Ardana átvágott a gyakorlótéren, be a nagy épület halljába. Halálosan kimerült, ugyanakkor valami furcsa izgatottság járta át.
A sebiris akció után a többiek elbizonytalanodtak vele kapcsolatban. Ezt elsősorban Jorkának köszönhette, aki elterjesztette, hogy ő hívta a lázadók nyakára a birodalmiakat, és igazából ő maga is a Birodalomnak dolgozik. A kijelentés véres vitát vont maga után, aminek következtében őt, és a másik három új tagot kiképzőtáborba küldték, ahol különböző teszteket hajtottak végre. A legnagyobb hangsúlyt persze a pszichológiai vizsgára fektették, hiszen elsősorban az volt a kérdéses, hogy Ardana milyen valószínűséggel árulná el őket.
A zabrak nő magában dohogva lépett be a megadott terembe. Lehet, hogy az előéletében nem művelt éppen szép dolgokat, de amit megígért, ahhoz mindig tartotta a szavát. Legutóbb pedig megesküdött, hogy a lázadókat támogatja, és ez, ha rajta múlik, így is fog maradni.
- Ardana! Üdvözletem- szólította meg őt ekkor egy hang. A zabrak azonnal be tudta azonosítani a forrását: a teremben álló, egyetlen férfi beszélt hozzá.
- Üdv- morogta válasz gyanánt Ardana. Nem szerette az üres udvariaskodást.
- Jöjjön velem! Nos, ahogyan azt sejtheti, megkaptuk a tesztek eredményét, és arra jutottunk, érdemes lenne magának valami külön feladatot adni. Az első küldetés többnyire egyszerű- kezdte a kiképzőtiszt, miközben végigsétáltak egy nagy csapat katona között, akik zavaróan idebámultak. A hangsúlya azonban tökéletesen elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Ardana azonnal gyanakodni kezdjen. Az ilyen mondatok többsége soha nem végződik jól, és ez ezúttal sem történt másként. Az ember férfi ugyanis folytatta:
- Az ön esetében viszont a felmérések elképesztő eredményeket mutattak. Mondhatni, már-már úgy teljesített, mintha természetfeletti képességei lennének- az ember barátságosan Ardanára kacsintott, de a zabrak nő közömbös maradt. Rosszul kezdődik ez a szöveg, és számára különben is összeférhetetlen a kacsintgatás és a magázódás…
- Mindent összevetve úgy döntött a vezetőség, hogy nehezebb feladatot fogunk önre bízni, mint egy átlagos kezdőre.
- Mit kell tennem?- kérdezte Ardana céltudatosan. Nem szerette a mellébeszélést.
- Akad itt egy csempész. A neve Rhufo és a Birodalmat támogatja.
- És le kell kapcsolnom- következtette ki a feladatát a zabrak nő. - Egyedül?
- Nem. Kap maga mellé még három embert.
Embert!, morogta magában Ardana. Igen, az embereké valóban népes faj, de ez nem jogosítja fel őket arra, hogy egyeduralkodóknak érezzék magukat! Lefogadom, hogy a csapatban egy sem lesz belőlük.
- Ugyancsak kezdők, de biztos vagyok benne, hogy remek négyest fognak alkotni. Ön irányító alkat, tudni fogja, mihez kezdjen velük. Az egyik tapasztalt verekedő, én a helyében őt magam mellett hagynám testőrnek.
Mintha én nem lennék képes megvédeni magamat. Pedig az előbb még engem istenítettél. Köszönöm a bizalmat.
- A második az igazi mesterlövész-alkat. Halálpontos messzire, és emellett remek technikus. A harmadik pedig inkább a kém-típus. Bárhová bejut, és bármilyen adatot megszerez és remekül vezet. Nem hisz nekem? Majd meglátja!
Zabrak öreganyámra, mint valami ósdi reklámszöveg. Remélem, nem fogok csalódni bennük. Nem akarnék három pancser miatt én is kipurcanni.
Végigsiettek az épületen, ahol más lázadó katonák tették-vették a dolgukat. Mindannyian alaposan megnézték maguknak Ardanát, és a nő legszívesebben kikaparta volna a szemüket érte. Hangosan persze nem tett megjegyzést és nem is intett be nekik, bár időnként nagyon viszketett a keze egy-egy pofonra.
Kiértek az épületből, majd átsétáltak a hangárba. Ott nagy nyüzsgés fogadta őket, Ardana a forgatagban nem egyszer lemaradt a vezetőjétől. Végül aztán megtalálták az ő járművüket. Közepes méretű hajó - pont négy személyre szabták. A járgány előtt pedig ott ücsörgött… na ne…
- Naomi?- Ardana kérdőn felvonta a szemöldökét, amikor be tudta azonosítani a pilótaruhás lányt. Nem, ez nem lehet. Naomi, mint pilóta? Ez csak egy rossz vicc, ugye?
- Én is hasonlóképp örülök- a lány rávillantott egy gyönyörűséges mosolyt. Ardana végigmérte, és megállapította, semmit sem változott. Naomi hiába volt küldetéshez öltözve, ugyanolyan kislányosan komolytalannak festett, mint eddig. Lazán a gép oldalának dőlt, de a keze és az abban tartott sisak remegett. Ideges. Pont, mint én.
- Te mit keresel itt?- kérdezte tőle a zabrak nő, bár már a választ azelőtt borítékolta, hogy megkapta volna.
- Valami négyfős csapat tagja leszek- felelte a twi’lek lány vállvonogatva. - Egy csempészt kell elkapnunk, és én leszek a sofőr.
Ahogy sejtettem. Ardana sóhajtott. Pazar. A nyakamat tenném rá, hogy Naomi a legkevésbé bátor az összes lázadó közül, még akkor is, ha a tesztek során egy kicsit komolyodott. Egy anyámasszony katonája pilótával pedig igazán meg leszünk áldva… Ugyanakkor, valamilyen szinten örült is viszontlátásnak. Őt legalább már valamennyire sikerült hozzáidomítanom a stílusomhoz. És elterelésre valóban alkalmas. Szóval, mindent összevetve rosszabbul is járhattam volna.
- Rendben. A tiszt- Ardana a tekintetével az őt idekalauzoló embert kereste, de az már eltűnt - azt mondta, én vagyok a főnök. Szóval, innentől az van, amit én mondok. Érthető?
- Engem nem így informáltak- lépett a színre egy újabb alak. Ardana szembefordult vele, és miután tetőtől talpig végigmérte a katonai szerelését, szúrósan a szemébe nézett.
- Ismerd be, Damien, hogy a palotából való szökés tervét is én eszeltem ki!- emlékeztette őt.
- Ez jogos- a nagydarab zabrak bólintott. - De ne tegyél úgy, mint az Uralkodó!
- Hm?
- Ne sajátítsd ki a vezetés jogát! És, nem csak neked lehet jó stratégiai érzéked.
Ardana egy ördögi vigyorral válaszolt:
- Ha vége ennek a küldetésnek, kihívlak egy sakkpartira. Ott majd kiderül, ki a jobb.
- Azzal te húzod a rövidebbet- ígérte Damien, viszonozva a démoni mosolyt. - A többi fejvadász-kollégámat rendszeresen agyonvertem.
- Igen, de ne feledd, hogy én pedig téged vertelek át. Máskülönben most nem élnék- vágott vissza Ardana. Meg aztán, többek között egyszer megnyertem egy sakkversenyt. Ebben az egyetlen sportban sikerült valamit elérnem.
- Nem tudjátok, ki a negyedik tag?- szakította ekkor őket félbe Naomi. Nem csak az agresszivitást gyűlölte, hanem azt is, ha valakiknek nézeteltéréseik támadtak, így igyekezett megelőzni a kirobbanó félben lévő vitát.
- Hivatalosan nem. De ha engem kérdezel, valószínűleg…- kezdte Damien, de Ardana a szavába vágott:
- Rizann.
És erre, mintegy varázsütésre, felbukkant a nautoliai is. A többiekénél sokkal könnyebb páncélzatot viselt, hátán pedig egy mesterlövész puskát hozott. Nyomában a tiszt érkezett.
- Szóval megint együtt a csapat- állapította meg széles vigyorral. - Sikerülni fog, ne aggódjatok!
- Nos, a koordinátákat tudják. Calaron szektor, Morvogodine rendszer, névadó bolygó. Ne kegyelmezzenek a csempésznek, hiszen a helyükben ő sem tenné.
- Kezelésbe vesszük a problémát- mondta Damien, kézbe véve ezzel az irányítást. Ardana elfojtott egy dühös grimaszt.
- Helyes, helyes. És most ne késlekedjenek! Az Erő legyen önökkel!- és a tiszt elrobogott valahová. A kis csapat tagjai egy pillanatig még csodálkozva egymást méregették, aztán beszálltak a gépbe. Elég szűkösen voltak odabent, de legalább elfértek. Naomi azonnal megrohamozta a pilótafülkét és bevetette magát az ülésbe.
- Kapaszkodjatok! Rázós lesz az indulás- jelentette be tőle szokatlanul komolyan, becsatolta magát, aztán hirtelen padlógázt adott. Rizann hallotta ugyan a figyelmeztetést, de már nem tudott mit megfogni, és egy fájdalmas nyekkenéssel a padlóra zuhant. Ardana is elesett volna, ha Damien nem kap utána és tartja meg. A zabrak nő hála jeléül biccentett, de a fajtársa addig nem eresztette el, amíg Naomi fel nem emelte a gépet. A legtöbb katona figyelemmel kísérte az akció kezdetét; ők most mind integettek. Búcsúztatnak. A helyükben én is ezt tenném. Sosem lehet tudni, hogy egy bevetésről kinek sikerül élve és egészben visszatérnie.
Amikor a gép röpte magabiztosabbá vált, Rizann feltápászkodott és beült Naomi mellé, a másodpilóta helyére.
- Hol tanultál meg ilyen jól vezetni?- kérdezte csodálkozva. A műszerfalon ékeskedő gombok és karok sokasága őt magát is összezavarta, pedig nem egy technikai alkotást látott és javított már, de a twi’lek lány teljesen természetesen nyomta be, csavarta el vagy húzta meg éppen azt, amire az adott helyzetben szüksége volt.
- Ebben a pár napban- felelte Naomi. - A felmérések kimutatták, hogy sofőrként és kémként tudok segítséget nyújtani a lázadóknak. A lövöldözés nem az én asztalom. Meg aztán, nem egy ilyet loptunk annak idején még Mos Eisley-ban, mielőtt rabszolgává lettem volna- emlékezett vissza.
A végszóra a két zabrak is megérkezett, de miután nekik nem jutott ülőhely, állva maradtak.
- Kell egy terv- jelentette be Ardana.
- Milyen bolygó ez a Morvogodine?- kérdezte Damien. Rizann azonnal a vezérlőpulthoz nyúlt, de Naomi rávágott a kezére.
- Azt nehogy benyomd!- figyelmeztette ijedten, és egy pillanatra ismét a régi önmagává vedlett vissza. De csak egy pillanatra, aztán újra felvette a bátor, fegyelmezett pilóta maszkját. - Az a pajzsunk deaktiváló-gombja. Ez a térképé- nyomott be egy másikat, mire az egyik képernyőn egy kék-zöld bolygó képe jelent meg, aztán körülötte az adatai.
- Jó van, a régebbi típusúakban a térképé is pontosan ugyanígy nézett ki! Nos, nézzük csak azt a Morvogodine-t… Méretre körülbelül, mint Coruscant… a légköre lélegezhető, éghajlata változó, a gravitáció is amolyan átlagos, valamint a tengely körüli forgása is- sorolta a nautoliai, aztán még valamit gépelni kezdett. A bolygó képe növekedni kezdett, aztán az egyik kontinens rajzolódott ki egyre részletesebben.
- Ide kell mennünk- mutatott az egyik pontjára. - Nehéz lesz bejutni. A célszemély otthona egy hegységben található, és szigorúan őrzik.
- Na és? Nem fogunk megfutamodni semmilyen ellenfél elől!- Ardana harciasnak szánta a kijelentést, de a mondat vége elveszett egy ásításban. A zabrak küzdött ellene, nem akarta kimutatni, mennyire fáradt, de eddig tartott az ereje. Hiába: a vizsgák során alig aludt, és legendás zabrak kitartás ide vagy oda, örökkévalóságig ő sem bírta ki.
- Szerintem menj el aludni!- javasolta neki Damien. - Tartalékolnod kell az energiádat.
- Nem vagyok álmos!- csattant fel Ardana. - És különben is, nem vagy az apám, hogy megmondd, mit csináljak!
Különösen dühítette, hogy a másik zabrak törődött vele. Idegen érzés volt ez számára - eddig senkit nem érdekeltek az ő problémái, és most hirtelenjében nem tudott mit kezdeni a szituációval.
Damien megrándította a vállát.
- A csapatnak sem tesz jót, ha fáradt vagy- felelte aztán tökéletesen közömbösen.
- Komolyan elmehetnél pihenni. Nem fogunk odaérni hetvenkettő standardórán belül- olvasta le a számadatokat Naomi az egyik műszerről. - Addig pedig bőven lesz időnk kitalálni, hogyan keressük meg azt a csempészt.
- Há jó- morogta Ardana, és elhagyta a pilótafülkét, hogy megkeresse a kabinját, amin Naomival fog majd osztozni.
***
A zabrak nő ezúttal már meg sem lepődött, amikor ismét egy furcsán valószerű álomban találta magát. A menekülést követően ritkán volt alkalma aludni, de olykor folyton valami furcsát álmodott.
A helyszín megváltozott: a sikeres szökés óta nem a Naboo-n járt, hanem egy számára még hallomásból sem ismert bolygón. Mocsárban botladozott, térdig gázolva a vízben, és minden lépés után hínár gabalyodott a lábára. Megpróbálta lecibálni őket magáról, de így a fákról lecsüngő kúszónövények csavarodtak rá. Reflexből az övéhez kapott; ha volt nála valami fegyver, azt mindig ott tartotta. Csakhogy, ahogyan az az álmokban már csak lenni szokott, semmilyen használható eszköz nem akadt a kezébe. Pedig egy kés milyen jól jött volna a vendégmarasztaló növényzet ellen!
Jobb ötlete nem lévén, puszta kézzel próbálta meg lerángatni magáról az indákat, de minél hevesebben küzdött, annál jobban csavarodtak rá. Végül feladta a küzdelmet. Erővel nem megy itt semmire. De akkor mit tegyen?
Ekkor váratlan segítséget kapott: egy külső, ámde láthatatlan erőhatás hirtelen lerántotta róla az összes növényt. Ardana körülnézett, a rejtélyes segítő után kutatva, de nem látott senkit. De ott, mintha a fák között mozgott volna valami. Egy kékes alak… látta a köpenyét… aztán…
- Már megint te?- szakadt ki belőle a meglepett kérdés, amikor sikerült beazonosítani az alakot. A kísértet lebegett ki a fák közül, arcán a múltkori derűs mosolyával.
- Igen különös módja ez a köszönetnyilvánításnak, kedves Ardana- állapította meg jó kedélyűen, és olyan testhelyzetet vett fel, mintha leült volna egy kidöntött fatönkre. Persze, a zabrak sárga szeme azonnal kiszúrta, hogy valójában néhány centivel afelett lebeg. - Mindazonáltal, én is örvendek a találkozásnak.
- Mondd, miért volt jó neked, hogy elküldtél a lázadókhoz?- esett neki a zabrak nő. A harag, amit az idézett elő, hogy megkérdőjelezték a megbízhatóságát, most tört ki belőle.
- Én nem küldtelek sehová. Az utadat te választottad ki magadnak- felelte a jelenés teljesen higgadtan.
- Én? Viccelsz! Te mondtad nekem, hogy kövessem a szelet, és most itt vagyok! A többiek megvetnek azért, mert fejvadász voltam, erre olyan feladatot bíznak rám, amit egy fejvadász szokott elvégezni! Átkozott Dan’fro!- Ardana mérgesen köpött egyet.
- Higgadj le!- intette őt a szellem. - Az indulatosság sohasem vezet jó útra. A harag, a megvetés és a gyűlölet mind a Sötét Oldalra visz, ahonnan igen nehéz visszatérni.
- Úgy beszélsz, mint egy Jedi- morogta a zabrak nő, és nagy levegőt vett. Jedis, vagy sem, igaza van. Az indulatok elveszik a józan eszemet. Képesnek kell lennem lehiggadni és nyugodtan a probléma elé állni. - Hát jó. Mi a dolgom ezen a helyen?- sejtette, hogy van valami jelentősége az álombéli helyszínnek. A kísértet felállt.
- Kövess!- adta ki a parancsot, és elindult. Amerre elhaladt, az útjából elhajoltak a növények, ezért Ardana jobbnak látta szorosan a nyomában maradni. Ő szedte le rólam a növényeket, és ki tudja, mit művel, ha nem engedelmeskedek.
Kiértek a mocsárból, és egy dzsungeles terepen találták magukat. Ez sem sokkal jobb. De legalább száraz. A növények között földút vezetett, amely azonban ahhoz túl széles volt, hogy gyalogosok taposták volna ki. Valamint, túlságosan valószerűtlen is. Ki töltené az idejét azzal, hogy egy ilyen terepen sétafikáljon? Nem tetszik nekem ez a hely.
- Hova hoztál? Mi ez?- kérdezősködött, de a kísértet csak csendre intette. Szóval ne türelmetlenkedjek és fogjam be a számat.
Hamarosan megtudta, miért kellett hallgatnia. Eddig sem volt csend: a növények közt motozó élőlények csaptak némi zajt, és a fejük felett elrepülő őshüllő is megeresztett egy fület sértő rikoltást. De most valami közeledett, mert hirtelen minden mozgás abbamaradt, a hangok megszűntek. Aztán zúgás töltötte be a dzsungelt. Hallottam már ilyet, állapította meg magában a zabrak nő döbbenten. Legutoljára közel öt éve. De nem gondoltam volna, hogy még valaha is hallani fogom.
A következő pillanatban a növények közül pedig egy furcsa szerkezet bukkant elő. Elöl két gigászi hajtómű kapott helyet, ezek vonszolták maguk után a pilótafülkét, közel hatszáz kilométer per órás sebességgel. A hatalmas masinát zöldre mázolták, absztrakt, sárga mintákkal. A másodperc töredéke alatt elsüvített Ardana orra előtt, de a zabrak mégis be tudta azonosítani. Egy légifogat. Méghozzá Febrié. Ezt még ennyi év után is megismerem.
- Életveszélyes dolog a fogatversenyzés- mondta elgondolkodva a kísértet, ahogyan a tekintete követte a száguldó gépet. Ardana csodálkozva figyelte, hogy a fickó köpenyét nem fújta el a menetszél, ellenben az ő hajával. - Mégis, talán pont ez adja a vonzerejét. Ha megfelelően ügyes, vakmerő és nem utolsósorban szerencsés vagy, akkor pedig igen nagy összegeket lehet nyerni egy futamon.
- Nekem mondod?- sóhajtotta Ardana. - Pontosan tudom, milyen. - Gyakran nem úsztam meg sérülés nélkül egy futamot, és sokszor a halálból hoztak vissza. Ha valaki, hát én tudom, milyen veszélyes meló a versenyzőké. Azt viszont még mindig nem értem, miért mutogatod nekem a múltam egy darabkáját. Versenyeztem, valóban, de azok az idők már régen elmúltak. Azóta katona lettem, és a Birodalom ellen küzdök.
- Naomi roppant ügyes pilóta. De egy fogattal nem tudna mit kezdeni- folytatta aztán elmerengve a szellem.
- Hogyan jön a versenyzéshez Naomi?- Ardana küzdött, nehogy kicsendüljön a hangjából a türelmetlenség. A mondatának a vége azonban beleveszett a következő járgányt kísérő süvítésbe. Nocsak, még a vén Berloc is versenyzik még? Az a közel halálos baleset nem vette el a kedvét? Vagy a tény, hogy egy kézzel sokkal nehezebb?, futott végig a zabrak agyán. Ezt a versenyzőt is ismerte, valamint az őt szorosan követőt is. Sangha Katarn. Feltörekvő, beképzelt, nagyképű alak. De tehetséges, az tény.
Sangha ekkor rákapcsolt, és beérte Berlocot. A két gép fej-fej mellett haladt, aztán Sangha, ki tudja milyen sugallatra, nekirántotta a gépét Berloc hajtóművének. Az egykezű pilóta látta az aljas merényletet, de már nem tudta lereagálni; tehetetlenül figyelte, ahogyan a taszítástól a fogata irányt vált, aztán egy, a pályát szegélyező fának csapódik. A hajtóműnek ez már sok volt; a motor felrobbant, és a gép égni kezdett. Ardana Berlocot figyelte, de a versenyző valószínűleg elájulhatott az ütés erejétől, mert nem szállt ki, miután a fogat megállt a fák között. A tűz pedig hamarosan átterjedt a pilótafülkére is.
Ardana lépni akart, de a kísértet rászólt:
- Ez a múlt. Nem tehetsz ellene semmit, nem változtathatod meg.
A zabrak dühösen dobbantott. Ez is valami próba lenne? Kibírom-e ezt a tehetetlenséget?
- Minek mutatod nekem a múltat?
- Azért, mert kihatással van a jelenedre- jött a titokzatos válasz.
- Ez? És mégis mivel kapcsolatban?
- Arra neked kell rájönnöd.
Imádom ezeket az egyértelmű válaszokat!
Ekkor bukkant fel a következő fogat. Ez már nem volt ismerős Ardana számára. Valószínűleg kezdő. Legalábbis erre következtetett az ide-oda való kacsázásából. A pilóta, nem úgy látszott, hogy komolyan ura a masinájának, mert kis híján meghúzott egy fát. Hogy az ütközést elkerülje, balra rántotta el a gépet - egyenesen Ardana felé. A zabrak időben észrevette az érkező veszélyt, és oldalra vetődött, de nem eléggé. Egy kis ugrás nem bizonyult elégségesnek ahhoz, hogy kitérjen a hatalmas hajtómű elől. Hiába hasalt el, a gép eltrafálta a bal oldalát. Hallotta, ahogyan a bordái fájdalmasan megreccsennek, aztán a mindent elsöprő, pokoli fájdalom is elért az agyába. Az idegei üvöltöttek, aztán felmondták a szolgálatot. Minden elsötétült, aztán a hallása és a tapintása is kikapcsolt.
***
Amikor legközelebb magához tért, egy hűvös tenyér érintését érezte a homlokát. Aztán meghallott egy könnyed lányhangot:
- Semmi baja.
- Semmi baja?- ismételte meg egy mennydörgő hang, de sokkal mérgesebb stílusban. - Naomi, nézz már rá! Teljesen olyan, mintha valaki betörte volna a bordáit!
Ardana sejtette, hogy őróla van szó. Már csak azért is, mert a bal oldala kegyetlenül hasogatott. Elütött egy fogat. Nem lehetett valóság, hiszen akkor már nem élnék. Ugyanakkor, álom sem lehet. Egy álom nem fáj. Akkor mi ez? Erőt vett magán, kinyitotta a szemét, aztán felült. Az űrhajójuk fülkéjében találta magát, az ágyán. Naomi mellette ült, jobb tenyerét a zabrak homlokán nyugtatva. Értetlenül pislogott az ajtóban ácsorgó Damienre, aki rettenetesen dühösnek tűnt.
- Mi történt?- kérdezte Ardana, és a hangja elcsuklott a mondat végére. Nem. Fáj, de nem szabad sem sírnom, sem sikoltoznom. Az nem harcoshoz méltó.
- Úgy üvöltöttél álmodban, mintha egy hordányi TIE elfogó elől menekültél volna gyalogszerrel- mondta Naomi. - Valami baj van?
Ardana a szeme sarkából Damienre pillantott, de a fajtárs tekintetéből semmit sem tudott kiolvasni. Semmi olyat, ami segített volna neki. Az agya ugyanis be akart számolni a különös álmokról és a kísértetről, de a szíve megtartotta volna ezt a titkot saját magának. Végül, egy köztes megoldás mellett döntött:
- Álmomban elütött egy légifogat.
- Csak nem itt talált el?- a twi’lek lány finoman megütögette Ardana oldalát pontosan ott, ahol az a legjobban fájt. A nő elfintorodott.
- Próbálkozz néhány szerencsejátékkal! Ott kamatoztathatnád ezt a mázlidat.
- Nem csodálom, hogy erről álmodtál. Hallottam egyet s mást a zabrakok fájdalomtűréséről, de néhány bordatörést azért csak megérzel te is. Melyik teszt során történt?
Ardana zavarodottan nézett, de aztán megvilágosodott. Persze. Az túl szürreális magyarázat volna, hogy álmomban ütöttek el, és nem hinnének nekem. Tehát, jobb meghagyni őket ebben a tudatban.
- Ha jól emlékszem, a második napon, amikor leestem egy szikláról- hazudta aztán. Naomi nagyot bólintott, de ezzel ellentétben Damien mereven nézett rá. Nem vette be. De miért? Hihető mese. A másik zabrak mindenesetre hangosan nem tett megjegyzést, és ez némiképp javított Ardana kedélyállapotán. - De te mit keresel itt? Csak nem merted rábízni magunkat arra a bugyuta robotpilótára? Vagy Rizann beült helyetted vezetni?
A zabrak nő nem bízott meg a gépekben, és ez a viszolygása az űrhajójuk automatikus irányítására is kiterjedt.
- Nem. Leszálltunk- jegyezte meg szárazon Damien. A hanghordozása kevés jóról mesélt.
- Máris megérkeztünk volna?- Ardana a homlokát ráncolta. Naomi hetvenkettő standardórára tippelte az utazás időtartamát, mielőtt ő kidőlt volna. Ilyen sok ideig aludt volna? Nem. Akkor meg miért…?
- Kényszerleszállást kellett végrehajtanunk, mert meghibásodott a hajtómű- magyarázta Naomi. - Jelenleg egy Baroonda nevű bolygón tartózkodunk, és a következő település egy napnyi járásra van.
Ardana kinézett a kabin ablakán, ahonnan dús növényzet kacsintott vissza rá. Mint az álombéli terepen. Választ akartál, hogy miért lényeges az a dzsungel? Na, tessék, most megkaptad!
- Pazar- motyogta maga elé.
- Készülj el, és akkor kimegyünk!- Naomi energikusan felpattant az ágyról, és kiment a fülkéből.
- Mielőtt elmentél volna aludni, semmi baja nem volt az oldaladnak, igaz?- kérdezte Damien, amikorra a twi’lek lány már hallótávolságon kívülre került. Ardana pókerarccal rámeredt. Semmi köze hozzá.
- Komolyan azt hiszed, hogy alvás közben egyszer csak elpattantak a bordáim?- felelt aztán egy kérdéssel. Mert, ha más próbálná nekem beadni, én sem hinném el. - Damien, az Erőért! Ne tégy úgy, mint aki nem e világban él. Mégis, álmomban hogyan…
- Nem jöttél még rá, hogy az álmoké ugyanannyira valóságos, mint ez a létsík?- kérdezte a másik zabrak határozottan. Ardana gúnyos szavainak az éle nem vette el a magabiztosságát. - Meg aztán: honnan tudod, hogy nem ez a létezés egy álom?
Ardana felpattant az ágyáról, hogy kisiessen a kabinból, de Damien elállta előle a kijáratot.
- Nem engedlek ki, amíg nem válaszolsz- jelentette be. A zabrak nő a fogát csikorgatta.
- Akkor bizony meg kell ismerkedned az öklömmel- jelentette ki dühösen. Aztán ütött. Módszeresen állba vágta a másik zabrakot, de az csak elmosolyodott, kivillantva erősen fogorvosi ellátásra szoruló fogsorát.
- Ennél keményebbnek kell lenned, ha komolyan kárt akarsz tenni bennem.
Ardana ismét csapott, ezúttal a haragját is belevezve a mozdulatba, Damien viszont elkapta a csuklóját, még mielőtt az ütés betalálhatott volna. A két zabrak egymásra vicsorgott, aztán hátulról egy hang megszólította őket:
- Ráértek később is udvarolni egymásnak, most viszont menjünk!- Rizann nem nézett rájuk egyetlen pillanatnál tovább, de ez mégis elég volt ahhoz, hogy Damien azonnal eleressze Ardanát.
- Később még beszélünk- ígérte, aztán elment készülődni.
***
Hamarosan már mind a négyen a mocsárban tocsogtak. Direkt nem hagytak senkit őrnek a gépnél, hiszen annak a valószínűsége, hogy valaki rátalál és ellopja, elég alacsony volt. Az űrhajót Naomi szerencsére le tudta parkolni egy kevésbé ingoványos terepen, ahol az biztosan nem süllyedt el, de ők maguk már nem voltak ilyen szerencsések. Damien ment előre, éles késével utat vágva maguknak a sűrű növényzeten. Gyakran azonban rossz helyre lépett, és az őt követő Rizannak és Naominek kellett a nagydarab zabrakot kihúznia a mocsárból. A sort a gyanakodó Ardana zárta, aki minden, nem tőlük származó zörejre mozdulatlanná merevedett és pisztolyt rántott.
- Muszáj ezt csinálnod? Megijesztesz- mondta Naomi a zabrak nyolcadik vaklármája után.
- Csak óvatos vagyok.
- Én ezt már üldözési mániának nevezném- kapcsolódott be a vitába Rizann.
- És? Attól még, hogy üldözési mániám van, még nem biztos, hogy nem akarnak megölni- vont vállat Ardana, és továbbra sem lankadt az ébersége.
Mindösszesen egyszer tartottak pihenőt, ezt leszámítva pedig követték a térkép által bejelölt utat a legközelebbi lakott településig. Naomi egy napra tippelte az utat, de nekik sikerült tizenhét óra alatt megtenniük. Út közben nem igazán társalogtak egymással. Naomi ugyan megpróbált párszor beszélgetést kezdeményezni, de a törekvései minduntalan kudarcba fulladtak.
Ahogy haladtak tovább, a terep is megváltozott. A mocsár helyét dzsungel vette át, aztán egyszer csak annak és vége szakadt. Kiértek egy kisebb tisztásra, ahol egy szakadék tárult a szemük elé. A hasadék jó néhány kilométer széles lehetett, és legalább olyan mély is. A peremén pedig megpillantották a várva várt várost. A lakók az épületeket fehér kőből építették, tetejükbe arany kupolákat csaptak, köréjük pedig vaskos, magas falat húztak. Összesen hat út vezetett ki belőle: négy az őserdő felé, kettő pedig gigantikus függőhíd formájában ívelt át a szakadék felett és tűnt el a messzeségben.
A fáradt négyest valamelyest felvillanyozta a látvány, így sikerült szaporábbra fogni a lépteiket. A bolygót bevilágító csillag már lebukóban volt, a kapukat pedig ilyenkor bezárták. Ardanáék szerencsésnek mondhatták magukat: sikerült még beslisszolniuk, de aztán a nagy kapuk döngő hanggal kísérve bezárultak. Bent rekedtünk.
- Szóval, úgy nézem, mindenhogyan itt kell éjszakáznunk- jegyezte meg Damien szárazon. - Máris eluralkodott rajtam a bezártság érzése.
- Ne mondd, hogy egy ilyen séta után lett volna még erőd visszagyalogolni!- hüledezett Naomi.
- Pedig igen. A zabrakoké nem olyan puhány népség, mint a twi’lekeké- vetette oda Ardana. - És most keressünk egy szerelőt, aki segíthet rendbe hozni azt az átkozott hajtóművet!
Elindultak. Ardana átkozta a város tervezőit, amiért minden építmény teljesen ugyanúgy nézett ki, ezért legalább kétszer el is tévedtek. De legalább azzal nem lehetett őket okolni, hogy a település tele lett volna szűk sikátorokkal. Még a legkeskenyebb úton és kényelmesen elfértek volna a gigantikus tepsire emlékeztető, meghibásodott űrhajójukkal.
Végül, hosszas bolyongás után egy ócskásra sikerült rátalálniuk. A tulajdonos, egy alacsony növésű xamster egy fiatal, ember férfit és egy togruta lányt kísért éppen végig néhány roncs jármű között az épülethez tartozó udvaron.
- Tudom még ajánlani ezt- emelt fel aztán egy valamilyen alkatrészt. - Egészen jó állapotban van ahhoz képest, hogy használt, és…- eddig jutott, amikor a togruta lány kikapta a kezéből, és megszemlélte. Nem zavarta a mozgásban a jobb karját ékesítő, vastag kötés.
- De ez a csatlakozó itt hibás- mutatott rá aztán az egyik részére. - Ki lehet cserélni?
- Attól tartok, nincs rá lehetőség- rázta a fejét az ócskás.
- Ez esetben nincs itt keresnivalónk. Gyere, Jacen!- intett a togruta határozottan a férfinak, aztán elindultak kifelé. Rizann azonnal kihasználta, hogy a xamster egyedül maradt, mert gondolkodás nélkül lerohanta és elkezdte eldarálni neki a meghibásodott hajtómű adatait. Ardana ezzel szemben a távozó párost vette szemügyre. A fiú nem ismeretlen számára, de a lány, ezzel a csalódott arckifejezésével… Újabb ismerős. Pazar. Ám, az előzőekkel szemben, a togruta lány vonzotta. Sohasem voltak barátaim. De benne volt valami, amiért képes lettem volna minimális szinten megbízni benne. Mégis kényszerítette magát, hogy ne szólítsa a lányt a nevén. Azzal csak bajba sodornám mindkettőnket.
- Így semmi esélyem nem lesz a futamon- morogta az ifjú a lánynak. - Azzal a roncshalmazzal még elrajtolni sem leszek képes, ha nem sikerül beszereznem új alkatrészeket!
- Nem gondoltam volna, hogy Vann is csak ócskavasat akar ránk sózni. Sebaj, holnap majd megnézzük máshol- a togruta lány még visszanézett a válla felett, és a tekintete ekkor találkozott Ardana kénsárga íriszével.
- Ardana?- a lány megtorpant, egy pillanatig még csodálkozva meredt a zabrakra, aztán hozzá szaladt és bensőségesen átölelte. Ardana más esetben gondolkodás nélkül kést rántott volna, de tudta, a lány sohasem bántaná. És, bár gyűlölte, ha valaki hozzáért, mégsem tiltakozott, sőt, sután ő is sután átkarolta a togrutát. A szeme sarkából látta Damien meghökkent arcát, és ez gúnyos vigyort csalt az arcára.
- Nem gondoltam volna, hogy itt fogunk találkozni- mondta a lány, amikor eleresztette Ardanát és végigmérte. - Főleg, hogy ennyi idő után. Tudod, nem változtál semmit, bár ez nem lep meg.
- Te sem, Febri. Hogy megy a versenyzés?- kérdezte tőle a zabrak nő. Ő is hasonló gondokkal küszködött, mint én. Senki nem akarta támogatni. A vidámság csak maszk volt, és alatta ugyanúgy szenvedett, akárcsak én, ha nem jobban. Most mégis itt áll, őszintén mosolyog, és úgy tűnik, hogy egy fogathoz akar alkatrészt venni.
- Képzeld el, nem sokkal a távozásod után harmadik lettem egy futamon!- Febri azonnal, lendületesen belecsapott a történet közepébe. - És egy gazdag kereskedő felfigyelt rám. Azóta már bajnokságot is nyertem- mesélte mosolyogva. - Bár, a múltkor eltörtem a karomat. Na, és veled mi a helyzet? Nem jelentkeztél- váltott azonnal a csalódott ismerős szerepére.
- Erősen kétlem, hogy egy szadista hutt megengedte volna, hogy üzenjek neked- morogta Ardana cinikusan, de a haragja a korábbi gazdájának szólt.
- Rabszolga voltál?
- Egy ideig- Ardana megigazgatta a két fémpántját. Azok, bizarr karkötő gyanánt még mindig a karján ékeskedtek, a nő nem akarta leszedetni őket (bár, nem tudta volna megmagyarázni, miért). - Most pedig katona lettem.
- Ezt a beszélgetést nem folytathatnátok nálunk?- szólt közbe az ember férfi. - A várost éjjel a csőcselék keríti hatalmába, és nem volna kedvem összetalálkozni velük
- Magam sem vagyok jobb a csőcseléknél, szóval ezzel elkéstél- Ardana rámosolyogott a fiúra. Másnak ettől a nézéstől felállt volna a szőr a hátán, de az ifjú közömbösen fogadta. Aztán, végigmérte a zabrak fegyverzetét.
- Te vagy az ex-fejvadász Ardana?- kérdezte végül.
- Jacen!- sziszegett rá figyelmeztetően Febri.
- Mi történne, ha azt mondanám, igen?- kérdezett vissza a zabrak.
- Akkor azt mondanám, hogy apukám szívesen elbeszélgetne veled. Ha élne.
- Én pedig megkérdezném, ki a te apád.
- Fejezzétek be!- szólt rájuk Febri, majd a régi versenyzőtársához fordult. - Abban mindenesetre igaza van, hogy Berloc valóban kíváncsi volna rád.
Berloc fia. De mi történt az apjával? Ugye nem az, amit a kísértet mutatott?
- Ardana, kik ők?- lépett ide ekkor Naomi.
- Régi ismerősök. Ők pedig az újak- mutatott a zabrak felváltva a két kis csoportra, és ezzel el is intézte a bemutatást.
- Damien és Rizann visszamennek a géphez Vann-nal- jelentette be a twi’lek lány.
- A zárt kapukon keresztül?- kérdezte Jacen és Febri kórusban.
- Vann gépével kirepülnek- magyarázta a pilótalány. - Nekünk viszont azt mondták, maradjunk itt.
- Aztán minek? Mégis mit képzelnek? Ők elmennek, mi meg itt fogjuk őket tétlenül várni?- fortyant fel a zabrak.
- Azt képzelik, hogy segíteni úgysem tudunk. Nem értünk a gépekhez, azzal meg csak ártunk, ha feleslegesen ott virrasztunk mellettük- érvelt a lány. - Legalább mi legyünk kipihentek!
Igaza van, látta be kénytelenül Ardana.
- Gyertek velünk!- invitálta őket Febri. - Berlocnak volt egy háza itt a városban, amit most Jacen örökölt. Befogadunk.
Az utcán csak a sötét feketeség fogadta őket. A kölyöknek igaza lehet. Mindenki elzárkózott - nyilván rettegnek az éjszakai életet élő lakosoktól. Febri magabiztosan megindult, de az első lépés után beleütközött valakibe, aki egy oldalsó sikátorból lopakodott ki. A togruta megbotlott, de az ismeretlen és Berloc fia egyszerre kaptak utána, így nem esett el. Ardana reflexből kést rántott, de Febri leintette:
- Ne! Ő Maas. Jó ismerős.
Ismerős, de nem barát. Márpedig akiben Febri száz százalékosan megbízik, azt a barátjának tartja. Ardana elrakta a kését, de továbbra is gyanakodva méregette az ember férfit. A jövevény a harmincas éveit taposta, és hosszú hajával, valamint bajuszával és rövid szakállával a zabrakot a kísértetre emlékeztette. A tekintete viszont nem tetszik. Pont, mint egy fejvadász: megfontolt és megbízhatatlan.
- Üdvözletem- a férfi kezet nyújtott. - A nevem Maas.
Semmi vezetéknév. Tutira sorstárs, vagyis valami söpredék. Csakhogy, a legritkább esetekben jövök ki jól a sorstársakkal.
- Ardana- a zabrak elfogadta a kinyújtott jobbot, és jól megszorította a férfi karcsú zongoristaujjait. Várakozásaival ellentétben az még csak el sem fintorodott, hanem derűsen elmosolyodott.
- Maas a törzsszurkolóm- magyarázta Febri. Igen, bizonyára kedveli a csinos csajokat. A férfi közben kezet csókolt Naominak is, aki valószínűleg elvörösödött volna - ha nem ilyen alapból a bőrszíne. Amúgy, tény, hogy van benne valami vonzó. Csak nehogy teljesen elcsavarja Naomi fejét! Elég nehéz lesz utána visszanevelnem.
- Beugrasz hozzánk?- ajánlotta fel a togruta, de Maas csak fejet csóvált.
- Sajnos dolgom van még. Viszont, ha máskor nem is, a futamon találkozunk!- azzal el is sietett. Minek ment vissza arra, ahonnan jött?
- Igen, valóban kicsit gyanús külsejű- helyeselt Febri, amikor szemet szúrt neki Ardana gyanakvó tekintete. - De hidd el, nem akar ártani!
- Mi dolga akad ilyenkor? - Ha Jacennek és a megérzésemnek hinni lehet, nyilván ő is egy a csőcselékből.
- Legtöbbször alkalmi munkákból él. (Mintha magamat látnám, bár, a lázadók valószínűleg hosszabb távon igényt tartanak majd rám.) Most nem tudom, miben mesterkedik. De, mint már azt említettem, nem akar rosszat.
Szívből kívánom, hogy legyen igazad!
***
Nem sokára már a ház nappalijában ücsörögtek mindannyian. Jacen azonnal beugrott a házigazda szerepébe: leültette a vendégeket és vacsorával kínálta őket.
- És mi célból látogattál erre, Ardana?- Febri a zabrakot, miután a fiú kiszolgált és maga is helyet foglalt. - Csak nem kedved támadt ismét versenyezni?
Ardana nem szeretett a múlton elmélkedni, de volt valami togruta szavaiban, ami visszaidézte most a régi futamai emlékét. Valamilyen szinten hiányzik. A száguldás, az adrenalin, az izgalom, hogy beérek-e vagy sem.
- Nem- mondta ki hangosan. - Nincs az a pénz, amiért még egyszer egy olyan masinába üljek. - Igen, jó volt. De mit értem el? Semmit. Csak elvesztegettem néhány évet az életemből, és ezt most nem akarom újrakezdeni.
- Bárcsak Berloc is így állt volna hozzá!- sóhajtott a togruta. - Akkor most élne.
- Hogyan halt meg?- kérdezte Ardana.
- Úgy, ahogyan mindig is szeretett volna. A futamon, verseny közben- válaszolta Jacen. Az ajka megremegett, aztán a fiú felkiáltott: - Sangha egy gyilkos! Kerüljön csak a kezem közé, és…!
- Jacen! Higgadj le!- intette le őt Febri. - Dühöngéssel nem segítesz. És valóban: Berloc az Indakapun halt meg. Sangha nekilökte egy fának és a fogata kigyulladt.
Ezt láttam álmomban, gondolta Ardana mérgesen. De miért?! Miért lényeges a kísértetnek Berloc halála?
***
Az estét végigbeszélgették, elsősorban a versenyzésről, aztán Ardana és Naomi fáradtságukra hivatkozva elmentek aludni. A zabrak reggel arra ébredt, hogy most kivételesen senki sem akarja felkelteni. A bolygót bevilágító csillag sugarai az arcát simogatták. Ardana azonnal felpattant, és kisietett a nappaliba. Ahogyan sejtette, ott talált mindenkit: Febri éppen az egyik futamgyőzelmét mesélte az őt csillogó szemmel figyelő Jacennek és a komornak, valamint nyúzottnak látszó Damiennek. A kis négyes másik két tagja is itt tartózkodott: Rizann a kanapén hevert, teljesen kimerülve, Naomi pedig mellette ácsorgott és halkan beszélgettek. Ardana jöttére mindannyian felkapták a fejüket.
- Jó reggelt, hétalvó!- köszöntötte őt mosolyogva Naomi. Műmosoly. Valami baj van.
- Mi történt?- tért Ardana azonnal a lényegre. – Vann. Nem tudta megjavítani- találgatott.
- Ellopták a gépünket- felelte Damien szárazon. – Ezt találtuk a helyén, egy fára tűzve- nyújtott át neki egy cetlit. A zabrak lány átvette, és olvasni kezdte:
„Bölcs döntés volt, hogy nem hagytatok őröket. Akkor ők már nem lennének életben. FP”
- Mielőtt megkérdeznéd: nem ismerek egy FP-t sem- mondta a fajtársa, amikor Ardana végigolvasta a levelet.
- Kitalálom: mindent elvittek. Csak a fegyvereink maradtak, amiket elhoztunk magunkkal- ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. – Szóval, nem tudjuk értesíteni a Windet.
- Nem.
- Pazar! Honnan szerezzünk új gépet?- hördült fel Ardana. – Nem, bocsi. Rossz a kérdés. Honnan teremtsünk elő rá pénzt, méghozzá nagyon gyorsan?
Lopni is lehetne, persze, de kockázatos, és nem akarom magamat a kelleténél többször halálos veszedelembe sodorni, ha van más megoldás.
Dermedt csend kerítette hatalmába a szobát, ami végül is Febri tört meg.
- Két nap múlva lesz itt egy futam. Illegális, de a Baroonda kellően eldugott bolygó. És, ha nyersz, abból vehettek egy új hajót. Ebben a városban mindent lehet kapni.
A többiek lélegzet-visszafojtva várták Ardana válaszát, a zabrak viszont csalódást okozott nekik, amikor megrázta a fejét:
- Elfeledkezel valamiről. A fogatomat – hány évvel ez előtt is volt? Talán öt – elárverezték. Még ha akarnék indulni sem tudnék mivel! Gyalog kész öngyilkosság lenne, valamint nem is lennék futva kellően gyors.
- Te pedig megfeledkezel erről- Febri megkocogtotta a gipszet a sérült jobbján. – Két hónapig biztosan nem állhatok rajthoz.
- Egy pillanat! Azt mondod, induljak el a te fogatoddal?- hangsúlyozott ki Ardana külön minden szót. Febri biccentett, mire a zabrak ismét fejet csóvált.
- Kizárt. Nem érnénk el semmit, azon kívül, hogy porrá töröm a fogatodat. Ismered a szerencsémet – eddig valaki minden futamomon legyalulta legalább az egyik hajtóművemet.
- Na és? Tudsz jobb megoldást?- tette fel a togruta lány azt a kérdést, amire Ardana hirtelenjében nem tudott válaszolni.
- Nem- felelte Naomi. – Hacsak nem akarsz beállni bártáncosnőnek.
- Még csak kellene!- Untig elég volt a huttnál az a néhány fellépés egy egész életre. Mit egyre! Háromra is!
- Ez az egyetlen módja, hogy rövid időn belül sok pénzt szerezzünk. Nem kötötték a küldetést időkorláthoz, de biztos, hogy nem adnak éveket- nyomatékosította Damien. – Ezen kívül pedig te vagy a legtapasztaltabb pilóta négyünk közül.
Ardana lemondóan sóhajtott.
- Hát jó. Hol van az a fogat?
***
- Ezzel? Ugye, nem gondoltad komolyan?- Ardana kikerekedett szemekkel meredt Febri fogatára. Emlékezett rá, hogy az ex-versenyzőtársának igen nagy gépe van, de a látvány minden várakozását felülmúlta. – Febri, szerinted én komolyan képes lennék elvezetni ezt a böszme nagy járgányt?
- Mi az, hogy böszme?!- kiáltott fel hisztérikusan a togruta lány. – Ennél áramvonalasabb nem létezik a Galaxisban!
- Nem is a formájával van bajom. Hanem a méretével- a zabrak még egyszer megnézte magának a fogatot. A legtöbb ilyen jármű körülbelül tíz méter hosszú, ám Febrié ennek közzel a másfélszerese lehetett. A zöld-sárga hajtóművek pár méteres magasságban lebegtek, és fesztávolságuk elérte a hét métert. A garázst bevilágító lámpák fényében gyönyörűen csillogtak-villogtak, Ardana számára mégsem ez adta a szépségüket. Nagyok és ormótlanok, de sugárzik belőlük az erő.
- Mennyi a végsebessége?- kérdezte.
- Turbó nélkül hatszázhuszonegy, turbóval felmegy kilencszázhúszig is. Ezen kívül még strapabíró is. Nézd meg, milyen ellenálló a borítása! Szóval, tökéletes- büszkélkedett Febri.
- A legfontosabbat kihagytad. Bevesz legalább egyetlen kanyart is? –Emlékszem az én gépemre. Ugyanilyen volt, a motorja bivalyerős és a gép gyors. De a legelső, még kanyarnak sem nevezhető törésben falnak kenődtem vele és ott is maradtam.
- Hidd el, a kanyar lesz a legkevesebb problémád- ígérte a togruta lány.
- Az Indakapun, amelyen nincs száz méternél hosszabb egyenes? Viccelsz! – Nem versenyeztem még soha ezen a pályán, de hallomásból tökéletesen ismerem. És, ha a pletykáknak hinni lehet, az egyik leggyilkosabb terep mindből. Szinte csak kanyarból és sikánból áll, és nem csak Berloc vesztette rajta az életét.
- Nem. Sangha az előtt rád fog esni, hogy bekanyarodhatnál a cél után. Emlékszel rá, nem?
Hogyne emlékeznék. Berloc úgy jellemezte még anno, hogy pályát tévesztett pilóta, és igazából verekedőnek kellene mennie. Merőben más a stílusa, mint a legtöbb versenyzőnek; szétcsapja az összes ellenfél fogatát, és úgy nyeri meg a futamot, hogy csak ő maga maradt meg.
- Igen. Azt hiszem, legalább ötször intézett el így.
- Ezzel nem tud. Sokkal strapabíróbb, mint a tied volt.
Annál a kis házi, sufni-tuningolt járgánynál nem nehezebb masszívabbnak lennie. Kíváncsi vagyok, ahogy aki megvette, mire ment vele. Valószínűleg eladta alkatrésznek a beszerzési ár kétszereséért.
Ekkor Jacen lépett be a garázsba, a kezében néhány csavarhúzóval, nyomában Rizannal. Odabiccentett a két lánynak, aztán megkerülte Febri fogatát és eltűnt a helyiség túlsó végében.
- Ő is versenyzik- magyarázta a togruta. – Az apjától kapott öt éve egy fogatot. Azóta folyamatosan szerelgeti, javítgatja. A holnaputáni lesz a harmincnegyedik futama.
Ardana elindult felé, de Febri karon ragadta.
- Ne menj oda!
- Miért ne? Csak megnézném a gépet, és már itt is vagyok
- Ne!
- Febri, ne gyerekeskedj már!- Ardana kitépte magát a togruta szorításából, aztán követte a fiút a garázs túlsó felébe. Kíváncsi vagyok, az ő házilag szépítgetett járgánya jobb-e, mint az enyém. Amikor meglátta Jacen fogatát, földbe gyökerezett a lába.
- Ez…- mondani akart valamit, de a döbbenet összeszorította a torkát, így egy hangot sem tudott kinyögni. Jacen eddig az egyik hajtóművön csavarozott valamit, de most felnézett:
- Nem is tudtad, hogy annak idején apa vette meg a fogatodat?- kérdezte a csodálkozó Ardanát.
- Nem. – Hihetetlen! Látni a saját gépemet, de ezúttal más tulajdonában…
Jacen kívülről nem sok mindent változtatott a fogaton. A borítást cserélte le, és helyenként átfestette, de a jármű ezt leszámítva teljesen olyan volt, mint amilyen Ardana idejében. Aránylag kicsi – körülbelül nyolc méter hosszú és három méter széles – és a legelső ütközéskor törik. De gyors. Ha képes lettem volna megtanulni, hogyan kell kimaradni a balhékból, elhúzhattam és nyerhettem volna vele.
- Remélem, ismered a legendáját. Százötvenhétszer kellett újraépíteni. Ennyi futamon vettem részt- emlékezett vissza nem túl fényes pályagörbéjére a zabrak. – Neked hogy szuperál?
- Sokkal jobban- az ifjú ismét visszafordult a gépéhez. – Ideadnád azt a csavarkulcsot?- intett Rizannak. A nautoliai eddig oldalt ácsorgott, de most azonnal ugrott és Jacen kezébe nyomta a kívánt eszközt.
- Ejnye, Rizann, azt hittem, nekem szurkolsz!- vetett rá egy dühös pillantást Ardana. A nautoliai elvigyorodott.
- Annak szurkolok, akinek több esélye van.
Ardana fintorgott, de persze, igazából nem vette a szívére a megjegyzést. Jacen átvette a csavarkulcsot, és folytatta a mesét, miközben meghúzott valamit: - A második futamomon negyedik lettem, amiért már egész szép összeg járt. Aztán jött a leszállóág: kiesések és utolsó helyek váltogatták egymást. De talán most ennek is vége szakad. A múlt futamomon ötödik lettem, és szerintem holnapután is elérek valami értékelhetőt. Elsősorban apa tiszteletére. Na, meg Febrinek magas elvárásai vannak tőlem, amiért a szárnyai alá vett.
Nekem magammal szemben voltak. Egészen az első futamig. Akkor még hittem abban, hogy elérhetek valamit, de a csalódás visszapofozott a valóságba. Kénytelen voltam leszállni a kis álomvilágomból és reálisan szemlélni a dolgokat.
- Tehát jössz holnap is- állapította meg a zabrak. – Ellenem.
- Igen- bólintott Jacen. - És nem fogok kegyelmezni neked a pályán csak azért, mert Febri barátja vagy- közölte tárgyilagosan.
- Nem is vártam. Különben, nem a barátom. Nekem sohasem voltak barátaim- jelentette ki Ardana, és elhagyta a garázst.
***
A következő napot gyakorlással töltötte. A pálya tárva-nyitva állt, így egész nap azon körözgetett, és Febrire körülbelül félperces gyakorisággal hozta a szívrohamot.
- Jól van, mit vársz tőlem? Tudod, mikor vezettem utoljára!- méltatlankodott a rádióba, amin keresztül kapcsolatot tartott a többiekkel.
- Ez még nem jogosít fel arra, hogy a második kanyarban kis híján porrá törd magadat a fogatommal együtt!- vágott vissza a togruta lány. – Rég vezettél, de rutinos vagy! Úgyhogy adj neki! És ott vigyázz, mert nekimész a fának!- a figyelmeztetésnek köszönhetően Ardana ki tudta kerülni az említett terepobjektumot, de nem sok hiányzott így sem az ütközéshez.
A várakozásaival szemben egész hamar ráérzett Febri gépére. Másabb, mint az enyém, de jobban illik a stílusomhoz. Ezzel jobban lehet törni-zúzni, és jobbak az esélyeim egy esetleges bunyóban. Ez persze nem jelentette azt, hogy a pályán csodálatosan teljesített volna. A hátsó, dzsungeles részen (amelyet álmában a kísértett megmutatott neki) sokszor eltévedt és a falnak vágódott (szerencsére le tudott annyira lassítani, hogy a fogat komolyabb kár nélkül megússza az incidenseket), valamint sokszor igen meg kellett szenvednie, hogy bevehessen egy-egy kanyart.
A gyakorlást végül este, helyi idő szerint húsz órakor fejezte be (a nap a Baroonda-n huszonkét órából állt). Teljesen kimerülve szállt ki a fogatból, és a garázs falának támaszkodva figyelte, ahogyan Rizann rendbe szedte a versenygépet a holnapi futamra.
- Szerencsére csak minimális kárt okoztál a masinában- közölte vele a nautoliai, amikor végzett a javítással. – A festék helyenként lepergett róla, de különben minden más egyebet meg lehetett szerelni.
- Köszönöm- mondta az álmos zabrak helyett Febri. – Holnap jó esélyekkel indulsz. A nagyágyúk közül csak Sangha lesz itt. A mezőny többsége amatőrökből áll majd, akiket, ha így teljesítesz, mint ma, simán leversz.
- Azt mondod, egy második hely simán kinéz?
- Nem. Azt mondtam, hogy jók az esélyeid, nem pedig azt, hogy az öledbe pottyan egy dobogós helyezés. Komolyan kell majd küzdened, és az öt kör után fáradtabb leszel, mint a mai közel kétszázhatvan után
- És mi a helyzet vele?- mutatott Ardana Jacenre. A fiú is az utolsó simításokat végezte a saját gépén; most épp a hűtőberendezést ellenőrizte. Febri tekintete követte a zabrak ujját.
- Ne érts félre, komolyan kedvelem a srácot és ügyes. De ez a pálya nem illik sem az ő, sem a fogata stílusához. Tudod, Jacen többnyire megpróbál kimaradni a nagy ütlegelésekből, de ez ritkán sikerül neki. Főleg itt. Ma egész nap a pályán mentél, és tudod milyen: szűk és kanyargós. Nem lesz esélye félrehúzódni, aztán pedig nevető harmadikként eltűnnie előre, mert nincs elég helye.
A fiú ekkor hagyta abba a szerelést és lépett ide hozzájuk.
- Elmegyek aludni- jelentette be, aztán a tekintete Ardanára kacsázott. – Valószínűleg csak a pályán találkozunk utoljára, tehát most kívánok neked jó versenyzést.
- Neked is- biccentett a zabrak, majd amikor Jacen hallótávolságon kívülre ért, kérdőn Febrihez fordult: - Fura. Azt mondta, nem fog kímélni a pályán. Erre, most pedig gyakorlatilag sok sikert kíván!
- Ugyanolyan könyörtelen a pályán, mint mindenki más, de sportszerű is mellé- magyarázta a togruta. – Ez utóbbi pedig mostanra sajnos sokakból kiveszett.
***
Ardana álmában a pálya célegyenesében találta magát. Ő maga a fogatoknak kijelölt helyen ácsorgott. A városra az éjszaka terítette rá a sötét szárnyait, és a gyér közvilágítás nem igazán bizonyult méltó ellenfelének. A zabrak végigfutatta a tekintetét a lelátókon, amelyek most üresen ásítoztak. Az egyiket leszámítva.
A kísértet ott ücsörgött a legolcsóbb helyek egyikén, de a tekintete a pálya helyett a távolba meredt. Ardana egy pillanatig még elgondolkodott, aztán felmászott mellé. A jelenés azonban nem vette észre - vagy úgy tett, mintha nem vette volna észre. A csendet végül a zabrak törte meg:
- Holnap indulok a futamon. Miért volt fontos Berloc halála?
A szellem nem reagált, de Ardana valahonnan érezte, hogy eljutott hozzá a kérdés. Így csak mélyet sóhajtott, aztán összefonta a karjai a mellkasa előtt és kényelmesen elhelyezkedett. Ha várnom kell - hát legyen!
- A fogatversenyzőké egy külön világ- a zabrak nem csalódott, a kísértet közel tíz perces hallgatás után valóban megszólalt. - Minden futamnak egy hangulata van: a világvégéé.
- Ezt hogy érted?
- Érdekes dolgok vannak az életben. Legtöbbször már csak az lehet kedvelt, ami veszélyes. A kígyóbűvölő a gyilkos vadállattal maga előtt, a bűvész a kardnyelési attrakciójával, vagy egy pilóta, aki szintén az életét teszi kockára egy pályán. Sokan sportnak nevezik a fogatversenyzést, de szerintem tévesen. A sport megtanít becsületesen győzni - a fogatverseny viszont nem. Itt nem a becsületesek nyernek, hanem a gyilkosok. Akik a verseny idejére teljesen levedlik önmagukat, és a civilizáltságukat a sarokba dobják. A szerető arcok maszkot vesznek fel, felismerhetetlenné válnak. Sok teória kering arról, mi hozza el az emberiség alkonyát, de senki sem tud biztosat kitalálni. Én sem. Viszont, szerintem nagyban köszönhető lesz majd a fogatversenyeknek, és az onnan származó mentalitásnak. A Galaxis lakói azt fogják látni, hogy csak úgy érhetnek el célokat, ha kizárólag önmagukkal foglalkoznak, és képesek keresztülgázolni mindenen - akár mások életén is. Ezzel viszont - akarva-akaratlan - utat taposnak a Sötétségnek. Mert számukra ez könnyebb, mint szembeszállni vele, hiszen legtöbben csak egy kis gyertyalángnyi fényt látnak magukban, ami édeskevés. De nem tudják, hogy ez az apró láng egész tűzvésszé fokozható, kellő kitartással.
- Mit akarsz ezzel mondani?- Ardana még magának sem ismerte volna be, de már a második mondat után elvesztette a fonalat.
- Csak annyit, hogy ne engedd, hogy holnap eluralkodjon rajtad a gyűlölet. Nem szabad gyilkossá válnod, hanem meg kell próbálnod tiszta eszközökkel nyerni.
- Szóval, ne lökdösődjek és ne üssek ki senkit?- fordította le a választ a maga nyelvére Ardana. - Miért? Ha ez kell ahhoz, hogy győzzek, nem fogok lemondani róla, vagy itt ragadunk ezen az átkozott bolygón!
- Úgy gondolkozol, mint a többiek- csóválta a fejét a kísértet. - De semmi baj; majd megtanítalak rá, hogyan mondj le a Sötétség erejéről.
- Az bizony sokáig fog tartani!- emlékezett vissza Ardana némi iróniával a szülei sikertelen nevelésére. Már gyerekként is túl akaratos voltam.
- Türelmes vagyok, ezen kívül végtelen idő áll rendelkezésemre. De most első alkalommal legyen elég annyi, hogy tisztán kell versenyezned. Mielőtt a halálba taszítanál valakit, gondolj arra: ez éppen te is lehetnél.
Szóval azért mutattad nekem Berloc halálát! Elrettentő példának. Jó, oké, megpróbálok nem gyilkolni a pályán. De akkor is, van némi bökkenő…
- Sangha ellen tisztán versenyezni és megverni?- mondta ki hangosan a problémáját. - Szép kis álom.
- Nem lehetetlen. Merj nagyot álmodni!
- Minek? Lehet álmokból várat építeni, de teljesen felesleges. - Én már csak tudom.
- Kivéve, ha küzdesz a megvalósításukért.
- Küzdhetek én, ha veszítek. Eddig mindig veszítettem, és ezt te is tudod jól. Eddig nem értem célba soha - mi az esélye annak, hogy most sikerül nem kiesnem?
- Igazad van. Aki harcol, az veszíthet. De aki nem harcol, az már veszített! Tartsd ezt észben holnap.
***
A futam másnap, helyi idő szerint tíz órakor kezdődött. Ijesztő látványt nyújtott a sok néző, akik az épületek tetejére másztak fel, hogy ráláthassanak a pálya bizonyos, városi részeire. Ardana közel fél órával hamarabb érkezett meg, egy Naomitől kölcsönkapott pilótaruhában. Felállt a fogattal a neki kijelölt rajthelyre, majd a gépben ülve megszemlélte a többieket.
A legtöbb versenyző ismeretlen volt számára. Hiába, a régiek közül sokaknak elvette a kedvét a tény, hogy a futamok illegálissá váltak. Mindössze Sanghát fedezte fel, a megszokott gúnyos vigyorával. A versenyző ezúttal még a fogata nélkül érkezett, de pilótaöltözéke és démoni mosolya arról mesélt, hogy nem hagyja ki ezt a futamot sem. Látni akarom, ahogyan valaki igazít ezen a vigyoron. De vannak ezek az újoncok kellően ügyesek? Ki az, aki képes lenne leverni Sanghát? Az vulpteri ott balra, a remegő kezével? Ő törte össze a bordáimat az álmomban. No, meg önmagát. Vagy a devlikk mellette - azzal a roncshalmazzal? Esetleg Jacen, aki Febri jótanácsait hallgatja? Az ifjú hasonlóképp zaklatottnak tűnt, mint a vulpteri. Idegesen bólogatott, pedig alig figyelt a togrutára, aki éppen a dzsungelt megelőző szakaszra figyelmeztette.
- Amint leérsz a szerpentinről, vegyél vissza a motor energiájából! Azon a részen felesleges lesz a maximumon terhelned, mert a kanyarokban nem tudsz háromszázhúsznál többel menni.
Háromhússzal? Én örültem, ha kettőhetvennel nem pusszantottam meg a falat!
- Nocsak, nocsak. A bájos Ardana ismét tiszteletét teszi, öt év pihenés után- szólította meg őt ekkor egy rosszindulatú hang. A zabrak mély levegőt vett, mosolyt erőltetett a vonásaira, aztán kihajolt a hozzá beszélő Sanghához.
- Visszatértem, hogy elagyaljalak- jelentette be nyugodtan.
- Ennyi kihagyás után? Szép álom- jegyezte meg Sangha.
- Egy ismerősöm azt mondta egyszer, merjek nagyot álmodni. - Utálom ezt a behízelgő macska-módszert: egymással udvariaskodva próbálkozunk a másik agyára menni. – Különben is, azzal a miniatűr fogattal esélyed sem lesz! Febri gépe igazi tank. Elég csak rád néznem, és máris széthullasz.
Persze, Sangha masinája nincs éppen porcelánból, de a Febriének a nyomába sem ér.
- Tévedésben élsz, aranyom. Azt a romhalmazt eladtam, és vettem helyette ezt a gyönyörűséget- mutatott egy fogatra, amit éppen kettő „dinoszaurusz” vontatott be - a megszokott egy helyett. Ardana igyekezett, hogy ne üljön ki az arcára a kétségbeesés. Ha Febri gépe nagynak minősült a tizenöt méteres hosszával, akkor Sangha új járműve egyenesen óriásinak számított. A fekete-vörös fogat körülbelül húsz méter lehetett, a gigantikus, darabszám szerint négy hajtóművéből pedig sugárzott a masszívság. Ha Febrié tank, akkor ez mi?
Sangha elégedett vigyorral nyugtázta Ardana kétségbeesését.
- Ugye-ugye? Visszatérhetnél a kis mesevilágodból a kőkemény realitásba- azzal peckesen elvonult a gépe felé. Ardana a fogát csikorgatta. Ez jócskán megnehezíti a dolgomat, de hiába reménykedik – nem adom fel.
Hamarosan az utolsó versenyző is helyet foglalt a gépében, és a zabrak ismét érezte azt az adrenalinlöketet, ami minden rajtot meg szokott előzni. Felejtsd el az eddigi kudarcaidat! Felejtsd el, hogy Sangha gépe strapabíróbb a tiédnél! Felejtsd el, hogy eddig egyetlen futamot sem tudtál befejezni. Felejts el mindent!
Ekkor mintha meghallotta volna a fejében a kísértet hangját is:
Ne feledd, a jelen a fontos. Érezz, ne töprengj!
Biztos csak hallucinálok, gondolta Ardana. De igaza van.
A verseny szervezői egy kicsit még húzták a pilóták idegeit, aztán az eredményjelzőn felvillant az első kör kezdetét jelző zöld lámpa. A versenyzők egyszerre lőttek ki, Jacent leszámítva. A fiú közel egy másodperces késéssel vette csak észre a rajtjelzést, ráadásul a fogata igen nehezen gyorsult. Mégis, ő járt jobban. A többiek közül ugyanis rengetegen egymásnak mentek a szűk pálya első kanyarjában. Ketten kapásból atomjaikra törték magukat, ráadásul közülük az egyik a nagy lökettől kirepült a nézők közé, akik kétségbeesett sikoltások kíséretében megpróbálták menteni a bőrüket. Ardana is kapott egy taslit a vulpteri pilótától, de mindketten megúszták komolyabb kár nélkül.
A visszafordító után lejtő következett, majd a pálya a város utcáin vezetett tovább. A közönség lelkesen felüvöltött, amikor Sangha elsőként felbukkant a szemük előtt. A duros boszorkányos ügyességének köszönhetően ugyanis az első helyen tört ki a húsdarálóból, és kicsit le is szakította magáról az őt üldöző, hat versenyzőből álló bolyt, amelyet még három másik versenyző követett kissé leszakadva. Ebbe az előbbibe ragadt bele Ardana, aki hiába próbált kitörni, nem sikerült neki. Öt versenyző között nem használhatja a turbóját, még akkor sem, ha egyenes következik. Túl nagy itt a népsűrűség, és ha turbóval nekicsattannék valakinek, azt nem élné túl egyikünk sem. Így, egy kicsit lelassított, éppen csak annyira, hogy kikerüljön a csetepatéból, de ha netán alkalom adódna, kellően közel legyen ahhoz, hogy elsprintelhessen közöttük.
Végigkanyarogtak a városi részen, aztán rátértek az egyik hídra, amely a szemközti hegyoldalra vezetett. Az oldalsó fala nem bizonyult elég magasnak, és az egyik, faját tekintve vurk pilóta megpróbálta kihasználni ezt. Ráhúzott a mellette haladó vulpterire, és nekilökte a falnak, amely megadta magát. A vurk diadalmas üvöltést hallatott, amikor ellenfele alázuhant a mélységbe. A szerencsétlenül járt pilóta nem szólt semmit, Ardana fülében mégis ott visszhangzott a halálsikolya. És ez akár én is lehetnék.
Átértek a hídon, ahol a pálya kiszélesedett, és egy szerpentinen vezetett tovább, lefelé. Ezt kihasználva több pilóta is megpróbált kitörni a bolyból. A legbátrabbnak a korábban már szemet szúró devlikk tűnt. A madárforma pilóta a kis csoport élére ugrott, aztán aktiválta a turbóját, és hamarosan le is szakította magáról a többieket. Diadalmasan, gúnyosan hátraintegetett, és még kiáltott is valamit, de a rikoltása hamar artikulátlan üvöltéssé fajult. A nagy öröm közepette ugyanis megfeledkezett egy aprócska problémáról: egy jobb kanyarról. A devlikk a fogat irányításáért felelős karokhoz kapott, de későn: a bal hajtómű teljes gázzal a falnak vágódott és porrá tört. A fogat maradéka pörögni és lassulni kezdett. Az őt követő pilóták közül a legtöbben jó reflexekkel ki tudtak térni (így például Ardana is), ámde az őket kicsit leszakadva követő hármasból sikerült a roncshalmazzá vált gépnek kettő versenyzőt kiütnie. Már hatan kiestek a tizenkettőből. Csak nehogy én legyek a következő! A harmadikat, vagyis Jacent a jó reflexei mellett még egy nagy adag szerencse is segítette, hiszen kis híján őt is telibe csapta a devlikk megmaradt hajtóműve. Ugyanúgy fogja végezni, mint az apja, ha nem vigyáz.
Leértek a szerpentinről, ahol a terep megváltozott. A növényzet teljességgel eltűnt; a kanyargós út összeszűkült, és vörösesbarna sziklák között vezetett tovább. Az egymás nyakán lévő 5 versenyző megpróbált mind elsőként rákanyarodni a keskennyé váló pályagörbére. Ardana megkísérelt egy nagyon rövid féktávot venni, de csúnyán elnézte, és még Jacen is sikeresen berántotta mellé a fogatát, aztán beelőzte. Visszacsúsztam utolsónak. Pazar. Mennyi pénz is jár a hatodik helyért? Kevés. Akkor viszont hajtanom kell! Csakhogy, ahogyan ő azt megjósolta, a kanyarok nem igazán feküdtek Febri masinájának. Ardana hiába erőlködött és igyekezett mindenhol a belső ívet követni, mire kiértek a kanyarokból, addigra csúnyán leszakadt a többiektől. A következő pályaszakasz volt az egyetlen esélye: az Indakapu egyetlen, aránylag hosszúnak mondható egyenes szakasza egy finom jobb töréssel. A zabrak aktiválta a turbóját, és reménykedett. Talán, itt vagyok annyival gyorsabb, hogy megfogjam őket. Hamarosan felbukkant a szeme előtt a saját fogata - nem, Jacen fogata - aztán már a vurkot is megpillantotta. Tökéletes. Mindjárt ott is vagyok.
***
Naomi izgalmában csak azért nem rágta a körmét, mert Damien az első alkalommal akkorát vágott a kezére ezért a megmozdulásáért, hogy a csontjaiban is még percekig érezte a fájdalmat. Rizannal, Damiennel és Febrivel együtt a futam kezdetekor helyet foglaltak a lelátón, és most egy, a togruta lány által szerzett eszköz segítségével követték nyomon a futam eseményeit. A twi’lek csendben, némán szurkolt Ardanának. Nem számít, ha nem ér el helyezést, csak ússza meg élve!, gondolta elkeseredetten, amikor a vurk kipenderítette a vulpterit a hídról. Azzal nyer a legtöbbet, ha egészben tud maradni.
- A barátnőd profinak tűnik- szólította meg ekkor egy hang. Naomi felnézett, és Maas éjfekete szemeivel találkozott a pillantása. A férfi, ahogyan megígérte, eljött a futamra, és most egy sorral feljebb ült.
- Tapasztalt- értett egyet Naomi. - Csak eddig szörnyen szerencsétlen volt. Mindig kilökték. Jaj, vigyázz, dől a fa!- sikoltott fel. A versenyzők ugyanis rátértek a pálya hátsó, dzsungeles szakaszára, ahol az egyik, idős fűz éppen akkor adta meg magát. A kidőlő fa nekivágódott Ardana bal hatóművének, de a fogat bizonyult masszívabbnak, és a zabrak figyelme sem terelődött el. Ardana az egyenesben fel tudott zárkózni, de most, az éles kanyarokban ismét leszakadozott.
- Nem jó ez a fogat erre a pályára- mondta Maas. - Nézd meg a heves mozdulatait! Nagyon szenved az irányítással. Mégis sikerül a pályán maradnia, ez bizonyítja a tehetségét.
- Te is versenyző vagy?- csodálkozott rá Naomi. Maas a fejét ingatta.
- Utcagyerek vagyok, aki mindenhez ért, de semmihez sem igazán. A versenyzést csak Febri révén ismerem.
Ekkor zúgás támadt. A közönség felkapta a fejét, és a legtöbben tapsviharban törtek ki, mikor Sangha elsőként rákanyarodott a célegyenesre (ami önmaga is inkább egy kanyar volt). Őt közel tíz másodperces lemaradással követte az ötös boly, a közepén Jacennel, majd tőlük még két másodpercre érkezett Ardana. Túlélte a dzsungeles, gyilkos hátsó részt, és az azt követő hídon, majd a második városi szakaszon valamelyest ledolgozta a kanyargós részen beszedett hátrányát.
- Elég lehet neki a két kör, hogy megelőzze őket?- kérdezte a twi’lek lány Maastól. A férfi a homlokát ráncolta.
- Ha a többiek elkezdik egymást marni és lesz helye, akkor igen. A városi részen sokkal jobb.
A második kör végére Ardanának csodával határos módon sikerült átfűznie magát az ellenfeleken (kapóra jött neki, hogy a vurk és egy másik pilóta kipécézte magának Jacent), és némi előnyt is kiépített velük szemben. Nem sok. Egyetlen hiba, és visszaestem. De most lehet szépen haladni előre.
A cél után a gyors, városi részen az erőfeszítéseit siker koronázta: megpillantotta Sangha gigantikus gépezetét. Jól van. A szerpentin elég széles. Ott kell elmennem mellette.
A duros észrevette Ardana felbukkanását. Elvigyorodott, aztán meghúzott egy kart. A fogata lassulni kezdett. Mit csinál ez?, kérdezte magától Ardana.
Hamarosan megtudta. Sangha belassított, ennek köszönhetően a zabrak már a hídon beérte. Aztán, a duros ráhúzott a zabrakra.
- Életed utolsó hibája lesz, hogy itt elindultál!- üvöltötte neki, és nekiütötte a jobb alsó hajtóművét Ardana bal rakétájának. Az akciót fülsértő csattanás kísérte, aztán Febri fogatáról levált az egyik borítólemez, láthatóvá téve ezzel az alatta futó kábelek rengetegét. De, legalább nem zuhant le a hídról. Sangha egy kicsit kivárt, aztán újra ütött.
A zabrak ezúttal már résen volt, és kicsivel sikerült lesüllyednie a fogattal, így a duros másodszorra csak a levegőbe sózhatott bele. A bolond! Képes volt azért lelassítani, hogy engem kiüthessen? Ennyire bántom a csőrét?
Átértek a szerpentinre, ahol Sangha nem adta fel. Ismét ráhúzott Ardanára, ezzel újabb darabokat hámozott le a zabrak hajtóművéről. Ardana kétségbeesetten konstatálta, hogy a duros pusztító tevékenységének köszönhetően egyre közelebb kerül a falhoz. De neki pontosan ez a célja, nemdebár? Felkenni a falra matricának. Ekkor azonban az eszébe jutott egy ötlet. Kezét a fékre helyezte, és amikor Sangha meglódult felé egy mindent elsöprő csapás ígéretével, berántotta. A fogat közel egy másodperc alatt háromszáz kilométer per órát lassult, így Sangha a zabrak helyett magát passzírozta neki a falnak. A gigantikus ütéstől a fogat jobb alsó hajtóműve azonnal levált. Győzelem!, ujjongott magában a zabrak. Ez a négyes hajtómű hátránya: hiába van belőle több, ha egy elszáll, az egész gép elszáll. Öröme azonban korainak bizonyult.
Sangha négy hajtóművét két energianyaláb kapcsolta össze egymással, a jobb alsó a bal felsővel, a jobb felső pedig a bal alsóval állt összeköttetésben. Most, hogy a jobb alsó levált, a gép irányíthatatlanná vált. Sangha a műszerfalon veszett kapkodásba kezdett, még mielőtt a falnak vágódhatott volna. Az energianyalábokat átcserélte: azok egy ezred másodpercre eltűntek, de még mielőtt a fogat széthullott volna, ismét megjelentek, de ezúttal más elrendezésben. A két felső hajtómű került egymással kapcsolatba, a bal alsó pedig hasznavehetetlenül csüngött, majd a duros egyetlen gombnyomással megszabadult tőle. A pilóta gúnyosan elvigyorodott.
- Ennél lényegesen többre van szükséged, hogy kiejts!- üvöltötte túl a menetszelet és kiegyenesítette a fogat pályagörbéjét. - Anyádat!- fűzte még hozzá, amikor Ardana megelőzte. Rendben. Első helyen vagy. Hozd haza!
Leértek a szerpentinről, és a barna sziklák között kanyarogtak tovább. Itt Sangha volt a gyorsabb, csakhogy a széles fogatát nem tudta behúzni Ardana mellé. Így csak a fogát csikorgatta, és megpróbálta hátulról lebontani a zabrak pilótafülkéjét. Még jó, hogy ott semmilyen lényeges alkatrész nincs.
A dzsungeles rész egyenesén Ardana némiképp leszakította magáról Sanghát, de a kanyargós részeken a duros visszatért és a korábbi elszántságával ostromolta a zabrakot. Ardana igyekezett kitérni előle, de nem igazán sikerült neki. A fogata egyre több borítólemezét vesztette el Sangha mesterkedésének köszönhetően, sőt, a duros még a fékrendszert irányító alkatrészt is lebűvölte. Baj. Most csak motorféket használhatok. Legyen már vége ennek a szakasznak!
A dzsungel körülbelül közepe tájékán Sangha letett arról, hogy agyoncsapja Ardanát. Ehhez főleg az is hozzájárult, hogy időközben megérkeztek rájuk a többiek. Pontosabban mondva: a vurk és Jacen. Az ifjú versenyző fogata felismerhetetlenné vált: szinte az egész külseje hiányzott és a kábelek helyenként kilógtak belőle. De még működött.
A két újonnan érkező egymással küzdött, és sokkal gyorsabbak voltak ezen a részen, mint Sangha. Ennek köszönhetően ketten, két oldalról húztak el a duros mellett. Az eddig élen álló versenyző ettől vérszemet kapott, és azon nyomban megfeledkezett Ardana püföléséről és a nyomukba eredt. A zabrak megkönnyebbülten fellélegezett, és maga is kicsit gyorsabbra kapcsolhatott így.
Kiértek a dzsungelből. A pálya itt enyhén megemelkedett, aztán egy félig leszakadt híd átvezetett a túloldalra, a városba.
Sangha beérte Jacent és a vurkot, és hátulról belecsapott ez utóbbi gépébe. A hüllőszerű lény ettől elvesztette az uralmat a fogata felett, és lezuhant a hídról. Ardana elgondolkodva meredt utána. Pontosan azt kapta, amit ő tett a vulpterivel. Talán mégsem olyan igazságtalan ez a világ.
A duros ekkor az ember férfira vetette magát, ámde Jacen fürgébbnek bizonyult a kisebb gépével. Sangha hiába próbálkozott, nem sikerült egyszer sem eltalálnia az ifjút, ellenben önmagát többször is odaverte a falhoz. Hamarosan már csak egy roncshalmaz volt az ő fogata is. A hűtőberendezése teljesen leamortizálódott, és csak egy pici pöccentés hiányzott ahhoz, hogy az ő fékei is elszálljanak.
Olyan könnyű lenne most kivégezni, gondolta a zabrak. Ahogyan ő tette velem. Talán meg is gyilkolhatnám. Ha ezzel a ronccsal nekikenődik a falnak, minimálisak lennének a túlélési esélyei. De a kísértetnek igaza van: nem süllyedhetek le az állatok szintjére.
Ardana így hát kivárt egy kicsit, és egy kellő pillanatban aztán berántotta fogatot a duros elé. Hallotta a dühös üvöltését, de nem foglalkozott vele, inkább aktiválta a turbóját, és megelőzte Jacent is. Jobb kanyar következett; az utolsó előtti. Még egy balos jön, aztán ott a cél. Csakhogy, a bal egy éles visszafordító volt, és a zabraknak korábban el kellett kezdenie lassítani, mint eddig, miután csak motorféket használhatott. A szeme sarkából látta Jacent. Messze van, de eléggé?
Ráfordult a kanyarra, de nem eléggé szűk íven. Minimálisan lesodródott, Jacen pedig ezt, hogy profi versenyző precizitásával kihasználta, és berántotta a gépét a zabrak mellé. Egy pillanatig még fej-fej mellett haladtak, aztán a fiú a jobb gyorsulása miatt lehagyta a zabrakot. És megnyerte a futamot. A közönség csodálkozva felhördült, aztán tapsviharban tört ki. Mind a fiút ünnepelték, aki a fair play szabályainak betartásával versenyt tudott nyerni, és ezzel a második emberré vált, aki képes volt erre a teljesítményre. Jacen nem tette meg az ilyenkor szokás tiszteletkört; lefékezte a fogatot a célban, aztán minden erejét összeszedve felállt a pilótafülkében, és diadalmasan az ég felé bokszolt.
Ardana nagy küszködések árán megállt mellette, és hasonlóképp boldognak érezte magát. Túléltem a futamon. Nem estem ki, sőt második lettem, aminek a honoráriumából vehetünk egy új hajót. Megvertem Sanghát. Kell ennél több? Kimászott a gépből, mire Jacen is követte a példáját, és a zabrakhoz lépett.
- Gratulálok- és kezet nyújtott.
- Nekem kellene neked gratulálnom. Az első győzelmed- értetlenkedett Ardana, és kezet rázott vele.
- Igen, de te magadon győztél, ami sokkal nagyobb érdem. Azzal, hogy rászántad magadat a versenyre, és nem ölted meg Sanghát. Igen, láttam, milyen egyszerű dolgod lett volna. De mégsem tetted.
Az előbb említett versenyző most ért be. Leállította a gépét, és azonnal Ardanához lépett.
- Beszédem van veled- jelentette ki vérben forgó szemekkel, megragadta a zabrak karját és kivonszolta a pályáról a városi részre. Ardana a szeme sarkából látta, hogy a nézőtéren Naomi, Rizann, Damien, Febri, és az a megbízhatatlan külsejű Maas értetlenül meredt utánuk. Felmutatott hüvelykujjal odaintett nekik, mondván, semmi baj nem lesz. Sangha baromi mérgesnek tűnik, de fáradt és nem zabrak. Szóval, ha nekem esik, akár késsel, ő húzza majd a rövidebbet.
A duros kirángatta a zabrakot a pálya területéről, el a város, egy eldugottabb részébe. Ardana kérdőn felvonta a szemöldökét. Mi a francot akarhat itt? Mégsem kérdezte meg. Úgyis megtudom.
- Nem a kísértet az egyetlen, aki figyel téged- kezdte Sangha, amikor megérkeztek a duros által választott helyre. - Hanem mások is. Például Vader nagyúr.
- Vader? - Mit akar tőlem? Hiszen még csak most álltam a lázadók mellé - vagyis őellene.
- A parancsa pedig az, hogy…
- Le van tartóztatva!- üvöltötte egy hang, aztán a házak közül egy tucat, fehér egyenruhás alak lépett elő. Rohamosztagosok. Puszta kézzel pedig esélytelen vagyok.
- Szóval, te nem is fogatversenyző vagy, hanem egy mocskos, birodalmi besúgó!- fordult ekkor Ardana a versenyzőtársához. - Azt hittem, annál több méltóság szorult beléd, hogy ilyen alantas munkát vállalj. - Sangha kést rántott.
- Szívd vissza, amit mondtál, fattyú!- sziszegte.
- Elég legyen! A zabrak élve kell- avatkozott közbe az egyik birodalmi.
- De nem sértetlenül- helyesbített a duros, aztán szúrt. A penge Ardana oldalába fúródott. A törött bordáim közé. A zabrak összerogyott, a lélegzete elakadt.
- Nyugalom, nem halálos a sérülése- hallotta Sangha hangját, bár eléggé tompán. - Csak kellemetlen.
Ardana érezte, ahogyan az ereje elszáll. Tehetetlenül tűrte, hogy az egyik fickó a vállára dobja, mint valami krumpliszsákot, aztán elvesztette az eszméletét.
***
Ezek után nem sokkal a pályán is kitört a zűrzavar. Birodalmi katonák özönlötték el a lelátókat és lezárták a terepet. Senkit sem engedtek ki.
- Ettől tartottam- morogta Febri. - És most mindenki kivégeznek, mert vétettünk az Uralkodó törvényei ellen. A versenyzés illegális.
- De hogyan? Ki súgott nekik?- értetlenkedett Jacen. - A Baroonda kellően eldugott és jelentéktelen. Hogyan jöhettek rá?
- Ez nem lényeg. Hogyan jutunk ki?- tett fel egy, a jelen szituációban merőben lényegesebb kérdést Damien. A zabrak tekintete egérút után nyomozott, de semmilyen használható ötlet nem jutott eszébe. A rohamosztagosok az egész pályát elözönlötték, még arra sem lenne esélyük, hogy átfussanak a hídon, le a szerpentinen, át a sziklás részen, hogy aztán a dzsungelben felszívódjanak.
- Semmi baj. Bízzatok mindent rám és kövessetek!- Maas magabiztosan megindult arra, amerre Sangha elragadta Ardanát. Ardana. Damien szájíze keserűvé lett, ahogyan visszagondolt a duros tettére. Bántotta a gondolat, amiért nem lehet ott, hogy a lány segítségére siessen.
Maas határozottan áttört a tömegen, és meglepetten megtorpant, amikor négy birodalmi katonába ütközött. Azok reflexből részegezték a fegyverüket, aztán gyorsan le is eresztették, amikor felismerték, kivel állnak szemben.
- Bocsánat, Hollegra- szabadkozott az egyikük. Maas elnézően biccentett.
- Ők a foglyaim- mutatott rá az őt követő csoportra. A rohamosztagosok biccentettek, aztán utat engedtek nekik.
Amikor látó- és hallótávolságon kívülre kerültek, Damien azonnal nekiesett a férfinak. Maas viszont, mintha a tarkóján is lett volna szeme, könnyűszerrel kitért az érkező ütés elől.
- Nyugalom! Épp segíteni próbálok, ha nem vetted volna észre- jegyezte meg aztán szárazon.
- Nekem nem kell egy birodalmi segítsége- hörögte Damien, de ekkor Febri lépett oda hozzá és fogta le. A zabrak megfékezte a mozdulatát - persze nem a togruta lány ereje miatt. Naomi, Rizann és Jacen kíváncsian figyelte őket.
- Miért nem engeded, hogy agyonverjem ezt a szemetet?- fordult a zabrak a sérült versenyző felé.
- Maas nem egy angyal, ebben igazad van- kezdte Febri. - De én kellően régóta ismerem ahhoz, hogy tudjam: nem akar rosszat.
- Neked. És nekünk?- a zabrak leeresztette a karját, de továbbra is készen állt arra, hogy bármelyik pillanatban bemosson egyet Maasnak.
- Nektek sem. A barátaim vagytok, és azzal, hogy titeket bánt, engem is bánt.
- Hát jó. Vezess!- dörrent rá az ember férfira Damien. Az folytatta az útját, egy, a város szélén álló, kis, omladozó házig. Lendületesen feltépte az ajtót, majd az egyetlen helyiség szőnyegén félrehúzta, és felnyitotta az alatta megbújó csapóajtót. Azon keresztül egy szűk alagútba jutottak, amely végül egy másik épülethez vezetett; egy titkos hangárhoz, amely a városon kívül, a dzsungel közepén helyezkedett el. A garázs közepén pedig ott állt egy hatalmas gép - egy nagyobb testvére a lázadó csapat meghibásodott „tepsijének”.
- Szálljatok be!- intett Maas a gép felé. - Ezzel folytathatjátok a küldetést a Morvogodine-ra.
- Honnan tudsz róla?- sziszegte gyanakodva Damien.
- Aki kém, mindenről tud- felelte a férfi. - A lázadók megbíznak bennem, a Birodalmat kémlelem. A Birodalom pedig azt hiszi, mellettük állok, így nem bánt senki.
- És, mi a valóság?- kérdezte Naomi.
- Hagyd!- intette le őt Damien, aztán Maas felé fordult. - Te pedig komolyan azt képzeled, hogy itt hagyjuk Ardanát?
- Kénytelenek lesztek. Sangha átadta őt a rohamosztagosoknak. Igen különleges a kis barátnőtök, amiért Sangha erőt vett magán és életben hagyta a futamon csak azért, hogy átadhassa nekik. Félre tette a személyes bosszúját, mert így jobban megéri neki. De mire vártok? Menjetek már!- intett türelmetlenül a hajó felé. - Fogy az idő, és ha a rohamosztagosok rám találnak - méghozzá úgy, hogy nektek segítek, akkor gondolkodás nélkül kivégeznek mindannyiunkat.
- És velünk mi lesz?- mutatott Febri önmagára és Jacenre.
- Van egy másik hajóm is, azzal elmenekülhettek- ajánlotta fel Maas.
- Még mit nem! Velük megyünk- jelentette ki az ifjú. - Apámat Sangha ölte meg, ő pedig a Birodalom mellett áll. Én is a Birodalom ellen akarok küzdeni. A togruta lány helyeslően bólintott.
- Hát jó- nyugodott bele Maas. - Sok szerencsét!
- És te mihez kezdesz?- kérdezte tőle Febri. A férfi vállat vont.
- Azt hiszem, játszom tovább a szerepemet. Ja, és megnézem, mit tehetek Ardana barátnőtök érdekében.
Írta
Liliána
Shaga
Jacen:
Febri
Maas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése