A Fekete Rózsa a Sebiris éjszakai oldalán tört ki a hiperűrből, a lehető legközelebb a bolygóhoz. A kapitány, Wah Rodhar a hídon állt, mellkasán összefont karokkal, enyhe terpeszben. A haditengerészet szokásos zöld uniformisát viselte, mell részén négy piros és négy kék jelzéssel, mely kapitányi rangját mutatta. Fiatal kora ellenére peckes tartása tekintélyt sugárzott, arca sima volt, makulátlan, akár a hírneve a flottánál. Rezzenéstelen tekintettel fürkészte a bolygót. A planétán látszott, hogy alig lakják, csak egy- két fénypont jelezte a civilizáltabb falvakat, ám a műszerek azt mutatták, hogy technológia is van a felszínen.
-Helyzetjelentést! –kiáltotta. Rekedtes hangja szerteoszlatta volna a tekintély látszatát, ha emberei nem ismerték volna eléggé. Ám jól tudták, hogy könyörtelen fickó, aki érti a dolgát, máskülönben nem lett volna ilyen fiatalon kapitány egy csúcs modern csillagrombolón.
-A felderítők nem válaszolnak- felelte a kommunikációs tiszt. –Nincs adás.
-Meghaltak. –mondta érzelmektől mentes hangon a kapitány.
-De uram, nem kéne mentőcsapatot leküldeni?
Elég volt egy pillantás, hogy elhallgasson. Bár Wah hangja nem volt fenyegető, zöld szemeivel gyilkos pillantást tudott vetni bárkire.
-Nincs energiapajzsuk. Mérjék be a lázadó támaszpontot, s tüzeljenek a turbólézerekkel. Azt akarom, hogy a kéreg is megolvadjon! –adta ki az ukázt.
Az ütegek lassan a zöld bolygó felé fordultak. A commodore már nyitotta is a száját, hogy kiadja a tűzparancsot, ám az egyik tiszt közbevágott.
-Egy Nebulon- B fregatt közelít jobbról, és néhány X- szárnyú vadászgép! Ötszáz kilométerre vannak!
-Új parancs. –egy percig sem tétovázott, mindig tudta mi a teendő. –A célpont a fregatt! Tüzet nyiss! Indítsák az összes elfogó vadászt és készítsék fel a bombázókat!
A legénység szó nélkül engedelmeskedett, s összehangolt gépezetként cselekedtek. A híd egyszeriben felbolydult, ám akárcsak a hangyáknál, itt is minden szervezetten ment, mindenki tette a dolgát.
Wah Rodhar bőrkesztyűs kezével az állát vakargatva figyelte a közeledő ellenséget. Már tudta mi történt a leküldött csapattal. A vártnál nagyobb volt az ellenállás. „Sebaj.”- gondolta. „Most mi következünk.”
A Corellian Wind hídján szinte tapintani lehetett a feszültséget, ahogy a taktikai képernyőkön feltűnt a csillagromboló alakja.
Jonson, aki Dravert helyettesítette annak távollétében, a szája elé húzta a kapitányi ülés mikrofonját.
- Minden X-szárnyúnak: felszállásra felkészülni! Ismétlem, felszállásra felkészülni. Ha jelzek, kirepülés.
Mindeközben a hangárban a Bíbor osztagfelkészült a bevetésre. A pilóták már mind bent ültek a gépeikben… egy kivételével.
- Hol van Syerra? – forgatta a fejét Barak, hátha meglátja a lányt.
- A droidját kergeti – hangzott Ilis válasza. – Elvileg most hozza el Drzzaqh műhelyéből.
- Arról az asztromechről van szó, ami majd’ kiégeti a szemem? – szólt közbe Hennora, aki épp a rendszereit ellenőrizte. – Csak mert akkor ott ül a helyén.
És valóban. Ch’hala már végzett Syerra gépének ellenőrzésével, és most türelmetlenül várta, hogy a gazdája visszatérjen. Frissen festett burkolata ütemesen változtatta a színét, ahogy a mennyezeti világítótestek fénye megtört rajta.
A következő pillanatban Syerra is befutott, és lefékezett az X-szárnyúja előtt.
- Hát te meg hol voltál? – kérdezte szemrehányóan, miközben felmászott a létrán. – Mi az, hogy már órák óta itt vagy? Nem azt mondtam, hogy várj meg a műhelyben?
A kis robot bűnbánóan csipogott. A lány beszíjazta magát a pilótaülésbe és lezárta a tetőt.
- X-szárnyúak, kirepülés! – hallatszott Jonson hangja a hangszórókból, mire körülbelül tíz vadászgép rajzott ki a nyitott hangárkapukon.
- Interceptorok tizenöt-kilenc-kettőnél – jelentette Jouro. Tanoshikka rövid morgással erősítette meg a kijelentést. A csillagromboló felől valóban apró pontok közeledtek, amik hamarosan felvették a támadó alakzatba rendeződött TIE-elfogók jellegzetes alakját.
- Oké, párokra oszlunk – vezényelt Connie Underso. – Nyolcas, te menj Tízessel. Moron, a párod Tanoshikka. Dorf, te Tizenkettes szárnyembere leszel. Jouro, Ilis ti lesztek a harmadik páros. Hennora, hajlandó vagy velem jönni?
- Mintha lenne más választásom – fintorgott az arkanai.
- Mehetsz Moronnal is, én szívesen átveszem Tanoshikkát.
Úgy tűnt, Bíbor tizenegyest meggyőzték a parancsnok érvei.
- Oké, Vezér, veled tartok.
- Rendben, Bíbor osztag. Szabad a vásár. Mindenki azt lő, amit talál. A cél, hogy feltartóztassuk birodalmi barátainkat, amíg Shadree-ék elhagyják a felszínt. Elég jó esélyünk van rá, hogy győztesen kerüljünk ki a csatából: A TIE-knek nincs se pajzsuk, se protontorpedó-vetőjük. Ráadásul csak kettővel vannak többen, mint mi. Szóval…
- Már bocs, hogy megszakítom a nagyszerű buzdító beszédedet, Vezér – vágott közbe Naru -, de nem kéne életlenül elindulnunk?
Connie észbekapott, és előretolta a gyorsítókart. A többiek hasonlóan cselekedtek. A tíz X-szárnyú megindult a csillagromboló és a vadászok felé.
Jonson, aki Dravert helyettesítette annak távollétében, a szája elé húzta a kapitányi ülés mikrofonját.
- Minden X-szárnyúnak: felszállásra felkészülni! Ismétlem, felszállásra felkészülni. Ha jelzek, kirepülés.
Mindeközben a hangárban a Bíbor osztagfelkészült a bevetésre. A pilóták már mind bent ültek a gépeikben… egy kivételével.
- Hol van Syerra? – forgatta a fejét Barak, hátha meglátja a lányt.
- A droidját kergeti – hangzott Ilis válasza. – Elvileg most hozza el Drzzaqh műhelyéből.
- Arról az asztromechről van szó, ami majd’ kiégeti a szemem? – szólt közbe Hennora, aki épp a rendszereit ellenőrizte. – Csak mert akkor ott ül a helyén.
És valóban. Ch’hala már végzett Syerra gépének ellenőrzésével, és most türelmetlenül várta, hogy a gazdája visszatérjen. Frissen festett burkolata ütemesen változtatta a színét, ahogy a mennyezeti világítótestek fénye megtört rajta.
A következő pillanatban Syerra is befutott, és lefékezett az X-szárnyúja előtt.
- Hát te meg hol voltál? – kérdezte szemrehányóan, miközben felmászott a létrán. – Mi az, hogy már órák óta itt vagy? Nem azt mondtam, hogy várj meg a műhelyben?
A kis robot bűnbánóan csipogott. A lány beszíjazta magát a pilótaülésbe és lezárta a tetőt.
- X-szárnyúak, kirepülés! – hallatszott Jonson hangja a hangszórókból, mire körülbelül tíz vadászgép rajzott ki a nyitott hangárkapukon.
- Interceptorok tizenöt-kilenc-kettőnél – jelentette Jouro. Tanoshikka rövid morgással erősítette meg a kijelentést. A csillagromboló felől valóban apró pontok közeledtek, amik hamarosan felvették a támadó alakzatba rendeződött TIE-elfogók jellegzetes alakját.
- Oké, párokra oszlunk – vezényelt Connie Underso. – Nyolcas, te menj Tízessel. Moron, a párod Tanoshikka. Dorf, te Tizenkettes szárnyembere leszel. Jouro, Ilis ti lesztek a harmadik páros. Hennora, hajlandó vagy velem jönni?
- Mintha lenne más választásom – fintorgott az arkanai.
- Mehetsz Moronnal is, én szívesen átveszem Tanoshikkát.
Úgy tűnt, Bíbor tizenegyest meggyőzték a parancsnok érvei.
- Oké, Vezér, veled tartok.
- Rendben, Bíbor osztag. Szabad a vásár. Mindenki azt lő, amit talál. A cél, hogy feltartóztassuk birodalmi barátainkat, amíg Shadree-ék elhagyják a felszínt. Elég jó esélyünk van rá, hogy győztesen kerüljünk ki a csatából: A TIE-knek nincs se pajzsuk, se protontorpedó-vetőjük. Ráadásul csak kettővel vannak többen, mint mi. Szóval…
- Már bocs, hogy megszakítom a nagyszerű buzdító beszédedet, Vezér – vágott közbe Naru -, de nem kéne életlenül elindulnunk?
Connie észbekapott, és előretolta a gyorsítókart. A többiek hasonlóan cselekedtek. A tíz X-szárnyú megindult a csillagromboló és a vadászok felé.
A táborban megszólaltak a vész szirénák, s a csöndes bázis életre kelt. Bár éjszaka volt, senki nem tétovázott, a csillagromboló sötét árnyéka mindenki szeméből kiverte az álmot.
Draver, Jorka és Shadree, valamint a transzportok kapitányai és a sebiri törzsfőnök az irányító központba siettek.
-Cane lefoglalja a csillagrombolót, a Bíbor kötelék pedig a TIE-okat- kezdett bele Margae. –Ám nincs sok időnk, hamarosan megérkeznek a bombázók, és akkor itt mindennek vége. Azonnal el kell indítani a szállítókat. –fordult a kapitányok felé. –Nincs idő befejezni a berakodást, azzal kell felszállni, amink van.
-Addig mi is felszállunk Jorkával. –vágott közbe Shadree.
-Nem! A transzportokat fedezni kell.
-De odafent…
-Cane elboldogul. De a teherhajóknak nincs olyan erős védelmük. Tehát… felszállás után alacsonyan repülnek a légkörben, és a Sebiris túlsó oldalán hatolnak csak ki az űrbe. Indulás!
-Várj! –vágott közbe a nő. –Na és a sebirik?
-Minket nem kell féltenetek. –a törzsfőnök hangja nem emberi volt, de lehetett érteni. –Futárokat küldök ki, hogy a falvak lakói az erdőbe meneküljenek. A településeinket könnyű újjá építeni, így nem lesz gond.
-Igaza van. –szólt Draver tárgyilagos hangon. –Mi kellünk a Birodalomnak. Ha pár falut le is bombáznak, csak az őslakók miatt nem fogják megszállni a helyet. Na de tényleg gyerünk. A bombázók bármikor itt lehetnek.
Shadree és a bothan azonnal a leszállóhelyhez siettek, hogy felkészítsék gépeiket a felszállásra. Droidjaik már elhelyezkedtek az asztromechanikus üregben, de a transzportok még nem indultak. Rögzíteni kellett a rakományt, beindítani a hajtóműveket, s ez mind időbe tellett. A gyakorlott munkásoknak ez mindössze pár percet jelentett, ám a csillagrombolóval a fejük fölött Shadreenek óráknak tűnt. Türelmetlenül fészkelődött a pilótafülkében. Tiberiusra gondolt, a rohamosztagosra. Még csak most kezdte felfogni, micsoda teher nehezedhetett a férfi vállára. Ám ennek ellenére nem értette az öngyilkosságát. Tényleg nagyon sokat jelenthetett neki a Birodalom, ha haláláig hű maradt hozzá. Ugyanakkor, amiket mondott, azok tényleg elgondolkodtatóak voltak. Vajon mi történne, ha megnyernék a háborút? Az áldozatok tényleg nem hiábavalók? Egészen idáig biztos volt a dolgában, ám most kétségek gyötörték.
Az éjszakát hirtelen villódzó fények töltötték be. Az égbolton egy űrcsata bontakozott ki, zöld és vörös nyalábok villantak fel, s robbanások fénye látszódott. Csak remélni tudta, hogy nem az övéik semmisültek meg. Időközben az első transzport lassan felemelkedett, s ettől némiképp lenyugodott. Az átlátszó acélüveg kabintető lezárta a pilótafülkét, s a vadászgép felemelkedett. A bombázók még nem érkeztek meg. Lokalizálniuk kellett a bázist, és az éjszaka is egyelőre az ő esélyeiket növelte. De vajon meddig?
- Nyolcas, várj meg! – hallatszott Barak hangja Syerra hangszórójából. A lány nem lassított, tudta, hogy a társa így is be fogja érni, ha akarja. Ionágyújával célba vett egy, éppen Moron felé tartó sandát. A célzár kattant, ő pedig ujjának egyetlen határozott bökésével útnak indította a kékesen derengő töltetet. Telibe találta az interceptort, aminek elektromos rendszerei azonnal felmondták a szolgálatot. A kis vadászgép irányíthatatlanul pörögve megindult a bolygó atmoszférája felé.
- Kösz, nyolcas – hálálkodott Moron.
- Ugyan, nincs mit – mosolygott a lány, miközben a szárnyembereként mellé osztott Barak után indult. A fiú a lendülettől vezérelve elsiklott a hirtelen lefékező Syerra mellett.
- Megvagy? – aggodalmaskodott a bakurai pilóta.
- Meg. Csak kilőttem egy sandát.
- Szerintem Tanoshikka dolga, hogy fedezze Moront.
- Rendben, persze – Syerra meglepődött a fiú hangjából kiérződő enyhe élen. Ő csak lelőtt egy TIE-t… A célkereső képernyőjén egy újabb vadászt jelző vörös pont jelent meg. – Én rámegyek arra a gépre. Fedezel?
Barak tisztelgésképpen megbillentette az X-szárnyúja egyik vezérsíkját, és a lány után eredt.
Az interceptor észrevette a közeledésüket, és élesen kitért balra… ahol már várta Barak. A birodalmi pilóta leadott pár lövést, amik enyhén meggyengítették ugyan a fiú pajzsát, de áttörni nem törték át. Az X-szárnyú quadlézerének egyesített találata szilánkjaira robbantotta a gömb alakú pilótafülkét, acélüveg és műanyag törmeléket hagyva maga után.
A többiek felől is diadalittas kiáltások (a pilóták nagy része), morgások (Tanoshikka), illetve „fogjátok már be” és egyéb hasonló jellegű kommentárok (Hennora) jelezték az osztag sikereit.
- Tizenegyes, két farkad is nőtt! – figyelmeztette Connie Narut miközben nagyban dolgozott azon, hogy az említett TIE-pilóták már ne sokáig boldogítsák a Birodalmi Flottát.
- Jó tudni – felelte az arkanai a szokásos, nemtörődöm hangnemben. Leírt egy hurkot, hogy a sandák hátába kerüljön, majd leadott egy dupla protontorpedó-lövést. A ét töltet szinte lehetetlennel határos pontossággal találták el az áldozataikat, akik megpróbáltak ugyan kitérni támadójuk lövései elől, de az elektromos rendszerek által irányított torpedókkal szemben nem bizonyultak elég mozgékonynak. A lövedékek pontosan a TIE-k hajtóműveibe fúródtak, és a két hajó eltűnt egy hatalmas, dupla villanás keretei közt.
- Szép volt, Hennora – füttyentett Dorf Gennty.
- Tisztában vagyok vele – hangzotta hűvös válasz.
- Kösz, nyolcas – hálálkodott Moron.
- Ugyan, nincs mit – mosolygott a lány, miközben a szárnyembereként mellé osztott Barak után indult. A fiú a lendülettől vezérelve elsiklott a hirtelen lefékező Syerra mellett.
- Megvagy? – aggodalmaskodott a bakurai pilóta.
- Meg. Csak kilőttem egy sandát.
- Szerintem Tanoshikka dolga, hogy fedezze Moront.
- Rendben, persze – Syerra meglepődött a fiú hangjából kiérződő enyhe élen. Ő csak lelőtt egy TIE-t… A célkereső képernyőjén egy újabb vadászt jelző vörös pont jelent meg. – Én rámegyek arra a gépre. Fedezel?
Barak tisztelgésképpen megbillentette az X-szárnyúja egyik vezérsíkját, és a lány után eredt.
Az interceptor észrevette a közeledésüket, és élesen kitért balra… ahol már várta Barak. A birodalmi pilóta leadott pár lövést, amik enyhén meggyengítették ugyan a fiú pajzsát, de áttörni nem törték át. Az X-szárnyú quadlézerének egyesített találata szilánkjaira robbantotta a gömb alakú pilótafülkét, acélüveg és műanyag törmeléket hagyva maga után.
A többiek felől is diadalittas kiáltások (a pilóták nagy része), morgások (Tanoshikka), illetve „fogjátok már be” és egyéb hasonló jellegű kommentárok (Hennora) jelezték az osztag sikereit.
- Tizenegyes, két farkad is nőtt! – figyelmeztette Connie Narut miközben nagyban dolgozott azon, hogy az említett TIE-pilóták már ne sokáig boldogítsák a Birodalmi Flottát.
- Jó tudni – felelte az arkanai a szokásos, nemtörődöm hangnemben. Leírt egy hurkot, hogy a sandák hátába kerüljön, majd leadott egy dupla protontorpedó-lövést. A ét töltet szinte lehetetlennel határos pontossággal találták el az áldozataikat, akik megpróbáltak ugyan kitérni támadójuk lövései elől, de az elektromos rendszerek által irányított torpedókkal szemben nem bizonyultak elég mozgékonynak. A lövedékek pontosan a TIE-k hajtóműveibe fúródtak, és a két hajó eltűnt egy hatalmas, dupla villanás keretei közt.
- Szép volt, Hennora – füttyentett Dorf Gennty.
- Tisztában vagyok vele – hangzotta hűvös válasz.
Rodhar commodore a radarokat figyelte. Mintegy tíz keresztszárnyú vadász bocsátkozott harcba az elfogókkal. A lázadók gépei méltónak bizonyultak hírnevükhöz, s rendet vágtak a Birodalmi űrhajók sorában. „Csak el ne bízzák magukat…” –gondolta. Odalépett a repülésirányító tiszthez s megszólalt.
-A TIE-ok maradjanak a hajó mellett fedezékben! Ha hullámokban támadnak, könnyedén leszedik őket. Egyszerre kell, hogy rájuk zúduljanak. –A tüzérségi tisztekhez fordult. -Minden elhárító üteg tüzeljen a vadászokra! Távol kell tartanunk őket, amíg elég harcigép gyűlik össze. A nehéz turbólézerek pedig lőjenek arra a Nebulonra!
A nehézütegek akár tíz fénypercnyi távolságra is ellőhettek, így az ellenség bőven a hatósugarukon belül volt. A Fekete Rózsa szemből közelítette meg a lázadókat, ezért a nyolcból csak két ágyú fordulhatott a célra, de azok azonnal lőni kezdtek, melybe még a hajótest is beleremegett.
-Hogy állnak a bombázók?
-Hamarosan indíthatóak!
-Húzzanak bele! Nem késlekedhetünk. Azonosították már a lázadók bázisát?
-Megvannak a koordináták.
A kapitány nem szólt semmit, csak a bolygót bámulta. Bár tudta, hogy a letapogatók azonnal érzékelik a felbukkanó hajókat, mégis valahogy megnyugtató volt a saját szemével is ellenőrizni a terepet. Aggasztotta, hogy még nem bukkantak fel a lázadók teherhajói. Valószínűtlennek tűnt, hogy csak egy fregattal, s pár vadásszal érkeztek.
-Helyzetjelentést! –kiáltotta türelmetlenül.
-Az összes harcoló egységet kilőtték.
-Kárjelentést!
-A veszteség egy tucat vadász.
-Az ellenségé?
-Zéró.
A commodore szája sarka enyhén megrándult, de nem szólt semmit. A katonák csak fogyóeszközök voltak, akikért nem kár. Nem is az életüket sajnálta, hanem a dicsőségét. Bár elhanyagolható veszteségről lehetett beszélni, egója nem tűrhette, hogy megtorolás nélkül hagyja a helyzetet. A galaxis leggyorsabb vadászgépei álltak a rendelkezésére, s bízott az erejükben. Ezek már nem azok a papírmasé TIE vadászok voltak, az ormótlan hexagonális napelem táblákkal.
-Hány TIE gyűlt össze?
-Öt raj. Húsz gép, uram.
-Támadjanak! Innentől folyamatos hullámokban indíthatják a többit!
Mialatt a hegyes orr alól előtűnő fürge gépeket figyelte, gyors fejszámolás végzett. Tizenkettőt kilőttek, húsz elindult, így negyven interceptor maradt. Meg persze öt ágyúnaszád, de azokat nem tervezte bevetni. Ennyi bőven elég lesz. Nagyobb csatákban is győzedelmeskedett már.
-Egy raj hatoljon be a légkörbe és készítse elő a terepet a bombázóknak!- adott ki még egy utolsó parancsot, majd levette parancsnoki sapkáját, s hátrasimította haját. Jelképes mozdulatvolt, rövid, sörteszerű frizurája sosem szorult rendezésre.
Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg az egész konvoj a levegőbe emelkedett. Shadree türelmetlenül dobolt a botkormányon, körmei halkan, ütemesen kopogtak a műanyag burkolaton. A türelem nagy erény, tanították neki a katonai főiskolán, és ő igyekezett ehhez tartani magát. Nem sok sikerrel. Bosszúsan állapította meg, hogy a társai nagytöbbsége – igen, még az újoncok is – általában nálánál jóval jobban szokta viselni a várakozást. De hogyan legyen az ember türelmes, ha a társai, a barátai odafönt harcolnak egy kereken egy mérföld hosszú gépszörnyeteg ellen?
Ezen megint elgondolkozott. Életében nem sok mindenkit nevezett barátjának. Általában távolságtartó és tüskés volt az emberekkel szemben. Nem bízott meg semmiben és senkiben. Gyermekéveit a Bakurán töltötte, ahol arra nevelték, hogy a Birodalom egy igazságos állam, ami a jóságos Palpatine Császár vezetése alatt virágzott fel. Mint minden gyermek, ő is feltétel nélkül megbízott a felnőttek szavában. A legnagyobb vágya volt, hogy a Birodalmat szolgálja. Bár ahelyett, hogy a korabeli kislányokhoz hasonlóan az Uralkodó személyes szórakoztatóiparában képzelte volna el a jövőjét, ő amióta csak az eszét tudta, katona akart lenni. Lenyűgözték a hőstettek, amikről a szülei meséltek neki. Ők büszkék voltak rá, hogy ilyen nemes hivatást választott. Shadree pedig bízott a Birodalomban, és ügyet sem vetett egy-egy ingadozó társa fecsegéseire. Aztán hatalmasat csalódott. És ezt nem akarta még egyszer átélni. Ez volt az oka, hogy Shadree Stubborn olykor durvának és keménynek látszott. Védte magát. De azok az emberek és idegenek, akik ott fent küzdenek, csak hogy neki és a többieknek legyen ideje kijutni a bolygóról, fokozatosan a barátaivá váltak. Egyeseket jobban kedvelt közülük, mint másokat, de nagyon remélte, hogy mindenki épségben megússza ezt az akciót. Miatta kerültek ilyen helyzetbe.
Nem – helyesbített -, mindez a Birodalom hibája. A legkevesebb, amit megtehetek értük, hogy segítek kijuttatni a konvojt.
- Shadree, figyelsz? – jutott el a tudatáig Jorka hangja. A bothai valószínűleg már percek óta szólongathatta.
A lány megrázta magát, és visszaszorította az emlékeket oda, ahova tartoztak: az agya egy hátsó zugába.
- Persze, persze. Mit is mondtál?
- A konvoj felszállásra kész. A kapitány örülne, ha nem csak egyhelyben lebegnél, hanem beállnál a kísérőalakzatba. Ha túl sokat várakozunk…
- Oké, vettem – fintorgott Shadree. – Megtennéd, hogy a sirámaidat megtartod valakinek, aki vevő rá? Például ajánlanám a kiscsajt. Neki úgyis olyan angyali türelme van…
Előretolta a tolóerő-szabályozó kart, és megindult az erdő fái fölött, elfoglalva a helyét egy kissé nehézkes szállítóhajó mellett. A menet elindult, olyan gyorsan, amennyire csak a hajók sebessége engedte. Ez nem jelentett egy őrületes száguldást, tekintve a transzporterek korlátait.
Észrevétlenül siklottak az atmoszféra és az erdő fáinak fémtartalma által nyújtott jótékony zavarás védelme alatt. A birodalmiak nem vették észre őket. Nem vehették, hiszen először is mással voltak elfoglalva, másodszor pedig ott volt az említett zavarás. Sokan még mindig hittek benne, hogy a Birodalom legyőzhetetlen, de a Yavin óta a másik fél is erőre kapott. Megnőtt a Felkelők önbizalma, és ezzel együtt a győztes hadjáratok illetve a birodalmi veszteségek száma. Tehát a Fekete Rózsának nem feltétlenül voltak olyan jó műszerei, mint azt első ránézésre el lehet várni. Biztonságban voltak. Eddig.
Felzárkózott Jorka gépe mellé, aki épp a konvoj körül körözött, hogy szemmel tudja tartani az összes hajót.
- Nálad minden rendben? – szólt bele a sisakmikrofonjába.
- Ja, egyelőre minden nyugodt. Szerinted tényleg megússzuk?
Shadree elfintorodott.
- Nézzük csak… Odafent egy csapat újonc csatázik, plusz Moron. Egyedül Connie és Tanoshikka mondható teljesítményképesnek. Plusz vegyük azt, hogy az öcsém mindenhova beveri a fejét. Szerintem nem egészen beszámítható. Te mit vonsz le következtetésképpen?
- Meg fogunk halni – nyögött fel a bothai.
- Előbb utóbb mindenképp – vont vállat a lány. – Mindenesetre én nem tervezem, hogy a közeljövőben elpatkolok.
Lassan elérték a bolygó másik oldalát, ahol már bőven a csillagromboló hatókörén kívül voltak.
- Jól van, emberek, kitörésre felkészülni – vezényelt Draver. – Kilépünk a légkörből. Az X-szárnyúak mindenkinek átküldik a koordinátákat, aztán ugrunk. Az Erő legyen magukkal!
Veled is, öreg – gondolta Shadree és felhúzta a vadászgép orrát. A légkör felső rétegeiben egyre ritkult az oxigén és ezáltal a nyomás is csökkent. Az X-szárnyú műszerei lassan követték a változásokat, mígnem az acélüveg ablakon túl feltűnt az űr feketesége. A navigációk komputer még elvégezte az utolsó apró módosításokat, aztán a lány egy titkosított frekvencián átküldte a többi gépnek. Végül, amikor eléggé eltávolodott a bolygótól, meghúzta a hiperhajtómű kallantyúját Egy pillanatig feszült, várakozással teljes csend borult a hajókra. Aztán a két X-szárnyú, nyomukban a többi hajóval eltűnt a hipertérben.
Ezen megint elgondolkozott. Életében nem sok mindenkit nevezett barátjának. Általában távolságtartó és tüskés volt az emberekkel szemben. Nem bízott meg semmiben és senkiben. Gyermekéveit a Bakurán töltötte, ahol arra nevelték, hogy a Birodalom egy igazságos állam, ami a jóságos Palpatine Császár vezetése alatt virágzott fel. Mint minden gyermek, ő is feltétel nélkül megbízott a felnőttek szavában. A legnagyobb vágya volt, hogy a Birodalmat szolgálja. Bár ahelyett, hogy a korabeli kislányokhoz hasonlóan az Uralkodó személyes szórakoztatóiparában képzelte volna el a jövőjét, ő amióta csak az eszét tudta, katona akart lenni. Lenyűgözték a hőstettek, amikről a szülei meséltek neki. Ők büszkék voltak rá, hogy ilyen nemes hivatást választott. Shadree pedig bízott a Birodalomban, és ügyet sem vetett egy-egy ingadozó társa fecsegéseire. Aztán hatalmasat csalódott. És ezt nem akarta még egyszer átélni. Ez volt az oka, hogy Shadree Stubborn olykor durvának és keménynek látszott. Védte magát. De azok az emberek és idegenek, akik ott fent küzdenek, csak hogy neki és a többieknek legyen ideje kijutni a bolygóról, fokozatosan a barátaivá váltak. Egyeseket jobban kedvelt közülük, mint másokat, de nagyon remélte, hogy mindenki épségben megússza ezt az akciót. Miatta kerültek ilyen helyzetbe.
Nem – helyesbített -, mindez a Birodalom hibája. A legkevesebb, amit megtehetek értük, hogy segítek kijuttatni a konvojt.
- Shadree, figyelsz? – jutott el a tudatáig Jorka hangja. A bothai valószínűleg már percek óta szólongathatta.
A lány megrázta magát, és visszaszorította az emlékeket oda, ahova tartoztak: az agya egy hátsó zugába.
- Persze, persze. Mit is mondtál?
- A konvoj felszállásra kész. A kapitány örülne, ha nem csak egyhelyben lebegnél, hanem beállnál a kísérőalakzatba. Ha túl sokat várakozunk…
- Oké, vettem – fintorgott Shadree. – Megtennéd, hogy a sirámaidat megtartod valakinek, aki vevő rá? Például ajánlanám a kiscsajt. Neki úgyis olyan angyali türelme van…
Előretolta a tolóerő-szabályozó kart, és megindult az erdő fái fölött, elfoglalva a helyét egy kissé nehézkes szállítóhajó mellett. A menet elindult, olyan gyorsan, amennyire csak a hajók sebessége engedte. Ez nem jelentett egy őrületes száguldást, tekintve a transzporterek korlátait.
Észrevétlenül siklottak az atmoszféra és az erdő fáinak fémtartalma által nyújtott jótékony zavarás védelme alatt. A birodalmiak nem vették észre őket. Nem vehették, hiszen először is mással voltak elfoglalva, másodszor pedig ott volt az említett zavarás. Sokan még mindig hittek benne, hogy a Birodalom legyőzhetetlen, de a Yavin óta a másik fél is erőre kapott. Megnőtt a Felkelők önbizalma, és ezzel együtt a győztes hadjáratok illetve a birodalmi veszteségek száma. Tehát a Fekete Rózsának nem feltétlenül voltak olyan jó műszerei, mint azt első ránézésre el lehet várni. Biztonságban voltak. Eddig.
Felzárkózott Jorka gépe mellé, aki épp a konvoj körül körözött, hogy szemmel tudja tartani az összes hajót.
- Nálad minden rendben? – szólt bele a sisakmikrofonjába.
- Ja, egyelőre minden nyugodt. Szerinted tényleg megússzuk?
Shadree elfintorodott.
- Nézzük csak… Odafent egy csapat újonc csatázik, plusz Moron. Egyedül Connie és Tanoshikka mondható teljesítményképesnek. Plusz vegyük azt, hogy az öcsém mindenhova beveri a fejét. Szerintem nem egészen beszámítható. Te mit vonsz le következtetésképpen?
- Meg fogunk halni – nyögött fel a bothai.
- Előbb utóbb mindenképp – vont vállat a lány. – Mindenesetre én nem tervezem, hogy a közeljövőben elpatkolok.
Lassan elérték a bolygó másik oldalát, ahol már bőven a csillagromboló hatókörén kívül voltak.
- Jól van, emberek, kitörésre felkészülni – vezényelt Draver. – Kilépünk a légkörből. Az X-szárnyúak mindenkinek átküldik a koordinátákat, aztán ugrunk. Az Erő legyen magukkal!
Veled is, öreg – gondolta Shadree és felhúzta a vadászgép orrát. A légkör felső rétegeiben egyre ritkult az oxigén és ezáltal a nyomás is csökkent. Az X-szárnyú műszerei lassan követték a változásokat, mígnem az acélüveg ablakon túl feltűnt az űr feketesége. A navigációk komputer még elvégezte az utolsó apró módosításokat, aztán a lány egy titkosított frekvencián átküldte a többi gépnek. Végül, amikor eléggé eltávolodott a bolygótól, meghúzta a hiperhajtómű kallantyúját Egy pillanatig feszült, várakozással teljes csend borult a hajókra. Aztán a két X-szárnyú, nyomukban a többi hajóval eltűnt a hipertérben.
-Uram, a bombázók indulásra készek!
Az ablakon kibámuló commodore felkapta a fejét.
-Induljon a támadás! Egy kötelék szegődjön melléjük!
Az ütközetből négy interceptor vált ki, s felzárkóztak a három bombázó mellé. „Most megvagytok!”- gondolta.
-Uram! A fregatt megfordul!
-Menekülnek. Minden üteggel SORTŰZ! –ordította.
A nehéz turbólézerek mellé az ionágyúk és a többi fegyver is csatlakozott. A Nebulon-B pajzsai ezt már nem bírták, s robbanások egész sora szakította fel a hajótestet.
-Minden vadász repüljön rá a hajóra! –parancsolta. –Most végzünk velük!
Ám mielőtt megadhatták volna a kegyelemdöfést, az űrhajó hiperűr sebességre ugrott. Rövidesen a vadászok is irányt váltottak, s bár a TIE-ok rájuk tapadtak, a pajzsaik éppen elég ideig tartottak ki ahhoz, hogy fedezzék a visszavonulást. Másodperceken belül el is tűntek, s a csata egyszeriben véget ért.
-Elmentek.- mondta az egyik kezelő.
-Van szemem. –hangzott a kapitány hideg felelete.
-U-uram, -szólt félénken egyik embere. –A bombázók jelentették, hogy a tábor üres. Néhány őslakót találtak csak, de a lázadóknak nyoma sincs.
A kapitány nem szólt semmit, csak megfordult, s lassú léptekkel elhagyta a hidat. Mielőtt az ajtó bezárult mögötte, még hallotta az első tiszt hangját.
-Nálam a kormány! A hadműveletet folytatjuk. Készítsék a felszíni csapatokat, ha a bombázók végeztek, partra szállunk.
A commodore nehéz léptekkel ment a kabinjába. Kudarcot vallott, a lázadók megszöktek az orra elől, s ő, mint valami mamlasz, tehetetlenül nézte. Vett egy mély levegőt, majd beállt a holokivetítő érzékelő körébe, hogy felvegye a kapcsolatot az admirálissal.
-Uram, a lázadók sajnos elmenekültek, de a bolygót bevettük. –jelentette szenvtelen hangon. –Úgy tűnt számítottak ránk s a vártnál nagyobb erővel voltak jelen. A veszteség elhanyagolható
-Nem érdekelnek a kifogások!- felelte szigorúan az admirális. –Váratlan helyzet adódott, s ön nem felet meg. Hibázott, kapitány. Szerencséje, hogy nem Vader nagyúrtól kapta a feladatot. Különben már nem élne.
Wah Rodhar jól tudta, hogy milyen szerencséje volt. A Birodalmi csillagrombolók parancsnokai rövid pályafutásnak örvendhettek csak, hála Darth Vader sajátos büntetési módszereinek.
-Tudom, uram.
-Folytassa a feladatát , gyűjtsenek be minél több növényt! Az Uralkodó már türelmetlen.
-Igenis! –szalutált, majd kikapcsolta a kommunikátort.
Rövidesen visszatért a hídra, ahol örömteli hírrel fogadták. A felszíni csapatok első hulláma sikeresen földet ért. Az őslakók nem tanúsítottak ellenállást, így könnyedén biztosíthatták a terepet.
-Az agyasok kompja indulhat. –parancsolta. –Azt ajánlom, siessenek. Szeretnék minél hamarabb végezni.
-Felvegyük a kapcsolatot a bennszülöttekkel?
-Felesleges. Indítsanak el néhány osztagot, s égessék fel a falvaikat. Lehet, hogy semlegesen viselkedtek, de aki nem velünk van, az ellenünk!
Mielőtt újra távozott, még odaszólt embereinek.
-A hajóm legyen készen! Én is lemegyek.
- Gazdám azt kérdezi, hogy ön hallotta–e, ahogy az imént felszólította önt arra, hogy térjen ki – tolmácsolta Csipogó Tanoshikka artikulálatlan üvöltését.
- Oké, oké, vettem! – kiáltott vissza Moron, miközben félrerántotta a gépét. Egy lézersugár közvetlenül a bal alsó szárnya alatt húzott el, megpörkölve a fémborítást. Ezt épp, hogy csak megúszta. Egy interceptor röpült el mellette, nyomában a vukival, akinek feltett szándéka volt, hogy az ellenséges osztagot megszabadítsa egy felesleges géptől.
Moron egy orsóval utánuk indult, hogy segítsen a társának, de terve végrehajtásában megakadályozta egy vadászhármas. A TIE-pilóták nyilván nem szívesen látták őket a csillagrombolójuk környékén.
- Kezd komolyan elegem lenni belőletek – morogta a fiú. Dugóhúzóba döntötte a vadászt, amivel egyet sikerült is leráznia a három TIE közül, de kettő még mindig rá volt tapadva.
És akkor meglátta őket. A hagyományos csillagvadászoktól elérő, légköri repülésre specializált kidolgozású gépek voltak. TIE-bombázók.
A pillanatnyi figyelemelterelődés elég volt, hogy a folyamatos lézertűz áttörje a pajzsát. A találat nyomán szikrák pattantak ki a műszerfalból, ráadásul egy letört fémdarab beleállt az alkarjába. Rémülten kapott oda, és igen csak megkönnyebbült, amikor tudatosult benne, hogy nem vérzik túlságosan. Ezek szerint a szilánk nem ért artériát. De amikor fel akarta emelni a balját, hogy közelebbről is megvizsgálhassa a sérülést, az alkarjának izmai nem engedelmeskedtek.
Elmotyogott egy kacifántos káromkodást, amit még Shadreetól tanult.
- Kettes, jól vagy? Kettes, válaszolj!
- Élek, nyolcas – felelte a fiú, miközben bal kezével megnyomta az X-szárnyú vészindítójának gombját. A hajtóműben nem keletkezhetett nagyobb sérülés, mert minden különösebb probléma nélkül beindult. – Viszont nem tudom mozgatni a bal kezemet.
- Minden X-szárnyúnak: küldetés teljesítve. A Wind elindul a találkozási pont felé.
A pilóták sorban nyugtázták Jonson bejelentését. A fregatt – ami tulajdonképpen első ránézésre nem tűnt alkalmasnak hiperugrásra, egy kék villanás kíséretében eltűnt.
- Rendben, Bíbor osztag, követjük az anyahajót – vezényelt Connie. – Moron, tudsz ugrani?
- Ja, azt hiszem. Legalábbis a műszerei azt mondják.
- Oké. A többiek?
Mindenkitől pozitív megerősítés érkezett. A gépek ugyan elszenvedtek egy-két kisebb-nagyobb sérülést, de többnyire működőképesek maradtak
- Rendben, akkor háromra ugrunk. Egy… kettő…most!
És a Bíbor osztag eltűnt a hiperűr örvénylő kavalkádjában, magára hagyva a Fekete Rózsát.
A lambda osztályú űrkomp komótosan ereszkedett alá a légkörben. A felhőrétegből kiérve pár száz méterrel a fák fölött repült. Alatta a végtelen őserdőből több helyen is vaskos fekete füstcsíkok emelkedtek a magasba. Mindössze két nap alatt szinte az összes őslakos települést felszámolták, a túlélőket pedig az erdőbe kergették, de nem üldözték őket. A szállítón ülve Wah Rodhar arra gondolt, milyen rútul itt hagyták szerencsétlen sebiriket. Nem mintha sajnálta volna őket, de meglepő volt, hogy a felkelés „jófiúi” ilyen könnyedén hátrahagyták jótevőiket, áldozatul a rohamosztagok elsöprő tűzerejének.
Egy nagyobb tisztás fölé érve a hajó lelassított, leszálló talpai kinyíltak, miközben szárnyai felemelkedtek. Finom huppanás jelezte a földet érést, s a leszálló rámpa lenyílt. Azonnal forróság öntötte el a fedélzetet, s a levegő is fojtogató volt. A kapitány hunyorogva hagyta el a járművet, régen volt már, hogy utoljára természetes fény érte az arcát, vagy hogy egyáltalán légköri levegőt szívott. Kicsit szokatlan volt neki a rengeteg illat, a szellő mozgása, de a hőséget leszámítva egész kellemesnek találta. A talaj puha volt, a fű besüppedt a lába alatt, s fémpadlóhoz szokott lábai bizonytalanul keresték az egyensúlyt.
Egy, piszkos, barna ruhás fickó lépett oda hozzá, idétlen parafa kalapban.
-Üdvözlöm kapitány! –köszöntötte.
-Hogy haladnak? –tért a tárgyra a commodore.
-Remekül, uram. A dicsőséges Palpatine császár elégedett lesz a munkánkkal, máris több tucat hasznos növényt fedeztünk fel. Sikerült szintetizálnunk egy gyorsan ható idegmérg…
-Értem. –vágott közbe. –Gyűjtsenek be minél több mintát, aztán indulás! De az én hajómon nincsenek kísérletek!
-Igenis, uram!
-Százados! –fordult az egyik rohamosztagoshoz. –A fejvadász megérkezett már?
-Igen, kapitány. Erre jöjjön!
A katona a fák közé vezette őket, s rövid séta után egy másik sík területre értek. Ez már nem természetes mező volt, a lépegetők döntötték ki a fákat. Távolabb látszott is egy ösvény, melyet az egyik AT-AT vágott magának a több száz éves növények között.
A tisztáson egy különös űrhajó állt. A törzse nem lehetett hosszabb harminc méternél, de maga mögé hajtott szárnya megduplázta a méretét. Maga jármű viszonylag új építésűnek tűnt, bár külseje elég szakadtnak látszott, persze a fejvadászok előszeretettel álcázták így a hajóikat. Az űrjármű előtt egy lila páncélt viselő mandalori állt. Még a tapasztalt commodore hátán is végig futott a hideg, hiszen a fickó a legendás Boba Fettre emlékeztette. Erőt vett magán, s határozottan lépett oda „vendégéhez”.
-Üdvözlöm a Sebirisen, Werdon Keed.
A fejvadász csak biccentett, majd a sisak által torzított hangon megszólalt.
-A feladat?
-Kutassa fel nekem a lázadókat!
-Az egész flottát?
-Ne! Nekem csak azok kellenek, akik itt táboroztak. Van egy befejezetlen ügyünk…
-Meglesznek!
-Van még valami. Nekem dolgozik, nem a Birodalomnak, világos?
-Igen. A fizetség?
-Már utaltam az előleget. A többit majd akkor, amikor a füstölgő hajóroncsaik között séta repülhetek.
A mandalori ismét csak főhajtással válaszolt, majd beszállt az űrhajójába. A jármű halk búgással felemelkedett, s mikor kellő magasságba ért, szárnya a törzs alá hajlott. Olyan volt, mint egy túlméretezett B-szárnyú. A fejvadász gépe egy pillanat alatt iszonyatos sebességre gyorsult, s eltűnt a fényes égbolton. Wah Rodhar is elindult, vissza a hajójához. Nem szeretett sokáig távol maradni szeretett Fekete Rózsájától.
Írta:
Szűcs Attila
Sanchia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése