Jorka magában mérgelődve lépett be az eligazító terembe. Fel nem foghatta, mi olyan sürgős, amiért képesek álmából is felverni. Arra számított, hogy az egész csapatot itt találja, de a várakozásaival ellentétben csak Draver volt odabent.
- Még Vergulmart várjuk- jelentette ki a kapitány, a bothai kérdő tekintetét látva.
A percek lassan vánszorogtak, de végül a dug is becsoszogott, repülésre kész öltözékben. Draver azonnal belefogott a mondandójába:
- Értesüléseink szerint a Tatooine-on, Mos Eisley-ban akad néhány csempész, akik szimpatizálnak az ügyünkkel. Őket kellene megnyernünk magunknak, hiszen minden segítő kézre szükségünk van.
- Azt várja el, hogy diplomatát játsszak néhány csempésznek?- morogta Jorka. Jól ismerte a csempészeket, elvégre egykoron ő maga is ekként működött. Ebből az időből pedig tudta, hogy egy csempészre szép szavakkal lehet a legkevésbé hatni. Várakozásaival ellentétben azonban Dracharozev azonnal rávágta:
- Ne izguljon, kapitány, menni fog!
- Helyes. Számítok mindkettőjükre- biccentett Draver.
- Egy pillanat! Mi megyünk ketten?- kérdezte Jorka minden szót külön kihangsúlyozva. A dolog cseppet sem volt az ínyére. A Bíbor kötelék együtt a legerősebb, nem pedig külön-külön.
- Ne feledje, hogy Mos Eisley tele van megbízhatatlan alakokkal- emlékeztette őt Draver. - Többek között birodalmi pribékekkel, főleg mióta megneszelték, hogy Skywalker itt élt. A lehető legkisebb csapatot kell küldenünk, mert az kelti a legkisebb feltűnést. Toborozni mennek, nem pedig öldökölni. Egyéb kérdés?
- Nincs- felelte kórusban Dracharozev és Jorka, aztán elhagyták az irányítót.
***
Ardana verejtékben úszva ébredt, holott a földalatti helységben cseppet sem volt magas a hőmérséklet. Eltartott egy ideig, mire felfogta, hol is tartózkodik. A felismerés hatására dühösen felsóhajtott. Hát persze. A hutt palotájában, a szűk kis börtöncellájában. Mint mindig. De már nem sokáig. Többször is gondolt a szökésre, és úgy érezte, most jött el a pillanata. Az álma erősítette meg ebben a tudatban.
Többször is járt álmában ezen a helyen: a Naboo-n, holott igazából még átutazóban sem volt abban a rendszerben. Mégis, egyszerűen tudta, hova hozta őt a tudatalattija.
Egy kis tó partján guggolt a magas fűben. Háta mögött erdősáv húzódott, ahonnan lépéseket hallott. Nem fordult hátra, úgyis tudta, ki az. A hutt rabszolgahajcsára. Minden álom így folytatódott. A weequay pribék ráérősen kisétált a fák takarásából, aztán váratlanul kést rántott és a zabrak nőre rontott. Ardanának pedig egyetlen alkalommal sem volt fegyvere; csak puszta kézzel küzdhetett. Így, zabrak kitartás ide vagy oda, minduntalan ő húzta a rövidebbet.
Kivéve most.
Minden ugyanúgy indult, akár eddig, a weequay-t leszámítva. Ardana emlékezett rá, hogy minden alkalommal csapott némi zajt. Most viszont a fűszálak susogását és a kis tó hullámverését leszámítva nem hallott semmit. Megfogadta, hogy nem néz hátra, de egy idő után a kíváncsisága legyőzte az önmagának állított szabályt. Lassan felegyenesedett, aztán az erdő felé fordult. A következő pillanatban pedig visszafojtott egy meglepett kiáltást.
A rabszolgahajcsár helyén ugyanis egy embernek tűnő férfit pillantott meg suhogós köpenyben, hosszú, barna hajjal és szakállal, valamint élénken csillogó szemekkel. Nem, nem lehet ember, futott át a zabrak agyán, amikor alaposabban is megnézte magának az alakot. Az emberek nem átlátszóak és nem árad kékes ragyogás a vonásaikból. Viszont, ezen képviselőjükön tökéletesen keresztüllátott. Miféle furcsa figura ez?
A férfi lassan felé lépegetett. Pontosabban: úgy tett, mint aki jár. Igazából pár centiméterrel a fűszálak felett lebegett. Ardana még sohasem látott hozzá foghatót, de akaratlanul is védekező állást vett fel. A jelenség békésnek és barátságosnak tűnt, ám ez álca is lehetett. Lehet, hogy a megnyerő külső igazából egy veszélyes, könyörtelen harcost rejt. A zabrak fiatal volt még, de ezen rövid idő alatt már annyi mindent megélt, ami másoknak öt életre is bőven sok lenne. Ennek köszönhetően pedig megtanulta a túlélés első alapszabályát: Ne bízz meg senkiben!
- Ne gyere közelebb!- kiáltott rá határozottan a jelenésre Ardana, amikor az három méternyire megközelítette őt.
- Békével jöttem- mondta a kísértet. Kellemes, mély hangja egy kevésbé gyanakvó személyre talán nyugtatóan hatott volna, de a zabrak csak unottan legyintett. Nem is számított másra. Minden idegennek ez a nyitó mondata, a valós szándékától függetlenül.
- Bizonyítsd be!- a lány hangja ostorként csattant.
Az áttetsző férfi egy pillanatra eltűnődött, mintha csak a gondolatait akarta volna összeszedni, aztán beszélni kezdett:
- Figyellek, Ardana. Nem is sejted, milyen régóta.
A zabrak kérdőn felhúzta a szemöldökét. Hitt ugyan abban, hogy az álmoknak jelentőségük van, ez most számára is hihetetlenül csengett. Még, hogy őt figyelné bárki is! Ugyan, kinek fontos egy rabszolgalány elfuserált élete? Ardana fortyogott a dühtől. Végzett már minden alja munkát a megélhetése érdekében, de jelenlegi helyzete az összes eddigit túlszárnyalta. Mert ugyan ki akarna önként és dalolva, erősen hiányos öltözékben táncolni egy kéjsóvár, hájas hutt kigúvadó szemei előtt?
A jelenés egy pillanatra elhallgatott, de amikor a lány hangosan nem szúrt közbe semmit, folytatta:
- Arra gondolok, mint te. Neked nem itt, a Tatooine-on van a helyed, bezárva.
Furcsa, gondolta a zabrak. Honnan tud ez a fickó ennyit rólam?
A férfi ekkor a köpenye zsebéből egy pisztolyt húzott elő és még közelebb lépett. Ardana nagyot nyelt. Nagyon régen volt már az, hogy lőfegyverrel üldözték őt. Vajon most is sikerülne kitérnie a lövedékek elől? Hiába tartotta magát bátornak; a tudat, hogy fegyvertelenül néz farkasszemet egy pisztoly csövével, görcsbe rántotta az összes belső szervét.
- Megmondtam, hogy ne gyere közelebb!- vetette oda a jelenésnek. Tökéletesen sikerült lepleznie a rémületét; a hangja nem remegett meg vagy vékonyodott el.
A kísértet azonban nem mutatta jelét a támadó szándéknak, csak derűsen elmosolyodott. A pisztolyon fogást váltott, és a lány felé nyújtotta úgy, hogy a csöve saját maga felé mutasson.
- Szökj el a huttól Naomival együtt!- nem csak a szavai, hanem a tekintete is bíztatta a zabrakot.
Naomival? A vörös twi’lek lánnyal, aki vele együtt sínylődött ugyanabban a cellában, ám Ardanával ellentétben engedelmeskedett a huttnak?
- Ugyan minek vigyem őt magammal?- a zabrak kérdése a férfinak szólt, tekintete mégis a pisztolyon lebegett. Mi történne, ha elvenné? A kísértet valóban segíteni akar, vagy ez valami körmönfont csapda első lépése?
- Jobb sorsra való, akárcsak te. Aztán pedig kövessétek a szelet!
- A szelet?- a zabrak nő kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Nagy vihar támadt nemrégiben. A Galaxis központja, az Öt Testvér felől. Kövessétek! Az majd megmutatja a helyes irányt- felelte a jelenés, és nem szólt többet.
Ardana hosszan mérlegelt, aztán elvette a fegyvert. Lehet, hogy csapda, gondolta. De csak álmodom, nem igaz? Álmomban pedig hiába ölnek meg, élve maradok. Ujjai a markolatra fonódtak, és a következő pillanatban a Naboo a férfi képével együtt eltűnt, hogy visszaengedje a cellájáét.
***
A zabrak lány ismét a penészes falak fogságában találta magát, abban a sokat látni engedő ruhában, amit a hutt szolgálói erőszakoltak rá. Ha eltűnik erről a helyről, feltétlenül kell valami olyat szereznie, ami praktikusabb és kevésbé feltűnő.
Kezét eddig ökölbe szorította, biztosan az álom hatására, és most kinyújtóztatta az ujjait. A mozdulata hibának bizonyult. A pisztoly ugyanis, amit csodák csodája, ébredés után a jobbjában tartott, most engedelmeskedve a bolygó gravitációjának, a földre hullt. Nem elég, hogy visszhangot vert, még el is gurult, olyan messzire, ahová Ardana már nem ért el. Ugyanis mindkét csuklójára egy-egy fémpántot, azokra pedig láncokat szereltek, amik a lányt a falhoz rögzítették és igencsak leszűkítették a mozgásterét. Ez volt a büntetése, amiért megtagadta, hogy engedelmeskedjen a huttnak, de a zabrak többnyire nem bánta. Nem kívánt kilométereket rohangálni a cellájában (bár azt nem tagadta, hogy időnként némi mozgás jól jött volna), és a szűk karpántok szorításának fájdalmát sem érezte. Mindezt összevetve rosszabbul is járhatott volna.
Most viszont bármit megadott volna azért, hogy elérhesse azt a pisztolyt.
A zajra cellatársa, a bájos Naomi is felébredt. A vörös twi’lek kábán pislogott. Eltartott egy ideig, mire a szeme hozzászokott a gyér fényhez, ami a kicsi, magasan lévő, berácsozott, ablaknak nevezett kis lyukon át szűrődött be.
- Mi… történt?- kérdezte vékony, kislányos hangján. Ardana válasz gyanánt rávetette villámló tekintetét. Cseppet sem volt rózsás hangulatban, és amúgy sem jöttek ki túlságosan jól egymással.
Naomi a lehetőségekhez mérten ugyanis remekül érezte magát, legalábbis Ardana így feltételezte. A rabszolgahajcsár egy utcai gyerekcsapatból szedte össze, akik lopásból éltek. Akcióik pedig gyakran sikertelenül végeztek, aminek a következtében nem volt ritka, ha pár napig éhezniük kellett. Naominak itt legalább ez a problémája megszűnt létezni. Igaz, a hutt sem etette őket halálra, de a soványka kosztjuk is több volt a semminél.
Tehát, ebből kifolyólag Ardana kételkedett abban, hogy jó ötlet lenne-e a twi’leket is bevonni a menekülésbe. A kísértet szerint szükség van rá, de… valószínűleg nem is akarna jönni, neki kellene rábeszélnie. Nem kicsi és kockázatmentes feladat lenne kijátszani az összes palotaőrt, aztán pedig rekordidőn belül találni egy hajót, amivel elhagyhatják ezt a rohadt bolygót. Naomi pedig nem olyannak tűnt, mint aki egy biztos dolgot feladna egy bizonytalanért, még akkor is, ha az jobb lehet. Tehát, elég hosszas ideig tartana meggyőzni. Aztán pedig, ha ez összejönne, elkezdene lépten-nyomon panaszkodni, és csak felhívná magukra a figyelmet. Egy twi’lek lány alapjáraton is feltűnő. Hát, ha még vörös bőrű és profi táncos is mellé! Szóval, az volna a legjobb, ha Ardanának sikerülne titokban, Naomi tudta nélkül eltűnnie innen.
Másfelől, jelenleg kettejük közül a másik lány van olyan helyzetben, hogy elérhesse a fegyvert. A szabadulás kulcsát. Ez egyetlen megoldás pedig az, ha megkéri a twi’leket, hogy adja ide neki. Ezek után viszont nem lenne titoktartás, és Naomi biztosan beköpné őt a palotaőröknek, és akkor még a jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülne.
Szép kis szituáció, morogta magának a zabrak, miközben a láncait rángatta. Tudta, hogy felesleges próbálkoznia. Már az első nap óta folyamatosan azt tesztelte, hogy ki tudja-e őket rántani a falból, de minduntalan kudarcot vallott. Mégis, szüksége volt valami pótcselekvésre addig, amíg gondolkodik.
- Arda, mi az?- törte meg a csendet újra Naomi. A zabrak a szemét forgatta.
- Ne lármázz, felvered az őröket!- sziszegte vészjóslóan. Annyira feldühítette őt a twi’lek zajongása, hogy még a tőle kapott, gyűlölt becenevére sem tett megjegyzést.
- Elárulnád, mit csinálsz?- Naomi szerencsére visszavett a hangerejéből, de sajnos nem tágított. Ardana egy ezred másodpercig még tűnődött, aztán mindent feltett egy lapra.
- Add ide azt!- bökött rá a pisztolyra. A twi’lek követte az irányt, ahová az ujja mutatott, aztán tátott szájjal ismét a zabrakra rebbent a kérdő tekintete.
- Ezt micsod… honnan… de… mi…- hápogta értetlenül.
- Nem mondták még neked, hogy túl sokat kérdezősködsz?- vetette oda Ardana, és rántott egyet a láncait. Ezzel mindösszesen csak annyit ért el, hogy a karjára záródó fémkarikák még mélyebben vájtak a bőrébe. - Add már ide!
A twi’lek lány tétován hol a pisztolyra, hol pedig a cellatársára meredt. Sok mindent hallott már Ardanáról - túlnyomó többségében rosszakat - és nem tudta eldönteni, mi a helyes út.
- Nem- jelentette ki aztán a tőle telhető legtöbb komolysággal. A zabrak megütközve meredt rá. Még sohasem látta Naomit tiltakozni, erre a lány most egyenesen neki beszél vissza?
- Nem? Aztán miért?
- Tudom, mi vagy- felelte a twi’lek elborzadva. - Egy fejvadász.
Ardana felnevetett, de ebből a kacajból hiányzott minden öröm.
- Az már rég volt- legyintett könnyeden. Valóban eltelt már az óta jó néhány standardév. Hány szakmát is próbált azóta? Talán hármat. Egy rövid ideig navigátor volt egy hajón, de hamar kirúgták, és aztán fogatversenyzésben próbálta ki magát. Amikor pedig azzal is zátonyra futott (az összes szponzora elhagyta, pedig alapból egész jól vezetett, csak az erőszakos ellenfelek állandó „verekedései” miatt esett ki szó szerint az összes futamán), elment egy alacsony fejlettségű bolygóra egy gyárba. Szívéből gyűlölte az egyhangú munkát (ugyanazt a mozdulatot hajtotta végre minden nap), amit normálisabb helyeken már droidok végeztek, de most még oda is visszakívánkozott volna.
- És? Attól még gyilkos vagy- jelentette ki Naomi. - Nem adom neked azt a pisztolyt.
- Csak nem attól félsz, hogy lelőnélek?- állt össze a kép a zabrak fejében. - Alapvető tévedésben élsz, kedvesem- morogta aztán gunyorosan. - Egy fejvadász csak akkor öl, ha megfizetik. Márpedig mit gondolsz, akad bárki is, aki téged akarna holtan látni, és ezért még pénzt is adna ki?
- Vannak ellenségeim- makacskodott Naomi.
- Na, és kik volnának azok? Drágalátos tulajdonosunk többi táncosa, akik féltékenyek rád az alakodért?- amikor a twi’lek nem reagált, Ardana folytatta: - Szóval szerinted ők azok. Jóságos Erő! Valóban azt gondolod, hogy ezért bármelyikük is felfogadna egy fejvadászt? Igazán felnőhetnél már.
Minden szava egy-egy késszúrás volt Naomi szívébe. A twi’lek lány ugyanis pocsékul érezte magát, és nem csak a rabszolgaléte miatt. Megszokta már, hogy ő folyton az árnyoldalra, a nyomorúság és a szegénység térfelére került. A sorstársak viselkedése volt az, ami viszont mélyen érintette. Tudniillik, a többi rabszolga együttérzés helyett inkább csak még inkább a sárba tiporta. Nem tetszett nekik, hogy Naomi szebb náluk (pedig ezt elsősorban annak a tények köszönhette, hogy nemes egyszerűséggel twi’leknek született), és a gazdájuknak ő a kedvence, ezáltal pedig kiközösítették. Hamarosan már csak Ardana maradt az egyetlen, aki hajlandó volt szólni hozzá, bár ő is többnyire csak negatív tartalmú mondanivalót intézett a lányhoz. A twi’lek biztosra vette, hogy a társai örömmel néznék végig a kivégzését, és fájt neki, hogy cellatársa kinevette ezért.
De ezúttal ő volt jobb helyzetben. Majd most megmutatja neki! Kihasználta, hogy ő nem volt láncra verve (az engedelmesség előnye!) és felvette a földről a pisztolyt.
- És ha szabad érdeklődnöm, mit kezdesz azzal?- kérdezte azonnal ironikusan Ardana. - Lepuffantanál engem, megszabadítva a Galaxist egy fejvadásztól, aztán pedig szaladnál a kedves hutt bácsidhoz jutalmat várva?
- Nem. Megszöknék- jelentette ki keményen Naomi.
- És tessék mondani, hogyan? Láttál már ilyet?- a twi’lek nem szólt semmit, de az arcáról Ardana azonnal le tudta olvasni a választ. - Nem - állapította meg. - Tudod, hogy működik? Nem. Ennél fogva, hasznát tudnád venni? Nem. Ha pedig nem tudod hasznát venni, ki tudnál jutni? Szintúgy nem.
- Hiába próbálkozol, nem adom neked- rázta a fejét a cellatárs, aztán elgyötörten lerogyott a cella mocskos és hideg padlójára.
Ardana itt látta be, hogy a mai küzdelmet is a láncai nyerték, és a twi’lek példáját követve ő maga is leült. Jobb, ha tartalékolja az energiáját. Ha sikerül Naomit megfűznie, szüksége lesz még minden erejére a meneküléshez.
- Ha ideadod, akkor talán segíthetnék neked megszökni- váltott taktikát. A gúnyolódással nem ment semmire, így hát a segítség felajánlása került a terítékre. A twi’lek arca elkomorult.
- Kizárt. Nincs pénzem- motyogta bánatosan, alig hallhatóan. - Soha nem is volt.
A zabrak ingerülten felszisszent.
- Drágaságom, és ki beszélt itt pénzről? Beismerem, nem jön rosszul, ha van belőle, de nem hinném, hogy a jelen helyzetünkben hasznos segítséget jelentene, ha…
- Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád, hogy rájöttem, mit akarsz elérni!- vágott a szavába meglepően élesen Naomi. - Ki akarsz vinni, aztán elvárnád, hogy fizessek neked érte; és amiért nincs egy vasam sem, eladnál rabszolgának.
Ardana olyan erővel csapott a homlokára, hogy más humanoid lénynek simán bezúzta volna a csontját, önmagának viszont még fájdalmat sem okozott.
- Zabrak öreganyámra, nőj már fel! Fejvadász voltam, nem rabszolgahajcsár! Annyi igényesség szorult belém, hogy ne mások szenvedéséből akarjak hasznot húzni.
- Akkor miért voltál fejvadász? Miért gyilkoltál?- tért vissza Naomi a tőle megszokott, gyerekes stílusához.
- A halál és a szenvedés teljesen más. A halál ugyanis, ha megfelelően ügyesen csinálod, nem fáj- felelte a zabrak higgadt tárgyilagossággal. - Én pedig ehhez kellően ügyes voltam.
A twi’leket elborzasztották ezek a szavak. Hát igazak a pletykák. A vele szemben kuporgó, lesoványodott zabrak valójában egy könyörtelen mészáros, aki a legcsekélyebb szívfájdalom nélkül hidegre tenne bárkit is. Még egy indok, hogy ne adja oda neki a pisztolyt.
Másfelől Ardanának tökéletesen igaza volt. Naomi ilyen közelről csak kést látott, más fegyvert még sohasem. Biztosan csak többet ártana, mint használna, ha megpróbálna rájönni a működésére. Ellenben a zabrak biztosan értene hozzá.
Naomi elgondolkodva méregette a cellatársát. Ketten kijuthatnának innen. De mi lenne azon túl? Az a verzió lépne érvénybe, amit ő maga az imént lefestett? Ardana visszataszítaná őt a rabszolgasorba, aztán pedig kámforrá válna? Vagy a nő mégis igazat mondott, és nem bántaná? Naomi már azzal is elégedett lett volna, ha szabadon távozhat erről a bolygóról.
Gondolataiból lépések zaja riasztotta fel. Az egyik palotaőr meghallotta a civakodásukat, és döngő lépteivel most erre tartott.
A két rab tekintete egymásra villant. Naomi ijesztő tenni akarást fedezett fel a zabrak rémisztő sárga íriszében. Egy kis ideig még elgondolkodott, aztán bólintott is, mintha csak a döntését akarta volna megerősíteni, és egy villámgyors mozdulattal a zabrak felé hajította pisztolyt. Ardana jó reflexekkel volt megáldva, így maradt ideje az elkapás előtt egy kicsit még csodálkoznia is. Az a buta kislány ilyen hamar belátta volna, hogy nem fogom lelőni?, kérdezte magától. Úgy látszik, vannak még csodák.
Amikor az ujjai körbefogták a markolatot, egy pillanatot sem teketóriázott. Két gyors és pontos lövéssel megszabadult a láncaitól, amik csörögve a földre hulltak. A fémpántok sajnos bizarr karkötő gyanánt rajta maradtak, de megtanulta azt az aranyszabályt is, miszerint nem éri meg elégedetlenkedni. Főleg azért sem, mert a pisztoly, az elvárásaival ellentétben, teljesen halk volt. Az a férfi tudhatott valamit.
Az őr fülébe azonban a lánccsörgés eljutott, így már semmi kétség sem maradhatott afelől, hogy megnézi, mi a zaj oka.
- Mi történt, Naomi?- szólította meg a twi’leket, amikor ideért az ajtóhoz és belesett a kicsi, rácsos ablakon. Egy gran háromszemű pofája bámult befelé. Hát persze, hogy őt kérdezi, morogta magában Ardana. Ő a megbízhatóbb kettőnk közül.
- Se… semmi- hebegte a twi’lek lány elveszetten, de annyi lélekjelenléte még maradt, hogy közelebb lépjen az ajtóhoz. Így kitakarta a rácsaitól megszabadult Ardanát az őr látóteréből.
- Hangokat hallottam- közölte az őr. - Lánczörgést.
Ardana lassan felegyenesedett. Örült, amiért az őr nem látta őt, így viszont ő sem tudta volna a pribéket eltalálni anélkül, hogy Naomit ne sebezte volna meg. Azzal pedig csak újabb probléma-lavinát zúdított volna magára. Csak megnehezítené az amúgy is elég komplikált dolgokat, ha a sérült lányt is neki kellene kicipelnie. Nos, megölni pedig nem akarta. Igaza volt az álombeli alaknak: Naomi valóban jobbat érdemel ennél a sorsnál, vagy akár a halálnál. Ki kell jutniuk!
- Ardana megpróbált állva elaludni, és amikor sikerült neki, eldőlt- magyarázta Naomi a grannak, és lassan visszavette a magabiztosság álarcát, amit a gazdája és az őrök társaságában többnyire viselni szokott. - Tudod, hogy van ez- folytatta aztán és bizalmaskodva közelebb hajolt. - Folyton hősködik, mert zabrak.
Ardana más esetben gondolkodás nélkül megcibálta volna a lány lekkuit, de most nem zavarta, amiért az ő rovására talált ki kellemetlen történeteket. A lényeg, hogy elaltassa a nagydarab gran gyanakvását. Így türelmesen meghúzódott hátul, és várta a megfelelő pillanatot.
Naomi pedig folytatta az udvariaskodást. Igazi mestere volt az ellenkező neműek elcsábításának, és képessége most sem vallott kudarcot. Rövid időn belül sikerült elbűvölnie az őrt az amúgy meg értelmetlen locsogásával, így az hamarosan minden más dolgot kizárt a tudatából. Például Ardanát. A zabrak egy pillanatig még várt, és amikor Naomi oldalra billentette a fejét, tüzelt. A lövedék a twi’lek arcától körülbelül fél centiméternyire süvített el, és mérnöki pontossággal a gran harmadik szemébe fúródott. A palotaőr megmaradt két szemével egy utolsó, csodálkozó pillantást vetett Naomi arcára, aztán holtan rogyott össze.
- Eggyel megvolnánk. Már csak közel húsz lehet vissza- kommentálta szárazon Ardana. Naomi ezzel szemben megkövülten meredt az ajtó rácsos nyílására, amin nem is olyan rég még a gran lesett be.
- Te… megöltél…
- Igen, megöltem- fojtotta bele a szót a zabrak. - És ha kell, a többit is le fogom lőni. Gondolkodj már! Ha nem teszem meg, ők tesznek hidegre minket. Még egy ilyen forró klímájú bolygón is- azzal közelebb lépett a cellát lezáró ajtóhoz. Ahogyan sejtette, kulcsra zárták, viszont a zár elég primitívnek tűnt. Gondolkodás nélkül kihúzott egy hajtűt a gondosan megalkotott frizurájából, és kis kínlódás után sikerült szabaddá tennie a kijáratot. Lazán meglökte az ajtót, de az nem nyílt ki ezek után sem, mert a nagydarab gran teste útban volt.
- Gyere már segíteni!- intett Ardana a csodálkozó Naominak. Együttes erővel tolni kezdték az ajtót, és így végül sikerült annyira kinyitniuk, hogy a szűk résen kipréselhessék magukat.
- Ezt tedd el, de csak akkor használd, ha szólok!- vette el az őr pisztolyát Ardana és nyomta a reszkető lány kezébe, a grannál talált kést pedig ő maga tűzte a csizmája szárába.
- Én? De én még soha nem lőttem- tiltakozott Naomi.
- Nem nagy ördöngösség. Így fogod- hajtogatta rá a zabrak a korábbi cellatárs ujjait a markolatra. Más esetben gyűlölt óvónénit játszani, de most az életük múlthatott a twi’lek lány sikerein. - Ez a csöve. Ahova ez mutat, oda lősz.
- Erre rájöttem- szúrta közbe epésen Naomi, de látszott rajta, hogy az ironikus megjegyzésével csak az idegességét próbálja meg elkendőzni.
- Jó. Ez a ravasz. Ezzel lősz. Ne próbáld ki!
- Miért ne? Jó lenne tudom, hogy valóban képes vagyok-e használni.
- Igen, de ne itt és most! Az enyémhez képest iszonyatosan hangos. Egyetlen próbával is őrök garmadáját uszíthatod ránk. És most menjünk!
A két szökevény végiglopakodott a hosszú, sötét folyosón, amelyre az oldalt nyíló, rácsos ablakoknak köszönhetően némi fény azért beszűrődött. Időnként hasonló cellák nyíltak, mint amilyenben eddig ők szenvedtek, de azok mind üresen tátongtak. Szerencséjükre egyetlen őrbe sem botlottak bele. Ettől függetlenül hamarosan egy problémával kellett szembenézniük: egy útelágazással.
- Az egyik felvezet a főterembe, a másik pedig a többi cellához- jelentette ki kapásból Naomi. Hát persze. aki naponta feljár, az nyilván tudja, gondolta Ardana.
- Csodás. És melyik melyik?
A twi’lek az ajkába harapott.
- Nem tudom. Nagyon sok ilyen van a kivezető úton, és mindegyiken másfelé kell menni.
A zabrak ekkor mozgást érzékelt a háta mögül, ám arra már nem volt ideje, hogy szembenézzen a rendkívül hangtalan jövevénnyel, mert a következő pillanatban erős karok kapták el. Ardana figyelmeztetni akarta a kereszteződésen töprengő Naomit, de az idegen egy pillanat alatt a szájára szorította az egyik tenyerét. A zabrak szabadulni próbált, a karjait és a pisztolyát azonban nem használhatta, mert az ismeretlen leszorította. Így csak a padlóba lőhetett volna. Maradt hát a láb. Találomra kirúgott, de még egy nyögés sem érkezett. Mintha a foglyul ejtője teljesen érzéketlen lett volna a fájdalomra.
- Elsőnek talán jobbra kell kanyarodni, és utána balra- a twi’lek lány nem vette észre a tőle pár lépésre zajló dulakodást, így még mindig a helyes útra próbált meg rájönni. - Az a baj, hogy olyan egyformák ezek a folyosók.
Ardana közben megpróbálta kitépni a szorításból, de az erőlködését nem koronázta siker. Ellenfele legalább olyan harcedzett lehetett, mint ő, ha nem még jobban.
Ardana közben megpróbálta kitépni a szorításból, de az erőlködését nem koronázta siker. Ellenfele legalább olyan harcedzett lehetett, mint ő, ha nem még jobban.
- Vagy az első kereszteződésnél mégiscsak balra kell menni?- gondolkodott tovább hangosan Naomi.
Yoda mester fénykardjára, nézz már ide!, szuggerálta gondolatban Ardana. Azzal nem segítesz, ha magadban motyogsz, ellenben ezt a figurát jó lenne leütni!
- Vagy… áh, nem tudom! Arda, te mit gondolsz?- kérdezte Naomi.
A zabrak újfent rúgni próbált, mire az ellenség satufogása még szorosabbá vált.
- Ardana?
Na végre, idefordult!, nyugtázta a zabrak, amikor Naomi oldalra nézett. A twi’lek lány kérdőn felvonta a szemöldökét, aztán csodálkozása döbbenetbe csapott át, amikor meglátta cellatársát egy nagydarab alak szorításában. Egy pillanatig még értetlenül ácsorgott, aztán határozott mozdulattal az idegenre emelte a fegyvere csövét.
- Engedd el!- parancsolta halkan, ám olyan határozottsággal, ami eddig teljesen idegen volt tőle.
- És ha nem? Úgysem fogod megtenni- jelentette ki Ardana fogva tartója mély, basszus, gonoszos hangzású hangján. Naomi lassan végigmérte az izmos alakot: egy másik zabrak. Méghozzá egy férfi, kidolgozott izomzattal, hogy egész pontosak legyünk. A lány keze megremegett, aztán a pisztoly a padlón koppant.
- Sejtettem- nyugtázta a férfi. - Nem öltél még soha, igaz? Látszik.
Ardana ekkorra látta be, hogy semmi esélye. A fajtársa rutinosabb verekedő, és ő hiába erőlködik, nem fog tudni szabadulni. Így hát ellazította az izmait és várta a szópárbaj folytatását.
- De igen…- tiltakozott ekkor erőtlenül Naomi. Válasz gyanánt két kétkedő pillantást kapott, így folytatta: - Nem akartam, és nem is lett volna szükségszerű. Utcagyerek volt, pontosan úgy, mint én, de egy másik bandában. Viszály volt köztünk és verekedtünk. A dolgok odáig fajultak, hogy kést rántottam, és megsebeztem. Nem súlyosan, mégis elvérzett. A számon kérő, dühödt és ugyanakkor meglepett tekintete akkor a retinámba égett, és soha nem fogom tudni elfelejteni.
A zabrak férfi ekkor olyan váratlanul eresztette el Ardanát, hogy a nő kis híján orra esett.
- Elég volt az érzelgésből! Haladjunk!- indítványozta a zabrak. - Gyere, Rizann!
A sötétségből újabb alak vált ki: egy kék, nautoliai férfi. Csillogó fekete szemeiben ott ült egy kimondatlan kérdés, amire a zabrak azonnal válaszolt is:
- Ugyanolyan szökevények, mint mi. Látszik a ruhájukon.
Ardana nem hitt a fülének. A hutt szigora miatt a legtöbb rabszolga ódzkodott a meneküléstől - igen nagy volt a kockázata a lebukásnak és az ezzel járó büntetésnek. Erre, ő ma rászánja magát, magával rángatja a cellatársát is, és ennek a tetejébe még belebotlanak egy hozzájuk hasonló, menekülő párosba? A lány nem hitt a véletlenekben, ezen kívül a gyanakvása is feltámadt. Mi van, ha ők nem is rabszolgák, hanem őrök, csak át akarják vágni őket?
- Erre gyertek!- a nautoliai tétovázás nélkül balra fordult.
- Várj!- torpant meg Ardana. - Honnan tudjuk, hogy megbízhatunk bennetek?
A kérdés elsősorban a fajtársának szólt, mivel a zabrak nő őt ítélte meg veszélyesebbnek. Ahogyan leszorította őt, puszta kézzel… hirtelen az a benyomása támadt, hogy valahonnan már ismeri. A másik zabrak hosszan, elgondolkodva nézett rá, aztán megszólalt:
- Zabrak és fejvadász becsületszavamra mondom, hogy nem adlak át benneteket a huttnak.
- Jóságos Coruscant, még egy fejvadász?- szisszent fel hisztérikusan Naomi.
- Hanem csak megölsz, nem igaz?- Ardanát cseppet sem nyugtatta meg a válasz.
- Tehát emlékszel? Nem gondoltam volna- mondta a zabrak férfi.
- Igen. Ismerlek valahonnan. De azt már nem tudom, honnan…
- Ne is akard megtudni!- vágta rá harciasan a fajtársa, arca mérges grimaszba torzult. Ettől pedig Ardana szeme előtt felvillant egy emlékkép.
- Egyszer régen valaki fejvadászt küldött rám. Fejvadászra a fejvadászt. Ugyanígy fintorgott, amikor megszöktem előle. Te voltál az, igaz? Csakhogy nem tudtál megölni.
- A megbízóm viszont engem ölt meg majdnem, de inkább úgy döntött, rabszolgasorba taszít- fejezte be kelletlenül a történetet a férfi.
- És? Most bosszút állsz?- Ardana ujjai még szorosabban a pisztolyra fonódtak.
- Igen- biccentett higgadtan a férfi. - De nem rajtad, hanem a megbízómon, azon a szemétláda neimodiain, amiért ezt művelte velem!
- Nyugalom, Damien!- intette őt a nautoliai.
- Menjünk! Minél előbb kijutunk ebből a porfészekből, annál jobb!- morogta Damien. - Vezess!- parancsolt rá Rizannra. A kék lény magabiztosan megindult, és a Naomi által megjósolt, további kereszteződésekben is azonnal tudta, merre kell haladniuk.
A két lány összenézett, de miután jobb ötletük nem lévén, követték a másik két szökevényt. Ardana keze folyamatosan a pisztolya felett lebegett. Biztos, ami biztos. Nem bízott meg önmagán kívül a kis csapat egyetlen tagjában sem.
Hamarosan felértek a palota előcsarnokába. Öt őrt pillantottak meg, akik oldalt, egy kártyaasztalnál múlatták az időt. Nagyon vegyes társaság volt: két ember, egy gamorreani, egy weequay és klatooiniai. A menekülők a fal mellé lapultak, és felmérték a terepet. Közel tíz méternyire volt tőlük a kijárat, és addig semmilyen tereptárgy nem akadt, ami mögé elbújhattak volna.
- Menjünk, úgysem figyelnek!- Naomi megindult arrafelé, de a zabrak férfi és a nautoliai egyszerre nyúlt utána és rántotta vissza a két karjánál fogva.
- Csak tettetik, hogy nem figyelnek- morogta Damien. - Én már csak tudom. Eddig kétszer próbáltam meg elszökni, de mindig lefüleltek.
- El kell terelni a figyelmüket- tűnődött Rizann. - De hogyan?
- A hutt palotaőrei mind ismerik egymást?- kérdezte Ardana.
- Nem. Rengetegen vannak ahhoz.
A zabrak nő elmosolyodott.
- Akkor azt hiszem, támadt egy használhatónak tűnő ötletem…
***
Naomi nyöszörgött és sikoltozott, ahogy csak a torkán kifért, de az őrre semmilyen hatással nem volt. A nagydarab pribék vasmarokkal szorította a lány vékony csuklóit, és a kártyázó társaihoz rángatta őt.
- Fogtam egy szökevényt- jelentette be, és nekitaszította a lányt a kemény kőasztalnak. A twi’lek felnyögött, bár annak örült, hogy átmenetileg eleresztették.
A kártyások azonnal lecsapták a lapjaikat, és végigmérték őt.
- Nocsak, a bájos Naomi- ismerte fel elsőnek a termetes gamorreani. - Mi szél hozott erre, szépségem?
A lány rémülten nézett körbe, de mindenhol csak gúnyos grimaszba torzult arcok néztek vissza rá. Aztán tétován belefogott:
- Én csak… csak… ki akartam jönni egy kicsit. Igen, a cellából! El akartam próbálni az a koreográfiát, amivel a gazdánknak holnap estére készülök, csakhogy a cellában nem volt elég helyem. Úgy gondoltam, feljövök ide az előtérbe, és…
- Hogy megszökj, aranybogaram!- vágott a szavába a weequay.
- Én?- Naomi villámgyorsan meglepettséget erőltetett az arcvonásaira. - Dehogyis! Hát miért szöknék meg, amikor itt remekül érzem magamat?
- Ne hazudj!- dörrent rá a nagydarab alak, aki őt elkapta. - Ha valóban ezt akartad volna, szépen megkérsz, hogy eresszelek ki, nem pedig feltöröd a zárat egy hajtűvel.
- Nem akartalak ezzel fárasztani- tiltakozott Naomi, de a hangja egy oktávval feljebb csúszott annak jeléül, hogy kezd elbizonytalanodni.
- Nem hiszünk neked- jelentette ki az egyik ember.
- És a szökésedet jelentenünk kell a gazdánknak- fűzte hozzá a klatooiniai.
- Csak azt ne! Nem lehetne ezt a dolgot valahogyan máshogyan elintézni?- a twi’lek lány hangja immáron cincogásra emlékeztetett.
***
Rizann már emelte a pisztolyát, ami Naomitól kért el, de Ardana leintette:
- Még ne! Hadd játsszanak tovább!
Az árnyékból figyelték, ahogyan Naomi kis bizonytalankodás után táncra perdült az előcsarnokban.
- Gyűlölöm ezt, amikor várni kell valamire- motyogta aztán a nautoliai. A fegyvert időközben leeresztette, de készen állt arra, hogy bármelyik pillanatban elsüthesse. - Mindig is gyűlöltem. Nem nekem való a csapatmunka.
- Akkor mi vett rá arra, hogy most mégis csatlakozz a szökéshez?- kérdezte Ardana. Nem vallotta magát könnyen barátkozó típusnak, de úgy vélte, jobb ismerni azokat, akikkel együtt dolgozik, még ha rövid ideig is.
- Damien. Közölte, hogy elvágja a torkomat, ha nem jövök vele- a nautoliai arcán mosoly suhant át, aztán komolyabbra váltott. - Nem. Nekem sem kíván egyetlen porcikám sem itt kínlódni. Technikus vagyok, nem szolga!- undorral köpte a szavakat.
- És profi lövész- vetett Ardana egy pillantást a nautoliai kezére. Az egész tartásából sugárzott, hogy nem ez az első alkalom, amikor fegyvert hord magánál.
- A Birodalomnak nem tetszett a cég, ahol dolgoztam. Gépeket gyártottunk és a lázadókat támogattuk. A vezérkart megölték, a többieket pedig üldözték. Meg kellett tanulnom bizonyos szinten megvédenem magamat, ha életben akartam maradni- mondta Rizann, és látszott rajta, hogy bővebben nem kívánja kifejteni a témát. Inkább Naomira nézett, aki immáron teljesen a bűvkörébe vonta a palotaőröket. Kettőt leszámítva. A nagydarab fickót, aki őt idehozta, és a weequayt. Ez utóbbi teljesen elszakította a tekintetét a twi’lek lányról, és gyanakodva körülkémlelt. Ardana a falhoz lapult, de az őr észrevette a mozgást. Tett egy lépést feléjük, mire a két rejtőzködő ugyanazzal a mozdulattal pisztolyt rántott és lőtt. A terv szerint még várni akartak volna a támadással, de a weequay ébersége feldöntötte az egészet. Maradt hát a gyors cselekedés.
A weequay holtan terült el, de a lövésekre a többi palotaőr is felnézett.
- Szökevények!- üvöltötte a gamorreani, amikor felfogta, mi történt.
A hallban kavarodás támadt. Naomi leállt, és csodálkozva figyelte, ahogyan a maradék öt őr is fegyvert ránt. A gyér fényben három késpenge csillant meg, és két pisztoly csöve vált láthatóvá. Az őrök tüzeltek, de Ardana és Rizann ketten, két oldalra vetődtek, így a lövedékek csak a falat találták el. A két szökevény ezek után talpra állt, és válasz gyanánt ők is lőttek. Rizann lövése talált, és a gamorreani hörögve zuhant a padlóra. Ardana ezzel szemben mellé lőtt, és kis híján Naomi vált az ő célpontjává.
Most az őrök következtek: a két ember közül az egyik Ardana felé hajította a kését, de a zabrak nő kinyúlt, és a levegőben elkapta azt, aztán visszaküldte a korábbi tulajdonosnak. Az ember csodálkozva meredt a saját fegyverére, és felhördült, amikor az a torkába süvített. Nem volt már ideje kitérni előle.
Rizann ellenben nem volt ilyen szerencsés: a klatooiniai lövedéke súrolta a jobb oldalát, így a földre zuhant. Furcsa mód ez mentette meg a Naomi elfogójától érkező késtől. Az őr mérgesen káromkodott, aztán intett a többieknek. Taktikát váltottak: körbevették a twi’lek lányt, és kést szegeztek a torkának.
- Lőhettek, de akkor a kis barátnőtök halott lesz- közölte a klatooiniai, kaján vigyorral. Rizann elkínzott tekintettel Ardanára nézett, aztán mindketten, csüggedten leeresztették a fegyvereiket. Nem az volt a terv, hogy Naomit feláldozzák.
Ardana végigmérte az őröket, és tekintete végül annak a nagydarabnak az arcán állapodott meg, aki Naomit az asztalhoz vezette. Az, egyfajta válaszként a kérdő tekintetre, alig láthatóan biccentett, majd szúrt. A kése klatooiniai őr mellkasába süllyedt. Ezzel egy időben a másik karjával eltaszította Naomit, így a lány kívül került a megmaradt, egyetlen, még életben maradt, valódi őr késének hatósugarán. Az most döbbenten meredt az áruló társára.
- Damien, a rabszolga- állapította meg döbbenten, amikor felismerte.
Ardanát valami furcsa elégedettség töltötte el: nem is merte remélni, hogy ennyi ideig tart rájönni, hogy a Naomit elfogó őr igazából a zabrak férfi, a már korábban elintézett gran felszerelésében. A terve bevált.
- Úgy bizony- hagyta helyben Damien, és rászegezte a kést.
- Ne! Könyörülj!- az egyedül maradt őr térdre ereszkedett a harcedzett zabrak előtt, és eldobta a kését. - Nem akartam a hutt szolgálatába állni! Kényszerítettek. Kérlek!
Ardana végigmérte. Ember volt, ránézésre húsz évnél sem ért meg többet. Fiatal, akárcsak én, gondolta. Fiatal, és még előtte áll az egész élet. Felemelte a pisztolyát, és gondolkodás nélkül fejbe lőtte.
- Ezt most miért kellett?!- kiáltotta Naomi hisztérikusan.
- Én sem értem. Kegyelmet kért és fegyvertelen volt- tette hozzá Rizann.
Ardana flegmán vállat vont.
- Ismerem a fajtáját. Ha életben hagyjuk, az első dolga lenne beköpni minket. A holtak viszont nem beszélnek. És most mehetnénk végre?- azzal megindult a kijárat felé, és elsőként lépett ki a szabadságba. A szeme sarkból látta, hogy Naomi segít Rizannak feltápászkodni, aztán a társai is követték.
***
Jorka sokszor érzett már maró bosszúságot, de ilyen intenzíven csak nagyon ritkán. Ők Dracharozevvel időre megérkeztek, de a csempészek, akikkel találkájuk lett volna, már fél órája késtek. A dug nyugodtan, egy helyben állva várakozott, de a bothai dühösen elkezdett fel-alá sétálgatni. Miért mindig ő kapja az ilyen feladatokat? Miért?
Az pedig még hab volt a tortán, hogy egy szűk sikátorba beszélték meg a találkozást. A bothai nem vallotta magát klausztrofóbiásnak - elvégre az X-szárnyúja pilótafülkéjében sem volt sok hely - de most mégis valamiért úrrá lett rajta a bezártság érzése. Kellemetlenül érezte magát a két magas, egymáshoz közeli fal között. Az egyetlen előny az volt, hogy így legalább nem ért ide olyan sok a bolygót bevilágító csillag kegyetlenül forró sugaraiból.
Ekkor lépteket hallott. Na, végre! Megjöttek! Jorka felnézett, ám az öröme hamar elszállt. A várt csempészcsapat helyett ugyanis három, fehér páncélos alak bukkant fel. Birodalmiak. Valószínűleg nem járhattak illemtan-órákra, mert a köszönés legudvariatlanabb formáját választották: tüzet nyitottak. Felületes képzésük miatt azonban a legpontosabb is néhány centire elhibázta Dracharozevet. A két pilóta válasz gyanánt szintén leadott néhány lövést, aztán megindultak a sikátor túlsó vége felé. Alig tettek meg néhány lépést, amikor ott is felbukkant néhány birodalmi katona, szám szerint kettő. A bothai és a dug megtorpant, és ennek köszönhetően az előbbi egy találatot is kapott. Felhördült, amikor a lövedék eltalálta a bal lábát, de talpon tudott maradni.
- Dobjátok el a fegyvert és adjátok meg magatokat!- reccsent rájuk az egyik katona. - Ne feledjétek, élve van szükség rájuk- figyelmeztette a társait.
Jorka mérlegelt. Megadni magát - ezt nyilván nem fogja. Nem fog meghátrálni a harc elől. Inkább lőjék szitává ezek a rohadékok, ha az kell! Persze, a halált sem kívánta, de nem fog gyáva kutya módjára nyüszítve elmenekülni.
Felemelte a pisztolyát, és becélozta az egyik birodalmit - és a legnagyobb döbbenetére az összecsuklott, még az előtt, hogy ő meghúzhatta volna a ravaszt. Valaki besegített hátulról. De ki, mi célból, és honnan szerzett hangtompítós pisztolyt? Draver mégis utánuk küldött volna valakit? A felbukkanó négy alak azonban cseppet sem tűnt neki ismerősnek.
A birodalmiakat is váratlanul érte a támadás, és a meglepetés erejének köszönhetően az újonnan érkezők hamarosan már kettőre redukálták a fehér páncélosok számát. Azok egymásra néztek, majd a leggyávább módszert választották: elmenekültek. A négyes vezetője (legalábbis Jorka őt tippelte volna annak) egy zabrak nő még utánuk lőtt, de már nem találta el őket.
- Fussatok, gyávák!- üvöltötte aztán utánuk. - Még találkozunk!- aztán a tekintete a két pilótára tévedt. A bothait csak egyetlen pillantásra méltatta, aztán a dugra nézett. - Drach? Te itt?
A dug hunyorgott, de aztán az ő szemében is felismerés csillant.
- Ardana? De hogyan? Nem azt mondtad, hogy befejezed a versenyzést és elmész dolgozni?
- El is mentem- biccentett komoran a zabrak nő. - De a huttok mindig is szerették a csinos rabszolgalányokat, és nem érdekelték őket a személyiségi jogaim.
- És most megszöktél- a dug megszemlélte Ardana erősen hiányos öltözékét és a csuklóján maradt fémpántokat.
- Ti ismeritek egymást?- vágott ekkor közbe teljesen egyszerre Jorka és a segítségükre siető csapat másik tagja, egy vörös twi’lek lány.
- Együtt versenyeztünk egy ideig- Ardana a korábbi pilótatársára hagyta a magyarázkodást. - De aztán Ardana kifogyott a pénzből és elment.
- Persze, hogy kifogytam! Az összes szponzorom elpártolt tőlem, amiért nem értem célba, köszönhetően neked- a zabrak nő szemem valósággal villámokat szórt, de Dracharozevre nem volt semmilyen hatással.
- A szabály nem tiltja, hogy kihasználjam, hogy az én légifogatom a masszívabb. Inkább örülj, hogy még élsz!
- Egy zabrakot nehezebb eltenni láb alól, mint gondolnád. Na de most mesélj te: mit keresel itt Dan’fro társaságában?
Jorka köpni-nyelni nem tudott. Ő maga sohasem látta ezt a nőt, akkor az mégis honnan tudja a nevét? Ardana jeges közönnyel vette tudomásul a bothai értetlenségét, de aztán mégis vette a fáradtságot, hogy elmagyarázza az ismeretsége eredetét:
- Fejvadászként nem csak ölnöm kellett, hanem többek között csempészeket felkutatnom. A megbízóm parancsára…
- Te voltál az a szemét, aki beköpött a Birodalomnak, és aki miatt elvették a hajómat?!- üvöltötte Jorka, és a zabrak nőre emelte a pisztolyát.
- Túlságosan hamar elfelejted, hogy az imént mentettem meg az életedet- emlékeztette őt tárgyilagosan a Ardana. - Mellesleg: nekem személyesen semmi bajom nem volt veled. De ezt a feladatot kaptam, és valamiből csak meg kellett élni.
- És te a Birodalom mellé álltál!- sziszegte a bothai.
- Nagy tévedés. Szabadúszó voltam. Annak dolgoztam, aki megfizetett. Nem akartam egyik harcoló fél mellé sem állni. Apám navigátor volt egy birodalmi hajón; vele a lázadók végeztek. Anyám a lázadókat támogatta: őt a birodalmiak ölték meg. Ezek után szerinted komolyan csatlakoznom kellett volna bármelyik oldalhoz is? Mert én nem úgy gondoltam.
- És most mi kezdesz? Egyáltalán: ha semlegesek számodra a Birodalmiak, miért lőttétek le őket?- kérdezte Jorka. Közben persze ette a méreg. E miatt a féreg miatt vesztette el a hajóját, és most mégis ő menti meg az életét! Hogy egy bantha taposná laposra ezt az átkozott nőszemélyt!
- Drach miatt. Kíváncsi voltam rá, mit keres itt.
Jorka kényszerítette magát, hogy ne fintorogjon. Szóval az újoncnak köszönheti, hogy ez az álnok nőszemély megmentette. Egyre jobb.
- A halottak pedig nem beszélnek- ismételte el Naomi elborzadva azt a mondatot, amit Ardana még a hutt palotájában mondott.
- Pontosan. Látom, figyelsz. Nos?- az utolsó kérdés már a dugnak szólt.
- Nem sokkal a távozásod után lefújták a futamokat. Volt persze egy-két illegális is, de a birodalmiak nem nézték jó szemmel. Megtámadtak minket, és innen egyenes út vezetett a lázadókhoz. Most is pilóta vagyok, de merőben más a gépem.
- Kitalálom: valami vadászgép- tippelt Ardana.
- Igen, X-szárnyú.
- Dracharozev, túl sokat mondtál neki- morogta Jorka. - Ezek után ki kell végeznünk.
- Nem feltétlen. Akár csatlakozhatnak is hozzánk- vetette fel az egykori fogatversenyző. - Első ránézésre úgyis a harchoz értenek a legjobban.
- Viccelsz? Csempészekért jöttünk, nem egy csapat szökött rabszolgáért!- fintorgott a bothai.
- Szerintem a csempészeket megölhették út közben. Már, ha valóban el akartak jönni találkozni- szállt vele vitába Drach. - Bennük viszont látok fantáziát.
- Hát jó. De csak ha velünk akarnak jönni- Jorka hangja közömbös maradt, holott magában abban reménykedett, hogy nem kell magukkal vinniük a szedett-vetett társaságot. Ardana - elsősorban a múlt ismerete miatt - nem vált szimpatikussá számára, és a másik zabraknak is túlságosan megbízhatatlannak találta a külsejét. A nautoliai ezzel szemben egy őrült tudósra emlékeztette, a twi’lek lány pedig valami táncosnőre, aki egy bevetés során többet nyafogna, mint amennyi érdemleges segítséget nyújthatna.
- Én eljövök- jelentette ki ekkor Rizann, és a bothai mellé lépett. - Van mit törlesztenem a Birodalomnak.
Ardana töprengve meredt a mellettük magasodó épület falára, mintha oda lett volna írva a helyes döntés. Szeme sarkából a többiekre pislogott, de legnagyobb csodálatára Damien és Naomi is az ő válaszát várta.
- Lehetőleg még ma döntsetek!- sürgette őket Jorka. - A Wind nem vár éveket.
- Wind?- a zabrak nő felkapta a fejét.
- Corellian Wind. A hajónk neve- magyarázta Dracharozev.
Nagy vihar támadt nemrégiben. A Galaxis központja, az Öt Testvér felől. Kövessétek!, emlékezett ekkor vissza Ardana az álombéli jelenés szavaira. Öt Testvér. A Korélia rendszer bolygóit nevezik így. Corellian Wind. Vihar az Öt Testvér felől.
- Én is veletek tartok- határozott a zabrak. Válaszát hallva Naomi és Damien is bólintott.
Jorka elfojtott egy dühös morgást, aztán határozott léptekkel megindult a csapatszállító hajó felé, amivel érkeztek. Nem baj. A Bíbor kötelék így is elég nagy. Lehetnek jó pilóták, de Draver biztosan elküldi őket egy másik osztaghoz.
***
Ez alatt egy másik dimenzióban, egy másik létezésben egy halott ember lelke elégedett mosolyra húzta kísértetszáját. Többet nem tehetett Ardanáért, de örült, hogy a lány értelmezni tudta a homályos szöveget. Neki ott van a helye a lázadók között.
A problémák viszont ezzel nem oldódtak meg. Amibe a védence most belecsöppent a kis csapatával, az még csak a kezdet. A későbbiekben még komolyabb akadályok elébe fognak nézni. A kísértet mélyet sóhajtott. Nem lesz egyszerű feladat segíteni neki a továbbiakban, de ő mindent meg fog tenni.
Írta:
Liliána
Az új karakterek
Damian
Rizann
Naomi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése