A Gladiátor

1.

Rasson felült kemény priccsén. Azt sem tudta, hol van. Azt pedig csak sejtette, miért. A béke kifejezés ebben a magyarázatban nem szerepelt. Sebaj, hozzászokott.

Annyi rémlett, hogy Jabba keze van a dologban. Meg az, hogy Tatuin. A kettő összekapcsolódott, lévén Jabba egy hutt gengszter. És a munka is a dologban volt – jól tejelt, ezer meg ezer kredit, minimális erőfeszítésért cserébe.

A bolygó, ahová érkezett, a neve már nem igazán rémlett. Csupán annyi volt bizonyos, a hajóját, amivel a szajrét vitte, eltérítették.

Ennyi.

Rasson felállt, és a momentán cellájaként szolgáló „szoba” rácsaihoz sétált. Onnan kinézett – félhomályos folyosó terült el, és még több cella. Börtön. Szembe vele rodiaiak feküdtek, tőlük jobbra ismeretlen faj ismeretlen képviselői.

- Hahó! – ordított Rasson. A rodiaiak egyike holdkóros ábrázattal felé fordult, majd vissza.

Le se szarnak füstölgött Rasson hogy jutok ki innét?

A legfőbb gondja pedig még mindig az volt: hol van? És miért?

Rasson Stubborn hirtelen ijedtségből kombinálni kezdte az általa képzelt összeesküvés-elméletet…

2.

Acrat Kai, a talortai kíséretével éppen átvágott bázisuk előtermén. Mögötte tanácsadói lépdeltek hangos koppanásokkal, néma csend volt körülöttük. Néha-néha megnyikordult az egyik Sarlakk katona mellvértje.

- Mit gondol, kötélnek áll? – kérdezte zaklatottan Acrat egyik tanácsadója, egy dundi fejű durosi.

- Nem gondolom, tudom – vágott vissza a talortai. Igazából nem hitte, hogy Rasson bele fog egyezni abba, amit kér. Nem is várta el tőle; elárulni a többieket… Ez már lejárt taktika.

Ha nem fogadja el az ajánlatot, akkor is jól járnak majd.

- Csak figyelmeztetem, azok a ’borgok még nem állnak készen… - kezdte mögötte egy másik tanácsadó.

Minek tartok én csicskákat? kérdezte magától Acrat. Villámgyorsan megpördült, és gyomorszájon vágta az illetőt. Az fuldokolni kezdett.

- Majd én eldöntöm, mikor állnak készen! – akaratoskodott a talortai. – És az most van!

- I…igenis uram – köhögte a tanácsadó.

Ezután már senki nem mert Acrat Kaihez szólni.

3.

A díszes társaság megállapodott Rasson cellája előtt. A férfi csapkodni kezdte a rácsokat, és megsebesítette igencsak nagyra duzzadt kezével Acratot. Még látni félte, ahogy a talortai arcán a sebek pillanatokon belül eltűnnek.

- Elpusztíthatatlan vagyok, faszikám – köpte Acrat. Kezén lévő karperecen egy gombot nyomot meg, és a rácsok eltűntek. Rasson fékezte magát, és végül nem esett neki a talortainak.

- Oké, most velünk jössz, banthaszar – jelentette ki Acrat.

Az őrök bilincseket húztak elő, és magukhoz kötözték Rassont. A férfi beletörődött sorsába, és egy ideig mentek. Egy lifttel több emeletnyit mentek fel, majd szűk folyosók és végeláthatatlan elágazások.

Majd csak aztán történt változás.

A folyosók fehérré változtak, és hatalmas megfigyelőnyílások voltak mindenfelé. A vegyszerszag, és a fényesre sikált padló, a távoli zúgás bántották az összes érzékszervet.

Rasson benézett az egyik nyíláson és mintha defeleket látott volna.

Majd megint defeleket, de ezek mintha sokkal gépiesebbek lennének.

- Mi a franc… - hördült fel a látványra, de az egyik őr pofon vágta fémkesztyűjével.

- Nem szükséges elnémítani – mondta derűsen Acrat Kai. – Nem titok, amit csinálunk. Sosem fogja már senkinek sem elmondani, mit tervezünk…

Tovább sétáltak. Rassonnak már gombóc gyűlt a torkába, és a szíve is hevesebben vert a szokottnál.

Kezdett bepánikolni. Nagy valószínűséggel ez volt utolsó pánikolása intergalaktikus pályafutásában.

A nyílásokon benézve most már látta a kegyetlen valóságot: ezek majdnem két méteres kiborgok voltak, iromba végtagjaikon a tejfehér fény csak úgy csillogott.

- Már hónapok óta kísérletezgetünk – kezdte társalgó hangon Acrat. – A legjobb orvosok legjobb helyen… Nem láttam őket az első próbaidők alkalmával, alkalmasságukról mindeddig csak a gyanakvás tartott életben, hogy megfelelnek. És íme, most itt állnak.

Egy hatalmas előcsarnokba értek. Csupán egy földre festett fekete kör díszítette a teljesen üres szobát. Rasson maga is elámult hatalmasságán.

- Most pedig ki fogjuk próbálni – mondta Acrat Kai váratlanul.

Rasson kezén meglazultak a bilincsek, és a két őr ellökte magától. A férfi gyakorlott mozdulattal lefékezte magát, és a többiek felé fordult. A komor, megfélemlítő alakok csak bámulták, és Rassont az az érzés kerítette hatalmába, hogy halálmaszkjaik alatt vigyorognak rajta.

Az egyikük előreszaladt, és egy fegyvert adott neki. Az ódon sugárvetőt már a rozsda marta. Egy másik őr közben teletömködte Rasson zsebét grántokkal.

A férfi egy pillanat alatt vedlett át gladiátorrá.

Rassonnak megfordult a fejében, hogy néhány jól irányzott lövéssel leterítse fogvatartóit, de nem tette. Meghúzódott, és várt, amíg a Sarlakk emberei el nem hagyták a termet, és fent, egy megfigyelőablaknál tűntek fel újra.

A teremben felnyílt egy hatalmas, rejtett ajtó, amiből szervók nyüszítése hallatszott ki. A nyugtalanító félhomályból aztán kilógott egy gépkar, rajta karra szerelt lézervetővel, majd előtűnt egy majd’ két méteres, defel testű gépszörnyeteg.

Rasson már az ajtó nyílásakor kibiztosította az ósdi puskát, és belenézett a régimódi reflexirányzékba. Pontosan becélozta azt a pontot, ahol a leggyengébbet sejtette, és ott is tartotta a célzót. Közben fél szemmel a Sarlakk embereire pillantott. Azok ott fent csak komoran néztek. Acrat Kai pedig meglátta, hogy Rasson rá bámul, és csak biccentett.

A talortai őt használta fel arra, hogy leteszteljék a ’borgokat.

4.

A defel egy pillanatig felágaskodott, szokta a fényt, és méregette az előtte álló férfit. Mesterségesen átépített szemei beazonosították mind a fegyvert, mind a férfi zsebeiben nyugvó gránátokat.

’Borg-defelnek lenni nem könnyű. Leírni sem lehet az érzést, amikor kinyitod fájdalmasan égő műszemeidet. Nem könnyű felemelni égő végtagjaidat, és célozni még használatlan, olajozott ízületeidet. Szülőbolygódon öröm volt mozogni, itt, géptestbe öltözve viszont… Kín. Hátadon még ott nyugszik egy rakétavető is, ami csak nehezíti üvegporcaid helyén álló acélok tartotta gerinced munkáját abban, hogy tartsa azt a tonnás súlyt, amit a páncél idéz elő. Szinte elpusztíthatatlan vagy, de milyen áron?

Harcolni egy ódon E-11-est szorongató férfi ellen viszont élvezet… De ez is csak mű, ruhádba épített adrenalin-befecskendezők tolják a véredbe a nem is igazi izgalmat, az ölési vágyat. Lábad ólomsúlyú, de megindulsz, és olyan gyorsan érsz öt méterrel, hogy magad is meglepődsz.

 A férfi villámgyorsan benyúl a zsebébe, és eldob egy hődetonátort – azonosítja be szemed. Ahogy a lassított képen a gömb tárgy fölött adatok jelennek meg a fegyverről, az előnyeiről, hátrányairól, gyártási évről, gyártási bolygóról – adatok, amik nem is érdekelnek. Te már tudod mit kell tenni; jobb kezed ökölbe szorul, villámgyorsan duracél burkolat csúszik bütykeidre, bonyolult mintázatú védőbevonat az egész kézfejedre, és te pedig elütöd az egyszerű játéknak tűnő gömböt az útból. Az már meg sem kottyan számodra, hogy a falban robbanó hőgránát perzselő robbanása pont melletted éri el epicentrumát. Csupán csak egy kis meleget érzel, semmi mást.

A férfi meginog a robbanástól, és célra tartja E-11-esét, mely valamikor az egyik caridai üzem gyártósoráról gördült ki – olvasod a vörösen izzó betűket. Az ózontartalmú sugarak csak úgy mennek feléd, de annyit érnek el, mintha kavicsokkal dobálnának. Gellert kapva mennek a plafon felé, te pedig fürdőzöl a férfi ijedt tekintetében.

Elpusztíthatatlan vagy. Sem idő, sem fegyver nem fog rajtad. Viszont burokba zárva ez így nem élet. Te csak egy eszköz vagy. Egy nyamvadt rabszolga, egy gladiátor, kit pénzért állítottak elő, és még több pénzért dolgozik…

Ilyen ’borg-defelnek lenni.

5.

Acrat őrsége társaságában nézte a kiborg ámokfutását. A robot először a gránátot söpörte félre, majd a lézervető sugarait hárította el. Rasson hátrálni kezdett, közben a kiborg felemelte csuklóját, és hanyag mozdulattal lángszórót alkalmazott. A talaj megperzselődött, apró lángocskák táncoltak mindenfelé.

- Zárják be az ajtókat – kiáltotta Acrat, mikor látta, hogy Rasson a kijárat felé igyekszik.

Minden így történt. Rasson beszorult. Szembenézett magával a halállal, kifejezéstelen arccal bámult a ’borg-defelre.

- Állj!

A talortai ordítása visszhangot vert a teremben. A defel megállt, karjait szorosan testéhez szorította.

- Most lássuk, hogy boldogulsz a rakétavető ellen – mondta Acrat szigorú hanghordozással.

A küzdőtéren felnyílt egy panel, és egy MerSonn rakétavető röppent ki belőle. Rasson időben kapcsolt, és elkapta a fegyvert.

A kiborg újra megindult, csuklójából köpte a torkolattüzet. Rasson ezek elől könnyedén elugrott, majd lőtt a MerSonn-nal.

A defel olyat tett, ami eléggé logikátlannak és őrültségnek tűnt: a röppályája közben megfogta a rakétát, megfordította – látszott, hogy a rakéta hajtóműgázai hevítik a páncélját -, majd elhajította, vissza Rasson felé.

A férfi az utolsó pillanatban ugrott el. A robbanás szele a falnak röpítette, és láthatólag lebénult. A kiborg azonban nem hagyott fel az üldözésével: odament a falhoz – meglepő volt gyorsasága -, felkapta Rassont, egy ideig rázogatta, majd elemi erővel a falhoz csapta.

A férfi még utolsót rándult, és az atomok, amik eddig összetartották, megszűntek létezni.

6.

Acrat Kai bőszen elmosolyodott. Ebből a mosolyból hiányzott minden öröm – olyan volt, mint egy flúgos, madárszerű lény.

- Maga szerint alkalmatlanok? – kérdezte az elképedt tanácsadót, aki nemrég megkérdőjelezte a defelek hatékonyságát. – tanulja meg, hogy sose kérdőjelezzen meg!

A tanácsadó sápadtan bólogatott, és egyedül maradt szégyenével.

- Csapatokat a Mon Calamarira! – kiáltotta Acrat, mikor elindult, hogy elhagyja a termet. – A besúgóm jelentette, hogy a lázadók ott vertek tábort…

folytatjuk

Írta
The Medium