Hogy mi az árulás, azt a tett dátuma dönti el.
Az űrállomás egykor még üzemanyag raktárként funkcionált. Még a Klónháborúk idején a szakadárok csatahajói itt vették fel az üzemanyagot. A háború véget ért, és most egy Nebulon B osztályú űrfregatt közeledett felé. A hangárból elősuhant egy komp, majd elindult a komplexum felé.
Draver kipillantott a pilótafülke ablakán az egyre jobban zsugorodó Corellian windre, majd előre az állomásra.
– Semmi ellenséges aktívitás – szólalt meg a komból Jonson hangja. – Biztos, hogy ez a fickó megbízható?
A kapitány elvigyorodott, lenyomott pár gombot, ezzel felkészült a dokkolásra. Jonson folyamatosan bizonyítani akarja a hűségét, azóta mióta kihozták a Caridáról és azóta a szerencsétlen eset óta a defelel.
– Erdvin Samdinys ötször mentette meg az életem.
Az állomás hangárját védő fémlemez félresiklott.
– Három vadászt és egy kommandóscsapatot azért készenlétbe tartok.
Draver bólintott. A komp bekúszott a hatalmas terembe.
– Azt reméltem is.
– Uram… vigy…az…onn… sssss – az első tiszt hangja statikus zörejbe fulladt. Draver megütögette a kommunikátort. A közeli csillagköd lehet. A hangár túlsó végéből egy kis csapat közeledett, rodiakból és duroszokból állt, a vezetőjük egy vékony ősz hajú férfi volt, az állán kecske szakállt viselt. A kapitány egyből felismerte Erdvin Saminyst. Leeresztette a rámpát, majd lesétált rajta.
– Draver, megöregedtél.
– Te is – üdvözölte régi barátját a kapitány.
– És persze az éberséged is lankadt. Draver Margae, a vérdíj: húszezer kredit. Vád: Zendülésbe való részvétel, emberiség elleni bűntettek és a birodalmi tulajdon rongálása – Samdinys kezében már ott volt a lézerpisztoly. Draver pedig elkezdte magát átkozni, hogy valaki hogy lehet ilyen bolond, mint ő.
Előkapta ő is a saját fegyverét, gondolkodás nélkül hasba lőtte a Samdinys mellett álló duroszt, majd a barátjára fogta a fegyverét, de nem tudott lőni. Erdvin viszont igen. Egy kék villanás, és a Corellian wind kapitánya átadta magát a sötétségnek.
Jonson tanácstalanul nézte a kommunikátort.
– Ki tudunk, üzeni? – kérdezte.
A duroszi kommunikációs tiszt bólintott.
– Akkor ez nem interferencia, ez csapda!
– Uram – kiáltott fel Jissin. A homokszínű hajat viselő kuati nő az állomás felé mutatott, az elindult feléjük, a következő pillanatban pedig tűzet nyitott rájuk. Az elhárítópajzsok megremegtek az ósdi turbólézerek találatai nyomán.
– Kitérő manőver!
Az állomás lassan feléjük tartott, folyamatosan öntve a tűzet az ágyúiból. Jonson még kiszúrta, ahogy egy hajó kisiklik az egyik oldalsó hangárból. Mondta Dravernek, hogy ne bízzon meg a barátjában, megmondta…
– Tűz a protontorpedókkal! – a protontorpedók az állomás központi részébe csapódtak be. A helyükön lángrózsák nyíltak, amiket újabbak követtek, végül felfalták az állomást. Jonson a távolba meredt, a kezei ökölbe szorultak. – Minden tisztet kérek az eligazítóba, a kapitányt elrabolták.
- Hát ez marha jó – füstölgött Connie. – Pont, mint a Vjunon!
És valóban így is gondolta: vezetőjük, Draver eltűnt. Vagyis elrabolták. Bár, a Vjunon még Jonson is beájult, most pedig semmi baja nem esett, jó, hogy volt velük egy magasabb rangú tiszt.
Ugyan négy pilótát, akik ott voltak anno a Vjunon, nem érte komolyabb trauma, de a többi nyolcat… Hát ők csak lestek ki a fejükből, nem volt, ki egyengesse utukat, mert hát ez a személy mindig is Draver volt, akire biztosan támaszkodhattak.
A legénység is nyomottabb volt, bár ők nyilvánvalóan azért izgultak, hogy ne rontsanak el semmit a mentőakció során.
- Mentőakció? – hördült fel az eligazítóban Jonson. – Azt sem tudjuk, túlélték-e a robbanást. Vagy hogy ha túlélték, merre mentek!
- A legjobbakban kell reménykedni! – kiáltotta Syerra. Az egész Bíbor osztag bólogatott.
- Akkor is – mondta Jonson.
- Maga a Birodalomnál szolgált, nemde? – vetette közbe Shadree. – Ott plántálták magába, hogy a bajtársakat a szarban hagyja, mi?
- Stubborn, én megértem magát – nézett rá átható tekintettel Cane. – De én immáron nem állok a Birodalom oldalán. Én magukkal vagyok. Nekem sem könnyű, hogy a hadnagy úr eltűnt, és mindent megteszek…
- Hát azt nem látom – dünnyögte közbe Shadree.
- És különben sem beszélhet így a felettesével, pilóta – zárta le a vitát Jonson. Tekintetéből olyan hűvös elegancia sugárzott, hogy azt már majdnem markolni lehetett volna. – Mindenki maradjon készenlétben. Ha megtudunk valamit, akkor rögtön pattannunk kell.
Azzal elhagyta a termet.
- Ezért kellett behívni? – kérdezte Barak tágra nyílt szemekkel.
- Hát látod – morogta a testvérének Shadree. – Bunkó.
- Azért látod, hogy neki sem könnyű – kezdte az anyáskodást Connie. – És igaza van, nem beszélhetsz így a feljebb valóiddal! Az, hogy az osztagon belül csipkelődünk, az nem ugyanaz – tette hozzá, látva Stubborn szóra nyíló száját.
Draver felébredt.
Mindene fájt. De hát erre nagyon is számított. Ez azonban nem az a fájdalom volt, ami minden kábítás után utóhatásként szolgált, hanem valami más volt a dologban. Nyelvén fémes ízt érzett, ami sejtetett valamit. Aztán, megerősítésképpen, egy hang szólalt meg:
- Erősen be lettél nyugtatózva.
Erdvin Samdynis – gondolta Draver. A fogát csikorgatta volna, már ha tudott volna mozogni. De nem. A szer olyannyira lebénította, hogy még a legkisebb, legjelenteéktelenebb ínszalagja sem rezdült. Így hát csak forgatta a szemét, mert azt még tudta mozgatni. Hamarosan, elfáradva a rövid idejű, állapotához képest nagy erejű mozgástól, az is elernydt, és a szeme is lecsukódott.
- Ne aggódj – folytatta Samdynis. „Ne aggódjak?” mondta volna Draver. Sok mindent mondott volna még régi barátjának… - Nem fogsz szarba kerülni. Vagyis igen, de nem leszel sokáig benne, hogy beleragadj, és elnyljen a bűze.
„Ebben a seggfejben egy költő veszett el” morogta magában Margae.
- Leadlak a bircsiknek. De csak a pénz kell. Tudod, földönfutóvá váltam. Viszont nem akarok neked rosszat. Ezért, mikor odaérünk, a következő hajnalban megszökünk.
„Fantasztikus” gondolta Draver.
- A barátaid pedig – mondta Erdvin -, lázadók, igaz? Mivel birodalmi bolygóra viszlek, leadok egy jelzést nekik, hadd tapogatózzanak a birodalmiaknál. Tehát a bolygóra mennek, megostromolják, te pedig szabad leszel. Két kőcséri patkány egy csapásra.
„Hm, okosabb, mint gondoltam” döntötte el véleményét régi ismerőséről Draver. „Meg lehet próbálni.”
És elmosolyodott volna, de a nyugtató miatt már ennyi ereje sem maradt.
- Teljes készültség – riasztotta fel Barakot mély álmából ez a kiáltás. – Ismétlem, teljes készültség! Tudjuk, hol van Margae kapitány!
A fiatal pilóta azonnal felöltözött, majd rohanni kezdett a folyosón. Az eligazító terembe érkezett. Jonson már ott állt, előtte egy bolygó holografikus képe. A Bíbor Osztag többi tagja már ott ült, Barak csatlakozott hozzájuk.
- Egy durosz csempész találkozott Samdynis hajójával a Belsavis felett, az információi szerint a Dorol bolygó felé tart. Itt egy nagyobb birodalmi erőd található, itt fogják átadni a kapitányt a birodalmiaknak. A tervem a következő. – Megnyomott egy gombot a pulton, mire a bolygó helyén megjelent a birodalmi erőd képe. A központjában egy piramis formájú irányítótorony, a falak sarkánál pedig lövegtornyok. – A támadásban részt vesz a Rebel Ingle korvett is, az X szárnyúak lecsapnak a bázisra, miközben egy kommandós csapat behatol, majd rajta ütnek a birodalmiakon.
- Vagy van egy másik - szólalt meg Caern. - Átveszi a parancsnokságot a hajón.
– Elnézést, de a kapitány kimentése nekem jobban tetszik. Tudtommal még nincs semmi sem veszve, magáért is megtenné.
- És ön? - kérdezte a bothai.
- Megtenném - mondta éllel a hangjában Jonson. - Gépre mindenki, készüljenek a támadásra.
A csempészhajó leszállt a Doroli bázis leszállópályáján. Dravert megbilincselve vezették le a hajó rámpáján. A hátán négy duroszi őr. A leszállópálya túlsó végében egy szürke egyenruhás birodalmi tiszt állt, mellette öt birodalmi rohamosztagos állt.
- Draver Margae kapitány. A Mygeeto felett elkövetett manőverét tanítják az Akadémián.
Samdynisre sandított. Abban a csatában szedte rá az Erdvinre tapadt trivadászt, és ez volt érte a hála.
- Akkor a tisztelete jeléül nem engedne el?
- Dehogy, megy a Kesselre. Ezért nekem előléptetés jár.
- És mi lesz a pénzemmel? - kérdezte Samdynis.
- Majd akkor megkapja, hogy ha a kapitány a csillagrombolón lesz.
Samdynis indulatosan köpött, majd ránézett a rohamosztagosokra, akik egyből ráfogták a fegyvereiket.
- Csodás. - mondta Samdynis, majd megfordult, és feltrappolt a rámpán.
„Úgy látszik, nem csak nekem megy szarul.”gondolta a kapitány.
A Corellian wind és a Rebel Ingle olyan pontosan léptek ki a fénysebességről, hogy szögmérővel és vonalzóval sem lehetett volna jobban eltalálni a helyet. A Dorol vakító fénye ott égett Jonson retinájában, ahogy parancssorával útjára indította a kommandósokat. A Rebel Ingle-ből mentőkapszulák röppentek ki. Ezek, perceken belül már átlépik a Dorol vékony sztratoszféráját.
- Pilóták, felszállni! - kiáltotta Jonson. Kissé feszült volt, Draver nélkül azért többet kellett melóznia, mint a kapitány nélkül, viszont így majdnem teljes szabadságot kapott a taktikázásban.
Az X-szárnyúak hajtóműfényei másodperceken belül ott csillantak fel előtte. A T-65 Szöcskék körözni kezdtek a Nebulon B és a korvett körül, majd számítógépeik beszkennelték az új célpontot: egy kompot.
- Ők lesznek azok! - hördült fel Jonson. - Kapják el!
Az X-szárnyúaknak nem kellett kétszer mondani: azonnal teljes gázzal üldözőbe vették a kompot, annál sokkal gyorsabbak is voltak, vadkacsaként rajzották körül az apró szállítót.
Csakhogy más is mozgásba lendült. Valami sokkal nagyobb...
Egy birodalmi csillagromboló.
- Hidd el, én sem így képzeltem el - mondta Erdvin társalgó hangon. - Úgy volt, már ott átadlak, és hajnalban kiviszlek. Rohadt bircsik, talán...
Hirtelen elhallgatott, mint akire rátör a felismerés.
- A Birodalom tudott a tervemről! - ordította Samdynis. - De vajon honnan?
A komp átsiklott az űrbe, és messziről, úgy tíz kilométerről már látni lehetett a Nebulon B és a Rebel Ingle Erdvyn Samdynis számára igencsak megnyugtató sziluettjét.
- Azért a barátaid itt vannak - bólintott megkönnyebbülten. - Szólok nekik, hogy békével jöttem...
Csönd. Túl hosszú csönd ahhoz, hogy Erdvyn kapcsolatba lépjen a Wind-del.
- A kriff... - szitkozódott. - Zavarják az adásunkat! Az a rohadt csillagromboló!
Draver volt barátjának most komoly döntést kellett meghoznia. Vagy megközelíti a rebellis hajókat, és megpróbálja tudomásukra hozni, ő barát, vagy a pénz, de egy barát elvesztésének irányába, egy csillagromboló felé indul.
És ő a csillagrombolót választotta.
A doroli bázis szirénái ezen a hűvös esti napon vinnyogtak fel először.
A kommandós csapat becsapódott a bolygó felszínén, és viszonozva a rohamosztagosok tüzét, elkezdett előre nyomulni, fedezéknek használva saját mentőkapszuláikat. A kezdeti lövöldözés felélénkítette a birodalmiakat, és ahogy végignézték osztagaik pusztulását, azon nyomban le is lohasztotta harci kedvüket.
Végül a bázis vezetője, Forcrete admirális elrendelte az azonnali evakuációt. Magában persze mosolygott, mert a kommandósok a kiürült bázison nem fogják megtalálni Dravert, ő már a csillagrombolóján lesz, mire a rebellisek beérkeznek a doroli bázisra.
Forcrete-et a szirénákon kívül más vinnyogás kezdte aggasztani. Sugárfegyverek.
Ez nem lehet! Nem hitte el, hogy a helyőrség semmivé vált. Nem hitte el, hogy ezek a rohadék lázadók akadályozzák az előléptetésében.
Igen, Forcrete-et csak az érdemrend foglalkoztatta, amit Draver Margae kézre kerítéséért kap. Lelkileg egy roncs, egy üldözési mániában szenvedő admirális volt. Megszállottan küzdött azért, hogy előléptessék, holott nem is érdemelné meg, tulajdonképpen egy ugráló senkiként írta bele magát a Birodalom történelemkönyvébe.
Végül magához rendelte rohamosztagos kíséretét, és peckesen lépkedve, a birodalmi tisztek megszokott, hátratett kezes járásával elindult Lambda-kompja felé.
Jouro Truden kiáltása zökkentette ki a komp monoton üldözéséből Syerrát.
- Készüljünk fel a komp elpusztítására!
- Ne olyan hevesen - csitította őt Hennora. - Mi van, ha a kapitány is a hajón van?
- Erre nem gondoltam - értett egyet Jouro.
- Meg amúgy sem kéne mindenkit megölni - mondta Syerra, mindenki tudta, kevésbé tűri az erpszakot.
- Jouro, kérlek, szakadj el a csempész módszerektől - kérte őt Connie. - Rendben, Bíbor Osztag, felkészülni a hátsó pajzs leválasztásához!
Forcrete admirális szembenézett az ő előléptetését megkeserítő, rebellis lázálommal.
Az utolsó, kompjához vezető fordulónál látták meg őket. A csapatok a lázadók jellegzetes szürke ruháját viselték, kezükben a kor legkorszerűbb fegyverei. A rohamosztagosok fedezni kezdték az admirálist, két idióta, akiknek a feljebbvalók védését plántálták a fejébe. Persze egyből leszedték őket, Forcrete meg beugrott egy irányító terembe, le egy földbe süllyesztett irányítópult mögé. Itt várta, hogy elmenjenek a lázadók, vagy legalábbis történjen valami. Ez egy kínos találkozás volt, a kommandósok látták őt gyáván menekülni.
És nem tágítottak. Észrevették, hogy bemozdul a terembe, és rögtön keresni kezdték.
Forcrete halála gyors volt és egyszerű. A fájdalomról ugyanezt már nem mondhatjuk el. Az admirális megőrült. Sorban tépte le ruhájáról a rangjelzéseket, ha már nem léptethetik elő, hát akkor majd azok is vele mennek a sírba. Meggyőzte magát arról, hogy mindig is szörnyű ember volt, hirtelen keserű szájízzel gondolt vissza eddigi pályafutására.
Beleőrült a kitüntetésekért folytatott versengésbe. Elköszönt rég nem látott családjától, már az általa börtönben sínylődő barátaitól, és szemügyre vette a rangjelzést. Immáron nem jelentett neki ez semmit. A fém tárgy a szélénél hegyes volt és éles. Tudta, mit fog tenni, csak elég erő - testileg-lelkileg egyaránt - kellett hozzá. Nem akarta hagyni, hogy mocsok lázadók fogják el, és tegyék hűvösre. ha már úgyis meghal, akkor ne az ellenségei, hanem az vigye a halálba, amiért egész életében küzdött.
Aztán nemes egyszerűséggel szíven szúrta magát saját rangjelzésével, és mire a lázadók órák múlva rátaláltak, és megállapították, Margae kapitány nincs a bázison, Forcrete már csak egy hulla volt a sok közül, teste alatt hosszan szétterülő vértócsával.
Erdvyn Samdynis szitkozódva próbálta elkerülni az elkerülhetetlent. De minden egy pillanat alatt történt. Az egyik lövés leválasztotta a hátsó pajzsát, egy ionlövedék pedig megbénította a hajtóművet. Erdvyn a műszerekre nézett; a csillagromboló még bő három kilométerre volt tőle, ami rettentően sok.
Azonban a mögüle érkező Nebulon B és a korvett mozgásba lendült: lövedékek záporoztak a rombolóra, megállás nélkül, Samdynis gyanította, hogy a legénység zöme, akik még csak nem is kaptak lövészi képzést, azok is az ágyúkhoz vonultak. Az eredménye egy lövésektől megfestett, vörös katlan lett.
És aki szelet vet, vihart arat: a csillagromboló pajzsai megszűntek létezni, és Erdvyn ragyogásokat vett észre, melyek minden lázadó gépből, még az X-szárnyúakból is közeledtek.
Protontorpedók.
És mindegyik elkerülte Erdvin kompját. “Tehát tudják, hogy én nem akarok rosszat.”
Hamarosan pedig vonóhorogba került. Samdynis fellélegezhetett, legalábbis egy időre. Nem fogják megoldani ezt az ügyet egy egyszerű “irgum-burgum”-mal, ebben biztos volt. De számára sok mindent tartogatott még a jövő.
Ahogy a torpedók becsapódtak, és a csillagromboló atomjaira bomlott, Erdvin Samdynis számára láthatóvá vált a jövő képe.
Két nappal később...
Draver elfogadta a kérelmét. Mostantól Erdvin Samdynis a Corellian wind legénységét erősíti. Ahogy ott állt Draver-rel szemben, azt hitte, majd szétrobban, és azért, mert ilyen helyzetbe hozta barátját.
- Azt hiszem, jobban sült el ez az egész, mint terveztem - vigyorgott Margaere Erdvin. - Az a húszezer pedig... Nem számít, sokkal értékesebbet kaptam helyette: néhány jó barátot.
Egymás mellett elindultak a Wind hídján.
- Mikor jutott ez az eszedbe? - tudakolta Draver.
- Mi? Hogy elkaplak?
- Nem, hogy csatlakozol.
- Viccelsz? A Birodalom átbaszott. Ezek után már nincs hová mennem, mert se pénzem, se családom. Itt pedig megkeseríthetem a Birodalom napjait, ráadásul a barátaim körében. Már akkor tudtam, hogy ide jövök, mikor csak lebénították a hajtóműveimet. Tudtam, nem fogtok bántani - itt a Bíbor Osztagra célzott.
- Azért az a bénítás nem volt szép - nézett szúrósan Draver a barátjára. - De ettől el tudok tekinteni. Kérlek, pihenj le, és holnap elkezdhetetd a szolgálatodat. Egy remek taggal bővült a csapatunk.
- Én? Remek? - hebegte megilletődötten Erdvin. - Ó, barátom, köszönöm...
- Magadnak köszönd - mosolygott rá Draver, és vállon bokszolta. - A terved bevált volna, ha nem szállítanak a csillagrombolóra. De most mennem kell, vár az osztagom.
Azzal elváltak, de nem örökre. Draver tudta, hogy az elmúlt napok eseményei összehoztak egy találkozást.
Egy újabb, jó eredménnyel záródó találkozást.
A történet mellékszereplői
Erdvin Samdinys (Richard Dean Anderson)
Forcete admirális (Udo Kier)
A részt írták
The Medium
Kenneth Withaker
Erdvin Samdinys (Richard Dean Anderson)
Forcete admirális (Udo Kier)
A részt írták
The Medium
Kenneth Withaker
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése