Az Executor látszólag hangtalanul siklott a mélyűrben. Messziről karcsúnak és törékenynek tűnt, ám a Halálcsillag megsemmisülése után a galaxis leghatalmasabb hajójává vált, a maga tizenkilenc kilométeres hosszával. A Birodalmi osztályú csillagrombolók apró kis rovaroknak tűntek a lándzsahegy formájú törzs árnyékában, miközben némelyiket beragyogta a hajtóművek vörös fénye.
A hídon egy sötét köpenyes alak állt, mellkasa előtt összefont karokkal. A háromszög formájú panorámaablakról visszatükröződött az arca, pontosabban az azt takaró fekete maszk. A szenvtelen sisak elrejtette érzelmeit, így senki nem láthatta merengő tekintetét.
Darth Vadert egy ideje különös érzés kísértette. Hasonló volt, mint amit Obi-Wan megölése előtt érzett, ám ez mégis eltért attól, eredete sokkal mélyebben gyökeredzett. Gyerekkorában találkozott vele utoljára, a sivatagos Tatooineon. Egyszerre ébresztett benne megnyugtató emlékeket s baljós előérzetet. Beleborzongott a tudatba, hogy legelső mentora, aki kiszabadította a rabszolgasorból, talán most is figyeli.
- Vader nagyúr! –szólt már-már kiáltva az egyik tiszt. Igazából percek óta hallotta, hogy szólítják, csak nem jutott el a tudatáig.
- Igen parancsnok? –fordult meg, majd lenézett a kapitányra. Gép által torzított hangja fenyegetőnek hatott, erre rátett termete is, ám most kivételesen nem állt szándékában megrémiszteni embereit.
- A fogoly megérkezett.
- Szép munka! Hozzák a kihallgató helyiségbe!
A Sith határozott léptekkel elhagyta a hidat. A legénység összes tagja félreállt útjából. Köpenye lobogott, ahogy sietősen haladt a vallató terembe. Minél előbb találkozni akart a nővel, kinek emberfeletti teljesítményéről már oly sokat hallott. Akaratlanul is egykori tanítványa, Galen Marek, más néven Starkiller jutott eszébe, s az ő rút árulása. Ám a lánnyal, Ardanával, más céljai voltak. Figyelme egy új szereplőre terelődött, a Lázadó Szövetség legújabb csillagára, egy fiatal fiúra, arra, aki felrobbantotta a Halálcsillagot. Úgy vélte, hogy a zabrak majd elvezeti hozzá. Persze jól tudta, önként sosem árulná el társait, ám a nagyúr készen állt, hogy változatos módszereivel kiszedje belőle a szükséges információkat. Darth Vadernek senki nem szegülhetett ellen.
A hídon egy sötét köpenyes alak állt, mellkasa előtt összefont karokkal. A háromszög formájú panorámaablakról visszatükröződött az arca, pontosabban az azt takaró fekete maszk. A szenvtelen sisak elrejtette érzelmeit, így senki nem láthatta merengő tekintetét.
Darth Vadert egy ideje különös érzés kísértette. Hasonló volt, mint amit Obi-Wan megölése előtt érzett, ám ez mégis eltért attól, eredete sokkal mélyebben gyökeredzett. Gyerekkorában találkozott vele utoljára, a sivatagos Tatooineon. Egyszerre ébresztett benne megnyugtató emlékeket s baljós előérzetet. Beleborzongott a tudatba, hogy legelső mentora, aki kiszabadította a rabszolgasorból, talán most is figyeli.
- Vader nagyúr! –szólt már-már kiáltva az egyik tiszt. Igazából percek óta hallotta, hogy szólítják, csak nem jutott el a tudatáig.
- Igen parancsnok? –fordult meg, majd lenézett a kapitányra. Gép által torzított hangja fenyegetőnek hatott, erre rátett termete is, ám most kivételesen nem állt szándékában megrémiszteni embereit.
- A fogoly megérkezett.
- Szép munka! Hozzák a kihallgató helyiségbe!
A Sith határozott léptekkel elhagyta a hidat. A legénység összes tagja félreállt útjából. Köpenye lobogott, ahogy sietősen haladt a vallató terembe. Minél előbb találkozni akart a nővel, kinek emberfeletti teljesítményéről már oly sokat hallott. Akaratlanul is egykori tanítványa, Galen Marek, más néven Starkiller jutott eszébe, s az ő rút árulása. Ám a lánnyal, Ardanával, más céljai voltak. Figyelme egy új szereplőre terelődött, a Lázadó Szövetség legújabb csillagára, egy fiatal fiúra, arra, aki felrobbantotta a Halálcsillagot. Úgy vélte, hogy a zabrak majd elvezeti hozzá. Persze jól tudta, önként sosem árulná el társait, ám a nagyúr készen állt, hogy változatos módszereivel kiszedje belőle a szükséges információkat. Darth Vadernek senki nem szegülhetett ellen.
***
Hazudtam Naominak. Egy valami van, amihez kivételesen értek: a zenéléshez. De ki veszi hasznát a zongoratudásának egy háborúban?, töprengett magában Maas, és gyorsabbra váltott. A kocsma közönsége lelkesen felordított, amikor felismerték a kedvenc daluk bevezető ütemét, és ezzel elégedett mosolyt csaltak a férfi arcára. Nos, ami azt illeti, én talán mégiscsak hasznát veszem.
A Carida bolygó mocskos kis kocsmájában ugyanis rendszeres fellépőnek számított. Pár éve lépte át legelőször a küszöböt (amiben a részegen távozó vendégek rendszeresen megbotlottak és elestek), és az akkori látogatása nem sikerült épp balhémentesre. Az egyik, enyhén kapatos állapotban lévő, nagydarab fickó ugyanis kinézte magának, és az alkoholtól elborított agya által vezérelve nekiesett. Maas végül is gyorsaságának (vagyis inkább ellenfele tompa reflexeinek) köszönhetően megnyerte a párbajt, de a jobb alsó hármas fogának az üresen tátongó helye a mai napig emlékeztette őt erre az incidensre.
Az eset után a kocsma többi vendége gratulált neki (a külső megjelenés alapján senki sem voksolt volna rá), és többen is meghívták egy italra. A tulajdonos hosszan elbeszélgetett vele, és amikor megtudta, hogy ért a zenéhez, azonnal felajánlotta már neki a sarokban álló, elhagyatott zongorát.
- A kutya se’ hasznájja, ott porosodik mán évezredek óta, me’ ez nem egy kultúr társaság. Itt senkit nem érdekel a muzsika. Talán má’ nem is működik. De azé’, ha van kedve, megpróbálhat előcsalni belőle pár hangot.
Maas pedig megpróbálta. A vén jószág a várakozásaival ellentétben kifogástalanul működött, és még nem is volt lehangolódva. A férfi elhozott magának egy széket, lenyomott pár billentyűt, aztán csak tanácstalanul meredt maga elé. A fejében sok dal felsorakozott - mind a saját szerzeménye - de nem mert egyikbe sem belefogni. Ezeket a műveket eddig a saját belső fülén kívül még senki nem hallotta, és nem volt mersze másnak is megmutatni őket. Ezek az ő saját kis világához tartoztak, ahová eddig még egyetlen kívülállót sem eresztett be.
Csakhogy, azzal a pár próbahanggal felhívta magára az egész kocsma figyelmét. A vendégek azonnal felkapták a fejüket, aztán, amikor a zene abbamaradt, azt asztalt csapkodva követelték a folytatást. Innen már nincs visszaút. Maas ismét a zongora fölé hajolt, aztán játszani kezdett. A dallam, amit követve az ujjai a billentyűket szántották, most született meg a fejében: a verekedés inspirálta, ez a földre szállt pokol. Utálom az alkoholt. Elveszi a józan eszet, a civilizáltságot. Vajon így ér majd véget az univerzum is? Az alkohol által megrontott katonák hozzák el? A dallamba belevitte a gondolat elleni tiltakozását, a végeredmény pedig egy élettel teli, gyors dal lett. A zongora többször is fájdalmasan megreccsent, de Maas hiába püfölte teljes erejéből, szerencsére nem esett össze. A férfi szíve eleinte a torkában dobogott, de a negyedik ütem után sikerült annyira belemerülnie a zenébe, hogy teljesen kizárta a külvilágot. Immáron nem létezett számára semmi más, csak a hangszer. Úgy érezte, nem is a kocsmában ül, hanem egy teljesen más dimenzióban, ahonnan fájt neki visszatérnie a valóságba. Amikor utolsó hang is elhalt, hirtelen kiverte a verejték. Nem a játéktól (bár, ilyen átéléssel még sohasem sikerült előadnia semmit sem), hanem legfőképp a gondolattól, hogy a többnyire katonákból álló közönség hogyan fogadja majd. Nem fognak megérteni. Biztos nem. Maas letörölte az izzadságcseppeket a homlokáról, aztán megfordult. A vendégek egy darabig még némán ültek, aztán teljesen egyszerre éljenezni kezdtek. A zongorista megkönnyebbülten felsóhajtott. Talán mégiscsak civilizáltabbak, mint amilyennek látszanak.
Ezek után Maas már törzsvendégnek számított az ivóban. A katonák (merthogy a legtöbb vendég a birodalmi rohamosztagosok közül került ki) kedvelték a zenéjét, a tulajdonos pedig a zongorajátékért cserébe ingyen italt biztosított neki. A férfi mégsem ezért járt ide olyan gyakran, ahogy alkalma nyílt rá. Számára sokkal értékesebbnek bizonyultak azok az információk, amiket a (fél)részeg katonákból tudott kicsalni a Birodalom terveivel kapcsolatban. Cserébe ő is elejtett időnként egy-egy adatmorzsát a lázadókról- persze, gondosan ügyelve arra, hogy csak olyanokat, amiktől a rohamosztagosok nem lesznek okosabbak.
A célja ezúttal sem volt más. Információkat akart, elsősorban arról a zabrak nőről. Fontos Vadernek, de miért? Talán valami nagy ereje volna? Erőhasználó, vagy csak simán jó képességei vannak? De ha átlagos, mit akar tőle a Sötét Nagyúr? Választ akarok - méghozzá most! Most az egyszer nem élvezte a zongorázást - minél hamarabb túl akart esni rajta, mégis erőt vett magán, és lejátszotta a megszokott háromnegyed óráját, aztán némi unszolásra még egy ráadásszámmal is megajándékozta a közönséget. Csak türelmesen!
A műsorszáma után azonnal megrohamozta az egyik üres asztalt. Azonnal nagy csapat gyűlt köréje; legtöbben katonák, akik a zenéjét dicsérték. Maas valamilyen szinten élvezte a rajongásukat, de a lelke mélyén tudta: nem értik meg őt. Szeretik a dalaimat, de látszik rajtuk, hogy valójában nem azt jelentik nekik, mint nekem. Sokkal kevesebbet. És ez fáj.
- Egy zseni vagy, öregapám!- kurjantotta neki egy nagydarab katona. Kísértetiesen hasonlított arra, aki évekkel ez előtt kiverte a fogát, de Maas tudta, nem ő az. A Caridán kiképzés zajlik. Az a fickó már rég befejezte: vagy meghalt közben, vagy azóta a seregben szolgál. És esetleg ott halt meg. A rohamosztagosoknak nem adatik meg hosszú élet. A férfi mégis erőt vett magán, félre tette a negatív gondolatait és elmosolyodott.
- Inkább őrült- vágta rá félig meddig poénból.
- Ugyan! Te szöges ellentéte vagy egy őrültnek- legyintett a katona. A bolond. Nem vette még észre, hogy az őrültet és a zsenit csak egy hajszál választja el egymástól?
- Ez egy új dal volt, igaz?- kérdezte egy másik rajongója. Amikor Maas bólintott, a katona folytatta: - Na, és merre jártál, ami megihletett?
A Baroonda-n, egy fogatversenyen. Az utolsó lovaglás volt azon a bolygón.
Hangosan csak ennyit felelt:
- Erre-arra.
- Ó, és mit csináltál arrafelé?- most egy harmadik alak faggatta. A zongorista vállat vont:
- Ezt-azt- és még egy titokzatos mosolyt is sikerült kipréselnie magából.
- Hagyjátok!- intette le a társait egy negyedik újonc. - Ha nem akar beszélni, ne kényszerítsétek!
- Inkább meséljetek ti!- fordította meg a kockát Maas. - Lemaradtam valami lényegesről?
- Bodalla rajongód meghalt a kiképzésen- mondta az egyik katona, aki eddig csendben figyelte a beszélgetést.
Bodalla? Volt olyan is? Ja, igen, aki Lynette-et előkerítette nekem.
- Igazán kár érte- jegyezte meg Maas. De mit várt el? A birodalmi seregben nem vesznek senkit emberszámba - a katonák fogyó eszközök csupán. - Majd írok neki egy gyászindulót- és ezzel harsány nevetést váltott ki a katonákból.
- Sangha segített lefülelni egy illegális futamot a Baroonda-n- folytatta aztán egy másik. - Ja, meg elkapott valami zabrak csajt.
Na, ez már érdekesebb.
- Ez miért olyan fontos?- játszotta Maas a közömböst. - Eddig is ejtett már foglyokat.
- Igen, de ebben a nőben van valami különleges!
- Egyenesen Vader elé vitték!
- Állítólag az Éjtestvérek közé tartozik!
- Ismer olyan Jediket, akik túlélték a 66-os parancsot!
- Képes a pillantásával is ölni!
- Én úgy hallottam, ért a halottidézéshez is! A Sötét Nagyúr pedig fel akar támasztatni vele valakit!
Maas magában sóhajtott. A kocsma átka - nem tudhatod, mi a valóság, és mi a részeg katonák agyszüleménye. Erősen kélem például, hogy Ardana nekromanta lenne vagy a tekintetével ölni tudna. Az viszont hihetőnek hangzik, hogy Vader személyesen akarja kivallatni - elvégre, a tesztjei is kimutatták, hogy a képességei messze jobbak az átlagnál. Viszont, ha a hír igaz, akkor elveszett. Hogy kimentsem Vader karmai közül, az rendesen meghaladja a képességeimet.
***
Ardana az ébrenlét és álom közti, fájdalmas ponton lebegett. Ebben az állapotban a tudata teljesen tökéletesen működött, ámde a testét nem érezte. Pontosabban mondva, egyvalamit mégis érzékelt: a törött bordái és a Sangha késszúrása nyomán keletkezett seb pokolian lüktetett, mégsem tehetett ellene semmit. Megpróbálta kinyitni a szemét, de minden ereje elhagyta; egyetlen izmát sem tudta megmozdítani. Megváltás volt számára, amikor végre el tudott aludni.
Tudta, hogy nem a baroondai dzsungel fogja őt várni, hiszen az ottani feladatát már elvégezte. Nem is lepődött meg, amikor az őserdő helyett egy temetőben találta magát. Méghozzá egy eléggé elhagyatottban. A fejfák és keresztek több száz évesnek tűntek, a rajtuk álló feliratokat az idő vihara pedig már régen lekoptatta. A fű kiszáradt, az egyetlen növény a körülbelül középen álló, haldokló fa volt. Leveleit már rég ledobta, karcsú, repedésekkel teli törzsét pedig több szú is kinézte magának.
Ardana álló helyzetben jelent meg, de nem tudott sokáig így maradni, ugyanis az oldalába maró fájdalom tudatta vele: a valóságban szerzett sebei itt is vele vannak. A zabrak nő összegörnyedt, és eltelt neki pár másodpercig, mire kellően összeszedte magát. Sangha bekenhette azt a pengét valamivel, máskülönben ennek már rég be kellett volna forrnia. Az oldalához nyúlt, és a kezét véresen húzta vissza. Ahogy sejtettem. Beletörölte a vért a ruhájába, aztán körülnézett. Hát jó. Derítsük fel a terepet!
A temetőben rajta kívül nem járt senki, és a zabrak is a lehető legsietősebb léptekkel elhagyta. Nem vallotta magát félősnek, de a sűrű felhőrétegen átszűrődő gyér holdfény kísérteties külsőt kölcsönzött a helynek. Ardana pedig hitt a kísértetekben. Pláne azóta, hogy egy átlátszó férfi minden második álmomban megjelenik!
Kilépett a temető félig összedőlt kapuján, aztán egyenesen ment tovább. Arrafelé ugyanis valami kék derengést pillantott meg, amely azonnal magára vonta a figyelmét. Na, meg néhány földöntúli sikolyt is utat tört magának a fülébe, a forrásuk pedig ugyanarra lehetett. Ardanának minden lépésnél fájdalom vágott az oldalába, de pár méter megtétele után sikerült kizárnia a tudatából.
Nem sokára közelebbről is megszemlélhette a derengés forrását; egy folyót látott maga előtt, amelyben azonban nem víz folydogált. Kékes lelkek alkották, és ők sikoltoztak. Földöntúli hangjuk rémisztő szimfóniába vegyült, áttetsző kezükkel pedig a felső sor az érkező Ardana felé nyúlt, míg a többiek megpróbálták őket lerántani a folyómeder mélyére, hogy a helyükre kerülhessenek.
A zabrak megtorpant. Volt valami, ami taszította őt a lelkektől, pedig a legtöbbjét ismerte. Az ott a bátyám. A szétmarcangolt arca arra utal, hogy hétévesen széttépték a vadállatok - rút halál. Most, ha élne, három évvel lenne idősebb nálam, így viszont én vagyok az huszonhárommal. Mellette anyám - a mellkasán a sötét folt a bőrére száradt vére - egy golyó végzett vele. Apám, a felhasított mellkasával, és Berloc, a szénné égett arcával. Amott Laront látom, akit a legelső megbízásom során kellett eltennem láb alól, mellette pedig a húga, Yammina, aki bosszút akart állni rajtam. A hóna alatt hozza a fejét, mert levágtam egy késsel. Mögötte Zarchev, egykori fejvadász-kolléga. Gyakran dolgoztunk együtt, amíg egy küldetésen ki nem lőtték. Még néhány áldozat és sokan mások.
Ők voltak azok - a halott ismerősei, ez pedig elég volt ahhoz, hogy ne húzza el a csíkot azonnal. Így hát leguggolt a partra, és figyelte a szellemek kínlódását. Azok mindenáron meg akarták őt érinteni, de a zabrak túl messze állt, a folyóból pedig nem tudtak kilépni.
- Dana! Kérlek, gyere ide!- szólította őt ekkor a nevén az édesanyja. A nő visszahúzta a kezét, majd egymásba kulcsolta az ujjait, mintha imádkozna. Ardana gyűlölte, ha becézték, de ez a név visszaidézte a gyermekkorát, amikor még nem kellett találkoznia a világ sötétebbik felével. Ezért, egy kicsit közelebb csúszott a folyóhoz, majd tett még egy lépést. Az édesanyja ismét kinyújtotta felé a karját, de még mielőtt Ardana megérinthette volna, egy hang durván közbeszólt:
- Nem!
A zabrak mozdulata megtört, hiába küzdött ellene, nem tudta folytatni. A saját teste ejtette csapdába egy idegen parancsra, amely erősebbnek bizonyult az ő akaratánál. Csak állt, és figyelte, ahogyan a lelkekről lassanként leolvadt régi alakjuk; hamarosan már csak csontvázakat látott, akik továbbra is felé nyújtózkodtak. Az ő hozzáállása viszont megváltozott, immáron nem akart már kapcsolatba kerülni velük. Korábbi vonzódását tömény undor váltotta fel. Pár másodpercig még dermedten állt, majd hátrált néhány lépést és mély lélegzetet vett. Nyugalom. Itt nem érhetnek el.
- Ardana!- hallotta ekkor a nevét. A beszélő a folyó túlpartjáról szólt hozzá, de az alakját a zabrak nem láthatta, mert vastag ködrongyokba burkolózott. - Gyere át!
Ardana bizonytalan pillantást vetett a folyóra és végigfutott a hátán a hideg. Nincs híd a közelben - átúszni pedig nem fogok.
- Hogyan?- kiáltott vissza.
- Sétálj át!- hangzott a válasz. - Így már nem bánthatnak.
A zabrak összeszedte magát (elsősorban lélekben), aztán elindult a folyó felé. Az egyik csontváz - méretéből ítélve talán a bátyjáé - a lába után kapott, de nem tudta megmarkolni. Halott csontujjai elsüllyedtek Ardana élő szöveteiben, és jeges borzongást indítottak útnak. A zabrak csontjaiba markoló hideget érzett, de tudta, nem engedheti meg magának, hogy emiatt megálljon. Összeszorította a fogát, és belelépett a folyóba. Térdig süllyedt a csontvázzá vedlett lelkek között, és a lábai egyetlen pillanat alatt átfagytak. Mégsem adta fel. Rettenthetetlenül lépegetni kezdett. Csak száz méter. Ki fogom bírni. Eleinte megpróbált ráütni a felé nyúló karokra, de miután nem ért el vele semmit, hamarosan felhagyott vele. Csak az energiámat pazarlom és felidegesítem magamat.
A gyaloglás egy örökkévalóságnak tűnt, és mérhetetlenül megkönnyebbült, amikor elérte a túlsó partot. Mégis, úgy érezte, mintha éveket öregedett volna; az átkelés minden energiáját elszívta. Kis híján össze is esett, de a hang ekkor ismét megszólította:
- Gyere tovább! Már csak néhány lépés. Itt vagyok a köd túlsó oldalán.
Ardana dühösen felsóhajtott, de aztán engedelmeskedett. A köd sűrű volt, néhány méter megtétele után szinte teljességgel elrabolta az érzékeit. Ott már csak a belső iránytűjére támaszkodhatott. Mégsem adta fel. Mindjárt ott vagyok.
A köd hamarosan ritkulni kezdett, és legnagyobb döbbenetére ugyanott találta magát, ahonnan elindult: a temető kapujában. Nem! Ezt nem hiszem el! Azért kellett átgyalogolnom ezer üvöltő lélek között, hogy visszatérjek ide? Nem bírta már tovább, rátámaszkodott az első sírkőre, hogy pihenhessen. A márványlap viszont nem volt kellően mélyen leásva, és attól, hogy a zabrak ránehezedett, kifordult a földből. Ardana elesett, aztán ott is maradt a földön. Nincs az a pénz, amiért innen felálljak!
- Ardana!- ugyanaz a hang szólt, majd egy kéz nyúlt felé. Egy valódi, élő, színe alapján emberi lény keze. Lehet, hogy csapda. Másfelől - ha bántani akarna, azt egyszerűbben is megtehetné. A zabrak egy pillanatig még eltűnődött, aztán elfogadta a segítő kezet. Az idegen felhúzta őt a földről, és Ardana tekintete egy kék szemű, vállig érő, barna hajjal keretezett arcú, bajuszos, szakállas, szemre körülbelül negyven évesnek kinéző férfiéval találkozott. A felismerés valósággal sokkolta. A kísértet. De most élve. Eddig is tartott valamilyen szinten a titokzatos alaktól, de a tény, hogy most hús-vér alakban jelent meg előtte, egyenesen tiszteletet ébresztett benne.
- Bocsáss meg nekem- kezdte a férfi - de ezúttal azt a megoldást választottam, hogy téged hívjalak át ide.
- Mit takar az az ide?- a zabrakot hirtelen nagyon rossz érzés kerítette hatalmába.
- Rá fogsz jönni. Most pedig gyere!- kézen fogta a lányt, és a temető közepéhez vezette, ahol egy kis tábortűz lobogott. Kék lángokkal. Ugyanolyan színű fényük volt a folyóban látott lelkeknek is. Ardana felnézett az emberre. Eddig mindig kísértetként gondolt rá, de a férfi az élénken csillogó szemeivel talán még a zabraknál is életerősebbnek tűnt. Ki vagy te?
Az ember leült, aztán Ardana is követte a példáját.
- Ki vagy te?- tette fel a magában megfogalmazatott kérdést hangosan is.
A férfi a lángokba bámult, de csakúgy, mint a fogatversenyt megelőzően Ardana biztos volt benne, hogy meghallotta a kérdést.
- A neveknek nagy erejük van, Ardana- mondta aztán óvatosan, minden szót alaposan megrágva. - Általuk hatalmat nyerhetünk másokon.
- És attól félsz, hogy ezt a hatalmat ellened fordítanám?- Ardana szárazon felnevetett.
- Nem. De ellened felhasználhatja bárki- a férfi komoran figyelte a tűztáncot. - Meg aztán, te semmire sem mennél az én nevemmel. Nem parancsolhatnál nekem, mert a halottakra más szabályok vonatkoznak, mint az élőkre.
A halottakra. Akkor mégiscsak kísértet lenne? De akkor most hogyhogy nem anyagtalan?
- Valamit mondj akkor is! Nem fair, hogy te szólíthatsz engem Ardanának, én viszont téged nem tudlak semminek sem nevezni- morogta a zabrak.
- Hívj Anakinnak!- és a férfi mintha elmosolyodott volna. - Apropó, mielőtt elfelejteném: bekötözöm az oldaladat- és valahonnan maga mellől kötszert szedett elő.
- Felesleges- legyintett Ardana. - Miután felébredek, Vaderhez vezetnek. Ő pedig nem a kegyelméről híres.
- Meglehet- biccentett Anakin. - Viszont, ő is csak ember- aztán intett. Ardana fintorgott, de azért levette a mostanra már véráztatta felsőjét.
- Ember?- kérdezett vissza, és alig tudta megállni, hogy dühösen fel nem szisszenjen. - Egy szörnyeteg! Az Uralkodó jobb keze, a Sötét Oldal rabszolgája!
- Ne ítélkezz addig senkiről, amíg meg nem tapasztalod az ő sorsát!- intette őt a férfi.
- Anakin, Vader gonosz! És valószínűleg meg fog ölni- morogta Ardana.
- Ebben tévedsz. Senki sem gonosz, de ugyanakkor senki sem jó.
- Még a Jedik sem? A béke őrizői?- a zabrak gúnyosan köpte a szavakat.
- Még a Jedik sem. Mint ahogy mindenkinek, nekik maguknak is van egy sötét oldaluk, csak képesek elnyomni. Vadernek ez nem sikerült. Pedig hidd el, benne is van jóság. Akárcsak egy zord, néhai fejvadász ismerősömben- és a zabrakra mosolygott.
- Bennem ugyan hol?- Ardana kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Én látom- Anakin sejtelmes arccal nézett rá. - Még akkor is, ha te nem így vélekedsz.
- Hát nem. Ha szorult volna belém némi kegyelem, nem puffantottam volna le a hutt palotaőrét gondolkodás nélkül- ellenkezett a zabrak.
- Pedig neked is van egy jó oldalad. Máskülönben nem létezhetnél. A fénynek és a sötétségnek mindenhol jelen kell lennie. Ugyanolyanok, mint egy érme két oldala: ellentétesek, de elválaszthatatlanok, és ha bármelyik is hiányzik, az egyensúly felborul.
- Szóval van bennem jó, csak elég mélyen.
- Így van. Ugyanúgy, Vadernek is megvan a világos fele. Csak valahol a lelke leghátsóbb zugában, eltemetve és elfeledve- Anakin egy pillanatra a tűzbe meredt, de a zabrak úgy sejtette, gondolatban valahol máshol jár.
- És azt várod el, hogy ezt én hozzam fel holnap a felszínre, amikor beszélek vele?
- Egy próbát megérhet- biccentett a férfi. - Tessék, készen van a kötésed. Igyekezz minimális fizikai munkát végezni, különben újra elkezd vérezni.
- Köszönöm.
Egy ideig még némán ültek, aztán Ardana törte meg a csendet:
- Mi ez a hely? Ugye nem valamelyik bolygó, ahová a közeljövőben utaznom kell?- nem szeretett volna még egyszer a szellemfolyó közelébe kerülni.
- Nem jöttél még rá?- Anakin arca kérdőn fürkészte az övét.
- Csak ötleteim vannak, de egyik valószerűtlenebb, mint a másik. - Elvégre ki ne nevetne ki, ha azt mondanám, valószínűleg a holtak birodalmába keveredtem?
- Hallgass a megérzéseidre! Gyakran azok a legpontosabbak- tanácsolta a férfi. Ardana mély lebegőt vett, aztán kibökte:
- A halál utáni helyre hoztál, igaz? A holtakhoz.
- Pontosan. Ez a temető túl van a Galaxis legszélsőbb határán is, egy másik dimenzióban. Ez a halottak világa. Azért ölthetek testet.
- És mi van a…
- A folyóval?- Anakin összeráncolta a homlokát. - Kiket láttál köztük?
Ardana más esetben gorombán ráförmedt volna a kérdezőre, de volt a férfiban valami, amiért megbízott benne és kibökte:
- A családomat és Berlocot. Mögöttük pedig az egykori áldozataim és bajtársaim sorakoztak.
A férfi elgondolkodott.
- A folyó a holtakból táplálkozik, ez adja az erejét. Azt akarta, hogy engedj a szeretteid, illetve barátaid hívásának és érintsd meg valamelyiküket.
- Mi történt volna, ha engedek nekik? - Ha nem dermedek le.
- Az a folyó gonosz dolog. Kiégette volna a lelkedet a testedből, és örök szenvedést hozott volna rád.
- Anyám hívott- jegyezte meg aztán Ardana hosszas hallgatás után. - És én menni akartam- újabb súlyos csend. - De valami nem engedte. Te voltál, igaz?- világosodott meg hirtelenjében. - Te bénítottál le.
- Nem tettem veled semmit, ami az akaratod ellen lett volna- Anakin nem tagadta le a tettét. - Egy részed tudta jól, hogy az az érintés bajt hoz rád.
De akkor is... jobb lesz tartanom a távolságot ettől az alaktól! A múltkor az indáktól szabadított meg, most pedig lebénított - és ki tudja, mire képes még ezen kívül.
- És ők valóban ott voltak a folyóban?- kérdezte aztán Ardana.
- Nem. A folyó csak az ő arcukat használta fel ahhoz, hogy tőrbe csaljon.
- Miért foszlottak akkor szét egy idő után? Az is a te műved volt?
- Nem. Az Erőé. Segített átlátni neked a felszínen- kapott a zabrak egy rejtélyes feleletet. - Azok után pedig a folyó elvesztette az erejét és átengedett.
- Az Erő?- a zabrak kérdőn felnézett. - De az Erő nem csak a Jedik és a Sithek kiváltsága?
- Nem. Az Erő ott van mindenütt, összeköti az élőket egymással és az élettelenekkel. A kérdés csak az, hogy ki tudja meghallani az üzeneteit.
- Szóval azt akarod mondani, hogy rajtam az Erő segített? De miért? És ez mit jelent? Jedivé kell válnom?
- Nem tudom- vont vállat Anakin. - Ismeretlen számomra a jövő.
Tudta, hogy nem a baroondai dzsungel fogja őt várni, hiszen az ottani feladatát már elvégezte. Nem is lepődött meg, amikor az őserdő helyett egy temetőben találta magát. Méghozzá egy eléggé elhagyatottban. A fejfák és keresztek több száz évesnek tűntek, a rajtuk álló feliratokat az idő vihara pedig már régen lekoptatta. A fű kiszáradt, az egyetlen növény a körülbelül középen álló, haldokló fa volt. Leveleit már rég ledobta, karcsú, repedésekkel teli törzsét pedig több szú is kinézte magának.
Ardana álló helyzetben jelent meg, de nem tudott sokáig így maradni, ugyanis az oldalába maró fájdalom tudatta vele: a valóságban szerzett sebei itt is vele vannak. A zabrak nő összegörnyedt, és eltelt neki pár másodpercig, mire kellően összeszedte magát. Sangha bekenhette azt a pengét valamivel, máskülönben ennek már rég be kellett volna forrnia. Az oldalához nyúlt, és a kezét véresen húzta vissza. Ahogy sejtettem. Beletörölte a vért a ruhájába, aztán körülnézett. Hát jó. Derítsük fel a terepet!
A temetőben rajta kívül nem járt senki, és a zabrak is a lehető legsietősebb léptekkel elhagyta. Nem vallotta magát félősnek, de a sűrű felhőrétegen átszűrődő gyér holdfény kísérteties külsőt kölcsönzött a helynek. Ardana pedig hitt a kísértetekben. Pláne azóta, hogy egy átlátszó férfi minden második álmomban megjelenik!
Kilépett a temető félig összedőlt kapuján, aztán egyenesen ment tovább. Arrafelé ugyanis valami kék derengést pillantott meg, amely azonnal magára vonta a figyelmét. Na, meg néhány földöntúli sikolyt is utat tört magának a fülébe, a forrásuk pedig ugyanarra lehetett. Ardanának minden lépésnél fájdalom vágott az oldalába, de pár méter megtétele után sikerült kizárnia a tudatából.
Nem sokára közelebbről is megszemlélhette a derengés forrását; egy folyót látott maga előtt, amelyben azonban nem víz folydogált. Kékes lelkek alkották, és ők sikoltoztak. Földöntúli hangjuk rémisztő szimfóniába vegyült, áttetsző kezükkel pedig a felső sor az érkező Ardana felé nyúlt, míg a többiek megpróbálták őket lerántani a folyómeder mélyére, hogy a helyükre kerülhessenek.
A zabrak megtorpant. Volt valami, ami taszította őt a lelkektől, pedig a legtöbbjét ismerte. Az ott a bátyám. A szétmarcangolt arca arra utal, hogy hétévesen széttépték a vadállatok - rút halál. Most, ha élne, három évvel lenne idősebb nálam, így viszont én vagyok az huszonhárommal. Mellette anyám - a mellkasán a sötét folt a bőrére száradt vére - egy golyó végzett vele. Apám, a felhasított mellkasával, és Berloc, a szénné égett arcával. Amott Laront látom, akit a legelső megbízásom során kellett eltennem láb alól, mellette pedig a húga, Yammina, aki bosszút akart állni rajtam. A hóna alatt hozza a fejét, mert levágtam egy késsel. Mögötte Zarchev, egykori fejvadász-kolléga. Gyakran dolgoztunk együtt, amíg egy küldetésen ki nem lőtték. Még néhány áldozat és sokan mások.
Ők voltak azok - a halott ismerősei, ez pedig elég volt ahhoz, hogy ne húzza el a csíkot azonnal. Így hát leguggolt a partra, és figyelte a szellemek kínlódását. Azok mindenáron meg akarták őt érinteni, de a zabrak túl messze állt, a folyóból pedig nem tudtak kilépni.
- Dana! Kérlek, gyere ide!- szólította őt ekkor a nevén az édesanyja. A nő visszahúzta a kezét, majd egymásba kulcsolta az ujjait, mintha imádkozna. Ardana gyűlölte, ha becézték, de ez a név visszaidézte a gyermekkorát, amikor még nem kellett találkoznia a világ sötétebbik felével. Ezért, egy kicsit közelebb csúszott a folyóhoz, majd tett még egy lépést. Az édesanyja ismét kinyújtotta felé a karját, de még mielőtt Ardana megérinthette volna, egy hang durván közbeszólt:
- Nem!
A zabrak mozdulata megtört, hiába küzdött ellene, nem tudta folytatni. A saját teste ejtette csapdába egy idegen parancsra, amely erősebbnek bizonyult az ő akaratánál. Csak állt, és figyelte, ahogyan a lelkekről lassanként leolvadt régi alakjuk; hamarosan már csak csontvázakat látott, akik továbbra is felé nyújtózkodtak. Az ő hozzáállása viszont megváltozott, immáron nem akart már kapcsolatba kerülni velük. Korábbi vonzódását tömény undor váltotta fel. Pár másodpercig még dermedten állt, majd hátrált néhány lépést és mély lélegzetet vett. Nyugalom. Itt nem érhetnek el.
- Ardana!- hallotta ekkor a nevét. A beszélő a folyó túlpartjáról szólt hozzá, de az alakját a zabrak nem láthatta, mert vastag ködrongyokba burkolózott. - Gyere át!
Ardana bizonytalan pillantást vetett a folyóra és végigfutott a hátán a hideg. Nincs híd a közelben - átúszni pedig nem fogok.
- Hogyan?- kiáltott vissza.
- Sétálj át!- hangzott a válasz. - Így már nem bánthatnak.
A zabrak összeszedte magát (elsősorban lélekben), aztán elindult a folyó felé. Az egyik csontváz - méretéből ítélve talán a bátyjáé - a lába után kapott, de nem tudta megmarkolni. Halott csontujjai elsüllyedtek Ardana élő szöveteiben, és jeges borzongást indítottak útnak. A zabrak csontjaiba markoló hideget érzett, de tudta, nem engedheti meg magának, hogy emiatt megálljon. Összeszorította a fogát, és belelépett a folyóba. Térdig süllyedt a csontvázzá vedlett lelkek között, és a lábai egyetlen pillanat alatt átfagytak. Mégsem adta fel. Rettenthetetlenül lépegetni kezdett. Csak száz méter. Ki fogom bírni. Eleinte megpróbált ráütni a felé nyúló karokra, de miután nem ért el vele semmit, hamarosan felhagyott vele. Csak az energiámat pazarlom és felidegesítem magamat.
A gyaloglás egy örökkévalóságnak tűnt, és mérhetetlenül megkönnyebbült, amikor elérte a túlsó partot. Mégis, úgy érezte, mintha éveket öregedett volna; az átkelés minden energiáját elszívta. Kis híján össze is esett, de a hang ekkor ismét megszólította:
- Gyere tovább! Már csak néhány lépés. Itt vagyok a köd túlsó oldalán.
Ardana dühösen felsóhajtott, de aztán engedelmeskedett. A köd sűrű volt, néhány méter megtétele után szinte teljességgel elrabolta az érzékeit. Ott már csak a belső iránytűjére támaszkodhatott. Mégsem adta fel. Mindjárt ott vagyok.
A köd hamarosan ritkulni kezdett, és legnagyobb döbbenetére ugyanott találta magát, ahonnan elindult: a temető kapujában. Nem! Ezt nem hiszem el! Azért kellett átgyalogolnom ezer üvöltő lélek között, hogy visszatérjek ide? Nem bírta már tovább, rátámaszkodott az első sírkőre, hogy pihenhessen. A márványlap viszont nem volt kellően mélyen leásva, és attól, hogy a zabrak ránehezedett, kifordult a földből. Ardana elesett, aztán ott is maradt a földön. Nincs az a pénz, amiért innen felálljak!
- Ardana!- ugyanaz a hang szólt, majd egy kéz nyúlt felé. Egy valódi, élő, színe alapján emberi lény keze. Lehet, hogy csapda. Másfelől - ha bántani akarna, azt egyszerűbben is megtehetné. A zabrak egy pillanatig még eltűnődött, aztán elfogadta a segítő kezet. Az idegen felhúzta őt a földről, és Ardana tekintete egy kék szemű, vállig érő, barna hajjal keretezett arcú, bajuszos, szakállas, szemre körülbelül negyven évesnek kinéző férfiéval találkozott. A felismerés valósággal sokkolta. A kísértet. De most élve. Eddig is tartott valamilyen szinten a titokzatos alaktól, de a tény, hogy most hús-vér alakban jelent meg előtte, egyenesen tiszteletet ébresztett benne.
- Bocsáss meg nekem- kezdte a férfi - de ezúttal azt a megoldást választottam, hogy téged hívjalak át ide.
- Mit takar az az ide?- a zabrakot hirtelen nagyon rossz érzés kerítette hatalmába.
- Rá fogsz jönni. Most pedig gyere!- kézen fogta a lányt, és a temető közepéhez vezette, ahol egy kis tábortűz lobogott. Kék lángokkal. Ugyanolyan színű fényük volt a folyóban látott lelkeknek is. Ardana felnézett az emberre. Eddig mindig kísértetként gondolt rá, de a férfi az élénken csillogó szemeivel talán még a zabraknál is életerősebbnek tűnt. Ki vagy te?
Az ember leült, aztán Ardana is követte a példáját.
- Ki vagy te?- tette fel a magában megfogalmazatott kérdést hangosan is.
A férfi a lángokba bámult, de csakúgy, mint a fogatversenyt megelőzően Ardana biztos volt benne, hogy meghallotta a kérdést.
- A neveknek nagy erejük van, Ardana- mondta aztán óvatosan, minden szót alaposan megrágva. - Általuk hatalmat nyerhetünk másokon.
- És attól félsz, hogy ezt a hatalmat ellened fordítanám?- Ardana szárazon felnevetett.
- Nem. De ellened felhasználhatja bárki- a férfi komoran figyelte a tűztáncot. - Meg aztán, te semmire sem mennél az én nevemmel. Nem parancsolhatnál nekem, mert a halottakra más szabályok vonatkoznak, mint az élőkre.
A halottakra. Akkor mégiscsak kísértet lenne? De akkor most hogyhogy nem anyagtalan?
- Valamit mondj akkor is! Nem fair, hogy te szólíthatsz engem Ardanának, én viszont téged nem tudlak semminek sem nevezni- morogta a zabrak.
- Hívj Anakinnak!- és a férfi mintha elmosolyodott volna. - Apropó, mielőtt elfelejteném: bekötözöm az oldaladat- és valahonnan maga mellől kötszert szedett elő.
- Felesleges- legyintett Ardana. - Miután felébredek, Vaderhez vezetnek. Ő pedig nem a kegyelméről híres.
- Meglehet- biccentett Anakin. - Viszont, ő is csak ember- aztán intett. Ardana fintorgott, de azért levette a mostanra már véráztatta felsőjét.
- Ember?- kérdezett vissza, és alig tudta megállni, hogy dühösen fel nem szisszenjen. - Egy szörnyeteg! Az Uralkodó jobb keze, a Sötét Oldal rabszolgája!
- Ne ítélkezz addig senkiről, amíg meg nem tapasztalod az ő sorsát!- intette őt a férfi.
- Anakin, Vader gonosz! És valószínűleg meg fog ölni- morogta Ardana.
- Ebben tévedsz. Senki sem gonosz, de ugyanakkor senki sem jó.
- Még a Jedik sem? A béke őrizői?- a zabrak gúnyosan köpte a szavakat.
- Még a Jedik sem. Mint ahogy mindenkinek, nekik maguknak is van egy sötét oldaluk, csak képesek elnyomni. Vadernek ez nem sikerült. Pedig hidd el, benne is van jóság. Akárcsak egy zord, néhai fejvadász ismerősömben- és a zabrakra mosolygott.
- Bennem ugyan hol?- Ardana kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Én látom- Anakin sejtelmes arccal nézett rá. - Még akkor is, ha te nem így vélekedsz.
- Hát nem. Ha szorult volna belém némi kegyelem, nem puffantottam volna le a hutt palotaőrét gondolkodás nélkül- ellenkezett a zabrak.
- Pedig neked is van egy jó oldalad. Máskülönben nem létezhetnél. A fénynek és a sötétségnek mindenhol jelen kell lennie. Ugyanolyanok, mint egy érme két oldala: ellentétesek, de elválaszthatatlanok, és ha bármelyik is hiányzik, az egyensúly felborul.
- Szóval van bennem jó, csak elég mélyen.
- Így van. Ugyanúgy, Vadernek is megvan a világos fele. Csak valahol a lelke leghátsóbb zugában, eltemetve és elfeledve- Anakin egy pillanatra a tűzbe meredt, de a zabrak úgy sejtette, gondolatban valahol máshol jár.
- És azt várod el, hogy ezt én hozzam fel holnap a felszínre, amikor beszélek vele?
- Egy próbát megérhet- biccentett a férfi. - Tessék, készen van a kötésed. Igyekezz minimális fizikai munkát végezni, különben újra elkezd vérezni.
- Köszönöm.
Egy ideig még némán ültek, aztán Ardana törte meg a csendet:
- Mi ez a hely? Ugye nem valamelyik bolygó, ahová a közeljövőben utaznom kell?- nem szeretett volna még egyszer a szellemfolyó közelébe kerülni.
- Nem jöttél még rá?- Anakin arca kérdőn fürkészte az övét.
- Csak ötleteim vannak, de egyik valószerűtlenebb, mint a másik. - Elvégre ki ne nevetne ki, ha azt mondanám, valószínűleg a holtak birodalmába keveredtem?
- Hallgass a megérzéseidre! Gyakran azok a legpontosabbak- tanácsolta a férfi. Ardana mély lebegőt vett, aztán kibökte:
- A halál utáni helyre hoztál, igaz? A holtakhoz.
- Pontosan. Ez a temető túl van a Galaxis legszélsőbb határán is, egy másik dimenzióban. Ez a halottak világa. Azért ölthetek testet.
- És mi van a…
- A folyóval?- Anakin összeráncolta a homlokát. - Kiket láttál köztük?
Ardana más esetben gorombán ráförmedt volna a kérdezőre, de volt a férfiban valami, amiért megbízott benne és kibökte:
- A családomat és Berlocot. Mögöttük pedig az egykori áldozataim és bajtársaim sorakoztak.
A férfi elgondolkodott.
- A folyó a holtakból táplálkozik, ez adja az erejét. Azt akarta, hogy engedj a szeretteid, illetve barátaid hívásának és érintsd meg valamelyiküket.
- Mi történt volna, ha engedek nekik? - Ha nem dermedek le.
- Az a folyó gonosz dolog. Kiégette volna a lelkedet a testedből, és örök szenvedést hozott volna rád.
- Anyám hívott- jegyezte meg aztán Ardana hosszas hallgatás után. - És én menni akartam- újabb súlyos csend. - De valami nem engedte. Te voltál, igaz?- világosodott meg hirtelenjében. - Te bénítottál le.
- Nem tettem veled semmit, ami az akaratod ellen lett volna- Anakin nem tagadta le a tettét. - Egy részed tudta jól, hogy az az érintés bajt hoz rád.
De akkor is... jobb lesz tartanom a távolságot ettől az alaktól! A múltkor az indáktól szabadított meg, most pedig lebénított - és ki tudja, mire képes még ezen kívül.
- És ők valóban ott voltak a folyóban?- kérdezte aztán Ardana.
- Nem. A folyó csak az ő arcukat használta fel ahhoz, hogy tőrbe csaljon.
- Miért foszlottak akkor szét egy idő után? Az is a te műved volt?
- Nem. Az Erőé. Segített átlátni neked a felszínen- kapott a zabrak egy rejtélyes feleletet. - Azok után pedig a folyó elvesztette az erejét és átengedett.
- Az Erő?- a zabrak kérdőn felnézett. - De az Erő nem csak a Jedik és a Sithek kiváltsága?
- Nem. Az Erő ott van mindenütt, összeköti az élőket egymással és az élettelenekkel. A kérdés csak az, hogy ki tudja meghallani az üzeneteit.
- Szóval azt akarod mondani, hogy rajtam az Erő segített? De miért? És ez mit jelent? Jedivé kell válnom?
- Nem tudom- vont vállat Anakin. - Ismeretlen számomra a jövő.
- És ha te itt vagy, és azt mondtad, halott vagy… akkor hol vannak a többiek?- Ardana körülnézett, aztán megakadt a szeme egy sírkövön. A név már szinte teljesen eltűnt róla, ő mégis ki tudta betűzni. Perdenna Zoer. Anya. Felállt, és megszemlélte a többit, amit még a tűz fényénél láthatott. Ők azok. Akiket a folyó mutatott. A legtöbb ismerősöm, aki mostanra halott.
- Sajnálom, de ők… alacsonyabb szinten maradtak- hallotta a háta mögül Anakin hangját. - Nem léphetnek veled kapcsolatba.
- És én velük?- kapta fel a zabrak a fejét.
- Sajnálom, Ardana, de nem. A halottakat legjobb békén hagyni a saját dimenziójukban.
- De…- a zabrakból most tört ki az a rengeteg szomorúság, amit éveken keresztül sikerült elfojtania: - De anya… el sem búcsúzhattam tőle, mielőtt meghalt volna!- kiáltotta, majd a sírkőhöz lépett, lerogyott elé, és szabad folyást engedett a könnyeinek. Hallotta, ahogyan a háta mögött Anakin megmozdul, majd a férfi érintését érezte a vállán.
- Sajnálom- ismételte. - Hidd el, pontosan tudom, milyen érzés elveszíteni valakit. De nem tehetsz semmit. A világ törvényei szerint az élők nem léphetnek kapcsolatba a halottakkal.
- Akkor veled mi a helyzet?- támadt neki ellenségesen Ardana, mint egy megsebzett vadállat, és lerázta a kezét a válláról.
- Én, mint már említettem, továbbléptem a létezésnek arról a szintjéről, ahol most ők vannak. Eggyé váltam az Erővel, innentől fogva rám pedig más szabályok vonatkoznak- felelte Anakin, és visszahúzódott: hagyott pár percet a lánynak a gyászra. Az után aztán folytatta: - Most viszont szedd össze magadat! Az ébredésed után Vaderhez vezetnek - vele szemben pedig minden erődre szükséged lesz.
***
Ardana csuklóját hideg fémbilincsek szorították, miközben fél tucat rohamosztagos vezette. Bár használták az Executor belsejében futó gyorsvasutat, még így is hosszú utat tettek meg, mire végre megálltak. A fehér páncélos katonák egy kis terembe vezették, melynek közepén egy asztal állt, két székkel. A bútordarab egyáltalán nem illett oda, látszott, hogy nemrég hozatták csak. Hirtelen a fal mellől egy sötét alak lépett elé. A zabrak egészen addig észre sem vette, így váratlanul érte a fölé tornyosuló maszkos idegen.
- Üdvözöllek, Ardana. –szólt tettetett kedvességgel Darth Vader. – Kérlek, foglalj helyet!
A zabrak mély lélegzetet vett. Nyugalom! Aztán felnézett a Sötét Nagyúrra. A váratlan megjelenése némi riadalmat keltett a nőben, de ahogyan alaposan megnézte magának, lecsillapodott. Vader maszkját sokan ijesztőnek tartották, de Ardana számára inkább csak szomorúnak tűnt. Egy meggyötört ember, aki rossz útra tért… A zabrak eljátszadozott a gondolattal, hogy állva maradjon, de úgy döntött, ráér még később is kockáztatnia az életét. Így hát csak kimérten biccentett, aztán leült. Lekönyökölt az asztalra, egymásba fonta az ujjait, és várta a folytatást.
- Mehetnek!- intett az őröknek a Sith, mire azok távoztak, magukra hagyva őket. - Úgy vélem neked sem erényed a bájcsevegés, szóval térjünk a tárgyra. Bizonyára szorítanak azok a karperecek, és itt sem lehet túl kellemes, körülvéve ennyi Birodalmival. De van számodra egy ajánlatom. Mindössze annyit kérek, hogy árulj el nekem néhány dolgot, egy bizonyos emberről, s cserébe szabadon távozhatsz. Nem esik bántódásod, szavamat adom!
Lehet, hogy nekem nem erényem a bájcsevegés, de te remekül csinálod. Mégis, mit tudsz te a karperecekről? A huttnál már megszoktam. A kellemetlen helyzeteket pedig szintúgy. És, hogy beköpjek bárkit is…
- Ki az az ember?- kérdezte Ardana hangosan, és igyekezett, hogy a hangja közömbösnek tűnjön.
- Skywalker -Vader a nevet különös hangsúllyal ejtette ki, mintha egy misztikus alakról beszélne.
- Peched van, Vader nagyúr, mert nem tudok róla sok mindent. Egy fogatversenyző volt, az első ember, aki győzni tudott. Ha jól tudom, semmi köze a lázadókhoz- felelte a zabrak vállvonogatva.
Vader habozott. Nem tört ki dühösen, nem kezdte el fojtogatni a nőt, helyette hosszú másodpercekig csak meredt, nem lehetett tudni, hogy maga elé- vagy a zabrakra.
- Aki nekem kell, azt Luke Skywalkernek hívják- halkan beszélt, mintha bizonytalan lenne. - Talán felismered, ha azt mondom, ő robbantotta fel a Halálcsillagot - hangja visszanyerte magabiztosságát.
Luke Skywalker? Igen, valami rémlik. Mintha a Bíbor kötelék pár tagja emlegette volna, legtöbben példaképükként.
- A nevét hallottam már, de semmi egyebet nem tudok róla- felelte aztán Ardana az igazsághoz hűen.
A nagyúr döngő léptekkel Ardana mögé sétált.
- Reméltem, hogy nem lesz szükség erre, és közlékeny leszel, de úgy látom, más módszerrel kell felfrissítenünk a memóriádat...
Az asztalra vetülő árnyékból látszott, hogy Vader int egyet, mire hamarosan egy fekete, gömb alakú droid lebegett be a helyiségbe, s megállt, pár centire a renegát fejvadász arcától. Oldalára egy fecskendőt erősítettek.
- Az injekcióban egy sebirisi növény mérge van. Jártál már ott, igaz? Nem csak ti gyűjtöttetek mintákat. Ezt a szert igazságszérumnak is nevezhetjük, segít lebontani a mentális gátakat, s az alany közlékenyebb lesz. Szinte bódult állapotba hoz. Szeretnéd kipróbálni? Vagy elárulod, mi mindent tudsz még Skywalkerről?
A zabrak elmosolyodott - ám ebből a mosolyból hiányzott az öröm.
- Beadhatsz nekem bármit- felelte aztán halálosan nyugodtan, kivillantva hófehér fogsorát - De arról nem fogok beszélni, amiről nem rendelkezek információkkal.
Az asztal egy pillanat alatt felemelkedett, s a falnak csapódott, ripityára törve, pedig senki nem ért hozzá.
- Jöjjenek!- szólt hátra a bukott Jedi, mire a katonák egy különleges "széket" toltak be. Ardana már látott ilyet. Két részből állt, egy támlás ülésből, és egy mozgatható panelból, tele félelmetes berendezésekkel. A nő alól kirepült a szék, de mielőtt a földre eshetett volna, két erős kar megragadta, s talpra segítette. A fémes markok erősen szorították vállát, de megtartották.
- Foglalj helyet!- mutatott a "kínpadra" Vader. A zabrak felmérte a terepet, tekintete kiutat keresett. Felejtsd el!, szólt rá önmagára a rövid bámészkodás után. Még, ha puszta kézzel el tudnám intézni ezt a néhány katonát, akkor is ott lenne Vader. A fénykardjával. Így hát, még mindig a nyugalom maszkjával leült a villamosszékbe. Vader parancsára a katonák kábeleket erősítettek rá, aztán beüzemelték az ördögi szerkezetet.
Az első néhány fokozatból Ardana semmit sem érzett meg. Most az egyszer örülök annak, hogy zabraknak születtem. A fajából származó elképesztő fájdalomtűrésnek köszönhetően a következő erősségek sem értek el nála olyan kínokat, mint egy átlagos embernél. Mindössze a hajából áradó égett szag zavarta egy kissé. Nem mintha nem lenne teljesen mindegy, hogyan áll a frizurám. Vader fel-alá sétálgatott, mint egy ketrecbe zárt vadállat, úgy figyelte a zabrakot. Ardana az elején megeresztett felé egy mosolyt, és kíváncsi lett volna, milyen arcot vág a Sith a maszkja alatt. Később azonban, ahogyan az áram ereje egyre fokozódott, a mosoly helyét is vicsorgás vette át. A zabrak összeszorította a fogát, és küzdött, nehogy valami sikolyféle hagyja el az ajkát. Nem mutatom ki, mennyire fáj. Egy bizonyos pont után már minden csontjában érezte a fájdalom pokoli lávafolyamát, aztán a hússzöveteiben is. Égett szag töltötte be a termet, és Ardana sejtette, hogy ez már nem csak a haja. Mégis, egyetlen nyikkanás vagy sikoly nélkül tűrte a förtelmes procedúrát. Ebben jó vagyok - hogy hogyan szenvedjek magamban.
A végén már úgy érezte, mintha a csontjai helyére forró, maró savat töltöttek volna be. Meg fogok halni, gondolta. Jeges nyugalommal. Nem tartott a haláltól, hiszen élete minden pillanatában farkasszemet kellett néznie vele. Jöjjön hát, aminek jönnie kell!
Annyira szenvedett, észre sem vette, hogy Vader parancsára a rohamosztagosok lekapcsolták az áramot. Csak az tűnt fel neki, hogy a Sith megállt, vele szemben, és vízszintesen felemelte a karját. Ha csinált is valamit, a zabrak nem érezte meg. A villamosszék okozta fájdalom lefoglalta minden idegszálát, nem hagyott helyet az újfajta kínnak. Ha ez egyáltalán kínzás akart lenni.
Ardana szeme ekkor fekete, táncoló pöttyök jelentek meg, és már a fejét is nehezére esett megtartania. És most vége van. Viszlát, Galaxis!, és ekkor minden fájdalma, majd a tudata is kihunyt.
***
A Sith Sötét Nagyura úgy döntött, gyalogszerrel tér vissza kabinjába. Így ugyan órákon át kellett sétálnia, de legalább elmerülhetett gondolataiban. Kevés rohamosztagossal találkozott csak, így senki nem zavarta meg.
A zabrak nő ereje megdöbbentette, nem számított ilyen ellenállásra. Mentálisan ugyanaddig, ha nem tovább bírta, mint az a minden lében kanál hercegnő a néhai Alderaanról, Leia. Persze mostani fogja más fajból származott, de így is bámulatosan erős volt, nem beszélve arról a sajátos kisugárzásról, mely körüllengte auráját. Olyan volt, mintha az Erő lenne vele. Vader megrázta a fejét. Lehet, hogy a vérében voltak midi-chloriánok, de azok jelenléte önmagában nem magyarázta, hogy volt képes ennyire uralkodnia magán, Hacsak… Nem, elvettette a gondolatot. A Jedik kihaltak, nem eggyel ő maga végzett, ezért lehetetlennek tűnt, hogy valaki, bárki is tanította ezt az iridoniait.
Oly mélyen tanakodott, hogy eltévesztette az egyik kanyart, s végül el is tévedt. Szégyenletes ténynek tűnhetett, hogy elveszett a saját hajóján, de mint kiemelt személy, saját siklóval rendelkezett, melynek droid pilótája automatikusan a legrövidebb úton jutatta el a céljáig. Ám privát járműve most máshol parkolt, így az Erőhöz folyamodott iránymutatásért. Mihelyt ellazította tudatát, ismét elfogta az a hátborzongató érzés, mely Ardana érkezésekor is kísértette. Ezúttal is olyan ismerős volt, ám most sokkal erősebben érzékelhető. Hasonlított arra, mikor Skywalkert üldözte az első Halálcsillag szervizárkában, ott is külső segítséget kapott a fiú, most is így lehetett. Elhatározta, hogy kideríti, mennyire mélyült el az Erőben a nő, s ki lehet a tanítója. A Birodalmi módszerek nem váltak be, így Sith eszközökhöz kellett fordulnia. Ahol a technika kudarcot vall, ott győzedelmeskedik az Erő!
***
Ardana a semmi közepén lebegett, hanyatt fekve. Pontosabban mondva: nem érzett semmilyen alátámasztást, de azt sem, hogy zuhanna. Megpróbálta kinyitni a szemét, de még ez a minimális mozgás is démoni fájdalomhullámot indított el benne. Szóval élek, gondolta. A halál nem fáj.
A gondolat új erőt adott neki, na meg a tudat, hogy kezdtek visszatérni az érzékei. Mostanra már érezte, hogy valami, hideg, kemény helyen fekszik, a levegőt pedig rothadásszag töltötte be. Mint egy mocsárban. Vagy temetőben. Hamarosan már a testét is újból érezte: illetve, a minden tagjából áradó fájdalmat. Úgy fest, nem úsztam meg a villamosszéket maradandó sérülések nélkül. De hol vagyok most? Vader belátta, hogy nem veszi hasznomat, és kidobott egy mocsaras bolygón?
Pár percig még mozdulatlanul feküdt, és hallgatózott. Hamarosan már a zajok is újból eljutottak hozzá. Távoli, tompa zúgás hatolt a fülébe - egy vízesés.
Végül, erőt vett magán, összeszorította a fogait, kinyitotta a szemét és felült. Minden mozdulat komoly megterhelést jelentett a meggyötört izmai számára, mégis sikerült felülkerekednie a fájdalmon. Ugyanabban a temetőben találta magát, ahol korábban Anakinnal elbeszélgetett. Egy kemény, valószínűleg márvány síremléken feküdt, amelyre egy Jedi nő képét vésték fel és két évszámot. Ardana összeráncolta homlokát. A halálozásának a dátuma megegyezik az én születésemmel.
- Örülök, hogy élsz- szólította meg őt ekkor egy hang. A zabrak lassan, önmagát kímélve felállt, majd szembefordult a beszélővel. Anakin volt az, és ezt Ardana már azelőtt tudta, hogy meglátta volna. Ismét „élőként”.
- Miért hoztál megint ide?- kérdezte tőle.
- Ismerek egy módszert, amivel meg tudlak gyógyítani. Kockázatos, de…
- Jól vagyok- legyintett a zabrak. Minden testrészem hasogat, de voltam már rosszabbul is.
- Ezt csak azért mondod, mert nem látod magadat kívülről- mondta a férfi ellentmondást nem tűrően. Volt valami a hangjában, amitől Ardana lenézett a kezére, majd a látványtól felszisszent. A normális esetben vérvörösben játszó bőrét Vader kezelése ugyanis hamuszürkére változtatta.
- Most bizonyára jól érzed magadat, de nem sokáig fogod bírni- jósolta Anakin. - A szervezeted megpróbálja regenerálni a testedet, de külső behatás nélkül nem fog neki sikerülni.
- Hát jó. Mi az a módszer?
- Gyere!- a férfi elindult kifelé a temetőből, a zabrak pedig pár lépésnyire lemaradva követte. A kapun túl a síkságot sziklás hegység váltotta fel, a zabrak szíve pedig a torkába csúszott fel, különösen akkor, amikor megpillantotta az úti céljukat: egy égő vizű tavat. Az állóvizet egy magasról lezúduló vízesés táplálta, amelyek cseppjein szintén lángok járták a táncukat. Anakin egészen a partig lépdelt.
- Gyere!- ismételte. Ardana viszolyogva engedelmeskedett. A helynek ősi, ijesztő kisugárzása volt, és a zabraknak nem akaródzott közelebbi ismeretségre szert tennie vele. Itt van valami, ami erős és nagyon öreg. Ami ellen, ha bántani akar, semmi esélyem.
- A víz meggyógyít, a tűz pedig energiát ad- magyarázta Anakin. - Vagy megfulladsz, aztán pedig elégsz.
- Miért vállaljam a kockázatot?- a zabrak gyanakodva figyelte a tó felszínén vonagló lángokat.
- Mert máskülönben biztos nem éled túl Vader további kínzásait. Így még van esélyed.
Szóval, ha nem teszem meg, meghalok. Ardana mély levegőt vett, nekifutott, aztán ugrott.
***
A Sith Sötét Nagyura úgy döntött, gyalogszerrel tér vissza kabinjába. Így ugyan órákon át kellett sétálnia, de legalább elmerülhetett gondolataiban. Kevés rohamosztagossal találkozott csak, így senki nem zavarta meg.
A zabrak nő ereje megdöbbentette, nem számított ilyen ellenállásra. Mentálisan ugyanaddig, ha nem tovább bírta, mint az a minden lében kanál hercegnő a néhai Alderaanról, Leia. Persze mostani fogja más fajból származott, de így is bámulatosan erős volt, nem beszélve arról a sajátos kisugárzásról, mely körüllengte auráját. Olyan volt, mintha az Erő lenne vele. Vader megrázta a fejét. Lehet, hogy a vérében voltak midi-chloriánok, de azok jelenléte önmagában nem magyarázta, hogy volt képes ennyire uralkodnia magán, Hacsak… Nem, elvettette a gondolatot. A Jedik kihaltak, nem eggyel ő maga végzett, ezért lehetetlennek tűnt, hogy valaki, bárki is tanította ezt az iridoniait.
Oly mélyen tanakodott, hogy eltévesztette az egyik kanyart, s végül el is tévedt. Szégyenletes ténynek tűnhetett, hogy elveszett a saját hajóján, de mint kiemelt személy, saját siklóval rendelkezett, melynek droid pilótája automatikusan a legrövidebb úton jutatta el a céljáig. Ám privát járműve most máshol parkolt, így az Erőhöz folyamodott iránymutatásért. Mihelyt ellazította tudatát, ismét elfogta az a hátborzongató érzés, mely Ardana érkezésekor is kísértette. Ezúttal is olyan ismerős volt, ám most sokkal erősebben érzékelhető. Hasonlított arra, mikor Skywalkert üldözte az első Halálcsillag szervizárkában, ott is külső segítséget kapott a fiú, most is így lehetett. Elhatározta, hogy kideríti, mennyire mélyült el az Erőben a nő, s ki lehet a tanítója. A Birodalmi módszerek nem váltak be, így Sith eszközökhöz kellett fordulnia. Ahol a technika kudarcot vall, ott győzedelmeskedik az Erő!
***
Ardana zihálva, levegő után kapkodva tért magához. Egy sötét, szűk és rettenetesen hideg cellában találta magát, de eltartott neki egy kis ideig, mire felfogta, mit lát. A fejében még mindig a tűztavat látta maga előtt, és átérezte az újabb fájdalmat, amit a regeneráció okozott. Nem égtem el, állapította meg, és lenézett megára. A bőre kívülről teljesen rendbejött, és valószínűleg belül is. Furcsa kimerültséget érzett, de legalább már nem fájt semmije.
***
Vader a kabinja, ablakánál állt, s némán meredt az űrbe. Legalábbis úgy tűnt, hogy bámul. Valójában lehunyt szemekkel koncentrált. Elmerült az Erőben, s hamarosan érezte is a közelben járőröző rohamosztagosokat. Még jobban kitárta elméjét, míg végül több ezer tudat vette körül. A maszk alatt megrándult egyik arcizma, ahogy igyekezett leszűkíteni a kört, s egy valakire fókuszálni. Egy apró rezdülést érzett az Erőben, mint amikor a víztükör fodrozódik a szellőtől. A zabrak rezgései erősebbek voltak a környezeténél, de valósággal eltörpültek Starkiller, vagy bármely Jedié mellett, akit valaha is ismert. Ám tudta, ez nem jelent semmit, mindenkinek fejlesztenie kellett képességeit, hiszen rajta kívül senki nem született kiválasztottnak. Kiválasztott… a gondolattól kizökkent, s elveszítette a kapcsolat halvány fonalát. Egy pillanatra kinyitotta szemét, hogy kiűzze fejéből a múlt emlékeit, majd újra alámerült az Erő folyamában. Ezúttal könnyebben meglelte a foglyot, s ráhangolódott tudatára. A lány elméjét erős mentális gátak védték, de ezeket nem tudatosan emelte, így a Sötét Nagyúr könnyedén áttörhette. Ez ugyan kellemetlen lehetett áldozatának, de a Sith nem törődött vele, tudta, hogy önként úgysem létesítene vele mentális kapcsolatot. A gondolat szonda egyre mélyebbre hatolt a nő agyában, ám hirtelen valami nagyon erős akadályba ütközött. Vader szíve kihagyott egy dobbanást, olyan erős Erőlökés érte tudatát. Valami, ami nem feltétlenül a nőtől eredt, nem engedte, hogy betörjön az emlékeibe. A Nagyúr kénytelen volt visszavonulni, de nem hagyta el a renegát fejvadász agyát.
- Ardana! –szólította meg szavak nélkül.
***
A zabrak odaát, a cellájában felkapta a fejét. Tompa hasogatást érzékelt, aztán Vader hangját hallotta. Mindet a fejében. Pedig, biztosra vette, hogy a Sith valójában valamerre messze van tőle, valószínűleg az űrhajó túlsó végében. Akkor mi ez? Megőrültem volna?
- Itt vagy?- kérdezte aztán félig hangosan, félig pedig gondolatban.
***
Nem tellett sok időben, s a Nagyúr megkapta a választ. Egyelőre alig érezhető volt, de lehetett érteni.
„Itt vagy?”
- Igen is, meg nem is. –felelte gondolatban. –Az Erő sok mindent lehetővé tesz, hát ezt még nem tanultad? –gondolatai egy egyértelműen cinikusak voltak.
Ardana felszisszent. Szóval nem én vagyok a hülye, hanem most már a gondolataimban sem hagy békén. Erőt vett magán, és válaszolt:
- Hol kellett volna megtanulnom?- és igyekezett ugyanannyi gúnyt belesűríteni a kérdésébe, amennyit Vadertől kapott. - Fejvadászként, fogatversenyzőként vagy esetleg rabszolgaként?
- Jediként!- vágta rá a Sith kapásból, mindenféle ironikus mellékzönge nélkül. A zabrak elcsodálkozott.
- Én, mint Jedi? Ugyan már, ki lenne a mesterem, amikor mind kihaltak?- és még legyintett is egyet mellé. - Meg aztán, én nem lennék alkalmas padawannak. Öltem, loptam, csaltam, hazudtam; nem vagyok olyan szent, mint ők. Jó vicc volt, Nagyúr- És, ha ezért nem öl meg most azonnal, akkor soha, semmiért nem fog.
A nő szemtelensége emlékeztette egykori szabadszellemű önmagára. Egyszerre tudott gyanúsan sokat, s mégis oly keveset az Erőről, és a Jedikről. Akármilyen is volt, Ardana túl messzire ment. Egy Birodalmi tiszt fele ennyiért is halállal lakolt volna, ám a zabrakot nem akarta megölni. Egyelőre.
- Mint mondtam, az Erő sok mindent lehetővé tesz. Alábecsülöd az Erőt, s engem, ha úgy hiszed, nem érzem, hogy valaki pártfogol téged. Ismerlek, beléd látok. Áruld el, kérlek, hogy hívják tanítódat?
Ismersz - ja igen, nagyjából fél napja. Valóban hosszú távú, mélyre hatoló ismertség, kommentálta magában a zabrak. De valamit mégiscsak tudhat - hiszen a kísértetről nem beszéltem neki.
- Nem tudom a nevét, nem árulta el nekem- válaszolta a nő, majd kis hezitálás után hozzátette: - Azt mondta, szólítsam Anakinnak. - A neveknek hatalmuk van, de egy álnévnek nem hiszem. Szóval, nem árthatok vele neki, ha ezt most elárulom.
Vader a név hallatán ledöbbent, annyira, hogy nem bírta volna megakadályozni, hogy ezt a nő is megérezze. Megszakította a kapcsolatot, majd ellépett az ablaktól. Valaki az ő nevét használta. Érezte, hogy kicsoda, így tudta, hogy nem véletlenül így mutatkozott be Ardanának.
Hátrább lépett az ablaktól, s eltántorgott meditációs kabinjáig. Belerogyott a kényelmes székbe, s fém maszkos arcát tenyerébe temette. Bebizonyosodott hát, hogy egykori mentora visszatért a halálból, sőt, üzent is neki. Nem véletlenül hívta magát Anakinnak, annak a kisfiúnak, akiért szembeszegült a Jedi tanáccsal, s aki nem más volt, mint maga Darth Vader. De hogy mi céllal tette, azt még nem tudta eldönteni. Késő volt már ahhoz, hogy visszatérjen a jó oldalra. Hátradőlt az ülésében, s a karfára könyökölve tenyerével támasztotta meg a fejét. Úgy döntött, pihen egy kicsit, mielőtt újra próbálkozna.
Álmában egy sivatagos bolygón járt. Az alkony vörös fényében úgy tűnt, mintha egy vértenger kellős közepén állna. Körbepillantott, s ismerős sziklaormokat látott. Felismerte, hogy a Tatooine-on jár. Tett egy tétova lépést, de fém csizmája belesüppedt a homokba. Megpróbálta kihúzni, de úgy érezte, valami megragadta a bokáját. Odapillantva egy rothadó csontvázkéz emelkedett ki a földből. Vader ijedten kapta elő fénykardját, s lemetszette a halott végtagot. Kiszabadult, de alig tehetett meg pár lépést, újabb kezek fonódtak rá, s hamarosan arcok is kiemelkedtek. Az egérszerű koponyákon cafatokban lógott a hús, és valami kötésféle. Az egyik arcát félig eltakarta valami különös maszk. Buckalakók! Mindenféle korú és nemű „zombi” tört elő a föld alól, s karjukat kinyújtva a Nagyúr felé közeledtek. A fényszablya vörös pengéje sokat kettészelt közülük, de egyre többen s többen vették körbe, s csimpaszkodtak rá, míg végül térdre rogyott. A csontos ujjak a ruháját markolták, vagy a sisakját fogdosták, s úgy tűnt igyekeznek magukkal rántani a homokba. Artikulálatlan hörgésükön keresztül Qui Gon hangját hallotta. „Anakin…Anakin, neeee!”
Darth Vader felriadt, s fuldokolva kapkodta a levegőt. Hiába volt a meditációs kamrájában, nem kapott levegőt, s a vakítóan fehér belsejű kapszulában most vörös vészfények villogtak. A beépített állapot kijelzők gyengülő életjeleket mutattak. A komputer még jobban csökkentette a légnyomást, miközben visszahelyezte fejére a légzőkészüléket. Még így is pár percbe beletelt, mire a létfenntartó rendszer stabilizálta az állapotát. A páncél ruha alatt még mindig verítékezett, de a lidércnyomás nagyszerű ötletet adott neki. Az álmaikon keresztül bárkit meg lehetett törni. Ismét becsukta szemeit, de ezúttal nem aludt. Meditált, hogy betörhessen Ardana álmába.
***
A nő egy fekete, sziklás terepen találta magát, egy szakadék szélén. A hasadék mélyén mindent elpusztító lávafolyam hömpölygött. Ardana körülnézett, merre menekülhetne, de az egyetlen útvonalat lezárta Vader. A Sith nagyúr lassú, ráérős léptekkel közeledett, aztán kivonta a fénykardját.
- Képes vagy megtámadni egy fegyvertelen nőt?- vetette neki oda Ardana szárazon, de az agya vadul járt. Itt már csak azt kell eldöntenem, hogyan akarok meghalni - fénykard által, vagy szénné égve a lávafolyóban. Egy Sith ellen puszta kézzel erősen esélytelen vagyok.
Nem vagy fegyvertelen, csak ha annak hiszed magadat, hallotta ekkor a fejében Anakin hangját. Ez itt két akarat párbaja, amelyet megnyerhetsz, ha nem hagyod, hogy eluralkodjon rajtad a félelem.
Akaratoké?,tűnődött a zabrak. Szóval, amire gondolok, az valóra válhat?
Erősen koncentrált, és igyekezett figyelmen kívül hagyni a hozzá egyre közeledő Vadert. Kell egy fegyver…
A Sith felé vágott, és szinte ugyanebben a pillanatban Ardana kezében is megjelent egy zöld fénykard, így a zabrak háríthatta a csapást. Vader egy pillanatra megtorpant, talán a meglepetéstől, ezt pedig Ardana megpróbálta kihasználni és ellentámadást indított. A Sith oldala felé szúrt, ámde Vader villámgyorsan felocsúdott a döbbenetéből és könnyedén levédte. Aztán pedig Ardana felé lépett, és csapott, hátrálásra kényszerítve ezzel a zabrakot. A nő a szeme sarkából hátrasandított. Öt méter, és ott a szakadék széle. Innentől fogva igyekezett hát Vader támadásait csak fénykarddal hárítani.
Várakozásaival ellentétben jól teljesített. Még sohasem tartott fénykardot a kezében, és senki nem tanított erre a harcmodorra, de ösztönösen ment neki. Na, meg a kezére játszott, hogy ő maga sokkal fürgébben mozgott, mint Vader a nehéz páncélzatában. Helyenként megpróbálkozott egy-egy ellentámadással is - ezek a kísérletei minduntalan kudarcba fulladtak, de érezte, hogy a pszichikai hatása jelentős. A Sith nyilván nem számított rá, hogy Ardana nem adja majd könnyen magát.
Mindezek ellenére nem tudott felülkerekedni Vaderen, sőt, egyre rosszabbul állt. Hiába, közel negyven év tapasztalatával nem szállhatott szembe, és egyre közelebb szorult a szakadék pereméhez. Egyetlen löket, és lezuhanok.
A zabrakot összezavarta, hogy a sziklaszirt szélén kellett egyensúlyoznia. Nem tudott kellőképp összpontosítani, ezért a figyelme csökkent. Ezt használta ki Vader, és egy csavart vágással kiütötte Ardana kezéből a fénykardot, majd a saját pengéjét a zabrak torka előtt megfékezte:
- Vége van. Ugye, te sem hitted, hogy legyőzhetsz, még akár álmodban is? Fejezzük be ezt az ostoba játékot, és áruld el, hol rejtőzik Skywalker!
Ardana mély lélegzetet vett. Ne tégy úgy, mintha nem te kezdeményeztél volna! Nem volt kedve tovább ragozni, hogy fogalma sincs, merre van Luke. Szavakkal nem megyek semmire. De feladni nem fogom!
A levegőben ekkor valami furcsaságot észlelt. Egy titokzatos energiát. Nem volt sem szaga, sem íze, sem színe, de a zabrak mégis tudta, hogy ott van. Mi lenne, ha…
- Nem!- üvöltötte, aztán feltartott tenyérrel toló mozdulatot végzett. A titokzatos erő azonnal engedelmeskedett a parancsának: felemelte, majd egy sziklának vágta a Sithet. Vader páncélja fájdalmas csattanással érintkezett a vulkáni eredetű kőtömbbel, aztán a bukott Jedi alakja fekete füstté oszlott szét. Ardana egy pillanatig még elégedetten figyelte a művét, majd minden elsötétült a szeme előtt.
***
Vader úgy érezte, mintha egy hatalmas pöröllyel vágták volna mellbe. A nő egyszerűen kitaszította őt az álmából, de olyan erővel, mely még a Sithet is megdöbbentette. Erre már végképp nem számított. Az ellentámadás olyan hirtelen érte, hogy nem tudta, vajon Qui Gon segített neki, vagy magától lett ilyen erős. Akárhogy is történt, bár a nő szövetségesnek gyenge volt, még így is fenyegetést jelenthetett, s a Nagyúr nem tudta, mihez is kezdhetne most vele. Itt van a hajóján, kiszolgáltatva, bármikor megölheti könnyűszerrel. De nem! Valamiért nem akart végezni vele. Ez a nő volt jelenleg a legerősebb kapocs Skywalkerhez, már csak az Erő miatt is. Kikászálódott székéből, megigazította köpenyét, majd elindult a parancsnoki hídra. Ezúttal használta a siklót, így gyorsan odaért. A hídon a kapitány várta.
- Vader nagyúr, a fogoly megszökött. Jelenleg a negyvenkettes szint tízes átjárójában halad. Utána küldtünk egy osztagot!
- Hívják vissza őket! Majd én intézkedem! –azzal meg is fordult.
- Az 5961Z jelű katona páncélját viseli. –kiáltott utána a tiszt, de a Sith addigra már be is szállt a liftbe.
A szökés híre újfent megnehezítette a döntését. Maga a tény megint csak azt bizonyította, hogy alábecsülte a zabrakot. Erősebb volt, mint hitte, de továbbra is vívódott ama két választás között, miszerint végezzen vele, deviáns magatartása miatt, avagy életben hagyja, s próbája maga mellé állítani. A választás pillanata gyorsan közeledett, mivel érezte, hogy Ardana felé tart. Behúzódott egy merevítő borda mögé, majd várt. Koncentrált, s végül érezte, hogy a nő csak pár lépésre van tőle. Az Erő segítségével csak egy gondolatba telt, s máris lekapcsolta a lámpákat, majd előlépett, elállva az álruhás szökevény útját. Ha nem lett volna lélegeztető berendezése, most mélyet sóhajtott volna. Eljött a döntés ideje.
***
A lelki párbaj vége után Ardana csak moccanatlanul hevert a cellájában. Immáron túlságosan kimerült mind fizikailag, mind lelkileg, így csak bámult maga elé. Merengéséből az ajtónyitást kísérő zörej riasztotta fel, és egy rohamosztagos lépdelt be hozzá.
- Utálom a börtönszolgálatot…- dünnyögte maga elé. - Etetni a foglyokat…- a tekintete ekkor megakadt Ardanán. - Te viszont kivételesen szép vagy. Mit követtél el, gyönyörűségem?
Pazar. Kezet rázhatsz a huttal. A zabrak nem szólt semmit, de sárgán parázsló dühös tekintete felért egy pofonnal. A férfi mégsem zavartatta magát. Lerakta a kezében tartott tálcát a földre és odahajolt az elgyengült nőhöz. Kinyúlt, hogy végigsimítson az arcán, mire Ardana villámgyorsan felélénkült és megmozdult. Egyetlen sebes mozdulattal megragadta a katona karját, és nekicsapta a férfit a cella falának, majd eleresztette. A férfi ájultan zuhant a földre. A zabrak egy pillanatig sem teketóriázott: azonnal magára vette a rohamosztagos fehér páncélzatát és a lézerpisztolyát is elvette. Aztán, elfektette a férfit a cella padlóján, mintha csak aludna, kilépett a folyosóra és rázárta az ajtót. Ebben nem ismernek fel és meglóghatok, gondolta, majd öles léptekkel megindult arra, amerre a hangárt sejtette.
A szíve a torkában dobogott minden egyes kanyar után. A végeláthatatlan, sötét folyosókon sosem láthatta előre, összetalálkozik-e majd valakivel.
Három kanyar után három rohamosztagosba botlott bele, akik hangosan vitatkoztak valamin.
- Én mondom neked, az a nő boszorkány! Ezzel a két szememmel láttam!- erősködött az egyikük. - Túlélte az áramkezelést, és pár óra múlva teljesen fel is gyógyult!
- Inkább Jedi. Máskülönben miért lenne olyan fontos Vadernek?- ellenkezett egy másik. Rólam van szó.
- Na, minden rendben?- szólította meg akkor Ardanát a harmadik. A zabrak a sisakja alatt zavartan összeráncolta a homlokát.
- Hol minden rendben?- kérdezett vissza tanácstalanul, elmélyített hangon.
- Hol, hát a börtönblokkban! Te voltál ellenőrizni a zabrakot, nem?- üvöltötte le a fejét a rohamosztagos. - Balfék.
- Ja, igen- Ardana bizonyos ideig színészként is tevékenykedett, ezért azonnal beugrott a feledékeny, tétova katona szerepébe. - Ott hevert öntudatlanul a cellájában- lemélyítette a hangját, így a rohamosztagosok nem fogtak gyanút.
- Úgy megnézném, ha Vader nagyúr nem torolna meg minden szabályszegést!- ábrándozott az egyik. - Valóban olyan dögös?
A zabrak egy pillanatig még mérlegelt. Mit mondjak magamról?
- Vader kínzása után nem olyan kis tűzrőlpattant, mint amilyennek te örülnél- szurkálódott aztán. - De a maga módján egész szép.
- Na, majd ha lesz egy kis időm, megnézem magamnak- dünnyögte maga elé, aztán Ardanára ripakodott. - Te meg mit vársz itt?! Nincs semmi dolgod?
Szóval ez valami főnökféleség lehet. Nem is tudja, hogy pont kapóra jön, ha most elküld.
- De, igen…- azzal Ardana elsietett a folyosón. Hallotta, ahogyan a háta mögött a három katona pancsernak bélyegzi, aztán bekanyarodott egy folyosón.
Az egyenes folyosó közepén járhatott, mikor a fények megremegtek, majd a falakba épített világítótestek kialudtak. Hirtelen olyan sötétség támadt, hogy Ardana azt sem tudta, merre van az előre, hiába volt beépített éjjellátó a sisakban. A francba! Tétován botorkált előre, de beletelt jó pár percbe, mire szeme valamennyire hozzászokott a megváltozott látási viszonyokhoz. Már látta a sarkok körvonalait, s a fal bordázatát. Hirtelen hideg futott végig a gerince mentén, de mielőtt bármit tehetett volna, az egyik árny megelevenedett, s Vader lépett elé. A rohamosztagosok vaskalapjában nem is hallotta jellegzetes légzését, pedig az már messziről elárulhatta volna a Sithet.
A zabrak nő ösztönösen mozdulatlanná merevedett, a gondolatok pedig fénysebességgel cikáztak a fejében. A józan esze azt súgta, sétáljon tovább, mintha a hajó legénységéhez tartozna. Hiszen páncél van rajtad, akkor meg mi a baj? Nem látja az arcodat! Egy másik fele viszont, talán az, amely annyira hitt a természetfelettiben és az Erőben, harsányan tiltakozott: Felesleges megjátszanod magadat. Pontosan tudja, ki rejtőzik a leütött őr felszerelése alatt.
- Derékban mintha kicsit bő lenne a páncél, katona! –gépi hangja érzelemmentesen csengett. –Nem a börtönblokkban volna a helye?
Ardana egy pillanatig meg sem bírt szólalni. Nocsak, humora is lenne neki? De most mit mondjak erre?
- Ocsmány hely az, nagyúr. És, már ellenőriztem mindent- folytatta aztán a színjátszást, bár tudta, feleslegesen.
- Ocsmány vagy sem, nem az ön tisztje eldönteni. –a Sith egy darabig hallgatott, s némán figyelt. A sisakok szemlencséi kölcsönösen elrejtették egymás tekintetét, a nő mégis úgy érezte, Vader egyenesen a szemébe néz. - Most pedig vedd le a sisakot, és áruld el szépen hová készülsz, Ardana!
Tudtam, tudtam! Így lett volna szerencsém minden másban! Gondolkodj egy kicsit, és rájössz!, akarta mondani Vadernek, de eddig is elég sokat kockáztatta már az életét. A gúnyos megjegyzések pedig jelentősen csökkentették a túlélés lehetőségét.
- A hangárba- felelte így aztán egyszerűen. - Eltévedtem?
- Ugye tudod, hogy most rögtön meg is ölhetnélek. (Tökéletesen tisztában vagyok vele.) Nem vettem hasznodat, felesleges, sőt talán veszélyes lenne életben hagynom téged, különösen a „képességed” miatt. De… -félrehúzódott, utat engedve a zabraknak. –nem így fogok cselekedni. Egyébként helyes az irány.
- Köszönöm- szakadt ki a nőből akaratlanul is, pedig csak a legritkább esetben hálálkodott bárkinek is. Tett pár lépést, aztán mégis visszafordult:
- Akkor hogyhogy elengedsz?- tette fel a kérdést, minden ironikus mellékzönge nélkül.
- Nem engedlek el. Te szöksz meg. Viszont a szabadulásnak ára van. Egyszer majd szolgálatot teszel a Birodalomnak. –a Sith hangsúlya arról árulkodott, hogy befejezettnek tekinti a társalgást.
- De vajon nagyobbat-e, mint amilyet a lázadóknak teszek, miután megszöktem?- motyogta maga elé a zabrak, de úgy tűnt, Vader nem hallotta meg a kérdést. A nő így folytatta az útját, követve a „belső GPS-ét”. A Sith tekintetét folyamatosan a hátán érezte, és csak akkor szabadult meg a kellemetlen érzéstől, amikor a folyosó elkanyarodott. Aztán megpillantotta a hangárt.
A dolgok innentől simán mentek. Azt hazudta, felderíteni küldték ki, és a TIE-ok közt ólálkodó katonák hittek is neki. Hamarosan az Executor már csak egy egyre kisebbé váló ponttá lett mögötte az űrben.
Hát jó. Most pedig… Morvogodine. Nem tudom, merre járnak a többiek, de talán még tudok segíteni. Túléltem, és Vader, mondjuk ki nyíltan, elengedett. Nem tudtam volna meglépni, ha nem egyezik bele, hiszen ahogy mondta, gond nélkül eltehetett volna láb alól. De miért nem tette? Talán mégis sikerült valamennyit felszínre hozni a benne rejtőző jóságból?
***
A Sötét Nagyúr némán figyelte a távozó zabrakot. Elengedte. Hagyta futni. A nő bekanyarodott a folyosó végén, s eltűnt Vader szeme elől. A bukott Jedi csak remélhette, hogy jól döntött. Egy darabig még kőszoborként állt, majd megfordult, hogy visszatérjen a parancsnoki hídra. Menet közben az ifjú Skywalker járt a fejében. Érezte, hogy közel a győzelem, s ha most sikerrel jár, két legyet üthet egy csapásra. Leszámolhat a lázadókkal, visszanyerve ezzel a Császár bizalmát, ugyanakkor erős szövetségesre is szert tehet, akinek a segítségével talán végezhet is az Uralkodóval, megszerezve az uralmat a galaxis fölött. Mert Sidious még nem tudott arról, mik a szándékai a Halácsillagot felrobbantó tehetséges pilótával, s Vader nem is tervezte egyhamar őfelsége színe elé tárni a javaslatát. Talán majd egyszer, egy alkalmas pillanatban, mikor már a keze között van a fiú.
A hídra érve a kapitány fogadta, sápadt arcal.
- Vader nagyúr, a fogoly felszállt egy komppal. –a Sith elégedetten hallgatta a tiszt remegő hangját. Tarkin halála óta senki nem mert kikezdeni vele. A vén moff pusztulásával visszanyerte tekintélyét a flottánál. Egy kormányzó sem, s senki más nem mert többé szembe szállni vele, végre tisztelték, vagy inkább féltek tőle, ami elégedettséggel töltötte el. Ki tudja, talán még hálásnak is kéne lennie annak Skywalker fiúnak a szívességért.
-Vader nagyúr, még lőtávolságban van. Vonósugárba fogjuk, vagy kilőjük?
A renegát lovag ismét gondolkodóba esett. Ha eddig nem gondolta meg magát, még mindig lehetősége volt módosítani döntését. Az Erő próbára tette, túl sokszor adott neki választási lehetőséget. Ám ezúttal az idő szorított, a szállító pedig egyre távolodott.
- Vader nagyúr! –szólt hangosabban a parancsnok.
- Hagyják futni! –szólalt meg végül. –Ő majd elvezet minket a lázadóhoz.
- De nagyúr, alighanem ő is tud a jeladóról a hajóban, s minden bizonnyal ki is kapcsolja.
- Jól értem, hogy nem bízik a döntésemben, kapitány?
A tiszt zavartan igazgatta a gallérját.
- Nem, uram.
- Helyes. Ürítsék ki a szemetet, és készüljenek fel a hiperűr ugrásra! Visszatérünk a Caridára!
Az Executor lassan irányt változtatott, s egy látszólag apró porfelhőt –mely valójában óriási szeméttenger volt –maga mögött hagyva eltűnt a mélyűrben.
***
Qui Gon letérdelt Perdenna Zoer sírjához és megérintette a sírkövet.
- Büszke lehetsz a lányodra- mondta fennhangon. Persze, a halott nem hallhatta őt, de ez a Jedit nem zavarta.
A rég halott férfi ugyanis mindent látott, ami az Executoron történt. Párszor megsegítette Ardanát (példának okáért, amikor Vader megpróbált a zabrak elméjében kutakodni), de a munka oroszlánrészét a nő egymaga végezte el.
Nem ő a kiválasztott, mérlegelt a Jedi. De remek képességei vannak, és a szíve is a helyén van, mégha ezt erősen titkolja is. Megérné kiképezni. Feltéve, ha hajlandó önként erre az útra lépni. A Jedi lovagok élete nem egyszerű, és Ardana megérdemli, hogy meghagyjam neki a választás lehetőségét.
Írta
Szűcs Attila
Liliána
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése