- Megérkeztek – kommentálta Jorka, miközben az osztag leereszkedett a leszállópályának kijelölt betonplaccra.
- Ja, vettem észre – bólintott Shadree, és kilépett a kapualjból.
Ahogy elnézte, mindegyik gép megérkezett, és egyik sem szenvedett végzetes sérülést. Határozottan jobban néztek ki, mint a Wind, ami egy félórával korábban futott be, és a technikusok már javában dolgoztak rajta. Viszont ezek a gépek közül is jó páran elég rendesen leamortizálódtak. Példának okáért Moron jobb alsó vezérsíkja teljesen elolvadt, ráadásul a pilótafülkét is eltalálhatta pár lézernyaláb.
A lány visszafogta magát, és nem rohant oda megnézni, hogy maga a pilóta hasonló állapotban van-e.
De nem kellett sokáig várnia. Jouro kiugrott a vadászából, és Moronéhoz sietett. A fülketető lassan, halk szisszenéssel fölemelkedett, és a férfi feje jelent meg a nyílásban. Enyhén sápadt volt, arcát karcolások borították, de kétségtelenül élt.
Aztán amikor a rodiai kisegítette a vadászgépből, Shadree meglátta Moron bal karjából kiálló húszcentis fémszilánkot.
- Te jóságos csillagködben száradó, megkövült hutt-potyadék! – szitkozódott, miközben Truden a bázis felé támogatta a sebesültet. – Mi a francot műveltél, Andrus?!
Moron bágyadtan elmosolyodott.
- Semmiség…
Ekkor csatlakozott hozzájuk Syerra, aki a hajóját a kaputól elválasztó távolságot futva tette meg.
- Ne beszélj így vele! – ripakodott rá Shadreera, aki őszinte meglepetéssel nézett le a jövevényre.
- Mi?
- Nem látod, hogy megsebesült? Lehetne benned annyi tisztesség, hogy legalább most nem egrecíroztatod! – fakadt ki a lány.
Az osztag többi tagja felől elismerő füttyögés hallatszott.
Tanoshikka morgott valamit.
- Gazdám azt mondja… - kezdte Csipogó, mire a vuki még egyszer felmordult - jó, jó, rendben, szó szerint… szóval Tanoshikka gazdám azt mondja, hogy „a kiscsaj beszólt Shadreenak.”
- Hogyhogy egrecíroztatom? – vágott vissza a bakurai.
- Hát nem veszed észre? Fogalmad sincs, milyen állandó pszichológiai terrorban élni!
Mielőtt a lány bármivel visszavághatott volna, az öccse megragadta Syerra csuklóját, és megpróbálta arrébb húzni.
- Hagyj békén! – ellenkezett az, és kirántotta a karját a fiú szorításából. – Jogom van elmondani, amit gondolok!
Baraknak elegendő volt egy pillantást vetnie nővére arcára, hogy rájöjjön, vagy elviszi innen Syerrát, vagy szembe kell nézniük Shadree dühkitörésével. Erre pedig – a testvérét ismerve – nem igazán vágyott. Tehát egyszerűen felkapta a kapálózó Syerrát és megindult vele a bázis felé.
- Azt hiszem meg kéne keresnem a kórházszárnyat… - krákogta Moron, aki nem igazán értette a két lány összeszólalkozását. Vértől csöpögő kezét a másikkal tartva megindult az épület felé. Shadree a nyomába szegődött.
A gyengélkedőbe belépve rájöttek, hogy nincsenek egyedül. Ott volt Ilis, aki egy eltévedt lövés becsapódásakor beverte a fejét a hajója burkolatába. Most egy steril gézdarabot szorított a sebre. A mellette lévő széken Jouro ült, és az enyhén megégett ujjait tanulmányozta. Nyilván neki is zárlatos lett a műszerfala.
Mindközül azonban Moron sérülése látszott a legsúlyosabbnak. Egy orvosdroid azonnal odasietett hozzájuk, és felsegítette a fiatalembert az egyik vizsgálószékre. Moron amennyire erre képes volt, kinyújtotta a kezét, és szorosan összeszorított ajkakkal tűrte, hogy a droid megvizsgálja a sebesülést.
Shadree nyelt egyet.
- Moron…
A doid óvatosan húzni kezdte a fémszilánkot.
- Au… igen?
- Igazat mondott?
A férfi arca egy pillanatra eltorzult. Levegő után kapkodott.
- Mármint ki? – préselte ki magából.
- A kiscs… Syerra. – A lány még időben észbekapott. – Tényleg pszichológiai terrorban tartalak?
Moron megpróbált mosolyogni, de csak kis mértékben sikerült.
- Hát… ssssz, áu! Már megszoktam.
Shadree már majdnem rácsapott a férfi karjára, aztán még idejében megállította a kezét. Idegesen elvigyorodott.
- Hoppá.
Négy nap múlva…
A Corellian Wind kilépett a hipertérből, majd elindult a szürkésfehér gázóriás felé. Draver
a hídon állt és figyelte, ahogy a bolygóóriás fekete holdja lassan előbukkan a horizonton.
A Cordiwa III lakható világ volt, a felszínét fekete sivatagok borították, de a légköre
belélegezhető volt. A lázadók egy kisebb börtönbázist építettek ki rajta, ahol a befolyásosabb
birodalmi hadifoglyokat tartották.
Köztük Arcat Kai-t.
– Uram, közeledünk a hold felé – mondta Jonson.
– Hívjuk őket…
Omago, a szenzorokat kezelő fekete bőrű tiszt a kapitány felé fordult.
– Uram hajók közeledtek a bolygó felől.
– Azonosítsa őket.
– Egy osztag X szárnyú és három komr’k osztályú vadászgép – lenézett a képernyőre, majd
újra Dravere. – A rendszer peremén pedig krayt osztályú löveghajó lépett ki a hiperűrből.
– Ezek mandalore gépek – mondta Jonson.
Draver bólintott.
– Érdeklődjön a Cordiwa parancsnokától, hogy mi történt. Jonson, küldje ki három
vadászgépet.
Jonson bólintott.
– Igenis uram.
Drizzaqh végigmérte a hangárba belépő három pilótát. Shadree most itta ki a bögréjében lévő
kávét. Nyomába Syerra lépdelt. A lány ártatlanak tűnt, de túlélt pár bevetést. Felmászott az
X szárnyúja oldalához támasztott létrán, majd beugrott a pilótafülkébe. Tanoshikka pedig
betuszkolta irdatlan tömegét a saját X-szárnyújába.
A geonosisi odaszólt neki a saját nyelvén.
– Óvatosan, még nem tudtam kalibrálni a gravitációs kiegyenlítőket. – A szavait a szerszámos
övére szerelt tolmácsgép fordította. Jouro, a rodiai pilóta barkácsolta neki. Igazi talpnyaló volt a srác, de a gép hasznosnak bizonyult.
A vuki válaszul dörmögött valamit.
– A gazdám azt mondja, hogy ezt a mandalóriaknak mondja.
Drizzaqh Shadree felé fordult, aki már felrakta a sisakját.
– A droidod már rendben van. Csak néha lehetnek problémák a látásával.
– Tövisnek szemüveg kell? Juj.
A droid csipogott erre. Drizzaqh intett a pilótáknak. A vadászgépek pedig egymás után
suhantak ki a hangárból, majd indultak el a rendszer pereme felé…
A kommunikátorból recsegés hallatszott, majd megszólalt a bázis parancsnokának, Dolothnak
a hangja.
– Fél órája mandaloriak léptek ki a hiperűrből, de mi visszavertük őket. A kommunikációs
antennánk sérült meg, de dolgozunk rajta – mondta.
– A foglyok?
– Egy sem szökött meg. Arcat Kai sem.
– Készítsenek elő egy kompot, lemegyek – mondta Draver.
- Oké, emberek, azt hiszem, végeztünk – jelentette ki az osztag parancsnoka, egy testes twi’lek férfi. – Bíbor ötös, mit keresnek itt?
- Jöttünk segíteni – felelte Shadree.
A kom hangszórójából öblös kacagás hallatszott.
- Azzal elkéstek, kislány. Mind eddigúgy hallottam, hogy a mandalóriak veszélyes harcosok. Ezek szerint ez csak a szárazföldi csatákra vonatkozik. Én mondom magának, olyanok voltak az űrben, mint egy csapat remegő patájú nerfborjú. Minden erőlködés nélkül megfutamítottuk őket. Ha látta volna, ahogy…
Shadree figyelmét egy alig észrevehető villanás vonta el a parancsnok ömlengéséről. Odakapta a fejét. Amit megpillantott, nem volt más, mint egy a mandalóriak híres vadászgépei közül. Egy abból a csapatból, amit elvileg már legyőztek.
- Parancsnok…
- Ugyan, nem kell hálálkodnia, szívesen tettük.
- Parancsnok, ha esetleg befejezte az önmagasztalást, nem kívánna a szenzorképernyőire nézni?
A twi’lek bizonyára megfogadta a tanácsát, mert meglepetten felkiáltott, aztán gyors parancsszavak kíséretében az osztagával együtt eliramodott a jelzett irányba.
Tanoshikka morgott egyet.
- Gazdám azt szeretné tudni, hogy most mi legyen.
- Jó kérdés - vakarta volna meg a fejét Shadree, de az ujjai a sisakjának ütköztek. Aztán egy hatalmas tűzgolyó látszott, ahogy két gép apró darabokra robbant. Ahogy a törmeléket vizsgálta, a lány az X-szárnyúak és a komr’k gépek darabjait egyaránt felismerte. – Na jó. Szőrmók, törpe, utánam! Ezeknek esélyük sincs nélkülünk.
A három vadászgép egy kanyart leírva csatlakozott a többiekhez. Syerra megeresztett egy iontöltetet az egyik ellenséges gép felé. Az kikerülte a kéken sistergő energianyalábot, de a mögötte manőverező társa már nem volt ilyen szerencsés. A hajója testén halvány kékesfehéren derengő szikrák csaptak végig, aztán az összes fény elsötétült benne.
- Gratulálok, de muszáj ezt játszanunk? – méltatlankodott Shadree. – Miért nem tudod csak simán kilőni őket?
- Ők is emberek. Te örülnél, ha veled történne ugyanez?
A vuki társuk egy ordítással a gépeik közé vetette magát, amivel arra kényszerítette őket, hogy félrerántsák a vadászokat.
Időközben nem úgy tűnt, hogy a csata mérlege az ő javukra billenne.
- Amatőrök – morogta Shadree, miközben elhúzott egy újabb X-szárnyú mellett, ami szó szerint kettévált. A pilótája hasonló állapotban úszott a két fél között. A lány elfordította a fejét, és üldözőbe vett egy újabb vadászt. – Most elkaplak, haver…
Az osztag parancsnoka vadul manőverezett a komr’k előtt, de látszott rajta, hogy már nem sokáig tud kitartani.
Az ellenséges vadászgép megeresztett egy lövést… aztán a következő pillanatban szilánkjaira robbant. De a Vezér már így se tudta elkerülni a végzetét: a lövedék az üzemanyagtartályába fúródott. A detonáció megremegtette a hajót, a lángok betörtek a pilótafülkébe. Aztán már vége is volt. A twi’lek vadászgépéből nem maradt más, csak egy kiégett roncs.
- Menekülnek! – kiáltott fel meglepetten az egyik pilóta.
És valóban: a mandalóriak sorban fénysebességre kapcsoltak, és eltűntek.
Shadree átkapcsolta bázis frekvenciájára.
- Elmentek. Most hogyan tovább?
- Tudják, mi a céljuk? – hallatszott Jonson hangja.
A lány a képernyőkre pillantott, ahova Tövis szorgalmasan listázta az adatokat.
- Belső perem, Myrkr rendszer. Egyetlen bolygó, ugyanezzel a névvel.
A parancsnok egy pár pillanatig gondolkozott.
- Menjenek utánuk! És még valami, Stubborn. Az akció idejére maga veszi át az osztag parancsnokának helyét.
- Mármint a Bíbor Osztagét? – csodálkozott Shadree.
- Nem, dehogy. Azét, ami épp most vesztette el a vezérét. Jó utat, pilóták. Az Erő legyen magukkal!
A komp végigrepült a fekete síkság felett, majd célba vette a félig földbe süllyesztett fémerődöt, és besiklott a hangárba. Doloth várta őket. A rámpája leereszkedett, Draver és Caern sétáltak le rajta. A hangár akkora volt, hogy egy interdictor is elfért volna benne. Tőlük balra egy koréliai korvett volt, rajta egy szerelőcsapat végzett javítási munkálatokat. A hangár hátuljában néhány vadászgép állt. Háromszög alakú testük volt, a pilótafülke középen, hátul két hajtómű.
– R-22-esek – mondta Draver.
– Dehogy, ez egy új vadászgép típus. RZ-1-es. Dodonna tervezte, és felveszi a versenyt a Tie Interceptorokkal.
– Értem. Az X szárnyúak még le is hagyják őket. – Egy folyosón mentek végig, beszálltak egy turbóliftbe. – Csak Kai van a cellában?
A jenet bólintott. A lift megállt, az ajtaja kinyílt. Egy folyosó tárult fel előttük, aminek a két oldalán cellák voltak, de csak a legutolsóban volt valaki. A talortait törökülésben ült a helyiség közepén.
– A kihallgatóink kedvence. A sebei gyorsan gyógyulnak, és nem beszél semmit.
– Értem – mondta Caern. Szemmel láthatóan a gondolataiba temetkezett. – Remélem, hogy azért hívott ide minket, hogy valljon.
A vörös erőtér már-már démoni külsőt kölcsönzött a madárszerű idegenek.
– Üdvözletem, Draver Margae és Caern Bey’kreel – mondta, úgy sandított rájuk, mint egy jó lakott ragadozó.
– Részemről a szerencse Arcat Kai. Mit akar? – kérdezte Draver.
– Információim vannak. Szeretném, hogy ha a bothai kimenne.
Caern Dravere nézett.
– Vannak módszereink, hogy akkor is válaszra bírjuk, hogy ha a bothai bent van – szólt közbe Doloth.
– Amik befuccsoltak… Nem bízok a bothaiakba, ahogy magának se kellene kapitány…
A bázis mellett egy lelőtt löveghajó volt. A törzsébe lyukat robbantott egy X szárnyú találata, a pilóta halott volt, ellentétben a három páncélos alakkal, akik előjöttek a hajó belsejéből. A sisakjukon lévő jellegzetes T alakú szemnyílás alapján a kívülálló azonnal tudhatta, hogy itt bizony mandaloriak voltak.
Elindultak a lázadók bázisa felé, de a vezérük közben leadott egy jelet.
A Myrkr rendszer felett lévő Keldabe osztályú csatahajó vette a jelet.
– A katonák a helyükön – fordult hátra a kommunikátornál ülő szőke hajú mandalori. A parancsnoki székben egy férfi ült. Markáns arcvonásai, barnás bőre, és őszülő göndör haja ismerős lehetett mindenki számára, akik ott voltak a klónháborúban.
Jango Fett fia volt, de ő csak Nebelnek, vagy is Füstnek hívta magát.
– Jó – bólintott.
– Uram, visszatértek a vadászok, a nyomukban X szárnyúak vannak.
Nebel felsóhajtott, majd hátrafordult. A székénél egy hosszú, fekete hajú lány állt. Kislányos arcvonásaiban volt valami kegyetlen.
– X szárnyúak?
– Herewi, vigyél magaddal három vadászt, és intézzétek el őket. Nem maradhatnak szemtanúk, miután ezzel végeztünk, és Arcat jelzett, támadunk.
Nebel a Köztársaság katonája volt, de mivel Köztársaság helyett már Birodalom volt, ezért ez már lényegtelen volt a számára. A lázadók meg…
Herewi megfordult, majd elindult a hangár felé.
… rossz helyen voltak, rossz időben…
Az út nem tartott sokáig. Pár óra hosszát repültek csupán a hipertérben, és meg is érkeztek a Myrkr rendszerbe, pont a magányos bolygó és annak napja közé. Shadree egy percig némán pásztázta a tekintetével a környéket. Valami nagyon nem volt jó.
- Csak nekem van olyan érzésem, hogy valami hiányzik? – erősítette meg kérdésével Syerra.
Tanoshikka egy rövid morgással adta tudtukra, hogy ő rájött a megoldásra.
- Nincsenek itt a mandalóriak – tolmácsolt Csipogó.
- Tényleg. Osztag, helyzetjelentést! – vezényelt az újdonsült parancsnok.
A pilóták kisebb sérülésekről számoltak be. Semmi olyan, amivel nem lehetne túlélni. Feltéve, ha nem futnak össze valami nagy és veszélyes dologgal, ami nem tűnt valószínűnek. Az üldözötteknek nyomát sem látták.
- Márpedig ebbe a rendszerbe jöttek. Akkor meg…
Tövis éles füttysorozatot eresztett meg, mire Shadree félrerántotta a gépét. Épp időben mert egy lézerlövedék csak pár centivel húzott el a burkolata mellett.
- Elegem van belőletek! – sziszegte összeszorított fogai közt, miközben megpróbálta visszanyerni az irányítást a hirtelen hőhatástó megbolondult rendszer felett. – Tövis, legközelebb megtennéd, hogy szólsz, mielőtt elevenen megsütnek?
A kis droid védekezően csipogott valamit a hibás szenzorokról.
Mindeközben Syerra kicsit több sikerrel, de hasonló problémák közt manőverezett. Neveltetése nem engedte, hogy elkáromkodja magát – meg hát nem is ismert hozzá elég szitokszót. Órákat kéne vennem Shadreetól, gondolta. Neki sokkal több tapasztalata van ilyen téren.
Tanoshikka hajója egy komr’k vadásszal a nyomában elviharzott mellette. Az ordítozásából ítélve, nem szórakozásból tette. Hogy mit mondott, Csipogó nem volt hajlandó lefordítani, de a kicsiny robot reakcióiból ítélve a többiek is sejtették a vuki mondanivalóját.
- De uram, nem szép dolog ilyet állítani. Fogadni mernék, hogy az illető pilóta édesanyja igenis becsületes szakmát űzött. Mi? Uram, én nem hallgathatok el. A programom magába foglalja az ön szavainak tolmácsolását. Nem, ezt nem fordítom le. Nem engedi a szépérzékem. Hé, mit nyúlkál? Azonnal… - Csipogó hangja fokozatosan elhalt, ahogy Tanoshikka kikapcsolta. De amíg a tolmácsdroiddal vesződött, értékes pillanatokat vesztegetett el. A komr’k kezdte utolérni. A pajzsai nem voltak elég erősre állítva, a vadászgép egyik lövése eltalálta a jobb felső szárnyát. Kétségbeesetten próbálta egyenesben tartani a pörgő gépet, de nem sikerült neki. A jobb oldali vezérsík tulajdonképpen halott volt.
Már csak egy lehetősége maradt: le kell jutnia a bolygóra. Óvatosan a légkör felé fordította a hajót, kikapcsolta a rendszereket, és hagyta, hogy hadd sodródjon. Pár perc múlva, amikor már csak méterekre járt az atmoszféra határától, újra bekapcsolta a komot. Morgását valószínűleg senki nem értette. Most már bánta, hogy kikapcsolta Csipogót. Végül, amikor alámerült a bolygóhoz kapcsolódó gázburokba, és beért az őserdő méteres fáinak zavarása alá, újra óvatosan életet lehelt a többi rendszerbe is. A gép még mindig billegett és erősen húzott jobb felé. Tanoshikka még több energiát adott a jobb oldali fékezőrakétáknak. Így nagyjából kényelmesen landolt. E felett érzett öröme azonban hamar elpárolgott, amikor rájött, hova érkezett. Körülötte mindenhol fák nőttek. Ezzel még nem is lett volna probléma, hiszen vuki létére a Kashyyyk erdeiben nőtt fel. Azonban általában a felsőbb szinteken maradt. Tudta ugyanis, hogy a fák tövében olyan lények élnek, amikkel talán még egy vuki se bír el.
Daryl még csak pár hónapja volt a lázadóknál, de már ismerte azt a szót, hogy a kezdők szerencsétlensége. Egyszerű börtönőrt csináltak belőle, egy félreeső kis holdon, olyan távol a frontvonaltól, amennyire csak lehet.
A három fejes távol beszélgettek a cellától, a talortai pedig viszketett. A tollazatából aprócska kis élőlények ugráltak le, majd rohantak tova.
Tetvek? kérdezte magától. Elvileg a foglyokat ellenőrzik ilyen téren.
Az egyik apró rovar felrohant a szellőzőnyiláson, majd követte a többi. Daryl ekkor vette észre, hogy az egyik domború hátán megcsillan a lámpafény. Mintha fémen csillant volna meg.
A fiú visszafordult.
– Uraim. – Az utolsó bogár még a szellőző felé tartott. – A talortai robottetves.
Draver, Caern és Doloth odafordultak.
– Hogy mi? – kérdezte Caern. A következő pillanatban megszűnt a világítás. Daryl utolsó emléke az volt, hogy egy hatalmas test leteríti, majd hideg karmok vájnak a torkába.
Draver azonnal előkapta a lézerpisztolyát, majd lőtt, de a talortai lebukott a lövés elől, és viszonozta azt a megölt lázadó katona pisztolyával. Draver beugrott az egyik cellába, aztán tüzelt, de már nem talált el semmit. Arcat Kai már nem volt ott.
– Van kapcsolatunk az irányítóval? – kérdezte Caern.
A tartalék erőforrás ekkor kapcsolt fel.
– Van egy kis gond – szólalt meg Doloth, miután lerakta a kommlinkjét. – Az előbb üzentünk…
– Kiknek?
– Nyílt birodalmi frekvencián, magas szórású adás… – mondta elhűlve a Jenet.
A riadószirénák egyszerre szólaltak meg. A szerelők megindultak, hogy előkészítsék a transzportereket. Egyik sem vette észre, hogy egy alak mászik végig a falon. A mandalori harcos egy speciális kesztyűt viselt, ami segítségével pókként tapadt a falhoz. Végigrohant rajta, akrobatikus ügyességgel a korvett tetejére ugrott, majd rárakott egy detonátort az üzemanyag adagoló nyílásra, majd aktiválta a jetpackjét.
Átrepült a hangáron, majd megnyomta a távirányítót. Az űrhajó a következő pillanatban lánggolyóvá vált.
A másik két mandalori végiglopakodott a keleti szellőzőjáraton, majd kirúgták a túlsó végét fedő rácsot. Egy lázadó katonával találtak szembe magukat. Az első nem teketóriázott, teljes erőből orrcsonton rúgta a férfit.
- Éreztem – sziszegett Shadree. – Egyszerűen éreztem, hogy ez lesz a vége.
Tolmácsdroid híján Tövis fordította le és írta ki a képernyőjére Tanoshikka üzenetét, miszerint üzemzavar miatt kényszerleszállást kell végrehajtania.
Syerra gépe szorosan a nyomában volt. A két lány mintha elfelejtették volna a pár nappal korábban történt nézeteltérésüket. Ebben a csatában szükségük volt egymásra.
- Most hogyan tovább?
- Utána kell mennünk – mondta az ideiglenes parancsnok. – Elboldogulna ezek egyedül is. Gyerünk!
A bolygó felé fordította az X-szárnyút.
- Oké, utánozzuk Tanoshikkát! – adta ki az utasítást. Még szétküldött egy kódolt üzenetet, ami a kívülállók számára egyszerű segélyhívásnak tűnt, ám valójában tudatta az osztaggal, hogy mire készülnek.
És a két gép szabadesésben zuhanva eltűnt az atmoszférában.
A bázis személyzete megindult a másodlagos hangár felé, ahol a transzportereket őrizték. Ez két kilométere volt a bázistól északra. Draver és Caern viszont a másik irányba haladt, a kezükben lézerpisztolyt. Margae eltökélte, hogy levadássza a talortait, még mielőtt ideérnek a birodalmiak. A mocsok egy birodalmi kém volt.
– Életben kell hagynunk – mondta a bothai. Egy folyosón botorkáltak végig.
– És miért? Hogy információkat adjon egy kalózszervezetről? Ugyan már, a Birodalom az igazi ellenség. – Befordultak. A bázis körletébe érkeztek. Hirtelen egy lézersugár fogadta őket. Draver kitért az útjából, majd visszalőtt. A mandalori harcos lebukott, majd a következő pillanatban felemelte a bal csuklóját, és kilőtt egy rakétát. Caern és Draver hátraugrottak, a rakéta a szemközti falba csapódott be. Egy hangos robbanás, a következő pillanatban pedig rájuk szakadt a plafon eltorlaszolva a folyosót.
Draver hasra érkezett. Caern már állt volna fel, de a kapitány visszanyomta. Léptek zaja hallatszott. A harcos közeledett. A mandaloriak sisakja hasonló volt a rohamosztagosokéhoz, hisz a klónok páncélját is ezek alapján konstruálták. A páncélos katona közelebb sétált hozzájuk.
Caern felnézett, Draver pedig hirtelen felugrott, majd megnyomta a lézerpisztoly elsütőgombját. A sugár közvetlen közelről csapódott be a harcos sisakjába. Az felordított.
– Jól van?
A bothai a karját szorongatta, egy nagyobb vasbetondarab állt bele.
– Maga szerint?
– El tudja érni a másodlagos hangárt?
A bothai bólintott, felállt, majd elindult az ellenkező irányba.
– Nem, nem kell velem jönnie, csak veszélynek teszi ki magát – mondta magában, majd átugrott a törmeléken, és folytatta a vadászatot.
A mandalori magára öltötte a lázadó tiszt uniformisát, majd szembefordult Kai-al. A talortai bólintott, a harcosnak meggyőző volt az álcája.
– Akkor ahogy megbeszéltük. Feljutsz a transzportere, majd onnantól a terv szerint…
A mandalori bólintott, aztán elindult a folyosón. A talortai szándékosan hagyta magát elfogni, el kellett maga után varrnia bizonyos szállakat. Remélte, hogy még talál pár hajót az elsődleges hangárba.
Az utolsó mandalorival a kíséretében beszállt a liftbe, majd lenyomott egy gombot. Mindig is ki akarta próbálni az új A-szárnyúakat. Közben aktiválta az agyába ültetett chipet, ezzel üzenve a rovardroidoknak, hogy adják le az üzenetet Nebelnek.
Nebel figyelte az X- szárnyúak és a mandalori vadászgépek összecsapását. A lánya már kettő lázadót leszedett, majd a harmadik után eredt. Büszke volt, nem hiába, a lány Jango Fett vére volt. Nebel összeszorította a kezeit, Herewi lesz a vezetője a klánjának, ha ő már meghalt.
– Megjött a jelzés – mondta Arcat.
– Jó, akkor indulás.
A keldabe osztályú csatahajó egy villanással eltűnt a hiperűrben.
– Uram, valami gond van? – kérdezte Jonson.
– Kai megszökött – válaszolta Draver hangja a kommunikátorból. – Valami rovardroidokat küldött szerte szét, és pár mandalori is a bázison van. Üzemzavarok, készüljenek fel a sebesültek fogadására.
– Uram a Birodalmiak bármikor megérkezhetnek – mondta Jonson.
– Akkor siessen – válaszolta a kapitány.
- Gond van – állapította meg Connie Underso.
- Nem is kicsi – bólintott Barak. Mindketten a Wind mellett álltak, de kezdett olyan érzésük lenni, hogy már nem sokáig fogják ezt csinálni. – Ahol Caern rohan, ott biztos, hogy baj van.
A következő pillanatban a bothai lefékezett előttük. Lihegett egy sort, aztán megszólalt:
- Betörtek a bázisra… mandalóriak… Kai megszökött… Draver kisebb sérüléseket szenvedett.
- Még valami? – vonta fel a szemöldökét Connie. Mindig is ellenszenves volt neki a fickó, és ezen az se változtatott, hogy épp vészhelyzet volt.
- Jönnek a többiek.
- Milyen többiek?
- Mandalóriak.
- Hol vagyunk? – tudakolta Syerra miközben kitornászta magát a vadászgépéből.
Shadree követte.
- Egy erdőben.
- Ja, erre én is rájöttem. Meg kell találnunk Tanoshikkát.
Közben a droidok is kikászálódtak az aljzataikból.
- Ezzel itt – mutatott Shadree a fényesen villogó Ch’halára – esélyünk sincs.
A szőke lány védelmezően az asztromech elé lépett.
- Velünk jön. Egyébként is, tudja álcázni magát. Jobban, mint Tövis.
Az említett méltatlankodó füttyögést hallatott. De hiába tiltakozott, Ch’hala már hozzá is kezdett, hogy demonstrálja a gazdája szavait. Lilás-sárgás- rózsaszínes-kékes villogása lassan átalakult zöldes- barnás-sárgásba. Olybá tűnt, mintha csak a napfény játszana a levelek közt.
Shadree elfojtott egy meglepett kiáltást. Nem, nem fogja megadni neki azt az örömet.
Így hát csak vállat vont.
- Amennyiben tud jönni a terepen is, nem bánom. De most már induljunk. Van pár óránk sötétedésig. Meg kell találnunk Tanoshikkát.
Elindultak. Shadree ment elöl, nagy lépésekben, ügyesen kerülgetve a gyökereket. Syerra amilyen fürgén csak tudta, követte. Tövis egész könnyen boldogult a tereppel. A gazdája nyilván csináltatott rajta pár módosítást. Ch’hala már nehezebben haladt, de Syerra megfogadta, hogy inkább a hátán viszi, semhogy otthagyja. Így hát némán meneteltek. Egyikük se tudta, mi jár a másik fejében, de volt egy olyan érzésük, hogy nem is nagyon kíváncsiak rá.
Draver végigrohant a folyosón. A talortai csak egy helyre tarthatott, a hangárba, de innen sehogy sem lehetett eljutni észrevétlenül oda… Draver ekkor látta meg a szellőzőjárat bejáratát. Felmászott, majd elindult a szűk folyosón. Köhögött a torkába jutó kőportól. Távol lövések hallatszottak.
Sokan meghaltak ma, Arcat Kai végzett velük. Egy gyilkos volt az a lény, egy őrjöngő démon. Draver megérkezett a szellőző kijáratához. Meglátta Arcatot, aki az A-szárnyút töltötte fel üzemanyaggal, mellette pár technikus holtteste. A mellkasukon fekete folttal. A mandalori sehol.
Margae elővette a lézerpisztolyt, majd célba vette Kait. Az idegen elhajolt a lézersugár felől, majd dühösen felvijjogott. A koréliai kiugrott a járat jelentette menedékből, de már félre is ugorhatott a lézersugár elől. A mandalori a hangár másik végében állt.
Draver félregurult a tűzvonalából, majd amikor talpra érkezett, lőtt a páncélos harcosra. Az aktiválta a jetpackjét, majd felugrott a levegőbe. Dravert meglepte ez az akció. A lézerfegyverét sem volt ideje felemelni, amikor a mandalori csuklópaneljéből egy drót pattant elő, villámgyorsan körbetekerte, megbéklyózva a végtagjait. A mandalori már felkészült, hogy megadja a kegyelemdöfést Dravernek, felé lépett, felemelte a lézerpisztolyát.
– Nem – mondta Kai. Draverhez lépett, az hiába rángatózott. A drót nem engedet. – Tudja, nem vagyunk ellenségek. Mindketten a Birodalom ellen küzdünk, csak a céljaink különböznek. Végignéztem a Köztársaság rothadását, és szerintem nem lenne jó ötlet újra alapítani. Ja és ne bízzon a bothaikban. Ez baráti tanács.
Kai intett a mandalorinak, majd elindult az A-szárnyú felé. A társa pedig a másik irányába. A következő pillanatban felszálltak, balra fordultak, kikerülve a hangár kaput félig eltorlaszoló betondarabot…
A transzporter lassan elvállt a bolygótól, majd megindult az űrfregatt felé. A legrosszabb sérülteket szállította, akik nem tudtak járni, és orvosi segítségre volt szükségük. Persze feljutott pár egészséges fickó is, köztük egy szőke férfi, akinek az arckifejezése zord volt. Belenyúlt a zsákmányolt uniformisának a zsebébe, és kitapintotta a bothai adatkártyát. Ez segíteni fogja az akcióját.
Draver nagy nehezen kitapintotta a kommunikátorát az övén, majd bekapcsolta, aztán harmadszori próbálkozásra sikerült Connie Underso azonosítóját beütni.
– Kapitány, jól van?
– Megkötöztek. Itt vagyok a hangárban. Arcat Kai megszökött.
– Megyünk – válaszolta az alderaani nő.
– Még egy kérdés; egyszer azt mondta nekem, hogy még az olyan vadászgépeket is eltudná vezetni, amik nem is léteznek. – A három megmaradt A-szárnyúra nézett. Draver már vezetett Spearheadet, egyszer meg egy Delta 7-est is sikerült beújítania még az Anoat feletti űrcsatában. Ennek az irányítása sem lehet vészesebb. – Ezt bizonyítaná?
Három A-szárnyú tört ki a bolygó légköréből. Gyorsak voltak, viszonylag könnyen manőverezhetők, és nem látszottak olyan törékenynek, mint X-szárnyú társaik. Erre pedig szükségük is volt, főleg az adott helyzetben. Előttük, jókora előnnyel, két másik hasonló gép repült. Az egyetlen különbség köztük, hogy míg az első három vadászt lázadók vezették, a másik kettő pilótája két olyan lény volt, akit az imént említettek nem igazán kedveltek. Ennek az oka pedig az volt, hogy az emberek nem – és többnyire más lények sem – szívlelték azokat, akik kitörnek a börtönből, megölnek és megsebesítenek jó néhány barátot, és megsebesítik a kapityányukat.
Arcat Kai és a mandalori nyilván észrevették, hogy követik őket, mert még jobban rágyorsítottak. Csakhogy ellenfeleik szintén hasonló stratégiát követtek, és ők már korábban is nagyobb sebességgel száguldoztak, mint az üldözöttek. Connie gépe lassan lőtávolságba ért. Becélozta a mandalori harcost, és megengedett felé egy páros lézerlövedéket. A fickó ügyesen manőverezett, orsókat és hurkokat írt le. Connie lövései szinte soha nem találtak be, ha pedig mégis, a gép pajzsa felfogta az energiát. Nyilvánvaló volt, hogy közelebb kell mennie.
Mellette Barak és Draver repült. Az utóbbin nem látszott, hogy az elmúlt pár évben nem ült vadászgépben. Gyakorlottan manőverezett, lőtt – és nem talált. Arcat Kait képtelen volt kiiktatni. Ez persze nem az ő hibája volt. Akármennyire is ügyesen vezette a gépét, a pár évi tespedés megtette a hatását. Nem vagy legalábbis nehezen tudta felvenni a versenyt a talortaival, aki nyilván az elmúlt évek során is gyakorolta a tudását. Barak újonc létére jól boldogult. Csak hát az A-szárnyúak elég jó pajzsokkal rendelkeztek. Egyértelmű volt, hogy össze kell fogniuk. A két gép lézerágyúja együtt talán elég erős volt, hogy legyűrje Kai pajzsát. Ezt a tervet gyorsan fel is vázolta a fiú előtt, aki rögtön belement.
Hasonlóan bátor, mint a nővére – gondolta Draver -, csak kevésbé önfejű.
A mandalori is észrevehette, hogy miben mesterkednek, mert elfordult Connie elől és a talortai gépe felé indult, hogy fedezze. Mivel célpontja irányt változtatott, a Bíbor Osztag vezetője követte őt a többiek felé. Ennek köszönhetően a mandalori lépése hibásnak bizonyult. Így már három felől vették őket körül. Connie átkapcsolt protontorpedóra. Ő sem volt híve az erőszaknak, de néha muszáj volt egy kicsit durvább eszközökhöz folyamodnia. Ez a katonák sorsa. A lány tudta, hogy a torpedó át fogja ütni az áldozat pajzsát és nagy valószínűség szerint a burkolatba csapódva megsemmisíti azt. És a férfi csak későn foga észrevenni, hogy baj van.
A mandalori továbbra is szorgalmasan lőtte a másik két lázadót, miközben Arcat Kai szépen, lassan kihátrált a béklyóból. A következő pillanatban Bíbor Vezér elengedte a torpedót. Az közvetlen közelből a mandalori A-szárnyújának hajtóművébe csapódott. Tudták, hogy ezzel már vége is. Mindannyian az ellenkező irányba fordították a gépüket… és Connie csak akkor jött rá, hogy valami nem stimmel, amikor a harcos gépe felrobbant. Ilyen távolságra a bolygótól már képesek lettek volna fénysebességre kapcsolni, mégsem tették.
De miért?
A válasz egy Keldabe osztályú hajó formájában érkezett meg. Mielőtt bárhogy reagálhatott volna, Arcat Kai gépe eltűnt a cirkáló hangárjában. Az pedig tüzet nyitott.
Connie homloka nagyot koppant a műszerfalon.
A francba!
Nebel felhúzta a szemöldökét, amikor a különös formájú lázadó vadászgép berontott a Candereous hangárjába.
– A vadászgépet egy másik gép közeli. Lőtávolban van.
– Nyisson rájuk tűzet.
A hajó belseje megremegett, amikor a lázadó csatahajó is tűzet nyitott rájuk. A csatahajó az oldalára fordult, majd lőni kezdte a Nebulon B űr fregattot.
– A bolygó felől transzporterek közelednek – jelentette egy másik mandalori.
– Ugrunk.
– Nem – hasított bele a híd levegőjébe egy ismerős hang. Arcat Kai félelmetes látványt nyújtott, ahogy belépett a hídra. Nebel nem nyújtotta a talortainak azt az örömet, hogy felálljon a jöttére. – Itt tartjuk a lázadókat.
– Meddig?
– Míg meg nem jönnek a birodalmiak.
Nebel kezei ökölbe szorultak.
– Mészárlást akarsz?
– A megbízóim hálásak lesznek.
Nebel emlékezett a klónháborúkra. A Paracelus Minor poklára, amikor a bolygó felszíne fellángolt. Olyanok égtek el élve, akikkel együtt nőtt fel, együtt szolgált…
– Küldjék ki a gépeket.
A Corellian Wind belseje rázkódott a Keldabe csatahajó lövéseinek hála. A szenzoroknál ülő tiszt megszólalt.
– A csatahajó hangárját elhagyta négy köteléknyi vadász, és három löveghajó. A transzporterek felé tartanak. – A sebesülteket szállító transzport épp ekkor kapcsolódott rá a Windre. Jonson érezte, hogy elszabadul a pokol. Pont, mint a Yavinnál, vagy mint a legutóbb. A kapitány nincs itt, és ő rá maradt a hajó.
– Küldjék ki a Bíbor Osztagot.
Az X szárnyúak kisorjáztak a Corellian Wind hangjából, majd a mandalori hajók nyomába eredtek. Három komr’k osztályú vadász elvállt a köteléktől, majd az X szárnyúak felé támadtak.
– Végre egy kis izgalom – mondta Drach, aki Jorka után repült. A bothai felsóhajtott.
– Ezek mandaloriak – a szélső vadászgép Jorkára lőtt, de a bothai kitért az útjából, majd viszonozta a lövést. Közben Hennora és Ilis gépe az egyik löveghajót vette célba. Ilis elterelte a vadászgépek figyelmét az arkanairól, aki közben igyekezett kitérni a krayt löveghajó lövései elől, majd viszonozni őket.
Jorka egy pillanatig figyelte őket, majd jobbra ugrott, mert a komr’k vadász tűzet nyitott rá. Az a következő pillanatban kettévált.
– Majdnem kilőtt! – kiáltotta Jorka. Rém is idegesen füttyögött valami olyasmit, hogy a lövés kis híján leszedte a kupoláját.
Draver kezdett visszarázódni. Folyamatosan lövésekkel árasztotta el a menekülő mandalorit, mire az felé fordult, majd megeresztett egy protontorpedót. A kapitány elkormányozta a torpedó útjából az A-szárnyúját. Dühös volt, hogy hagyta szökni a talortait, minden dühét a mandalori gépén töltötte ki.
Eltávolodtak a csatahajótól, ami épp a Winddel vívott halálos tűzpárbajt. Draver zuhanásba ment át a gépével, a mandalori követte. A következő pillanatban Connie elengedte a torpedókat. Draver egy orsóval eltávolodott az A-szárnyútól, ami a következő pillanatban megszűnt létezni. A férfi megkönnyebbülten sóhajtott.
– Segítsünk be a többieknek – mondta a kapitány a két kísérőjének. – Underso, örömömre szolgálna, hogy ha ön alatt szolgálnék.
– Örömömre szolgálna, hogy ha dirigálhatnék önnek – válaszolta a nő.
A nap már lenyugvóban volt, bíbor árnyalatot kölcsönzött az égnek. A két lány pedig még mindig nem találta meg, amit keresett. Az elmúlt órák során semmi jelét nem tapasztalták, hogy Tanoshikka a környéken járt volna. Nem láttak megperzselődött növényeket, kitört fákat, lezuhant X-szárnmyút pedig végképp nem.
- Van esélyünk rá, hogy megtaláljuk? – kérdezte Syerra. Egy méretes kövön ült, könyökét a térdére, állát pedig a tenyerébe támasztotta. Szemmel láthatólag fáradt volt, tekintettel, hogy landolásuk óta folyamatosan meneteltek, a tempót pedig Shadree diktálta.
- Virradat előtt semmiképpen – vélekedett az idősebb nő.
A szőke lány reménykedő pillantást vetett rá.
- Akkor letáborozunk?
Shadree biccentett.
- Kénytelenek leszünk. Az ilyen erdők általában hemzsegnek a kisebb állatoktól, ami azt jelenti, hogy vannak nagyobbak is, akik őket nézik vacsorának… vagy éppen minket. – Ledobta a hátizsákját, aztán leguggolt, hogy előkotorja belőle az éjszakára szükséges holmikat. – Jobb, ha egy helyben maradunk, akkor talán több esélyünk lesz védekezni.
Syerra felnézett az égre. Semmi jelét nem mutatta, hogy segíteni szándékozna társának, aki ezt bosszús fújtatás kíséretében vette tudomásul. A fiatalabb lány azonban észre se vette. Tekintete az egyre sötétedő égbolton fel-felvillanó fények felé irányult. Vadászgépek. Tüzeltek, kitértek, felrobbantak, és Syerra forrón remélte, hogy az utóbbi tevékenységet csak az ellenfél gépei végzik. Ha valakiknek meg kell halniuk, legalább ne a sajátjaik legyenek azok.
Shadree kiterített két hálózsákot, középre kihelyezett egy lámpást, aztán leült egy kiálló gyökérre. Tekintetét társa felé fordította.
Ironikus – gondolta -, hogy pont nekünk kellett itt ragadnunk.
Tulajdonképpen nyílt titok volt, hogy a két lány már a kezdetektől fogva ellenszenvvel viseltetett egymás iránt. Shadreenak az elején még fogalma sem volt róla, hogy ez miből fakad. Egyszerűen unszimpatikusnak találta a lányt, aki mindig, mindenen vigyorgott. És… természetellenesen sok időt töltött Moron közelében. Nem mintha ez alapjában véve probléma lett volna – elvégre mindenkinek megvan a joga, hogy azzal barátkozzon, akivel akar -, de Shadree az osztag első pár hónapjában hozzászokott, hogy ő az egyetlen, aki nagyobb figyelmet szentel az újoncnak. A többiek sem kerülték ugyan, de ő volt az, aki tényleg közeli barátként kezelte. Közeli barátként, akit alkalom adtán felképelt, megrugdosott, akinek leordította a fejét.
- Zöldfülű – suttogta mosolyogva.
- Igen? – kapta föl a fejét Syerra.
- Semmi-semmi.
Tulajdonképpen a kezdetektől fogva így szólította, még akkor is, amikor már rég nem számított kezdőnek. És a férfi nem reklamált. Vagy nem mert.
- Min gondolkozol? – tudakolta a fiatalabbik lány.
Shadree egy pillanatig tétovázott, hogy válaszoljon-e. Végül úgy döntött, megteszi.
- Csak úgy az embereken. – A lány helyében most valami csípős megjegyzéssel vágott volna vissza, de a caamasi csak vállat vont.
- Az sosem baj. Néha az elmélkedés a legjobb orvossága problémáinkra.
Shadree gyanakvó pillantást vetett rá.
- Ezt meg hogy érted?
- Tudom mi a bajod, Shadree.
Ez érdekes, mert én speciel nem tudom.
- Mi?
- Nem szereted magadat. Ezért nem tudsz mások felé pozitívan viszonyulni. Az emberek csak akkor tudnak mások felé nyitni, ha békében vannak önmagukkal.
Nagyszerű, a törpe átment agyturkászba.
- Ezt hogy érted?
- Vegyük példának okáért… - Még be se fejezte a mondatot, de Stubborn már tudta, mi lesz a vége. - …Moront.
Az X-szárnyúak és komr’k vadászok halálos tűzpárbajt vívtak a transzporterek között. Egy
löveghajót épp akkor kapta telibe az egyik lázadó gép protontorpedója. A vaskos hajó a
következő pillanatban tűzgolyóvá változott.
A sérülteket szállító transzporter rácsatlakozott a Nebulon–B űrfregattra, majd a gyalogátjárón
elkezdték átvinni a sérülteket. Moron próbált tudomást sem venni a csuklójában lévő
sajgásról.
– Rendezett sorokban – mondta nyugodtan. A hordágyakon sok volt az égett sérülés, de
a legtöbben tudtak járni. Egy újabb lövés rázta meg a Corellian Wind felszínét. Moron
megkapaszkodott a falba, majd kifújta magát.
A sérülése miatt erre a munkára kötelezték, de nem sokáig. Egy nap és visszaülhet az X-
szárnyújába. Újra akció közelében lehet.
Ekkor szúrta ki, hogy az egyik lázadó katona elváll a többiektől, majd elindul a lift felé, majd
elővesz egy kártyát, és lehúzza a kártyaleolvasón. Moron felhúzta a szemöldökét, ez fura volt.
A fickó belépett a liftbe. Moron átadta az egyik szolgálatos tisztnek az adattáblát, de a lift
ajtaja ekkor már bezárult. Moron odalépett a konzolhoz, és lehívta, hogy hova tarthatott. A
cellákhoz.
Gyanús.
Hennora, ahogy az arkanaiak többsége, magasabb rendűnek tartotta magát az emberi faj képviselőinél. Nem nézte le őket, csupán úgy gondolta, hogy szánalomra méltóan alacsonyak és gyengének születtek. Nem beszélve a furcsa gondolkodásmódjukról. Az emberek – és pár egyéb más faj is – szeretnek baromságokat csinálni, csak hogy elismerést váltsanak ki a társaikból.
Hennora látta Moron sérülését, és biztos volt benne, hogy a fiatal férfi véletlenül szerezte be az ínszalagszakadást. Mindazonáltal úgy gondolta, hogy az ilyen baleseteket el lehet kerülni, ha a pilóta óvatosabban jár el. Ő például az osztagba kerülése óta egyetlen egyszer sem járt a gyengélkedőn. Ezt pedig annak köszönhette, hogy tapasztaltabb, előrelátóbb és persze bölcsebb volt, mint az emberek. Persze első ránézésre sokan gondolták, hogy ő is abba a fajba tartozik, hiába volt jóval magasabb náluk, hiába volt hófehér haja és hasonló színű írisze. Ezt az utóbbi tulajdonságát például számtalanszor félreértelmezték: azt hitték, hogy valami születési rendellenesség miatt vak. Az persze fel sem merült bennük, hogy ő az ultraibolya fényt látja. Egyszer, egy lebegőbuszon egy gyerek hirtelen felindulásból pofákat kezdett vágni vele szemben, abban a hitben, hogy Naru úgysem látja. A srác körülbelül egy, a „barom” szó által biztosított dicséretben részesült.
Most pedig itt volt és ezeket az embereket próbálta megvédeni. Kitért az egyik komr’k lövése elől, aztán egy csempészfordulóval elérte, hogy az túlrepüljön rajta, így ő a hátába került. Felmérte a képernyőin futó adatokat, aztán megcélozta azt a részt, amit az asztrodroidja a pajzs leggyengébb pontjaként azonosított. Körülbelül három quadlézer lövéssel hatástalanította az elektromágneses védőmezőt, másik hárommal pedig magát a hajót.
- Szép lövés, tizenegyes – hallotta a hangszóróból Dorf Gennty hangját. A bimm néha kissé túlságosan is lelkes volt.
- Ja, tudom – felelte Hennora hűvösen, aztán a jelenlegi küzdelemben párjaként megjelölt Ilis után eredt. A vörös hajú nő veterán pilótákat megszégyenítő ügyességgel kanyargott a már kilőtt vadászgépek roncsai között. Az persze egyértelmű volt, hogy nem fogják tudni a végtelenségig feltartani a mandaloriakat, de reménykedtek, hogy a bázis legénységének azért sikerül kijutnia a bolygóról. A transzporterek sorban törtek ki a légkörből, aztán pár száz vagy ezer kilométerrel arrébb fénysebességre kapcsolva eltűntek a hipertérben. Valószínűleg valamelyik lázadó szimpatizáns bolygóra mentek, hogy ott lepakolják a súlyosabb sérülteket, amíg fel nem készítik az új bázist a jövetelükre.
Lassan már csak a Wind maradt ott, a kissé hiányos Bíbor osztag és a három A-szárnyú kíséretében. Viszonylag jó tűrte a Keldabe össztüzét, sőt többnyire viszonozta is azt, miközben próbált észrevétlenül elsodródni a közeléből. A hajó pajzsai még egy darabig biztosan kitartanak, de előre látható olt, hogy a szerelőknek és technikusoknak megint lesz min dolgozniuk. Ha egyáltalán kijutnak innen.
A híd újra megrázkodott a Keldabe lövéseitől. A Wind átment kitérő manőverbe, közben folyamatosan lőtte az ellenfelét, de az lassan az űrfregatt hasa alá került. Jonson nyelt egyet, a pajzsaik már kezdtek leválni.
Draver kapitány vajon hogy kezelte volna ezt a helyzetet?
– Készítsék elő a hiperugrást! – mondta az első tiszt. A szenzoroknál ülő férfi felé fordult, majd megszólalt.
– Uram, tőlünk balra egy birodalmi hajó lépett ki a hiperűrbe. Egy csillagromboló. Becélozta a Keldabe-t, és mi ránk vadászokat küld.
– Ugrunk, küldjék át a koordinátákat az X-szárnyúaknak. Odaát találkozunk.
Samdynis nem kevés zárkában volt már az élete során. Egyel több, vagy kevesebb nem számított. A lázadók legalább adtak enni, és kimehetett a wc-re. Valamint Draver is néha eljött hozzá, hogy szabakkozzanak és közben beszélgessenek a régi időkről.
Máskülönben csak egy társasága maradt. A defel és a posztján ülő őr.
A defel, más néven lidérc roppant hallgatag jószág volt. Erdvin csak annyit tehetett, hogy próbálja cukkolni, de csak morgásokat húzott ki belőle.
Ekkor a lift ajtaja félresiklott, és egy lázadó tiszt lépett be rajta. Volt valami furcsa benne. Odalépett az őrhöz, majd előkapta a fegyverét, és lőtt. A katona holtan esett össze, a különös látogató pedig odalépett a konzolhoz, majd berakott egy kártyát. A cellákat elzáró erőtér pillanatok alatt megszűnt.
A defel kilépett a cellájából, majd szembefordult az őrrel. A következő pillanatban pedig lőtt is. A sötétbundás lény holtan esett össze. A katona pedig körülnézett, meglátta őt, majd elindult Erdvin felé.
– Hé – hallatszott egy hang. Egy fiatal férfi lépett be a cellába, majd hátulról neki ment a gyilkosnak. Az megfordult, Samdynis ekkor kiugrott a cellájából, majd a keze élével egy jókora ütést mért a fickó tarkójára.
Az ájultan esett össze.
– Köszönöm. Moron Andrus.
– Erdvin Samdynis.
Lehajolt, majd felkapta a fickó lézerpisztolyát. Vaskos volt, nem a lázadók stílusa.
– Ez egy nehéz sugárvető. Szóljunk az őrségnek…
A katona felnézett, majd egy tenyérnyi sugárvetőt szegezett rájuk. Samdynis megfordult, majd lőtt. Azonnal vége lett.
A Keldabe csatahajó hídja megremegett a birodalmi csillagromboló újabb lövésétől.
– Sikerrel járt – mondta Arcat Kai, miután megnézte a műszerfalt. Az embere jelzett.
– De ő már nem élte túl – válaszolta Nebel.
A talortai megvonta a vállát, a mandalóri eszköz volt a számára, ahogy a többi emberi lény is.
– Menjünk innen. Vigyen az Af’elre. Itt már elvarrtam a szálakat.
A csatahajó egy villanással eltűnt a hipertérben.
Shadree számított erre a mondatra, egy pillanatra mégis megdermedt. A Syerrával folytatott vitáik és veszekedéseik általában a coruscanti férfi körül forogtak. A fiatalabbik lány túl durvának minősítette a vele szembeni viselkedését, ő pedig nem tűrte, hogy bárki felülbírálja a cselekedeteit. Igen, egy párszor megütötte Moront, de az csak azért volt, mert a pasas baromságokat csinált. És igen, lehet, hogy tényleg nem kellene napi rendszerességgel szidnia, de Syerrának akkor sincs semmi köze ahhoz, hogy ő mit mond, vagy mit tesz.
- Nem értem mire gondolsz – mondta színtelen hangon.
- Úgy nézek ki, mint aki hülye vagy vak? Folyamatosan bántod. Nem úgy viselkedsz, mint egy barát.
- Mintha bármi közöd lenne hozzá, hogy mit csinálok – morogta Shadree. Utálta, ha mások beleszólnak a dolgaiba, még akkor is, ha éppenséggel igazuk van.
Főleg, ha Moronról volt szó. És az, ahogy Syerra oktatta ki, csak még inkább rontott a helyzeten. Mert Shadree sem volt se vak, se hülye. Látta, hogy milyen képet vág társa, ahányszor csak Andrus öt méteres körzetében tartózkodik.
Komolyan, ebben nincs semmi méltóság?
Akkor inkább a verekedés…
- Soha nem gondolkoztál még azon, hogy miért csinálod ezt?
Igazság szerint azon nem szívesen gondolkozott, hogy miért. Viszont pár napja, amikor Otthagyta Moront a kórházszárnyban, eltöprengett azon, hogy mikor lett ilyen erőszakos. A választ a pár évvel azelőtti emlékei közt találta meg. Újonc volt a Bakurai Katonai Főiskolán, ami már önmagában is kihívás. És ráadásul nőnek született. Márpedig a Birodalom egyértelműen a hímnemű katonákat preferálja. Tehát Shadreenak keményen kellett dolgoznia, hogy ne szórják ki a gyengékkel együtt. A nőknek nem volt jó soruk a katonaságnál. Meg kellett tanulnia, hogyan védje meg magát. Ennek pedig az egyetlen módja az volt, hogy ő is keménnyé vált. Másokkal való cseverészés és bárokban való ücsörgés helyett keményen edzett, szabadidejének nagy részét a kiképzőcsarnokokban és a lőtereken töltötte. Pár hónap alatt, amíg a többi lány szépen lassan lemorzsolódott, őt a férfiak kezdték tiszteletbeli öccsükként kezelni.
A durvaság pedig nem múlt el nyomtalanul a Birodalomtól való elszakadással együtt.
- Senki nem mondta még neked, hogy idegesítő vagy?
Syerra sértett pillantást vetett rá, aztán egyetlen szó nélkül bemászott a hálózsákjába és a fejére húzta annak kapucniját.
Ezek szerint Shadreera maradt az őrség.
– Rázós lesz a hangárig az út! – kiáltotta Connie. Draver műszerei érzékelték az oldalról közeledő vadászgépeket. A Wind kapitánya egyből tudta, hogy mit kell tennie. Élesen balra kanyarodott, majd tűzet nyitott. A lövések két TIE-t találtak el.
A többi birodalmi is követte őket. Connie egyből tudta, hogy mit kell tennie.
– Bíbor három és Bíbor hat, támadjatok előlről.
Dorf és Jorka gépe leszakadt az alakzatról, így oldalba kapták a vadászgépeket. Hamarosan úgy összezavarodtak, mint a banthacsorda, amikor kraytsárkány csap le rájuk. Draver szemből rálőtt az egyik vadászra, majd átrepült a keletkező tűzgolyón.
Hamarosan mindannyian besiklottak a hangárba.
– Visszaértek – mondta a szenzorokat kezelő tiszt. Jonson kifújta a levegőt, újabb robbanás rázta meg a hajót.
– Indulás! – A kormányos leütött pár gombot. A Corellian Wind a következő pillanatban megérkezett a hiperűrbe. Hamarosan kipihenték magukat, majd a Corellian Wind kilépett a Myrkr felett. Jonsonnak még volt egy elintézetlen ügye.
– Kis kitérő? – kérdezte Draver, amikor megjelent előttük a zöld bolygó.
– Visszahozzuk az elkóborolt bárányokat – mondta mosolyogva az első tiszt. – Hiányoznának a vuki tréfái, vagy, hogy Stubborn állandóan a birodalmi kiképzésemet emlegeti fel.
Draver elvigyorodott.
– Uram, a bolygó felett roncsokat érzékelünk – mondta a szenzorokat kezelő tiszt.
– Mutassa – válaszolta Draver. A Myrkr körüli űr hologramtérképe jelent meg, valamint a körülötte keringő vadászgépek megfeketedett roncsai. – Mandalóriak és lázadók.
– Akkor elkéstünk – állapította meg Jonson.
– Bejövő hívás!
A hangszóróból egy magas, vidámnak szánt géphang szólalt meg.
– Tannoshika gazdám nagyon örül, hogy itt vannak, még ha nem ezeket a szavakat is mondta ki.
Egyszerre ujjongtak fel.
– A többiekkel mi történt? – kérdezte Draver.
– A táborhely felé tartunk – válaszolta Csipogó vidáman.
Herewi gyűlölte ezt a helyzetet. Nem mintha nem tudott volna bánni a vadászgépekkel. Ő volt a legjobb az apja pilótái közül. De az a mocskos lázadó mégis kilőtte. Fogalma sem volt róla, hogy hogyan történt, csak annyit tudott, hogy jelenleg körülbelül ötszáz kilométer per órás sebességgel száguldott a Myrkr felszíne felé. Felhők suhantak el az ablaka előtt, miközben ő próbálta egyenesbe hozni a gépét anélkül, hogy a műszerfalból kicsapó szikrák beleégetnék kesztyűjének anyagát a kezébe. Ahogy a dzsungel fáinak zöldje egyre közelebb jött, a lány kezdte feladni a reményt, hogy valaha is Apja nyomdokaiba léphet. Nagyon valószínű, hogy ilyen sebességgel nem fogja túlélni a becsapódást.
Így hát várt.
Shadree az egyik fa ágai közt gubbasztott, szemét az éjjeli üzemmódra állított makrotávcső lencséihez illesztette. Ilyen magasról jobban látta a környezetét, mintha lent ült volna a táborban.
Az éjszaka hosszúnak és unalmasnak ígérkezett, így nem csoda, hogy egy idő múlva lankadt a figyelme. Csak amikor álmos pislogások közepette felnézett, vette észre azt, aminek nagyon nem kellett volna ott lennie. Egy, a lámpás fényétől világító, sárga szempárt.
A feje rögtön kitisztult. Újra a szeme elé emelte a távcsövet. A szemek gazdája egy hatalmas, fekete ragadozó volt, ami éppen Syerrát figyelte árgus szemekkel.
Ez így nem vicces – gondolta Shadree. – Lehet, hogy idegesítő a kiscsaj, de hogy egy ilyen izé vacsinak nézze…
Óvatosan előhúzta a csizmájába rejtett apró sugárvetőt. Kibiztosította a tárat, megcélozta az állat fejét…
És akkor valami megváltozott. Először csak halk sivítást hallott, de aztán a hang egyre erősebb és magasabb lett. A ragadozó nyüszítve hátrálni kezdett. A tisztás fölötti ég feketeségében egy árnyék jelent meg, ami némileg eltakarta a hold fényét. A folt egyre nőtt, Shadree pedig kezdett megijedni.
Ahogy a valami közelebb ért, a lány meg tudta állapítani, hogy egy vadászgép, egy az ellenség komr’k-jai közül..
A következő pillanatban pedig hatalmas robajjal a földbe csapódott. Syerra rémülten ült fel.
- Maradj ott! – kiáltotta neki Shadree, miközben leugrott a fáról, és a komr’k felé szaladt. A gép füstölgött, eresztékeiből lángnyelvek csaptak ki.
A lány felmászott a földbe fúródott orron, egészen a pilótafülke betört ablakáig, amin benézve egy fiatal lányt vett észre. Fekete hajból néhány tincs kilógott a sisak alól. A homloka felrepedt, és vér szivárgott belőle. Eszméletlen volt, vagy már nem is élt.
- Hát ő meg ki? – szólalt meg Syerra a háta mögül.
- Azt mondtam, maradj ott! – morogta Shadree. – Egyébként meg egy ellenséges pilóta.
Syerra félretolta az útból, aztán átpréselte magát az üvegen keletkezett lyukon, ügyelve, hogy ne lépjen rá a pilótára. Aztán megnyomott egy gombot a műszerfalon, mire… nem történt semmi.
- Beragadt az ajtó – jelentette ki tárgyilagosan. Aztán a mennyezeten kezdett matatni, és nemsokára meg is találta, amit keresett. Egy súlyos, fém hegyben végződő kalapácsszerűséget. – Menj onnan! – kiáltott ki Shadreenak, aztán amikor a nő eleget tett kérésének, jó néhány ütést mért a szélvédőre, ami apró szilánkokra hullott. Nem törődve a bőrét sértő cserepekkel, fogta az övébe tűzött vibrokést, és elvágta az ismeretlen lányt az üléshez rögzítő szíjakat. Aztán felnyalábolta, és vele együtt kimászott az immár kitágított résen. Szerencsére, amint sikerült felkapaszkodnia, Shadree átvette tőle a terhét, Különben nem sokáig tudta volna megtartani a nálánál sokkal magasabb és nehezebb lányt.
A táborhelyen sietve lefektették az egyik hálózsákra. A bakurai lány idegesen tekintett körbe, de amikor a vadászgépre pillantott, megnyugodott. A vadállatot kilapította a lezuhant űrjármű, csupán a farka lógott ki alóla.
Közben Syerra megvizsgálta az idegen sérüléseit. Eltört a jobb felkarja, párbordája és az egyik bokája. Ezen kívül több égési másodfokú sérülést és horzsolt vagy éppen vágott sebet szerzett. Ramaty állapotban volt ugyan, de egy pozitívumot azért el lehetett mondani róla: élt. Légzése felületes voltugyan a bordasérülések miatt, de egyértelműen élt.
A lány lehámozta róla a néhol megégett, néhol kiszakadt pilóta-kezeslábast, fertőtlenítette, és bekötötte a sebeket, illetve összeillesztette az eltört kar és boka darabjait, majd egy faággal rögzítőkötést készített. Shadree mögötte állt, és csendben figyelte. Syerrának némi elégtételt okozott a tudat, hogy erre még a társa sem talál szavakat.
- Ügyes – jegyezte meg végül Stubborn. – Ezt meg hol tanultad?
A lány megvonta a vállát.
- A caamasiak táboraiban gyakran találkoztam sérültekkel, akik nem tudtak magukon segíteni.
Shadree épp válaszolt volna, amikor egy ismerős üvöltés hallatszott a hajóval átellenes bozótosból.
Amikor odakapták a fejüket, Tanoshikkát látták, aki leugrott az egyik fa tetejéről – ezt látván Syerrát a szívbaj kerülgette -, és feléjük rohant.
- Gazdám igazán örül, hogy végre önökre találtunk.
- Hello, szőrmók – vigyorgott Shadree. – Mi az, hogy találtatok?
A választ a bokrok közül előtörő, kissé kifulladt hármas adta meg: Draver, Connie és Barak. Az utóbbi rögtön a táborozókhoz rohant, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e. Shadree és Syerra kissé megilletődötten tűrték az öleléseket, amiket a fiú kiosztott nekik.
- Hé! – kiáltott fel a fiatalabbik lány. – Levegőt venni szabad?
Barak zavartan elhátrált, mint aki csak most jött rá, hogy mit csinál, és majdnem elbotlott a földön fekvő sebesültben. Egy nagy lépéssel átugrotta, aztán kíváncsian guggolt le hozzá.
- Hát ez meg kicsoda?
- Az egyik komr’k pilótája – felelte a nővére, aztán vigyorogva hozzátette: - Syerra tette rendbe.
- Ugyan már! – pirult el az említett. – Csak egy két vágás, égés, meg törés volt. Igazán semmiség.
- Vissza kell vinnünk a Windre. – mondta Draver. – Megvannak még az X-szárnyúitok?
A gépekig vezető utat Syerra Taoshikka nyakában ülve, Shadree pedig futva tette meg. Húsz perccel később már a Corellian Wind hangárjában álltak, és figyelték, ahogy az egészségügyi droidok hordágyra fektetik, majd elviszik a sebesültet.
- Egy valami biztos – morogta Sadree. – Én többet vissza nem megyek arra a bolygóra.
- Azt hiszed, nekem kéjutazás volt? – vágott vissza Syerra. – Nem neked kellett összeraknod!
A nő elmosolyodott. Most, hogy nincsenek életveszélyben a kettejük viszonya visszatért a régi kerékvágásba.
Draver az irodájában ült, és a kezeiben tartotta a beléptetőkártyát. Nem kellett megnéznie, de rájött, hogy az bizony egy tiszt adhatta neki. Bárhova bejuthatott a Corellian winden, áruló volt a fedélzeten, de vajon ki, dolgozhat a Sarlakknak?
Kilépett a hídra.
– Uram, a foglyunk lázadozik – mondta Jonson.
Draver bólintott, zsebre vágta a kártyát, majd megnézte magának a tisztet. Egyszer már becsukták árulás gyanújával, vajon ő lenne az ezek ellenére?
– Bíbor 3 és Bíbor 4 visszatért a felderítésről.
Óvakodjon a bothaiktól. Csengtek a fülébe Kai szavai. Jorka nem lehetett, de ki tudja? Esetleg Caern, ő állítólag a bothai hírszerzésnek igazán magasrangú tisztje volt. Ő jutatta fel volna a defelt annak idején a fedélzetre?
– Minden rendben – mondta Draver. A Birodalom elleni harcra kellett koncentrálnia, csak is arra. És visszaadni a lányt, az apjának.
Arcat Kai belépett a tiszt irodájába. Onnan kiváló látványt nyújtott a defelek szülővilágának fekete felszíne. A bázis biztonságáért felelős tiszt felállt, majd tisztelget. A talortai látta a szemeiben, hogy bizony undorral tekint rá.
– Visszatértem.
– Semmi gond nem történt uram. A defelek továbbra is támadják a külső védelmi gyűrűnket, de visszaverjük őket.
– Jó. Coruscantról kaptam üzenetet?
A tiszt kilépett az ajtón, majd elindult a folyosón.
– A Császár erődemonstrációt vár az új harcosoktól.
Arcat bólintott, mikor végigsétált a folyosón, aztán lenézett a csarnokba. A bizalmatlanság magját elvettette a lázadók között, a teszt közeledett, és hamarosan eljön a Sarlakk győzelme.
– A mandalóriaktól szerzett fémmintából bármennyit tudunk reprodukálni, és akkor a Császár új harcosai legyőzhetetlenek lesznek.
Egy defel ordítása hallatszott a csarnokba, majd a boncnokdroidok fűrészeinek zúgása. A csarnokban már készen voltak az új példányok… Félig gép, félig defel harcosok.
A Sarlakk katonái.
Írták
Sanchia
Kenneth Withaker
Arcat Kai zenéje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése