ilis, te menj Syerrával! Hennora, neked Dorf lesz a szárnyembered. Dracharozev,
Tanoshikka, utánam!
Az osztag ezzel három csapatra bomlott, akik háromfelé
szóródtak szét. Hennora és Dorf csatlakoztak az Y-szárnyúakhoz, akik azt voltak
hivatottak megelőzni, hogy a TIE-gépek a nagyobb hajók közelébe jussanak. Ilis
és Syerra a TIE-vadászok ellen indult, míg Shadree az elfogók felé vezette az
osztag maradék két tagját.
A dupla ionhajtóműves vadászokkal szemben az X-szárnyúak
jelentős előnyt élveztek a pajzsuk és protontorpedóik miatt, amit bár
korlátozott számban hordhattak magukkal, mégis eldönthette egy-egy csata
kimenetelét.
Shadree egy interceptor-páros nyomába szegődött, szaporán
sorozva őket a gépe quadlézerével. Drach és Tanoshikka hátulról fedezték.
Az egyik TIE gép jobbra húzott, így próbálva kikerülni a
bakurai pilótanő egyik lézernyalábját. Azonban ezzel rögtön belekerült a vuki
lövéseinek hatósugarába, és egy pillanaton belül szilánkjaira robbant.
- Kösz – kommentálta
Shadree, aztán teljes figyelmét az előtte repülő vadászra összpontosította.
Minden dühét, minden fájdalmát beleadta a támadásba, az interceptornak pedig
esélye sem volt. Bal oldali szolárpaneljének hátsó fele egyszerűen levált, a
következő lövés pedig elintézte a jobb hajtóművét. Az elfogó vadár előbb
eszeveszett pörgésbe kezdett, aztán nekicsapódott egy TIE-vadásznak, ami az
Y-szárnyú osztag egyik tagját próbálta megsemmisíteni. Az mintegy tisztelgésként
megbillentette a gépe orrát, aztán folytatta a küzdelmet.
Egy visítás törte meg a lány koncentrációját. Épp hogy csak
fel tudott pillantani, egy TIE lövése már bele is csapódott a pajzsába,
közvetlenül a gép hajtóműve alatt. Az X-szárnyú megremegett. Shadree tudta,
hogyha a pajzs nem fogta volna fel a lézersugarat, ő most ezer darabban
sodródna az űr vákuumában.
Nem koncentrálhatja minden figyelmét egy pontra, mert még
két szárnyembere sem képes minden ellenféllel elbánni. Nagy levegőt vett, aztán
éles sziszegéssel kifújta. Itt emberek halnak meg. Az ő dolga nem a bosszú. Nem
a személyes sérelmeinek megtorolása.
Igen, a barátait elfogták. Lehet, hogy már nem is élnek. De
ez még nem ok arra, hogy ész nélkül támadjon. Így is az életét kockáztatja,
ahogy a többi pilóta is, de mindezt úgy kellett tennie, hogy ne vállaljon a
szükségesnél nagyobb veszélyt. Egyetlen apró hiba, egy rossz mozdulat, és egy
TIE-pilóta akár ki is lőheti a pajzsgenerátorát, és akkor annyi.
Még egy sóhajt engedélyezett magának, aztán újra belevetette
magát a küzdelembe.
Connie-ért. Jouróért és Barakét. Moronért.
A csata több órán keresztül zajlott. Mindkét félnek voltak
veszteségei, az Y-szárnyúak nem egy embert veszítettek, Dorf pedig kis híján
otthagyta a fogát, amikor egy irányíthatatlanul sodródó TIE-vadász majdnem
levitte a szárnyát.
A Wind kettes
hangárját és a fölötte lévő raktárakat el kellett szigetelni, mert a
csillagrombló egyik turbólézer-találata beszakította a külső burkolatot.
Szerviz-droidok és technikusok tucatjai egyaránt elvesztek a találat során,
azonban a birodalmiak is jelentős károkat szenvedtek. A Venator-osztályú hajó
mozgásképtelen volt. Hajtóművei leváltak a Nebulon-B és a kisebb calamari
csatahajók lövései nyomán, a burkolatot lángok mardosták, amit a belső tűzvédelmi-rendszer
kitartóan próbált elfojtani.
Jonson szájához emelte a parancsnoki ülés előtti műszerfal
mikrofonját.
- Venator-osztályú
csillagromboló, itt Jonson, a Corellian
Wind első tisztje beszél. Azonnal adják meg magukat, és cserébe nem
semmisítjük meg a hajójukat.
A másik oldalon néma csend honolt. A férfi érezte hogy,
valami nincs rendben. Az ellenség
tagjainak többsége ilyenkor megadta volna magát vagy…
A Venator fedélzetén, középtájon egy halvány villanás tűnt
fel, nyomában kirobbantak az ablakok.
Jonson szeme kikerekedett, a szája pedig kinyílt, amikor
rájött, hogy mi történik.
- El innen! –
ordította a közös csatornára váltva. – Ismétlem, minden egységnek: el innen!
A vadászgépek és nagyobb hajók maximális sebességre
kapcsolva távolodtak a rombolótól, ahogy ki is derült, nem ok nélkül.
A Venator törzse egy hatalmas robbanás keretében kettétört,
további kisebb detonációk pedig szétszaggatták a burkolatot, a lövegeket, aztán
a hajó belsejét is. A lökéshullám egyre terjedt és porrá hamvasztotta az utolsó
mon cal vadászgépet, mi még nem ért ki a hatóköréből.
A csillagromboló önmegsemmisítő ciklusa elpusztította a
Venator-osztályú hajót.
Arcat Kai figyelte, ahogy a borgdefelek ötödik légiója is bemasírozik
a felvonulási terembe. A mon calamari hadművelet jól haladtak, hamarosan
letörik a kiborgjai a quarrenek ellenállását, aztán jönnek a mon calamarik.
Alig várta, hogy a Császár egy egész légiót rendeljen
belőlük. Ez az ő terve volt, a Sarlakk Agytrösztjének, a három vezérnek semmi
köze nem volt hozzá. Amint felvonulnak
Palpatine és Vader előtt ő aktiválja őket, majd azok neki támadnak a két
Sithnek. Elvégre nem számít a túlerő. Amint a Birodalom káoszba fullad vezetők
híján a Sarlakknak csak annyi dolga lesz, hogy átvegye a hatalmat…
Kinyílt az ajtó.
- Kai – lépett be Dormer. – Egy mandalori csatahajó lépett
be a légkörbe.
- Tudok róla, tudja ez a tesztelé…
- Erről én miért nem tudok? Ez katonai program.
A férfi nyomában öt rohamosztagos lépett be. Kai
szembefordult velük.
Sok bábuja volt még a birodalmiak soraiba is, de néha
előfordult, hogy a Dejarik táblán valami a rossz programozás miatt hibás lesz…
- Ön a bázis parancsnoka, ugye?
- Milyen kérdés ez? – kérdezett vissza Dormer.
Kai telepatikus parancsot küldött a harcosainak. Négy
futásnak eredt, majd neki rontott a rohamosztagosoknak, azok próbálták
viszonozni a lövést. Egy valamit nem tudtak: hogy pont az ő helyettesítésükre
tervezték őket.
A talortai Dormer előtt termett, majd elkapta a nyakát,
aztán addig szorította, míg a gégéje hangos roppanással ketté nem tört. Neki
vágta a falnak.
Odafordult az egyik defelhez.
- Gondoskodjatok róla, hogy egy birodalmi se maradjon a
bázison. Én pedig fogadom a vendégeinket…
folytatása következik…
Sanchia
Liliána
Kenneth Withaker
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése